2022. augusztus 6., szombat

[Napi e-vangelium] 2022. augusztus 07. vasárnap

2022. augusztus 7. – Évközi 19. vasárnap

Evangélium

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok."
Lk 12,35-40

Elmélkedés

Boldog szolgák
A különféle hivatások az ember részéről megkövetelik a hűséget. Az orvos, a tanító, a pap mindhalálig ugyanazt a munkát végzi, hűséges az emberek szolgálatához, s magukhoz az emberekhez, akiket gyógyít, tanít vagy lelküket gondozza. Ismert a hazához való hűség fogalma is. Bejárhatjuk a világot, hosszabb-rövidebb ideig talán külföldön tartózkodunk, de a nemzetünkhöz való hűség mindig hazahív. A házasság szintén olyan terület, ahol szükség van a hűségre. A nehézségek idején különösen is szükség van a házastársak hűségére, egymáshoz való ragaszkodására, a terhek közös hordozására. Ezekben a példákban lényeges az ember hozzáállása, akarata. Hűséges akarok maradni hivatásomhoz, a hazámhoz és házastársamhoz.
A vallásos ember ismeri az Istenhez és a hithez való hűséget is. Ezt azonban nem az emberi akarat oldaláról érdemes megközelítenünk, hanem onnan, hogy Isten hűséges az emberhez, hűséges az ember felé kinyilvánított szeretetéhez, és Isten adja nekünk az erőt, kegyelmet ahhoz, hogy hűségesek maradjunk hozzá és hitünkhöz. Az Istenhez való hűség arra tanít minket, hogy éberen várjuk az Úrral való találkozást.
Általában nem szeretünk várakozni, s minden várakozást felesleges tétlenségnek tekintünk. Ha várakozásra vagyunk kényszerítve vagy váratlanul olyan helyzetbe kerülünk, amikor várnunk kell, könnyen elveszítjük türelmünket. Ha pedig valaki hibája miatt kell várakoznunk, bizony megneheztelünk rá. A mai evangéliumban Jézus szolgákról, az úr érkezéséről és éberségről beszél, de ez másféle várakozás. A Krisztust váró ember szíve előre tekint, az érkezés pillanatára gondol, a találkozás bekövetkező eseményére, arra a személyre, aki hozzá érkezik. Lelki ráhangolódás ez, hogy valóban létrejöjjön a két személy találkozása. Jézus érkezésére szüntelenül készen kell állnom! Jézus arra figyelmeztet minket, hogy legyünk éberek, mert nem tudjuk, hogy mikor jön el a mi Urunk.
A szolgákat Jézus boldognak nevezi. Egyrészt az úrra való várakozás tölti el őket boldogsággal, amely várakozás számukra bizonyára több mint egyszerű kötelességteljesítés. Másodszor azért lehetnek boldogok az éber szolgák, mert feladatukat teljesítették, s most jutalomra számíthatnak az úrtól. Harmadszor pedig azért boldogok, mert maga az úr szolgál nekik. Az Úr Jézussal való találkozás már előre boldogsággal tölt el minket, akik annak tudatában élünk, hogy ez bármikor bekövetkezhet. Tudjuk, hogy égi jutalomra csak akkor számíthatunk, ha tiszta lélekkel várjuk a találkozás napját.
A kötelességüket teljesítő szolgákat a hazatérő úr olyan jutalomban részesíti, ami nem volna elvárható tőle: ő szolgálja ki szolgáit. Az úrból így szolga lesz, a szolga pedig megdicsőülésben részesül. E szerepcsere azt szemlélteti, hogy Krisztus hogyan fog bennünket fogadni a mennyben, ha földi életünk során őt szolgáltuk és neki engedelmeskedtünk. Éljünk úgy, hogy ne érjen minket váratlanul a Krisztussal való találkozás, aminek időpontját előre nem tudhatjuk! Éljünk úgy, hogy Krisztus minket is boldognak nevezzen és bevezessen az örökkévalóságba!
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Senki nem tudhatja előre jöveteled időpontját, de biztosak vagyunk abban, hogy egyszer bekövetkezik. Taníts minket készenlétre, fokozott figyelemre, türelmes várakozásra! Annak érdekében, hogy ne érjen minket váratlanul a te érkezésed, lelkünket szeretnénk felkészíteni, hogy mindig készen legyen a veled való találkozásra! Élj bennünk, hogy jelenléted fénye világosság legyen a világ számára! A hit, a remény és a szeretet a mi lelkünk égő mécsei, amelynek lángját őriznünk kell. Segíts minket ébernek maradnunk, hogy soha ne aludjon ki bennünk jelenléted lángja!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220807.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. augusztus 5., péntek

[Napi e-vangelium] 2022. augusztus 06. szombat

2022. augusztus 6. – Szombat, Urunk színeváltozása

Evangélium

Abban az időben: Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie.
Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló két férfit. Azok már épp menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet." Nem tudta ugyanis, hogy mit mondjon. Közben felhő támadt, és beborította őket. A felhőben félelem szállta meg őket. A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok." Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét egyedül volt. Ők pedig hallgattak, és senkinek sem árultak el semmit abból, amit láttak.
Lk 9,28b-36

Elmélkedés

Az isteni dicsőség fényében
Egyházunk Urunk színeváltozását ünnepli a mai napon. A színeváltozás eseményére már a VIII. század óta jelentős ünneppel emlékeztek a keleti keresztények, de a nyugati Egyházban csak 1457-ben iktatta be az éves szertartásrendbe III. Callixtus pápa.
Jézus vizen járásának történetével kapcsolatban megállapítottuk, hogy e cselekedetével a mi Urunk az ő istenségét igazolta, mutatta meg tanítványai előtt. A színeváltozáskor részben ugyanerről van szó. Az eseményt röviden, lényegre törően írja le Lukács evangélista. A három kiválasztott apostollal Jézus felmegy egy hegyre, ahol felragyogtatja előttük isteni dicsőségét. Arcának ragyogása és ruhájának vakítóan fehér színe különleges fényről árulkodik, olyan erőteljes világosságról, ami a földi világban nem tapasztalható. Az egyik legősibb emberi kép, hogy Istent a fénnyel, a világossággal azonosítjuk, míg az Isten nélküli állapotot, a kárhozatot és a sátánt a sötétséggel. Az esemény Jézus istenségének feltárása mellett megmutatja azt is, hogy a feltámadásban milyen dicsőség várja az Urat, ezért is történik utalás a feltámadásra az esemény záró részében.
A feltámadás az evangélium egyik legfontosabb üzenete, amelyet azonban nem szabad elválasztani a szenvedéstől és a haláltól. A feltámadásra a halálon át vezet az út, nincs más lehetőség arra, hogy Istenhez végleg megérkezzünk. Jézus számára sem volt más út, ő is végigjárta a szenvedések útját és megtapasztalta a halált, és számunkra is ez az egyetlen út, amelyen az örökkévalóságba juthatunk. Az Úr színeváltozásának eseménye erősítse bennünk a feltámadás hitét!
Az egyházi igehirdetésben évszázadok óta párhuzamba állítjuk a színeváltozás eseményét a Getszemáni-kertben történtekkel. Jézus most a Tábor-hegyre, a másik esetben az Olajfák hegyére ment fel. Mindkét alkalommal ugyanazt a három kiválasztott apostolt viszi magával. E hasonlóságok alapján állíthatjuk, hogy a színeváltozás előrevetíti Jézus szenvedését, amely a Getszemáni-kertben történt vérrel verítékezésével vette kezdetét. Az esemény emellett előre jelzi Jézus feltámadását is. Most is megdicsőült, átváltozott alakban mutatta meg magát az apostoloknak, és a feltámadáskor is a megdicsőült testben megjelenő Jézussal találkozhatnak a feltámadás tanúi. E párhuzamot erősíti, hogy Máté és Lukács evangélista írása szerint az apostolokkal közölt tilalom a feltámadás napjáig szól.
A színeváltozás megerősíti az ószövetséget. Erre utal Mózes és Illés személye, akik az ószövetségi idők legjelentősebb személyiségei. Mózes és Illés próféta jelenléte ebben az értelemben visszamutat a múltba, amelyben a mózesi törvény és a próféták által közvetített isteni üzenet határozta meg az emberek életét, s mutattak utat Isten felé.
Ugyanakkor a különleges esemény előre is mutat, az újszövetségi időkre, amely Jézus megváltó halálával és dicsőséges feltámadásával veszi kezdetét. Péter, Jakab és János csak Jézus szenvedése, halála és a feltámadás általi megdicsőülése után értik meg egykori élményüket, mindazt, amit a hegyen láttak, hallottak és átéltek.
Életünk során nagyon ritkán, talán csak egyetlen alkalommal van részünk igazán mély Isten-élményben. Megpillanthatjuk Jézus dicsőséges arcát, amely erőt ad nekünk ahhoz, hogy kitartsunk mellette, amikor szenvedő arcát szemléljük a kereszten. Bepillantást nyerhetünk abba a dicsőségbe, amely azokra vár, akik Isten akarata szerint élnek.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Színeváltozásod alkalmával istenségedet, isteni dicsőségedet tártad fel a kiválasztott apostoloknak. Azért mutattad meg isteni dicsőségedet Péternek, Jakabnak és Jánosnak a Tábor-hegyen, hogy kereszthalálodat látva ne veszítsék el reményüket. Ők később, erre az eseményre gondolva megérthették, hogy a szenvedés útjának végső állomása nem a halál, hanem az Isten által ajándékozott új élet, a feltámadás, amely révén az örök dicsőségbe jutunk. Életünk egyes pillanataiban ugyanúgy átérezhetjük Isten közelségét, ahogyan azt megtapasztalta a három apostol. Add, hogy amikor a kereszthordozás nehézségeit érezzük, szívünkben ott éljen a feltámadás és az isteni dicsőség megtapasztalásának reménye!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220806.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. augusztus 4., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2022. augusztus 05. péntek

2022. augusztus 5. – Péntek

Evangélium

Egy alkalommal Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen! Mert mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énérettem elveszíti életét, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért? Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint. Bizony, mondom nektek: Az itt állók közül néhányan nem halnak meg, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön országában.
Mt 16,24-28

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus nagyon világosan beszél arról, hogy mi az ember életének legfontosabb célja. Ez nem más, minthogy eljussunk az üdvösségre, azaz ne szenvedjen kárt a lelkünk. A következőket mondja: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért?" Sokan persze egészen másfajta életcélt tűznek maguk elé, amely megelégszik az evilági, földi boldogsággal vagy legalábbis azt gondolják, hogy bizonyos földi dolgok megszerzése boldoggá teszi őket. Nem gondolnak arra, hogy a tökéletes boldogság az Istennel való egyesülés a szeretetben. Egyedül Isten végtelen szeretetének a megtapasztalása és annak viszonzása teheti boldoggá életünket. Ha felajánljuk neki életünket és készek vagyunk felebarátaink szolgálatára a testvéri szeretetben, akkor az örök életet nyerhetjük el.
Mit érnénk azzal, ha csak tudnánk az Isten dicsőségéről, de sosem részesedhetnénk az általa nyújtott boldogságból? Mit használna nekünk, ha csupán tudnánk a mennyország boldogságáról, de nem juthatnánk el oda? Isten nekünk szeretné ajándékozni a tökéletes boldogságot és Jézus Krisztus személyében, aki az üdvösség egyedüli közvetítője, megmutatja számunkra az üdvösségre vezető utat. Törekedjünk az örök élet elnyerésére!
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te vagy a világ világossága! Te vagy az én világosságom. Veled nem járok sötétségben, hanem Isten felé visz életutam. Te a sötétségből a világosságra hívsz, és azt kéred tőlem, hogy a világosság fiaként éljek. Ha a te követődként, a világosság igaz fiaként élek, akkor magam körül szétsugárzom az isteni fényt és szeretetet. Az örök világosság felé vezető utamon legyen közbenjáróm édesanyád, Szűz Mária, aki méhében hordozott téged, a világ világosságát! Segíts, hogy letérjek a bűn sötét útjáról és mindig a hit világosságának útján járjak!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220805.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. augusztus 3., szerda

[Napi e-vangelium] 2022. augusztus 04. csütörtök

2022. augusztus 4. – Csütörtök

Evangélium

Abban az időben: Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: Kinek tartják az emberek az Emberfiát? Ezt válaszolták: Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának. Ő tovább kérdezte őket: Hát ti, kinek tartotok engem? Simon Péter válaszolt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.
Erre Jézus azt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is. Akkor lelkére kötötte a tanítványoknak, el ne mondják senkinek, hogy ő a Messiás.
Ettől kezdve Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól; megölik, de a harmadik napon feltámad a halálból. Erre Péter félrevonta őt, és óva intette: Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled! Mire ő Péterhez fordult: Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem az Isten ügyére van gondod, hanem az emberekére!
Mt 16,13-23

Elmélkedés

Péter hitvallását követően Jézus a rá váró szenvedésekről beszél apostolainak. Nem csupán értetlenséget váltanak ki szavai, hanem Péter apostol részéről ellenkezést is: „Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled!" Bizonyára azért tiltakozik, mert nem érti, hogy az Úr a megváltás titkába avatja be őket. A megváltás pedig úgy fog megtörténni, ahogyan azt a mennyei Atya akarja és nem úgy, ahogyan az ember jónak látná. Péter és apostoltársai talán szívesebben örültek volna egy dicsőségesen az emberek elé lépő Messiásnak. Ez meg is történik majd Jézus feltámadásával, de ehhez át kell lépnie az Úrnak a halál kapuján. Csak miután mindez megtörtént, azaz a kereszten Isten terve szerint beteljesedett a megváltás, és miután a feltámadás új fénybe állítja azt, akkor értik meg az apostolok, hogy mit akart az Atya.
Jézus szenvedésére és halálára gondolva néha talán Péter értetlenségéhez hasonlóan mi is kérdéseket teszünk fel. Miért kellett a megváltásnak éppen kereszthalál által történnie? Miért nem más módot választott a mennyei Atya? E kérdések elárulják, hogy emberi elképzeléseink sokszor messze eltérnek Isten szándékaitól. Milyen jó volna mindenben elfogadni Isten terveit! A jelenet azt is tanítja, hogy Jézus tudatosan vállalja a szenvedést, tudatosan hozza meg áldozatát, mert engedelmeskedni akar az Atyának. Tudok-e mindenben engedelmeskedni Istennek?
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Nagylelkűségedet csodáljuk az Oltáriszentségben, amelyben titokzatos módon jelen vagy és magadat adod nekünk. Szeretettel hívsz minket, hogy testeddel táplálkozzunk és veled éljünk. Köszönöm és hálás szívvel fogadom el hívásodat, hogy az Oltáriszentségben téged vegyelek magamhoz és bennem élj! Te a mi emberi közreműködésünkkel akarsz csodákat tenni napjainkban, hogy jelenléted és segítséged megtapasztalható legyen minden ember számára. Adj nekünk igazi bölcsességet, hogy felismerjük azt az utat, amelyet te mutatsz nekünk s amelyen te vezetsz minket az üdvösség felé!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220804.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. augusztus 2., kedd

[Napi e-vangelium] 2022. augusztus 03. szerda

2022. augusztus 3. – Szerda

Evangélium

Abban az időben: Jézus továbbhaladt. Tirusz és Szidon vidékére vonult vissza. És íme, jött egy arra lakó kánaáni asszony, és kiáltozva kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! A lányomat kegyetlenül gyötri a gonosz szellem!" Ő azonban szóra sem méltatta. Végül odamentek hozzá tanítványai, és arra kérték: „Küldd el őt, ne kiáltozzon utánunk!" Jézus kijelentette: „Az én küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól." Ám az asszony odajött, és leborult előtte e szavakkal: „Uram, segíts rajtam!" Ő így válaszolt: „Nem való elvenni a gyerekek kenyerét és odadobni a kutyáknak!" Mire az asszony: „Igen, Uram, de a kutyák is esznek abból, ami lehull gazdájuk asztaláról!" Erre Jézus így szólt hozzá: „Asszony! Nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd!" És a lánya meggyógyult még abban az órában.
Mt 15,21-28

Elmélkedés

A mai evangéliumban egy kánaáni asszony fordul Jézushoz, hogy gyógyítsa meg beteg lányát. Más alkalmakkor az evangélista inkább a csoda leírására helyezi a hangsúlyt, itt viszont a Jézussal folytatott párbeszéd kap nagyobb szerepet, valamint az asszony hite. A csoda tényét egyetlen mondattal említi meg, az egész rész az asszony kitartó kérését mutatja be.
Amikor az asszony előáll kérésével, Jézus először „szóra sem méltatta" (Mt 15,23). Ekkor ő megismétli kérését. Úgy tűnik, hogy Jézus már továbbhalad, de ő hangosan kiáltozik utána. A tanítványok nem az asszony meghallgatását kérik Mesterüktől, hanem azt, hogy küldje el, utasítsa vissza, de Jézus erre nem hajlandó. Talán furcsának tartjuk Jézus elutasítását, aki sem az asszony, sem a tanítványok kérésére nem tesz semmit. Arra hivatkozik, hogy küldetése csak az Izraelben élőkhöz szól és nem Kánaán egész földjének lakóihoz. A pogány (nem zsidó) asszony kitartó kérése viszont végül meghozza eredményét és megtörténik a csodás gyógyulás. Mondhatjuk, hogy az asszony legyőzi Jézust a vitában. Kérésében olyannyira kitartó, annyira okosan érvel, hogy Jézus meglátja hitét, rendíthetetlen elszántságát. Kérésének ismételt előadása tolakodásnak tűnik, de mégsem követelőző. Hite alázatossá teszi, s ennek jutalma lesz a gyógyítás.
Hittel, alázattal, bizalommal és kitartóan érdemes Istenhez imádkozni.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az Atyától jöttél a világba, őt dicsőítetted meg életeddel. Mindenkor az ő akaratát teljesítetted, neki engedelmeskedtél. Vállaltad, hogy emberré legyél, emberként éljél és vállaltad a halált is. Segíts minket, hogy észrevegyük közelségedet, jelenlétedet, szeretetedet! Segíts minket, hogy megtaláljunk téged, s vezess minket az Atyához! Maradj örökké köztünk, hogy szereteted állandóan bennünk legyen! Add meg nekünk az újjászületést, hogy egészen Istennek élhessünk!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220803.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. augusztus 1., hétfő

[Napi e-vangelium] 2022. augusztus 02. kedd

2022. augusztus 2. – Kedd

Evangélium

Amikor (a kenyérszaporítás után) mindnyájan ettek és jóllaktak, Jézus mindjárt megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak csónakba, menjenek át előtte a túlsó partra, miközben ő elbocsátja a tömeget. Amint elbocsátotta az embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben beesteledett, és ő ott volt egymagában. A csónak pedig már jó pár stádiumnyira eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult feléjük a víz színén járva. Amikor észrevették, azt hitték, hogy kísértet, és rémületükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!" Erre Péter odaszólt neki: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen!" Ő azt mondta: „Jöjj!" Péter ki is szállt a csónakból, elindult a vízen, és ment Jézus felé. De az erős szél láttán megijedt, és merülni kezdett. Felkiáltott: „Ments meg, Uram!" Jézus nyomban kinyújtotta kezét, megfogta őt, és így szólt hozzá: „Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?" Amikor beszálltak a bárkába, a szél elállt. A csónakban levők pedig leborultak előtte, és így szóltak: „Te valóban az Isten Fia vagy!" Akkor átkeltek a tavon, és Genezáret földjénél értek partot. Annak a helynek a lakói felismerték Jézust, hírét vitték az egész környéken. Eléje hoztak minden beteget, és kérték, hogy legalább ruhája szegélyét érinthessék. És akik csak hozzáértek, mind meggyógyultak.
Mt 14,22-36

Elmélkedés

Jézus vízen járásának történetével Máté evangélista azt akarja igazolni olvasói számára, hogy Jézus valóban Isten. Az Úr isteni képességéről árulkodik ugyanis az a tény, hogy képes a víz színén járni, anélkül, hogy elmerülne. Nem vonatkoznak rá a fizikai törvények, pontosabban isteni erejével képes föléjük kerekedni. Rendkívüli képességét még inkább kiemeli az a mozzanat, hogy más ember, jelen esetben Péter apostol nem képes ugyanerre, hanem kételkedése miatt süllyedni kezd a vízben. Itt azonban érdekes a háttérben húzódó lelki vonal is, hiszen mindaddig, amíg a hit bátorságával lépett Péter a vízre, tudott néhány lépést tenni, de amikor eltölti őt a félelem és a kételkedés, azonnal süllyedni kezd. Az Úr menti meg őt ekkor. Jézus nem engedi, hogy kétségeink miatt elvesszünk, hanem irgalmasan felemel minket, kiemel abból, ami a vesztünket jelenthetné. Talán csak egy kiáltás, egy fohász szükséges az én részemről, amellyel megmentőmhöz fordulok segítségért.
Mesterük sikeres és apostoltársuk sikertelen vízen járását látva az apostolok jogosan vonják le a következtetést: Jézus valóban az Isten Fia. De nem csak ők ismerik ezt fel, hanem a nép is, amely azonnal hozzá viszi a betegeket, hogy gyógyulást nyerjenek. A gyógyító csodák szintén Jézus istenségéről tanúskodnak. A hit csodát eredményez.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus! A te nevedben gyűlünk össze vasárnaponként a templomban, hogy szavadat hallgassuk és részesedjünk áldozatodban. Mindkettő kincs és forrás számunkra. Együtt keressük az Isten országát és közösen építjük azt. Örömhíred alakítson minket élő közösséggé, amely hirdeti tanításodat. Örömhíred minden emberhez szól, ezért nem csupán annak befogadására törekszünk, hanem annak továbbadására is. Adj nekünk buzgóságot, hogy országod lelkes munkásai legyünk! Az üdvösséget Isten kegyelméből és irgalmából nyerjük el, de tudjuk, hogy nekünk is tennünk kell érte. Nevelj minket az engedelmességre és a szeretet gyakorlására!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220802.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. július 31., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2022. augusztus 01. hétfő

2022. augusztus 1. – Hétfő

Evangélium

Abban az időben: Amikor Jézus tudomást szerzett Keresztelő János haláláról, csónakba szállt és elment onnan egy kietlen helyre, egyedül. De az emberek megtudták, és a városokból gyalogszerrel utána indultak Mikor kiszállt, már nagy tömeget látott ott. Megesett rajtuk a szíve és meggyógyította betegeiket. Amint beesteledett, tanítványai odamentek hozzá, és figyelmeztették: „Sivár ez a hely, és késő már az óra is. Bocsásd el a tömeget, hadd menjenek a falvakba, hogy élelmet szerezzenek maguknak!" Jézus azonban ezt mondta nekik: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!" Ők ezt felelték: „Nincs másunk itt, csak öt kenyerünk és két halunk." Mire ő ezt mondta: „Hozzátok ide!" Miután megparancsolta, hogy a tömeget telepítsék le a fűre, fogta az öt kenyeret és a két halat, szemét az égre emelve áldást mondott, azután megtörte a kenyereket, és odaadta a tanítványoknak, a tanítványok pedig az embereknek. Mindannyian ettek és jól is laktak. Végül tizenkét kosár lett tele a kenyérmaradékokkal. Pedig mintegy ötezer férfi evett, nem számítva a nőket és a gyerekeket.
Mt 14,13-21

Elmélkedés

Az emberi nyomorúságot és szegénységet látva szánalom ébred bennünk. Kiben ne keltene együttérzést a nélkülözők szükséghelyzete? Szeretnénk változtatni a helyzeten, de sok esetben kevés ehhez az erőnk, tehetetlennek érezzük magunkat.
Jézus is megtapasztalt élete során hasonlót, miként erről a mai evangéliumban olvasunk. A sajnálat és a szánalom érzése rögtön cselekvésre indítja. Először azt látja, hogy tömegesen jönnek hozzá az emberek és rengeteg beteget hoznak. Máté evangélista Jézus érzését és cselekedetét így írja le: „Megesett rajtuk a szíve és meggyógyította betegeiket." Lám, Jézus nem tehetetlen, nem erőtlen, hanem isteni hatalmát arra használja fel, hogy jót tegyen az emberekkel. Nem erőfitogtatásról van itt szó, hanem arról, hogy az isteni irgalmasság cselekedetekben ölt testet. Ezt követően a mi Urunk újabb szükséghelyzettel szembesül, az embereknek nincs ennivalója. E helyzeten szintén egy csodával segít, megszaporítja az öt kenyeret és a két halat, hogy mindenki jóllakjon.
A kenyérszaporítás eseménye előrevetíti az utolsó vacsora csodáját. Krisztus ekkor is ételt ad apostolainak, a kenyérben önmagát, saját testét adja. Meghívása a szeretetlakomára minden szentmisében megismétlődik felénk. Az Úr jelenvalóvá lesz az Oltáriszentségben, hogy önmagát adja nekünk lelki táplálékul.
© Horváth István Sándor


Imádság

Jézus Krisztus! Hiszem, hogy te vagy az Isten Fia. Hozzád megyek, aki a kereszten életedet áldoztad minden emberért. Feltekintek szenvedő arcodra és a te áldozatodhoz szeretném kapcsolni életáldozatomat, hogy megértsem az istenfiúság titkát, és élő hittel tudjam megvallani, hogy te vagy az Isten Fia. Tégy engem tanúságtevővé, hogy hirdessem a világban: te vagy az Isten Fia, te vagy a Megváltó, egyedül benned van üdvösségünk!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220801.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Blogarchívum