2022. december 31., szombat

[Napi e-vangelium] 2023. január 01. vasárnap

2023. január 1. – Vasárnap, Szűz Mária, Isten Anyja (Újév)

Evangélium

A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik. Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna.
Lk 2,16-21

Elmélkedés

Boldog, aki útnak indul
Egyházunk a mai napon Szűz Máriát, Isten Anyját ünnepli. Szűz Mária iránti különleges tiszteletünk alapja az, hogy ő az Úr Jézus édesanyja. Nyolc nappal ezelőtt, karácsonykor az újszülött gyermekre, Jézusra figyeltünk, ma pedig az ő édesanyjára. Mivel hitünk szerint Jézus valóságos Isten és valóságos ember, és mivel benne az isteni és az emberi természet elválaszthatatlan egymástól, ezért Máriát jogosan nevezzük Isten Anyjának. Fontos tisztáznunk, hogy Jézus Krisztus nem Máriától kapta az ő isteni természetét, hiszen annak öröktől fogva részese. Jézus csak az emberi természetét kapta édesanyjától, Máriától. Jézus valódi testet és nem csupán egy látszólagos testet vett fel Mária anyaságának köszönhetően. A Szentírásban több olyan kijelentést találunk, amely igazolja Mária istenanyaságának hitigazságát. Jézus születésének hírüladásakor, az angyali üdvözletkor például Isten hírhozója ezt mondja a názáreti leánynak a születendő gyermekről: „A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged; s ezért a Szentet, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni" (Lk 1,35). Szent Pál apostol a galatákhoz írt levelében ezt írja: „Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született" (Gal 4,4). Isten Fiának, Jézus Krisztusnak az édesanyja tehát Szűz Mária volt, akit joggal nevezünk Istenszülőnek, Isten Anyjának.
Ma van az új esztendő első napja. Előttünk áll ismét egy év, új lehetőséggel. Útnak indulunk. Szűz Mária minden útnak induló példaképe. Ő a szíve alatt hordozta a magzatot, Jézust, amikor útnak indult, hogy meglátogassa rokonát, Erzsébetet. Mária útnak indulása egyúttal Jézus-hordozást is jelent. Vele indult, s milyen öröm, mekkora boldogság lehetett a szívében! Ez az út ugyanakkor Jézus első útja a földön. Édesanyja méhében most indul el először Názáretből a hegyvidékre, s harminc esztendővel később bejárja Galilea és Júdea útjait, utat keresve az emberek szívéhez.
Egy tengerjáró nép mondása szerint: „Semmilyen szél sem jó annak, akinek nincs célként elérendő kikötője." Ha nincs semmilyen célunk erre az évre vagy az életünk egészére, akkor semmilyen segítség nem lesz jó nekünk. Ha van kitűzött életcélunk, akkor mindent fel tudunk arra használni, hogy elérjük célunkat.
Mindig Isten felé haladj és ne feledd, hogy irgalmas hozzád! Istenhez vezető utunkon bűneink néha lelassítanak, néha megtántorítanak, máskor akár meg is állítanak bennünket egy időre. Olykor azt érezzük, hogy elfogy az erőnk, nem tudunk már tovább menni. Fáradtan roskadunk le, pihenni szeretnénk. Lehet-e pihenni a bűnben? Tovább kell mennünk a hit útján. Mikor jön a kegyelem, amely felemel és tovább segít? Tudjuk, hogy mihelyt megállunk, azonnal távolodunk is a céltól, akár észrevesszük, akár nem. Ezért nem szabad soha megállni. A holtponton annak tudata segít át minket, hogy irgalmas hozzánk az Isten. Vétkeinket, amelyek akadályoznak a vele való találkozásban, eltörli, s egyszülött Fiát küldi, hogy útitársunk legyen, és biztosan megérkezhessünk hozzá.
Jézus napjainkban is bejárja a világ útjait. Velünk szeretne járni életutunkon, hogy elvezessen minket az örök boldogságra. Boldog, aki útnak indul Jézussal!
© Horváth István Sándor


Imádság

Szűz Mária, Megváltónk édesanyja! Te engedelmesen és alázatosan elfogadtad Isten akaratát. Hittel beleegyeztél a mindenható Isten tervébe, így lettél megváltásunk szolgálója. Te a születéstől a halálig minden nap kimutattad szeretetedet fiad, Jézus iránt. Példád segítsen minket, hogy mi is fejezzük ki szeretetünket és hódolatunkat az esztendő és életünk minden napján Jézus iránt! Tekintsük az új év és életünk minden napját Isten ajándékának! Éljünk minden nap Jézus közelében! Tapasztaljuk meg napról napra jóságát! Legyen az Úr áldása egész életünkön!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20230101.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. december 30., péntek

[Napi e-vangelium] 2022. december 31. szombat

2022. december 31. – Szombat

Evangélium

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én." Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1-18

Elmélkedés

A polgári év utolsó napján a hálaadás és a köszönet fogalmazódik meg szívünkben Isten felé mindazért, amit nekünk adott, illetve a hálához a bocsánatkérés kapcsolódik mulasztásaink, hibáink miatt. Istentől kaptuk az elmúlt esztendőt és annak minden napját, s ma előtte kell számadást tartanunk. Felelősek vagyunk önmagunkért és időnk felhasználásáért. Mire használtuk ezt az évet? Közeledtünk-e Isten felé? Segítettük-e embertársainkat? Növekedtünk-e lélekben? Erősödött-e hitünk? Ismét elmúlt 365 nap. Benne volt-e minden napomban az Isten? Vele éltem-e? Hozzá kötöttem-e az életem? Az ő útjain jártam-e? Felhasználtam-e az elmúlt esztendő napjait arra, hogy erősítsem Krisztussal való kapcsolatomat? Törekedtem-e minden nap akaratának teljesítésére?
Amellett, hogy visszagondolunk a mögöttünk hagyott évre, előre is tekintünk. Tervezgetünk, elhatározásokat teszünk. Mire fogom használni az előttem álló év napjait, amelyeket új lehetőségként kapok Istentől? Felelős vagyok azért, hogy üdvösségem érdekében Isten akaratának megfelelően használjam fel életem napjait.
Az idő előrehaladtát nem tudjuk késleltetni vagy siettetni, de megállítani sem. Mert az idő és az örökkévalóság Isten kezében van. Miként időbeli létezésünket, a születéstől a halálig tartó életünket Istennek köszönhetjük, ugyanúgy az örökkévalóságba való megérkezésünk is Isten ajándéka lesz.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Istenem! Minden jótettedért, amit az elmúlt évben és egész életemben bőkezűen kaptam tőled, hálát adok neked. Hálát adok, hogy életre szólítottál. Hálát adok, hogy képmásodra teremtettél. Hálát adok, hogy a keresztségben gyermekeddé fogadtál és a szent hitben a mai napig megtartottál. Hálát adok, hogy szent Fiad a mi Megváltónk és Üdvözítőnk lett. Mindezekért és minden el nem mondott testi-lelki javaimért hálát adok neked, Istenem.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20221231.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. december 29., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2022. december 30. péntek

2022. december 30. – Péntek, A Szent Család: Jézus, Mária és József

Evangélium

Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy megkeresi és megöli a gyermeket." József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Egyiptomból hívtam az én fiamat.
Amikor Heródes meghalt, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj Izrael földjére, mert meghaltak már, akik a gyermek életére törtek!" József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és visszatért Izrael földjére. De amikor meghallotta, hogy Judeában Arkelausz uralkodik apja, Heródes után, félt odamenni. Ezért az álmában kapott utasítást követve Galilea vidékére ment. Odaérve egy Názáret nevű városban telepedett le, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondtak: „Názáretinek fogják hívni".
Mt 2,12-15. 19-23

Elmélkedés

Isten helye a családban
A mai napon figyelmünk a Szent Családra, s annak tagjaira, a kisded Jézusra, Máriára és Józsefre irányul. A népszámlálás miatt Betlehembe érkezők egyetlen házban sem kaptak szállást. Nem fogadták be őket sehol. Egy talpalatnyi hely sem jutott nekik. A betlehemiek elutasításáról rögtön eszünkbe jut, amit a karácsonyi ünnepi szentmise evangéliumában olvastunk: „De övéi nem fogadták be" (Jn 1,11). A városban lakók viselkedése azzal magyarázható, hogy bizonyára sokan érkeztek az összeírás miatt az ország más részeiből, s megteltek a házak, a vendégek elszállásolására alkalmas helyek. Mert ahol megtelik egy ház, ott nincs helye több embernek, s nincs helye az Istennek sem. Csak az istálló volt üres, legalábbis nem lakott ott senki ember, csak az állatok. És csak a jászol volt üres, helyet kínálva a szalmaágyon egy kisdednek, annak, akit nem fogadtak be. Ez az üres jászol lesz egy kis időre a Gyermek otthona, ez az üres istálló lesz a Szent Család ideiglenes otthona. Vajon van-e az életemben egy jászolnyi üres hely, ahová betérhet az Isten, s ahová befogadhatom őt? Vajon található-e legalább egyetlen üres lap szívem vendégkönyvében, ahová Isten beírhatja igazságát, beírhatja nevét?
Amikor ma példaképként állítjuk a Szent Családot korunk családjai elé, tévedés lenne azt gondolni, hogy ezt azért tesszük, mert az ő életük gondok nélküli és problémamentes volt, és egy olyan eszményi családi életre kell minden családnak törekednie, amilyen az övüké volt. Éppen ellenkezőleg, azért tanulhatunk sokat a Szent Család tagjainak, Szűz Máriának, Szent Józsefnek és a gyermek Jézusnak az életpéldájából, mert ők is megtapasztalták az olyan nehézségeket, amelyeket napjainkban a családokban élő személyek átélnek.
Mekkora volt Mária meglepődése, amikor szűz létére gyermeket fogant. Milyen lelki vívódáson ment keresztül József, aki hűtlenségre gondolva először el akarta bocsátani jegyesét, Máriát, s csak az álmában kapott angyali figyelmeztetésre vette őt feleségül. Ugyanilyen gondként említhetnénk a népszámlálás miatti hosszú és megerőltető utazást közvetlenül a szülés előtti napokban. Nem nevezhetjük ideálisnak Jézus születésének körülményeit sem, de azt sem, hogy rövidesen a gyilkos szándék elől egy idegen országba, Egyiptomba kellett menekülniük. Évekkel később Názáretbe visszatérve pedig a Szent Család tagjainak is meg kellett küzdeniük a mindennapi megélhetésért. A Szent Család életében is helye volt az emberi érzéseknek, ugyanakkor helye volt az Istennek is. Tőle várták az útmutatást gondjaikban, és benne bíztak a nehézségek idején.
A családban is érvényesül az általános elv: ahogyan közeledünk valamihez vagy valakihez, olyan arcát mutatja nekünk. A család a nézeteltérések és a kibékülés helye lehet, a harc és a béke helye, a bizalmatlanság és a bizalom helye, a félreértés és a megértés helye, a hazugság és az igazság helye, a gyűlölet és a szeretet helye, a csalódás és a meglepetés helye, a bűn és a megbocsátás helye lehet. A családtagoktól függ, hogy mindezen lehetőségek közül mit akarnak megvalósítani és megélni. A család az Isten helye. Ő segít, hogy a felsorolt lehetőségek közül valóban a jók megélésére törekedjünk. Fogadjuk be Istent életünkbe és bízzuk rá családjaink életét!
© Horváth István Sándor


Imádság

Mindenható Istenünk! Hisszük, hogy a házasság és család drága kincs, megbecsülendő érték. Segíts minden embert, hogy megtalálja ezt a kincset! Hisszük, hogy az evangéliumi értékrend biztos segítséget nyújt mindazoknak, akik gyorsan változó világunkban, a válságok korában, a nehézségek idején a te szeretetedben akarnak élni. Vezesd a családban élőket igazságaid felismerésére és a szeretet hűséges megélésére a mindennapokban! Segítsd emberhez méltó élethez, emberi méltóságuk megőrzéséhez és hivatásuk megtalálásához azokat, akik pillanatnyilag nélkülözik a család szeretetét! Emlékeztesd a szülőket felelősségükre gyermekeik iránt és tanítsd a gyermekeket engedelmességre szüleik iránt! Segíts minden embert, hogy megtalálja a boldogságot!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20221230.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. december 28., szerda

[Napi e-vangelium] 2022. december 29. csütörtök

2022. december 29. – Csütörtök

Evangélium

Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, szülei felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona." Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát" tisztulási áldozatul bemutatnia.
És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű férfiú, egy igaz és istenfélő ember, aki Izrael vigaszára várt, és a Szentlélek lakott benne. A Szentlélek kinyilatkoztatta neki, hogy nem lát halált addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek arra indította, hogy menjen a templomba, amikor a gyermek Jézust odavitték szülei, hogy a törvény előírásai szerint cselekedjenek vele. Simeon a karjára vette őt, és így magasztalta Istent: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél, hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek, Izraelnek."
Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!"
Lk 2,22-35

Elmélkedés

Jézus templomi bemutatásának eseményét olvashatjuk a mai evangéliumban. Mária és József a jeruzsálemi templomba viszik a gyermek Jézust, hogy a mózesi törvények előírását teljesítsék. Magát a templomi bemutatást az evangélista csak röviden említi meg. Számára inkább az a fontos, hogy a gyermek küldetéséről adjon tanítást. Itt lép a színre Simeon, aki hálaadó imájában elmondja, hogy ki valójában ez a gyermek. Örvendező szavaiból megtudjuk az újszülöttről, hogy az általa hozott szabadulás, a megváltás mindenkinek szól, a választott népnek, a pogányoknak, minden nemzetnek. Istent nem kiváltságosok láthatják meg, hanem mindenki.
Simeon a Messiás eljövetelét váró nemzedékeket képviseli. Örvendezik annak, hogy Isten beteljesítette egykor tett ígéretét. Most már nyugodtan várhat a halálra, mert láthatta a Messiást. Simeon esetében érdemes felfigyelnünk arra, hogy a hit a Megváltó meglátásának feltétele. A Szentlélektől azt a kinyilatkoztatást kapta, hogy nem fog meghalni addig, amíg nem láthatja az Úr Fölkentjét, azaz a Messiást, és ő hitt ennek a kinyilatkoztatásnak.
Miként a betlehemi istállóhoz érkező pásztorok elbeszélése csodálkozást váltott ki Máriából és Józsefből, a templomban jelenlévők szintén elcsodálkoznak Simeon szavain. Csodálkozásuk arra indíthat minket, hogy mi is elgondolkozzunk Isten tervének megvalósulásán és rácsodálkozzunk arra, hogy Isten milyen nagy ajándékot adott nekünk Fia, Jézus személyében.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, add nekünk azt a szeretetet, amely mindent hisz, mindent remél és mindent elvisel! Ez a szeretet kísérjen bennünket életünk útján, ragyogja át szívünket és értelmünket, sugározzon belőlünk családtagjaink és minden ember felé, akivel találkozunk. Ez a szeretet szentelje meg munkánkat és legyen vigasztalónk! Legyen számunkra világító mécses, ha sötétség vesz körül minket, és legyen a híd, amelyen át lelkünk a te karjaidba érkezik.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20221229.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. december 27., kedd

[Napi e-vangelium] 2022. december 28. szerda

2022. december 28. – Szerda, Aprószentek

Evangélium

Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy megkeresi és megöli a gyermeket." József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Egyiptomból hívtam az én fiamat. Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, nagy haragra lobbant, és Betlehemben meg annak egész környékén megöletett minden fiúgyermeket kétévestől lefelé, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően. Akkor beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: „Kiáltás hangzik Rámában, nagy sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé."
Mt 2,13-18

Elmélkedés

Miként Szent István diakónus vértanúsága, ugyanúgy az aprószenteknek nevezett gyermekek esete is az Istennel szembeforduló világot és az Istent elutasító embereket mutatja be. A Messiás születése nem maradt titokban. Betlehemből indulva híre elterjedt, hamar eljutott a közeli fővárosba, Jeruzsálembe. Így értesült róla az uralkodó, Heródes király, akinek szívében nem öröm, hanem gyűlölet ébredt. Elküldi katonáit a születés helyére, Betlehembe, hogy felkeressék és megöljék azt, aki az ő elvakult elképzelése szerint veszélyezteti a hatalmát. Heródes biztosra akar menni, amikor minden két évnél fiatalabb fiúgyermek megölését parancsba adja, nem törődik azzal, hogy kegyetlen rendelkezésének ártatlanok is áldozatai lesznek.
Jézus életét isteni közbeavatkozás menti meg. A Szent Család őrzője, József álmában kap Istentől figyelmeztetést a veszélyre és felszólítást, hogy a gyilkos harag elől a gyermekkel és édesanyjával együtt meneküljön egy távoli országba, Egyiptom földjére.
A gonoszság láttán sem rendülhet meg hitünk. A gonosz sok esetben legyőzhetetlennek tűnik, de él bennünk a hit, hogy Isten képes legyőzni minden rosszat. Erre figyelmeztet bennünket Krisztus kereszthalála is. Az emberi gonoszság akkor éri el csúcsát, amikor az ember megöli az Istent, Jézust. De itt sem győz a gonosz, mert ezután következik Isten közbeavatkozásaként a feltámadás.
© Horváth István Sándor


Imádság

Megváltó Jézus Krisztus! A hit segítségével, a hit látásmódjával nem csak egy történelmi személyt látunk benned, hanem megsejtjük, hogy te vagy az örökkévaló Fiúisten, az Ige, ezért hisszük, hogy te valóságos Isten vagy. A te személyedben Isten jött el közénk, emberi testet vettél fel, ezért hisszük, hogy valóságos ember vagy. Földi életed során tanítottál arról, hogy egységben vagy az Atyával, te vagy az Atya küldötte, aki engedelmesen megteszed mindazt, amit az Atya kér tőled. Taníts minket is mindhalálig engedelmeskedni mennyei Atyánknak!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20221228.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. december 26., hétfő

[Napi e-vangelium] 2022. december 27. kedd

2022. december 27. – Kedd, Szent János apostol és evangélista

Evangélium

A hét első napján (Húsvétvasárnap), kora reggel, Mária Magdolna elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!" Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt.
Jn 20,2-8

Elmélkedés

A negyedik evangélium második felében jelenik meg a „szeretett tanítvány" kifejezés, amely egy Jézushoz közel álló személyre, apostolra utal. Az utolsó vacsorán Péter apostol őhozzá, a „szeretett tanítványhoz" fordul, kérdezze meg az Urat, kire gondol, amikor árulójáról beszél (vö. Jn 13,23-25). A „szeretett tanítvány" ott áll Jézus keresztje alatt, az Úr őrá bízza édesanyját, Máriát (vö. Jn 19,26). Jézus feltámadását követően az üres sírról szóló elbeszélésben is feltűnik e név szerint meg nem nevezett személy. Mária Magdolna hírül adja az apostoloknak, hogy üres a sír, mire Péter és a „szeretett tanítvány" a sírhoz futnak. Amikor ez utóbbi tanítvány látja az üres sírt és a halotti lepleket, hit ébred benne, miként erről a mai evangéliumban olvasunk. Később, amikor a feltámadt Krisztus a Tibériás-tónál megjelenik a halászó apostoloknak, a „szeretett tanítvány" ismeri fel elsőként és így szól: „Az Úr az!" (Jn 21,7).
A „szeretett tanítvány" nem más, mint az evangélium szerzője, János apostol, akit ma ünnepel Egyházunk. A röviden felidézett négy jelenet közös vonatkozása, hogy ő az események tanúja, szemtanúja. Jelen van az utolsó vacsorán, hogy a későbbiekben tanúskodjon az Eucharisztia alapításáról. Az apostolok közül egyedül ő van jelen a kereszt alatt, hogy tanúskodjon Jézus haláláról. Továbbá ott van az üres sírnál és megtapasztalja az Úr megjelenését, hogy tanúskodjon a feltámadásról. Végül pedig hiteles tanúként megírja evangéliumát, hogy az olvasókban, bennünk hit ébredjen.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te emberré lettél értünk és vállaltad emberi sorsunkat. Születésed által megújítasz minket. Emberi világunkba jöveteleddel az isteni világba hívsz mindannyiunkat. Megváltást, irgalmat, megbocsátást, kiengesztelődést és üdvösséget hozol számunkra. Taníts minket az irgalmas lelkületre! Segíts minket, hogy irgalmas szívvel mindig meg tudjunk bocsátani embertársainknak!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20221227.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. december 25., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2022. december 26. hétfő

2022. december 26. – Hétfő, Szent István első vértanú

Evangélium

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroznak benneteket. Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok. Abban az órában megadatik majd nektek, hogy hogyan beszéljetek. Hiszen nem ti fogtok beszélni, hanem Atyátok Lelke szól majd belőletek. Halálra adja akkor a testvér a testvérét, az apa a gyermekét, a gyermekek pedig szüleik ellen támadnak, hogy vesztüket okozzák. Miattam mindenki gyűlölni fog titeket. De aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.
Mt 10,17-22

Elmélkedés

A születés és a halál, a jászol és a kereszt titka és ellentéte áll előttünk karácsony másnapján, amikor az Egyház első vértanújára, Szent István diakónusra emlékezünk. Szent István vértanúságának történetét részletesen elbeszéli az Apostolok Cselekedetei könyv 7. fejezete. Személye természetesen nem tévesztendő össze Szent István magyar királlyal. Szent István ahhoz a hét férfiból álló csoporthoz tartozik, akiket az apostolok bíztatására a hívek maguk közül kiválasztanak, hogy az adományok osztásánál segédkezzenek. Lukács így jellemzi a hét személyt: „jó hírben álló, Szentlélekkel és bölcsességgel eltelt" férfiak, illetve István esetében hozzáteszi, hogy „eltöltötte őt a hit."
Azért fontos ez a kijelentés, mert a történet során ezt követően jelennek meg István ellenfelei, akiket eltöltött az irigység, a gyűlölet, a féltékenység. Maga István mondja hozzájuk intézett beszéde végén, hogy „mindig ellenálltak a Szentléleknek." Ellenállásuk, gyűlöletük odáig vezet, hogy halálra ítélik és megkövezik Istvánt. Vértanúhalálának leírása pontosan megjelöli az utat, ahová a Krisztushoz való hűség, a hitben való kitartás vezet. István végigjárta a hit útját, a döntő pillanatban kiállta a próbát, ezért méltó lett arra, hogy Jézusért életét áldozza.
A Krisztushoz való hűség jutalmaként az üdvösségre jutunk.
© Horváth István Sándor


Imádság

Mindenható Istenünk! Karácsony ünnepe, a Megváltó születése megerősít bennünket arról, hogy te szeretsz minket. Szeretetből küldted el Jézust emberi világunkba. Elküldted őt, hogy levegye álarcainkat és a gyermek Jézus szemének tükrében meglássuk igazi önmagunkat. Elküldted, hogy örömöt, reményt, fényt, boldogságot és szeretetet hozzon nekünk. Örömmel fogadjuk karácsonyi szeretet-ajándékodat, a tökéletes ajándékot, a te egyetlen és egyszülött Fiadat, Jézust, a mi Megváltónkat! Köszönjük neked, Istenünk a megváltást!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20221226.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. december 24., szombat

[Napi e-vangelium] 2022. december 25. vasárnap

2022. december 25. – Urunk születése – Karácsony

Evangélium

Miután az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így biztatták egymást: „Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket, amelyeket az Úr hírül adott nekünk!" El is mentek sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint előre megmondták nekik.
Lk 2,15-20

Elmélkedés

A pásztorok látogatása
Az éjféli szentmise evangéliumában angyalokról hallottunk, akik éjszaka megjelennek a betlehem környéki pásztoroknak. A pásztorokat a váratlan angyali jelenés láttán félelem és rémület tölti el. Arra felkészültek, hogy éjszaka vadállatok támadják meg a nyájat vagy rablók érkeznek, de arra nem számítottak, hogy angyalok jelennek meg nekik. Félelmükre felfigyelve szól az angyal: „Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus."
Az angyali hírt hallva a betlehemi pásztorok azonnal útnak indultak, hogy felkeressék az újszülöttet. Erről szól karácsony napján a Pásztorok miséjének evangéliuma. Szent Lukács azt írja művében, hogy miután Mária megszülte fiát, „pólyába takarta és jászolba fektette" (Lk 2,7). A történet folytatásában szóról szóra visszatérnek e szavak, a pásztoroknak ugyanis egy pólyába takart gyermeket kellett keresniük, aki jászolban fekszik. Ez számukra a jel. A pólyáról ismerik fel a Megváltót, erről beszéltek nekik az angyalok. Figyelmünk sokszor átsiklik az apró részleteken, pedig ez a pólya nem véletlenül szerepel a történetben. Az egyházatyák előszeretettel állítják párhuzamba Jézus születését és halálát. Az újszülött gyermek testét takaró pólya hasonlít a halott Jézus testét takaró gyolcslepelhez. Az élet kezdete és vége, a születés és a halál, a világrajövetel és a világból való távozás szorosan összetartozik, mert e kettőt az ember életének évei kapcsolják össze.
Mária most az újszülött Jézust tartja karjaiban. Gyengéd mozdulatokkal gondoskodik arról, hogy a pólya melege óvja a kisded gyenge testét. Mintegy 33 évvel később a keresztről való levételt követően Mária a halott Jézust tartja ölében. Halott fia testét puha gyolcsruha fedi. Ha egy édesanya fejével gondolkodunk, biztosak lehetünk abban, hogy ebben a pillanatban Mária visszagondolt arra a napra, arra az éjszakára, amikor a kisded Jézust ringatta karjában. Fia elvesztésének fájdalmas óráiban visszagondolhatott a születés boldog óráira. Istentől kapta gyermekét és Istennek adja vissza őt. Minden születésnél és halálnál jelen van az Isten. És ahol Isten jelen van, ott élet van, ezért mondhatjuk a halált újjászületésnek. Újjászületés az örök életre.
Az evangélium nagyon egyszerűen írja a pásztorok érkezését, akik Isten Fiának első vendégei voltak Betlehemben. Nem szállást kerestek és nem kíváncsiskodni akartak, hanem látni akarták a világ Megváltóját és ki akarták fejezni iránta hódolatukat. El akarták mondani, hogy éjszaka hogyan értesültek az angyaloktól a Megváltó világra jöttéről, Mária pedig szívesen hallgatta őket.
A karácsonyi ünnep során a pásztorokhoz hasonlóan mindannyian lélekben elindulunk Betlehembe. Ne feledkezzünk meg arról, hogy vendégségbe megyünk! És itt nem arra gondolok, hogy a vendégnek illik ajándékot vinnie és be kell tartania bizonyos íratlan szabályokat, hanem annak tudatosítására, hogy Isten vendége vagyok! Ő hív és mindig szeretettel fogad, hogy megossza velem önmagát, életét. Ha én is megosztom vele önmagamat és életemet, akkor nem csupán éjszakai szállóvendég vagyok nála, hanem megérezhetem a vendégség örömét.
© Horváth István Sándor


Imádság

Mindenható Istenünk! Te irántunk való szeretetből küldted el Fiadat a világba. A karácsony ünnepe évről évre megerősítést ad, hogy szeretsz minket. Izgalommal vártuk ezt a napot, egyszülött Fiad földi születésének napját. Hálával tartozunk neked ajándékodért, a gyermek Jézusért, aki megtanít minket arra, hogy miként szeressünk téged és embertársainkat. Add szívünkbe a találkozás örömét! Vezess minket a betlehemi jászolhoz, hogy az egyszerű pásztorok utódaiként kifejezhessük hódolatunkat! Segíts, hogy meghalljuk és megértsük karácsony üzenetét: Istenünk és Megváltónk eljött közénk, hogy megmutassa szeretetét.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20221225.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. december 23., péntek

[Napi e-vangelium] 2022. december 24. szombat

2022. december 24. – Szombat

Evangélium

Abban az időben Zakariás, János atyja eltelt Szentlélekkel, és ezekre a prófétai szavakra nyílt az ajka:
„Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét; erős szabadítót támasztott minekünk szolgájának, Dávidnak családjából. Amint szólott a szentek szájával, ősidők óta a próféták ajka által, megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket; atyáinkkal irgalmat gyakorol, hogy szent szövetségére emlékezzék, az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött, hogy nekünk váltja be, amit ígért; hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség kezéből, neki szolgálatot teljesítsünk: szentségben és igazságban járjunk előtte napról napra, amíg élünk.
Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját; az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét, hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük Istenünk irgalmas szívétől, amellyel meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a béke útjára vezérelje."
Lk 1,67-79

Elmélkedés

Keresztelő János születésekor Zakariás némasága megszűnik és Istent kezdi el magasztalni. Imájában szó esik arról, hogy az eljövendő Messiás Dávid király családjának leszármazottja. Jézus korában sokan hitték, hogy a Messiás helyreállítja majd a királyság intézményét és magához ragadja a politikai hatalmat, illetve az ország vezetését. Ez a nézet azért is volt abban az időben népszerű, mert a zsidó nép a Római Birodalom fennhatósága alatt állt, és sokan hittek abban, hogy a Messiás biztosítani fogja az ország függetlenségét, önállóságát és megszabadítja a népet az idegen uralomtól. Jézus azonban egyértelműen visszautasítja ezeket az elképzeléseket. Gondoljunk csak például arra a jelenetre, amikor a csodálatos kenyérszaporítást követően az emberek királlyá akarják tenni, de ő ezt nem engedi. Visszautasította, mert nem evilági uralomra törekedett, hanem Isten országát hirdette meg, amely ország megvalósulása az ő eljövetelével kezdődött meg.
Imájának végén Zakariás a sötétségben élők számára fényt, világosságot hozó Messiásról beszél. A sötétségben eltévedünk, elvesztjük az útirányt és hamar elveszítjük biztonságérzetünket. A tényleges sötétség veszéllyel jár. Ugyanakkor a sötétség jelképez egy Isten nélküli állapotot. Isten fényt hoz a világba az emberek számára azzal, hogy ő maga a világosság. Ha követem a betlehemi csillag fényét, megtalálom Jézust, életem igazi világosságát!
© Horváth István Sándor


Imádság

Megváltó Urunk, te egykor kisgyermekként jöttél közénk egy szegényes istállóba, hogy megújítsd hitünket és a mennyei Atyával való kapcsolatunkat. Azóta is eljössz közénk minden karácsonykor, hogy emlékeztess minket az újjászületésünk lehetőségére. Lélekben én is elindulok hozzád Betlehembe, hogy szívemből kérjem tőled bűneim bocsánatát, és hogy isteni jóságoddal megtisztítsd lelkemet. Jóságos Jézusom, nem kérek mást karácsonyra, csak azt add meg, hogy tiszta szívvel borulhassak le szegényes jászolod elé, tiszta szívvel hódoljak előtted!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20221224.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. december 22., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2022. december 23. péntek

2022. december 23. – Péntek

Evangélium

Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De anyja ellenezte: „Nem, János legyen a neve." Azok megjegyezték: „Hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!" Érdeklődtek erre atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve." Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent. Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: „Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele."
Lk 1,57-66

Elmélkedés

Keresztelő János születésének körülményeit ismerjük meg a mai evangéliumban. A születés tényét Lukács evangélista nagyon röviden említi meg, majd részletesen foglalkozik a rokonok örvendezésével, a névadással és Zakariás némasága megszűnésével. A zsidó szokások szerint az újszülött gyermeknek a szülő vagy valamelyik őse nevét adják, így jelezvén a család folyamatosságát. A szokást ismerve értjük meg a rokonok csodálkozását és tiltakozását. Először az édesanya, Erzsébet, majd pedig az apa, Zakariás is kifejezi szándékát, hogy a gyermek neve János legyen. Keresztelő János esetében tehát ez a névadási hagyomány megszakad, amely előrevetíti, hogy a gyermeknek sajátos utat kell majd bejárni, személyével valami új kezdődik el, Isten különleges feladatra választotta ki őt. Ez a gyermek már nem a múlthoz, nem a korábbi időkhöz kötődik, hanem ahhoz az új korszakhoz, amely a Messiás jövetelével veszi kezdetét. Felnőttként János éppen ennek az új időnek a kezdetét jelenti be, amikor a nép körében hirdetni kezdi, hogy a Messiás a világba érkezett.
Az advent az öröm, a csodálkozás ideje számunkra. Legyen szívemben öröm, amikor gyermekekkel, felnőttekkel vagy idősekkel találkozok! Arcuk, tekintetük, személyiségük ugyan különböző, de valamennyien Istennek köszönhetik életüket. Mindenkiben felfedezhetem az élet titkát és minden emberben észrevehetem Isten képmását.
© Horváth István Sándor


Imádság

Mindenható Istenünk! Te teljesítetted ígéretedet és elküldted közénk egyszülött Fiadat, a mi Megváltónkat. Fiad születésével újjáteremtettél minket, embereket, mert Jézus a mi lelki újjászületésünk egyetlen forrása. Hisszük, hogy isteni gondviseléseddel azóta is formálod és alkotod a világot. Minden születéssel, minden emberi élet kezdetével valami újat alkotsz és minden emberrel terveid vannak. Azt az utat kell végig járnunk életünkben, amelyet te jelöltél ki számunkra. Adj nekünk Fiad végtelen alázatosságából és engedelmességéből, hogy mi is egyedül a te akaratodat kövessük, egyedül téged tekintsünk életünk Urának, neked engedelmeskedjünk és a te országodat építsük!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20221223.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. december 21., szerda

[Napi e-vangelium] 2022. december 22. csütörtök

2022. december 22. – Csütörtök

Evangélium

Erzsébet meglátogatása alkalmával Mária így magasztalta Istent: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék. Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, szentséges az ő neve! Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt. Nagyszerű dolgot tett karja ereje, széjjelszórta mind a gőgös szívűeket. Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat, és felmagasztalta az alázatosakat. Az éhezőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat elküldte üres kézzel. Felkarolta gyermekét, Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról, amint atyáinknak megígérte: Ábrahámnak és utódainak mindörökre!" Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért otthonába.
Lk 1,46-56

Elmélkedés

Mária magasztaló énekét olvassuk a mai evangéliumban, amelyet Erzsébetnél tett látogatásakor mondott. Bár az ima Erzsébet fülehallatára hangzik el, mégsem neki szól, hanem a mindenható Istennek szóló hálaadás az anyaságért, amelyet a boldogság, az öröm, a köszönet jellemez. Az Istent magasztaló imában kiemelkedő szerepe van a messiási szabadításnak, s emiatt nem csupán Mária személyes hálaadása ez, hogy anya lehet, hanem az egész emberiség nevében mondott hálaadás azért, hogy Isten elküldi a világba a Messiást, a szabadítót. Mária örömében benne van mindazoknak az öröme, akik a korábbi prófétai jövendölések alapján várták a Megváltó érkezését.
Szűz Mária hálaadó imájában megfogalmazódik, hogy az üdvösség örömhírét elsőként az alacsony sorsúak, az egyszerű emberek, a szegények hallják meg. Isten nem a hatalom gyakorlóival és nem a vallási élet vezetőivel közli először a messiási idők bekövetkeztét, hanem a társadalom alacsonyabb rétegeivel, a lenézettekkel, a kitaszítottakkal, mindazokkal, akik alázattal várják a Megváltó jövetelét.
Az advent kiváló alkalom arra, hogy odafigyeljünk a szegényekre és jót tegyünk azokkal, akik élethelyzetükből fakadóan biztosan nem tudják azt viszonozni. De ügyelnünk kell arra, hogy ez a segítség ne legyen számukra megalázó.
© Horváth István Sándor


Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! A karácsony közeledtével fokozódik bennünk a nyugtalanság, az izgalom. Szeretnénk néha lassítani az adventi napokat, máskor pedig siettetnénk az ünnep érkezését. Amikor majd végre elkezdünk ünnepelni, rögtön szeretnénk megállítani az időt, hogy az ünnep ne érjen véget, a karácsony tartson tovább és az a béke, nyugalom és öröm ne csak néhány napig, hanem egész éven keresztül tartson. Istenünk, köszönjük, hogy velünk vagy földi életünk éveiben, évtizedeiben, és köszönjük, hogy az örökkévalóságba hívsz minket. Irgalmad vezessen a te Fiadhoz, a betlehemi Gyermekhez!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20221222.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. december 20., kedd

[Napi e-vangelium] 2022. december 21. szerda

2022. december 21. – Szerda

Evangélium

Az angyali üdvözlet után Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet.
Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt felujjongott a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott:
„Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! Hogyan lehet az, hogy Uram anyja jön hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog vagy, aki hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked!"
Lk 1,39-45

Elmélkedés

Jézus születésének hírüladásakor Mária arról is értesült az angyaltól, hogy rokona, Erzsébet is gyermeket vár, ezért elhatározta, hogy meglátogatja és segítségére lesz. E látogatásról olvasunk a mai evangéliumban. Találkozik Mária és Erzsébet, és megosztják egymással örömüket. A gyermeket váró asszonyok boldog ujjongása cseng ki minden szavukból. Mindkettőjükkel csoda történt. Erzsébet idős kora ellenére gyermeknek adhat életet. Az isteni beavatkozás nélkül neki és férjének, Zakariásnak nem született volna gyermekük. Az irgalmas Isten megajándékozta őket az apaság és az anyaság örömével.
Mária szintén csodás módon, az isteni közreműködésnek köszönhetően, a Szentlélek erejéből lehet anya. Isten irgalma neki személyesen és minden embernek szóló ajándék, mert Mária gyermeke a mi Megváltónk és Üdvözítőnk. Ezen az adventi napon mi is csatlakozunk a két asszony öröméhez és boldogságához. Öröm tölt el minket, hogy a Megváltó eljön világunkba.
Erzsébet többek között ezt mondja köszöntésében Máriának: „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!" Ezzel a kijelentéssel kiszélesedik az evangélium üzenete. Ez a kijelentés ugyanis nem csupán Erzsébet szava Mária felé, hanem Isten szava az egész emberiség felé. Boldog vagyok, ha hiszek Isten szavának beteljesedésében. A hit engem is boldoggá tesz, számomra is az öröm forrása.
© Horváth István Sándor


Imádság

Mindenható Istenünk! Te azt akarod, hogy minden gyermek boldog felnőtté váljon. Add, hogy gyermekeink ne csak testben, hanem lélekben is növekedjenek, felnőtté váljanak! Add, hogy gyermekeink az ismeretek elsajátítása mellett hitükben is napról napra fejlődjenek! Ültesd el lelkükben Igéd magjait, adj nekik erőt, hogy életükben hűségesek legyenek hozzád, és majd egykor felnőttként ők is továbbadják gyermekeiknek a hit igazságait! Segítsd őket, hogy gyermekként és felnőttként országod építésében munkálkodjanak!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20221221.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. december 19., hétfő

[Napi e-vangelium] 2022. december 20. kedd

2022. december 20. – Kedd

Evangélium

Hat hónappal Keresztelő János születésének hírüladása után Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!" Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!" Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?" Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, aki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek, Istennél semmi sem lehetetlen." Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!" Ezután az angyal eltávozott.
Lk 1,26-38

Elmélkedés

Csoda és titok tárul elénk a mai evangéliumban. Jézus származásának, az Úr születésének csodája és titka. A megtestesülés, Isten emberré válásának csodája és titka. A megváltást évszázadokon keresztül előkészítő és az idők teljességében megvalósító Isten csodája és titka. Az üdvtörténet korábbi időszakának minden isteni tevékenységét felülmúló, ugyanakkor az idők végezetéig felülmúlhatatlan csoda és titok, amely egyszeri és megismételhetetlen. Megváltásunk és üdvösségünk csodája és titka. Isten és ember kapcsolatának csodája és titka.
E csodáról és titokról elsőként Szűz Mária, a születendő gyermek, a Megváltó leendő édesanyja értesül. Az esemény Mária názáreti otthonában történik. Isten küldötte, Gábor angyal hozza számára a hírt, hogy a mindenható Isten őt választotta ki arra, hogy a Megváltó anyja legyen. Meglepődve, csodálkozva fogadja a hírt, majd kijelenti, hogy az Úr szolgálója lesz, elfogadja a kiválasztottságot, a megváltás művében betöltött sajátos szerepét. Mária kimondja az igent, beleegyezik Isten akaratába, s ezzel méhébe fogadja Isten Fiát, az örök Igét, a csodát és a titkot.
Az esemény lezárásaként, bár a názáreti leány nem kérte, az angyal mégis különleges jelről beszél neki az elhangzottak igazolására. A jel az lesz, hogy idős rokona Erzsébet is hamarosan édesanya lesz. Őt indul el meglátogatni, segíteni Mária, de erről majd holnap lesz szó.
© Horváth István Sándor


Imádság

Mennyei Atyánk! Te az idők teljességében elküldted Fiadat emberi világunkba, hogy soha ne érezzük magunkat egyedül, hanem megtapasztaljuk, hogy velünk vagy. Segíts minket, hogy a betlehemi Gyermekben a hit szemével felismerjük Megváltónkat és Üdvözítőnket! Ő hozza el számunkra a békességet és a boldogságot, és reményt gyújt mindannyiunk szívében. E Gyermek nélkül és az általa hozott békesség és szeretet nélkül nincs ünnep, nincs karácsony. Add, hogy az emberek szerte a világon rátaláljanak Fiadra!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20221220.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. december 18., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2022. december 19. hétfő

2022. december 19. – Hétfő

Evangélium

Heródesnek, Júdea királyának napjaiban élt egy Zakariás nevű pap, aki Ábia papi osztályába tartozott. Felesége Áron törzséből származott, és Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr parancsai és törvényei szerint. De nem született gyermekük, mivel Erzsébet magtalan volt, és már mind a ketten éltesebb korúak voltak.
Amikor Zakariás egy alkalommal osztályának rendjében szolgálatot teljesített Isten színe előtt, ráesett a sor, hogy a papi szolgálat szokása szerint az Úr templomába menjen, és bemutassa a tömjénáldozatot. A tömjénáldozat órájában nagy tömeg imádkozott a templomon kívül. Akkor az áldozati oltár jobb oldalán megjelent Zakariásnak az Úr angyala. Láttára Zakariás zavarba jött, és félelem szállta meg. Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás! Könyörgésed meghallgatásra talált. Feleséged, Erzsébet fiút szül, és Jánosnak fogod hívni. Örömöd és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésének. Nagy lesz az Úr előtt: bort és részegítő italt nem iszik, sőt már anyja méhében betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat megtérít Istenükhöz, az Úrhoz. Illés szellemében és erejével fog színe előtt járni, hogy az atyák szívét a fiak felé fordítsa, az engedetleneket az igazak lelkületére vezesse, és az Úr iránt készségessé tegye a népet."
Zakariás erre megkérdezte az angyalt: „Miből tudhatom meg mindezt? Hiszen már öreg vagyok, és feleségem is éltesebb korú." Az angyal így válaszolt: „Én Gábor vagyok, az Isten színe előtt állok, aki azért küldött, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. De mivel nem hittél szavamnak, amely majd valóra válik annak idején, megnémulsz, és nem tudsz beszélni a beteljesedés napjáig." A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy annyit késlekedik a templomban. Amikor pedig kijött, nem tudott megszólalni. Ebből megértették, hogy a templomban látomása volt. Intett nekik, de néma maradt.
Mihelyt szolgálatának napjai elmúltak, hazament. E napok után felesége, Erzsébet méhében fogant, de öt hónapon keresztül titkolta. „Így tett velem az Úr – mondta –, arra méltatott e napokban, hogy elvegye szégyenemet az emberek előtt."
Lk 1,5-25

Elmélkedés

Keresztelő János születésének hírüladását egészen részletesen írja le Szent Lukács evangélista, ezt olvassuk a mai evangéliumban. Zakariásnak templomi szolgálatteljesítése közben jelent meg az Úr angyala. Ekkor tudja meg az idős ember, hogy neki és feleségének, Erzsébetnek gyermekük fog születni. Emberileg talán érthető Zakariás kételkedése, könnyen találunk magyarázatot hitetlenkedésére. Mindketten idősek már, nem reménykedhetnek abban, hogy gyermekük fog születni. Abból a szempontból viszont érthetetlen hitetlensége, hogy az angyal Isten üzenetét hozta neki. Miért nem hitt Isten szavának? Mert nem értette meg az Isten szándékát. Mert Isten szándékai nem fértek bele abba a keretbe, amelyet ő hátralévő éveire elképzelt. Zakariás jelet kér, hogy valóban igaz az üzenet. A jelet megkapja, de az egyúttal büntetés is lesz hitetlenségéért. Megnémul, és egészen addig nem tud beszélni, amíg a neki mondottak valóban be nem teljesednek, s meg nem születik a gyermek.
Isten megváltó tervének útjába nem állhat semmi. Az emberi hitetlenség nem akadályozhatja, nem késleltetheti az üdvözítő jövetelét.
A hitetlenség engem is némává, süketté, vakká, bénává tesz. A hit megnyitja számat Isten dicsőítésére. A hit megnyitja fülemet Isten szavának meghallására. A hit megnyitja szememet, hogy felismerjem mindazt, ami az örök élet elnyeréséhez szükséges. A hit erőt ad, hogy Isten útján járjak.
© Horváth István Sándor


Imádság

Üdvözítő Istenünk! A hit olyan adomány, a te ajándékod, amely kivezet minket a sötétségből, az élet céltalanságából, és kiszélesíti látókörünket és életterünket. Segíts minket, hogy ne csupán az emberi élet korlátozottságát és végességét lássuk, hanem a te távlataidban szemléljük önmagunkat. Segíts megértenünk, hogy veled élhetünk már itt a földön, s halálunk után eljuthatunk hozzád az örökkévalóságba, amely új életet jelent számunkra. Örökkévaló Istenünk, köszönjük, hogy emberré lettél és ezzel megmutattad nekünk az utat az üdvösség, az örök élet felé.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20221219.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. december 17., szombat

[Napi e-vangelium] 2022. december 18. vasárnap

2022. december 18. – Advent 4. vasárnapja

Evangélium

Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől."
Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott:
Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül,
és az Emmánuel nevet adják neki,
ami azt jelenti: „Velünk az Isten".
Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét.
Mt 1,18-24

Elmélkedés

Velünk az Isten
Advent 4. vasárnapjának evangéliumában arról olvasunk, hogy a názáreti leány méhében megfogant a Gyermek, akiről ekkor még csak egyedül Mária tudja, hogy az Isten Fia. József, Mária jegyese, nem érti a történteket, ezért hűtlenségre gondol, el akarja bocsátani jegyesét, de végül azt teszi, amit Isten kér tőle az angyali jelenés során. Nem sokkal ezt követően Mária útnak indul, hogy meglátogassa rokonát, Erzsébetet. Abban az időben az embereknek nem állt rendelkezésére autóbusz, vonat vagy más közlekedési eszköz. Mária tehát gyalog indul útnak, bár tudja, hogy az út megerőltető lesz számára. Mi indítja el mégis, miért vállalja a fárasztó utat? Egyrészt segíteni szeretne Erzsébetnek, aki szintén gyermeket várt, másrészt meg szeretné osztani örömét és boldogságát. Elindul, hogy segítsen a hasonló helyzetben lévőnek és osztozzon annak gondjában. Ez a segítő szándék nem az önzésre, hanem a másokért való életre épül. Elfeledkezik a maga gondjáról, hogy a másik emberen segítsen. A találkozásukból kettős öröm születik. Az édesanyák öröme és a születendő gyermekek öröme. Erzsébet megsejti, hogy nem mindennapi találkozás ez, ezért így dicsőíti Máriát: „Boldog vagy, aki hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked!" (Lk 1,45). Erzsébet magzata, Keresztelő János pedig megérzi, hogy számára sem hétköznapi ez a találkozás az Úrral és felujjong anyja méhében. János öröme mutatja, hogy elérkezett a messiási idő.
Az evangélium segít minket, hogy közelebb kerüljünk a karácsony titkához, a megváltás titkához, Isten titkához. József megtudja és az evangélista leírásából mi is megtudjuk, hogy Máriának a Szentlélek közreműködésének köszönhetően fog gyermeke születni. Isten tehát e különleges álom révén beavatja Józsefet Mária anyaságának titkába, az üdvtörténet titkába. A jelenetből kiderül, hogy József feladata lesz, hogy a gyermeknek a Jézus nevet adja. A névadás az apa joga volt. József ezáltal tehát azt a megbízatást kapja Istentől, hogy vállalja a földi édesapa szerepét, nevelje fel a születendő gyermeket és gondoskodjon édesanyjáról. Ezért tiszteljük őt Jézus nevelőapjaként. Fény derül továbbá arra, hogy a születendő gyermek lesz a Megváltó. Ez az üzenet már nem csupán Józsefnek szól, hanem az egész emberiségnek. Szólt egykor mindazoknak, akik várták a Megváltó érkezését és most szól nekünk, akik a Megváltó születésének ünnepét várjuk. Nagy álmunk, hogy találkozzunk Istennel, karácsony napján valóra válik. A betlehemi Gyermekben megláthatjuk a Megváltót.
Az evangéliumban szó esik Izajás próféta jövendöléséről: „Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: Velünk az Isten." Ez a prófétai jövendölés és isteni ígéret Jézus személyében teljesedett be. Nem egyszerűen csak arról van itt szó, hogy Jézus születése olyan jel, amely azt igazolja, hogy velünk, azaz az emberiséggel van az Isten, hanem inkább arról, hogy Jézus személyében van velünk az Isten. Máté evangéliumának záró mondata szintén felidézi az Emmanuel-gondolatot, amikor a világból való távozása, mennybemenetele előtt az Úr ezzel bátorítja tanítványait: „Íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!" (Mt 28,20). Jézus jelen van Egyházában, jelen van a testvéri közösségben, s ennek köszönhetően állandóan érezhetjük, hogy Isten nem hagy minket magunkra, hanem velünk van.
Az adventi idő utolsó napjaiban adjuk át magunkat annak az örömnek, hogy Isten eljön hozzánk, hogy velünk legyen.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Hittel valljuk, hogy te vagy a Messiás, az Isten által küldött Megváltó, az egész emberiség Üdvözítője. Jöveteleddel beteljesedtek az ígéretek és eljött a messiási időszak. Születésed az ember újjáteremtése, mert a mindenható Isten, aki kezdetben, a teremtéskor megteremtette az embert és a világba helyezte, most újjáteremti emberi természetünket, egész emberségünket, amelyet a bűnbeesés, a bűn megrontott. Te vagy a lelki újjászületés forrása számunkra. Születésed ünnepén töltsön el bennünket a remény, hogy életünknek célja van: keresni és megtalálni Istent, aki találkozni akar velünk. Születésed napján töltsön el minket az öröm: velünk vagy, Istenünk!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20221218.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. december 16., péntek

[Napi e-vangelium] 2022. december 17. szombat

2022. december 17. – Szombat

Evangélium

Jézus Krisztusnak, Dávid és Ábrahám fiának családfája. Ábrahámnak Izsák volt a fia, Izsáknak Jákob, Jákobnak Júda és testvérei, Júdának Fáresz és Zára Támártól, Fáresznek Eszróm. Eszrómnak Arám, Arámnak Aminadáb, Aminadábnak Náásszon, Náásszónnak Szalmon, Szalmonnak Bóász Ráhábtól, Bóásznak Jóbéd Rúttól, Jóbédnek Izáj, Izájnak pedig Dávid király.
Dávidnak Salamon volt a fia Uriás feleségétől, Salamonnak Roboám, Roboámnak Abija, Abijának Ászáf, Ászáfnak Jozafát, Jozafátnak Jórám, Jórámnak Ozijás, Ozijásnak Joatám, Joatámnak Acház, Acháznak Ezekiás, Ezekiásnak Manasszesz, Manasszesznek Ámosz, Ámosznak Joziás, Joziásnak pedig Jekoniás és testvérei a babiloni fogság idején.
A babiloni fogság után: Jekoniásnak Szálátiél volt a fia, Szálátiélnek Zorobábel, Zorobábelnek Ábiud, Ábiudnak Elijakim, Elijakimnak Ázór, Ázórnak Szádok, Szádoknak Áhim, Áhimnak Eliud, Eliudnak Eleazár, Eleazárnak Mattán, Mattánnak Jákob, Jákobnak pedig József. Ő volt a férje Máriának, akitől a Krisztusnak nevezett Jézus született.
Összesen tehát: Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a babiloni fogságig tizennégy nemzedék, és a babiloni fogságtól Krisztusig is tizennégy nemzedék.
Mt 1,1-17

Elmélkedés

Szent Máté evangélista Jézus nemzetségtáblájával kezdi írását. A felsorolás három korszakot említ, mindháromban 14 személyt. Ez a látszólagos pontosság azt sejteti, hogy történelmi adatokkal állunk szemben. Valójában a névsor nem egy levéltári dokumentum, több történeti pontatlanságot tartalmaz, de mindez mégsem jelenti azt, hogy ne hordozhatna fontos üzenetet, mondanivalót számunkra.
Az evangélista célja először is az lehetett, hogy bemutassa a Messiás származását, őseit. Igazolni szeretné, hogy Jézus ugyanolyan családban született, mint bárki más ember, neki is vannak rokonai, ősei. Emellett az is szándéka volt Máténak, hogy olvasóinak Dávid király leszármazottjaként mutassa be Jézust, így igazolja, hogy ő a Messiás. A korabeli zsidó felfogás szerint ugyanis az eljövendő Messiás Dávid király családjából származik. A felsorolás végén szerepel Szent József, aki Máriának, Jézus édesanyjának volt a férje, s aki Jézus nevelőapja volt. Ez a rész könnyen félreérthető. Nem arról van szó ugyanis, hogy Józseftől származik vér szerint Jézus, hanem a szöveg szerint József volt a férje Máriának. Mégpedig annak a Máriának, akitől Jézus, a Messiás született.
A nemzetségtábla összefoglalja az ószövetségi idők nemzedékeit, amelyek a prófétai jövendölések beteljesedésére vártak. A Messiás jöveteléről szóló próféciák Jézus születésében teljesedtek be.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! A te személyedben Isten közeledik hozzám. Születésedben, egész földi életedben és halálodban Isten jön el hozzám. Te egykor születéseddel beléptél a világba, most az én életembe szeretnél belépni. Te egykor világosságként ragyogtál fel mindenkinek, a választott népnek és a pogány nemzeteknek egyaránt, most az én életembe szeretnéd elhozni az isteni világosságot. Te egykor megszülettél, most pedig engem akarsz megajándékozni az Istenben való újjászületéssel. Te egykor eljöttél az égből a földre, most engem hívsz a földről a mennybe. Te egykor békességet és örömet hoztál az emberiségnek, sugározd most az én szívembe békédet és örömödet!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20221217.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. december 15., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2022. december 16. péntek

2022. december 16. – Péntek

Evangélium

Abban az időben Jézus így beszélt a zsidókhoz: „Ti Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. De nekem nincs szükségem emberi tanúskodásra. Csak azért mondom ezt, hogy üdvözüljetek. Égő és világító fény volt ő, ti azonban csak ideig-óráig akartatok fénysugarában gyönyörködni. Olyan tanúságom van, amely felülmúlja Jánosét: tetteim, amelyeknek teljesítését rám bízta az Atya. Maguk a tettek, amelyeket végbeviszek, tanúskodnak mellettem, hogy az Atya küldött engem."
Jn 5,33-36

Elmélkedés

Témájában az előző napok szövegeihez kapcsolódik a mai evangélium, de nem annak a beszédnek a folytatása, hiszen ez a rész nem Lukács, hanem János írásában található. Jézus itt is Keresztelő János és a saját küldetéséről beszél. Jogosan állítja, hogy saját küldetése és tanúságtétele felülmúlja Jánosét. János küldetése az volt, hogy előkészítse az Úr jövetelét, Jézusé pedig, hogy megvalósítsa a megváltást.
Jézus „világító fénynek" nevezi Keresztelő Jánost. A hasonlat értelme szerint János életmódjával, tanításával és a bűnbánatot tartók megkeresztelésével világította be a Megváltó jövetelének útját. Ezen az úton ugyan sokan elindultak, de nem mindenki járta végig. Az egykori vallási vezetők, a farizeusok és a törvénytudók, akik fokozott messiási várakozásban éltek, valójában nem haladtak előre, egy helyben topogtak, mert a döntő pillanatban, az idők teljességében nem ismerték fel sem a messiási idők jeleit, sem a Megváltót Jézus személyében. Az egyszerű nép, a vámosok és a katonák viszont hallgattak Jánosra, bűnbánatot tartottak és megkeresztelkedtek. Ők később Jézust is elfogadták, szívesen hallgatták.
Keresztelő János szavában és tanúságtételében egykor sokan felismerték Isten üzenetét, figyelmeztetését, útmutatását. Hallgatok-e Isten küldötteire?
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, megváltó Jézusom! Az emberiség története azt igazolja, hogy a mennyei Atya megváltó, üdvözítő tervének útjába nem állhat semmi. Az emberi hitetlenség nem akadályozhatta és még csak nem is késleltethette az Üdvözítő jövetelét. Uram, kész vagyok mindenben elfogadni Isten akaratát. Kész vagyok hittel elfogadni Isten szándékait. A hitetlenség olykor engem is némává, süketté, vakká, bénává tesz. A hit viszont megnyitja ajkaimat Isten dicsőítésére. A hit megnyitja fülemet Isten szavának meghallására. A hit megnyitja szememet, hogy felismerjem mindazt, ami üdvösségemhez szükséges. A hit erőt ad, hogy Isten útján járjak.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20221216.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. december 14., szerda

[Napi e-vangelium] 2022. december 15. csütörtök

2022. december 15. – Csütörtök

Evangélium

Amikor János követei eltávoztak, Jézus beszélni kezdett a néphez Keresztelő Jánosról: „Miért mentetek ki a pusztába? Hogy széltől lengetett nádat lássatok? Vagy azért mentetek ki, hogy puha ruhába öltözött embert lássatok? Aki drága ruhában jár és kényelmesen él, királyi palotában lakik. Miért mentetek hát ki? Hogy prófétát lássatok? Igenis, mondom nektek, prófétánál is nagyobbat. Róla mondja ugyanis az Írás: „Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy elkészítse előtted az utat."
Mondom nektek: Az asszonyok szülöttei között nincs nagyobb próféta, mint Keresztelő János. De aki legkisebb a mennyek országában, nagyobb, mint ő." Az egész nép, amely hallgatta őt, még a vámosok is, felismerték Isten akaratát, és megkeresztelkedtek János keresztségével. Csak a farizeusok és a törvénytudók nem keresztelkedtek meg nála, és ezzel meghiúsították magukban Isten szándékát.
Lk 7,24-30

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban Keresztelő János tanítványai számára Jézus a saját cselekedeteire hivatkozik. Csodái, gyógyításai ugyanis a messiási idők egyértelmű jelei. A küldöttek távozása után Jézus a jelenlévő embereknek Keresztelő Jánosról kezd beszélni, amely kifejezetten dicsérő jellegű. A dicséret két okból jár Jánosnak. Egyrészt teljesítette azt a küldetést, amivel Isten megbízta, azaz beszédeivel és keresztelésével felkészítette a népet a Megváltó érkezésére. Másrészt azért, mert nem tért le az igazság útjáról, s annak kimondását akkor is vállalta, amikor tisztában volt azzal, hogy az uralkodónak egyáltalán nem fog tetszeni. János emiatt börtönbe került, majd pedig kivégezték. Jézus dicsérete a következő kijelentéssel éri el csúcsát: „Az asszonyok szülöttei között nincs nagyobb próféta, mint Keresztelő János."
Jézus beszéde azonban nem ér itt véget, hanem tanítványainak, követőinek feladatot ad. Legyenek ők is olyanok, mint János, sőt, akár „nagyobbak" is. Ezt úgy érhetik el, ha ők is megteszik mindazt, amit Isten kér tőlük és ragaszkodnak az igazsághoz. Íme, így valósul meg a földön az Isten országa, s így juthat el az ember a mennybe.
Adventben az én számomra is ez a feladat: a bűnbánat, az alázat, az engedelmesség útját járom. Keresztelő János ezt az utat járta, s ezt mutatja nekem is.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te egykor bűnbánatot hirdettél a népnek és megtérést vártál az emberektől. Evangéliumod üzenete arra ösztönöz, hogy szembenézzek önmagammal, bűnös múltammal, életem hibáival. Segíts felismernem mindazt, amin változtatnom kell, s amin a te kegyelmeddel változtathatok. Adj szívembe igaz bűnbánatot! Add nekem a Szentlélekben való újjászületés kegyelmét! Mutasd meg nekem, milyen úton induljak, s mit vársz tőlem a jövőben! Köszönöm az adventi készület idejét. Adj erőt, hogy nap mint nap előre haladjak a lelki felkészülés útján és találkozhassak veled, az Isten Fiával.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20221215.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. december 13., kedd

[Napi e-vangelium] 2022. december 14. szerda

2022. december 14. – Szerda

Evangélium

Abban az időben Keresztelő János magához hívatta két tanítványát, és ezzel a kérdéssel küldte őket az Úrhoz: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?"
A két férfi Jézushoz érkezve így szólt: „Keresztelő János küldött minket, és kérdezteti: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?"
Abban az órában Jézus sokakat meggyógyított különféle bajokból és betegségekből, megszabadított a gonosz lelkektől, sok vaknak pedig visszaadta szeme világát.
Jézus tehát ezt válaszolta nekik: „Menjetek, jelentsétek Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot. Boldog, aki nem botránkozik meg bennem."
Lk 7,19-23

Elmélkedés

A korabeli elképzelések szerint az eljövendő Messiás, akiről az ószövetségi idők prófétai jövendölései szóltak, egy uralkodó lesz. A Messiás abban az értelemben lesz szabadító, hogy a zsidó nép függetlenségéért, szabadságáért fog küzdeni, s ez a gondolat különösen is időszerű volt a Jézus fellépése körüli időkben, amikor a zsidó nép a rómaiak fennhatósága alatt élt. Ezt az elképzelést Keresztelő János is jól ismerte, de ebbe a képbe aligha fért bele Jézus személye, aki egyáltalán nem törekedett arra, hogy megszerezze az uralmat, az ország irányítását. Ez okozza Keresztelő János bizonytalanságát, aki ezzel a kérdéssel küldi tanítványait Jézushoz: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?"
Jézus válasza arra szólítja fel Jánost, hogy szakítson a korabeli messiás-elképzeléssel, mert Isten tervében egészen más a Megváltó feladata, küldetése. E Messiás nem evilági uralomra fog törekedni, hanem az Isten országát hozza el a világba. János és kortársai a messiási idők jeleit láthatják meg Jézus tetteiben, különösen is csodáiban. E cselekedetei, azaz a vakok, sánták, süketek és leprások meggyógyítása, továbbá a mindenkinek szóló örömhír hirdetése azt igazolják, hogy valóban Jézus a Megváltó. És ez a válasz nem csupán Jánosnak szól, hanem nekünk is, akik számára Jézus hozza el a bűntől való szabadulást.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te minden nap eljössz hozzánk, minden nap döntés elé állítasz minket, minden nap választ vársz tőlünk. Elfogadom és hiszem, hogy te vagy az élő Isten Fia, akit azért küldött az Atya e világba, hogy általad szóljon hozzánk, és általad nyilatkoztassa ki igazságait és jóságát. Elfogadom és hiszem, hogy képes vagy eltörölni minden bűnömet, és képes vagy engem jó útra téríteni. A te törvényed, a szeretet parancsa szerint akarok élni. Kérlek, adj erőt, hogy minden nap tökéletesebben tudjak a mennyei Atya törvényeinek eleget tenni!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20221214.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. december 12., hétfő

[Napi e-vangelium] 2022. december 13. kedd

2022. december 13. – Kedd

Evangélium

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: „Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben!" A fiú azt válaszolta: „Nincs kedvem!", de később megbánta, és mégis kiment. Odament a másikhoz, és annak is szólt. Az így válaszolt: „Szívesen, uram!", menni azonban nem ment. Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát?" Azt felelték: „Az első."
Erre Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek: A vámosok és utcanők megelőznek titeket Isten országában. Mert eljött hozzátok János az igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és utcanők viszont hittek neki. De ti, akik mindezt láttátok, még ezután sem tértetek jobb belátásra, hogy higgyetek neki!"
Mt 21,28-32

Elmélkedés

A tegnapi evangélium beszélgetése folytatódik a mai részben. A főpapok és a vallási vezetők ugyan nem válaszoltak a Keresztelő Jánosra vonatkozó kérdésre, de Jézus tovább viszi a témát. Elmond egy esetet, amely példabeszédnek is tekinthető, de akár meg is történhetett a valóságban. A történet szerint egy apa mindkét fiát arra kéri, hogy segítsenek neki dolgozni a szőlőben. Egyikük ugyan azt válaszolja, hogy nincs kedve, később viszont mégis megteszi apja kérését. A másik fiú azonnal kifejezi készségét, de mégsem megy, azaz szóbeli beleegyezését nem követte a cselekedet.
A történet lezárásaként Jézus újabb kérdéssel fordul a főpapokhoz: „Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát?" Ők ezúttal nem kezdenek el egymás közt tanakodni a lehetséges válaszról, hanem azonnal válaszolnak: szerintük az első fiú cselekedett helyesen. Válaszukkal azt is elismerték, hogy a cselekedet fontosabb a kimondott szónál. Lehet, hogy valaki megtagad először valamit, de ha később mégis engedelmeskedik, ez jóváteszi korábbi hibáját.
Ezt követően Jézus nyíltan korholja őket hitetlenségük miatt. Nem hittek Jánosnak, nem tartottak bűnbánatot, pedig életmódjából és szavaiból egyaránt felismerhették volna, hogy valóban az Isten küldötte volt. Ezért őket még azok is megelőzik majd a mennyek országában, akiket ők lenéznek, megvetnek és bűnösnek tartanak.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Istenünk, te mindent megtehetsz. Te vagy az élet és az újjászületés ajándékozója. Üdvözítő terved szerint az idők teljességében Fiadat, Jézust küldted el közénk. Ő mindenben vállalta emberi sorsunkat, mert te, Atyánk úgy akartad, hogy példát mutasson nekünk életével, halálával és feltámadásával. Egyedül Jézus Krisztus által érthetem meg a te végtelen isteni szeretetedet és jóságodat. Jézusom, nem csak messziről akarlak szemlélni, hanem közel szeretnék kerülni hozzád! Adj a szívembe örömöt és megnyugvást, amikor veled találkozom. Költözz lelkembe, mert örökké veled akarok élni! Jézusom, te vagy Megváltóm és Üdvözítőm!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20221213.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. december 11., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2022. december 12. hétfő

