2020. december 12., szombat

[Napi e-vangelium] 2020. december 13. vasárnap

2020. december 13. – Advent 3. vasárnapja

Evangélium

Abban az időben föllépett egy ember: az Isten küldte, és János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, hanem (azért jött, hogy) tanúságot tegyen a világosságról. János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: „Ki vagy te?" Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás." Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?" „Nem vagyok" – felelte. „A próféta vagy?" Erre is nemmel válaszolt. Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?" Ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: egyengessétek az Úr útját, amint Izajás próféta mondta". A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?" János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani." Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt.
Jn 1,6-8; 19-28

Elmélkedés

Életünk tanúságtétele
Advent 3. vasárnapján Keresztelő János tanúságtételét olvassuk az evangéliumban Jézus Krisztusról, amelyből két fontos elemet emeljünk ki.
Először is azt, hogy Jánost az Isten küldte. Igazi próféta ő, aki nem a maga szavait mondja el és nem a saját gondolatait hirdeti, hanem az Isten küldötteként azt hirdeti a népnek, amivel Isten bízta meg. János, mint igehirdető abból meríti bátorságát és határozottságát, hogy Isten küldte őt. Ebben az értelemben mondhatjuk, hogy nem „magabiztos", hanem Isten megbízottja. Az olvasmányban szereplő Izajás ezt mondta feladatáról: „az Úr küldött engem, hogy örömhírt vigyek" (Iz 61,1). Pontosan ugyanez vonatkozik Keresztelő Jánosra is, akit szintén Isten küldött, hogy örömhírt, Jézus közelgő jövetelének örömhírét hirdesse az embereknek. Krisztus örömhírének hirdetése a világban mindannyiunk kötelessége. Mindig örömmel végezzük ezt az Istentől kapott feladatunkat!
Másodszor: János tanúságtételének igazi lényege abban rejlik, hogy nem önmagáról, hanem Jézusról tesz tanúságot. A Jánoshoz küldött papok és leviták arra kíváncsiak, hogy ki János. „Ki vagy te?" (Jn 1,20) – kérdezik tőle. János ekkor nem beszél származásáról, nem mondja el, hogy kik a szülei, nem mondja el életrajzát és nem dicsekszik élete egyetlen eseményével sem. Kijelenti, hogy nem ő a várt messiás, aki azonban hamarosan el fog jönni, sőt már ott áll a nép körében. Bár a küldöttek János személye iránt érdeklődnek, ő mégsem önmagáról beszél, hanem Jézusra irányítja a figyelmet. Szavaink és életünk tanúságtételével irányítsuk Jézusra az emberek figyelmét.
A Keresztelő nem ellenkezett, nem tiltakozott, hanem teljesítette küldetését. Őt jelölte ki az Úr, hogy a sok évszázad óta várt messiás előfutára legyen. Őt választotta ki az Úr, hogy tanúságot tegyen a világba érkező világosságról. Jánost jelölte ki az Úr, hogy előkészítse a messiás útját. Őt küldte az Úr, hogy a pusztában kiáltó szó legyen. Őt jelölte ki az Úr, hogy vízzel való keresztségben részesítse azokat, akik bűnbánatot tartanak. Ő kapta azt a feladatot, hogy rámutasson a Megváltóra, Jézusra. Érdemes odafigyelnünk arra, hogy János nem akar önmagán túlnőni. Nem értékeli túl önmagát, s nem akar mást tenni, mint amit az Isten rábízott. A reá bízott feladatot viszont hűségesen teljesíti.
Jánoshoz hasonlóan mi is „útkeresők" és „útmutatók" vagyunk, akik önmagunk számára meg akarjuk találni és mások számára szeretnénk megmutatni az Istenhez, az üdvösségre vezető utat.
Az Úr talán engem is kijelölt valamilyen feladatra. Kijelölt, hogy Betlehem felé utat mutassak az embereknek. Kijelölt, hogy csillag legyek és utat mutassak azok számára, akik elvesztették az útirányt. Kijelölt, hogy a sötétségben élők számára megmutassam az igazi világosságot. Kijelölt, hogy a reményvesztetteknek megmutassam az igazi reményt, a kis Jézust, aki talán az egyetlen reményünk a bizonytalan világban. Talán engem jelölt ki az Úr, hogy egy kis örömöt, szeretetet vigyek azoknak, akik nélkülözik ezt. Engem jelölt ki az Úr, hogy társa, barátja legyek a magányosoknak, akik egyedül készülnek az ünnepre. Engem jelölt ki az Úr, hogy ezen a harmadik adventi vasárnapon, az öröm vasárnapján hirdessem Jézus közelgő születésének örömhírét.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te minden nap eljössz hozzánk, minden nap döntés elé állítasz minket, minden nap választ vársz tőlünk. Elfogadom és hiszem, hogy te vagy az élő Isten Fia, akit azért küldött az Atya e világba, hogy általad szóljon hozzánk, és általad nyilatkoztassa ki igazságait és jóságát. Elfogadom és hiszem, hogy képes vagy eltörölni minden bűnömet, és képes vagy engem jó útra téríteni. A te törvényed, a szeretet parancsa szerint akarok élni. Kérlek, adj erőt, hogy minden nap tökéletesebben tudjak a mennyei Atya törvényeinek eleget tenni!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20201213.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2020. december 11., péntek

[Napi e-vangelium] 2020. december 12. szombat

2020. december 12. – Szombat

Evangélium

Színeváltozása után tanítványai megkérdezték Jézust: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?" Ő így felelt: „Illés eljön ugyan, és helyreállít mindent, én azonban azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték fel, és kényük-kedvük szerint bántak vele. Így szenved majd az Emberfia is tőlük." Ekkor értették meg a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.
Mt 17,10-13

Elmélkedés

A színeváltozáskor a három kiválasztott apostol, Péter, Jakab és János, akik fenn voltak Mesterükkel a hegyen, azt látták, hogy Jézus Mózessel és Illéssel beszélget. Ez az élmény váltja ki belőlük a kérdést: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?" (Mt 17,10), ahogyan azt a mai evangéliumban olvassuk. Jézus korában elevenen élt az az elképzelés, hogy a Messiás eljövetelét Illés próféta visszatérése, fellépése előzi meg. Illés ugyanis nem úgy halt meg, ahogyan a többi ember, hanem Isten ragadta el őt egy tüzes szekéren az égbe, és azt gondolták, hogy újra meg fog jelenni az emberek körében, amikor beteljesedik a Megváltó jövetelére vonatkozó isteni ígéret.
A kérdésre Jézus úgy válaszol, hogy nem támasztja alá ezt a hiedelmet, de nem is cáfolja meg. Kijelenti, hogy „Illés eljövetele" Keresztelő János személyében valósult meg, ő az a próféta, akit Isten azért küldött, hogy a népet előkészítse a Megváltó érkezésére. Jánost azonban sokan elutasították.
Bölcsesség szükséges ahhoz, hogy a jeleket ne csak észrevegyük, hanem meg is értsük azok jelentését. Igazi bölcsesség szükséges ahhoz, hogy a nekünk szóló üzeneteket ne csak hallgassuk, hanem meg is értsük azok mondanivalóját. Ez a bölcsesség Isten ajándéka. Az adventi időszak tanítson bennünket erre a bölcsességre!
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus! Szükségünk van rád. Elismerjük, hogy nélküled egyedül vagyunk, magányosak vagyunk és elhagyottnak érezzük magunkat. Életünk olyan vándorút, amelyen társakat, barátokat keresünk. De oly sok csalódás ér bennünket. Akiről azt hittük, hogy valóban szeret minket, az később elhagyott. Akit szerettünk, hűtlen vagy hálátlan lett. Újra és újra feléd indulunk. Te az adventi időben alkalmat adsz nekünk, hogy a megtérés útjára lépjünk. Adj nekünk őszinte bűnbánatot, amely irántad való szeretetből fakad! Segíts, hogy találkozhassunk veled, az emberré lett Istennel!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20201212.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2020. december 10., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2020. december 11. péntek

