2012. április 7., szombat

[Evangelium] 2012-04-07

2012. április 7. – Nagyszombat, Húsvét vigíliája

Amikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja és Szalóme
drága keneteket vásároltak, és elmentek, hogy megkenjék Jézus holttestét.
A hét első napján, kora reggel, amikor a nap felkelt, a sírhoz mentek. Ezt
mondták egymásnak: „Ki fogja nekünk elhengeríteni a követ a sír bejárata
elől?" De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig
igen nagy volt. Bementek a sírba, és egy fehér ruhába öltözött ifjút
láttak, amint ott ült jobb felől. Megrémültek, de az megszólította őket:
„Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek.
Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt van a hely, ahová temették. Siessetek,
és mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába. Ott
meglátjátok majd őt, amint megmondta nektek."
Mk 16,1-7

Elmélkedés:

Váratlan fordulat
Az evangéliumokat figyelmesen olvasva Jézus embersége és istensége
egyaránt elénk tárul. Megismerjük emberi születésének körülményeit,
ugyanakkor kinyilatkoztatást kapunk arról, hogy a mennyei Atya küldötte.
Találkozhatunk az emberrel, aki korának más tanítóihoz hasonlóan tanítja
az embereket, ugyanakkor tanításában felfedezhetjük az isteni tekintélyt
és igazságot. Bölcsessége felülmúlja az emberi képességeket, sokszor olyan
válaszokat ad kérdezőinek, amire más emberek sosem gondolnának. Csodáit,
gyógyításainak eredményeit megtapasztalhatták kortársai, de nem mindenki
látta meg bennük az isteni irgalmasság jeleit. Ahhoz, hogy emberségén túl
valaki istenségét is elismerje, hitre van szükség. A húsvéti esemény
helyes értelmezésének is ez a fordulópontja. Szenvedését és halálát hit
nélkül nem lehet megérteni, nem lehet benne értelmet találni, nem is
beszélve feltámadásáról, amely hitünk egyik központi titka.

Földi élete és azon belül nyilvános működésének három esztendeje alatt
Jézus számos olyan dolgot tett és tanított, amely magyarázatra szorult, és
ez az értelmezés néha nem kis gondot okozott az első keresztényeknek,
köztük mindenekelőtt maguknak az apostoloknak. Halála után néhány nappal
pedig olyan események történnek, amelyek még inkább magyarázatra
szorulnak, azaz az apostoloknak és a tanítványoknak nem állt érdekükbe
olyan dolgokat kitalálniuk, amelyeket sokszor maguk sem értettek. Jézus
feltámadása és azt követően feltámadt testében való megjelenései olyan
különleges események, amelyek hit nélkül értelmezhetetlenek.

Az evangéliumokban az első húsvéti beszámolók az üres sírról, az
elhengerített kőről, angyal kinézetű személyekről és a halott Krisztust
kereső személyekről szólnak. de Krisztus még nem szerepel bennünk. Először
csak olyan jelekkel találkozunk, amely különleges isteni beavatkozást
sejtetnek. Jézus holttestének eltűnése váratlan fordulatot hoz az
események sodrába. Erre még az apostolok sem számítottak. Nem gondoltak
arra, hogy a kereszthalál és a temetés után történhet még valami. Ezután
következnek a feltámadt Jézus jelenései az asszonyoknak, az apostoloknak,
majd a tanítványok nagyobb közösségének. Az evangéliumok nem csupán a
találkozásokat mutatják be, hanem a feltámadt Krisztus megjelenéseiről
szóló beszámolókból elénk tárul, hogy miként fejlődik mindazok hite, aki
küldetést kapnak arra, hogy a feltámadás hirdetői legyenek.

Az apostoli igehirdetés és a kezdődő egyház tanúságtétele nem csupán Jézus
feltámadásáról szól, hanem haláláról és feltámadásáról. A krisztusi
megbízottak helyesen ismerték fel e kettő szoros kapcsolatát és helyesen
ismerték fel mindkettőben a mennyei Atya szándékát és cselekedetét. Éppen
ezért az Egyház igehirdetése még a húsvéti ünnep alkalmával sem szólhat
csupán a feltámadásról és a feltámadás általi megdicsőülésről, hiszen
ehhez a szenvedésen és a halálon át vezetett az út. Bizonyára sokaknak
tetszene, ha a történetnek csak a könnyebb oldala vonatkozna rájuk, s
életük végén kereszthordozás, szenvedés és halál nélkül besétálhatnának az
üdvösségre. De ilyen nincs, mert a kereszt nélküli út egészen máshová
vezet. A húsvéti ünnep erősítse bennünk a hitet! A krisztus feltámadásába
vetett hitet és azt, hogy számunkra is van feltámadás!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Húsvéti szekvencia
A Húsvéti Bárányt keresztények dicsérve áldják!
Krisztus ártatlan Bárány:
vérének árán nyája bűneiért megengesztelte Atyját.
Benne élet és halál csodás nagy párharcra száll:
élet Ura a sírból felkél, és győztesen él.
Mária Magdolna, mondd, mit láttál utadon!
„Az élő Krisztusnak sírját feltámadt Urunk nagy diadalmát,
angyalok jelentését, Urunk halotti leplét.
Feltámadt Krisztus, reményetek: Galileába megy előttetek."
Krisztus a halálból valóban feltámadt, tudjuk.
Győztes Király, könyörülj meg rajtunk!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2012. április 6., péntek

[Evangelium] 2012-04-06

2012. április 6. - Nagypéntek

Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol
egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte Júdás is,
aki őt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás kapott
egy csapat katonát, valamint a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, és
kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal, fegyverekkel fölszerelkezve. Jézus
tudott mindent, ami rá várt. Eléjük ment tehát és megkérdezte tőlük: „Kit
kerestek?" Azok ezt válaszolták: „A názáreti Jézust." Jézus erre így
szólt: „Én vagyok." Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Mikor azt
mondta nekik: „Én vagyok", meghátráltak és a földre estek. Ezért újra
megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?" Azok ezt válaszolták: „A názáreti
Jézust." Erre Jézus így szólt: „Megmondtam már, hogy én vagyok. Ha tehát
engem kerestek, engedjétek el ezeket!" Így beteljesedett, amit korábban
megmondott: „Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál."
Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta, és a főpap szolgájára sújtott
vele: levágta a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus
rászólt Péterre: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a
kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?"
Ekkor a csapat, az ezredes és a zsidó szolgák elfogták Jézust, és
megkötözték. Először Annáshoz vezették, mert ő apósa volt Kaifásnak, aki
abban az évben főpap volt. Ő adta a zsidóknak azt a tanácsot, hogy jobb,
ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány követte
Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért bemehetett Jézussal
a főpap udvarába, Péter meg kint várakozott a kapu előtt. A másik
tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, visszajött, szólt a kapuban
őrködő lánynak, és bevitte Pétert. A kaput őrző szolgáló közben
megjegyezte: „Talán te is ennek az embernek a tanítványai közül vagy?" Ő
azt felelte: „Nem vagyok!" Mivel hideg volt, a szolgák és a fegyveresek
tüzet raktak, hogy fölmelegedjenek. Péter is köztük álldogált, és
melegedett. A főpap eközben tanítványai és tanítása felől faggatta Jézust.
Jézus ezt válaszolta neki: „Én a világhoz nyíltan beszéltem. Mindig a
zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása
van. Titokban nem mondtam semmit. Miért kérdezel hát engem? Kérdezd
azokat, akik hallották, amit beszéltem. Íme, ők tudják, hogy miket
mondtam!" E szavakra az egyik ott álló szolga arcul ütötte Jézust, és így
szólt: „Így felelsz a főpapnak?" Jézus ezt mondta neki: „Ha rosszul
szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?"
Ekkor Annás megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz.
Simon Péter még mindig ott állt, és melegedett. Újra megkérdezték tőle:
„Talán te is az ő tanítványai közül vagy?" Ő így felelt: „Nem vagyok!" A
főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét,
megjegyezte: „Nem téged láttalak én a kertben ővele?" De Péter ismét
tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas.
Kaifástól tehát elvezették Jézust a helytartóságra. Kora reggel volt. A
zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és
elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és
megkérdezte: „Mivel vádoljátok ezt az embert?" Azok azt felelték: „Ha nem
volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe!" Pilátus ezt mondta:
„Vigyétek el, és ítélkezzetek fölötte ti a saját törvényetek szerint!" A
zsidók ezt válaszolták neki: „Nekünk senkit sem szabad megölnünk!" Így
beteljesedett, amit Jézus arról mondott, hogy milyen halállal fog
meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és
megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?" Jézus így válaszolt:
„Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?" Pilátus ezt
felelte: „Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe.
Mit tettél?" Ekkor Jézus így szólt: „Az én országom nem ebből a világból
való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének,
hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való."
Pilátus megkérdezte: „Tehát király vagy?" Jézus így felelt: „Te mondod,
hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy
tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a
szavamra!" Erre Pilátus azt mondta: „Mi az igazság?" E szavak után Pilátus
újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: „Én semmi vétket sem találok
benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak.
Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?" De ők ismét
kiáltozni kezdtek: „Ne ezt, hanem Barabást!" Barabás rabló volt.
Ekkor Pilátus fogta Jézust, és megostoroztatta. A katonák tövisből
koszorút fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá. Azután
eléje járultak, és így gúnyolták: „Üdvöz légy, zsidók királya!" És közben
arcul verték. Pilátus ezután újra kiment, és így szólt hozzájuk: „Íme,
elétek vezetem őt, hogy megtudjátok: nem találok benne semmi vétket." És
kijött Jézus, töviskoronával, bíborruhában. Pilátus pedig így szólt: „Íme,
az ember!" A főpapok és a szolgák, mihelyt meglátták őt, kiáltozni
kezdtek: „Feszítsd meg! Feszítsd meg!" Pilátus azt mondta nekik:
„Vigyétek, feszítsétek őt ti keresztre, mert én semmi vétket sem találok
benne!" De a zsidók ezt felelték: „Nekünk törvényünk van, és a törvény
szerint meg kell halnia, mert Isten fiává tette magát!" Amikor Pilátus
meghallotta ezt, még jobban megijedt. Visszament a helytartóságra, és újra
megkérdezte Jézust: „Honnan való vagy?" De Jézus nem válaszolt neki
semmit. Erre Pilátus azt mondta neki: „Nem felelsz nekem? Talán nem tudod,
hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek, vagy arra, hogy
elbocsássalak?" Erre Jézus azt mondta: „Semmi hatalmad sem volna fölöttem,
ha onnan felülről nem kaptad volna. Ezért annak, aki engem a kezedbe
adott, nagyobb a bűne."
Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók
azonban ezt kiáltozták: „Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja.
Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak." E
szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói székbe
ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. A húsvéti
készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz: „Íme, a
királyotok!" De azok így kiáltoztak: „El vele, el vele! Feszítsd meg!"
Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?" A főpapok
azonban ezt felelték: „Nincs királyunk, csak császárunk!" Erre
kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.
Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem ért
az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott
keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust
meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. Ez
volt ráírva: „A názáreti Jézus, a zsidók királya." A feliratot sokan
olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel
volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok
kérték Pilátust: „Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: A
zsidók királya vagyok". Pilátus azonban ezt válaszolta: „Amit írtam,
megírtam."
A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit,
négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse
következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így
szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié
legyen!" Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között ruháimat,
s a köntösömre sorsot vetettek." A katonák pontosan ezt tették.
Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás
felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a
tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!"
Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!" Attól az órától fogva
házába fogadta őt a tanítvány.
Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így
szólt: „Szomjazom." Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy
szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte
az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!" És fejét lehajtva kilehelte lelkét.
A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem
maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre
feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat
ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a
lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek.
Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték
meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába.
Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és
az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is
higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontot
ne törjetek benne!" És ami az Írás más helyén áll: Föltekintenek arra,
akit keresztülszúrtak."
Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való
élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus
testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét. Eljött
Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy
száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és fűszerekkel
együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a
helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új
sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók
készületi napja miatt oda temették Jézust.
Jn 18,1-19,42

Elmélkedés:

Aki meghalt értünk
Amikor végigolvassuk Szent János evangéliumában Jézus szenvedéstörténetét,
első pillanatban az jut eszünkbe, hogy a cselekményeket mindvégig emberek
irányítják. Elsőként Júdás tűnik fel a katonákkal és véghezviszik
szándékukat: Júdás az árulás tettét, a katonák pedig végrehajtják a
parancsot és elfogják Jézust. Ez után következik Jézus kihallgatása a
főpap és a főtanács előtt, s értelemszerűen a kihallgatást végzők szándéka
szerint történik minden. Ezt követően lép színre Pilátus és a Jézus
halálát követő tömeg, és teljesül a nép akarata, a római helytartó
meghozza a halálos ítéletet és kiszolgáltatja nekik Jézust. A katonák
végrehajtván a parancsot a Golgotára viszik Jézust és ott keresztre
feszítik. Az emberi szándék és annak megvalósulása mindvégig tetten
érhető.

De amikor komolyabban átelmélkedjük Jézus szenvedéstörténetét, akkor a
háttérben feltűnik az isteni szándék, a mennyei Atya akarata. Valójában
minden úgy történik, ahogyan az Atya akarja. Jézus ugyan valóban
kényszerítik az emberi erők, de ő mindvégig az Atya akaratának
engedelmeskedik. János evangélista leírása a kezdődő egyháznak arról a
meggyőződésétről tanúskodik, hogy nem volt a gonoszság erőinek játékszere
és nem a gonoszság kényük-kedvük szerint bántak vele a gonoszság
képviselői, hanem a mennyei Atya tervének megfelelően teljesítette
küldetését, hozta meg áldozatát. Ennek a meggyőződésnek fontos tanulsága
van számunkra: hiába támadják a gonoszság erői az Egyházat és az egyházhoz
tartozókat, nem győzhetnek, mert Isten nem hagyja el, hanem védelmezi
közösségét, s végül mindig az ő akarata valósul meg.

A mennyei Atya akarata mellett János evangélista leírásából többször is
kitűnik, hogy Jézus önként vállalja a szenvedést és a halált. Elfogadja
azt, de nem mint emberi kényszerítő erőt, hanem mint Atyjának szándékát.
Áldozatát önként vállalja. Tudatosan vállalja a halált megváltásunkért.
Nem elveszik tőle életét, hanem maga adja oda. Jézus engedelmessége,
küldetésének hűséges teljesítése, önfeláldozása az egész világ
szemeláttára történt. Szoros értelemben a megváltás beteljesítése csak az
Atyára tartozik, aki ezt az áldozatot várta és a Fiúra, aki ezt az
áldozatot meghozza. De mégis minden a világ előtt történik, az emberek
előtt, előttünk.

Jézus kereszthalála nem zsákutcába vezető tragédia, nem Isten kudarca,
hanem ajtó a feltámadás felé. Isten Fia részt vesz az emberi szenvedésben,
hogy ne teherként tekintsünk életünk keresztjeire, hanem tudatosan
vállaljuk azokat a feltámadás reményében. Nagy alázatra van szükség a
részünkről, hogy Istentől megtanuljuk, miként kell viselnünk a szenvedést
és hogyan érdemes viszonyulnunk a halálhoz, amely átmenet lesz az örök
életbe. Jézus kereszthalála örökre legyőzi a gonoszságot. A világban
tapasztalható és az emberben felfedezhető gonoszságot. A mi emberi
küzdelmünk a rosszal, a gonosszal szemben teljesen hiábavaló. Krisztus új
módját mutatja meg annak, hogyan lehet eredményesen szembeszállni és
legyőzni a rosszat: a kereszt vállalásával. Nem az akaraterőnket szeretné
növelni, hanem azt kéri, hogy egyszerűen vegyük fel és hordozzuk életünk
keresztjét, ahogyan ő is tette. Ennek az elfogadásnak, áldozatnak értéke
van Isten szemében.

A mai napon arra kapunk mindannyian meghívást, hogy a megfeszített
Krisztusra tekintsünk és szeretettel válaszoljunk annak szeretetére, aki
meghalt értünk.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Megfeszített és föltámadt Urunk! Taníts meg minket arra, hogyan küzdjük
meg a mindennapi élet harcait, és így teljesebbé váljon életünk. Te
türelmesen és alázatosan viseled az emberi élet terheit, miként
kereszthalálod és szenvedésed kínjait.
Segíts, hogy napi fájdalmainkat és konfliktusainkat, mint növekedésre
kapott lehetőségeket fogadjuk, és így egyre hasonlóbbá váljunk Hozzád.
Add, hogy türelmesen és bátran viseljük a szenvedéseket, bízva abban, hogy
Te támogatsz.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2012. április 4., szerda

[Evangelium] Fontos infó, kérjük olvassa el! - Nagycsütörtök, 2012. április 5.

Kedves Olvasóink!

A nagycsütörtöki napi evangéliumot most szerverünk meghibásodása
miatt küldjük korábban. A szöveg megjelenése/tördelése a megszokotthoz
képest most eltérhet, ezért szíves türelmüket kérjük.

Reméljük, hogy nagypéntek reggel már a szokásos időben tudjuk majd
küldeni. Amennyiben másképp alakul, és érkezik meg az evangélium
nagypéntek reggel a szokásos időben, akkor szintén szíves türelmüket
kérjük!