2022. december 12. – Hétfő

Evangélium

Egy alkalommal Jézus a templomba ment, és tanított. Közben odaléptek hozzá a főpapok meg a nép vénei, és megkérdezték: „Miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat ehhez?" Jézus így válaszolt: „Én is kérdezek tőletek valamit. Ha megfeleltek rá, megmondom nektek, milyen hatalommal teszek így. Honnan volt János keresztsége? A mennyből-e vagy az emberektől?"
Azok tanakodni kezdtek egymás között: „Ha azt mondjuk, a mennyből volt, azt feleli: „Hát akkor miért nem hittetek neki?" Ha pedig azt mondjuk: „Az emberektől", akkor meg félnünk kell a néptől, mert Jánost mindenki prófétának tartja." Ezért ezt a választ adták Jézusnak: „Nem tudjuk."
„Akkor én sem mondom meg nektek, hogy milyen hatalommal teszek így" – felelte Jézus.
Mt 21,23-27

Elmélkedés

Az elmúlt héten már találkoztunk Keresztelő János személyével. A mai evangéliumban Jézus beszél János küldetéséről. Tanításának helyszíne a jeruzsálemi templom, ahol vallási vezetők kérdezik őt hatalma eredetéről, tehát nem Jánosról, aki ekkor már nem élt. Most nem egy csoda vagy gyógyítás miatt érdeklődnek, hanem tanító tevékenysége miatt, hiszen a mindenható Isten házában, a jeruzsálemi templomban tanít, mégpedig nagy nyilvánosság előtt. A főpapok látják az emberek lelkesedését az újszerű tanítás iránt, s ez rosszallásukat váltja ki. Saját tanítói tekintélyüket féltik, s talán egy kis irigység is ébred bennük. Látják, hogy megszólalásai milyen nagy hatással vannak a hallgatóságra, az egyszerű emberekre, s mivel Jézus nem tartozik a hivatalos tanítók, az írástudók közé, tudni szeretnék, hogy kinek a megbízásából tanít. Kérdésüket tekinthetnénk jószándékú érdeklődésnek is, de nem erről van szó. Ravaszságukat, rosszindulatukat, rosszhiszeműségüket egymással való tanakodásuk igazolja, illetve az, hogy végül nem válaszolnak Jézusnak.
Az Úr által feltett kérdés arra vonatkozik, hogy Keresztelő János kitől kapott megbízást a megtérés hirdetésére és honnan volt hatalma ahhoz, hogy a bűnbánat keresztségében részesítse az embereket. A főpapok inkább azt válaszolják, hogy nem tudják ezt, nem ismerik el, hogy hibáztak, amikor nem hallgattak Isten küldöttére, Jánosra.
© Horváth István Sándor


Imádság

Jézus, reményünk! Téged követve azt választjuk, hogy szívünk mélyéből szeretünk. Te az evangélium örömét adod nekünk, bármily kicsinynek érezzük is azt. És mégis, mikor ellentmondások támadják meg lelkünket, add nekünk, hogy rád bízhassuk magunkat, ó Krisztus, és mi igyekszünk megosztani veled mindazt, ami az életben ránk nehezedik.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20221212.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. december 10., szombat

[Napi e-vangelium] 2022. december 11. vasárnap

2022. december 11. – Advent 3. vasárnapja

Evangélium

Abban az időben: Amikor a börtönben raboskodó János Jézus tetteiről hallott, elküldte hozzá tanítványait, hogy kérdezzék meg tőle: „Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy valaki mást várjunk?" Jézus így válaszolt nekik: „Menjetek, és adjátok tudtul Jánosnak mindazt, amit láttok és hallotok: a vakok látnak, a sánták járnak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az örömhírt. Boldog az, aki nem botránkozik meg bennem!"
Mikor elmentek, Jézus így kezdett beszélni Jánosról a tömegnek: „Mit akartatok látni, amikor kimentetek a pusztába? Talán széltől lengetett nádszálat? Vagy miért mentetek ki? Hogy finom ruhába öltözött embert lássatok? Akik finom ruhában járnak, azok királyi palotában laknak! Vagy miért mentetek ki? Hogy prófétát lássatok? Igen, mondom nektek: még prófétánál is nagyobbat! Ő az, akiről ezt írták:
Íme, elküldöm követemet színed előtt,
hogy elkészítse az utat teelőtted.
Bizony, mondom nektek: Asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál! De még őnála is nagyobb az, aki a legkisebb a mennyek országában.
Mt 11,2-11

Elmélkedés

A várakozás ideje
Minden adventtel valami új kezdődik el a világban, az Egyházban és mindannyiunk személyes életében. Minden advent azt hirdeti, hogy nyitott a jövő. A könny és a szomorúság mosollyá és örömmé változhat, a szenvedésből és a fájdalomból új remény születhet. Az advent évről-évre azt bizonyítja, hogy mindenkihez közel van az Isten üdvössége.
Az advent a keresés ideje. Mindenfelé keressük az ajándékokat, amelyeket azoknak szándékozunk adni, akiket szeretünk. Keressük, hogy hol tudunk megpihenni a nagy sietségben. Keressük a családi békét. Keressük az életünket védő értékeket. Keressük a jóságot, amely összeköt minket másokkal. Keressük a jeleket, amelyek utat mutatnak. Keressük az utat, amely Jézushoz vezet. Boldogok, akik az Úr útját keresik! Boldogok, akik meg merik kérdezni már nem Keresztelő Jánost, hanem magát Jézust, hogy „Mit kell tennünk?" Boldogok, akik meg is teszik, amit Jézus kér. Boldogok, akik vállalják, hogy „kivonuljanak a pusztába" és bátran kiáltják a mai világ felé az Úr üzenetét, mert tanúságtételük a hűség jele. Boldogok, akik magukban hordozzák a reményt, mert reményüket Istentől kapták. Boldogok, akik nem ismerik a „legyen meg az én akaratom" varázsigéjét, mert távolabb tarthatják maguktól az önzés kísértését. Boldogok, akik őszintén tudják imádkozni, hogy „legyen meg a te akaratod", mert meg fogják ismerni az Úr szándékát.
Az advent a várakozás ideje, amikor Jézus születésének ünnepét várjuk. Minden várakozás reményteli. Az a remény él bennünk, hogy biztosan meg fog érkezni a személy, akit várunk, vagy biztosan be fog következni az esemény, amit várunk. Boldogok, akik reménnyel a szívükben tudnak várakozni. Boldogok, akiknek szívében egyre jobban fokozódik az izgalom és az öröm a várakozás napjaiban és óráiban. Boldogok, akik aggódás, félelem, kétségbeesés és szomorúság nélkül tudnak várakozni, mert bíznak abban, hogy Isten beteljesíti vágyukat.
Advent 3. vasárnapján arról olvasunk az evangéliumban, hogy Jézus Keresztelő János küldetéséről beszél. Kérdések hangzanak a hallgatóság felé: Miért mentetek a pusztába? Mit akartatok látni? Miért mentetek Jánoshoz? Kétségtelen, hogy János kissé különös volt. Nem városban vagy faluban lakott, mint a többi ember, hanem a pusztában. Teveszőr ruhát viselt, sáska és vadméz volt az étele. Egyesek különcnek tartották, de helyesebb, ha e szokatlan dolgokban Istentől kapott jeleket fedezünk fel. Keresztelő János személyét jelnek tekintették egykor az emberek. A jelek miatt Isten emberének tartották őt. Ezért hallgattak bűnbánatot és megtérést hirdető szavára és keresztelkedtek meg nála. Ma mi is Jánosra figyelünk, őrá hallgatunk. Szeretnénk megtisztítani lelkünket. Szeretnénk gyermeki őszinteséggel kifejezni bűnbánatunkat. Szeretnénk újra tisztaszívűek lenni. Jézus tanításának középpontjában a megtérés, a bűnbánat állt. Nyilvános működésének kezdetén ezt hirdette: „Az idő betelt: közel van Isten országa. Térjetek meg és higgyetek az üdvösség jóhírében" (Mk 1,15). És ugyanezzel a gondolattal fejezi be tanítását, feltámadása után ezt mondja az emmauszi tanítványoknak: „A messiás nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni, Jeruzsálemtől kezdve, minden népnek" (Lk 24,47). Az advent a várakozás ideje. Várjuk és engedjük, hogy az irgalmas Isten ránk találjon!
© Horváth István Sándor


Imádság

Mindenható Istenünk! Te vagy az idő és a történelem ura, te teremtetted a világot és benne az embert. Te irányítod a világ eseményeit és gondviselő szereteteddel segíted az embereket. Te jól tudod, hogy mikor jön el valaminek az ideje. Te hívsz minket az örökkévalóságba, az örök életbe. Te határoztad meg, hogy meddig kellett az ószövetségi időkben várakozni a Megváltó jövetelére. Te jelölted ki a Megváltó jövetelének idejét és egyedül te tudhatod, hogy Krisztus mikor fog újra eljönni a világba. Istenünk, ma arra figyelmeztetsz minket, hogy az advent, a várakozás, a készület ideje. Segíts minket, hogy lélekben megtisztulva, felkészülten várjuk az Úr születésének ünnepét!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20221211.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Blogarchívum