2010. április 3., szombat

[Evangelium] 2010-04-03

2010. április 3. - Nagyszombat, Húsvét vigíliája

A hét első napján kora hajnalban az asszonyok kimentek Jézus sírjához, s
magukkal vitték az előkészített illatszereket is. A kő el volt hengerítve
a sírtól. Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták.
Még fel sem ocsúdtak meglepetésükből, amikor két férfi jelent meg
mellettük, ragyogó ruhában. Ijedtükben a földre szegezték tekintetüket. De
azok így szóltak hozzájuk: "Miért keresitek az élőt a halottak között?
Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még
Galileában járt: Az Emberfiának a bűnösök kezébe kell kerülnie,
fölfeszítik, de harmadnapra feltámad." Erre eszükbe jutottak ezek a
szavak.
A sírtól visszatérve mindezt hírül adták a tizenegynek és a többieknek.
Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária s néhány más, velük lévő
asszony hozta a hírt az apostoloknak, de azok üres fecsegésnek tartották,
és nem hittek nekik. Péter azonban menten a sírhoz futott. Benézett a
sírba, de csak a lepleket látta ott. Igen elcsodálkozott a történteken, és
hazament.
Lk 24,1-12

Elmélkedés:

Hiszek Krisztus feltámadásában!
A legnagyobb magyarnak nevezett, gróf Széchenyi István életét bemutató A
Hídember című filmben a döbling-i szanatóriumban házkutatást tartó
főnyomozó a következő kérdést teszi fel: "Árulja el nekem, gróf úr, miben
bízik ennyire?" "A feltámadásban!" - feleli Széchenyi. A nyomozó kérdése
persze nem Széchenyi hitére irányult, hanem csak azt akarta tudni, hogy
miért ír és jelentet meg kritikus hangvételű könyveket a gróf, s miért
akar beleszólni a nagypolitikába, Ausztria és Magyarország viszonyába.
Széchenyi István azonban nem erre a kérdésre válaszol, hanem egy ennél
sokkal jelentősebbre. Miben bízik az ember? Miben hisz az ember? Olyan
kérdések ezek, amelyeket talán nekünk is feltesznek időnként, és amelyekre
nekünk is válaszolnunk kell. És a mi válaszunk is a legnagyobb magyar
feleletéhez hasonlóan hangzik életünk legfontosabb kérdésére: Bízok a
feltámadásban és hiszek Krisztus feltámadásában!

Karl Rahner, a XX. század egyik legnagyobb teológusa, számos írásában
foglalkozott a feltámadás megértésével és jelentőségével. Az egyikben ezt
olvashatjuk: "A feltámadás nem azt jelenti, hogy a keresztre feszített és
meghalt Jézus visszatér a földi világunkba és történelmünkbe. A feltámadás
sokkal inkább azt jelenti, hogy Jézus belép egy egészen új dimenzióba".
Igen, a feltámadás azt jelenti, hogy Jézus belép az örök életbe. Jézus az
az ember, akit az Atya először ajándékoz meg az örök élettel.

Ezt a gondolatot magunkra alkalmazva elmondhatjuk azt is, hogy a
feltámadás a mi számunkra is új lehetőségeket nyit meg. A feltámadás
válaszol azokra az alapvető kérdéseinkre, hogy "Honnét jövünk? Hová
megyünk? És miért élünk a világon?" Keresztény hitünk és annak
legfontosabb eleme, a feltámadás hite segít megértenünk, hogy Istentől
kaptuk életünket, s őhozzá kell visszatérnünk. Isten azért ajándékozott
meg bennünket az élettel, hogy őt keressük és szeressük, és eljussunk
hozzá életünk végén. Isten az, aki megajándékoz minket a feltámadással, és
nekünk adja az örök életet.

Krisztus örök világosságát, örök győzelmét a halál felett és a mi
feltámadásunkat is jelképezi a húsvéti gyertya lángja, amelyet
meggyújtottunk ezen az estén, és amely láng nem aludhat ki sohasem. Ezt a
lángot, a feltámadás lángját vigyük magunkkal haza, hogy világítson
családi otthonainkban. A történelem folyamán soha nem aludt ki ez a láng,
a feltámadás hitének és reményének fénye, mert Isten nem engedte, hogy
kialudjék a szívünkben. És nem aludt ki azért sem, mert minden korban
voltak olyan bátor keresztény emberek, akik hirdették Krisztus
feltámadását, és ezzel továbbadták az örök élet lángját. Nem aludt ki
történelmünk sötét korszakaiban sem, a háborúk vagy az egyházüldözések
idején, és nem alszik ki ma sem. Világít mindenütt, ahol az emberek
elnyomást szenvednek, vagy ahol üldözik őket hitükért. Világít a világ
minden országában, Kínában és Pakisztánban, a háború sújtotta országokban
és az évek óta robbantásoktól hangos Szentföldön, de világít a
merényletek, a szerencsétlenséget és a természeti katasztrófák ártatlan
áldozatainak lelki üdvösségért is.

