2021. április 17., szombat

[Napi e-vangelium] 2021. április 18. vasárnap

2021. április 18. – Húsvét 3. vasárnapja

Evangélium

Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és köszöntötte őket: „Békesség nektek!" Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van." Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?" Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak." Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek."
Lk 24,35-48

Elmélkedés

Örökérvényű üzenet
Az ismert francia festő, Pierre Auguste Renoir, élete során több mint 6000 képet festett. A festés nem volt számára könnyű, mert komoly ízületi gyulladással küzdött, olykor úgy érezte, hogy szinte teljesen megbénul a keze. Minden ecsetvonás fájdalmas volt számára. Gyötrelmeit látva éppen munka közben kérdezte meg őt egy barátja: Miért festesz, ha ekkora fájdalmat jelent minden mozdulat? Renoir ezt válaszolta: A szépség marad, a fájdalom feledésbe merül.
Jézus halála láttán sokan manapság is azt kérdezik: Miért így kellett történnie a megváltásnak? Miért éppen szenvedés és halál árán? Ez a kérdés azonban megfeledkezik a feltámadásról. Minden fájdalom elmúlik, minden szenvedés megszűnik, de az élet szépsége továbbra is ragyog. Miként munkája közben a festő sem a fájdalomra figyel, hanem előre látja annak szépségét, ugyanúgy a kereszten Krisztus sem csak a saját szenvedésére gondolt, hanem annak gyümölcsére, az emberek megváltására. Jézus nem tudta előre, hogy fel fog támadni a halálból, de bízott az Atyában, életét egészen az Atyára bízta. Mi sem láthatjuk előre, hogy milyen dolgok várnak ránk az életben. De az biztos, hogy az eredményekért meg kell küzdenünk, meg kell szenvednünk.
A húsvéti beszámolók azt tanúsítják, hogy az egykori tanítványoknak milyen élményben volt részük a feltámadás húsvéti reggelén és az azt követő hetekben Jézus mennybemeneteléig. Kezdetben szótlanul ülnek, az utóbbi napokban kissé összezavarodott gondolataikba mélyednek, miközben magukra zárják az ajtót. És akkor hirtelen Jézus ott áll közöttük, megjelenik előttük, de fogalmuk sincs hogyan került oda, egyáltalán hogyan élhet, amikor a kereszten meghalt. Első reakciójuk teljesen érthető: „Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak." Érzésük egészen emberi. Több mint harminc évvel korábban, amikor az Úr angyala hirtelen megállt Mária előtt názáreti otthonában, ő is megijedt a teljesen meglepő, váratlan helyzetben. Az Istennel való találkozás sokszor valóban megdöbbentő az ember számára. Valójában nem ijesztő, hiszen Isten nem félelmetes Úrként lép hozzánk, de az ember bizony megijed az első pillanatban. Az is igaz, hogy Istennek nem az a szándéka, hogy félelmet ébresszen abban, akinek megjelenik, s akit valamilyen feladattal akar megbízni. Ezért bíztatja így az angyal a názáreti leányt: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél" (Lk 1,31). A feltámadt Krisztus pedig így köszönti apostolait: „Békesség nektek!"
Ami egykor Názáretben, majd pedig mintegy harminc esztendővel később Jeruzsálemben történt, napjainkban is folytatódik. Ezeknek az eseményeknek az üzenete kilép az idő korlátaiból, örökkévaló tanulságokat hordoz. A kérdés tehát az, hogy mi találkozunk-e Jézussal, és ha igen, akkor megijedünk-e? Ezek a történetek felszólítanak minket, hogy tanúi legyünk az eseményeknek, akárcsak Mária vagy a tanítványok.
Az evangéliumi jelenet végén Jézus azt mondja, hogy az ő nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Egyházunk akkor teljesíti hűséggel ezt a Krisztustól kapott küldetését, ha az egyik legnagyobb hittitok, a feltámadás hirdetése mellett nem feledkezik meg arról, hogy hirdesse a bűnbocsánatot. A keresztény hívek pedig akkor bizonyulnak az Úr igaz tanítványainak, ha Krisztus feltámadásának elfogadása mellett elfogadják a bűnbocsánat ajándékát is az irgalmas Istentől. A bűnbocsánat szentségében megtapasztalhatjuk, hogy emberi bűneinket egyedül Isten megbocsátó szeretete képes legyőzni. © Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Megerősítem irántad való szeretetemet és minden nap meg akarom azt vallani előtted. Légy velem, hogy szüntelenül megújuljak a szeretetben, s azt ne csak szavaimmal, hanem cselekedeteimmel és egész életemmel is kifejezzem. Hálával gondolok arra, hogy te szeretetből feláldoztad életedet értem és minden emberért. Elkötelezem magamat, hogy én is az önzetlen és önfeláldozó szeretet útját fogom járni. Segíts, hogy irántad való szeretetből mindent megtegyek üdvösségemért. Uram, te légy bennem a szeretet!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20210418.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2021. április 16., péntek

[Napi e-vangelium] 2021. április 17. szombat

2021. április 17. – Szombat

Evangélium

A kenyérszaporítás napján, amikor beesteledett, Jézus tanítványai lementek a tóra. Beszálltak a bárkába és elindultak a tavon át Kafarnaum felé. Már rájuk sötétedett de Jézus még mindig nem volt velük. Erős szél fújt, és a tó háborgott. Huszonöt-harminc stádiumnyit (mintegy öt kilométert) eveztek már, amikor látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához. Nagyon megijedtek. De Jézus bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!" Fel akarták venni a bárkába, de a bárka abban a pillanatban partot ért, éppen ott, ahová tartottak.
Jn 6,16-21

Elmélkedés

A kenyerek megszaporításakor Jézus egy nagyobb tömeg előtt mutatta meg isteni hatalmát, hiszen több ezren ehettek az öt kenyérből és a két halból. A vízen járás alkalmával, amiről a mai evangéliumban olvasunk, viszont csak tanítványai láthatták annak újabb jelét, hogy Mesterük felette áll a természet erőinek és olyan dologra képes, amire más ember nem, azaz isteni képességekkel rendelkezik. Maguk a tanítványok is megijednek, amikor látják ezt az újabb rendkívüli jelet, ezért kijelenthető, hogy a látvány hatására bizonyára pánik tört volna ki a nép körében, ha sokan látták volna az esetet. Félelmüket látva Jézus így nyugtatja meg tanítványait: „Én vagyok, ne féljetek!" (Jn 6,20). Az Úr csodái, legyen az gyógyítás, ördögűzés vagy egy természeti csoda, minden esetben azt igazolják, hogy ő valóban az Isten Fia. Nem kell megijednünk az ő isteni hatalmától és nincs okunk félelemre, amikor közeledik hozzánk. Ha engedjük, hogy hozzánk jöjjön, velünk és bennünk éljen, biztosak lehetünk abban, hogy jó irányba halad életünk hajója és ott fogunk partot érni, ahol Isten szeretné.
A „Ne féljetek!" köszöntés az Úr feltámadását követően többször is elhangzik. Maga a feltámadás is és a feltámadt Krisztus jelenései is olyan csodák, amelyek részben félelmet ébresztenek, másrészt Jézus istenségéről tanúskodnak. Hiszek-e Jézus istenségében? Hiszek-e az ő feltámadásában? © Horváth István Sándor


Imádság

Uram, te szeretsz engem a szenvedésben is! Uram, hiszek irántam való jóságodban és szeretetedben. Biztosan tudom, hogy te gondoskodsz rólam. Sok kegyetlenség van a világban. De a világ minden természetes összefüggésével együtt egy magasabb hatalomnak van alávetve. Hiszem, hogy te vagy a világ Ura és Teremtője. Hiszem, hogy minden a te kezedben van, minden ember, én is. Te Atyánk vagy, és szeretsz mindannyiunkat. Köszönöm, hogy az állandó változásban te vagy az élet nyugvópontja, amelyhez tarthatom magam. Köszönöm, hogy szilárd életem van benned, és így a jövőm nincs a véletlenre bízva.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20210417.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2021. április 15., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2021. április 16. péntek

2021. április 16. – Péntek

Evangélium

Abban az időben Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre, és ott leült tanítványaival együtt. Közel volt húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön feléje, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?" Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert ő tudta, hogy mit fog tenni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset" – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi ez ennyinek?" Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!" Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy (adott) a halból is, amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba." Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek. Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön." Amikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.
Jn 6,1-15

Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporítás története arra ösztönöz bennünket, hogy körülnézzünk és szűkebb és tágabb környezetünkben észrevegyük az éhező embereket. Természetesen nem az apostolok tehetetlensége lesz a példa számunkra, hanem Jézus magatartása, aki cselekszik, kenyeret ad az éhező sok ezer embernek. Nem fordulhatunk el azoktól, akik szegénységük miatt nélkülöznek, hanem irgalmas szeretettel kell segítenünk rajtuk. Ne felejtsük Krisztus szavát: „Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom" (Mt 25,35). Ezt azoknak fogja mondani, akik gyakorolták az irgalmasság tetteit és az örök életre juthatnak.
Ugyanakkor gondolnunk kell azokra is, akik „lelkileg alultápláltak", azaz nem táplálkoznak Isten igéjével. Igaz, hogy sokan személyes döntéssel visszautasítják az Egyház igehirdető szolgálatát, de az is előfordulhat, hogy a mi hibánkból, a mi lustaságunkból vagy tétlenségünk miatt nem jut el egyesekhez a krisztusi örömhír.
A kenyérszaporítás csodája az Oltáriszentség előképe. János evangélista így írja le a csodát: „Jézus fogta a kenyereket, hálát adott és kiosztotta a népnek" (Jn 6,11), és minden jelenlévő jóllakott. Az eucharisztikus kenyérben, az Oltáriszentségben Jézus a testét adja nekünk lelki táplálékul. Elfogadom-e hittel, hogy a szentáldozásban Krisztus testét veszem magamhoz? © Horváth István Sándor


Imádság

Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy Krisztus testének tagjaivá váljunk. Minden egyes tagnak öröktől fogva meghatároztad a maga feladatát, számolva minden ember adottságával. Ebben a rendben örök előrelátásoddal részemre is kijelöltél egy helyet, ahol szolgálnom kell. Uram, készen állok erre a szolgálatra! Kívánj tőlem akár csendes, hangtalan munkát, akár hősi elszántságot, nagy áldozatokat: követlek, Uram!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20210416.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2021. április 14., szerda

[Napi e-vangelium] 2021. április 15. csütörtök

2021. április 15. – Csütörtök

Evangélium

Abban az időben így tanított Jézus: „Aki a mennyből jön le, az mindenki fölött áll. Aki viszont a földről való, az földies, és a földi dolgokról beszél. Aki a mennyből való, az felülmúl mindenkit. Arról tesz tanúságot, amit látott és hallott, tanúságtételét azonban senki sem fogadja el. Ám, aki mégis elfogadja tanúságát, az megerősíti, hogy az Isten igazmondó. Akit Isten küldött, Isten igéit hirdeti, mert Isten nem adja szűkösen a Szentlelket. Az Atya szereti a Fiút, és mindent az ő kezébe helyezett. Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van; aki pedig nem hisz a Fiúnak, az nem nyeri el az örök életet, hanem Isten büntetése sújtja."
Jn 3,31-36

Elmélkedés

Földhözragadt életformánkból akar kiragadni minket a mai evangélium, hogy az égi dolgokra jobban figyelhessünk. Az evangéliumi életmód, a Krisztus-követés nem enged megalkuvást abból a szempontból, hogy életünk minden helyzetében és pillanatában Isten útmutatásait kövessük. Nem alkudozhatunk Istennel arról, hogy mely parancsait fogadjuk el vagy milyen kéréseit teljesítjük. Valahányszor ilyet teszünk, elfordulunk a Teremtőtől, mint legfőbb jótól, és odafordulunk a teremtett dolgokhoz, a földi javakhoz. Valahányszor nekiállunk válogatni, hogy melyik isteni parancsok tetszenek nekünk, elfordulunk a szeretet Istenétől, akinek minden parancsa jó és a lelkünk üdvösségét szolgálja. Isten irántunk való szeretete az ő állandó cselekvését jelenti, amire nekünk engedelmességgel és hűséggel kell válaszolnunk.
Ezt olvassuk a mai részletben: „Akit Isten küldött, Isten igéit hirdeti". Ez a kijelentés elsősorban Jézusra vonatkozik, aki azért érkezett a mennyből a földre, hogy minden embernek hirdesse Isten üdvözítő örömhírét. Feltámadása után a mi Urunk megparancsolta apostolainak, hogy folytassák az ő szolgálatát, az evangélium hirdetését. Az Egyház minden korban ezt a Krisztustól kapott küldetését teljesíti, amikor a különböző fórumokon és eszközök segítségével az igehirdetés szolgálatát végzi. Enélkül nem jutott volna el hozzánk a krisztusi tanítás, most pedig a mi kötelességünk az üdvösség örömhírének továbbadása. © Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, irgalmas Jézus! Mindenfelé látni a sok rászorulót és szegényt. Látjuk, hogy sokan félrefordítják fejüket és továbbmennek anélkül, hogy enyhítenék a szenvedők baját. Segíts minket, hogy soha ne gondoljuk azt, hogy nem tudunk segíteni vagy a mi segítségünk keveset ér! Adj nekünk erőt, hogy megtegyük azt a keveset, amire lehetőségünk van! Te azt kéred tőlünk, hogy gyakoroljuk az irgalmasság cselekedeteit, legyünk irgalmas szamaritánusok, akik nem megyünk el szó nélkül embertársaink mellett, hanem a konkrét helyzetekben igazi segítséget adunk. Hisszük, hogy minden jócselekedetet, amit másoknak teszünk, neked tesszük, Urunk.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20210415.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2021. április 13., kedd

[Napi e-vangelium] 2021. április 14. szerda

2021. április 14. – Szerda

Evangélium

Abban az időben így tanított Jézus: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd jusson nyilvánosságra, hogy tetteit Istenben vitte végbe."
Jn 3,16-21

Elmélkedés

A mennyei Atya minden embert üdvözíteni akaró szándékáról, valamint saját küldetéséről és halálának, önfeláldozásának értelméről így tanít Jézus a mai evangéliumban: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen."
A teremtés, a megtestesülés és a megváltás forrása egyaránt Isten szeretete. A megváltás művében Isten mindent az emberért, az ember üdvösségéért tesz. Ezt a szeretetet hirdette Jézus szavaival és erről a végtelen szeretetről tett tanúságot önfeláldozásával. Isten mindig irgalmas szeretettel fordul az emberek felé. A megváltás azt jelenti, hogy a mennyei Atya az ő egyszülött Fiát adta a világnak, aki a kereszten feláldozta életét. Az Atya új életet adott a Fiúnak a feltámadásban. Aki hisz Krisztus feltámadásában és készen áll arra, hogy az Úrhoz hasonlóan felajánlja életét Istennek, az Krisztus ígérete szerint fel fog támadni az örök életre. A feltámadás húsvéti titkát szemlélve megértjük, hogy minden értünk történt. Jézus értünk szenvedett és értünk halt meg, hogy megváltson minket bűneinktől.
Ha hiszünk a Jézus halálában és feltámadásában megmutatkozó isteni szeretetnek, megnyílik számunkra a hit útja, amely a halálon és a feltámadáson át az örök életre vezet. © Horváth István Sándor


Imádság

Istenünk, te végtelenül irgalmas vagy és minden embernek megbocsátasz, aki őszintén megbánja bűneit. Amikor vétkezem és tudatában vagyok bűnömnek, szükségét érzem megbocsátó szeretetednek. Te nem azért vagy jó velem, mert nincs más választásod, hanem végtelen szeretetből. Arra tanítasz, hogy én is irgalmas és megbocsátó legyek embertársaim iránt. Kérlek, taníts meg megbocsátani, taníts meg irgalmasnak lenni, hogy tovább tudjam adni szeretetedet embertársaimnak!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20210414.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2021. április 12., hétfő

[Napi e-vangelium] 2021. április 13. kedd

2021. április 13. – Kedd

Evangélium

Abban az időben: Nikodémus éjnek idején felkereste Jézust, aki így szólt hozzá: „Ne csodálkozzál, hogy azt mondtam neked: újjá kell születnetek! A szél ott fúj, ahol akar: hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van ez mindenkivel, aki a Lélekből született." Erre Nikodémus megkérdezte: „Hogyan lehetséges ez?" Jézus így válaszolt neki: „Te Izrael népének tanítója vagy, és nem érted ezeket? Bizony, bizony, mondom neked, hogy arról beszélünk, amit tudunk; és arról tanúskodunk, amit látunk. De a mi tanúságtételünket nem fogadjátok el. Ha földi dolgokról beszélek nektek és azt sem hiszitek el, hogyan fogjátok elhinni, ha mennyei dolgokról beszélek majd nektek? Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia. És amint Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják felmagasztalni az Emberfiát is, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen."
Jn 3,7-15

Elmélkedés

A mai evangéliumban folytatódik Jézus és Nikodémus beszélgetése, amelynek témája továbbra is a lelki újjászületés. Jézus tudja, hogy az őt felkereső személy egy írástudó és észreveszi emberi gondolkodásmódját, ezért abba az irányba tereli a beszélgetést, hogy Nikodémus felismerje, hogy ő nem csak ember, hanem Isten is. Érzékeli Nikodémus nyitottságát és keresését. Aki nyitott szívvel keresi az igazságot, biztosan rátalál az Úrra, aki maga az igazság. Aki tudja, hogy kinek érdemes feltenni élete nagy kérdéseit, az választ és útmutatást fog kapni. Nikodémusra és ránk is vonatkozik ez.
A beszélgetés második részében Jézus arról tanít, hogy az Emberfia hozza el az embereknek az örök életet és a benne való hit által lehet eljutni az üdvösségre. Jézus egy példát említ az ószövetségi időkből, azt az esetet, amikor a választott nép úgy menekülhetett meg a mérges kígyók okozta haláltól, hogy feltekintettek a Mózes által fára feltett rézkígyóra. Ez az eset Jézus keresztre feszítésének ószövetségi előképe. Mindazok, akik feltekintenek Krisztus keresztjére, illetve a megfeszített Emberfiára és hiszik, hogy ő a világ Megváltója, megszabadulnak az örök haláltól és elnyerik az örök életet. Engedjük, hogy Isten Lelke számunkra is lelki megújulást hozzon! © Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A szeretet oly titokzatos számunkra, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi az a cselekedet, mozzanat vagy szó, ami felkelti a szeretet érzését szívünkben valaki iránt. És azt sem láthatjuk előre, hogy mi lesz az a cselekedetünk vagy szavunk, amely alapján felebarátunk megértheti, hogy szeretjük őt, mert ez a tett a mi szeretetünknek a jele. Ahhoz kérjük segítségedet, hogy szeretetünk soha ne merüljön ki szavakban, hanem cselekedetekben nyilvánuljon meg. Segíts minket abban, hogy tanításodat, a szeretet csodálatos üzenetét egyre jobban megértsük és meg is valósítsuk!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20210413.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2021. április 11., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2021. április 12. hétfő

2021. április 12. – Hétfő

Evangélium

Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű férfi, aki a zsidók egyik főembere volt. Éjnek idején fölkereste Jézust, és ezt mondta neki: „Mester, tudjuk, hogy te Istentől jött tanító vagy. Senki sem tud ugyanis ilyen csodajeleket tenni, amilyeneket te művelsz, ha az Isten nincs vele." Jézus így felelt neki: „Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki újra nem születik, nem láthatja meg az Isten országát." Erre Nikodémus megkérdezte: „Hogyan születhetik valaki újra, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe, hogy újra szülessék?" Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom neked: aki újjá nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be az Isten országába. Ami testből születik, az test, – ami viszont Lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozz azon, hogy ezt mondtam neked: újjá kell születnetek! A szél ott fúj, ahol akar; hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van ez mindenkivel, aki a Lélekből született."
Jn 3,1-8

Elmélkedés

A mai evangéliumi jelenet nem Jézus feltámadása után, hanem még az Úr halála előtt történt. Nikodémus óvatos. Éjszaka keresi fel Jézust, mert nem szeretné, ha társai a zsidó főtanácsban megtudnák, hogy találkozott vele. Nikodémus fél. Fél társai véleményétől, akiknek biztosan nem fog tetszeni, hogy ő az új vallási mozgalom képviselőjével találkozik. Ugyanakkor Nikodémus nagyon bátor, mert félelmei ellenére sem mond le arról, hogy találkozzon Jézussal. Az újjászületésről beszélgetnek. Nikodémus a testi újjászületésre gondol, Jézus pedig a lelkire. Emiatt a beszélgetés elején kissé elbeszélnek egymás mellett, de aztán a gondolkodás új szintjére emeli az érdeklődő farizeust. Az idős írástudó olyan dolgokat hall a nála fiatalabb Jézustól, amiket korábban senki mástól nem hallott. A tapasztalt írástudó olyan gondolatokat hall az újjászületésről, amelyek megnyitják a szívét. A vallási kérdésekben tekintélynek számító Nikodémus alázatosan hallgatja Jézust, nem akarja fitogtatni saját tudását, hanem megnyílik az isteni igazságok felé. Több ez, mint kíváncsi érdeklődés. Ez már az igazság utáni szomjúság.
Sokan óvatosságból vagy félelemből, mások tudatlanságból vagy félreértésből távol tartják magukat Krisztustól. Pedig érdemes volna találkozniuk azzal, aki bárki számára tud újat mondani. Érdemes volna elbeszélgetniük azzal, aki lelki megújulást hoz mindenki számára. © Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus! Te légy az utunk, aki elvezetsz minket az Atyához! Te vezess minket a szegények és nélkülözők felé, hogy szereteted képviselői legyünk köztük. Te adj nekünk erőt hitünk megéléséhez, megőrzéséhez, megvallásához és átadásához! Adj nekünk lelkesedést, amikor rólad teszünk tanúságot a világban! Alázattal, engedelmességgel és hűséggel akarunk téged követni, aki az örök életre vezető út vagy számunkra és minden ember számára.


Aktuális

Az Evangélium365 történetében mérföldkőhöz érkeztünk: mostantól több nyelven is olvasható a napi evangélium, elmélkedés és ima. Pillanatnyilag a magyar mellett angol, német, olasz és francia nyelven elérhető, de tervezzük a további nyelvekkel való bővítést. A más nyelvű változatokat nem e-mailben küldjük, hanem létrehoztunk egy applikációt Evangelium365+ néven. Az alkalmazáson belül lehet nyelvet választani, annak megfelelően, hogy ki melyik nyelven szeretné olvasni. Idegen nyelveken még nem meghallgatható, de ezt is tervezzük a jövőben.
Van tehát egy Evangélium365 alkalmazás csak magyar nyelven és egy Evangelium365+ alkalmazás több nyelven. Android és iPhone készülékekre mindkettő letölthető. Valamennyi applikáció ingyenes.
Kérlek benneteket, hogy ajánljátok külföldi ismerőseiteknek az új app-ot! Az evangélium terjesztésének jó lehetősége ez számotokra. Ajánlani úgy tudjátok, hogy elkülditek számukra a letöltési linkeket. Köszönöm.

Evangelium365+ (angol, német, francia, olasz és magyar nyelvű)
Android:https://play.google.com/store/apps/details?id=com.evangelium365plus
iPhone:https://apps.apple.com/app/id1551136194

Evangélium365 (csak magyar nyelvű)
Android:https://play.google.com/store/apps/details?id=hu.evangelium365.app
iPhone: https://apps.apple.com/hu/app/evangelium365/id458113855

István atya - Horváth István Sándor
2021. április 12.
Köszönjük, hogy Ön is támogatja az e-vangelizációt!

1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
https://www.evangelium365.hu/webshop/termekek/9_adomanyozas

2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Evangélium365 Kiadó
Számlaszám: 10400717-50526749-52891010
Megjegyzés: Evangélium365

Külföldről történő utaláshoz, kérjük, az alábbi számlákat használja.
EUR bankszámla
Számlatulajdonos: Evangélium365 Kiadó
IBAN számlaszám: HU35 1040 4900 5052 6749 5289 1003
SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB

USD bankszámla
Számlatulajdonos: Evangélium365 Kiadó
IBAN számlaszám: HU40 1040 4900 5052 6749 5289 1010
SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB

3. Sárga postai csekk kérhető tőlem az evangelium365@gmail.com címen e-mailben. Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden jelezze, hogy az e-vangélium támogatásához kér csekket.

4. Adományát postai (rózsaszín) csekken is eljuttathatja a következő címre: Evangélium365 Kiadó Kft. 8900 Zalaegerszeg, Harmat u. 1. Megjegyzés: Evangélium365
 


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20210412.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Blogarchívum