Napi Evangélium: 2025. április 13.

2025. április 19., szombat

[Napi e-vangelium] 2025. április 20. vasárnap

2025. április 20. – Húsvétvasárnap, Urunk feltámadása

Evangélium

A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!" Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.
Jn 20,1-9

Elmélkedés

Találkozás a feltámadottal
Húsvét napján Jézus Krisztus feltámadását ünnepeljük. Az evangéliumokban 3 helyen olvashatunk arról, hogy Jézus halottat támaszt fel. Feltámasztja a naimi ifjút, aki egy özvegyasszony egyetlen fia volt, Jairus 12 éves kislányát és a négy napja halott Lázárt. Mindegyik esetben arról van szó, hogy Jézus meghosszabbítja földi életüket, de később természetesen meghaltak. Jézus esetében azonban egészen mást jelent a feltámadás, hiszen nem a földi élete folytatódik, hanem az örök életre támasztja fel őt a mennyei Atya. Jézus nem hal meg többé, hanem örökké él. Új és megdicsőült testben támad fel, amit először nem ismernek fel sem az asszonyok, sem az emmauszi tanítványok. Olyan testben támadt fel, amelyre nem vonatkoznak az evilági törvények, ott is megjelenik, ahol zárva vannak az ajtók.
Milyen lelki tartalma van Krisztus feltámadásának? Az a Krisztus, aki feláldozta életét és nagypénteken meghalt a kereszten, majd eltemették, harmadnapon győzelmesen tér vissza a sírból. Jézus legyőzte a halált, és győzelme örökre szól. Az élet legyőzte a halált. A húsvéti szekvencia, egy XI. századi latin nyelvű imádság, így tanít a feltámadt Krisztusról: „Benne élet és halál csodás nagy párharcra száll, élet Ura a sírból felkél és győztesen él." Az Úr halálon aratott győzelmével beteljesedik a megváltás műve.
Krisztus halálon aratott győzelmének köszönhetően, mi is fel fogunk támadni, azaz részeseivé válunk feltámadásának. Ezért halálunk egyrészt földi életünk befejezése, másrészt örök életünk kezdete. Mi, keresztények valljuk, hogy a földi élet nem tarthat örökké. Megszületünk, élünk, meghalunk és feltámadunk: ez az emberi élet rendje. Bármennyire is szép és boldogító a földi élet, jobb nekünk, ha halálunkat követően feltámadunk az örök életre. Jobb, ha nem itt a földön, hanem a mennyországban folytatódik életünk, amelynek tökéletes boldogsága messze fölülmúlja mindazt, amit a földön kaphatunk. Ez a mi feltámadásunk lelki tartalma. Hitünk azt tanítja, hogy vágyakozzunk a mennyországba és a feltámadásra! Isten nem csak új, feltámadt testet ad nekünk, hanem megajándékoz a boldogsággal. Az örök boldogság pedig azt jelenti, hogy Isten közelében élünk és örökké vele lehetünk.
A húsvéti evangélium azzal kezdődik, hogy senki sem találja Jézust. Keresi őt Mária Magdolna, majd amikor hírül viszi az apostoloknak, hogy üres a sír, azonnal keresésére indul Péter és János. Ők is csupán egy üres sírt találnak és a sírt lezáró hatalmas követ látják elhengerítve a bejárattól. A halotti lepleken kívül mást nem látnak a sírban. Nem elég jeleket keresni, a feltámadt Krisztust kell keresnem! Az ő megtalálása, a vele való találkozás annak köszönhető, hogy ő is keres engem. S ha rám talál, ha találkozok vele, vajon felismerem-e őt? Ehhez a felismeréshez elengedhetetlen a hit. A hit segítségével ismerhetem fel őt. A hit új látásmód, amelynek elsajátítása nem egyszerű. Mária Magdolna először csak egy kertészt lát, de amikor nevén szólítja őt az Úr, megnyílik a szeme, megszületik a hite és az előtte álló emberben felismeri Jézust. Jézus engem is nevemen szólít, személyesen szól hozzám, hogy felismerhessem őt. Vagy nézzük az emmauszi tanítványokat, akik a melléjük szegődő Jézust idegennek gondolják, s csak a kenyértörés pillanatában hull le a homály szemükről és ismerik fel útitársukban Krisztust. Az Úr számomra is megtöri a kenyeret, megtöri testét, hogy magamhoz vegyem, s ez a táplálék hitet ébresszen bennem. További példaként ott vannak az apostolok, akik szintén a találkozás, a megjelenés alkalmával ismerik fel, hogy Mesterük mutatkozik meg számukra élőként. Krisztus velem is találkozni szeretne, engem is keres.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Feltámadásod erősíti hitünket, hogy van örök élet és létezik a mennyország, ahová Isten végtelen irgalmának köszönhetően eljuthatunk. Feltámadásod erősíti bennünk a reményt, hogy a mennybe juthatunk. Az irgalmas mennyei Atya nem csak új, feltámadt testet ad nekünk, hanem megajándékoz a boldogsággal. Az örök boldogság pedig azt jelenti, hogy Isten közelében élünk és örökké vele lehetünk. Feltámadásod számunkra és minden ember számára megnyitja az üdvösség kapuját. Élj bennünk! Támadj fel bennünk és új életre támadunk benned! Köszönjük, hogy irgalmas vagy hozzánk.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250420.mp3

Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. április 18., péntek

[Napi e-vangelium] 2025. április 19. szombat

2025. április 19. – Nagyszombat, Húsvét vigíliája

Evangélium

A hét első napján kora hajnalban az asszonyok kimentek Jézus sírjához, s magukkal vitték az előkészített illatszereket is. A kő el volt hengerítve a sírtól. Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták.
Még fel sem ocsúdtak meglepetésükből, amikor két férfi jelent meg mellettük, ragyogó ruhában. Ijedtükben a földre szegezték tekintetüket. De azok így szóltak hozzájuk: „Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában járt: Az Emberfiának a bűnösök kezébe kell kerülnie, fölfeszítik, de harmadnapra feltámad." Erre eszükbe jutottak ezek a szavak.
A sírtól visszatérve mindezt hírül adták a tizenegynek és a többieknek. Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária s néhány más, velük lévő asszony hozta a hírt az apostoloknak, de azok üres fecsegésnek tartották, és nem hittek nekik. Péter azonban menten a sírhoz futott. Benézett a sírba, de csak a lepleket látta ott. Igen elcsodálkozott a történteken, és hazament.
Lk 24,1-12

Elmélkedés

Feltámadtam, és veled vagyok!
Húsvét vigíliájának szertartása, amelyen Jézus Krisztus feltámadását ünnepeljük, a szokásos szentmiséknél hosszabb és tartalmasabb. A szertartás a tűzszenteléssel kezdődik, majd megáldjuk a húsvéti gyertyát, melyet ünnepi körmenetben viszünk a templomba. Ezt a részt a húsvéti örömének követi. Az igeliturgia során felidézzük az ószövetségi időkből azokat a legfontosabb eseményeket, amelyekkel Isten előkészítette a megváltást. Ezek után a keresztségi fogadalom megújítása, illetve a keresztség szentségének kiszolgáltatása következik, majd pedig a szokásos módon az eucharisztia liturgiájával folytatódik a szertartás.
A mai szertartás minden eleme abban segít bennünket, hogy megértsük a feltámadás lényegét, vagy legalábbis közelebb kerüljünk Krisztus feltámadásának titkához. Lukács evangéliuma szerint, amikor Jézus feltámadása után, de még mennybemenetele előtt utolsó alkalommal jelent meg az apostoloknak, akkor „megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat" (Lk 24,45). Megértsék azt, hogy a „Messiásnak szenvednie kell és harmadnap fel kell támadnia a halálból" (Lk 24,46). Ebből a leírásból kiderül, hogy a kereszthalál és a feltámadás titkát egyszerre értik meg az apostolok. Hiába próbálnánk tehát megérteni a feltámadást a szenvedés megértése és elfogadása nélkül, nem jutnánk eredményre. Ugyanakkor az is igaz, hogy a szenvedést és a halált is csak a feltámadás fényében lehet igazán megérteni.
A feltámadás hitünk egyik legnagyobb titka. Mi áll e titok hátterében? Kinek köszönhető Krisztus feltámasztása a halálból? A húsvéti szentmise kezdőimádsága pontos választ ad erre: „Feltámadtam, és veled vagyok! Kezedet rajtam nyugtatod: Csodálatos a te tudásod, alleluja!" Jézus mondja ezeket a szavakat a mennyei Atyának. Krisztus feltámasztása a halálból tehát egyértelműen az Atya cselekedete. Ő ajándékozott Fiának új életet. Még a halál, a kereszthalál sem szakíthatja el Jézust az Atyától. A feltámadás által Jézus újból az Atyával van. A kereszten átélte az Atyától való elszakítottságot. Ezért mondta halála órájában: „Istenem, Istenem miért hagytál el engem?" (Mt 27,46). A feltámadás pillanatában pedig átéli, hogy újra együtt van az Atyával.
Mi következik ebből a mi számunkra? Ha Krisztus feltámasztása az Atyának köszönhető, akkor őneki hatalma van arra is, hogy minket is feltámasszon majd a halálból. Ha Krisztus számára a feltámadás az Atyával való együttlétet jelenti, akkor a mi számunkra is azt jelenti a feltámadás, hogy örökké együtt élhetünk Istennel.
Húsvét vigíliáján egy üres sírt látunk. Azt látjuk, hogy az a sírbarlang, amelybe Jézus testét elhelyezték, most üres. A következő napokban viszont ennél nagyobb élményben is részünk lehet. Kicsivel később az asszonyok találkoznak a Feltámadottal, s ettől kezdve már nem az üres sír látványa a hit alapja számukra, hanem maga a feltámadt Úr, akit újra élőként láthattak. Az előttünk álló húsvéti időben mi is Jézust keressük. Nem csupán az üres sírt keressük, mert ez nem elég számunkra. A feltámadt Üdvözítőt keressük, vele szeretnénk találkozni. Egykor megmozdult a város, megmozdultak az emberek. Most nekem kell megmozdulnom, nekem kell elindulnom, ha a feltámadás tanúja és hirdetője szeretnék lenni.
© Horváth István Sándor

Imádság

Feltámadt Urunk, te azt a küldetést adtad apostolaidnak és tanítványaidnak, hogy legyenek feltámadásod tanúi, hirdetői és ők engedelmeskednek kérésednek. Ennek köszönhetően kezdett el egykor terjedni a feltámadás örömhíre, és lettek egyre többen hívőkké, csatlakoztak az Egyházhoz, a benned és feltámadásodban hívők közösségéhez. E közösséghez tartozunk mi is, akik megtapasztalhatjuk jelenlétedet, s akik szintén azt a küldetést kapjuk, hogy legyünk a feltámadás hirdetői a világban. Segíts minket, hogy feltámadásodba vetett hitünket mindig megvalljuk és az üdvösség örömhírét apostoli buzgósággal terjesszük!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250419.mp3

2025. április 17., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2025. április 18. péntek

2025. április 18. – Nagypéntek

Evangélium

Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók azonban ezt kiáltozták: „Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja. Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak." E szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói székbe ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. A húsvéti készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz: „Íme, a királyotok!" De azok így kiáltoztak: „El vele, el vele! Feszítsd meg!" Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?" A főpapok azonban ezt felelték: „Nincs királyunk, csak császárunk!" Erre kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.
Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. Ez volt ráírva: „A názáreti Jézus, a zsidók királya." A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok kérték Pilátust: „Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok". Pilátus azonban ezt válaszolta: „Amit írtam, megírtam."
A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit, négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!" Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek." A katonák pontosan ezt tették.
Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!" Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!" Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány.
Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: „Szomjazom." Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!" És fejét lehajtva kilehelte lelkét.
A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontot ne törjetek benne!" És ami az Írás más helyén áll: Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak."
Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és fűszerekkel együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda temették Jézust.
Jn 19,12-42

Elmélkedés

Jézus megdicsőülése
Ma, nagypénteken Krisztus keresztáldozatára és halálára emlékeznek szerte a világon a keresztények. Az Egyház régi hagyománya szerint ezen a napon nem mutatunk be szentmisét. A nagypénteki szertartás első része az igeliturgia, amelynek keretében elhangzik Jézus szenvedéstörténete, a passió, majd ezután következik a szent kereszt előtti hódolat és a szentáldozás. A mai egyszerű szertartás minden eleme abban segít bennünket, hogy elkísérjük Megváltónkat keresztútján és a keresztre irányítsuk figyelmünket.
Ha figyelmesen elolvassuk Szent János evangéliumából Jézus szenvedésének történetét és persze az ehhez vezető eseményeket, akkor észrevehetjük, hogy az evangélista úgy tárja elénk a kereszthalált, mint Jézus megdicsőülését, amely egyúttal az Atya dicsőségének a megnyilvánulása is. János örömhírében már korábban is találkozhattunk azzal a gondolattal, hogy Jézus tevékenysége az ő isteni dicsőségének megjelenése, amely egyúttal a mennyei Atya dicsőségét is szolgálja. Gondoljunk csak például arra, hogy János a következőkkel zárja le a kánai menyegző elbeszélését, amelyen első csodájaként Jézus a vizet borrá változtatta: „Jézus ezzel kezdte meg csodajeleit a Galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét és tanítványai hittek benne" (Jn 2,11). Isten dicsőségéről esik szó továbbá Lázár feltámasztásakor. Amikor Jézusnak megviszik a hírt, hogy barátja, Lázár beteg, akkor nem indul azonnal barátjához, hanem a következőt mondja: „Ez a betegség nem válik halálára, hanem Isten dicsőségére, hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia" (Jn 11,4). Jézus kijelentését értelmezhetjük úgy, hogy Lázár feltámasztása szolgálja Isten dicsőségét, de úgy is, hogy ezen esemény miatt határozzák el a zsidó főtanács tagjai, hogy Jézusnak meg kell halnia, és Jézus halála szolgálja az isteni dicsőséget. Jézus megölését nem egy halott ember életre keltése miatt határozták el, hanem azért, mert Lázár feltámasztása láttán sokan hittek Jézusban (vö. Jn 11,45-53). Tehát itt is, és a kánai menyegzőn is az isteni dicsőség megnyilvánulása hitet vált ki az emberekből. János evangélista minden bizonnyal nem véletlenül láttatja Jézus keresztjét Isten dicsőségeként, mert talán éppen az a szándéka, hogy hitre ébressze olvasóit, mint ahogyan Jézus szenvedésének és halálának látványa sokakban hitet keltett azok közül, akik az esemény szemtanúi voltak.
Szent János evangélista tanításához képest Szent Pál teológiájában egy kis hangsúlyeltolódás figyelhető meg. Bár Pál is a dicsőség urának nevezi a megfeszített Jézust (vö. 1Kor 2,8), ő világosan láttatja a keresztre feszítés megalázó, megszégyenítő jellegét, s inkább a feltámadásban látja a dicsőség megnyilvánulását. Pál apostol gondolkodására jellemző, hogy Jézus szenvedését, halálát és feltámadását a megváltás egyetlen eseményeként szemléli.
Jézus halála nem volt hiábavaló, nem volt értelmetlen cselekedet, ahogyan ezt sok nem hívő ember gondolja. Halála az üdvösséget hozta meg mindazoknak, akik hisznek benne.
Krisztus arra hív bennünket, hogy ne utasítsuk vissza életünk keresztjeit, hanem vegyük fel minden nap és kövessük őt. A kereszt titkának megértéséhez csak saját keresztünk elfogadása és türelmes hordozása visz közelebb, s ehhez maga Jézus ad nekünk erőt. Ha vele élünk, eljuthatunk az örök életre.
© Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható és irgalmas Istenünk! Hisszük, hogy a világban mindennek értelme van, még akkor is, ha akaratodat, rendelésedet, szándékaidat emberi értelmünk nem képes azonnal megérteni. Krisztus Urunk kereszthalálának is volt értelme, hiszen a megváltást, az üdvösséget és a vele való kiengesztelődést szerezte meg minden ember számára. Meghajlunk a kereszt előtt, meghajlunk a kereszt titka, a megváltás titka előtt. Meghajlunk az engedelmesség titka előtt, amelyet Fiad, Jézus Krisztus tanúsított. Meghajlunk a végsőkig elmenő, önfeláldozó szeretet titka előtt. Segíts minket, hogy felfedezzük a kereszt helyét életünkben!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250418.mp3

2025. április 16., szerda

[Napi e-vangelium] 2025. április 17. csütörtök

2025. április 17. – Nagycsütörtök

Evangélium

Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?" Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted". De Péter tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha." Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám". Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!" Jézus azonban kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan." Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták." Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg."
Jn 13,1-15

Elmélkedés

Valóságos jelenlét
Nagycsütörtök este Jézus utolsó vacsorájára emlékezünk és felidézzük az Oltáriszentség alapítását. Az apostolokkal együtt lélekben mi is leülünk az utolsó vacsora asztalához, engedjük, hogy szolgáló szeretetének jeleként Jézus a mi lábunkat is megmossa, magunkhoz vesszük a Kenyeret, amelyet Krisztus saját testeként ad nekünk, s iszunk szent vérének kelyhéből. Minden szentmisében ezt az utolsó vacsorát elevenítjük fel, és tesszük jelenvalóvá Jézus áldozatát. A szentmisében azokat a szavakat ismétli meg a pap, amelyeket a mi Urunk mondott elárultatásának éjszakáján, hogy a kenyér Krisztus Testévé és a bor az ő Vérévé változzon át. Az átváltoztatást követően ezekkel a szavakkal mutat rá a miséző Krisztus Testére és Vérére: „Íme hitünk szent titka." A hívek pedig áhítattal felelik: „Halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz." Minden szentmise hitünk elmélyítését és erősítését szolgálja.
Az Eucharisztiában való hit a kezdetektől fogva az Egyház életének központjában áll. Az Eucharisztiában Jézus valóságosan jelen van. Jézus jól tudta, hogy földi küldetésének teljesítése után vissza kell térnie a mennyei Atyához, de ígéretet tett, hogy örökre velünk marad. Ígéretét úgy teljesíti, hogy nem csak tanítása és Szentlelke által van jelen azóta is a világban, hanem valóságosan megjelenik köztünk a kenyérben és a borban, amikor áldozatát jelenvalóvá tesszük. A szentmisében halálára emlékezünk, és feltámadását ünnepeljük, miközben lehetőséget ad nekünk, hogy találkozzunk vele. Tanításának hallgatása közben lángolóvá teszi szívünket, majd megtöri a kenyeret, hogy felismerjük őt, miként egykor az emmauszi tanítványok. Éppen ezért minden szentmisénk Jézus titokzatos és valóságos jelenlétének ünneplése.
Az Eucharisztia azért is fontos számunkra, mert e csodálatos szentségben Jézus eledelül adja nekünk önmagát. Valójában tehát nem kenyeret és bort eszünk, hanem az Úr Testét és Vérét vesszük magunkhoz, hogy élete legyen bennünk. Jézus maga mondja: „az én testem valóban étel és a vérem valóban ital" (Jn 6,55).
A szentáldozás által Krisztus titokzatos testévé, az Egyházzá válunk. A szentáldozás ugyanis nem csak Krisztusról és rólam, valamint a kettőnk kapcsolatáról szól, hanem Krisztusról és az Egyház egész közösségéről is. Elsősorban nem magánszemélyként veszünk részt a szentmisén, hanem az Egyház tagjaiként. Amikor valamennyien ugyanabból a kenyérből eszünk, egy közösséggé válunk. Krisztus Testének, azaz az Eucharisztiának a vétele Krisztus titokzatos testéhez, az Egyházhoz kapcsol bennünket. Ahol jelen van az Egyház, ott a keresztények megünneplik az Eucharisztiát. Az Eucharisztia ünneplése pedig állandóan építi és megjeleníti az élő Egyházat. Mindebből világosan láthatjuk, hogy milyen szoros, élő és állandóan megújuló kapcsolat áll fenn az Egyház és az Eucharisztia között, s ugyanez érvényes a mi kapcsolatunkra is az Eucharisztiával. Nem élhetünk az Oltáriszentség nélkül.
Az Egyház egysége az Eucharisztiából származik. Valahányszor magunkhoz vesszük az Oltáriszentséget, elmélyítjük a kapcsolatunkat az Egyházzal, Krisztus testével. Aki nem vesz részt a szentmisén, azaz az Eucharisztia ünneplésén, az nem vesz részt az Egyház életében sem, és eltávolodik az új élet forrásától. Nekünk éppen azért fontos a szentmise, mert ez kapcsol bennünket egymáshoz és Krisztus Egyházához.
Engedjük, hogy az Oltáriszentségben jelenlévő Jézus megszólítson minket, és megérintse lelkünket! Áldozzunk minél gyakrabban! Keressük a lehetőségeket, amikor Jézusnál időzhetünk és vele lehetünk. A közösségi ünneplés mellett találjuk meg azokat az alkalmakat is, amikor a csendes templomban szentséglátogatást végzünk, és letérdelünk a tabernákulumban lakó Jézus előtt. Bármikor beléphetünk a templomba, ahol az Úr vár bennünket. Jézus jelen van. Higgyünk jelenlétében!
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te értünk, a mi megváltásunkért hoztad meg az áldozatot, áldoztad fel életedet a kereszten. Egész életed önfelajánlás volt az Atyának, és az Atya elfogadta ezt az áldozatot. Hisszük, hogy nekünk adtad tested az Oltáriszentségben, értünk szenvedtél és értünk haltál meg a kereszten. Akaratod és rendelkezésed szerint áldozatod minden szentmisében megújul, megismétlődik, jelenvalóvá válik. Újra közénk jössz, hogy saját testeddel tápláld lelkünket. Köszönjük, hogy az Oltáriszentségben önmagadat, mint az örök élet táplálékát adod nekünk.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250417.mp3

2025. április 15., kedd

[Napi e-vangelium] 2025. április 16. szerda

2025. április 16. – Nagyszerda

Evangélium

A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekbe juttatom Jézust?" Azok harminc ezüstöt ígértek neki. Ettől kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa őt nekik. A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?" Ő így felelt: „Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: Közel van az én időm; tanítványaimmal nálad költöm el a húsvéti vacsorát." A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal asztalhoz telepedett. Miközben ettek, így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, közületek egyvalaki elárul engem!" Erre nagyon elszomorodtak, és sorra kérdezték őt: „Csak nem én vagyok az, Uram?" Ő így válaszolt: „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!" Erre Júdás, az áruló is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, Mester?" Ő így felelt: „Te magad mondtad!"
Mt 26,14-25

Elmélkedés

Júdás árulásának esetét tegnap Szent János, ma Szent Máté evangéliumából olvassuk. A két leírás lényegében megegyezik, de Máté röviden említést tesz a főpapok és Júdás megbeszéléséről és megállapodásukról, miszerint 30 ezüstpénz az árulás jutalma. Sokan megpróbálták már feltárni Júdás indítékát. Mi vezette őt Mesterének elárulásához? Talán csalódott volt és egészen más Messiást várt, mint amilyen Jézus akart lenni? Talán elveszítette tekintélyét az apostoli testületben? Vagy talán csak a kapzsiság és a pénzsóvárság vezette őt? A kevés evangéliumi adat alapján nehéz egyértelműen válaszolnunk ezekre a kérdésekre. Azt nem érdemes állítanunk, hogy Isten akarta, hogy áruló legyen és az isteni gondviselés tette Júdást a megváltás eszközévé, mert akkor elvennénk az ember személyes szabadságát és felelősségét, és felmentenénk Júdást a bűne alól.
A bűn mindig titok. És titok marad az is, miért engedi valaki, hogy a gonosz hatalmába kerítse őt. Titok, hogy miért lép valaki a bűn útjára. Titok, hogy miért áll valaki a sátán szolgálatába. Titok, hogy miért gondolja valaki azt, hogy ember létére szembeszállhat az Istennel. Titok, hogy miért utasítja el valaki az Istentől felé áradó szeretetet. Titok, hogy miért nem tér le a bűn útjáról. Minden ember szabadon választhatja a bűn útját vagy az Istennek való engedelmesség útját.
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Segíts, hogy helyesen tudjam beosztani az időmet! Add, hogy biztosan érezzem, mely ügyem nem tűr halasztást! Segíts, hogy mindig időt találjak a szellemi, lelki feltöltődésre is! Kérlek, segíts, hogy minden esetben a lehető legjobban készülhessek föl az éppen előttem álló feladatra! Add meg, Uram, a kegyelmet, hogy akivel csak találkozom, arra úgy tudjak odafigyelni, és úgy tudjak neki segíteni, mintha téged hallgatnálak és neked segítenék!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250416.mp3

2025. április 14., hétfő

[Napi e-vangelium] 2025. április 15. kedd

2025. április 15. – Nagykedd

Evangélium

Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból kijelentette: „Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem." Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták, kiről mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről beszél!" Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?" Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom." Ezzel bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!" Az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az ünnepen!" Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek." Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?" Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz." Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted." Jézus ezt felelte neki; „Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem."
Jn 13,21-33.36-38

Elmélkedés

Szent János evangéliumában háromszor találkozunk azzal a kifejezéssel, hogy Jézus „a lelke mélyéig megrendült." Első alkalommal akkor fordul elő, amikor barátját, Lázárt feltámasztja a halálból. A halálhírről értesülve kis késlekedéssel indul el Jézus Betániába, ahol Lázár élt nővéreivel, Máriával és Mártával. Amikor végre Jézus megérkezik, Mária leborulva mondja neki fájdalmát: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem." Elkeseredését és szomorúságát látva Jézus „a lelke mélyéig megrendült", majd a sírhoz vezetik és visszaszólítja az életbe a négy napja sírban fekvő Lázárt.
Az említett kifejezéssel másodszor a jeruzsálemi bevonulást követően találkozunk, Jézus utolsó nyilvános beszéde során. Az Úr érzi, hogy hamarosan elérkezik szenvedésének órája, ezért így szól: „Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!" (Jn 12,27-28).
Harmadszor pedig akkor rendül meg Jézus a lelke mélyéig, amikor az utolsó vacsora termét Júdás azzal a szándékkal hagyja el, hogy elárulja őt (vö. Jn 13,21). Itt talán nem csupán az áruló szándéka miatt rendül meg Jézus, hanem amiatt is, hogy tudja, elérkezett szenvedésének ideje.
Vajon megrendül a lelkem, amikor Jézus szenvedésére gondolok? Megrendül-e a lelkem, amikor kereszthalálát szemlélem? Megrendül-e a lelkem, amikor arra gondolok, hogy Jézus mindezt a megváltásomért vállalta? Megrendül-e a lelkem, amikor bűneim elszakítanak az élet Urától?
© Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Sokszor érezzük, hogy magunkra maradtunk. Reményeink szertefoszlottak, értelmetlennek látjuk, hogy tovább menjünk az úton. Kérünk, Urunk, erősíts ma is minket, hívj magadhoz mindannyiunkat! Bárcsak Péterrel együtt válaszolhatnánk: igen, Uram, tudod, hogy szeretlek! Bátoríts bennünket, hogy a te segítségeddel éltetői lehessünk családunknak, közösségünknek, minden embertársunknak!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250415.mp3

2025. április 13., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2025. április 14. hétfő

2025. április 14. – Nagyhétfő

Evangélium

Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére. Márta felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között. Mária pedig vett egy font illatos, drága nárduszolajat, megkente vele Jézus lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt: „Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem osztottuk szét a szegények között?" Ezt azonban nem azért mondta, mintha gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt, és az adományokat ellopkodta. Jézus azt mondta neki: „Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek." A zsidók közül sokan megtudták, hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan hittek Jézusban.
Jn 12,1-11

Elmélkedés

Jézus szenvedéstörténetét János evangélista a betániai vacsorával vezeti be. A Jeruzsálemhez közeli Betániában élt Lázár, akit Jézus korábban feltámasztott a halálból, illetve az ő két testvére, Mária és Márta. Az étkezés közben Mária szokatlan cselekedetet tesz, drága olajjal keni meg Jézus lábát, majd pedig a hajával törli meg. Cselekedete Júdás rosszallását váltja ki.
A történet Mária és Júdás személyén keresztül mutatja be az igaz és hamis tanítvány jellemét. Mária cselekedete szeretetből, barátságból fakad, ami az igazi tanítvány jellemzője. Nem sajnál semmit az Úrtól, nem számolgat, hogy mennyire drága a nárduszolaj, amit Jézus lábára önt. Júdás, az áruló, a hamis tanítvány mindezt pazarlásnak gondolja, és úgy tesz, mintha a szegényeket akarná támogatni az olaj árából. Az evangélista megjegyzése szerint valójában nem a szegényekkel törődik, hanem lopni akart a pénzből.
Jézus úgy értékeli Mária cselekedetét, hogy az előkészület az ő temetésére. Néhány nappal később nem lesz arra idő, hogy Jézus holttestét a sírba helyezés előtt a szokásoknak megfelelően bebalzsamozzák. Mária mintegy előre megteszi ezt. Húsvét hajnalban az asszonyok azért indulnak Jézus sírjához, hogy a pénteken elmaradt megkenést, balzsamozást elvégezzék, de ekkor már nem találják az Úr testét a sírban, mert feltámadt.
Mária és Júdás személye elgondolkoztat. Aki Jézus közelében van, nem biztos, hogy igaz barát, igaz tanítvány. Cselekedeteim megmutatják, hogy mi lakik a szívemben.
© Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te szabadnak teremtettél bennünket, hogy mindig a magasba vonzzon minket a vágy és állandóan felfelé, az ég, a mennyország felé törekedjünk. A gonosz lélek, a sátán, foglyul ejt bennünket, bezár bűneink ketrecébe. A bűnök annyira megnyomorítják életünket és olyannyira földhözragadttá tesznek minket, hogy már szinte el is felejtjük, hogy hol van a mi igazi otthonunk. Ekkor küldöd el nekünk a megváltó Jézust, aki kihoz bennünket bűneink ketrecéből, felemel minket, újra megmutatja számunkra a magasságot, a fényt, Isten gyermekeinek szabad életterét. Belőle merítünk erőt, hogy visszatérjünk eredeti életünkbe, amit te készítesz nekünk, és újra az ég, a mennyország legyen a mi otthonunk.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250414.mp3

2025. április 19., szombat

2025. április 18., péntek

2025. április 17., csütörtök

2025. április 16., szerda

2025. április 15., kedd

2025. április 14., hétfő

2025. április 13., vasárnap

Blogarchívum