A feltámadási szentmise evangéliuma az első húsvéti élményt tárja elénk:
az asszonyok üresen találják az a sziklasírt, amelybe Jézus testét
elhelyezték. Először értetlenül állnak a tény előtt: Krisztus teste
eltűnt. De rögtön megtudják ezen eltűnés okát, hiszen angyalok jelennek
meg neki, akik közlik a hírt: Jézus teste azért nincs itt, mert feltámadt!
Amikor az asszonyok ezt hallják, hisznek az angyaloknak, hittel elfogadják
a hihetetlent: Krisztus feltámadt. Hisznek, s a bennük megszülető hit
indítja el őket, hogy megvigyék a feltámadás hírét az apostoloknak, Jézus
legközelebbi barátainak. Érdekes, hogy az apostolok már nem hisznek
azonnal, s csak asszonyi fecsegésnek tartják a hallottakat. Bennük a
feltámadt Krisztussal való személyes találkozáskor születik meg a hit.
Vajon mi hiszünk-e a feltámadás tanúinak?

Krisztus feltámadása egykor elindított egy olyan folyamatot, amit
kiengesztelődésnek, megbékélésnek, megbocsátásnak és irgalomnak is
nevezhetünk, és ez a folyamat, ez az út tart ma is, és tartani fog egészen
a világ végéig. Krisztus feltámadása arra figyelmeztet minden katolikust
és más felekezethez tartozót, minden keresztényt és más vallásút, hívőket
és nem hívőket egyaránt, hogy el kell indulnunk ezen az úton, az irgalom
és a kiengesztelődés útján. Egyedül ez az út vezet az Istenhez! Induljunk
el ezen az úton és hirdessük, hogy Krisztus legyőzte a halált, Krisztus
valóban feltámadt!
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézusunk! Kereszthalálod harmadnapján élőként mutattad meg magadat
az asszonyoknak, az apostoloknak és tanítványoknak. Feltámadásod kezdet,
egy új élet, új létmód kezdete számodra. S feltámadásod egy új élet
kezdete számomra is, aki hittel vallom feltámadásodat. Húsvéti
megdicsőülésed, húsvéti győzelmed, húsvéti feltámadásod magában hordozza a
mi megdicsőülésünket, győzelmünket a rossz felett, s feltámadásunkat az
örök életre. Tégy minket feltámadásod tanúivá! Tégy engem feltámadásod
hirdetőjévé!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2010. április 2., péntek

[Evangelium] 2010-04-02

2010. április 2. - Nagypéntek

Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol
egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte Júdás is,
aki őt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás kapott
egy csapat katonát, valamint a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, és
kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal, fegyverekkel fölszerelkezve. Jézus
tudott mindent, ami rá várt. Eléjük ment tehát és megkérdezte tőlük: "Kit
kerestek?" Azok ezt válaszolták: "A názáreti Jézust." Jézus erre így
szólt: "Én vagyok." Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Mikor azt
mondta nekik: "Én vagyok", meghátráltak és a földre estek. Ezért újra
megkérdezte tőlük: "Kit kerestek?" Azok ezt válaszolták: "A názáreti
Jézust." Erre Jézus így szólt: "Megmondtam már, hogy én vagyok. Ha tehát
engem kerestek, engedjétek el ezeket!" Így beteljesedett, amit korábban
megmondott: "Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál."
Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta, és a főpap szolgájára sújtott
vele: levágta a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus
rászólt Péterre: "Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a
kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?"
Ekkor a csapat, az ezredes és a zsidó szolgák elfogták Jézust, és
megkötözték. Először Annáshoz vezették, mert ő apósa volt Kaifásnak, aki
abban az évben főpap volt. Ő adta a zsidóknak azt a tanácsot, hogy jobb,
ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány követte
Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért bemehetett Jézussal
a főpap udvarába, Péter meg kint várakozott a kapu előtt. A másik
tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, visszajött, szólt a kapuban
őrködő lánynak, és bevitte Pétert. A kaput őrző szolgáló közben
megjegyezte: "Talán te is ennek az embernek a tanítványai közül vagy?" Ő
azt felelte: "Nem vagyok!" Mivel hideg volt, a szolgák és a fegyveresek
tüzet raktak, hogy fölmelegedjenek. Péter is köztük álldogált, és
melegedett. A főpap eközben tanítványai és tanítása felől faggatta Jézust.
Jézus ezt válaszolta neki: "Én a világhoz nyíltan beszéltem. Mindig a
zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása
van. Titokban nem mondtam semmit. Miért kérdezel hát engem? Kérdezd
azokat, akik hallották, amit beszéltem. Íme, ők tudják, hogy miket
mondtam!" E szavakra az egyik ott álló szolga arcul ütötte Jézust, és így
szólt: "Így felelsz a főpapnak?" Jézus ezt mondta neki: "Ha rosszul
szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?"
Ekkor Annás megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz.
Simon Péter még mindig ott állt, és melegedett. Újra megkérdezték tőle:
"Talán te is az ő tanítványai közül vagy?" Ő így felelt: "Nem vagyok!" A
főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét,
megjegyezte: "Nem téged láttalak én a kertben ővele?" De Péter ismét
tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas.
Kaifástól tehát elvezették Jézust a helytartóságra. Kora reggel volt. A
zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és
elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és
megkérdezte: "Mivel vádoljátok ezt az embert?" Azok azt felelték: "Ha nem
volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe!" Pilátus ezt mondta:
"Vigyétek el, és ítélkezzetek fölötte ti a saját törvényetek szerint!" A
zsidók ezt válaszolták neki: "Nekünk senkit sem szabad megölnünk!" Így
beteljesedett, amit Jézus arról mondott, hogy milyen halállal fog
meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és
megkérdezte tőle: "Te vagy-e a zsidók királya?" Jézus így válaszolt:
"Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?" Pilátus ezt
felelte: "Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe.
Mit tettél?" Ekkor Jézus így szólt: "Az én országom nem ebből a világból
való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének,
hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való."
Pilátus megkérdezte: "Tehát király vagy?" Jézus így felelt: "Te mondod,
hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy
tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a
szavamra!" Erre Pilátus azt mondta: "Mi az igazság?" E szavak után Pilátus
újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: "Én semmi vétket sem találok
benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak.
Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?" De ők ismét
kiáltozni kezdtek: "Ne ezt, hanem Barabást!" Barabás rabló volt.
Ekkor Pilátus fogta Jézust, és megostoroztatta. Akatonák tövisből koszorút
fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá. Azután eléje
járultak, és így gúnyolták: "Üdvöz légy, zsidók királya!" És közben arcul
verték. Pilátus ezután újra kiment, és így szólt hozzájuk: "Íme, elétek
vezetem őt, hogy megtudjátok: nem találok benne semmi vétket." És kijött
Jézus, töviskoronával, bíborruhában. Pilátus pedig így szólt: "Íme, az
ember!" A főpapok és a szolgák, mihelyt meglátták őt, kiáltozni kezdtek:
"Feszítsd meg! Feszítsd meg!" Pilátus azt mondta nekik: "Vigyétek,
feszítsétek őt ti keresztre, mert én semmi vétket sem találok benne!" De a
zsidók ezt felelték: "Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell
halnia, mert Isten fiává tette magát!" Amikor Pilátus meghallotta ezt, még
jobban megijedt. Visszament a helytartóságra, és újra megkérdezte Jézust:
"Honnan való vagy?" De Jézus nem válaszolt neki semmit. Erre Pilátus azt
mondta neki: "Nem felelsz nekem? Talán nem tudod, hogy hatalmam van arra,
hogy megfeszítselek, vagy arra, hogy elbocsássalak?" Erre Jézus azt
mondta: "Semmi hatalmad sem volna fölöttem, ha onnan felülről nem kaptad
volna. Ezért annak, aki engem a kezedbe adott, nagyobb a bűne."
Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók
azonban ezt kiáltozták: "Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja.
Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak." E
szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói székbe
ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. A húsvéti
készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz: "Íme, a
királyotok!" De azok így kiáltoztak: "El vele, el vele! Feszítsd meg!"
Pilátus megkérdezte: "Keresztre feszíttessem a királyotokat?" A főpapok
azonban ezt felelték: "Nincs királyunk, csak császárunk!" Erre
kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.
Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem ért
az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott
keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust
meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. Ez
volt ráírva: "A názáreti Jézus, a zsidók királya." A feliratot sokan
olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel
volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok
kérték Pilátust: "Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: A
zsidók királya vagyok". Pilátus azonban ezt válaszolta: "Amit írtam,
megírtam."
A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit,
négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse
következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így
szóltak egymáshoz: "Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié
legyen!" Így beteljesedett az Írás: "Szétosztották maguk között ruháimat,
s a köntösömre sorsot vetettek." A katonák pontosan ezt tették.
Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás
felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a
tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: "Asszony, íme, a te fiad!"
Azután a tanítványhoz szólt: "Íme, a te anyád!" Attól az órától fogva
házába fogadta őt a tanítvány.
Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így
szólt: "Szomjazom." Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy
szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte
az ecetet, így szólt: "Beteljesedett!" És fejét lehajtva kilehelte lelkét.
A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem
maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre
feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat
ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a
lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek.
Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték
meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába.
Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és
az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is
higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: "Csontot
ne törjetek benne!" És ami az Írás más helyén áll: Föltekintenek arra,
akit keresztülszúrtak."
Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való
élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus
testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét. Eljött
Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy
száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és fűszerekkel
együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a
helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új
sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók
készületi napja miatt oda temették Jézust.
Jn 18,1-19,42

Elmélkedés:

Közel az éghez
"És elindultam lassan és ide föl is értem
s közel vagyok az éghez a nagy kereszt tövében,
követ nem dobhat senki, s mit akartam, elértem,
mert boldog az, ki végre egyedül van szívében."

Márai Sándor: Kálvária című verséből idéztem e sorokat, amelyek lélekben
elindítanak minket a Golgota felé, Krisztus keresztje felé. Bár a kereszt
a földön áll, a földhöz van rögzítve, mégis az ég felé, a menny felé
vezető utat jelöli ki Jézus számára és a mi számunkra. A mai napon,
Nagypénteken a keresztény emberek mindenütt világon Jézus Krisztus
kereszthalálára emlékeznek. Mi, akik tegnap, nagycsütörtök este az utolsó
vacsora után lélekben elkísértük Jézust az Olajfák-hegyére a Getszemáni
kertbe, majd pedig az apostolokkal együtt kétségbeesve elmenekültünk a
Jézus elfogására érkező katonák elől, most összeszedjük erőnket, mert el
szeretnénk kísérni Jézust a keresztúton és oda szeretnénk állni keresztje
alá, hogy közel legyünk az éghez.

A nagypénteki szertartás keretében János evangéliuma alapján elmélkedünk
az Úr szenvedéstörténetéről, s ezt kérdezzük magunktól: Miért szenvedett
és miért halt meg Jézus? Miért vállalta az elviselhetetlen kínokat? És
miért engedte meg a mennyei Atya, hogy az emberek ezt tegyék az ő Fiával?
Mi értelme volt Jézus halálának?

A nem hívő ember számára bizony válasz nélkül maradnak ezek a kérdések. Ők
értetlenül nézik Krisztus szenvedését. Felesleges áldozatról, önkényes
erőszakról, tehetetlen Istenről beszélnek, mert nem gondolnak arra, hogy
Jézus értük is szenvedett. Nincs bátorságuk vagy nem akarnak belegondolni
abba, hogy Jézus miattuk is feláldozta magát, mert ennek következményei
lennének az életükben. Nem mernek a megfeszített Jézus vérző, fájdalmas
arcára nézni és ezért nem látják majd meg a Feltámadott arcát sem. És
talán nem is tudnak igazán együtt érezni Jézussal, és nem sírnak saját
bűneik miatt, ezért nem tudnak majd örvendezni sem a feltámadáskor.

A hívő ember számára azonban az említett kérdésekre van válasz: Krisztus
szenvedése nem hiábavaló szenvedés, hanem megváltó szenvedés. Krisztus nem
fölöslegesen áldozta fel magát, hanem értünk, emberekért, a mi
üdvösségünkért és megváltásunkért. Minden szenvedést és gyötrelmet azért
vállalt, mert engedelmeskedni akart az Atyának. Jézus engedelmességére az
Atya a feltámadással válaszolt. Szent Pál apostol a filippieknek írt
levelében így fogalmazza meg ezt a titkot: "Jézus megalázta magát és
engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten
felmagasztalta őt" (Fil 2,8-9). Jézus áldozata tehát elsősorban az Atyának
szóló, az Atyának adott ajándék. De Jézus áldozata ugyanakkor ajándék az
embereknek is, hiszen azért áldozta fel életét, mert szeretett minket.
Halálával pecsételte meg azt, amit tanított: "Senki sem szeret jobban,
mint az, aki életét adja barátaiért" (Jn 15,13).

Ma, amikor mi is odaállunk Jézus keresztje mellé és az ő értünk vállalt
önfeláldozására, önfeláldozó szeretetére gondolunk, akkor meg kell
értenünk, hogy nekünk is fel kell áldoznunk önmagunkat. Nekünk is
kötelességünk, hogy Jézus példája szerint engedelmeskedjünk az Atyának, s
az a feladatunk, hogy felajánljuk életünket Istennek, egyrészt
ajándékként, másrészt viszonzásként és hálaként az ő mérhetetlen
szeretetéért. És Jézus példamutatása láttán meg kell értenünk, hogy nekünk
is fel kell ajánlani életünket embertársaink szolgálatára! Nem
ragaszkodhatunk a magunk érdekeihez és kényelméhez, nem fordulhatunk önző
módon magunk felé, hanem minden erőnkkel és képességünkkel más emberek
javát, de főleg üdvösségét kell szolgálnunk.

Sokszor halljuk napjainkban, hogy a szenvedésnek, a betegségnek, az emberi
bajoknak nincs értelme. Mások azt is hozzáteszik, hogy az életnek sincs
igazában értelme, ha egyszer meg kell halnunk. Jézus saját szenvedésével
és halálával értelmet adott minden emberi szenvedésnek és minden ember
halálának. Krisztus, amikor vállalta a szenvedést, megmutatta, hogy az
önfeláldozásnak, a másokért vállalt gyötrelmeknek van értelme és értéke,
mert megváltó szenvedés volt az övé. A halálnak is van értelme, mert utána
a feltámadás következik. Ha Jézus Krisztussal együtt vállaljuk életünkben
a szenvedéseket és nem akarjuk azokat mindenáron visszautasítani és
elkerülni, akkor Vele együtt élni fogunk. Ha Krisztussal meghalunk,
ugyanúgy, mint ő, mi is fel fogunk támadni.

Miért halt meg Jézus? Miért kell minden embernek meghalnia? Az igazi
választ erre Húsvét hajnala fogja megadni. Azt a Jézust, akit az emberek
keresztre feszítettek, és aki a mi megváltásunkért meghalt a kereszten, az
Atya harmadnapon fel fogja támasztani a halálból az új életre, hogy nekünk
örök életünk legyen, és minden ember elnyerhesse az üdvösséget. Hiszek-e
Jézus megváltó halálában? Várom-e a feltámadást?
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézusunk, téged akarunk követni keresztutadon. Veled szeretnénk
lenni a szenvedésben, a halálban és a feltámadásban. Miattunk szenvedtél,
értünk haltál meg és a mi üdvösségünkért támadtál fel a halálból. Ölelj
minket magadhoz átszúrt kezeddel! Ölelj minket megsebzett szívedre!
Egyedül veled van értelme életünk kereszthordozásának. Segíts minket, hogy
elutasítás nélkül, vonakodás nélkül, csüggedés nélkül hordozzuk
keresztünket! Mutasd meg nekünk, hogy milyen áldozattal tudunk örömet
szerezni neked, s alakíts minket új emberré a kereszt által!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2010. április 1., csütörtök

[Evangelium] 2010-04-01

2010. április 1. - Nagycsütörtök

Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor
ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik
a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben
történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának
szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya
mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza.
Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy
vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és
mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg
is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: "Uram, te akarod
megmosni az én lábamat?" Jézus így felelt: "Most még nem érted, mit
teszek, de később majd megérted". De Péter tiltakozott: "Az én lábamat
ugyan meg nem mosod soha." Jézus azt felelte: "Ha nem moslak meg, nem lesz
semmi közöd hozzám". Erre Péter így szólt: "Uram, akkor ne csak a lábamat,
hanem a fejemet és a kezemet is!" Jézus azonban kijelentette: "Aki
megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti
tiszták vagytok, de nem mindnyájan." Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja,
azért mondta: "Nem vagytok mindnyájan tiszták." Miután megmosta lábukat,
fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk:
"Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok
engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester
megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát
adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg."
Jn 13,1-15

Elmélkedés:

Őt küldi az ég
Bibliai kenyér. Nem gondoltam volna régebben, hogy ilyen is létezik, de
néhány esztendeje találkoztam vele. Az történt, hogy amikor bevásároltam
magamnak ennivalót a húsvéti ünnepnapokra, elfelejtettem kenyeret venni.
Kibírtam volna valahogy azt a néhány napot kenyér nélkül is, de a jó Isten
gondoskodott róla, hogy ne maradjak a mindennapi nélkül. A nagycsütörtök
esti szentmise után az egyik fiatal lány, aki olvasásra volt beosztva
aznap, s akit egyébként Eszternek hívtak, adott egy kis csomagot, amelyben
egy fél kilós "bibliai kenyér" volt. Ezt a fantázianevet találta ki a
kenyér gyártója a termék számára. A címke szerint csak olyan alapanyagokat
tartalmazott e különlegesnek hirdetett kenyér, amelyek a szentírásban
szerepelnek. Ettől persze nem különleges egy kenyér, hiszen ez az alapvető
táplálék évszázados, sőt talán évezredes hagyomány szerint készül
napjainkban is. Eszter a szüleivel volt bevásárolni, amikor megpillantotta
e kenyeret, s rögtön arra gondolt, hogy nagycsütörtökön este, amikor a
Jézus által adott kenyeret ünnepeljük, megajándékoz egy ilyen kenyérrel.
"Ezt küldi az ég" - olvastam a bibliai kenyér feliratát vacsorához
készülve, s éreztem, hogy bizony ez szó szerint így van, mert az ég küldte
egy jólelkű leány által nekem, a feledékeny papnak e bibliai kenyeret.

Ma, nagycsütörtök este Jézus utolsó vacsorájára emlékezünk, arra az
eseményre, amikor különleges kenyeret adott apostolainak. Ennek leírását
idéztük fel az imént a szentmise szentleckéjében Szent Pál apostol
korintusiakhoz írt leveléből. Az Úr először a kenyeret nyújtja nekik:
"Vegyétek és egyétek, ez az én testem!", majd pedig a bort adja nekik e
szavakkal: "Ez az én vérem. Valahányszor isztok belőle, tegyétek ezt az én
emlékezetemre!" Minden szentmisében az utolsó vacsora termében találjuk
magunkat, hiszen Jézus parancsa szerint a miséző pap pontosan ezt mondja
és teszi, megjelenítve Krisztus áldozatát. Nyilvános működésének idején, a
kenyerek csodálatos megszaporításakor Jézus már tett néhány olyan
titokzatos kijelentést, amelyek előrevetítették, hogy különleges kenyeret
fog adni, de ekkor még nem volt sejthető, hogy milyen formában történik
ez, s az sem, hogy e kenyér az Ő teste lesz.

Fontos kiemelnünk, hogy a szentmise nem egyszerűen csak emlékezés, még
csak nem is hittel teli emlékezés Jézus nagy áldozatára, hanem ennek az
áldozatnak jelenvalóvá tétele szentségi módon. A szentmisében tehát nem
csupán emlékezünk Jézus megváltó tettére, azaz szenvedésére,
kereszthalálára és feltámadására, hanem oly módon éled újjá mindez, hogy
mi magunk is bekapcsolódhassunk, illetve életünket is bekapcsolhassuk
Krisztus egyszeri, megismételhetetlen, de mégis állandóan megújuló
áldozatába. E nélkül nem beszélhetnénk Jézus valóságos jelenlétéről az
Oltáriszentségben, s nem jöhetne létre a hívők találkozása az élő
kenyérrel, Krisztussal a szentáldozásban.

A régebbi időkben, amikor még kézzel gyúrták a kenyeret, a pékek között az
a mondás járta, hogy három dolog szükséges ahhoz, hogy a lisztből jó
kenyér legyen: élesztő, szív és lélek. Tehát nem csak jó alapanyag kell,
hanem az is, hogy szívvel, lélekkel, becsületes munkával készüljön a
kenyér. A mai időkben, amikor nagyüzemekben készülnek a kenyerek és
mindenféle pékáruk, már ritkábban érezzük az igazi, szívvel-lélekkel
készült kenyér ízét. De az Oltáriszentség különleges kenyérében
megérezhetjük az odaadottságot, Krisztus odaadottságát, az áldozatot,
Krisztus áldozatát és az önfelajánlást, Krisztus önfelajánlását. Igen,
ebből a kenyérből nem hiányzik semmi, hiszen benne van a mi Urunk szíve és
lelke, benne van Jézus szeretete, maga Krisztus van jelen benne. E
kenyérből - jelképesen szólva - nem hiányzik az élesztő sem, hiszen
hitünket élesztő, életre keltő erő rejlik benne.

Befejezésül még egyetlen gondolat, amelyet a Papság éve miatt tartok
fontosnak megemlíteni: ma, nagycsütörtök este, az utolsó vacsorára, az
Oltáriszentség alapításának pillanatára emlékezünk, amely egyúttal a
papság alapításának is a pillanata. A kettő, tehát az Oltáriszentség és a
papság elválaszthatatlan egymástól. Minden pap életének és személyes
Isten-kapcsolatának forrása a szentmise bemutatása és az Eucharisztia
vétele. Mi, papok ebből, tehát a Krisztussal való bensőséges kapcsolatból
és Krisztus testével való táplálkozásból merítjük az erőt lelkipásztori
munkánkhoz és életünkhöz. Papi szolgálatunk által pedig, amikor bemutatjuk
a szentmisét, éppen azt tesszük lehetővé a hívek számára, hogy az ő életük
forrása is az Oltáriszentség legyen, s Krisztus teste a mindennapi lelki
és élő kenyerük legyen. Krisztus van jelen az Oltáriszentség csodálatos
kenyerében. Őt küldi az ég. Mindannyiunknak, papoknak és híveknek
egyaránt, Őt küldi az ég.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézusunk, te támasztasz a mi szívünkben lelki éhséget tanításod és
önmagad iránt. Táplálj minket az igazság tanításával és éltess minket
önmagaddal, az élő kenyérrel, hogy élet legyen bennünk! Tápláld testünket
és lelkünket! Szavad és szent tested nélkül nincs élet bennünk és nem
juthatunk el az örök életre sem. Te vagy számunkra az élő Kenyér, te vagy
az áldozat Kenyere, te vagy a szeretet Kenyere, te vagy a gondoskodás
Kenyere, te vagy hálaadás Kenyere. Te önmagadat osztod és adod nekünk.
Taníts meg minket arra, hogy önmagunkat adjuk embertársainknak, utánozva
ezzel a te példádat, a te áldozatodat, a te felajánlásodat és a te
szeretetedet.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2010. március 31., szerda

[Evangelium] 2010-03-31

2010. március 31. - Nagyszerda

A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak
hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: "Mit adtok nekem, ha
kezetekbe juttatom Jézust?" Azok harminc ezüstöt ígértek neki. Ettől
kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa őt nekik. A
kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel
fordultak Jézushoz: "Hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?" Ő így
felelt: "Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki:
A Mester üzeni: Közel van az én időm; tanítványaimmal nálad költöm el a
húsvéti vacsorát." A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik,
és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét
tanítvánnyal asztalhoz telepedett. Miközben ettek, így szólt hozzájuk:
"Bizony mondom nektek, közületek egyvalaki elárul engem!" Erre nagyon
elszomorodtak, és sorra kérdezték őt: "Csak nem én vagyok az, Uram?" Ő így
válaszolt: "Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. Az
Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát
elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!" Erre
Júdás, az áruló is megkérdezte: "Csak nem én vagyok az, Mester?" Ő így
felelt: "Te magad mondtad!"
Mt 26,14-25

Elmélkedés:

Készülődés jellemzi a húsvét előtti utolsó napokat. A nép készül a húsvéti
ünnepre, s mindenhonnan érkeznek Jeruzsálembe az emberek. A vallási
vezetőknek számító farizeusok és írástudók megölni készülnek Jézust, mert
egyre többe hisznek benne, hiszik, hogy ő az Isten küldötte. Júdás készül
elvégezni szörnyű tettét az árulást. Jézus és tanítványai a húsvéti
vacsorára készülnek, amely az utolsó lesz az Úr számára. A mi számunkra
pedig a végéhez közeledik a nagyböjt, a húsvéti előkészület ideje.
Bűnbánattal, szentgyónással, imádsággal és jócselekedetekkel készültünk,
hogy Urunk halálára és feltámadására emlékezzünk a következő napokban. A
mennyei Atya készül a kereszten magához ölelni Fiát.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Ó, Szűzanya, aki Szent Fiad testét a sírba fektetted, temesd Őt szívembe
most. Vágyva vágyik szívem, hogy sírja, börtöne, otthona legyek a
szeretetnek.
Tudom, kihűlt szív ez, hidegebb a Fiad sírját elzáró kőnél is,
könyörületességed tüzével mégis lobbantsd lángra, ó győzedelmes Szűz!
Add, békén Szent Fiadhoz közelednem, s a szeretetben oly erősen eggyé
válni vele, hogy a halál se válasszon el egymástól.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2010. március 30., kedd

[Evangelium] 2010-03-30

2010. március 30. - Nagykedd

Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból
kijelentette: "Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem."
Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták, kiről
mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora
alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: "Kérdezd meg, kiről
beszél!" Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: "Uram, ki az?" Jézus így
felelt: "Az, akinek a bemártott falatot adom." Ezzel bemártotta a falatot
(a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után
mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: "Amit tenni
akarsz, tedd meg mielőbb!" Az asztalnál ülők közül senki sem értette,
miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy - mivel Júdásnál
volt a pénz - Jézus megbízta: "Vedd meg, amire szükségünk lesz az
ünnepen!" Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek.
Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: "Most dicsőült meg az Emberfia,
és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az
Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti.
Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de
amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek,
oda ti nem jöhettek." Erre Simon Péter megkérdezte: "Uram, hová mégy?"
Jézus így válaszolt: "Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de
később követni fogsz." Péter azonban erősködött: "Uram, miért ne
követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted." Jézus ezt felelte neki;
"Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas
megszólal, háromszor tagadsz meg engem."
Jn 13,21-33. 36-38

Elmélkedés:

Jézus mélyen megrendült lelkében - olvassuk a mai evangéliumban. E
megrendülés oka nem egyszerűen csak az árulás, hanem az, hogy egy
tanítványa árulja el őt. Tehát egy olyan személy, akit meghívott
követésére, s aki a többiekkel együtt halotta a szeretet tanítását. Az
áruló ugyanúgy megismerhette Jézust és küldetését, mint többi
tanítvány-társa, de ő mégsem értette meg a Mester életművét. Szíve talán
mindvégig zárva maradt az isteni tanítás előtt, s csak az emberi önzés és
haszonszerzés irányította gondolatait. Az árulás ugyanis nem csupán egy
adott pillanat döntése, helytelen választása, hanem hosszú idő alatt
érlelődő rossz gondolatok következménye, végpontja. Soha ne engedjem
növekedni szívemben a rssz gondolatokat és szándékokat!
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Imádunk téged, Jézus Krisztus! Letérdelünk előtted. Nem találunk olyan
szavakat vagy gesztusokat, mellyel kifejezhetnénk azt a hódolatot, mellyel
a te kereszted eltölt bennünket, mellyel a megváltás ajándéka átjár
minket, melyet te az egész emberiségnek, az egynek és a sokaságnak
egyaránt elhoztál azzal, hogy teljesen és feltétel nélkül alávetetted a te
akaratodat az Atya akaratának.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2010. március 29., hétfő

[Evangelium] 2010-03-29

2010. március 29. - Nagyhétfő

Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus
feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére. Márta
felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között. Mária pedig
vett egy font illatos, drága nárduszolajat, megkente vele Jézus lábát,
majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai
közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt:
"Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem
osztottuk szét a szegények között?" Ezt azonban nem azért mondta, mintha
gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a
pénzt, és az adományokat ellopkodta. Jézus azt mondta neki: "Hagyd békén
őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek,
én azonban nem leszek mindig veletek." A zsidók közül sokan megtudták,
hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy
lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok
elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan
hittek Jézusban.
Jn 12,1-11

Elmélkedés:

Mária a szeretet jelét mutatja Jézus iránt, amikor drága olajjal megkeni
lábát. Júdás, aki már ekkor készült arra, hogy elárulja mesterét,
rosszallását fejezi ki. Állítsa szerint ő inkább a szegényeknek adná a
pénzt, ami szintén a szeretet jele volna irányukba. Valójában azonban
egészen más a szándéka, s nem törődik sem a szegényekkel, sem a
szeretettel. Júdás árulása a szeretet megtagadása. De miért tehette ezt? Ő
is tanítvány volt, ő is megismerte az isteni szeretetet, ő is azt kapta a
Mestertől, mint a többi tanítvány. Miért dönt mégis az árulás mellett? Az
evangélista a pénzszerzés vágyát jelöli meg az árulás okaként. Az
anyagiasság régen is és ma is szembefordít Istennel.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Istenünk, irgalmas Atyánk, aki szeretetedet Fiadban, Jézus Krisztusban
nyilatkoztattad ki, és kiárasztottad ránk a Szentlélekben, a
Vigasztalóban, fölajánljuk neked ma a világ és minden ember sorsát.
Hajolj le hozzánk, bűnösökhöz, gyógyítsd meg gyöngeségünket, űzz el tőlünk
minden rosszat, add, hogy a Föld minden lakója megtapasztalja
irgalmasságodat, hogy benned, a Szentháromság egy Istenben megtalálják
mindig a remény forrását.
Örök Atya, Fiad keserves kínszenvedéséért és föltámadásáért irgalmazz
nekünk és az egész világnak! Ámen.
II. János Pál pápa
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2010. március 28., vasárnap

