A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az
úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának
neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok,
sánták és bénák. Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus
látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg.
Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?" A beteg azt felelte: „Uram! Nincs
emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én
odaérek, már más lép be előttem." Jézus erre azt mondta neki: „Kelj föl,
vedd ágyadat, és járj!" Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és
járni kezdett. Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a
meggyógyított emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned." Ő
azonban így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd
ágyadat, és járj!" Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta
neked, hogy vedd ágyadat, és járj?" A meggyógyult ember azonban nem tudta,
hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a
helyszínen. Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított
emberrel, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne
vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!" Az ember elment, és
elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók
üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte.
Jn 5,1-16
Elmélkedés:
Nincs emberem – mondja Jézusnak a béna. Az „irgalom házában" (ez a
jelentése a Beteszda szónak) nincs ember, aki irgalmas lenne hozzá. És a
nyomorék ember szavaiban érezzük az elkeseredettséget, mert immár
évtizedek óta senki sincs segítségére. Láthatott már itt gyógyulásokat,
amelyek másokkal történtek. Ő mindennap itt van és vár. Miért nem adja
fel, mire vár? Mit remél azok után, hogy harmincnyolc éve nem történt vele
semmi? A béna ember a csodára vár, hogy valaki segítsen rajta, amikor
végre megmozdul a víz. Jézus megtehetné, hogy éppen akkor mozgásba hozza a
vizet és levihetné a beteget, de ő másként tesz csodát: mozgásba hozza a
beteg szívét, felindítja benne az igazi gyógyulás vágyát, lelkét mozdítja
meg a bűntelen élet felé.
Az isteni nagylelkűség ezen megmutatkozása után az emberi kicsinyesség
megnyilvánulása következik. A farizeusok és írástudók nehezményezik, hogy
az immár meggyógyult ember viszi saját ágyát, azaz tulajdonképpen munkát
végez, ezt pedig tilos szombaton, a nyugalom napján. Amikor pedig
megtudják, hogy az ember azért cipeli az ágyát hazafelé, mert valaki
meggyógyította őt, akkor meg akarják tudni, hogy ki végezte a gyógyítást,
mert véleményük szerint ő is munkát végzett, ő is megszegte a szombati
nyugalomra vonatkozó törvényeket. Tudok-e kitartóan imádkozni? Tudok-e
türelmesen várni Isten segítségére?
© Horváth István Sándor
Imádság:
Mennyei Atyám, hozzád jövök; amikor hív szavad, befogadom lelkembe
szavadat és igazságodat, magamba foglalom mint ajándékodat. És kérlek
téged, Istennek tűzzel lángoló szeretete, amelyet Jézus Krisztus új
szövetsége ajándékozott nekünk, gyújtsd lángra ezzel a szeretettel az én
szegény lelkemet is, hogy új életet nyerjen, új akaratra kapjon, és
megmeneküljön a haláltól.
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170328.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése