2025. június 14., szombat

[Napi e-vangelium] 2025. június 15. vasárnap

2025. június 15. – Szentháromság vasárnapja

Evangélium

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek. Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek."
Jn 16,12-15

Elmélkedés

Isten szeretetének jele
A Szentlélek eljövetelének pünkösdi ünnepét követően három jelentős ünnepnapot tart az Egyház: Szentháromság vasárnapját, úrnapját, azaz Jézus Szent Testének és Vérének ünnepét, valamint Jézus Szíve ünnepét. Mindhárom ünnep sajátos módon fejezi ki Isten szeretetét.
Ma, a pünkösd utáni első vasárnapon a Szentháromságot ünnepli az Egyház. Az Atya, a Fiú és Szentlélek egysége a Szentháromságban hitünk legfontosabb igazsága. Az egyetlen Isten a három isteni személyen keresztül más-más arcát mutatja felénk, de ugyanannak az egyetlen szeretetnek a kiáradása.
A Szentháromság titkának megismeréséhez nem az emberi bölcsességnek köszönhetően jutottunk el, hanem az isteni kinyilatkoztatásból tudjuk. Már az ószövetségi időkben is Atyának tekintették Istent, akit a világ teremtőjeként és gondviselőjeként tiszteltek. Amikor Jézus kinyilatkoztatja az embereknek Istent, akkor bepillantást enged a szentháromságos Isten belső életébe és elmondja azt a rendkívül fontos igazságot, hogy Isten Atya a Fiúhoz való viszonyában, s ugyanígy Jézus is az Atyához való viszonyában Fiú. Nem véletlen elszólás volt ez a kinyilatkoztatás Jézus részéről, hanem azt a célt szolgálta, hogy megismertesse velünk az igaz Istent. Jézus által megtudjuk, hogy Isten egység a Szentháromságban, s a három isteni személy szereti egymást. Az isteni szeretet nem fordul csupán önmaga felé, hanem az Atya teremtő és gondviselő tevékenysége, a Fiú megváltói műve és a Szentlélek megszentelő jelenléte révén szüntelenül kiárad az emberek felé. Úgy tűnik tehát, hogy a Szentháromság titkához nem csak elméleti módon közeledhetünk, hanem egy nagyon is gyakorlati úton, a szeretet jelenlétének felfedezése útján is eljuthatunk. Szent Ágoston jogosan írja a következőket: „Ha látod a szeretetet, látod a Szentháromságot." Vegyük észre Isten szeretetének jeleit a világban!
Az Egyház Szentháromságról szóló hitvallását a kezdetektől fogva megtaláljuk, elsősorban a keresztség kiszolgáltatásakor használt szövegekben, de megfogalmazzák az igehirdetésben és az imádságokban is. A legősibb apostoli levelekben köszöntésként is előfordul a Szentháromságra való hivatkozás: „A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atya Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal" (2Kor 13,13), amely formát egyébként a szentmise bevezető köszöntésében is gyakran használunk.
Az Egyház mindig is törekedett arra, hogy kifejezően és érthetően fogalmazza meg a Szentháromság hitét, és hogy megvédje a különféle tévedésektől, hiszen hitünk egyik központi titkáról van szó. A mai ünnep egyik fontos gondolata legyen az, hogy keresztény emberként szüntelenül törekednünk kell a Szentháromságba vetett igaz hit megismerésére, elfogadására és megvallására.
Ugyanakkor egyikünk sem állíthatja, hogy megismerte a Szentháromság teljes titkát, de talán ne is ez legyen a célunk, hanem az, hogy személyes kapcsolatunk legyen a Szentháromság személyeivel. Az üdvrend célja, hogy minden teremtmény tökéletes egységre jusson a Teremtő Istennel. A mai ünnep másik megfontolandó gondolata a következő: keresztény életünk célja legyen az, hogy egységre jussunk és egységben maradjunk a boldogító Szentháromsággal, hiszen emberként arra vagyunk hivatottak, hogy bennünk lakjék a Szentháromság. Az Atya gyermekei vagyunk, aki szent Fia Lelkét árasztotta szívünkbe. Ajánljuk életünket a Szentháromságnak, hogy életünk legyen őbenne, s élete legyen mibennünk!
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250615.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. június 13., péntek

[Napi e-vangelium] 2025. június 14. szombat

2025. június 14. – Szombat

Evangélium

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Hallottátok, hogy ezt is mondták a régieknek: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!" Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az égre, mert az az Isten trónja, sem a földre, mert az lábának zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa! De még saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod ősszé vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem"; ami ettől eltér, az a gonosztól van."
Mt 5,33-37

Elmélkedés

A régi, ószövetségi törvényt beteljesítő és megújító törvényről szóló krisztusi tanítás következő részlete az eskü témáját érinti, ahogyan ezt a mai evangéliumban olvashatjuk. Jézus korában elterjedt volt az eskü, de különbséget tettek annak szövege és tartalma alapján. Azt mondták, hogy az egyik eskü kötelezi az embert a benne foglaltak megtartására, míg más esküszövegek megtartása nem volt kötelező. Itt ismét az eredeti isteni szándék emberi eltorzításával találjuk szemben magunkat. Jézus ezért a következőt mondja: „Egyáltalán ne esküdjetek!"
Jézus egyrészt azért tiltja meg ennyire határozottan és kivételt nem tűrően az esküt, mert a kimondott szavaknak minden esetben egyezniük kell a cselekedetekkel, és ha ez így van, akkor teljesen felesleges esküdözni. Másrészt Isten nevének segítségül hívása az emberi szándékok igazolására nem mindig helyes és visszaélésre ad alkalmat, mivel azt feltételezzük, hogy az eskü alatt mondottak éppen az Istenre való hivatkozás miatt mindig igazak. E feltételezés helyes, de sajnos ezt használják fel egyesek hamis állításaik elfedésére. Ha igazmondóak vagyunk, ahogyan Isten is az, akkor egyáltalán nincs szükségünk esküre.
Az eskü sorozatos megszegése könnyelműségre készteti az embert, aki egy idő után úgy tesz esküt, hogy annak megtartását nem is tartja fontosnak. A legfőbb törvény a mennyei Atyának való engedelmesség.
© Horváth István Sándor


Imádság

Mindenható Istenünk! Te jól tudod, hogy mi lakik az emberben, mi lakik a szívünkben. A te képmásodat hordozzuk magunkban, ami azt jelenti, hogy nem önmagunkért, hanem neked élünk. Életünk akkor válik igazi értékké, ha azt a te és az emberek szolgálatára szenteljük. Alakíts át minket akaratod szerint, hogy szívünk mindig a te szándékaidat keresse! Add nekünk a szívünket átformáló megtérés kegyelmét, hogy Fiadhoz hasonlóan életünket áldozzuk neked!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250614.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. június 12., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2025. június 13. péntek

2025. június 13. – Péntek

Evangélium

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot! Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már vétkezett vele. Ha a jobb szemed bűnre visz, vájd ki, és vesd el magadtól. Jobb neked, ha elvész egy testrészed, minthogy egész tested a kárhozatra kerüljön. Ha a jobb kezed visz bűnbe, vágd le azt, és vesd el magadtól. Mert jobb neked, ha egy testrészed vész el, minthogy egész tested a kárhozatra jusson. És ezt is mondták: Aki elküldi feleségét, adjon neki válólevelet. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elküldi feleségét – kivéve hűtlenség esetét –, okot ad neki a házasságtörésre, és aki az elbocsátott nőt veszi feleségül, házasságtörést követ el."
Mt 5,27-32

Elmélkedés

A régi, ószövetségi törvényt tökéletessé téve Jézus új törvényt ad, amely egyetlen parancsba foglalható: Szeressétek Istent és embertársaitokat!
Ha korábban is létezett a szeretet parancsa, akkor mi ebben az újdonság? Miért hangsúlyozza Jézus oly sokszor, a régi és az új törvény közti különbséget? Az egyik újdonság az, hogy a Jézus által emlegetett szeretetnek a példája maga Krisztus. „Úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket" – mondja. Őt kell utánoznunk a szeretet gyakorlásában. Az ő lelkületével kell közelednünk minden emberhez. Ő, aki szeretetből feláldozta értünk életét, példát adott nekünk, hogy nem magunkért, hanem csak másokért érdemes élnünk. Akkor értékes az életünk, ha embertársainkat szolgáljuk és odaadjuk azt Istennek.
Jézusnak a házasságtöréssel kapcsolatban tett kijelentései mögött az a szándék áll, hogy a bűnt gyökeresen kell orvosolni. Mert minden bűn a (belső) szándékkal, a vággyal kezdődik. Ha valaki már a bűnös szándékok ellen is küzd, akkor könnyebben elkerüli a bűnös (külső) cselekedeteket. Túlzó kifejezésmódjával Jézus arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy az üdvösség mindennél fontosabb. Lelkünk üdvössége érdekében mindentől, ami akadályoz bennünket érdemes megszabadulnunk, és minden lelki eszközzel élnünk kell, ami az üdvösség felé segít minket.
© Horváth István Sándor