[Evangelium] 2010-03-28

2010. március 28. - Virágvasárnap, az Úr szenvedésének vasárnapja

Abban az időben: Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé. Amikor Betfage és
Betánia közelében ahhoz a hegyhez ért, amelyet Olajfák hegyének hívnak,
előreküldte két tanítványát. Ezt mondta nekik: "Menjetek a szemközti
faluba. Amint beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember
nem ült még soha. Oldjátok el, és vezessétek ide! Ha valaki kérdezné
tőletek, hogy miért oldjátok el, mondjátok azt, hogy az Úrnak van rá
szüksége."
A küldöttek elmentek, és úgy találtak mindent, ahogy ő megmondta. Amikor
eloldották a szamarat, a szamár gazdái megkérdezték tőlük: "Miért oldjátok
el a szamarat?" Azt felelték: "Szüksége van rá az Úrnak", és elvezették
Jézushoz.
Ott köntöseiket rávetették a szamárcsikóra, és felültették rá Jézust.
Amint haladt, ruháikat az útra terítették előtte. Amikor közeledett az
Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész örvendező tömege hangosan
áldani kezdte Istent a sok csodáért, amelyet láttak: "Áldott a király, aki
jön az Úr nevében! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban!" A
tömegből néhány farizeus azt mondta neki: "Mester, intsd le
tanítványaidat!" Jézus azt felelte: "Mondom nektek: ha ezek elhallgatnak,
a kövek fognak megszólalni!"
Lk 19,28-40

Elmélkedés:

Utolsó felvonás
Viszonylag ritkán járok színházba. Emlékezetem szerint legutóbb Márai
Sándor: A gyertyák csonkig égek című regényének színpadi változatát
tekintettem meg. Bár ismertem, korábban olvastam már a regényt, mégis a
legjobban az utolsó felvonást, a történet befejezését vártam. Amikor azt
várnánk, hogy végre minden kiderül, s minden felmerült kérdésünkre választ
kapunk, akkor nem derül ki mégsem semmi, a kérdések nyitottak maradnak, s
az író meghagyja szabadságunkat, s gondolatban magunk próbáljuk megfejteni
a rejtélyeket.

A jeruzsálemi bevonulással Jézus életének utolsó felvonása kezdődik el.
Ezt az eseményt hallottuk a virágvasárnapi körmenet evangéliumában Szent
Lukács elbeszéléséből. Jézus élete korábban is mozgalmas volt, de az
igazán fontos események csak most, az utolsó felvonásban játszódnak.
Gondoljunk csak a mi Urunk nyilvános működésének három esztendejére!
Minden azzal kezdődött, hogy megkeresztelkedik a Jordán folyóban Jánosnál,
majd pedig tanítványokat gyűjt maga köré, s velük indul el, hogy bejárja a
városokat és falvakat. Útja során nem csak tanítványait tanítja, hanem
egyre nagyobb tömegekkel találkozik, akik kíváncsiak szavára, amelyből oly
erő árad, amilyet másnál még sosem tapasztaltak. Persze nem csak a tanítás
miatt jönnek hozzá. Hamar elterjed annak híre, hogy hatalma van a
betegségek fölött, s képes visszaadni a vakok látását, a süketek hallását,
s a némáknak a beszéd képességét. Szavára a gonosz lelkek távoznak a
megszállottakból, a leprások megtisztulnak, a s bénák járni tudnak, s
mindezek mellett legkülönlegesebb csodái azok, amikor halottakat támaszt
fel, s hoz vissza az életbe. Az egyszerű emberek szívesen hallgatják
példázatait, amelyek szereplőiben önmagukra ismerhetnek. Az igazság
tanítására éhezőket olykor csodálatos módon megszaporított kenyérrel
lakatja jól. Miközben egyre többen hisznek benne, s ismerik fel
személyében a Messiást, a zsidó vallási vezetők szembefordulnak vele, s
azt tervezik, hogy megölik.

Mindezek után érkezünk el az utolsó felvonáshoz, amely a jeruzsálemi
bevonulással kezdődik. A lelkesedés a tetőfokára hág. Az emberek örömmel
fogadják, s köszöntik a szamárháton érkező messiás-királyt. Pálmaágakkal
integetnek, s egyesek még a ruháikat is leterítik elé az út porába. Néhány
nap múlva azonban ellenkezőjére fordul a hangulat. A Messiást köszöntő
ének durva kiabálássá változik, s a királynak kijáró tisztelet helyébe
gyilkos szándék lép. A ruháikat az útra terítő emberek tétlenül nézik,
amint a ruháitól megfosztott Jézus az út porába roskad a kereszt terhe
alatt. Akik korábban mellette álltak, mostanra elmenekültek vagy
szembefordultak vele. S hirtelen észrevesszük, hogy nem a nézőtéren ülünk,
hanem magunk is szereplők vagyunk, nem egy színházi előadást szemlélünk,
hanem valóság mindaz, ami körülöttünk történik. Most talán mi is pálmaágat
ragadunk kezünkbe, s később talán öklünket rázzuk ellene. Igen, én is
elindulok az úton. Jézus útja az én utam is. S ez az út a Golgotára vezet,
ahol Jézus meghal értem, s vele együtt én is meghalok. A feltámadáshoz nem
vezet más út. Az egyetlen biztató jel az számomra, hogy az út felfelé
vezet.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s
hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal,
igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez
vezető utat. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé,
aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom,
társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az életre vezet!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Blogarchívum