2022. január 15., szombat

[Napi e-vangelium] 2022. január 16. vasárnap

2022. január 16. – Évközi 2. vasárnap

Evangélium

Abban az időben: Menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt.
Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk." Jézus azt felelte: „Mit akarsz tőlem, asszony? Még nem jött el az én órám." Erre anyja szólt a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!" Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. Jézus szólt a szolgáknak: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!" Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak." Odavitték.
Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta, honnan való. A szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták. A násznagy hívatta a vőlegényt, s szemére vetette: „Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort."
Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne.
Jn 2,1-11

Elmélkedés

Az első megnyilvánulás
Amikor egy munkahelyre új személy érkezik, a régi dolgozók kíváncsian várják az első megnyilvánulását. Mit mond és mit tesz először? Hogyan köszönti leendő munkatársait? Hogyan fog neki a munkának? Hogyan próbál kapcsolatot létesíteni, építeni a többiekkel? Talán már voltunk ilyen helyzetben, akár újoncként, akár a másik oldalon, az újoncot fogadó munkatársként. Tudjuk, hogy egyáltalán nem mindegy, hogyan sikerül a bemutatkozás, hogyan történnek az első lépések. Hacsak nem mindjárt vezetőként kerül valaki egy teljesen új munkahelyre, biztosan nem azzal fog kezdeni első munkanapján, hogy programot hirdet és tisztázza mindenki előtt, hogy mostantól hogyan fog folyni a munka. Még egy idősebb, más helyeken tapasztalatokat szerzett személytől is furcsán hatna, ha rögtön az elején reformokat hirdetne és előállna nagyívű terveivel.
Ehhez hasonló dologról olvasunk a mai evangéliumban. A kánai lakodalomban történt csoda Jézus első cselekedete a nyilvánosság előtt. Az Úr már felnőtt férfi, körülbelül 30 éves. Eddig rejtetten élt Názáretben. Engedelmeskedett szüleinek, Máriának és Józsefnek, s amikor már nagyobb lett, bizonyára segített is nekik a házban vagy az ácsműhelyben. Egyetlen esetről emlékezik meg az evangélium, hogy önállóan cselekszik: 12 éves korában egy jeruzsálemi zarándoklat után nem indul haza a városból. Napokkal később a templomban találják meg szülei, ahol az írástudókkal beszélget. Nem tesz semmi rendkívülit, nem kelti fel az emberek érdeklődését rendkívüli cselekedetekkel. Az emberek nem is tudnak róla semmit, mindenki azt gondolja, hogy ő is ugyanolyan gyermek, fiatal, mint a többiek Názáretben.
És most eljött egy esküvő napja. Jézus ott van a lakodalomban, vendégként a többi meghívott között. Az embereknek nincs semmilyen elvárásuk vele szemben, hiszen mit sem sejtenek még isteni származásáról, isteni hatalmáról, csodatevő erejéről. A helyzet azonban úgy hozza, hogy Jézus megmutatja isteni erejét, csodát tesz. Nem volt ez kötelező feladat számára, de elérkezettnek látta az időt erre. Édesanyjától, Máriától értesül a szükséghelyzetről, arról, hogy fogytán a bor. S ha a bor elfogy, akkor a szokások szerint több napig tartó lakodalmi ünnepségnek kényszerűen vége szakad, a násznépnek haza kell mennie, s ez a család számára szégyen. Jézus menti meg a helyzetet, hat korsónyi vizet borrá változtat. Úgy tesz csodát, hogy csak néhányan tudnak róla: a szolgák, a násznagy és természetesen az ő édesanyja, Mária. Bár nem az egész násznép tudja meg, hogy egy csoda történt, hanem csak néhány személy, mégis ez Jézus első rendkívüli tette, amit a nyilvánosság előtt tesz. Az első csoda nem a jeruzsálemi templomban, de nem is valamelyik város zsinagógájában, azaz nem egy vallási szempontból jelentős helyen történt, hanem egy család otthonában, Kána városában, egy lakodalom alkalmával. Jézus nem mond ünnepi beszédet, hanem kissé visszahúzódva, a háttérben cselekszik, egyáltalán nem akar feltűnést kelteni. János evangélista így foglalja össze az eset jelentőségét: „Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne."
Ez tehát az első csoda, amelyet majd számos más csoda követ, s melyek mind az ő isteni hatalmáról tanúskodnak. A csodák felébresztik és megerősítik az emberekben a hitet, hogy Jézus a mennyei Atya küldötte és valóban Isten Fia. Az Úr az ő isteni erejével hirdeti tanítását, isteni képességgel gyógyítja a betegeket és isteni hatalommal bocsátja meg a bűnöket. A csodák mind-mind olyan jelek, amelyek megerősítik bennünk a Jézus istenségében való hitet.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a kánai házaspár ünnepén kinyilvánítottad isteni erődet az emberek előtt. Csodát tettél, csodával segítettél a nehéz helyzetben lévőkön. Közelségedet, csendes jelenlétedet csodák igazolják, de azok nélkül is érezhetjük azt, ha hit él a szívünkben. Édesanyád, Szűz Mária közbenjárásával fordulunk hozzád: Mutasd meg nekünk isteni dicsőségedet, hogy kövessünk téged, tanítványaid legyünk és higgyünk benned! Nem kérünk látványos csodát, mert elég nekünk, ha tudjuk, hogy köztünk vagy és segítségedre bármikor számíthatunk.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220116.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. január 14., péntek

[Napi e-vangelium] 2022. január 15. szombat

2022. január 15. – Szombat

Evangélium

Miután Jézus meggyógyított egy bénát, kiment a Tibériás-tó partjára. Nagy sokaság tódult hozzá, ő pedig tanította őket. Amint Jézus elhaladt a vám mellett, észrevette, hogy ott ül Lévi, aki Alfeus fia volt. Odaszólt neki: „Kövess engem!" Lévi (akit Máténak is hívtak) felállt, és követte.
Később Jézus elment vendégségbe Lévi házába. Ott Jézussal és tanítványaival együtt sok vámos és nyilvános bűnös is asztalhoz telepedett, mert sokan oda is elkísérték. Amikor a farizeusok közül való írástudók látták, hogy Jézus együtt eszik a nyilvános bűnösökkel és a vámosokkal, ezzel a kérdéssel fordultak a tanítványokhoz: „Miért eszik és iszik a ti Mesteretek együtt a vámosokkal és a nyilvános bűnösökkel?" Ennek hallatára Jézus ezt válaszolta nekik: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Én nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket."
Mk 2,13-17

Elmélkedés

A tegnapi és a mai evangélium közös eleme a bűnbocsánat, ez a téma vezeti át az olvasót a béna meggyógyításának elbeszéléséből a Lévivel való találkozás történetébe. Az előzményekben az első négy tanítvány meghívása az ő mindennapi munkájuk közben történik. „Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetettek a tengerbe" (Mk 1,16), amikor Jézus meghívta őket. Ezt követően látta meg „Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálóikat rendezgették a bárkában" (Mk 1,19), akiket szintén meghívott követésére. Az újabb meghívott szintén éppen dolgozik. Lévi a vámasztalnál ül, napi munkáját végzi. Jézus és Lévi korábban nem találkoztak. Most látják egymást először. Jézus rögtön meglátja Léviben azt, aki képes felszámolni korábbi életét. Lévi pedig rögtön meglátja Jézusban azt, akit érdemes követni, akinek érdemes a tanítványává válni.
Jézus megszólítja Lévit, beleszól az életébe. Szinte hihetetlen számunkra, hogy valaki beleszól egy számára ismeretlen ember életébe és a megszólított személy gondolkodás nélkül, késlekedés nélkül követni kezdi azt, akit nem is ismer. Egyetlen magyarázat lehet erre: Jézus szavának hatalma határtalan és Lévi bizalma szintén határtalan.
Az Úr meghívó és bűnbocsátó szava és az én határtalan bizalmam iránta tesz Jézus követőjévé.
© Horváth István Sándor


Imádság

Irgalmas mennyei Atyánk! A te gyermekeid vagyunk. Segíts úgy élnünk, hogy méltók legyünk arra, hogy szeretett gyermekednek nevezz bennünket, és mindig megőrizzük magunkban az istengyermekség kegyelmét. Segíts minket, hogy irgalmad és megbocsátásod által újjászülessünk! Isten Fia, Jézus Krisztus, hirdetted és elhoztad nekünk az Atya irgalmát! Taníts minket alázatra és igaz bűnbánatra! Szentlélek Isten, aki a kiengesztelődés forrása vagy! Világosíts meg minket, hogy minden szegényben és rászorulóban Jézust lássuk, akivel jót tehetünk, amikor irgalmasak vagyunk hozzá!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220115.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. január 13., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2022. január 14. péntek

2022. január 14. – Péntek

Evangélium

Néhány nap múlva Jézus visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy otthon van, annyian jöttek össze, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el; ő pedig hirdette nekik az igét. Közben odahoztak hozzá egy bénát. Négyen vitték. Mivel a tömegtől nem fértek a közelébe, kibontották fölötte a tetőt, ahol volt, és a nyíláson át leengedték a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig, látva hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, bocsánatot nyertek bűneid." Ült ott néhány írástudó is. Ezek így gondolkodtak szívükben: „Hogy beszélhet ez így? Káromkodik! Ki más bocsáthatja meg a bűnt, mint egyedül az Isten?"
Jézus azonnal észrevette, hogy magukban ilyeneket gondolnak, így szólt tehát hozzájuk: „Miért gondoljátok ezt szívetekben? Mi könnyebb: Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek, vagy azt mondani: Kelj föl, fogd ágyadat és járj? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!" Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked: Kelj föl, fogd az ágyadat, és menj haza!" Az felkelt, fölvette ágyát, és mindannyiuk szeme láttára eltávozott.
Mindenki elcsodálkozott. Dicsőítették Istent, és azt mondták: „Nem láttunk még ilyet sohasem!"
Mk 2,1-12

Elmélkedés

A mai evangéliumi szakasz két témát dolgoz fel: Jézus csodatevő erejét és az ő bűnbocsátó hatalmát. A szentírástudósok szerint a béna meggyógyításának története eredetileg egy önálló csodaelbeszélés lehetett, amelyhez később hozzákapcsolódott a bűnök megbocsátásáról szóló tanítás. Ebben az esetben a fordulatot, az érdekességet az adja, hogy a testi gyógyulásról a lelki megtisztulásra helyeződik át a hangsúly. A csoda itt nem csupán Jézus szavának isteni hatalmát igazolja, hanem az Úr bűnbocsátó hatalmát is bizonyítja. A szemmel látható csoda, a gyógyulás jelzi, hogy egy másik csoda, egy szemmel láthatatlan csoda is történik, az ember megszabadul a bűneitől is.
A béna gyógyulásához szükség volt Jézus isteni hatalmára, továbbá négy ember hitére. Azokra gondoljunk, akik nem ismertek lehetetlent. Akik számára nem volt akadály a hatalmas tömeg. Akik még a tetőt is képesek voltak kibontani céljuk elérése érdekében. Akik minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy a beteg, a béna Jézus elé kerüljön. Ez a négy ember hitt Jézusban, az ő isteni erejében, gyógyító hatalmában. A hit nem tétlenül várakozó és nem az adott élethelyzetbe beletörődő, hanem cselekvő és segítő. Ezt a hitet csak Jézus látja, ő ismeri fel. És ő az, aki meg is jutalmazza ezt a hitet. A hit jutalma a gyógyulás, a szabadulás, a megváltás.
© Horváth István Sándor


Imádság

Istenünk! Fiad, Jézus Krisztus vállalta a kereszt súlyát. Odaadta értünk az életét. Taníts meg minket, Istenünk, hogy mindennapjainkban készségesen vállaljuk az áldozatot. Nem beletörődést, hanem tudatos vállalást kívánsz tőlünk. Add, hogy életünket Krisztus szerint alakíthassuk. Add, hogy életünket értelmesen tudjuk leélni. Add, hogy feladatainkat készséggel vállalhassuk.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220114.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. január 12., szerda

[Napi e-vangelium] 2022. január 13. csütörtök

2022. január 13. – Csütörtök

Evangélium

Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te megtisztíthatsz engem!" Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg!" Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, azonnal elküldte, és így szólt hozzá: „Nézd, senkinek se szólj erről, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért ajánld fel a Mózes által rendelt áldozatot, bizonyságul nekik."
Ő azonban, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább távolabbi, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis, mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek.
Mk 1,40-45

Elmélkedés

Leprás. Egyetlen szó, amely leírja az evangéliumban szereplő személyt, aki Jézus segítségét kéri. Leprás. Ez a szó számunkra nem egy részletes életrajz, de a bibliai idők embere számára tökéletesen és teljesen leírta ennek a személynek az élethelyzetét. Leprás, azaz egy gyógyíthatatlan bőrbetegségben szenved. Kilátástalan élethelyzet, jövő nélküli, remény nélküli élethelyzet. Gyógyulást embertől nem várhat, a társadalom kitaszította, tehát senkivel nem érintkezhet, amely érthető abból a szempontból, hogy így akarták megakadályozni a betegség terjedését. A mózesi törvény szerint a leprásoknak tilos megközelíteniük az egészségeseket, de ez az ember mégis Jézushoz járul. Nem törődik a szabályokkal, mert erős benne a gyógyulás vágya. Az előírás nem akadályozhatja meg őt a közeledésben, mert erős a hite, hogy Jézus képes őt meggyógyítani. Ezért mondja az Úrnak: Te képes vagy megtisztítani. Neked van hatalmad ahhoz, hogy megszabadíts a betegségemtől. A te erőd csodát, gyógyulást hozhat számomra.
A leprás „térdre borulása" az ő alázatát, Istenre hagyatkozását fejezi ki. A „megesett rajta a szíve" kifejezés Jézus részéről az irgalmasságot, az isteni könyörületet, az ember felé történő teljes odafordulást jelenti, amely messze több, mint valamiféle olcsó szánalom.
Csoda ott történik, ahol az emberi alázat és az isteni irgalom találkozik.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus! Te azért hívtad meg egykor tanítványaidat, hogy a te tanúid legyenek. Tanúskodjanak arról, amit tanítottál és cselekedtél. Ők megismerték a te életedet, veled éltek, s látták találkozásaidat az emberekkel. Te arra hívsz bennünket, hogy megismerjünk téged és tanításodat, és legyünk tanúid a világban. Tőled kapott küldetésünk mindenkihez szól, örömhíredből senki nem lehet kizárva, irgalmad mindenki felé kiárad. Taníts minket arra, hogy engedelmes szolgáid legyünk, akik művedet alázattal folytatjuk annak érdekében, hogy Isten országa szüntelenül növekedjen.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220113.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. január 11., kedd

[Napi e-vangelium] 2022. január 12. szerda

2022. január 12. – Szerda

Evangélium

Abban az időben Jézus kijött a kafarnaumi zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik. Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt. Jézus pedig sokakat meggyógyított, akik különböző bajokban szenvedtek; és sok ördögöt kiűzött. De nem engedte megszólalni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda.
(Másnap) Jézus kora hajnalban felkelt, kiment (a házból), elment egy elhagyatott helyre, és ott imádkozott. Simon és a vele lévők utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki téged keres!" De ő azt felelte: „Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, – hiszen ezért jöttem." És elment, hirdette az evangéliumot a zsinagógákban Galilea egész területén, és kiűzte az ördögöket.
Mk 1,29-39

Elmélkedés

Péter apostol anyósának meggyógyítása minden bizonnyal a legrövidebb csodaelbeszélés az evangéliumokban. Márk evangélista tényszerű leírásából érdemes kiemelnünk, hogy amikor Jézus megérkezik, rögtön szólnak neki, hogy egy beteg tartózkodik a házban. Ha azért tesznek neki említést a beteg jelenlétéről, mert azt remélik, hogy meggyógyítja őt, akkor ez arra utalhat, hogy gyorsan elterjedhetett annak híre, hogy Jézus képes meggyógyítani a betegeket. Az előzményekben csupán egyetlen csodáról olvastunk, a tisztátalan lélek kiűzéséről, de ez nem jelenti azt, hogy Kafarnaum városában ezekben a napokban Jézus nem gyógyított meg más beteget. Történhetett több gyógyítás is, csak az evangélista nem jegyezte le mindet, hiszen évekkel az eseményeket követően született műve mindabból, amit az apostolok szóbeli igehirdetése megőrzött.
Ennél a csodánál Jézus nem szólal meg, csupán érintése, segítő mozdulata közvetíti a beteg számára a gyógyító erőt. Ez a csoda is Jézus szabadító győzelmét hirdeti. Az asszony szolgálata mutatja, hogy a gyógyulás azonnali és teljes. Az eddig lázasan ágyban fekvő személy rögtön képes felállni és ellátni a család és a vendégek szolgálatát. Péter anyósának szolgálata egyrészt a gyógyulás bizonyítéka, másrészt válasz Jézus szabadító cselekedetére.
Kész vagyok-e annak szolgálni, aki megszabadít engem a rossztól és a bűntől?
© Horváth István Sándor


Imádság

Szentlélek, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség lelkületét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nélküled semmi vagyok, önmagamtól semmire sem jutok. De egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220112.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. január 10., hétfő

[Napi e-vangelium] 2022. január 11. kedd

2022. január 11. – Kedd

Evangélium

Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!" Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!" A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!" El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén.
Mk 1,21-28

Elmélkedés

Isten országa Jézus személyében valósul meg. Ez mutatkozik meg a tanítványok meghívásában, ahogyan arról tegnap olvastunk, és erről szól a mai szakasz is. A történet egy hagyományos csodaelbeszélés, egy tisztátalan lélek kiűzése, amely eseményt Márk evangélista egy értelmező keretbe foglalja. A csoda leírása előtt ezt olvassuk: Jézus „úgy tanított, mint akinek hatalma van." Mire vonatkozik ez a megjegyzés? Nyilvánvalóan elsősorban arra a tanításra, amit Jézus elmondott a kafarnaumi zsinagógában, bár ebből a beszédből e helyen Márk nem rögzít egyetlen szót sem. Ugyanakkor előre is mutat ez a megjegyzés, tehát az ezután következő csodára, amely esetnél világosan megmutatkozik Jézus szavának hatalma, a szavaiban rejlő isteni erő, hiszen elég neki kimondani azt, hogy a gonosz távozzon a megszállott emberből és rögtön megtörténik az, amit parancsoló szava kifejez. A csoda leírása után az evangélista megemlíti a jelenlévők reakcióját: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas!" Lám, az emberek rögtön észreveszik Jézus különleges hatalmát.
Érdemes odafigyelnünk az emberek „megdöbbenésére." Arra utal ez a kifejezés, hogy az embereket kizökkenti a megszokottságból, a nyugalomból mindaz, amit hallanak és látnak. Jézus szavai és tettei nem csak az egykori hallgatóságot, hanem bennünket is megérintenek, felráznak, számunkra is új távlatot nyitnak.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Sokszor nem szavakkal válaszolsz kérdéseinkre, hanem csendesen átölelsz bennünket, amikor hozzád fordulunk. Életünk során mindig érezhetjük jelenlétedet és segítségedet. Add, hogy a bajban és a veszélyben soha ne essünk kétségbe, hanem mindig hozzád forduljunk! Add, hogy ne féljünk, ha veszélyben van az életünk, csak higgyünk az örök életben! Mert örök életünk és üdvösségünk nem lehet veszélyben, ha veled élünk és veled halunk meg.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220111.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. január 9., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2022. január 10. hétfő

2022. január 10. – Hétfő

Evangélium

Miután Keresztelő Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az (Isten országáról szóló) evangéliumot: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban."
Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket." Azok rögtön otthagyták hálóikat, és követték őt. Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálóikat rendezgették a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a halászlegényekkel együtt a bárkában, és követték őt.
Mk 1,14-20

Elmélkedés

A következő hetek hétköznapjain, egészen a nagyböjt kezdetéig (március 2.), Szent Márk evangéliumát olvassuk folytatólagosan. Művének elején az evangélista röviden bemutatja Keresztelő János személyét, Jézus megkeresztelkedését, majd pedig megkísértését a pusztában. Ezután következik a mai evangéliumi szakasz. Jézus tevékenységének bemutatását Márk egy összefoglaló jellegű tanítással kezdi: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban." Mindebből világosan kiderül az olvasó számára Jézus tanításának lényege. Az Úr meghirdeti, hogy jövetelével, fellépésével elkezdődött az Isten országa, felszólítást intéz, hogy az emberek térjenek meg és higgyenek az általa hirdetett örömhírben.
Ez a rövid üzenet, ez a két mondat nem egy konkrét, adott helyen az éppen jelenlévő embereknek elmondott tanítás része, hiszen nincs megjelölve sem a hallgatóság, sem a helyszín. Ez az összefoglaló jellegű üzenet minden kor emberéhez szól, hozzánk is, akik sok évszázad távlatából szeretnénk napról napra megismerni Jézust, hogy követhessük őt. Hisszük, hogy az általa egykor meghirdetett és megvalósított Isten országa ma is jelenlévő valóság. Hisszük, hogy Isten kegyelme minket is bűnbánatra és megtérésre ösztönöz. Hisszük, hogy az evangélium, az örömhír az üdvösségre vezető tanítás.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Istenem! Jól tudom, hogy te minden ember szívében elültetted a szeretetet, az én szívembe is. Taníts engem a helyes szeretetre, az önfeláldozó szeretetre, az önzetlen szeretetre. A szeretet hassa át életem és minden cselekedetem! A szeretet mindennapi gyakorlásában találjam meg életem értelmét! A szeretet törvénye érintsen meg engem isteni kegyelemként!