2020. december 11. – Péntek

Evangélium

Egy alkalommal így szólt Jézus a néphez: „Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlít a piacon tanyázó gyermekekhez, akik odakiáltják pajtásaiknak: „Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok." Eljött János. Nem eszik, és nem iszik; azt mondják rá: „Ördöge van." Eljött az Emberfia. Eszik-iszik, és azt mondják rá: „Lám, a falánk, borissza ember, a vámosok és a bűnösök barátja!" Az Isten bölcsességét azonban művei igazolták."
Mt 11,16-19

Elmélkedés

A vezetők és a bölcsek nem mindig szoktak örülni annak, ha valaki kritizálja őket, és ezen most nem a felelőtlen bírálatokat értem, hanem jobbító szándékú javaslatokat. Érvényes ez a bibliai időkre és napjainkra is. Keresztelő János komoly kritikát fogalmazott meg a vallási élet hiányosságai miatt, de szavait nem mindenki fogadta el. Könnyebb volt azt mondani rá, hogy megszállta az ördög, mintsem megszívlelni szavait. Jézus is komoly bírálatot fogalmazott meg az emberek látszat-vallásossága miatt, erre pedig azt mondták, hogy a bűnösök barátja.
Ugyanez történik napjainkban is. Vannak emberek, akik ragaszkodnak ahhoz, amit megszoktak, és nem fogadják el azoknak a véleményét, akik a vallási, a lelki élet megújítását szorgalmazzák. Hamar ki tudnak találni valamilyen okot, amiért nem fogadnak el valami újat, és gyorsan eszükbe jut valamilyen mentegetőzés.
Jézus pedig így reagál az emberek evangéliummal szembeni ellenállására: bölcsnek tartják magukat, de olyanok, mint a gyerekek, akik szórakozni akarnak, és fellázadnak, amikor az emberek nem táncolnak az általuk játszott zenére. Csak azokat fogadják el, akik ugyanazt az elképzelést hangoztatják, mint ők. Az ilyen beképzeltek saját ostobaságuk áldozatai.
Az ember minden helyzetben szabadon dönt, szabadságát Istennek köszönheti. Ugyanakkor tudatában kell lennie annak, hogy szabadon hozott döntéséért felelős, döntéseinek következményei lesznek.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Istenünk! Az advent a megújulás, a lelki megtisztulás ideje számunkra. Nem tisztíthatjuk meg önmagunkat, erre egyedül te vagy képes. Tőled kérjük a megtisztulást, az újjászületést. A megbocsátás, amely által újra békében és szeretetben élünk veled, nem a mi erőfeszítésünk eredménye és nem a mi érdemünk, hanem a tiéd, aki bennünk élsz. A te csendes, türelmes, kitartó munkálkodásod éppen a mi lelki megtisztulásunkban mutatkozik meg leginkább. Segíts, hogy irgalmad megérintse lelkünket az advent folyamán, hogy lelkileg újjászületve és az újjászületés örömével várjuk a Megváltó érkezését!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20201211.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2020. december 9., szerda

[Napi e-vangelium] 2020. december 10. csütörtök

2020. december 10. – Csütörtök

Evangélium

Abban az időben Jézus így nyilatkozott Keresztelő Jánosról: Bizony mondom nektek: Az asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki legkisebb a mennyek országában, nagyobb, mint ő. A mennyek országa Keresztelő János napjaitól mindmáig erőszakot szenved, és az erőszakosok szerzik meg. A próféták és a törvény Jánosig mindannyian ezt jövendölték. Ha tudni akarjátok, Illés ő, akinek el kell jönnie. Akinek füle van, hallja meg!
Mt 11,11-15

