2025. július 14. – Hétfő
Evangélium
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem a földre, hogy békét hozzak! Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam a fiút apjával, a leányt anyjával és a menyet anyósával. Saját háza népe lesz az ember ellensége. Aki atyját vagy anyját jobban szereti, mint engem, az nem méltó hozzám. Aki fiát vagy leányát jobban szereti, mint engem, az nem méltó hozzám. Aki nem veszi föl keresztjét, és nem követ engem, az nem méltó hozzám. Aki meg akarja találni életét, elveszíti azt; de aki érettem elveszíti életét, megtalálja azt. Aki titeket befogad, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Aki prófétát fogad be azért, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki igaz embert fogad be azért, mert igaz ember, az az igaznak jutalmában részesül. Aki pedig csak egy pohár friss vizet is ad inni egynek a legkisebbek közül, mert az az én tanítványom – bizony, mondom nektek: nem marad el a jutalma. Amikor Jézus befejezte tizenkét tanítványa oktatását, továbbindult, hogy tanítson, és hirdesse Isten országának örömhírét a környékbeli városokban.
Mt 10,34 – 11,1
Elmélkedés
Bizonyára kissé elcsodálkozunk Jézus mai evangéliumban olvasott kijelentésein. Ő, aki azt mondta magáról, hogy „szelíd vagyok és alázatos szívű" (Mt 11,29), miért mondja visszautasíthatatlan módon, hogy nem békét, hanem kardot hozott a földre, és azért jött, hogy szembeállítsa egymással a családtagokat. Hogyan egyeztethetőek össze egymással e kijelentések? A mi Urunk furcsának tűnő szavait nem úgy kell értelmeznünk, mintha az volna a célja, hogy békétlenség, ellenségeskedés alakuljon ki a családok és nemzetek között, hanem inkább arról van szó, hogy szavai miatt megosztás keletkezik, mert egyesek készséggel hallgatják és követik tanítását, miközben mások elutasítják azt. A megosztás tehát nem cél az ő számára, hanem tanításának rossz mellékhatása.
Az emberek megosztásának, egymással való szembefordulásának oka a Jézusban való hit és az ő elutasítása, azaz a hitetlenség találkozása. A hívő nem kívánja feladni, megtagadni hitét, a hitetlen pedig nem akar változtatni magatartásán, életmódján. Az Úr szavaiból úgy tűnik, hogy a Jézushoz való tartozás előbbre való a családi kötelékeknél, azaz a családi békesség érdekében senki nem tagadhatja meg hitét. A családi értékekhez való ragaszkodás szellemében senkitől sem várható el, hogy vallásának, hitének értékeit elhagyja.
© Horváth István Sándor
Imádság
Megfeszített és föltámadt Urunk! Taníts meg minket arra, hogyan küzdjük meg a mindennapi élet harcait, és így teljesebbé váljon életünk! Te türelmesen és alázatosan viselted az emberi élet terheit, miként kereszthalálod és szenvedésed kínjait is. Segíts, hogy napi fájdalmainkat és konfliktusainkat, mint növekedésre kapott lehetőségeket fogadjuk, és így egyre hasonlóbbá váljunk hozzád! Add, hogy türelmesen és bátran viseljük a szenvedéseket, bízva abban, hogy te támogatsz!
Aktuális
Kedves e-vangélium olvasók!
21 éve, 2004. július 9-én indítottam el az internetes e-vangélium küldést. A 21 esztendő alatt több mint 220 millió e-vangélium üzenetet küldtem el e-mailben. Évek óta sikeresen működik a meghallgatható e-vangélium, amely különösen is fontos a látássérültek számára. Egyre többen használják okostelefonjukon az Evangélium365 alkalmazást az evangélium napi olvasásához, illetve hallgatásához, valamint az Evangélium365+ alkalmazást, amelyen a magyar mellett, angol, német, francia és olasz nyelven is elérhető az e-vangélium.
Az e-vangéliumot kizárólag az olvasók adományaiból üzemeltetjük és fejlesztjük. Az adományokból biztosítjuk a számítógépes technikai eszközöket. Ebből fizetjük a felolvasást, az informatikusi feladatokat, tehát az adatbázis feltöltését és karbantartását, a fordítók munkáját, a tárhelyet, valamint a honlap fejlesztését. Köszönet a támogatóknak, akiknek köszönhetően valamennyi szolgáltatás ingyenes!
A napi küldést lehetővé tevő feladatokat 14 személy végzi. Az üzemeltetés napi költsége kb. 15100 Ft, ami az adminisztrátorok, az informatikusok és a fordítók szerény honoráriumát és a technikai költségeket foglalja magába. Szeretettel kérem: ha van rá lehetősége, támogassa adományával szolgálatunkat!
15100 Ft adománya az év 1 napjának költségeit fedezi. Ha van évről évre 365 támogató, akkor hosszútávon biztosítható az e-vangélium küldés.
Ha anyagi lehetőségei szerényebbek, akkor kevesebb összeggel is támogathatja munkánkat. Magyarországon a legkisebb fizetőeszköz az 5 forintos. Támogassa naponta ennyivel az e-vangelizációt! Egy évre 1825 Ft. Isten jutalmazza meg minden támogató nagylelkűségét!
Köszönettel és szeretettel:
István atya - Horváth István Sándor
Köszönjük, hogy Ön is támogatja az e-vangelizációt!
1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
https://evangelium365.hu/adomanyok
2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Evangélium365 Kiadó
Számlaszám: 10400717-50526749-52891010
Megjegyzés: Evangélium365
Utalás külföldről:
EUR BANKSZÁMLA
Számlatulajdonos: Evangélium365 Kiadó
GIRO számlaszám: 10404900-50526749-52891003
IBAN számlaszám: HU35 1040 4900 5052 6749 5289 1003
SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB
USD BANKSZÁMLA
Számlatulajdonos: Evangélium365 Kiadó
GIRO számlaszám: 10404900-50526749-52891010
IBAN számlaszám: HU40 1040 4900 5052 6749 5289 1010
SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB
3. Adományát postai (rózsaszín) csekken is eljuttathatja a következő címre: Evangélium365 Kiadó 8900 Zalaegerszeg, Harmat u. 1.
Megjegyzés: Evangélium365
Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu
Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250714.mp3
Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas
Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás