2014. január 11., szombat

[Evangelium] 2014-01-11

2014. január 11. – Szombat

Jézus egy alkalommal tanítványaival Júdea földjére ment. Ott tartózkodott
velük, és keresztelt. János is keresztelt Enonban, Szálim közelében: ott
ugyanis sok víz volt. Az emberek odamentek, és megkeresztelkedtek. Mindez
János bebörtönzése előtt történt. Vita támadt ekkor a tisztulási
szertartásról János tanítványai és egy zsidó között, ezért Jánoshoz
mentek. „Mester – mondták neki –, aki nálad volt a Jordánon túl, és akiről
tanúságot tettél, most szintén keresztel, és mindenki hozzá tódul."
János így válaszolt: „Az ember semmit sem vallhat magáénak, hacsak a
mennyből nem kapta. Ti magatok vagytok tanúim, hogy megmondtam: Én nem
vagyok a Messiás, hanem csak az ő előfutára. Akié a menyasszony, az a
vőlegény; a vőlegény barátja csak ott áll a vőlegény mellett, hallgatja
szavát, és szívből örül neki. Ezzel most az én örömöm is teljes. Neki
növekednie kell, nekem pedig kisebbednem."
Jn 3,22-30

Elmélkedés:

Keresztelő János egy talányos mondattal kezdi válaszát a kereszteléssel
kapcsolatos vitában feltett kérdésre: „Az ember semmit sem vallhat
magáénak, hacsak a mennyből nem kapta" (Jn 3,27). Vajon kire vonatkozik
kijelentése? Önmagára vagy Jézusra, vagy talán mindkettőjükre? Nyugodtan
feltételezhetjük, hogy a Keresztelő magára gondolt, hiszen küldetését
Istentől kapta, s ennek mindig tudatában volt. Ugyanakkor gondolhatott
Jézusra is, aki a mennyei Atyától kapta hatalmát. Ezt erősíti az, hogy
Jézus nyilvános fellépésével János a háttérbe húzódik. Küldetése
befejeződött, tisztában van vele, hogy neki, az előfutárnak kisebbednie, a
Messiásnak, Jézusnak pedig növekednie kell, s engedi, hogy tanítványai az
ő nyomába szegődjenek.
De térjünk vissza János kijelentéséhez: „Az ember semmit sem vallhat
magáénak, hacsak a mennyből nem kapta." Vizsgáljuk meg más szempontból e
szavakat! Nem szeretnék részletesen foglalkozni a tulajdonszerzés jogi
lehetőségeivel, csupán egy kis elgondolkozásra ösztönzök mindenkit. Mi az,
ami a miénk? Mit mondhatunk a magunkénak? Mit tarthatunk a saját
tulajdonunknak? Mindazt, amit megszereztünk, még ha becsületesen
megdolgoztunk és keményen megküzdöttünk érte, könnyen elveszíthetjük. Az
örök életre pedig biztosan nem vihetjük magunkkal. Mert a halál mindent
elvesz tőlünk. Akkor mi az, ami valóban a miénk? És mit kapunk Istentől?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, te újra meg újra hangsúlyozod, hogy minden lehetséges annak, aki
hisz. Ha megvizsgáljuk, melyik a legnagyobb, a neked leginkább tetsző
erény, azt látjuk, hogy a hit. Igen, ennek ereje által készülünk fel arra,
hogy belépjünk a Szentek Szentjébe. Hit nélkül, ó, dicsőség Ura, nem
tettél volna értünk csodákat. Mielőtt csodát műveltél volna, azt akartad,
hogy jóságoddal egyesítsük hitünket.

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140111.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2014. január 10., péntek

[Evangelium] 2014-01-10

2014. január 10. – Péntek

Abban az időben, amikor Jézus az egyik városban tartózkodott, talált ott
egy leprával borított férfit. Mihelyt a leprás meglátta Jézust, arcra
borult előtte, és kérlelte: „Uram, ha akarod, meggyógyíthatsz engem."
Jézus kinyújtotta kezét, megérintette, és így szólt hozzá: „Akarom,
tisztulj meg!" Erre azonnal elhagyta őt a lepra. Jézus meghagyta neki,
hogy senkinek se szóljon. „Menj inkább – mondta –, mutasd meg magadat a
papnak, és gyógyulásodnak bizonyságául ajánld fel tisztulásodért az
áldozatot, amint Mózes rendelte!" A gyógyítás híre mégis egyre jobban
elterjedt. A nép nagy tömegben tódult Jézushoz, hogy hallgassa, és
betegségeiből gyógyulást nyerjen. Ő azonban inkább egy magányos helyre
vonult vissza, hogy imádkozzék.
Lk 5,12-16

Elmélkedés:

Az evangéliumi történetben a gyógyulni vágyó leprás ember azt kéri
Jézustól, hogy múljon el betegsége. Mit is kérhetne mást? Mi más vágya
lehetne, mint hogy megszabaduljon attól a betegségtől, ami kiközösítetté
teszi? Úgy szeretne élni, mint a többi ember, de betegsége megakadályozza
ebben. Tudnunk kell, hogy a betegség további terjedésének megakadályozása
miatt a zsidó törvények teljes különélést írtak elő a leprások számára,
semmilyen módon nem érintkezhettek az egészségesekkel.
Amikor a történetben szereplő leprás Jézushoz fordul segítségért,
kérésével egyúttal kifejezi, hogy hisz abban, hogy Jézus képes őt
meggyógyítani. Bizonyára hallott már csodás gyógyításairól vagy
találkozhatott olyanokkal, akik neki köszönhetően nyerték vissza
egészségüket. A leprás tehát szeretné, ha elmúlna betegsége, s ezzel
megszűnne kitaszított és kiszolgáltatott helyzete. Kérése mégsem válik
követeléssé, hiszen Jézus akaratától teszi függővé gyógyulását. Nem
meglepő, hogy ez az ember gyógyulását, megtisztulását követően a
kifejezett tiltás ellenére is híreszteli a vele történteket, hiszen
gyógyulása egészen megváltoztatja életét. Ha Jézustól kérjük lelkünk
gyógyulását, igazi újjászületés lesz számunkra bűneink bocsánata. A mi
Urunk velünk is tud csodát tenni, testünket-lelkünket egyaránt képes
meggyógyítani.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Istenem, add, hogy az időt úgy használjam fel, hogy értékes legyen földi
és örök életem számára. Óvj meg mindnyájunkat ebben az újesztendőben
minden bajtól, és a napok, hónapok múlásával közelebb kerüljünk Atyai
szívedhez. Szűz Mária, Isten Anyja, légy pártfogóm szent Fiadnál.

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140110.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2014. január 9., csütörtök

[Evangelium] 2014-01-09

2014. január 9. – Csütörtök

Abban az időben Jézus a (Szent)lélek erejével visszatért Galileába. Híre
elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki
elismeréssel beszélt róla. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett.
Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett.
Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen
arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent
engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hirdessem a
foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az
elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje." Összetekerte az
írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem
rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás,
amelyet az imént hallottatok." Mindnyájan igazat adtak neki, de
meglepődtek a magasztos igéken, amelyek ajkáról fakadtak.
Lk 4,14-22a

Elmélkedés:

A Szentírást, főként az evangéliumokat olvasva gyakran találkozunk olyan
történetekkel és példabeszédekkel, amelyek hasonlítanak egy-egy
élethelyzetünkre. Mintha csak rólunk szólna néhány jézusi beszéd, oly
könnyen felismerhetjük magunkat a szereplőkben. Természetesen nem szívesen
azonosulunk a negatív szereplőkkel, bár kétségtelen, hogy a rossz
tulajdonságok bennünk is megvannak. Nem akarjuk magunkat bűntelennek
beállítani, de csak nehezen tudnánk azonosulni a kételkedőkkel vagy
azokkal, akik állandóan belekötnek Jézus szavaiba. Inkább a Jézusra
figyelők, s az ő jótéteményeiben részesülők állnak közelebb a szívünkhöz,
az ő szerepük már jobban elfogadható számunkra.
A mai evangélium szerint, amikor Jézus felolvas a Szentírásból a názáreti
zsinagógában, ő is magára ismer a prófétai jövendölésben. A felolvasást
követő magyarázatában egyértelműen hallgatói tudtára adja, hogy az ő
személyében beteljesedtek a felolvasott szavak. Hasonlót mi soha nem
mondhatunk el magunkról, de mindenképpen érdemes úgy olvasnunk a Bibliát,
hogy az egyes jelenetek szereplői helyébe képzeljük magunkat, mert így sok
hasznos tanácsot kapunk mindennapi élethelyzeteinkre. Ha ilyen módszerrel
olvassuk az evangéliumokat, hirtelen élővé változnak a szövegek. Próbáljuk
csak ki! Meg fogunk lepődni azon, hogy e szövegek valóban rólunk szólnak.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, Jézus, szívem mélyén visszhangzik a mennyei Atya tanúságtétele
rólad, hogy te Isten Fia vagy. Hittel fogadom el ezt az isteni
kinyilatkoztatást és hittel vallom, hogy te vagy az Isten Fia, aki magad
is kísértést szenvedtél és vállaltad a kereszthalált a mi üdvösségünkért.
Szenvedésedben, halálodban és dicsőséges feltámadásodban is
megmutatkozott, hogy Isten Fia vagy. Segíts engem, hogy hozzád hasonlóan
egész életemben engedelmesen teljesítsem az Atya akaratát!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140109.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2014. január 8., szerda

[Evangelium] 2014-01-08

2014. január 8. – Szerda

Miután Jézus jóllakatott ötezer embert, nyomban felszólította
tanítványait, hogy szálljanak a bárkába, és keljenek át a túlsó partra,
Betszaidába, amíg ő hazaküldi a tömeget. Miután elbúcsúzott tőlük, fölment
egy hegyre, hogy imádkozzék. Közben beesteledett. A bárka mélyen benn járt
a tavon, ő pedig egyedül maradt a parton. Amikor látta, mennyire
küszködnek az evezéssel – ellenszelük volt ugyanis –, az éjszaka negyedik
őrváltása idején, a vízen járva feléjük indult. El akarta kerülni őket.
Amikor meglátták, hogy a vízen jár, azt hitték, hogy kísértet; elkezdtek
kiabálni, mert mindnyájan látták őt, és megrémültek. Ő azonban mindjárt
odafordult hozzájuk, és így szólt: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek."
Aztán beszállt hozzájuk a bárkába, mire a szél elállt. Azok egészen
magukon kívül voltak a csodálkozástól, mert nem okultak a
kenyérszaporításból, és szívük még érzéketlen volt.
Mk 6,45-52

Elmélkedés:

Jézus életének egyik legérdekesebb csodájáról olvasunk a mai napon. Az Úr
a vízen jár, a víz tetején. Mégpedig úgy, hogy nem süllyed el. Miért nem
merül el? Fürödtünk már tóban vagy folyóban, a szerencsésebbek talán
tengerben is, de azt tapasztaltuk, hogy az ember bizony elsüllyed, ilyen a
gravitáció. Ha a víznek olyan magas a sótartalma, mint például a
Holt-tengernek, akkor ugyan nem merül el az ember, hanem a víz tetején
lebeg, de mégsem emelkedhet ki teljesen a vízből, hogy felegyenesedve
annak tetején járjon. Az ember süllyed, Jézus viszont nem. Az okot keresve
beindul a fantáziánk és megpróbálunk ésszerű, lehetőleg tudományos
magyarázatot keresni. De nem találunk. Itt nincs semmi illúzió, ez nem
bűvész trükk. Jézus jár a víz tetején. Ez egy csoda.
Az evangélista azt is leírja, hogy amikor a csónakban evező tanítványok
meglátták Jézust a víz tetején járni, megrémültek. Mármint nem Jézustól
ijedtek meg, hiszen ekkor még fel sem ismerték, hogy ő az, hanem magától a
látványtól: valaki jár a víz tetején a viharos tengeren. Félelmük
eloszlatására Jézus így szól hozzájuk: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek"
(Mk 6,50). Ugyanezzel a bátorítással találkozunk akkor is, amikor a
feltámadt Jézus megjelenik az apostoloknak, s először azt hiszik, hogy
kísértetet látnak.
A vízen járás azt mutatja, hogy Jézusra – ha úgy akarja – nem vonatkoznak
a fizikai törvények. Az ember elsüllyed a vízben, Isten viszont nem.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, Jézusom! Erősítsd bennem a hitet és a bizalmat, hogy elinduljak az
általad javasolt úton, az igazi boldogság útján. Te nem csupán földi
boldogságot ígérsz, hanem az örök boldogságra akarsz elvezetni minden
embert. Segíts megértenem, hogy benned találhatom meg a boldogság
forrását.

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140108.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2014. január 7., kedd

[Evangelium] 2014-01-07

2014. január 7. – Kedd

Egy alkalommal Jézus nagy tömeget látott maga előtt. Megesett a szíve az
embereken, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért sok
mindenre kezdte őket tanítani. Későre járt már az idő, amikor odaléptek
hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „A vidék elhagyatott, az idő is
eljárt. Bocsásd el őket, hogy a környékbeli tanyákra és falvakba
mehessenek, és ennivalót vegyenek maguknak!" Jézus azonban így válaszolt:
„Ti adjatok nekik enni!" Azok megjegyezték: „Talán menjünk kenyeret venni
kétszáz dénárért, hogy elláthassuk őket?" Erre Jézus megkérdezte: „Hány
kenyeretek van? Menjetek, nézzetek csak körül!" Körülnéztek, és
jelentették: „Öt kenyerünk és két halunk." Ekkor meghagyta nekik, hogy
csoportokban telepítsék le mindnyájukat a zöld gyepre. Le is telepedtek
százas és ötvenes csoportokban. Jézus ezután fogta az öt kenyeret és a két
halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Majd megtörte a kenyereket,
és tanítványainak adta, hogy osszák ki. A két halat is szétosztotta
valamennyiük között. Mindnyájan ettek, és jól is laktak, sőt még tizenkét
kosarat szedtek tele a kenyér és a hal maradékából; pedig ötezer férfi
evett a kenyérből.
Mk 6,34-44

Elmélkedés:

A kenyérszaporítás csodájának Márk szerinti változatát olvassuk ma az
evangéliumban. A történet azzal kezdődik, hogy Jézus tanítja az embereket.
Nem kell csodálkoznunk azon, hogy viszonylag rövid idő alatt tömegesen
keresik őt az emberek. Ennek oka egyrészt az, hogy az igazság tanítására
felfigyelnek, másrészt az, hogy Jézus csodás módon képes meggyógyítani a
betegeket. Mind erővel rendelkező tanítása, mind isteni hatalmáról
tanúskodó gyógyítása sejtetni engedik, hogy elérkezett a messiási idő. Ezt
a sejtést erősíti meg tulajdonképpen a kenyerek megszaporítása. Abban a
korban széles körben elterjedt nézet volt, hogy a Messiás megismétli majd
a pusztai vándorlás idején történt csodát. Miként egykor Isten mannával
táplálta népét a pusztában az Egyiptomból való kivonulás után, ugyanúgy a
Messiás kenyeret fog adni az embereknek.
Jézus a meglévő öt kenyeret és a két halat használja fel, hogy
megszaporításukkal sok ezer embernek táplálékot adjon. Ő minden bizonnyal
e kevés étel nélkül is tudott volna csodát tenni, de mégis fel akarta
használni azt, amit az ember átenged neki, bármennyire kevés legyen az.
Isten áldásával e megsokasított kevés elegendőnek bizonyul. Az isteni
nagylelkűség megtapasztalása indítson minket arra, hogy legyünk
nagylelkűek és önzetlenek!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, adj erőt, nehogy kifulladjak az úton, hogy segítsük egymást a holnap
felé haladtunkban, hátra nem tekintve, nem méricskélve, mibe kerül a
segítség. Adj erőt, hogy bátran szembenézzek a jövő feladataival, melyeket
várnak tőlem az emberek, vagyis Te. Adj erőt, hogy úgy reméljek, mintha ma
reggel kezdődnék az életem.

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140107.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2014. január 6., hétfő

[Evangelium] 2014-01-06

2014. január 6. – Hétfő, Urunk megjelenése (Vízkereszt)

Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a judeai Betlehemben,
íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a
zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy
hódoljunk előtte." Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele
egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és
megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így
válaszoltak: „A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem,
Juda földje, bizony nem vagy a legkisebb Juda nemzetségei között, mert
belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek." Erre
Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta
tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe:
„Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha
megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!"
Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag,
amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház
fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek.
Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre
borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és
ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban
utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek
vissza országukba.
Mt 2,1-12

Elmélkedés:

Utat keresünk
Az elmúlt években, évtizedekben Magyarországon az első januári vasárnapon
tartottuk Urunk megjelenésének ünnepét, hogy a hívek nagyobb számban
tudjanak részt venni rajt. Az idei évtől a világegyház gyakorlatának és a
liturgikus rendnek megfelelően mi is visszatérünk ahhoz a hagyományhoz,
amely szerint január 6-án tarjuk meg az ünnepet. Az Urunk megjelenése
elnevezés azt jelenti, hogy a karácsonykor született Jézus istensége
megmutatkozik, kinyilvánul, megjelenik az emberek számára. A kora
keresztény időkben volt egy olyan téves elképzelés, amely szerint Jézus
csak ember volt, amikor megszületett, és később, egészen pontosan a
megkeresztelkedésekor vette magára az isteni természetet, mintegy ekkor
fogadta őt fiává a mennyei Atya. Ezen tévedés ellensúlyozására terjedt el
az Egyházban Urunk megjelenésének napja. Hitünk szerint ugyanis Jézus az
idők kezdete óta, örökké Fia az Atyának, s nem csupán később lett azzá.
Hitünk szerint Jézus az ő emberré válásának első pillanatától kezdve
valóságos ember és valóságos Isten, s nem mondhatjuk azt, hogy emberként
született meg, de a keresztség által Istenné avatta őt a mennyei Atya.
A kezdeti időkben az Egyház három eseményt ünnepelt e napon: Jézus
megkeresztelkedését, a kánai menyegzőn végzett első csodáját, valamint a
napkeleti bölcseket. E három, egymástól független esemény közös eleme,
összekötő kapcsa éppen Jézus istensége. A kereszteléskor ugyanis a mennyei
Atya kinyilvánította, hogy Jézus az ő Fia, azaz Isten. A kánai csoda
alkalmával, azaz a víz borrá változtatásakor Jézus megmutatta isteni
erejét. A bölcsek hódolata pedig azt jelzi, hogy a pogány népek számára is
megjelenik az Üdvözítő, ők is felismerik a betlehemi Gyermekben az Istent.
Az ünnephez kapcsolódó számos imádságunkban mind a mai napig szerepel e
három esemény, még akkor is, ha napjainkban csupán a bölcsek hódolatára
emlékezünk.
Az evangélium a bölcsek történetét mondja el. Nem sokkal Jézus születését
követően pogány származású bölcsek érkeznek Jeruzsálembe, akik az
újszülött királyt keresik, mivel „látták csillagát napkeleten." Nincs szó
sem királyokról, sem csillagászokról s főként nem mágusokról. Lehettek
akár királyok is, hiszen gazdag ajándékuk utalhat erre. Lehettek
csillagokat kutató személyek, hiszen egy égi jelenségre hivatkoznak.
Lehettek akár hárman is, hiszen háromféle ajándékot hoznak: aranyat,
tömjént és mirhát. De mindezek nem biztosak. Abban viszont az evangéliumi
beszámoló alapján biztosak lehetünk, hogy bölcsek voltak, s ez nem csupán
azt jelenti, hogy tudós, okos, bölcs emberek, hanem azt is magába
foglalja, hogy bölcsen viselkedtek, amikor meglátták a különleges égi
jelenséget és ennek hatására kutatni kezdték jelentését, illetve
keresésére indultak annak a személynek, akinek születését jelezte a
csillag. Figyelni az Isten által mutatott jelekre, megérteni azok
jelentését, elindulni azon az úton, amelyet az isteni jel mutat, ez az
igazi bölcsesség!
A mai napon lélekben mi is útra kelünk a napkeleti bölcsekkel együtt.
Elindulunk Betlehembe, ahová minket is a csillag fénye vezet. Nem aggódunk
az út fáradalmai miatt, hanem bátran haladunk, mert Isten szeretete vonz
bennünket. Egyetlen utat keresünk, azt, amely Istenhez vezet. Egyetlen
úton akarunk haladni, azon, amelyet Isten mutat nekünk. Keresni az
Istenhez vezető utat, határozottan haladni az üdvösség útján, soha nem
letérni az örök élet felé vezető útról, ez az igazi bölcsesség!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! A napkeleti bölcsekkel együtt indulunk útnak. Te
vagy a célunk, hozzád szeretnénk eljutni, s tudjuk, hogy te szüntelenül
vársz minket. Nem a kíváncsiság vezet minket, hanem a veled való
találkozás őszinte vágya. Vállaljuk azt a hosszú és fáradságos lelki utat,
amelyen hozzád juthatunk. Irányíts minket magadhoz! Mutass nekünk jelet,
hogy le ne térjünk az útról! Add, hogy felismerjük istenségedet és
alázattal fejezzük ki előtted hódolatunkat. Ajándékul ma szívünk
szeretetét hozzuk eléd, Istenünk és Megváltónk.

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140106.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2014. január 5., vasárnap

[Evangelium] 2014-01-05

2014. január 5. – Vasárnap

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt
kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami
lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A
világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett
egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy
tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.
Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a
világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy
megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de
a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.
Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei
legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test
kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És
az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét,
mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.
János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam,
hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én." Hiszen mi
mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt
ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus
Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten
Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1-18

Elmélkedés:

Közöttünk élt
A karácsonyi ünnepi szentmiséhez kapcsolódóan már olvastuk az Ige
megtestesüléséről szóló himnuszt, amely János evangéliumának bevezetése.
Ma újra ezt a részt nyújtja lelki táplálékként számunkra egyházunk. Akkor
említettük, hogy Jézus származását bemutatva János evangélista nem csupán
az ő születéséig megy vissza, miként ez Máté, Márk és Lukács írásában
megfigyelhető, hanem egészen a teremtésig. A világ teremtésével állítja
párhuzamba Jézus születését, amely a világ és az ember újjáteremtése Isten
részéről.
Irányítsuk ma figyelmünket azokra a kifejezésekre, amelyek kizárólag e
helyen szerepelnek János evangéliumában! A himnusz egyik sajátos
kijelentése így hangzik: „közöttünk élt." Az eredeti görög szövegben a
következő szerepel: „felverte sátrát közöttünk." Mire gondoljunk ezen
érdekes kifejezés hallatán? Eszünkbe jut, hogy az ószövetségi időkben, a
pusztai vándorlás során Isten szövetséget kötött a választott néppel. A
szövetségkötést követően Isten utasításainak megfelelően Mózes sátrat
épített, ide vitte be a szövetség ládáját és helyezte el a szövetség
törvényeit tartalmazó kőtáblákat. A sátor az Isten lakóhelye, jelenlétének
helye volt, ahová Mózes akkor ment be, amikor Isten közölni akart vele,
illetve a néppel valamit. A sátor a találkozás helye volt Mózes és az Úr
számára, ezért is nevezték a „találkozás sátrának." A kétirányú közeledés
jele ez: egyrészt Isten az ő népe közelében akar lenni, azt akarja, hogy
érezzék jelenlétét, másrészt az ember számára fontos, hogy Istenhez
közeledjen, hiszen ott érzi magát igazán biztonságban, ott érzi magát
boldognak.
A sátorral kapcsolatban eszünkbe jut még Jézus színeváltozásának eseménye.
A három kiválasztott apostol, Péter, Jakab és János előtt Jézus megmutatja
isteni dicsőségét. Az isteni jelenlét megerősítéseként itt is megjelenik a
felhő, miként az ószövetségi időkben is felhő ereszkedett le a találkozás
sátrára. Péter ekkor sátrat akar építeni az Úr, valamint a megjelenő és
vele beszélgető Mózes és Illés számára. Szándéka mögött az húzódik meg,
hogy felismeri Jézus istenségét, és az Isten számára helyet akar
biztosítani.
E példákból szépen kibontakozik a „közöttünk élt" (sátrat vert közöttünk)
kifejezés értelme. Ne úgy képzeljük el, hogy Isten a végtelen világűrben
él, távol az embertől, elérhetetlen távolságban tőlünk. Amikor gyerekek
kérdezik a felnőtteket, hogy hol van az Isten, akkor válaszként sokan
felmutatnak az égre és arról kezdenek beszélni, hogy a felhőkön túl a
messzi távolban él az Isten. Megtévesztő és zavaró ez a gyerekek számára.
Mert igaz ugyan, hogy Isten mindenütt jelen van és jelenléte betölti az
egész világmindenséget, de az is igaz, hogy Isten jelen van a világban,
jelen van köztünk, ha szeretetben élünk egymással, és jelen van bennünk.
Az ilyen gyermeki kérdésre mutassunk inkább az emberekre, akikben Isten
él! Mutassunk magára a gyermekre, aki felteszi ezt a kérdést, és akiben
szintén Isten él! S remélhetőleg mutathatunk magunkra is.
„Közöttünk élt" – írja János evangélista Jézusról, a megtestesült Igéről.
Nem egyszerűen arról van itt szó, hogy az idősödő apostol visszaemlékezik
az évtizedekkel korábbi eseményekre, arra az időre, amikor Jézus élt, az
emberek között élt, járta a városokat, tanította az embereket és
gyógyította a betegeket. János nem csupán arról beszél, hogy Jézus itt élt
emberi világunkban, hanem azt állítja, hogy Isten élt, jelen volt az
emberi világban vagy helyesebb mindezt nem múlt időben mondani, hanem
jelen időben: Isten jelen van közöttünk, jelen van a világban. Jelenléte
megtapasztalható, észrevehető. Jézus Krisztus megtestesülésével és
születésével Isten kifejezte azt, ahogy örökké itt akar élni köztünk,
velünk és bennünk.
Befejezésül még egy gondolat. Szent Pál apostol írja egyik levelében:
„Tudjuk ugyanis, hogy ha ez a mi földi sátrunk leomlik, Istentől kapunk
hajlékot, nem kézzel alkotott, örök házat az égben" (2Kor 5,1). Az emberi
testet nevezi itt sátornak és a halálra, valamint a feltámadásra gondol.
Emberi testünk tehát sátor, amelyben Isten lakik. S miután a halálban
ledől, megsemmisül ez a sátor, akkor Istentől a feltámadásban új testet
kapunk, amellyel egyesül halhatatlan lelkünk. Éljen bennünk a földi lét
során az Isten, hogy az örökkévalóságban Istenben élhessünk!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te Istennél voltál, majd közöttünk éltél. Te az
Atyától jöttél a világba, őt dicsőítetted meg életeddel és mindenkor az ő
akaratát teljesítetted. Vállaltad, hogy emberré legyél, emberként éljél és
vállaltad az emberi halált is. Segíts minket, hogy észrevegyük
közelségedet, jelenlétedet, szeretetedet! Segíts minket, hogy megtaláljunk
téged, s vezess minket az Atyához! Maradj örökké köztünk, hogy szereteted
állandóan bennünk legyen!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140105.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Blogarchívum