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus elmondja véleményét Keresztelő Jánosról: „Az asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál." Elismerő, dicsérő szavak ezek. Az egykori hallgatóság úgy is érthette a kijelentést, hogy János nagyobb, mint Ábrahám, Mózes vagy Illés próféta, hogy csak néhányat idézzünk a legjelentősebb ószövetségi személyek közül. Aztán pedig Jézus fordít egyet a mondanivalóján: „De, aki legkisebb a mennyek országában, nagyobb, mint Keresztelő János."
Nem sokkal korábban Keresztelő János hírnököket küldött, hogy megkérdezze Jézust: „Te vagy-e az eljövendő vagy mást várjunk" (Mt 11,3)? Úgy tűnik, Jánosnak kétségei lehettek Jézussal kapcsolatban, mert Jézus valójában nem felelt meg mindenben a korabeli Messiás-elképzeléseknek. Jézus ugyanis nem ítélkezőként, hanem szelíd és alázatos szolgaként tevékenykedett. Jézus pedig ezt válaszolja: „Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot" (Mt 11,5). Ezzel tulajdonképpen arra kéri a Keresztelőt, hogy változtassa meg az eljövendő messiásról alkotott képét.
Keresztelő János egykor rámutatott Jézusra, a messiásra. Most, az adventi időszakban a mi figyelmünket is Krisztusra, a Megváltóra irányítja. Szívleljük meg megtérésre szólító szavát és tartsunk bűnbánatot!
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te belépsz emberi világunkba, hogy jöveteleddel és jelenléteddel megújítsd életünket, örömet és békességet hozz nekünk. Emberré válásod ténye elgondolkoztat minket: mivel érdemeltük ki és méltók vagyunk-e arra, hogy így mutasd ki végtelen szereteted irántunk? Nem emberi érdemeink jutalmaként történt mindez, hanem azért, mert letértünk Isten útjáról, a szeretet és a bizalom útjáról, és te így akarsz minden embert visszavezetni a helyes útra. Bűneink, Istentől való elfordulásaink, engedetlenségeink és hűtlenségünk térített le minket az útról. Segíts minket, Urunk, hogy felhagyjunk bűneinkkel és engedjük, hogy az irgalmas Atya magához vonzzon bennünket!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20201210.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2020. december 8., kedd

[Napi e-vangelium] 2020. december 09. szerda

2020. december 9. – Szerda

Evangélium

Abban az időben Jézus így szólt az őt követő emberekhez: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítelek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, és az én terhem könnyű."
Mt 11,28-30

Elmélkedés

Az evangéliumokban bizonyos szövegek értelme és jelentősége akkor tárul fel, ha ismerjük azok ószövetségi előzményeit. Igaz ez többek között Jézusnak azokra a kijelentéseire is, amelyeket a mai napon olvasunk. Az ószövetségi írások két fontos témáját találjuk itt, az egyiket Izajás prófétától, a másikat pedig a Siralmak könyvéből.
Izajás Isten szenvedő szolgájáról a Messiásról így jövendölt: „Isten, az Úr megadta a nyelvet, a tanítványok nyelvét. Hogy megfelelhessek a fáradtaknak, maga adja ajkamra a szót. Reggelenként ő teszi figyelmessé fülemet, hogy rá hallgassak, mint a tanítványok" (Iz 50,4). Illetve ezt is mondja: „Ti szomjazók, gyertek a vizekre mind, és bár nincsen pénzetek, siessetek ide! Vegyetek ingyen gabonát és egyetek, vegyetek pénz nélkül bort és tejet" (Iz 55,1). Ezek a szövegek jelen voltak és elevenen éltek az emberek emlékében. Olyanok voltak, mint a gyerekkorunk dalai. Amikor halljuk őket, régi emlékek jutnak eszünkbe. Most Jézustól hallják: „Jöjjetek hozzám mindnyájan!" Sirák fia könyvében ezt olvassuk az isteni bölcsességről: „Hajtsátok nyakatokat az igája alá, intelmét a lelketek fogadja magába, hisz közel van azokhoz, akik őt keresik" (Sir 51,26).
Jézus szavai jó emlékeket ébresztenek fel az emberekben, akik szívükben azt érzik, annak örvendeznek, hogy Jézus személyében eljött a messiás, a Megváltó. Jézus tehát reménnyé változtatja át az ő emlékezésüket. A hallgatóság megérti, hogy Jézusban az alázatos és szelíd Messiás jött el a világba.
© Horváth István Sándor


Imádság

Mindenható Istenünk! Jézus Krisztus a te országod, az Isten országa örömhírét hirdette. Gyógyulást hozott a betegeknek és szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn és a gyengeség. Világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig Jézusra, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de az élet teljessége azoknak, akik befogadják őt szívükbe.


Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!
Szeretettel ajánlom új könyvemet, amely a jövő évi elmélkedéseket tartalmazza a napi evangéliumokhoz. 520 oldal. Ára: 2100 Ft/db. Szállítási díj Magyarországra: 1200 Ft. Fizetés utánvéttel a csomagfutárnak a könyvek átvételekor.
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2020. december 9.

Szívem első gondolata 2021
Ez nem egy gyermekimakönyv. A gyermekkorunkban tanult reggeli ima első sorát azért választottam címként, mert jól kifejezi, hogy a napunkat érdemes az evangélium olvasásával és az arról való elmélkedéssel kezdeni. Az évszám nem elírás, hiszen ez a 2013 óta megjelenő sorozat nem egy utólagos gyűjtemény, hanem a következő évi elmélkedéseket tartalmazza, jelen kötet a 2021-dik évi szövegeket. A Szívem első gondolata 2021. évi könyv az evangéliumi elmélkedéseket tartalmazza 2020. adventtől 2021. adventig. Szeretettel ajánlom azoknak, akik számára az evangélium olvasása a mindennapok éltető forrása.

Evangélium365 webáruház:
https://www.evangelium365.hu/webshop/termek/5_szivem_elso_gondolata_sorozat/191
Ha nem kényelmes Önnek a webáruházban a megrendelés, rendelését űrlapon is elküldheti. Az űrlap biztonságos, akkor is, ha esetleg az Ön böngészője mást jelezne. Szívem első gondolata 2021 rendelése űrlapon. Fontos: Ha a webáruházban rendelt, akkor ugyanazt a rendelést NE küldje el az űrlapon is!:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSejVXAjPxxuDRk6x1xliVZHNS-SSejoXbnTomj6vOE_HhQLiQ/viewform
 


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20201209.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2020. december 7., hétfő

[Napi e-vangelium] 2020. december 08. kedd

2020. december 8. – Kedd, a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatása

Evangélium

Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!" Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!" Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?" Az angyal ezt válaszolta neki: A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen." Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!" Ezután az angyal eltávozott.
Lk 1,26-38

Elmélkedés

A mai napon Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepe van. A félreértések eloszlatása végett fontos tisztáznunk, hogy Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának eseménye az ő születése előtt kilenc hónappal történt, azaz ekkor fogant meg édesanyja, Szent Anna méhében. Ez nem keverendő össze Jézus fogantatásával, azaz azzal a másik eseménnyel, amikor a Szentlélek közreműködése által Jézus megfogant Mária méhében. Ez utóbbi eseményt március 25-én, pontosan kilenc hónappal Jézus születésének ünnepe előtt ünnepeljük és angyali üdvözletnek nevezzük, amelyről egyébként a mai evangélium is szól. Mit jelent Mária szeplőtelen fogantatása? Mivel a mindenható Isten a názáreti leányt, Máriát arra az üdvtörténetben egyedülálló feladatra választotta ki, hogy a Megváltó anyja legyen, ezért jónak tartotta, hogy élete első pillanatától kezdve, azaz fogantatásától mentes legyen az áteredő bűntől. Ez Istentől kapott kiváltság volt Mária számára. A szeplőtelen fogantatás hitigazságát IX. Pius pápa hirdette ki az Ineffabilis Deus (A kimondhatatlan Isten) kezdetű bullájával 1854. december 8-án.
Isten egészen tisztának szeretné Máriát, hogy a Megváltó anyja lehessen. Isten bennünket is tisztává akar tenni, bűneinktől meg akar szabadítani, hogy méltó módon fogadhassuk a Megváltót. Az adventi időszakban szeretnénk Máriától megtanulni a szeretetteljes, türelmes, örömteli várakozást és a tiszta lelkületet, hogy a mi megtisztult szívünkben is megszülessen a Megváltó.
© Horváth István Sándor


Imádság

Irgalmas Istenünk! Tudjuk, hogy az igazi bűnbánat nem a büntetéstől való félelemből fakad, hanem az irántad érzett szeretetből. Szeretetünket azzal fejezzük most ki, hogy irgalmadban bízva és megbocsátásodat kérve bűnbánatot tartunk, elvégezzük szentgyónásunkat. Vezess minket adventi utunkon, hogy karácsony éjjelén találkozzunk majd az emberré lett szeretettel, Jézus Krisztussal, aki a te irgalmadat hozta el egykor és hozza el ma is a világba!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20201208.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2020. december 6., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2020. december 07. hétfő

2020. december 7. – Hétfő

Evangélium

Egyik napon, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek körülötte, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson.
Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért fölmentek a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus elé. Hitük láttára Jézus így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid."
Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban: „Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?" Jézus pedig gondolataikba látva megszólalt: „Miért gondolkodtok így magatokban? Mi könnyebb, ha azt mondom: „Bocsánatot nyertek bűneid!" – vagy azt: „Kelj föl és járj!"? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma földön a bűnök megbocsátására." Ezzel a bénához fordult: „Mondom neked, kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!" Erre ő a szemük láttára tüstént fölkelt. Fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament. Erre mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták Istent, és félelemmel eltelve mondogatták: „Csodadolgokat láttunk ma."
Lk 5,17-26

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet azzal kezdődik, hogy Jézus tanít. Az emberek szívesen hallgatták tanítását, mert mindig az Atyáról és Isten országáról beszélt. Mondanivalóját újszerűen közölte, ezért állapítja meg Márk evangélista: „Tanításával ámulatba ejtett mindenkit, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók" (Mk 1,22). Jézus azt hirdette, hogy Isten nem elítélni, nem megbüntetni akarja az embereket, hanem ki akarja mutatni szeretetét, irgalmát, megbocsátását.
A történet szerint a béna embert négyen hozták. Nem volt számukra akadály, nem ismertek lehetetlent. Mindent megtettek annak érdekében, hogy a beteget Jézus közelébe vihessék. Jézus volt az egyetlen reményük. Abban bíztak, az vezette őket cselekedetükben, hogy az Úr segíteni fog a bénán. Hitüket látva Jézus csodát tesz, megszünteti a bénaságot, az imént még járásképtelen ember a saját lábán járva távozik.
A testi gyógyuláshoz egy másik ajándék is kapcsolódik. Jézus ezt mondja az embernek: „Bocsánatot nyertek bűneid!" A testi gyógyítás tulajdonképpen annak igazolására szolgál, hogy a lelki gyógyulás, a bűnök megbocsátása is megtörtént.
Hiszem-e, hogy Jézus a test és a lélek gyógyítója? Hiszem-e, hogy Isten irgalma eltörli bűneimet?
© Horváth István Sándor


Imádság

Eljövendő Urunk, Jézus Krisztus! Terád várunk, utánad sóvárog a lelkünk, benned találunk békét. Az adventi gyertya fénye emlékeztet minket arra, hogy te vagy a fény a szívünkben. A te kegyelmed tölt el minket szeretettel, örömmel, reménnyel, békességgel és bölcsességgel. Add, Urunk, hogy ez a kicsiny láng utat mutasson számunkra feléd. Kérünk, hogy szabadíts meg bennünket minden bűntől, hogy szentségben és igazságban, terád várva teljenek adventi napjaink.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20201207.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Blogarchívum