Aktuális

Kedves evangélium olvasók!

Információ 3 felmerülő kérdésre a rendeléssel és a küldéssel kapcsolatban:
1. Az Élő Kenyér újságot a megrendeléstől számítva 1-2 munkanapon belül megkaphatja mindenki.
2. Az üzenetet tovább szabad küldeni. Sőt, megköszönöm, ha gyermekes vallásos családoknak továbbítjátok a lehetőséget.
3. Aki a webáruházban történő rendelésnél is egyszerűbb megoldást keres, elküldheti rendelését az evangelium365@gmail.com címre. Írja meg a darabszámot, a nevét és a postázási címet.
István atya - Horváth István Sándor Az eredeti üzenet:

Élő Kenyér gyermekújság
Papi szolgálatom kezdetén, 25 évvel ezelőtt, tucatnyi katolikus újság segítette a gyerekek evangelizációját Magyarországon. Az újságok hasznosak voltak a gyerekeknek, a hittanosoknak, a minisztránsoknak. Aztán sorra eltűntek ezek a gyerekeknek szóló katolikus kiadványok. A helyzetet sajnálták a fiatalokkal foglalkozó papok és hitoktatók, valamint a szülők is, akik számára fontos volt gyermekük vallásos nevelése. Én is tehetetlenül néztem a folyamatot, de amikor az utolsó vallásos gyermekújság is megszűnt, elérkezettnek láttam az időt, hogy elkezdjek szemben úszni az árral. 2011-ben megalapítottam az Élő Kenyér gyermekújságot. A cím az Oltáriszentségre utal, mert az volt a célom, hogy a szentmisére járást megszerettessem a gyerekekkel. Meggyőződésem ugyanis, hogy ha egy gyermek megtapasztalja, hogy az Oltáriszentségben Jézussal találkozik, akkor szívesen fog jönni a szentmisére. Ez a cél pontosan meghatározta az újság szerkezetét: benne vannak a vasárnapok és ünnepek miseszövegei, persze minden oldalon színes képekkel illusztrálva. Ezt egészíti ki egy kis példázat az evangélium magyarázataként, szentek élete, játékos feladatok, az adott időszak imádságai, minisztráns kisokos, pápák történetei.

Az elmúlt 11 év igazolta, hogy érdemes volt elkezdeni. A felnövő, a célcsoportból kinövő gyermekek helyett évről évre vannak újak, akik elkezdik használni az Élő Kenyeret, mert szüleik, nagyszüleik számára fontos gyermekük, unokájuk lelki fejlődése. Az alapításkor rögzítettem, hogy reklámmentes lesz az újság, mert bár gazdaságilag könnyebb volna, ha reklámbevételekből kiegészítenénk a költségvetést, de mégsem a mi feladatunk a rózsaszín pónik és kardozó szuperhősök népszerűsítése. A szentek is hősök, inkább tőlük tanulja meg a gyermek, hogyan válhat Jézus barátjává.

2022-ben már a 12-dik évfolyamot kezdjük. Ha az Ön számára is fontos gyermeke, unokája vallásos nevelése és lelki fejlődése, bátorítom, hogy fizessen elő az Élő Kenyér gyermekújságra! Ez könnyen megtehető az Evangélium365 webáruházban az alábbi linkre kattintva.

https://www.evangelium365.hu/webshop/termek/2_elo_kenyer_termekcsalad_gyermekeknek/168

Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
 


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220110.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Blogarchívum