2022. január 8., szombat

[Napi e-vangelium] 2022. január 09. vasárnap

2022. január 9. – Vasárnap, Urunk megkeresztelkedése

Evangélium

Abban az időben: A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek benneteket. De eljön, aki hatalmasabb nálam, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni." Ekkor történt, hogy amikor a nép keresztelkedni ment, Jézus is megkeresztelkedett. Miközben imádkozott, megnyílt az ég, és a Szentlélek leszállt rá látható alakban, mint egy galamb. Szózat is hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem."
Lk 3,15-16. 21-22

Elmélkedés

Te vagy az én szeretett Fiam
Urunk megkeresztelkedésének mai ünnepével befejeződik a karácsonyi ünnepkör. Mostantól nem a gyermek, hanem a felnőtt Jézusra figyelünk. A születés és a Jordán folyóban történt keresztelkedés között mintegy 30 esztendő telt el. Az igaz és bűntelen ember, a népek fejedelme és a nemzetek ura most csatlakozik a bűnös emberekhez, beáll a sorba, hogy megkapja Jánostól a bűnbánat jelét, bár nincs semmilyen bűne. Feltűnés nélkül, névtelenül teszi ezt. Senki sem ismeri fel, hogy a Messiás áll közöttük. Ő türelmesen vár a sorban a Jordán folyó partján, mint mindenki más. Aztán végre Keresztelő János elé lép. A jelenlévők láthatják János megdöbbenését, csodálkozó tekintetét, amikor megpillantja a felé közeledő Jézust. Hogyan lehetséges, hogy Jézus, aki bűn nélkül van, most itt áll? Hogyan lehetséges, hogy ő, aki a Szentlélekkel és a tűzzel keresztelkedik, most a vízzel történő keresztséget kéri? Miért áll be a bűnös emberek tömegébe egy olyan ember, akinek nincs vétke, tehát nincs szüksége bűnbocsánatra sem? A lehetséges magyarázat ez: Jézus elfogadja és megkezdi annak a szenvedő szolgának a küldetését, akit a bűnösök közé sorolnak, gonosztevőként halálra ítélnek és bűnözőként keresztre feszítenek.
Figyelemreméltó, hogy Szent Lukács evangélista nem magára a keresztelés cselekményére irányítja figyelmünket, hanem az azt követő mennyei szózatra, isteni kinyilatkoztatásra. Az égből a mennyei Atya hangja hallatszik, amint Jézusnak mondja: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem" (Lk 3,22). Az Atya ünnepélyesen bemutatja a Fiút, mint az ő küldöttét. Jézus nem csupán Isten engedelmes szolgája, aki egész életében az Atya akaratát teljesíti és ezt teszi akkor is, amikor vállalja a szenvedést és a kereszthalált, hanem Fiú is, akit majd az Atya megdicsőít engedelmességéért, a megváltás beteljesítéséért azáltal, hogy feltámasztja őt a halálból. Jézus soha nem tekintett úgy istenfiúságára, mint valamiféle kiváltságra, hanem szolgálni akart egész életében és életével.
Ma, Jézus megkeresztelkedésének ünnepén saját keresztségünk napját is felidézzük. Érdemes tudatosítanunk magunkban, hogy mekkora érték számunkra a keresztségben kapott kegyelem és a Krisztushoz való tartozás, valamint az Úrban való újjászületés. A keresztség szentségében való részesedés által Jézushoz váltunk hasonlóvá és a bűnbánat útjára léptünk, hogy Krisztusban újjászülessünk és mi is az Atya gyermekeivé váljunk. A vízzel való leöntés, illetve a vízben való alámerítkezés jelképe az istengyermekséget eredményezi számunkra, valamint azt, hogy felvételt nyertünk az Egyház közösségébe. Keresztségünk napjától elszakíthatatlanul az Úrhoz tartozunk.
Az ünnep kapcsán fontos azt is kiemelnünk, hogy amikor a szülők gyermekük megkeresztelését kérik az Egyháztól, akkor nem csupán egy hagyománynak engedelmeskednek, hanem arról a meggyőződésükről tesznek tanúságot, hogy az Istenhez és az Egyházhoz való tartozás olyan érték számukra, amellyel gyermeküket is gazdagítani szeretnék. A keresztség kiszolgáltatásának szertartása közben a szülők gyermekük helyett és nevében tesznek hitvallást és ígéretet arra, hogy vallásos nevelésben részesítik őt, amelyben a keresztszülők is segítik őket.
A keresztség felvétele azért jelentős számunkra, mert ekkor válunk a mennyei Atya gyermekeivé. Őrizzük meg magunkban az istengyermekség kegyelmét!
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Hálás szívvel köszönöm meg azt a kegyelmet, amit a keresztségben kaptam. Segíts engem életem folyamán, hogy mindig az Atya kedves gyermeke maradjak! Lakjék bennem a Szentlélek, ő irányítsa cselekedeteimet és indítson tanúságtételre. Tisztíts meg engem a bűnbánat szentségében, hogy a lelki újjászületés pillanatában újra és újra átérezzem, hogy a mennyei Atya szeretett gyermeke vagyok. Taníts engem az alázatra és az engedelmességre!

Aktuális

Kedves evangélium olvasók!

Információ 3 felmerülő kérdésre a rendeléssel és a küldéssel kapcsolatban:
1. Az Élő Kenyér újságot a megrendeléstől számítva 1-2 munkanapon belül megkaphatja mindenki.
2. Az üzenetet tovább szabad küldeni. Sőt, megköszönöm, ha gyermekes vallásos családoknak továbbítjátok a lehetőséget.
3. Aki a webáruházban történő rendelésnél is egyszerűbb megoldást keres, elküldheti rendelését az evangelium365@gmail.com címre. Írja meg a darabszámot, a nevét és a postázási címet.
István atya - Horváth István Sándor Az eredeti üzenet:

Élő Kenyér gyermekújság
Papi szolgálatom kezdetén, 25 évvel ezelőtt, tucatnyi katolikus újság segítette a gyerekek evangelizációját Magyarországon. Az újságok hasznosak voltak a gyerekeknek, a hittanosoknak, a minisztránsoknak. Aztán sorra eltűntek ezek a gyerekeknek szóló katolikus kiadványok. A helyzetet sajnálták a fiatalokkal foglalkozó papok és hitoktatók, valamint a szülők is, akik számára fontos volt gyermekük vallásos nevelése. Én is tehetetlenül néztem a folyamatot, de amikor az utolsó vallásos gyermekújság is megszűnt, elérkezettnek láttam az időt, hogy elkezdjek szemben úszni az árral. 2011-ben megalapítottam az Élő Kenyér gyermekújságot. A cím az Oltáriszentségre utal, mert az volt a célom, hogy a szentmisére járást megszerettessem a gyerekekkel. Meggyőződésem ugyanis, hogy ha egy gyermek megtapasztalja, hogy az Oltáriszentségben Jézussal találkozik, akkor szívesen fog jönni a szentmisére. Ez a cél pontosan meghatározta az újság szerkezetét: benne vannak a vasárnapok és ünnepek miseszövegei, persze minden oldalon színes képekkel illusztrálva. Ezt egészíti ki egy kis példázat az evangélium magyarázataként, szentek élete, játékos feladatok, az adott időszak imádságai, minisztráns kisokos, pápák történetei.

Az elmúlt 11 év igazolta, hogy érdemes volt elkezdeni. A felnövő, a célcsoportból kinövő gyermekek helyett évről évre vannak újak, akik elkezdik használni az Élő Kenyeret, mert szüleik, nagyszüleik számára fontos gyermekük, unokájuk lelki fejlődése. Az alapításkor rögzítettem, hogy reklámmentes lesz az újság, mert bár gazdaságilag könnyebb volna, ha reklámbevételekből kiegészítenénk a költségvetést, de mégsem a mi feladatunk a rózsaszín pónik és kardozó szuperhősök népszerűsítése. A szentek is hősök, inkább tőlük tanulja meg a gyermek, hogyan válhat Jézus barátjává.

2022-ben már a 12-dik évfolyamot kezdjük. Ha az Ön számára is fontos gyermeke, unokája vallásos nevelése és lelki fejlődése, bátorítom, hogy fizessen elő az Élő Kenyér gyermekújságra! Ez könnyen megtehető az Evangélium365 webáruházban az alábbi linkre kattintva.

https://www.evangelium365.hu/webshop/termek/2_elo_kenyer_termekcsalad_gyermekeknek/168

Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
 
Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220109.mp3

Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. január 7., péntek

[Napi e-vangelium] 2022. január 08. szombat

2022. január 8. – Szombat

Evangélium

Egy alkalommal Jézus nagy tömeget látott maga előtt. Megesett a szíve az embereken, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért sok mindenre kezdte őket tanítani. Későre járt már az idő, amikor odaléptek hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „A vidék elhagyatott, az idő is eljárt. Bocsásd el őket, hogy a környékbeli tanyákra és falvakba mehessenek, és ennivalót vegyenek maguknak!" Jézus azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!" Azok megjegyezték: „Talán menjünk kenyeret venni kétszáz dénárért, hogy elláthassuk őket?" Erre Jézus megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzetek csak körül!" Körülnéztek, és jelentették: „Öt kenyerünk és két halunk." Ekkor meghagyta nekik, hogy csoportokban telepítsék le mindnyájukat a zöld gyepre. Le is telepedtek százas és ötvenes csoportokban. Jézus ezután fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Majd megtörte a kenyereket, és tanítványainak adta, hogy osszák ki. A két halat is szétosztotta valamennyiük között. Mindnyájan ettek, és jól is laktak, sőt még tizenkét kosarat szedtek tele a kenyér és a hal maradékából; pedig ötezer férfi evett a kenyérből.
Mk 6,34-44

Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporítás Márk szerinti változatát olvassuk a mai napon. A történet azzal kezdődik, hogy Jézus tanítja az embereket. Nem kell csodálkoznunk azon, hogy viszonylag rövid idő alatt tömegesen keresik őt az emberek. Ennek oka egyrészt az, hogy az igazság tanítására felfigyelnek, másrészt az, hogy Jézus csodás módon képes meggyógyítani a betegeket. Mind erővel rendelkező tanítása, mind isteni hatalmáról tanúskodó gyógyítása sejtetni engedik, hogy elérkezett a messiási idő. Ezt a sejtést erősíti meg tulajdonképpen a kenyerek megszaporítása. Abban a korban széles körben elterjedt nézet volt, hogy a Messiás megismétli majd a pusztai vándorlás idején történt csodát. Miként egykor Isten mannával táplálta népét a pusztában az Egyiptomból való kivonulás után, ugyanúgy a Messiás kenyeret fog adni az embereknek.
Jézus a meglévő öt kenyeret és a két halat használja fel, hogy sok ezer embernek táplálékot adjon. Ő minden bizonnyal e kevés étel nélkül is tudott volna csodát tenni, de mégis fel akarta használni azt, amit az ember odaad, felajánl neki, bármennyire kevésnek tűnjön az. Isten áldásával e megsokasított kevéske étel már elegendőnek bizonyul. Az isteni nagylelkűség megtapasztalása indítson minket arra, hogy legyünk nagylelkűek és önzetlenek!
© Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyánk! A te Fiad, Jézus, aki valóságos ember és valóságos Isten, a te tökéletes képmásod, hasonmásod, akit azért állítasz elénk, hogy benne felismerjük, milyenné kell válnunk. Irgalmas Jézus, mutasd meg nekünk, miként válhatunk a mennyei Atya kedves gyermekeivé!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220108.mp3

Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. január 6., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2022. január 07. péntek

2022. január 7. – Péntek

Evangélium

Amikor Jézus meghallotta, hogy (Keresztelő) Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott:
„Zabulon földje és Neftali földje, a tenger útja, a Jordán vidéke,
a pogányok Galileája:
A sötétben lakó nép nagy fényt lát,
és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre."
Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!" Bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden bajt. Híre elterjedt egész Szíriában. Hozzá vittek mindenféle beteget, akik különböző fájdalmas betegségekben és bajokban szenvedtek: még ördögtől megszállottakat, holdkórosokat és bénákat is, és ő mind meggyógyította őket. Nagy népsereg követte Galileából, Dekapoliszból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról.
Mt 4,12-17.23-25

Elmélkedés

Tegnap, Urunk megjelenésének ünnepén a napkeleti bölcsekre emlékeztünk. Az ünnep egyik mondanivalója, hogy a Krisztus által elhozott üdvösség nem csak egyetlen kiválasztott népnek szól, hanem minden nemzetnek, tehát a pogányoknak is. Ezt a gondolatot folytatja a mai evangélium, amikor Izajás próféta jövendölésének beteljesedését látja Jézus fellépésében. A mennyek országát hirdető Jézus fényt, világosságot hoz a pogányoknak is.
Érdemes tisztáznunk a jelenet idejét. Jézus születése után harminc évvel járunk. Az Úr immár nem gyermek, hanem felnőtt férfi, akinek szavára adnak az emberek, s most megkezdi működését a nép körében. Tevékenységének két fő eleme a tanítás és a gyógyítás. Mindkettő arról tanúskodik, hogy isteni képességekkel rendelkezik. Jézus ugyanis nem úgy tanít, mint korának más írásmagyarázói. Az emberek rögtön megérzik a szavaiban rejlő isteni igazságot és erőt. Gyógyításai szintén azt jelzik, hogy olyan hatalommal rendelkezik, amelynek egyetlen ember sincs a birtokában. Jézus elkezdi azt, amiért az Atya elküldte, az emberek üdvösségének szolgálatát. Megfigyelhetjük, hogy az evangéliumokban nincsenek semleges szereplők, akik mindvégig kívülállók maradhatnának. Jézus személye mindenkit megérint. Tanítását mindenki hallhatja és az isteni irgalmasságot megjelenítő csodáit mindenki láthatja. Mindenki döntés előtt áll. Nekem is döntést kell hoznom.
© Horváth István Sándor

Imádság

Jóságos Istenem! Hálás szível köszönöm meg neked mindazt, amivel minden nap elhalmozol jóságodból. Köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Erősítsd meg bennem azt az elhatározást, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindennél jobban!

Aktuális

Kedves evangélium olvasók!

Papi szolgálatom kezdetén, 25 évvel ezelőtt, tucatnyi katolikus újság segítette a gyerekek evangelizációját Magyarországon. Az újságok hasznosak voltak a gyerekeknek, a hittanosoknak, a minisztránsoknak. Aztán sorra eltűntek ezek a gyerekeknek szóló katolikus kiadványok. A helyzetet sajnálták a fiatalokkal foglalkozó papok és hitoktatók, valamint a szülők is, akik számára fontos volt gyermekük vallásos nevelése. Én is tehetetlenül néztem a folyamatot, de amikor az utolsó vallásos gyermekújság is megszűnt, elérkezettnek láttam az időt, hogy elkezdjek szemben úszni az árral. 2011-ben megalapítottam az Élő Kenyér gyermekújságot. A cím az Oltáriszentségre utal, mert az volt a célom, hogy a szentmisére járást megszerettessem a gyerekekkel. Meggyőződésem ugyanis, hogy ha egy gyermek megtapasztalja, hogy az Oltáriszentségben Jézussal találkozik, akkor szívesen fog jönni a szentmisére. Ez a cél pontosan meghatározta az újság szerkezetét: benne vannak a vasárnapok és ünnepek miseszövegei, persze minden oldalon színes képekkel illusztrálva. Ezt egészíti ki egy kis példázat az evangélium magyarázataként, szentek élete, játékos feladatok, az adott időszak imádságai, minisztráns kisokos, pápák történetei.

Az elmúlt 11 év igazolta, hogy érdemes volt elkezdeni. A felnövő, a célcsoportból kinövő gyermekek helyett évről évre vannak újak, akik elkezdik használni az Élő Kenyeret, mert szüleik, nagyszüleik számára fontos gyermekük, unokájuk lelki fejlődése. Az alapításkor rögzítettem, hogy reklámmentes lesz az újság, mert bár gazdaságilag könnyebb volna, ha reklámbevételekből kiegészítenénk a költségvetést, de mégsem a mi feladatunk a rózsaszín pónik és kardozó szuperhősök népszerűsítése. A szentek is hősök, inkább tőlük tanulja meg a gyermek, hogyan válhat Jézus barátjává.

2022-ben már a 12-dik évfolyamot kezdjük. Ha az Ön számára is fontos gyermeke, unokája vallásos nevelése és lelki fejlődése, bátorítom, hogy fizessen elő az Élő Kenyér gyermekújságra! Ez könnyen megtehető az Evangélium365 webáruházban az alábbi linkre kattintva.

https://www.evangelium365.hu/webshop/termek/2_elo_kenyer_termekcsalad_gyermekeknek/168

Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
 
Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220107.mp3

Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. január 5., szerda

[Napi e-vangelium] 2022. január 06. csütörtök

2022. január 6. – Csütörtök, Urunk megjelenése (Vízkereszt)

Evangélium

Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a judeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte." Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így válaszoltak: „A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem, Juda földje, bizony nem vagy a legkisebb Juda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek." Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!"
Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba.
Mt 2,1-12

Elmélkedés

Szíves fogadtatás
Jézus születésének eseménye a háromkirályok érkezésével folytatódik. Rájuk emlékezünk a mai ünnepen, amelynek hivatalos elnevezése: Urunk megjelenése. A kezdeti időkben az Egyház három eseményt ünnepelt ezen a napon: Jézus megkeresztelkedését, a kánai menyegzőn végzett első csodáját, a víz borrá változtatását, valamint a napkeleti bölcsek érkezését, hódolatát. E három, egymástól független esemény közös eleme, összekötő kapcsa Jézus istensége. A kereszteléskor ugyanis a mennyei Atya kinyilvánította, hogy Jézus az ő Fia, azaz Isten. A kánai csoda alkalmával, azaz a víz borrá változtatásakor Jézus megmutatta isteni erejét. A napkeleti bölcsek hódolata pedig azt jelzi, hogy a pogány népek számára is megjelenik az Üdvözítő, ők is felismerik a betlehemi Gyermekben az Istent. Az ünnephez kapcsolódó számos imádságunkban mind a mai napig szerepel e három esemény, még akkor is, ha napjainkban csupán a bölcsek hódolatára emlékezünk ezen az ünnepen, s Jézus megkeresztelkedése a következő vasárnapra került, a kánai csoda pedig még egy vasárnappal későbbre.
A napkeleti bölcsek, akiket a keresztény hagyomány Gáspárnak, Menyhértnek és Boldizsárnak nevez, s akik aligha lehettek uralkodók, nem hívatlan vendégek voltak Betlehemben, még akkor sem, ha előzetes bejelentés nélkül érkeztek. Mert akiket Isten vezet, akár úgy, hogy angyalokkal üzen nekik, mint a pásztoroknak, akár úgy, hogy különleges égi jellel, egy csillag fényével mutatja az utat, mint a bölcseknek, azokat szívesen kell fogadni. S ők valóban szíves fogadtatásban részesültek mind Jeruzsálemben, Heródes király udvarában, mind Betlehemben, a születés helyén, a szegényes istállóban. A szíves fogadtatás hátterében azonban más-más szándékok húzódtak meg a két helyszínen. Máté evangélista az első helyszín eseményeit részletesebben, az utóbbit viszont igencsak szűkszavúan mutatja be. A bölcsek a királyi udvarba érkezve előadják szándékukat, miszerint egy újszülöttet, egy leendő királyt keresnek, akinek csillagát megpillantották az égen, s ez a csillag ide vezette őket. Heródes és udvari emberei elcsodálkoznak a bejelentésen, felébred bennük a kíváncsiság és persze a királyban hatalmának féltése is. Rögtön hívatják az írástudókat, akik az ószövetségi idők prófétai jövendölései alapján, egészen pontosan Mikeás prófétára hivatkozva egy Betlehem nevű települést jelölnek meg az új király lehetséges születési helyéül. A bölcsek szívélyes fogadása és a részükre ilyen módon nyújtott segítő útmutatás azonban csak a látszat, mert a királyt nem jószándék vezeti. Tudni akarja az égi jel feltűnésének pontos idejét, és azt kéri a bölcsektől, hogy megtalálván az újszülöttet, térjenek vissza hozzá.
Ekkor a bölcsek Betlehembe indulnak, ez a második helyszín, itt találják meg, akit keresnek, Isten Fiát, és átadják neki ajándékaikat, az aranyat, a tömjént és a mirhát. A napkeleti bölcsek ekkor figyelmeztetést is kapnak, hogy ne menjenek vissza a gonosz szándékú Heródes királyhoz, és ők ennek megfelelően indultak haza. Példájuk azt mutatja, hogy érdemes figyelnünk az Isten által mutatott jelekre és érdemes megtennünk mindazt, amit Isten közöl velünk.
Legyünk bölcsek, ismerjük fel az isteni jeleket és kövessük Isten útmutatásait életünkben!
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! A napkeleti bölcseket egykor egy fényes csillag, egy különleges égi jel vezette a Megváltóhoz, amit te mutattál nekik. Bölcsességük ott kezdődött, hogy felismerték az általad mutatott jelet és kutatni kezdték annak értelmét. Amikor megértették, hogy ez egy újszülött királynak a jele, akkor elindultak, követték a jelet. Az isteni jelet követni, s annak segítségével meglelni a Megváltót, boldogsággal és örömmel tölt el minket, akik újra és újra elindulunk a Megváltó felé. Segíts minket, hogy örömmel a szívünkben induljunk kifejezni hódolatunkat! Segíts, hogy életünk folyamán mindig azon az úton járjunk, amelyet te mutatsz nekünk!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220106.mp3

Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. január 4., kedd

[Napi e-vangelium] 2022. január 05. szerda

2022. január 5. – Szerda

Evangélium

Abban az időben, amikor Jézus Galileába készült, találkozott Fülöppel. „Kövess engem!" – mondta neki. Fülöp Betszaidából származott, András és Péter városából. Amikor találkozott Nátánáellel, közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak: a názáreti Jézust, József fiát." „Jöhet-e valami jó Názáretből?" – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!" – felelte Fülöp. Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!" Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?" Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt." Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya." Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél." Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett."
Jn 1,43-51

Elmélkedés

A mai evangéliumi beszámoló szerint újabb két személy csatlakozik Jézus tanítványi köréhez. Az ő esetükben is megjelenik az a mozzanat, hogy egy tanítvánnyá lett ember hív valakit Jézushoz. Miként András a testvérét, Pétert hívta, ugyanúgy Fülöp Nátánáelnek beszél Jézusról, pontosabban arról, hogy megtalálta azt, akiről az ószövetségi jövendölések, a prófétai ígéretek szóltak. Bár nem mondja ki, hogy a megtalált személy lehet a Megváltó, szavai mégis felkeltették Nátánáel érdeklődését, akit aztán Fülöp rögtön el is vezet Jézushoz.
Sem András, sem Fülöp nem várnak sokáig, hanem azonnal elmondják élményüket, rögtön késztetést éreznek arra, hogy másokat is Jézushoz vezessenek. Ez arra utal, hogy a Jézussal való első találkozás mennyire megragadó, erőteljes élmény volt számukra.
Érdemes Fülöp magatartásából tanulnunk. Nátánáel kérdésére nem áll neki meggyőzni őt, nem vitatkozik vele, hanem egyszerűen csak annyit mond, hogy jöjjön és nézze meg személyesen. Ez a lelkület számunkra is követendő, amikor Krisztusról beszélünk. Sokan talán ismeretlenül is elutasítják őt, vagy érdektelenségüket fejezik ki. Mások bizonytalanok vagy bizalmatlanok. Nem tudjuk minden esetben meggyőzni az ilyen személyeket, de bátoríthatjuk őket arra, hogy menjenek Jézushoz, ismerjék meg őt személyesen, és a találkozás után majd kialakul a saját véleményük, s talán felébred bennük a hit.
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Hiszem, hogy te az Isten Fia vagy. Hiszem, hogy te vagy az Isten báránya, aki elveszed a világ bűneit. Hiszem, hogy te vagy minden ember Megváltója. Tégy engem hűséges tanítványoddá, hogy hozzád hasonlóan éljek! Tégy engem követőddé, hogy vezetéseddel az Atyához jussak! Tégy engem világossággá, hogy a benned való hit terjesztője legyek! Tégy engem buzgóvá, hogy az igazságot keresőket hozzád vezessem!

Aktuális

Kedves evangélium olvasók!

Papi szolgálatom kezdetén, 25 évvel ezelőtt, tucatnyi katolikus újság segítette a gyerekek evangelizációját Magyarországon. Az újságok hasznosak voltak a gyerekeknek, a hittanosoknak, a minisztránsoknak. Aztán sorra eltűntek ezek a gyerekeknek szóló katolikus kiadványok. A helyzetet sajnálták a fiatalokkal foglalkozó papok és hitoktatók, valamint a szülők is, akik számára fontos volt gyermekük vallásos nevelése. Én is tehetetlenül néztem a folyamatot, de amikor az utolsó vallásos gyermekújság is megszűnt, elérkezettnek láttam az időt, hogy elkezdjek szemben úszni az árral. 2011-ben megalapítottam az Élő Kenyér gyermekújságot. A cím az Oltáriszentségre utal, mert az volt a célom, hogy a szentmisére járást megszerettessem a gyerekekkel. Meggyőződésem ugyanis, hogy ha egy gyermek megtapasztalja, hogy az Oltáriszentségben Jézussal találkozik, akkor szívesen fog jönni a szentmisére. Ez a cél pontosan meghatározta az újság szerkezetét: benne vannak a vasárnapok és ünnepek miseszövegei, persze minden oldalon színes képekkel illusztrálva. Ezt egészíti ki egy kis példázat az evangélium magyarázataként, szentek élete, játékos feladatok, az adott időszak imádságai, minisztráns kisokos, pápák történetei.

Az elmúlt 11 év igazolta, hogy érdemes volt elkezdeni. A felnövő, a célcsoportból kinövő gyermekek helyett évről évre vannak újak, akik elkezdik használni az Élő Kenyeret, mert szüleik, nagyszüleik számára fontos gyermekük, unokájuk lelki fejlődése. Az alapításkor rögzítettem, hogy reklámmentes lesz az újság, mert bár gazdaságilag könnyebb volna, ha reklámbevételekből kiegészítenénk a költségvetést, de mégsem a mi feladatunk a rózsaszín pónik és kardozó szuperhősök népszerűsítése. A szentek is hősök, inkább tőlük tanulja meg a gyermek, hogyan válhat Jézus barátjává.

2022-ben már a 12-dik évfolyamot kezdjük. Ha az Ön számára is fontos gyermeke, unokája vallásos nevelése és lelki fejlődése, bátorítom, hogy fizessen elő az Élő Kenyér gyermekújságra! Ez könnyen megtehető az Evangélium365 webáruházban az alábbi linkre kattintva.

https://www.evangelium365.hu/webshop/termek/2_elo_kenyer_termekcsalad_gyermekeknek/168

Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
 
Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220105.mp3

Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. január 3., hétfő

[Napi e-vangelium] 2022. január 04. kedd

2022. január 4. – Kedd

Evangélium

Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!" Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?" Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?" „Jöjjetek, nézzétek meg!" – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet", és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni."
Jn 1,35-42

Elmélkedés

Keresztelő Szent János tanúságtételét követően annak eredményéről tudósít a mai evangéliumi részlet. Mesterük kijelentéseit hallva János két tanítványa nyomban Jézus után indul. Az egyikük András, a másik pedig maga János evangélista, aki leírta a történetet, illetve az evangéliumot. Felébred bennük a vágy, hogy annak követői legyenek, akiről János azt vallotta, hogy ő az Isten Fia. Jánosban nyoma sincs a féltékenységnek amiatt, hogy tanítványai közül ketten elhagyják őt, új mestert választanak maguknak. Nem akarja egyetlen percig sem marasztalni őket, hanem engedi, hogy elinduljanak. János tanúságtétele tehát valóban eredményes.
Mit várhatott Jézustól a két tanítvány? Biztosan tele volt a fejük sok-sok kérdéssel és tele volt a szívük a megismerés vágyával. Amikor Jézus váratlanul megfordul és szándékukról kérdezi őket, hirtelen zavarodottságukban a lehető legegyszerűbb kérdés jut csak eszükbe: „Mester, hol laksz?" Jézus pedig magában mosolyog: Hát csak ez jut eszetekbe? Nem tudtatok jobb kérdést kitalálni? Tényleg arra vagytok csak kíváncsiak, hogy melyik házban lakom? Dehogy! Sokkal többet szeretnétek ti ennél! Meg akartok ismerni engem és tanítványaim akartok lenni. Gyertek, megmutatom nektek a házat, megosztom veletek életemet!
Talán érdemes nekem is egy egyszerű kérdéssel megszólítanom az Urat, aki egy csodálatos életre fog meghívni.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a történelmi idő egy bizonyos pontján megszülettél és beléptél az emberek számára élettérként szolgáló teremtett világba, jelen voltál a világ kezdetekor, a teremtéskor is. Az ég és a föld, Isten teremtetlen és teremtett világa, láthatatlan és látható világa az idő egy pontján összeér. Isten végtelen hatalma a te gyermeki gyengeségedben láthatóvá vált, Isten végtelen szeretete emberközelségbe került. A mi csodálatunk immár nem csak a teremtett világnak és a Teremtőnek szól, hanem neked, az Isten Fiának is, aki emberré lettél, s aki születéseddel újjáteremted a világot és elhozod minden ember számára az újjászületés lehetőségét.

Aktuális

Kedves evangélium olvasók!

Papi szolgálatom kezdetén, 25 évvel ezelőtt, tucatnyi katolikus újság segítette a gyerekek evangelizációját Magyarországon. Az újságok hasznosak voltak a gyerekeknek, a hittanosoknak, a minisztránsoknak. Aztán sorra eltűntek ezek a gyerekeknek szóló katolikus kiadványok. A helyzetet sajnálták a fiatalokkal foglalkozó papok és hitoktatók, valamint a szülők is, akik számára fontos volt gyermekük vallásos nevelése. Én is tehetetlenül néztem a folyamatot, de amikor az utolsó vallásos gyermekújság is megszűnt, elérkezettnek láttam az időt, hogy elkezdjek szemben úszni az árral. 2011-ben megalapítottam az Élő Kenyér gyermekújságot. A cím az Oltáriszentségre utal, mert az volt a célom, hogy a szentmisére járást megszerettessem a gyerekekkel. Meggyőződésem ugyanis, hogy ha egy gyermek megtapasztalja, hogy az Oltáriszentségben Jézussal találkozik, akkor szívesen fog jönni a szentmisére. Ez a cél pontosan meghatározta az újság szerkezetét: benne vannak a vasárnapok és ünnepek miseszövegei, persze minden oldalon színes képekkel illusztrálva. Ezt egészíti ki egy kis példázat az evangélium magyarázataként, szentek élete, játékos feladatok, az adott időszak imádságai, minisztráns kisokos, pápák történetei.

Az elmúlt 11 év igazolta, hogy érdemes volt elkezdeni. A felnövő, a célcsoportból kinövő gyermekek helyett évről évre vannak újak, akik elkezdik használni az Élő Kenyeret, mert szüleik, nagyszüleik számára fontos gyermekük, unokájuk lelki fejlődése. Az alapításkor rögzítettem, hogy reklámmentes lesz az újság, mert bár gazdaságilag könnyebb volna, ha reklámbevételekből kiegészítenénk a költségvetést, de mégsem a mi feladatunk a rózsaszín pónik és kardozó szuperhősök népszerűsítése. A szentek is hősök, inkább tőlük tanulja meg a gyermek, hogyan válhat Jézus barátjává.

2022-ben már a 12-dik évfolyamot kezdjük. Ha az Ön számára is fontos gyermeke, unokája vallásos nevelése és lelki fejlődése, bátorítom, hogy fizessen elő az Élő Kenyér gyermekújságra! Ez könnyen megtehető az Evangélium365 webáruházban az alábbi linkre kattintva.

https://www.evangelium365.hu/webshop/termek/2_elo_kenyer_termekcsalad_gyermekeknek/168

Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
 
Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220104.mp3

Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. január 2., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2022. január 03. hétfő

2022. január 3. – Hétfő

Evangélium

Abban az időben, amikor Keresztelő János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben." János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!"
Jn 1,29-34

Elmélkedés

Keresztelő János Jézusról szóló tanúságtétele, amelyet a mai napon olvasunk az evangéliumban, három lényeges elemet tartalmaz. Az első elem Jézus küldetését tárja fel: ő az Isten báránya, aki megváltja az embereket a bűntől és kiengeszteli az emberiséget Istennel. A második fontos elem az, hogy Jézus a Szentlélekkel keresztel majd, ami arra utal, hogy tanítványait egészen át fogja alakítani az Istennel való élet és szeretetkapcsolat. A Lélek majd mindenkit megtisztít és arra lelkesít, hogy életét egészen Istennek adja. Harmadszor pedig János kijelenti, hogy Jézus az Isten Fia.
Amikor mi napjainkban Jézus Krisztusról beszélünk, pontosabban keresztény emberként róla teszünk tanúságot, akkor ugyanezeket kell elmondanunk róla. Szólnunk kell a bűnös embereknek Jézusról, aki elhozza a bocsánatot mindazok számára, akik megbánják bűneiket. A bűnbocsánat ugyanis új helyzetet teremt Isten és az ember között: alázattal megvalljuk bűnösségünket és részesülünk Isten irgalmában. Szólnunk kell továbbá a Krisztusban való lelki újjászületés nagyszerű lehetőségéről, amely új irányba állítja és Isten felé vezeti életünket. Harmadszor: hirdetnünk kell, hogy Jézus állandó jelenléte a világban azt bizonyítja, hogy velünk az Isten. Ez a karácsonyi ünnep lényege és ezt érezhetjük az esztendő minden napján.
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram és Üdvözítőm, Jézus Krisztus! Adj nekem kedvet és lehetőséget, hogy téged mindinkább megismerhesselek, mindjobban megszeresselek, és egyre hívebben kövesselek. Buzdító kegyelmed hívása nálam ne süket fülekre találjon, hanem legyek mindenkor kész, hogy akaratodat odaadással teljesítsem! Szembefordulok önszeretetemmel és önzésemmel, s követlek a gyalázatban, szegénységben és üldöztetésben. Teljesen újjá akarok születni, a régi magamat levetkőzni, hogy már ne én éljek, hanem te énbennem.

Aktuális

Kedves evangélium olvasók!

Papi szolgálatom kezdetén, 25 évvel ezelőtt, tucatnyi katolikus újság segítette a gyerekek evangelizációját Magyarországon. Az újságok hasznosak voltak a gyerekeknek, a hittanosoknak, a minisztránsoknak. Aztán sorra eltűntek ezek a gyerekeknek szóló katolikus kiadványok. A helyzetet sajnálták a fiatalokkal foglalkozó papok és hitoktatók, valamint a szülők is, akik számára fontos volt gyermekük vallásos nevelése. Én is tehetetlenül néztem a folyamatot, de amikor az utolsó vallásos gyermekújság is megszűnt, elérkezettnek láttam az időt, hogy elkezdjek szemben úszni az árral. 2011-ben megalapítottam az Élő Kenyér gyermekújságot. A cím az Oltáriszentségre utal, mert az volt a célom, hogy a szentmisére járást megszerettessem a gyerekekkel. Meggyőződésem ugyanis, hogy ha egy gyermek megtapasztalja, hogy az Oltáriszentségben Jézussal találkozik, akkor szívesen fog jönni a szentmisére. Ez a cél pontosan meghatározta az újság szerkezetét: benne vannak a vasárnapok és ünnepek miseszövegei, persze minden oldalon színes képekkel illusztrálva. Ezt egészíti ki egy kis példázat az evangélium magyarázataként, szentek élete, játékos feladatok, az adott időszak imádságai, minisztráns kisokos, pápák történetei.

Az elmúlt 11 év igazolta, hogy érdemes volt elkezdeni. A felnövő, a célcsoportból kinövő gyermekek helyett évről évre vannak újak, akik elkezdik használni az Élő Kenyeret, mert szüleik, nagyszüleik számára fontos gyermekük, unokájuk lelki fejlődése. Az alapításkor rögzítettem, hogy reklámmentes lesz az újság, mert bár gazdaságilag könnyebb volna, ha reklámbevételekből kiegészítenénk a költségvetést, de mégsem a mi feladatunk a rózsaszín pónik és kardozó szuperhősök népszerűsítése. A szentek is hősök, inkább tőlük tanulja meg a gyermek, hogyan válhat Jézus barátjává.

2022-ben már a 12-dik évfolyamot kezdjük. Ha az Ön számára is fontos gyermeke, unokája vallásos nevelése és lelki fejlődése, bátorítom, hogy fizessen elő az Élő Kenyér gyermekújságra! Ez könnyen megtehető az Evangélium365 webáruházban az alábbi linkre kattintva.

https://www.evangelium365.hu/webshop/termek/2_elo_kenyer_termekcsalad_gyermekeknek/168

Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
 
Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220103.mp3

Blogarchívum