2017. április 15., szombat

[Napi e-vangelium] 2017-04-15

2017. április 15. – Nagyszombat, Húsvét vigíliája

Szombat elmúltával, a hét első napján pirkadatkor Mária Magdolna és a
másik Mária elment, hogy megnézze a sírt. És íme, nagy földrengés támadt:
Az Úr angyala leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült.
Olyan volt a tekintete, mint a villám, a ruhája pedig fehér, mint a hó. Az
őrök reszketni kezdtek félelmükben, és szinte halálra váltak. Ekkor
megszólalt az angyal, és ezt mondta az asszonyoknak: „Ne féljetek! Tudom,
hogy a megfeszített Jézust keresitek Ő nincs itt, mert feltámadt, amint
megígérte. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt! És siessetek,
mondjátok meg tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és
előttetek megy Galileába. Ott viszontláthatjátok őt! Íme, én megmondtam
nektek!" Erre elsiettek a sírtól. Remegve, de nagy örömmel futottak, hogy
megvigyék a hírt a tanítványoknak. És íme, egyszerre csak Jézus jött velük
szemben, és megszólította őket: „Üdv nektek!" Ők pedig odasiettek hozzá,
leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk:
„Ne féljetek! Siessetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek
Galileába, mert ott viszontláthatnak engem."
Mt 28,1-10

Elmélkedés:

Valóban feltámadt!
Az ortodox keresztényeknél elterjedt régi szokás és mostanában a nyugati
országokban is sok helyen terjed, hogy a húsvéti időben nem Jó napot!-tal
vagy hasonlóval köszönnek egymásnak az emberek, hanem így: Krisztus
feltámadt! És a válasz: Valóban feltámadt! Nem csak köszöntés és köszönés
ez, hanem hitvallás is az emberek részéről, annak megvallása, hogy hisznek
a feltámadásban. Még a Szovjetunió idejében történt, hogy egy gyár
munkásai számára politikai fejtágítót tartottak. A kommunista
pártközpontból érkező ember hosszasan beszélt a munkásoknak arról, hogy
Isten valójában nem létezik, a Biblia csak kitalált történeteket
tartalmaz, Jézus halálából és feltámadásából semmi nem igaz. A hatalmas
gyárcsarnokban az ezernél is több munkás türelmesen végighallgatta a
beszédet, amelynek a végén kérdéseket lehetett feltenni. Ekkor szólásra
emelkedett egy idősebb munkás. Az előadó bátorította: Kérdezzen csak
nyugodtan, ha valami nem volt világos az előadásban! Az idős ember
mindenki által hallhatóan megszólalt: Krisztus feltámadt! Az összes
jelenlévő azonnal ráfelelte: Valóban feltámadt! Ő pedig még az előadóhoz
fordulva hozzátette: Hát csak ennyit akartam mondani, és visszaült a
helyére.
Ahogyan egy nép lelkéből évtizedek alatt sem lehet kiölni a vallásosságot,
ugyanúgy egyetlen ember lelkében sem lehet kioltani az örök élet utáni
vágyat. Minden bizonnyal éppen emberi létünk korlátozottsága, végessége
miatt szeretnénk megnyílni a végtelen felé. Nem nyugszunk bele abba, hogy
az életnek vége szakad és utána a semmi következik. Azért vágyakozunk az
örök élet után, azért hiszünk a feltámadásban, az újjászületésben, a
túlvilági létezésben, mert az örökkévaló Isten teremtett minket és ültette
el lelkünkbe ezt a vágyakozást. Jézus Krisztus feltámadása, amelyet most,
húsvétkor ünneplünk, megerősíti bennünk ezt a vágyakozást. Gyászoló
családtagok szoktak mesélni arról, hogy szerettük elvesztésekor felébred,
felerősödik bennük a vágy a túlvilági élet után és kifejezik hitüket, hogy
egyszer majd újra találkozhatnak azzal, akit most elveszítettek. Jézus
halálára, kereszthalálára emlékezve, amelyet tegnap, nagypénteken
ünnepeltünk, szintén felerősödik bennünk a vágyakozás, hogy az
örökkévalóságban találkozzunk az Úrral. Legalábbis akkor biztosan
felerősödik, ha mély szeretet fűz minket hozzá.
A mai evangéliumban és a húsvéti időszak evangéliumi részleteiben érdemes
odafigyelnünk a találkozás motívumára. Az asszonyok, az apostolok és a
tanítványok, akiket szeretet kapcsolt Jézushoz, találkozhattak a
Feltámadottal, és ezek a találkozások megerősítést jelentettek számukra. A
történet szerint Mária Magdolna és a másik Mária hajnalban érkeznek Jézus
sírjához, de azt üresen találják. Angyal közli velük a hírt az Úr
feltámadásáról és parancsolja meg nekik, hogy vigyék meg ezt a hírt az
apostoloknak. Nem kételkedtek abban, hogy az angyal igazat mond, hiszen
saját szemükkel láthatták, hogy a sír üres, Jézus teste nincs a
sírboltban. A feltámadásba vetett hitük mégsem teljes, van bennük még
bizonytalanság, kételkedés és legfőképpen félelem, mert nem értik, mi is
történhetett. E félelmükre utal az angyal köszöntése: „Ne féljetek!" Majd
pedig Jézus szintén ugyanezekkel a szavakkal fordul hozzájuk: „Ne
féljetek!" Félve, remegve futottak el a sírtól, csak ez a találkozás, a
feltámadt Krisztussal való találkozás oszlatta el félelmüket. Ez a
találkozás szüntette meg kételyeiket. Ez a találkozás tette
rendíthetetlenné a hitüket. Ez a találkozás alakította át szívüket.
E húsvéti ünnepen induljunk mi is lélekben az Úr sírjához, tanuljunk a
jelekből és várjuk, hogy találkozhassunk a feltámadt Krisztussal!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, feltámadt Krisztusunk! A húsvéti eseményekre nincs emberi
magyarázat és nincsenek bizonyítékok, de jeleket találunk: az üres sírt,
az elhengerített követ, a feltámadást hírül hozó angyalt, és a sírban
maradt gyolcsleplet. Jeleket, amelyeknek az a célja, hogy az emberek
higgyenek, eljussanak a hitre. Mennyire nehezen akarjuk meglátni,
észrevenni a jeleket! Mennyire nehezen akarunk hinni a jeleknek! Mennyire
nehezen értjük meg, hogy a kereszt a megváltás jele, a feltámadás a mi
üdvösségünk jele. Mennyire nehezen akarunk hinni. Urunk, hiszünk
feltámadásodban, amely az újjászületés forrása számunkra.

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170415.mp3
 
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

2017. április 14., péntek

[Napi e-vangelium] 2017-04-14

2017. április 14. – Nagypéntek

Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol
egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte Júdás is,
aki őt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás kapott
egy csapat katonát, valamint a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, és
kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal, fegyverekkel fölszerelkezve. Jézus
tudott mindent, ami rá várt. Eléjük ment tehát és megkérdezte tőlük: „Kit
kerestek?" Azok ezt válaszolták: „A názáreti Jézust." Jézus erre így
szólt: „Én vagyok." Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Mikor azt
mondta nekik: „Én vagyok", meghátráltak és a földre estek. Ezért újra
megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?" Azok ezt válaszolták: „A názáreti
Jézust." Erre Jézus így szólt: „Megmondtam már, hogy én vagyok. Ha tehát
engem kerestek, engedjétek el ezeket!" Így beteljesedett, amit korábban
megmondott: „Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál."
Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta, és a főpap szolgájára sújtott
vele: levágta a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus
rászólt Péterre: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a
kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?"
Ekkor a csapat, az ezredes és a zsidó szolgák elfogták Jézust, és
megkötözték. Először Annáshoz vezették, mert ő apósa volt Kaifásnak, aki
abban az évben főpap volt. Ő adta a zsidóknak azt a tanácsot, hogy jobb,
ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány követte
Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért bemehetett Jézussal
a főpap udvarába, Péter meg kint várakozott a kapu előtt. A másik
tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, visszajött, szólt a kapuban
őrködő lánynak, és bevitte Pétert. A kaput őrző szolgáló közben
megjegyezte: „Talán te is ennek az embernek a tanítványai közül vagy?" Ő
azt felelte: „Nem vagyok!" Mivel hideg volt, a szolgák és a fegyveresek
tüzet raktak, hogy fölmelegedjenek. Péter is köztük álldogált, és
melegedett. A főpap eközben tanítványai és tanítása felől faggatta Jézust.
Jézus ezt válaszolta neki: „Én a világhoz nyíltan beszéltem. Mindig a
zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása
van. Titokban nem mondtam semmit. Miért kérdezel hát engem? Kérdezd
azokat, akik hallották, amit beszéltem. Íme, ők tudják, hogy miket
mondtam!" E szavakra az egyik ott álló szolga arcul ütötte Jézust, és így
szólt: „Így felelsz a főpapnak?" Jézus ezt mondta neki: „Ha rosszul
szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?"
Ekkor Annás megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz.
Simon Péter még mindig ott állt, és melegedett. Újra megkérdezték tőle:
„Talán te is az ő tanítványai közül vagy?" Ő így felelt: „Nem vagyok!" A
főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét,
megjegyezte: „Nem téged láttalak én a kertben ővele?" De Péter ismét
tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas.
Kaifástól tehát elvezették Jézust a helytartóságra. Kora reggel volt. A
zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és
elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és
megkérdezte: „Mivel vádoljátok ezt az embert?" Azok azt felelték: „Ha nem
volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe!" Pilátus ezt mondta:
„Vigyétek el, és ítélkezzetek fölötte ti a saját törvényetek szerint!" A
zsidók ezt válaszolták neki: „Nekünk senkit sem szabad megölnünk!" Így
beteljesedett, amit Jézus arról mondott, hogy milyen halállal fog
meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és
megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?" Jézus így válaszolt:
„Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?" Pilátus ezt
felelte: „Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe.
Mit tettél?" Ekkor Jézus így szólt: „Az én országom nem ebből a világból
való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének,
hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való."
Pilátus megkérdezte: „Tehát király vagy?" Jézus így felelt: „Te mondod,
hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy
tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a
szavamra!" Erre Pilátus azt mondta: „Mi az igazság?" E szavak után Pilátus
újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: „Én semmi vétket sem találok
benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak.
Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?" De ők ismét
kiáltozni kezdtek: „Ne ezt, hanem Barabást!" Barabás rabló volt.
Ekkor Pilátus fogta Jézust, és megostoroztatta. A katonák tövisből
koszorút fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá. Azután
eléje járultak, és így gúnyolták: „Üdvöz légy, zsidók királya!" És közben
arcul verték. Pilátus ezután újra kiment, és így szólt hozzájuk: „Íme,
elétek vezetem őt, hogy megtudjátok: nem találok benne semmi vétket." És
kijött Jézus, töviskoronával, bíborruhában. Pilátus pedig így szólt: „Íme,
az ember!" A főpapok és a szolgák, mihelyt meglátták őt, kiáltozni
kezdtek: „Feszítsd meg! Feszítsd meg!" Pilátus azt mondta nekik:
„Vigyétek, feszítsétek őt ti keresztre, mert én semmi vétket sem találok
benne!" De a zsidók ezt felelték: „Nekünk törvényünk van, és a törvény
szerint meg kell halnia, mert Isten fiává tette magát!" Amikor Pilátus
meghallotta ezt, még jobban megijedt. Visszament a helytartóságra, és újra
megkérdezte Jézust: „Honnan való vagy?" De Jézus nem válaszolt neki
semmit. Erre Pilátus azt mondta neki: „Nem felelsz nekem? Talán nem tudod,
hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek, vagy arra, hogy
elbocsássalak?" Erre Jézus azt mondta: „Semmi hatalmad sem volna fölöttem,
ha onnan felülről nem kaptad volna. Ezért annak, aki engem a kezedbe
adott, nagyobb a bűne."
Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók
azonban ezt kiáltozták: „Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja.
Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak." E
szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói székbe
ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. A húsvéti
készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz: „Íme, a
királyotok!" De azok így kiáltoztak: „El vele, el vele! Feszítsd meg!"
Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?" A főpapok
azonban ezt felelték: „Nincs királyunk, csak császárunk!" Erre
kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.
Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem ért
az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott
keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust
meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. Ez
volt ráírva: „A názáreti Jézus, a zsidók királya." A feliratot sokan
olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel
volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok
kérték Pilátust: „Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: A
zsidók királya vagyok". Pilátus azonban ezt válaszolta: „Amit írtam,
megírtam."
A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit,
négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse
következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így
szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié
legyen!" Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között ruháimat,
s a köntösömre sorsot vetettek." A katonák pontosan ezt tették.
Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás
felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a
tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!"
Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!" Attól az órától fogva
házába fogadta őt a tanítvány.
Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így
szólt: „Szomjazom." Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy
szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte
az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!" És fejét lehajtva kilehelte lelkét.
A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem
maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre
feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat
ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a
lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek.
Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték
meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába.
Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és
az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is
higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontot
ne törjetek benne!" És ami az Írás más helyén áll: Föltekintenek arra,
akit keresztülszúrtak."
Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való
élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus
testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét. Eljött
Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy
száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és fűszerekkel
együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a
helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új
sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók
készületi napja miatt oda temették Jézust.
Jn 18,1-19,42

Elmélkedés:

Életút
Emberi életünk, életutunk egyik sajátossága, hogy tartunk valahová, van
életcélunk. Némelyek esetében egészen hamar kialakul a bizonyosság, hogy
mit szeretnének elérni életük során és fiatal koruktól kezdve ez határozza
meg döntéseiket. Mások esetében homályosabb ez a cél, talán időnként
módosul, változik. Mindenesetre helyes, ha minél fiatalabb korban
feltesszük magunknak a kérdést: Mit szeretnénk megvalósítani az életben,
és mihamarabb választ is adunk rá. Nem kell akkor sem kétségbe esnünk, ha
ez az életcél nem bontakozik ki kristálytisztán előttünk vagy ha úgy
érezzük, hogy életünk céltalan bolyongás és szüntelen útkeresés.
Gondoljunk arra, hogy az Egyiptomból való szabadulás után az ószövetségi
választott nép látszólag minden cél nélkül vándorol negyven éven át a
pusztában, de valójában Isten vezette őket és ő tudta, hová akarja vezetni
népét. Vándorlásuk tehát célirányos volt, akkor is, ha ők ezt nem látták
be. Lehet, hogy mi is keresünk, keressük élethivatásunkat, ugyanakkor
higgyünk abban, hogy ebben a keresésünkben Isten vezet minket.
Jézus élete, küldetésének tudatos vállalása és tudatos teljesítése szintén
példa számunkra. Nagyon érdekes, hogy Szent Lukács úgy állította össze
evangéliumát, hogy nyilvános fellépésének kezdetétől Jézus állandóan
Jeruzsálem felé halad. Mintha csak egyetlen utat tenne meg Názáretből
Jeruzsálemig, pedig valójában többször is járhatott a városban, majd
távozott onnan. Jeruzsálem itt tehát annak jelképe, hogy Jézus
célirányosan megy oda, ahol küldetése beteljesedik. Útja során nem a
véletlenek vezették és nem az események befolyásolták, hanem mindvégig a
mennyei Atya vezette. Az Úr tudta, hogy küldetését az Atyától kapta,
tudatosan törekedett arra, hogy engedelmesen megvalósítsa azt, amit az
Atya kér tőle. Igen, még szenvedéséről és haláláról is tudott, hiszen
Jeruzsálem felé haladva három alkalommal is beszélt apostolainak arról,
hogy mi fog rá várni ebben a városban. Az utolsó vacsorán Jézus már
mindennel tisztában van, pontosan tudja, hogy a szenvedés vállalását,
élete feláldozását kéri tőle az Atya és ő tudatosan teljesíti ezt a
kérést. Nem a véletlen, nem az események szerencsétlen alakulása vezetett
az Úr kereszthalálához, hanem ő tudatosan haladt azon az úton, amelyet az
Atya kijelölt számára, és amely útnak utolsó szakasza a keresztút volt.
Minden út elején, legyen az tényleges vagy a lelki fejlődés útja, az a
vágy él bennünk, hogy valami jót, igazán értelmeset szeretnénk tenni,
elérni. A céltudatosság azonban nem jelenthet elvakultságot. Nem
ragaszkodhatunk megrögzötten az általunk elképzeltekhez, hanem nyitottnak
kell lennünk arra, hogy a kezdetben esetleg helytelen céljainkat Isten
módosítsa. És engednünk kell azt is, hogy életutunk során Isten
megváltoztasson, átformáljon minket. Önmagunkat nem mi változtatjuk meg,
hanem a feladat, az Istentől kapott küldetés alakít át minket
folyamatosan.
Annak tudatában járjuk életutunkat, hogy aki Istent keresi élete során, az
hozzá fog eljutni halála és feltámadása után. Minden emberi életútnak
akkor van értelme, ha közben és annak végén megtaláljuk Istent.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Megvan bennünk a hajlandóság, hogy kereszthalálodat
önmagában szemléljük és ennek következtében tragédiaként, negatív
eseményként éljük meg. Taníts minket, hogy keresztáldozatodat úgy
szemléljük, mint földi életed betetőzését, végső fejleményét, és abban
megsejtsük a feltámadás fényét. Életed, halálod és feltámadásod
megdicsőítette az Atyát, dicsőséget szerzett Istennek. A te tökéletes
engedelmességed, a szenvedést és a halált is vállaló engedelmességed,
dicsőséget szerzett az Atyának, mert ennek köszönhetően valósult meg a
megváltás isteni terve. Urunk, hittel valljuk, hogy te vagy a Megváltónk,
te vagy az üdvösség közvetítője.

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170414.mp3
 
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

2017. április 13., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2017-04-13

2017. április 13. – Nagycsütörtök

Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor
ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik
a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben
történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának
szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya
mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza.
Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy
vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és
mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg
is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod
megmosni az én lábamat?" Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit
teszek, de később majd megérted". De Péter tiltakozott: „Az én lábamat
ugyan meg nem mosod soha." Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz
semmi közöd hozzám". Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat,
hanem a fejemet és a kezemet is!" Jézus azonban kijelentette: „Aki
megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti
tiszták vagytok, de nem mindnyájan." Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja,
azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták." Miután megmosta lábukat,
fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk:
„Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok
engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester
megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát
adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg."
Jn 13,1-15

Elmélkedés:

Ti is tegyétek meg!
A virágvasárnapi elmélkedésben, a jeruzsálemi bevonulás kapcsán
megvizsgáltuk Jézus megfontoltságát, tudatosságát, sorsának és
küldetésének tudatos vállalását, illetve a nép rögtönzött cselekvését. Az
utolsó vacsora eseményeinél szintén ezekre a szempontokra figyeljünk,
azzal a különbséggel, hogy a tömeg helyett a jelenlévő tanítványok
magatartására figyelünk.
Miként a jeruzsálemi bevonulásnál, ugyanúgy a húsvéti vacsora
előkészítésénél is Jézus mindent pontosan, előre megtervez. Ennek fényében
utasítja tanítványait, hogy hol és milyen módon készítsék el a húsvéti
lakomát. Megnevezi a házat, ahová menniük kell és az emeleti termet jelöli
ki a vacsora helyszínéül. Itt ül asztalhoz apostolaival este. Az utolsó
vacsorát Jézus két cselekedete teszi egyedivé, az egyik az Oltáriszentség
alapítása, a másik a lábmosás, ez utóbbit olvassuk a szentmise
evangéliumában. Mindkét cselekedet egészen sajátos, korábban nem tesz
ilyet Jézus, ugyanakkor nem előzmények nélküli. Az Oltáriszentség
alapításakor Jézus a kenyeret az ő testeként, a bort pedig az ő véreként
adta a jelenlévő apostoloknak, majd pedig megparancsolta nekik, hogy
halálának és feltámadásának emlékezetére ismételjék majd meg cselekedetét.
E parancsnak engedelmeskedve ünnepli az Egyház minden szentmisében az
Oltáriszentséget, amelyben az Úr Jézus válik jelenvalóvá testével és
vérével. Az Oltáriszentség előképének tekinthetjük a csodálatos
kenyérszaporítást, amely után Jézus arról beszél a népnek, hogy a
kenyérben saját testét adja táplálékul az embereknek, de ott még pusztán
kenyérrel táplálja a pusztában éhező népet. Most viszont egészen sajátos
dolgot tesz, amikor saját testét és vérét adja a kenyérben és a borban.
Nyugodtan állíthatjuk, hogy az Úr most sem rögtönöz, nem váratlanul
cselekszik, hanem előre eltervezte, hogy halála és feltámadása, valamint
mennybemenetele után ilyen módon, azaz az Oltáriszentségben lesz jelen
köztünk.
Az apostolok lábának megmosása szintén előre megfontolt tett volt. Ilyen
módon akarta újabb jelét adni annak, hogy valóban szolgálni jött, miként
ennek korábban már számos tanújelét adta. Így akart példát mutatni
apostolainak és tanítványainak és minden követőjének, hogy az emberek
szolgálata legyen legfőbb gondjuk. Ezért hangzik el parancsa a lábmosást
követően: „Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg
kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti
is tegyétek meg."
Az utolsó vacsorán tett cselekedetek váratlanul érik az apostolokat.
Kezdetben értetlenül fogadják, nem ismerik fel rögtön azok jelentőségét.
Ezt igazolja Péter kezdeti tiltakozása, majd pedig kérése, hogy ne csak a
lábát, hanem a fejét és a kezét is mossa meg Jézus. Biztosak lehetünk
benne, hogy a többi apostol sem fogta fel abban a pillanatban Mesterük
tettének jelentőségét, mindenesetre mély nyomot hagytak lelkükben a
tettek, amelyek új megvilágítást nyertek az Úr kereszthalála és
feltámadása fényében.
Az utolsó vacsora üzenetét így foglalhatjuk össze: a szentmisén való
részvétel és a szentáldozás erősítse bennünk a Krisztushoz való tartozást
és adjon nekünk erőt ahhoz, hogy alázatos szeretettel szolgáljuk
embertársainkat az Úr példája szerint!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te értünk, a mi megváltásunkért hoztad meg az
áldozatot, áldoztad fel életedet a kereszten. Egész életed önfelajánlás
volt az Atyának, és az Atya elfogadta ezt az áldozatot. Hisszük, hogy
nekünk adtad tested az Oltáriszentségben, értünk szenvedtél és értünk
haltál meg a kereszten. Akaratod és rendelkezésed szerint áldozatod minden
szentmisében megújul, megismétlődik, jelenvalóvá válik. Újra közénk jössz,
hogy saját testeddel tápláld lelkünket. Köszönjük, hogy az
Oltáriszentségben önmagadat, mint az örök élet táplálékát adod nekünk.

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170413.mp3
 
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

2017. április 12., szerda

[Napi e-vangelium] 2017-04-12

2017. április 12. – Nagyszerda

A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak
hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha
kezetekbe juttatom Jézust?" Azok harminc ezüstöt ígértek neki. Ettől
kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa őt nekik. A
kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel
fordultak Jézushoz: „Hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?" Ő így
felelt: „Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki:
A Mester üzeni: Közel van az én időm; tanítványaimmal nálad költöm el a
húsvéti vacsorát." A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik,
és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét
tanítvánnyal asztalhoz telepedett. Miközben ettek, így szólt hozzájuk:
„Bizony mondom nektek, közületek egyvalaki elárul engem!" Erre nagyon
elszomorodtak, és sorra kérdezték őt: „Csak nem én vagyok az, Uram?" Ő így
válaszolt: „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. Az
Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát
elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!" Erre
Júdás, az áruló is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, Mester?" Ő így
felelt: „Te magad mondtad!"
Mt 26,14-25

Elmélkedés:

Nagy különbség van Júdás pénzért vállalt áruló tette és Péter félelemből
háromszor is kimondott tagadó szavai között. Az egyikből nincs
felemelkedés, a másik az evangélium egyik legszebb szeretet-vallomását
eredményezi a feltámadás után. A különbség a két apostol Jézushoz való
kapcsolatából fakad.
Mi köt engem Jézushoz? Milyen a kapcsolatom vele, aki ma aggódva kérdezem:
csak nem én vagyok az, aki elárulja az Urat? A kevély magabiztosság nem
ment meg és nem szünteti meg a bennünk lévő gyengeséget. Nem szabad
tökéletesnek és szilárdan állónak tartani magunkat, hanem ismernünk kell
hibáinkat és gyarlóságainkat. A felemelkedés feltétele a helyes önismeret
és a bűnbánat.
Krisztus mellett lenni addig sikertörténet az apostolok számára, amíg meg
nem kezdődik az Úr szenvedése. Júdás ekkor már nem vállalja a közösséget
Mesterével és megtagadja a közösséget apostoltársaival. A többi apostolt
is megrendítette a szenvedés és a kereszthalál. Hitük, reményük,
kitartásuk jutalma a feltámadás öröme lett, amely egészen új szempontba
állította az Úr halálát, megértették, hogy a megváltás így valósult meg.
Keresztünk hordozása azt jelenti, hogy szabadon Istennek adjuk magunkat és
minden nap döntést hozunk Isten mellett.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Jézusom, kit szívemből szeretek, tudom, hogy nincs gyümölcse lelkemnek, ha
Szentlelkednek harmata nem öntözi és szereteted sugara nem melegíti;
kérlek, légy irgalmas hozzám, végy szerető karodra és gyullaszd föl bennem
Lelkednek tüzet. Íme: testemet és lelkemet neked adom, legyen a tiéd.

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170412.mp3
 
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

2017. április 11., kedd

[Napi e-vangelium] 2017-04-11

2017. április 11. – Nagykedd

Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból
kijelentette: „Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem."
Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták, kiről
mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora
alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről
beszél!" Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?" Jézus így
felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom." Ezzel bemártotta a falatot
(a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után
mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni
akarsz, tedd meg mielőbb!" Az asztalnál ülők közül senki sem értette,
miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál
volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az
ünnepen!" Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek.
Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia,
és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az
Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti.
Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de
amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek,
oda ti nem jöhettek." Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?"
Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de
később követni fogsz." Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne
követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted." Jézus ezt felelte neki;
„Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas
megszólal, háromszor tagadsz meg engem."
Jn 13,21-33.36-38

Elmélkedés:

Amikor az utolsó vacsorán Jézus megtöri a kenyeret és övéinek adja, majd
ragaszkodik ahhoz, hogy mindenki egy kehelyből igyon, ezt azért teszi,
mert az apostoloknak meg kell mutatniuk, hogy hűségesen megtartják a
Jézussal való közösséget. Péter erősködése, majd későbbi tagadása azt
mutatja, hogy Jézus számára nem a szavakkal való megvallás vagy megtagadás
a fontos, hanem az egységet kifejező cselekedet. Amikor a szentmisében
Krisztus testét magunkhoz vesszük, akkor kifejezzük a vele való
közösségvállalást. Amikor a szentáldozáskor mindannyian ugyanabból a
kenyérből, Krisztus testéből eszünk, akkor az is tudatosul bennünk, hogy
Krisztus Egyházának egyetlen közösségébe tartozunk.
Az Egyház a kezdetek óta vallja, hogy Krisztus teste, az Eucharisztia a
közösség forrása és megjelenése. Jézus szenvedéstörténete azt tanítja
nekünk, hogy sorsközösséget kell vállalnunk az Úrral. Ha közösséget
vállalunk vele halálában, akkor részesedni fogunk feltámadásában is. Az
Oltáriszentség által olyan élet- és szeretetközösségbe kerülünk
Krisztussal, amely egyúttal életközösség a Szentháromsággal. Amikor részt
veszünk a szentmisén, az Eucharisztia ünneplésén, akkor nem egyszerűen
csak emberi közösséget alkotunk, hanem Krisztus válik jelenvalóvá ebben a
közösségben.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus, te mindig meghallgatsz minket, bár emberi szavaink
nélkül is tudod, hogy mire van szükségünk lelki fejlődésünkhöz. Hittel és
bizalommal fordulunk hozzád, és kérünk, hogy adj meg nekünk mindent, ami
üdvösségünkre szolgál! Köszönettel és hálával tartozunk neked azért, mert
gondunkat viseled és segítesz minket, hogy eljussunk az üdvösségre.