Imádság

Istenem! Te vagy, aki megalkottál és ismersz. Tőled kaptam az életemet, képességeimet, embertársakat magam mellé és naponta a számtalan kegyelmet. Minden talentumot azért adsz, hogy akaratodat teljesítsem. Hiszem, hogy minden embert üdvözíteni akarsz. Vonj be engem is tervedbe, hogy minél több embernek el tudjalak vinni! Ígérem, mások elől nem rejtem el azokat a dolgokat, amelyek az életemben jóságodat és szeretetedet hirdetik, hanem azért fáradozok, hogy szereteted terjedjen a világban.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250613.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. június 11., szerda

[Napi e-vangelium] 2025. június 12. csütörtök

2025. június 12. – Csütörtök, A mi Urunk, Jézus Krisztus, az örök Főpap

Evangélium

Amint elérkezett a húsvéti vacsora órája, Jézus asztalhoz ült apostolaival együtt. Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam arra, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában." Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: „Vegyétek, és osszátok szét magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlőtő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa." Azután kenyeret vett a kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre." Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amely értetek kiontatik."
Lk 22,14-20

Elmélkedés

Krisztusnak, az örök Főpapnak ünnepén az evangélium az utolsó vacsorát idézi fel, amelyen Jézus a kenyeret saját testeként, a bort saját véreként adta apostolainak, hogy egyenek és igyanak abból, majd pedig megparancsolta nekik, hogy az ő emlékezetére tegyék majd ők is ugyanezt. Az apostoloknak mondott szavakat teljesítve az Egyház újra és újra megeleveníti az utolsó vacsorát. Minden szentmisében ezt az étkezést jelenítjük meg, és jelenvalóvá tesszük az Úr szeretetből vállalt áldozatát.
A nagycsütörtöki kenyértörés eseményének felidézése mellett a szentmise Jézus nagypénteki kereszthalálának, az ő megváltó áldozatának a megjelenítése is. Ennek megfelelően a szentmisében hálát adunk Jézus szeretetéért, aki az élő kenyérben önmagát adja nekünk, és hálát adunk azért, hogy megváltásunkért meghalt a kereszten.
A szentmise a legszentebb imádságunk. A hívő ember legszentebb imája. A Jézusban hívő ember imája, aki hittel vallja, hogy az Úr valóságosan jelen van az átváltoztatott kenyérben és borban. A hívő imája, aki hittel veszi magához a szentáldozásban az Úr Jézus Testét. A hívő imája, aki Krisztus áldozata mellé az oltárra helyezi saját áldozatát.
Hogyan lesz a búzából készült kenyérből Krisztus Teste? Hogyan lesz a szőlőből készült borból Krisztus Vére? Hogyan ismétlődik meg Krisztus áldozata a szentmisében? Hogyan van jelen Krisztus az Eucharisztiában, az Oltáriszentségben? Korunk embere kérdez, talán kételkedik, máskor bizonyosságot keres. Adja Isten, hogy kérdései, kételkedései, keresései után eljusson a hitre!
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézusunk, te támasztasz a mi szívünkben lelki éhséget tanításod és önmagad iránt. Táplálj minket az igazság tanításával és éltess minket önmagaddal, az élő kenyérrel, hogy élet legyen bennünk! Tápláld testünket és lelkünket! Szavad és szent tested nélkül nincs élet bennünk és nem juthatunk el az örök életre sem. Te vagy számunkra az élő kenyér, te vagy az áldozat kenyere, te vagy a szeretet kenyere, te vagy a gondoskodás kenyere, te vagy a hálaadás kenyere. Te önmagadat osztod és adod nekünk. Taníts meg minket arra, hogy önmagunkat adjuk embertársainknak, utánozva ezzel a te példádat, a te áldozatodat, a te felajánlásodat és a te szeretetedet.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250612.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. június 10., kedd

[Napi e-vangelium] 2025. június 11. szerda

2025. június 11. – Szerda, Szent Barnabás apostol

Evangélium

Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait: „Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok! Ne legyen övetekben se arany, se ezüst, se rézpénz! Ne vigyetek magatokkal úti tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! Méltó ugyanis a munkás a kenyerére. Ha egy városba vagy faluba érkeztek, érdeklődjetek, hogy ki az, aki méltó arra, hogy nála maradjatok, amíg csak el nem távoztok! Amikor pedig beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét. Ha érdemes rá a ház, akkor a békétek rászáll; ha pedig érdemtelen, akkor békétek visszaszáll rátok."
Mt 10,7-13

Elmélkedés

Az Apostolok Cselekedeteiből ismert számunkra, hogy a ma ünnepelt Szent Barnabás eredeti neve József volt, akit az apostolok neveztek el Barnabásnak. Ciprus szigetéről származó, zsidó vallású ember ő, aki az elsők között csatlakozott a keresztényekhez azt követően, hogy eladta földjét, s annak árát a szegények segítésére szánt adományként az apostoloknak adta (vö. ApCsel 4,36). Miként a Saulból lett Szent Pál, ugyanúgy a Józsefből lett Barnabás sem tartozott a tizenkét apostol közé, mégis az Egyház hagyománya szerint mindkettőjüket apostolnak nevezzük, mert a pogányok között végzett hittérítő tevékenységükkel kiérdemelték ezt a címet.
Barnabást arra indította a nagylelkűség, hogy ne csupán vagyonát adja oda, hanem egész életét az evangélium hirdetésének szentelje, így lett Pál apostol munkatársa a pogányok között végzett misszióban. Az evangélium hirdetése nem szórakozás, hanem Istentől kapott feladat, hivatás, amit hűséggel, teljes odaadással kell teljesíteni.
Krisztus halálát és mennybemenetelét követően az első években az apostolok buzgósága adott lendületet az Egyház életének és terjedésének. E buzgóságot a Szentlélek élesztette fel és újította meg bennük. Ehhez hasonlóan napjainkban sem lehet más az Egyház újjászületésének a forrása, mint az, hogy apostoli lelkesedéssel, buzgalommal, és a Szentlélek erejével terjesztjük Jézus tanítását és örömhírét. Élesszük fel magunkban az apostoli lelkületet!
© Horváth István Sándor


Imádság

Istenünk, te jól ismersz bennünket és bűneink ellenére is meglátod belső szépségünket. Segíts minket, hogy olyanná váljunk, amilyennek te látsz minket! Legyen mindig közel hozzád a szívünk! A szabadság sosem jelentheti a tőled való elszakadást vagy függetlenséget, hiszen éppen a te törvényeid biztosítják számunkra az igazi lelki szabadságot. Ha engedelmeskedünk a te törvényeidnek és nem tekintjük azokat oktalan módon szabadságunk korlátainak, akkor valóban jobbakká válhatunk. Segíts minket, hogy bűneink megvallása után a jó útra térjünk és azon megmaradjunk!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250611.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. június 9., hétfő

[Napi e-vangelium] 2025. június 10. kedd

2025. június 10. – Kedd

Evangélium

Jézus így tanított a hegyi beszédben: „Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!"
Mt 5,13-16

Elmélkedés

Jézus a nyolc boldogság-mondással kezdi a hegyi beszédet, majd különféle hasonlatokkal tanít Isten országáról. A mai evangéliumban Jézus sóhoz és világossághoz hasonlítja tanítványait, követőit, s mindazokat, akik befogadják Isten országát. Jézus feladatot ad, szavait így érdemes értelmeznünk. Azt a küldetést kapjuk tőle, hogy legyünk a föld sója, legyünk a világ világossága!
Rögtön eszünkbe jut, hogy Jézus magáról mondta: „Én vagyok a világ világossága" (Jn 8,12). Ő tehát a forrás, akinek fényében, világosságában élünk, s akinek fényét tovább kell sugároznunk a világ felé. Nem élhetünk e fény nélkül és a világ sem élhet nélküle. Ha megszakítjuk kapcsolatunkat Jézussal, mi magunk is a sötétségbe, mármint a hitetlenség és a bűn sötétségébe kerülünk, valamint hivatásunkat sem tudjuk a világ felé gyakorolni, azaz nem leszünk képesek arra, hogy Isten szeretetének világosságát sugározzuk. Az isteni kegyelem, jóság, irgalom és szeretet közvetítői csak akkor lehetünk, ha mi magunk is ebben a kegyelemben és szeretetben élünk. Jézus örömhírének szóbeli hirdetésével és jócselekedeteink által világossággá válunk. Nem magunkra akarjuk felhívni a figyelmet, hanem Istennek akarunk dicsőséget szerezni. Így fog megvalósulni az, hogy jótetteinket látva az emberek Istent fogják magasztalni.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! A te szereteted jele és eszköze szeretnék lenni. Adj nekem alázatot, hogy a hibát először mindig magamban keressem, s kész legyek elindulni a jó úton. Elsősorban nem másokon, hanem magamon szeretnék változtatni, hogy egészen olyan legyek mint te: irgalmas és megbocsátó minden emberhez. Adj nekem alázatot, amikor mások figyelmeztetnek engem és adj erőt, hogy megváltozzak! Szüntess meg minden békétlenséget és viszálykodást közösségünkben, hogy testvéri szeretetben éljünk egymással!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250610.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. június 8., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2025. június 09. hétfő

2025. június 9. – Hétfő, A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja

Evangélium

Nagypénteken: Jézus keresztje mellett ott állt anyja, valamint anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!" Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!" Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány.
Jn 19,25-27

Elmélkedés

2018 óta tartjuk a pünkösdvasárnap utáni hétfőn Szűz Máriának, mint az Egyház Anyjának emléknapját. Mária valóságos anya, azaz ő foganta és ő szülte, hozta a világra Jézus Krisztust, aki valóságos Isten és valóságos ember. Emellett Mária nem fizikai, hanem lelki értelemben is anya, a Krisztusban hívők anyja, a krisztusi közösség, az Egyház Anyja.
A keresztény ember élete elválaszthatatlan Krisztus keresztjétől, a megváltás forrásától. A mai emléknap is a kereszthez vezet bennünket, Jézus édesanyjával lélekben kimegyünk a Golgotára. Minden bizonnyal Szűz Mária szívéhez állt legközelebb Jézus szenvedése. Egykor sokan kimentek a Golgotára, hogy végignézzék Jézus szenvedését, de a többség nem osztozott szenvedésében. A katonák csak a rájuk bízott parancs teljesítésével törődtek. A vallási vezetők most is, mint máskor, gúnyolódtak. A városból kijövő bámészkodók részvétlenül szemlélték a szégyenteljes halált. A jeruzsálemi asszonyok, sírva, de tehetetlenül nézik a Jézussal történteket. Az apostolok közül csak a legfiatalabb, János van jelen. Jézus őrá bízza édesanyját. Mária számára most teljesedik be, most éri el legnagyobb mértékét a fájdalom, amelyet Simeon előre megjövendölt Jézus templomi bemutatásakor, nem sokkal születése után. Bármennyire is fájdalmas számára, Mária végignézi fia halálát, mert osztozni akar az ő még nagyobb fájdalmában. Csodálatos az ő lelki ereje.
Vajon én tudom-e erős lélekkel fogadni és hordozni életem keresztjeit?
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus! Te azért hívtad meg egykor tanítványaidat, hogy a te tanúid legyenek. Tanúskodjanak arról, amit tanítottál és cselekedtél. Ők megismerték a te életedet, veled éltek, s látták találkozásaidat az emberekkel. Te arra hívsz bennünket, hogy megismerjünk téged és tanításodat, és legyünk tanúid a világban. Tőled kapott küldetésünk mindenkihez szól, örömhíredből senki nem lehet kizárva, irgalmad mindenki felé kiárad. Taníts minket arra, hogy engedelmes szolgáid legyünk, akik művedet alázattal folytatjuk annak érdekében, hogy Isten országa szüntelenül növekedjen.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250609.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Blogarchívum