2020. szeptember 19., szombat

[Napi e-vangelium] 2020. szeptember 20. vasárnap

2020. szeptember 20. – Évközi 25. vasárnap

Evangélium

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe munkásokat fogadjon. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Ezt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek." Azok el is mentek. Majd a hatodik és a kilencedik órában újra kiment és ugyanígy cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat talált. Megkérdezte tőlük: „Miért álldogáltok itt egész nap tétlenül?" Azok ezt válaszolták: „Mert senki sem fogadott fel minket." Erre azt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe!"
Amikor beesteledett, a szőlősgazda így szólt intézőjéhez: „Hívd össze a munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!" Először azok jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra körül kezdtek, és egy-egy dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy nekik többet fognak adni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: „Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik a nap terhét és hevét viseltük!" Ő azonban ezt felelte az egyiküknek: „Barátom, nem vagyok igazságtalan veled. Nemde egy dénárban egyeztél meg velem? Ami a tied, fogd és menj! Én ennek az utolsónak is annyit szánok, mint neked. Talán azzal, ami az enyém, nem tehetem azt, amit akarok? Vagy rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?" Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!
Mt 20,1-16a

Elmélkedés

Kemény dió
A szőlőmunkásokról szóló példabeszéd megértése és üzenetének elfogadása sokak számára túl kemény dió. Feltörhetetlen és felfoghatatlan. Hiába töröm fel számukra újra és újra ezt a diót, azaz hiába magyarázom el százszor és ezerszer, hogy semmiféle igazságtalanság nem történt, hanem csak az emberi irigység szól a méltatlankodókból, egyesek továbbra is csak azt hajtogatják, hogy itt bizony akkor is igazságtalanság történt, s ezzel szépen visszateszik a történetet a számukra feltörhetetlen dióhéjba.
Elismerem, hogy első hallásra valóban igazságtalannak tűnik a történet, de érdemes jobban megvizsgálnunk, hogy mi történt. Igen, valóban bosszantó, hogy ugyanannyi fizetséget kaptak azok, akik egész nap fárasztó munkát végeztek, mint azok, akik csak egy fél napig vagy egyetlen óráig dolgoztak. Bosszantó, mert azt képzelnénk, hogy aki többet dolgozik, az több bért érdemel, mint aki kevesebbet dolgozik. Ez rendjén is volna, csakhogy Jézus története nem az emberi igazságosság elvére épít, főként nem az emberi irigységre, hanem Isten nagylelkűségéről szól. Az embernek pedig ezt a nagylelkűséget kellene megtanulnia Istentől. Mivel a példázatban szereplő gazda pontosan kifizette azt az egy dénár munkabért, amiben megállapodott a reggel munkába állókkal, ezért igazságtalanságról nem beszélhetünk. Az pedig már egy másik kérdés, hogy a gazda nagylelkű volt azokhoz, akik kevesebbet dolgoztak, mert ők is egy dénárt kaptak. Aki a gazda nagylelkűségét igazságtalanságnak tartja, az soha nem fogja megérteni a történet mondanivalóját, számára a dió feltörhetetlen marad. Nézegetheti, forgathatja, keresheti a nyitját, ütheti egyre nagyobb kalapáccsal, a dió egyre keményebb lesz minden ilyen ütéstől.
A kemény dió feltöréséhez még egy szempontot érdemes előhoznunk. Jézus a mennyek országáról beszél itt. Az ember Istentől kapja a jutalmat, a fizetséget földi életéért, és ez az örök élet, az üdvösség. Isten ezt adja mindenkinek függetlenül attól, hogy valaki hosszabb vagy rövidebb életet élt.
A fizetség, amit Isten ígér, mindenki számára ugyanaz. Ő nem tesz különbséget az emberek között, mindenkinek ugyanazt szeretné adni. Ha engedelmes szolgáiként élünk, számíthatunk erre a jutalomra. De irigység ne legyen bennünk! Inkább Istenhez hasonlóan mi is legyünk nagylelkűek! Tegyük fel magunknak a kérdést: sok-sok bűnünk miatt megérdemeljük az egy dénárt, az üdvösséget, az örök életet? Aztán próbáljunk meg őszintén válaszolni rá! Aligha érdemeljük meg. Az üdvösség nem érdemeink jutalma, hanem Isten ajándéka. Ha Isten csak igazságos volna, akkor mi büntetést érdemelnénk bűneink, hűtlenségünk, engedetlenségünk miatt. De Isten nem csak igazságos, hanem irgalmas is! Ha elnyerjük az örök életet, az nem a mi érdemeinknek, hanem Isten nagylelkűségének köszönhető!
Befejezésül még egy gondolat a történethez: az egy dénárt úgy is felfoghatjuk, mint belépőjegyet a mennybe. Ezt a belépőt mindenkinek a kezében kell tartani és majd felmutatnia. Nem kell kettő, egy is elég. Nem szükséges jól bebiztosítanunk magunkat, hogy minden zsebünkbe teszünk egyet vagy kettőt, aztán majd egyet felmutatunk. Egy német mondás szerint „az utolsó ingnek nincs zsebe." Zsebek nélküli ingben lépünk majd át a mennyországba. Örülj, ha Istennek végzett szolgálatodért megkaptad az egy dénárt! Fogd a kezedbe és indulj vele a mennybe!
© Horváth István Sándor


Imádság

Istenünk! Te minden embert meghívsz szolgálatodra és megígéred nekünk az örök üdvösséget. Segíts, hogy egész életünkben neked szolgáljunk, a te nevednek szerezzünk dicsőséget. Szolgálatunkat szabadon vállaljuk és irántad való szeretetből végezzük az üdvösség reményében. Légy hozzánk igazságos és irgalmas! Segíts minket, hogy végső célunkat, az örök életet mindig szem előtt tartsuk és szüntelenül törekedjünk feléd! Tartsd távol tőlünk az irigységet, hogy örülni tudjunk annak, ha mások is az üdvösségre jutnak!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200920.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2020. szeptember 18., péntek

[Napi e-vangelium] 2020. szeptember 19. szombat

2020. szeptember 19. – Szombat

Evangélium

Amikor egyszer a városokból nagy tömeg gyűlt Jézus köré, ő ezt a példabeszédet mondta nekik: „Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett; ott eltaposták, és az égi madarak felcsipegették. Némely mag köves helyre esett. Alighogy kikelt, elszáradt, mert nem volt nedvessége. Némely pedig tövisek közé hullott. A tövisek felnőttek vele együtt, és elfojtották. A többi jó földbe hullott. Kikelt, és százszoros termést hozott." E szavak után Jézus felkiáltott: „Akinek füle van, hallja meg!"
Akkor megkérdezték tanítványai, hogy mi a példabeszéd értelme. Így válaszolt: „Nektek megadatott, hogy megértsétek Isten országának titkait. A többieknek csak példabeszédekben, hogy nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek. A példabeszéd értelme ez: a mag Isten igéje. Az útfélre eső mag azokat jelenti, akik hallgatják az igét, de aztán jön az ördög, és kiveszi a szívükbe hullott igét, hogy ne higgyenek, és így ne is üdvözüljenek. A köves talajra hullott mag azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, örömmel be is fogadják, de az nem ver bennük gyökeret. Egy ideig hisznek, de a kísértés idején elpártolnak. A tövisek közé eső mag azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, de az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei elfojtják bennük a növekedést, és termést nem hoznak. A jó földbe eső mag végül azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, jó és erényes szívvel meg is tartják, és termést is hoznak állhatatosságban."
Lk 8,4-15

Elmélkedés

Isten mindig készen áll arra, hogy tanítását a szívünkbe adja. Vajon mi mindig készen állunk-e arra, hogy ezt a tanítást befogadjuk szívünkbe? Jézus példabeszédében, amit a mai napon olvasunk az evangéliumban, elsősorban nem a magvető ember személye vagy tevékenysége áll a középpontban, hanem a magok, illetve a különféle talajok, ahová a magok hullanak a vetés során. Vannak, akik előítélettel hallgatják őt és emiatt nem nyíltak az igazság előtt. Látásukat és értelmüket elhomályosítják saját elképzeléseik és vágyaik, amit nagyobb bölcsességnek tartanak bármi másnál. „Nekem, ne mondja meg senki, hogy mi az igazság! Nekem ne mondja meg senki, hogyan éljek!" Ilyen dolgokat hangoztatnak azok, akik sem Isten útmutatásaira, sem embertársaik jó szándékú figyelmeztetéseire nem hallgatnak.
Vannak, akik „az egyik fülemen be, a másikon ki" elvét követik Isten szavával kapcsolatban. Azt képzelik, hogy ez másoknak szól, de nekik nem. Nem érzik magukat érintettnek. Van saját világfelfogásuk, amin nem akarnak semmiképpen sem változtatni, mert az életvitelük megváltoztatásával járna együtt. Nekik nincs idejük és nincs szükségük az imára, az Istennel való beszélgetésre, kapcsolatra.
Vannak, akik jó szívvel hallgatják Istent és bizalommal elfogadják irányítását, sugallatait. Engedik, hogy Isten szava megváltoztassa, átalakítsa életüket. Engedem-e, hogy Isten szava átformáljon és Krisztushoz tegyen hasonlóvá?
© Horváth István Sándor


Imádság

Ó, Jézus, te mindenkinek egyforma nagylelkűséggel felajánlod szavadat és tanításodat. Ahogy a magvető nem tesz különbséget a földre vonatkozóan, hanem egyszerűen mindenütt vet, éppúgy te is egyformán intézed tanításod a gazdaghoz, a szegényhez, a bölcshöz, a tudatlanhoz, a buzgóhoz, a lustához, a bátorhoz és a gonoszhoz. Megkülönböztetés nélkül beszélsz mindenkihez. Add, Uram, hogy tanításodat figyelemmel hallgassam és állandóan eszemben tartsam, s erővel és bátran megvalósítsam.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200919.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2020. szeptember 17., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2020. szeptember 18. péntek

2020. szeptember 18. – Péntek

Evangélium

Abban az időben Jézus bejárta a városokat és a falvakat, tanított és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, melléknevén Magdalai, akiből hét ördög ment ki; Johanna, Heródes intézőjének, Kuzának a felesége; Zsuzsanna és még sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róla.
Lk 8,1-3

Elmélkedés

A mai evangéliumban szereplő asszonyok példája arra bátorít minket, hogy Istentől kapott adományainkkal és képességeinkkel Jézust szolgáljuk. Három évig tartó működése időszakában nagyon sokat volt úton. Nem csak a tizenkét apostol és a tanítványok nagyobb csoportja volt vele, hanem asszonyok is követték őt, valamint gondoskodtak róla.
A részlet a Magdala városából származó Máriát említi meg, akit Mária Magdolna néven szoktunk említeni. Korábbi nehéz élethelyzetét jellemzi a leírás, miszerint Jézus hét ördögtől szabadította meg őt, tehát életébe jelentős fordulatot, megtisztulást, újjászületést hozott az Úr. Mária Magdolna kiváltsága és szeretetének jutalma az lett, hogy húsvét hajnalán ő találkozhatott elsőként a feltámadt Krisztussal. Egy Johanna és egy Zsuzsanna nevű asszony is név szerint kerül megemlítésre. Valószínűleg nem Jézus hívta őket, ahogyan kiválasztotta és meghívta az apostolokat, hiszen erről az evangélisták említést tettek volna. Ők egyszerűen Jézus mellé szegődtek és vele tartottak útjain. Bár a szó szoros értelmében nem voltak a Mester tanítványai, mégis talán éppen az ő személyükkel kezdett el kiszélesedni a tanítványok köre, amely mai értelmezés szerint magába foglalja mindazokat, akik Jézus követői, férfiakat és nőket egyaránt.
Jézus közelében nekem is helyem van.
© Horváth István Sándor


Imádság

Egyedül Te vagy az Úr, a mi Istenünk! Add, hogy készségesek legyünk befogadni az életet. Add, hogy legyen bennünk erő, hogy fölemeljük fejünket, és föltekintsünk Jézusra, akit értünk szegeztek keresztre. Add, hogy ne vesszünk el a hétköznapok gondjaiban, hanem vegyük észre az odafönn-valókat. Add, hogy a világosságban járjunk, ne pedig bűneink sötétségében. Köszönjük, hogy Fiadban, Jézus Krisztusban az igazi Világosság jött közénk. Add, hogy fölismerjük őt, neki szolgáljunk, ne pedig bálványoknak. Add, hogy mindig úgy járhassuk életünk útját, hogy sose veszítsük szemünk elől: Egyedül Te vagy az Úr, a mi Istenünk.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200918.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2020. szeptember 16., szerda

[Napi e-vangelium] 2020. szeptember 17. csütörtök

2020. szeptember 17. – Csütörtök

Evangélium

Abban az időben egy farizeus meghívta Jézust, hogy étkezzék nála. Betért hát a farizeus házába, és ott asztalhoz ült. Élt a városban egy bűnös nő. Amikor megtudta, hogy Jézus a farizeus házában van vendégségben, alabástromedényben illatos olajat hozott. Megállt hátul Jézus lábánál. Sírt, könnyeivel öntözte Jézus lábát, majd hajával megtörölte, és csókolgatta. Végül pedig megkente illatos olajjal. Ennek láttára a vendéglátó farizeus így szólt magában: „Ha ez próféta volna, tudná, hogy ki és miféle, aki érinti őt: hogy ez egy bűnös nő." Jézus akkor hozzá fordult: „Simon, mondanék neked valamit." Az így válaszolt: „Mester, beszélj!" „Egy hitelezőnek két adósa volt. Az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Nem volt miből fizetniük, hát elengedte tartozását mindkettőnek. Melyikük szereti most jobban?" „Úgy gondolom az, akinek többet engedett el" – felelte Simon. „Helyesen ítéltél" – válaszolta Jézus. Majd az asszony felé fordulva így szólt Simonhoz: „Látod ezt az asszonyt? Betértem házadba, s te nem adtál vizet a lábamra. Ez viszont könnyeivel öntözte a lábamat, és hajával törölgette. Csókot sem adtál nekem, ez meg szüntelenül csókolgatja lábamat, amióta csak bejött. Aztán te nem kented meg fejemet olajjal. Ez meg kenetet öntött a lábamra. Azt mondom hát neked, sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett. Akinek keveset bocsátanak meg, az kevésbé szeret." Aztán így szólt az asszonyhoz: „Bocsánatot nyertek bűneid. Menj békével!"
Lk 7,36-50

Elmélkedés

Senki, aki Jézussal találkozik, nem maradhat közömbös az Úr iránt, mert Isten irgalma megérinti őt. Ezt az igazságot szemlélteti a mai evangélium, a bűnös nő története.
A farizeusok többször is megvádolták Jézust azzal, hogy bűnösökkel találkozik, érintkezik. Vélekedésük alapja az volt, hogy a mózesi törvények szerint a nyilvános bűnösökkel való érintkezés tisztátalanná tette az embert, ezért tilos volt.
A farizeusok vádja igaz, Jézus valóban nem hárította el a bűnösök közeledését. A történet szerint Jézus egy Simon nevű farizeusnál van vendégségben, amikor váratlanul megjelenik egy asszony, akiről mindenki tudta a városban, hogy bűnös. A házigazda és meghívott vendégei is egyaránt tisztában voltak ezzel. Nem tudni, hogyan juthatott be a házba az asszony, de ez lényegtelen is számunkra. A bűnös nő szeretetét fejezi ki azzal, hogy drága olajjal keni meg Jézus lábát, majd pedig hajával megtörli. Cselekedetét nem feltétlenül a bűnbánat jelének kell tekintenünk, bár Jézus az asszony bűneinek megbocsátásáról beszél később.
A vendéglátó Simon és a többi jelenlévő meglepődhettek azon, hogy Jézus nem utasítja vissza az asszonyt, nem akadályozza meg cselekedetét, hanem a védelmébe veszi őt. Természetesen nem korábbi életének bűnös cselekedeteit helyesli, hanem azért védi és dicséri őt, mert befogadta Isten irgalmát. Az irgalom, a megbocsátás megváltoztatta az ő életét.
Engedem-e, hogy Isten irgalma megérintsen?
© Horváth István Sándor


Imádság

Istenem! Te vagy, aki megalkottál, aki ismersz. Tőled kaptam az életemet, képességeimet, testvéreket magam mellé és naponta a számtalan kegyelmet. A kevesebbet vagy a talentumot azért adtad, hogy akaratodat teljesítsem. Tudom, hogy minden embert üdvözíteni akarsz. Vonj be engem is tervedbe, hogy minél több embernek el tudjalak vinni. Ígérem, mások elől nem rejtem el azokat a dolgokat, amelyek az életemben jóságodat és szeretetedet hirdetik, hanem engedem, hogy szereteted általuk terjedjen a világban.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200917.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2020. szeptember 15., kedd

[Napi e-vangelium] 2020. szeptember 16. szerda

2020. szeptember 16. – Szerda

Evangélium

Egy alkalommal Jézus így szólt a néphez: „Kihez hasonlítsam e nemzedék fiait? Kihez is hasonlítanak? Olyanok, mint az utcán tanyázó gyermekek, akik így kiáltoznak egymáshoz:
„Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok." Eljött Keresztelő János: kenyeret nem eszik, bort nem iszik. Erre azt mondjátok: „Ördöge van." Eljött az Emberfia, eszik és iszik. Erre meg azt mondjátok: „Nézd a falánk és borissza embert, a vámosok és a bűnösök barátját!" Az Isten bölcsességét azonban fiai igazolták."
Lk 7,31-35

Elmélkedés

A gyermekek legkedvesebb időtöltése a játék. Amikor játszanak, semmi másra nem figyelnek, teljesen átadják magukat a játék okozta izgalomnak és örömnek. A mai evangéliumban Jézus egy mondókát idéz, amely minden bizonnyal egy gyerekjáték eleme volt. A mondóka így hangzik: „Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok." Jézus olyan gyerekekről beszél, akik csalódottak. Talán nem csatlakozik valaki a játékhoz.
Mit akar nekünk tanítani az Úr? A közömbösség, az érdektelenség, a süket fülek megakadályoznak minket abban, hogy Isten szavát meghalljuk. Jézus az Isten országáról szóló örömhírt hirdette, amely örömöt és reményt ébresztett azokban, akik nyitott szívvel és értelemmel hallgatták őt. Ugyanakkor szavait egyesek elutasítják, vagy meg sem hallgatják. Bezárják fülüket az igazság előtt, de még ennél nagyobb probléma, hogy a szívüket is bezárják. Az üdvösség tanítása Keresztelő János és Jézus által eljutott az emberekhez, de egyesek mit sem törődtek vele, tovább folytatták bűnös életüket. Ők Keresztelő Jánost ördögtől megszállottnak nevezték, Jézust pedig bűnösökkel barátkozó embernek, akinek szava nem érdemel hitelt.
Ha komolyan veszem, hogy Jézus tanítványa vagyok, akkor a hallott tanítást életre kell váltanom. Semmi nem akadályozhat meg abban, hogy tiszta szívvel, bátorsággal és örömmel kövessem az Urat.
© Horváth István Sándor


Imádság

Mindenható Istenünk! Te mindenkit meghívsz a veled való közösségre és senkit sem zársz ki szeretetedből. Minden embernek felkínálod az üdvösséget és megmutatod, milyen úton érhetjük azt el. Egyedül mi, emberek zárhatjuk ki magunkat azzal, ha elutasítunk téged, megtagadjuk a neked való engedelmességet és semmibe vesszük törvényeidet. Hálásak vagyunk azért, hogy minden embernek, nekünk is és minden embertársunknak megadod a segítséget ahhoz, hogy üdvözüljünk.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200916.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2020. szeptember 14., hétfő

[Napi e-vangelium] 2020. szeptember 15. kedd

2020. szeptember 15. – Kedd, A fájdalmas Szűzanya

Evangélium

Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!"
Lk 2,33-35

Elmélkedés

A tegnapi ünnepen, a Szent Kereszt felmagasztalása napján figyelmünket Krisztus keresztjére, megváltásunk forrására és üdvösségünk eszközére irányítottuk.
Ma pedig a fájdalmas Szűzanyára gondolunk, a keresztre feszített Jézus édesanyjára, aki a Golgota hegyén végignézte fia szenvedését és halálát. Nem beletörődésből fakadó tehetetlen szemlélés volt ez Mária részéről, hiszen lelke mélyéig átérezte mindazt a gyötrelmet, fájdalmat, amit Jézus érzett. Mária egyesült a kereszten szenvedő fiával. Így teljesedett be az a jövendölés, amelyet Jézus templomi bemutatása alkalmával Simeon mondott neki: „a te lelkedet is tőr járja át." Erről a jövendölésről olvasunk a mai evangéliumban.
A Jézus születéséhez kapcsolódó evangéliumi részek után, amelyek a Megváltó által hozott szabadulásról és békéről szólnak, fordulatot jelent Simeon jövendölésében a szenvedés és a fájdalom említése mind a gyermekre, mind édesanyjára vonatkozóan.
Valószínűleg Mária nem fogta fel ebben az órában Simeon szavainak jelentését és jelentőségét, de egészen biztos, hogy a kereszt mellett állva eszébe jutott, amit egykor az idős ember mondott neki a jeruzsálemi templomban.
Együttérzek-e a kereszten szenvedő Krisztussal? Együttérzés van-e bennem Mária iránt? Együttérzés ébred-e bennem embertársam iránt, akiben Krisztus szenved?
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, áldd meg földünket, amelyre leszáll az éj sötétje, áldd meg a városokat és a falvakat! Küldd a hazatérő édesapa elé gyermekeit a mosoly angyalával arcukon! Simítsd el a házastársak nézeteltéréseit. Szerezz békét a testvérek között! Tedd derűssé ezt a néhány órát mindegyikük számára, hogy legalább, amikor együtt vannak, ne szidalmazzon téged senki, hanem szeressen! Imádkozom mindazokért, akik ma este nem imádkoznak hozzád. Szeretlek téged mindazokért, akik már nem szeretnek téged.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200915.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2020. szeptember 13., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2020. szeptember 14. hétfő

2020. szeptember 14. – Hétfő, A Szent Kereszt felmagasztalása

Evangélium

Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia, aki a mennyben van. Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ.
Jn 3,13-17

Elmélkedés

Ma, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén lélekben elzarándoklunk Jeruzsálembe, a Golgota hegyére és feltekintünk Krisztus keresztjére. A keresztből fakad számunkra a megváltás. A kereszt a kegyelem forrása. A keresztből gyógyító és lelket formáló erő árad. A kereszt utat mutat számunkra a földi életből a menny felé. A kereszt titokzatos módon magában foglalja a jövőt, a reményt, a feltámadást. A kereszt Isten szeretetének jele és bizonyítéka. A kereszt nem elutasítandó, hanem felveendő és hordozandó eszköz, amely egyesít minket a szenvedő Krisztussal.
Mi volt az értelme Krisztus kereszthalálának? Ha Jézus csupán ember lett volna, halála hasonlított volna azoknak a bűnözőknek a halálához, akiket keresztre feszítéssel végeztek ki abban az időben. De hitünk szerint Jézus nem csak valóságos ember, hanem valóságos Isten is, ezért halála a megváltást jelenti nekünk. A kereszten Isten Fia halt meg, ő áldozta fel az életét. Isten üdvözítő tervét és annak megvalósulását így foglalja össze az evangélium: „Isten azért küldte el Fiát a világba, hogy általa üdvözüljön a világ." Krisztus keresztjében ismerhetjük fel az üdvösség egyedüli eszközét. A keresztet szemlélve megérthetjük, hogy számunkra is csak a szenvedésen és a halálon át vezet út az örökkévalóságba.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Kereszthalálod mutatja, hogy mit jelent az élet teljes odaadása, az élet szeretetből való feláldozása. A szeretet mértéke csak a teljesség lehet. Ami ennél kevesebb, az önzés. Ha kevesebbet akarunk adni Istennek, akkor önzőek vagyunk és nem ismerjük a mindent odaadó szeretetet. Amikor a szeretetet gyakoroljuk az sosem önmagunk vagy emberségünk feladása, hanem éppen emberségünk legmélyebb megélése, kifejezése. Segíts, hogy értelmünkkel Isten megismerésére törekedjünk, szívünk minden érzését felé irányítsuk és lelkünk minden idegszálával rá figyeljünk. Add, hogy a szeretet valóban belülről, szívünk és lelkünk mélyéről fakadjon!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200914.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Blogarchívum