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170411.mp3
 
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

2017. április 10., hétfő

[Napi e-vangelium] 2017-04-10

2017. április 10. – Nagyhétfő

Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus
feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére. Márta
felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között. Mária pedig
vett egy font illatos, drága nárduszolajat, megkente vele Jézus lábát,
majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai
közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt:
„Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem
osztottuk szét a szegények között?" Ezt azonban nem azért mondta, mintha
gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a
pénzt, és az adományokat ellopkodta. Jézus azt mondta neki: „Hagyd békén
őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek,
én azonban nem leszek mindig veletek." A zsidók közül sokan megtudták,
hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy
lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok
elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan
hittek Jézusban.
Jn 12,1-11

Elmélkedés:

A nagyhét folyamán az evangéliumok Jézus életének utolsó eseményeit
mutatják be. A húsvéti ünnep közeledtével tanítványaival együtt megérkezik
a Jeruzsálemhez közeli Betániába, ahol vendégül látják őt. Az étkezés
helyszíne nem feltétlenül Lázár háza, hanem minden bizonnyal a leprás
Simon a vendéglátó, miként ez Máté és Márk írásából kiderül. Lázár
testvére, Mária a nagylelkű szeretet rendkívüli jelét adja, amikor a
vacsora közben drága olajjal keni meg az Úr lábát, és hajával törli meg
azt.
De a szeretet pillanatát és tettét megtöri Júdás rosszallása, akit
természetesen nem a szegények gondja, hanem csak a pénz érdekel. Jézus
rögtön megvédi Máriát, akinek cselekedete jelképes abban az értelemben,
hogy előremutat Jézus halálára. A felebaráti szeretetet és az Istennek
járó hódolatot nem érdemes egymással szembeállítanunk. Az Istennek járó
hódolat és tisztelet megadása nem fogja csökkenteni a felebarátaink iránti
jócselekedetek lehetőségét.
Jézus figyelmeztetése, hogy nem lesz mindig velünk, Máriát is, minket is
szíven talál. Elkezdődött a nagyhét, már csak néhány nap van a
kereszthalálig. Jézus betér hozzánk, talán ez az utolsó állomás halála
előtt. Hogyan fogadjuk őt? Ki tudjuk mutatni neki szeretetünket? Hogyan
válaszolunk rendkívüli szeretetére?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Irgalmas Istenünk! Te kész vagy megbocsátani nekünk, bármilyen nagy bűnt
követtünk is el. Nem akarsz ránk örökké haragudni, elfelejted és eltörlöd
vétkeinket. Nem büntetni akarsz, hanem új lehetőséget adsz nekünk a
bűnbocsánat szentsége által. Hálás vagyok irgalmadért, amely lelki
újjászületés számomra. Hálás vagyok a szeretetért. A mennyei Atya
szeretetéért, aki saját Fiát sem kímélte. És Jézus Krisztus szeretetéért,
aki a kereszten feláldozta magát értem és minden emberért.

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170410.mp3
 
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

2017. április 9., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2017-04-09

2017. április 9. – Virágvasárnap

Amikor Jeruzsálemhez közeledve az Olajfák-hegyére, Betfagéba értek, Jézus
elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek előre a szemközti
faluba. Ott mindjárt találni fogtok egy szamarat megkötve, és vele a
csikóját. Oldjátok el és vezessétek hozzám! Ha valaki szólna valamit,
mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége, és mindjárt elengedi őket." Ez
azért történt, hogy beteljesedjék, amit a próféta jövendölt: Mondjátok meg
Sion lányának: Íme, a királyod érkezik hozzád, Szelíden, szamárháton ülve,
Egy teherhordó állat csikóján.
A tanítványok elmentek s úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik. Elhozták
a szamarat és a csikóját, letakarták ruháikkal, ő pedig felült rá. A
tömegből nagyon sokan az útra terítették ruháikat, mások ágakat tördeltek
a fákról és az útra szórták. Az előtte járó és az utána vonuló tömeg így
kiáltozott:
Hozsanna Dávid fiának!
Áldott, aki az Úr nevében jön!
Hozsanna a magasságban!
Amikor beért Jeruzsálembe, megmozdult az egész város, és kérdezgették: „Ki
ez?" A tömeg pedig ezt felelte: „Ő a Próféta, Jézus, a galileai
Názáretből."
Mt 21,1-11

Elmélkedés:

Előrelátás és rögtönzés
A virágvasárnapi szentmise a barkaszenteléssel és a körmenettel kezdődik,
amely szertartás keretében felolvassuk az evangéliumból Jézus jeruzsálemi
bevonulásának eseményét. A szentmise további részében, az evangélium
helyén pedig Jézus szenvedésének története hangzik el, az idei évben Szent
Máté írásából. Mostani elmélkedésünk az előbbihez kapcsolódik.
A jeruzsálemi bevonulás történései magukon hordozzák az előre eltervezés
és a rögtönzés jegyeit. Az előbbi inkább Jézusra, az utóbbi pedig inkább a
tömegre jellemző. Jeruzsálemhez közeledve Jézus nagyon előrelátóan,
megfontoltan cselekszik. Viselkedésében nincs semmi kapkodás, semmi
váratlan. Az eseményeket nem akarja sem siettetni, sem lassítani. Nem az
események vagy a körülmények irányítják, hanem mindent megfontoltan tesz.
Ennek fényében adja tanítványainak utasításait, miszerint a közeli faluból
hozzanak egy szamarat. Előre látja, hogy a szamár gazdái nem fogják szó
nélkül tűrni, hogy a tanítványok elvigyék az állatot, és azt is, hogy nem
fogják megakadályozni cselekedetüket, amikor megtudják, hogy az Úrnak van
szüksége rá. Tudatában van messiási küldetésének, de ez nem egyezik a nép
elképzeléseivel. Nem lóháton, győzedelmes hadvezérként vagy királyként
érkezik a városba, hanem szamárháton, s ezzel kimutatja alázatát, mert ő
Isten szolgája, aki Isten iránti engedelmességből vállalja a szenvedő
szolga szerepét. Jézus tehát tudatosan cselekszik, amely annak a jele,
hogy jól tudja, milyen sors vár rá a városban. Küldetésétől nem térítheti
el senki. Tudja, hogy a főtanács már határozott arról, hogy elfogják és
elítélik, és semmi kétsége nincs afelől, hogy mi lesz az ítélet. Volna rá
lehetősége, hogy elmeneküljön, ne menjen a városba, de ő nem ezt
választja, mert tudja, hogy a Jeruzsálemben rá váró szenvedéssel és
halállal fogja beteljesíteni küldetését, a megváltást.
Jézus tudatos, megfontolt cselekedeteitől elkülönül a nép rögtönzése. Ők
nem Jeruzsálemből jönnek az Úr elé, hanem zarándokok nagy tömege érkezik a
húsvéti ünnepre a városokból és a falvakból. Megismerik a velük együtt
megérkező Jézust, és szamárháton érkezésében felismerik a messiási idők
jelképes cselekedetét. Messiásként köszöntik őt, örömükben egyesek még a
ruháikat is leterítik elé az útra, mások pedig lombos faágakat szórnak elé
az út porába. Köszöntésük az érkező messiáskirálynak szól: „Hozsanna Dávid
fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön!" A népet magával ragadja az ünnepi
hangulat, ösztönösen, mindenféle mesterkéltség nélkül cselekszenek. A
tömeget nem irányítja senki, nem befolyásolja cselekedetüket senki,
nincsenek köztük szószólók vagy hangadók, mindenki felszabadultan, örömmel
köszönti Jézust. Érdemes erre a mozzanatra odafigyelnünk, mert
meglehetősen elítélő módon azt szoktuk mondani, hogy az a nép, amely
ujjongva köszöntötte a Jeruzsálembe érkező Jézust, néhány nappal később
ordítva, dühösen fogja követelni keresztre feszítését. Ez igaz ugyan, de
akkor nem ösztönösen, rögtönözve, szívük indíttatásából cselekszenek,
hanem a vezetők hergelik fel a népet, hogy halálbüntetést követeljenek
Pilátustól Jézusra.
Induljunk lélekben mi is Jézussal és kísérjük őt szenvedésének útján a
nagyhét folyamán!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! A szent városba, Jeruzsálembe érkezve te már
tudtad, hogy küldetésed hamarosan befejeződik. Tudtad, hogy szenvedés vár
rád, hiszen erről többször is beszéltél tanítványaidnak. Mégsem menekültél
el a szenvedések elől, mert teljesíteni akartad azt a feladatot, amit a
mennyei Atya bízott rád. Így mutattad meg az engedelmesség végső jelét.
Bár az eseményeket látszólag az emberi szándékok, a rosszindulat, a harag,
a gyűlölet irányítják, mi mégis mindezek mögött észrevesszük az Atya
akaratát, aki életed feláldozását kérte. Urunk, elkísérünk szenvedésed
útján, hogy kereszthordozásod és a kereszthalálod megértesse velünk Isten
megváltó szándékát.

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170409.mp3
 
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Blogarchívum