Kérjük, hogy az üzemzavarral kapcsolatban NE küldjenek számunkra
e-mailt, mert nincs idő megválaszolni.

Üdvözlettel,
Horváth István Sándor atya nevében is:

Fehér János
rendszergazda
Napi evangélium

------------------------------------------------------


2012. április 5. – Nagycsütörtök

Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor
ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit,
akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora
közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti
Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy
az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér
vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy
vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba,
és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel
meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te
akarod megmosni az én lábamat?" Jézus így felelt: „Most még nem érted,
mit teszek, de később majd megérted". De Péter tiltakozott: „Az én
lábamat ugyan meg nem mosod soha." Jézus azt felelte: „Ha nem moslak
meg, nem lesz semmi közöd hozzám". Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne
csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!" Jézus azonban
kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és
egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan." Tudta
ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan
tiszták." Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra
asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e, hogy mit tettem
veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az
vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg
kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti
is tegyétek meg."
Jn 13,1-15

A szeretet cselekedete

Milánóban, a Santa Maria delle Grazie-kolostor ebédlőjében található
Leonardo da Vinci híres freskója, amely az utolsó vacsorát ábrázolja. A
művészettörténeti elemzések szerint a kép azt a pillanatot örökíti meg,
amikor Jézus kijelenti az apostoloknak: „Bizony, bizony, mondom nektek,
egy közületek elárul engem" (Jn 13,21). A festmény hűen tükrözi az
apostolok megdöbbenését, amelyről az evangéliumok is beszámolnak. Vajon
mi járhatott ebben a pillanatban Jézus fejében? Mire gondolhat egy
ember, akit éppen elárulni készülnek? És milyen gondolatok járhattak
Júdás fejében? Mire gondolhat az ember, akinek szívében már megszületett
az árulás? Az utolsó vacsora nagy titka ez. Júdás tettét, Júdás árulását
nem magyarázhatjuk a végzetszerűséggel, a sorszerűséggel. Júdás nem
véletlenül lett áruló, mert az ember nem véletlenül válik árulóvá.
Leonardo freskóján Júdás elkülönül. Ott ül az asztalnál, a
szeretetközösséget megjelenítő asztalnál, de mégsem tartozik már az
apostoli közösségbe, nem tartozik a krisztusi közösségbe. Nem az
apostolok rekesztik ki őt, hanem önmagát zárja ki a szeretetközösségből.
Jézus részéről a szeretet mindenkinek szól, akit egykor kiválasztott
apostolának. De Júdás kizárja magát e szeretetből, mert az áruló mindig
önmagát zárja ki az Istennel való szeretetközösségből. Júdást nem
érintette meg a szeretet közelsége. Nem hallotta meg a szeretet
tanítását. Nem értékelte a szeretet cselekedeteit. Júdás nem értette meg
a szeretet titkát, mert az árulót még a szeretet sem képes
megváltoztatni. A többiek Mesternek és Messiásnak tartották Jézust, de
Júdás nem tartotta annak, mert az árulónak senki és semmi nem szent,
képes még az Istent is elárulni. Évszázadokon át ismétlődik a kérdés:
miért árulta el Jézust? Hogyan válhatott a tanítványból áruló? Csak a
pénzért tette? Vagy más előnyt remélt? Esetleg csalódott Jézusban és
mást várt tőle? János evangélista az árulás okát nagyon egyszerűen írja
le: „belészállt a sátán" (Jn 13,27), mert az árulóba mindig belészáll az
ördög, az teszi őt árulóvá.
Az árulás tettének ellenpontja az utolsó vacsorán a szeretet
cselekedete. Jézus kétféleképpen mutatja meg szeretetét az apostoloknak.
A lábmosás éppoly megdöbbentő az apostolok számára, mint az árulás
tényének közlése. Jézus szolgaként viselkedik, így ad példát arra,
hogyan szolgálják majd tanítványai, követői embertársaikat. Amikor pedig
a kenyeret és bort saját testeként és véreként adja az apostoloknak,
akkor talán nem is a döbbenet, hanem az értetlenség jellemzi őket, nem
értik teljes egészében, hogy mit jelent Jézus kijelentése. A szeretet
egyértelmű kimutatásánál Jézus mindent maga tesz: leveszi felsőruháját,
kendőt köt derekára, megmossa, majd megtörli a tanítványok lábát. És
Jézus töri meg a kenyeret, ő nyújtja oda a megtört kenyeret és a bort az
apostoloknak. Az ő példája a követendő. Nem az árulóé. Jézus példáját
kell követnünk, mert ez a kifejezett kérése. A szeretet cselekedeteit
gyakoroljuk embertársainkkal és a szeretet kenyerét megtörve osszuk szét
felebarátainknak.
Az utolsó vacsorára emlékezve ma, nagycsütörtök este az árulás és a
szeretet cselekedetét láttuk. Menthetetlenül árulóvá válunk, a szeretet
árulóivá, Isten árulóivá, emberi méltóságunk árulóivá, ha engedjük, hogy
belénk szálljon a sátán. Ha Isten él bennünk, ha Isten Lelke száll
belénk, akkor a szeretet fog bennünk élni.
Horváth István Sándor


Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus! Isteni szereteted örök jeleként kenyérben, élő
kenyérben adod nekünk önmagadat. Légy mindennapi kenyerünk, lelki
táplálékunk, hogy megérezzük a szeretet igazi ízét és erejét! Áldozatod,
halálod és feltámadásod irántunk való szeretetedről tanúskodik. Segíts
minket, hogy mindenkor szeretetedben éljünk!

_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

beszámoló 4

Kedves Zoltán!
Röviden szeretnék beszámolni a templomfelújításról minden e-vangélium olvasónak, akik támogatják a munkát.

Új képeket tettem fel a honlapra.
Képek: 
http://zalalovo.plebania.hu/galeria/list/templomfelujitas_2012/pictures

Nyugodtan várhatjuk a húsvéti szertartásokat, mert az eddigre tervezett munkákkal végeztünk. Elkészült a teljes belső festés és az ajtók cseréje. Megújult a keresztút is. A napokban az orgona esik át egy nagytakarítások és újrahangoláson.
Most már templomban érzem magam és nem egy nagy zöld hodályban. Érdekes, hogy a hívek is éppen azt mondogatják, hogy végre templom formája van az épületnek. Igen, lassan minden a helyére kerül. Látszik, hogy határozott koncepciója van a felújításnak. Templomépítés 5. szabálya: Egy templom építésnél  és -felújításnál érdemes figyelembe venni a templomépítészeti hagyományokat.

Köszönöm a kedves bátorítást és biztatást! És köszönöm a támogatásokat, mert nélkületek fele sem készült volna el.
Húsvét után a legsürgetőbb a gyóntatószék lesz, aztán jöhetnek az oltárok.

Bátorítalak benneteket, hogy Nagycsütörtökön, Nagypénteken és és Nagyszombaton este is vegyetek részt a szertartásokon. Nagy lelki élmény végig részt venni az eseményeken.

A jó Isten áldását kérem minden e-vangélium olvasóra!
Szeretettel: István atya


A templomfelújításra szánt adományokat  a  plébánia  számlájára  lehet  eljuttatni  a   következő lehetőségek valamelyikén: 
Csekket tudok küldeni azoknak, akik postacímük megadásával ezt kérik a 
zalalovo@gmail.com címre küldött e-mailben.

Online adomány: 
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Templom felújítása

Utalás:   Számlatulajdonos  neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Templom felújítása

-- 
Üdvösséget!
Horváth István Sándor

Zalalövői Plébánia
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Tel.: 
(+36)92-371-049

[Evangelium] 2012-04-04

2012. április 4. - Nagyszerda

A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak
hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha
kezetekbe juttatom Jézust?" Azok harminc ezüstöt ígértek neki. Ettől
kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa őt nekik. A
kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel
fordultak Jézushoz: „Hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?" Ő így
felelt: „Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki:
A Mester üzeni: Közel van az én időm; tanítványaimmal nálad költöm el a
húsvéti vacsorát." A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik,
és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét
tanítvánnyal asztalhoz telepedett. Miközben ettek, így szólt hozzájuk:
„Bizony mondom nektek, közületek egyvalaki elárul engem!" Erre nagyon
elszomorodtak, és sorra kérdezték őt: „Csak nem én vagyok az, Uram?" Ő így
válaszolt: „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. Az
Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát
elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!" Erre
Júdás, az áruló is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, Mester?" Ő így
felelt: „Te magad mondtad!"
Mt 26,14-25

Elmélkedés:

Tegnap János, ma pedig Máté evangéliumából olvassuk Júdás árulásának
elbeszélését. Mária a 300 dénárba kerülő kenetet sem sajnálta az Úrtól,
Júdás megelégszik 30 ezüst dénárral az árulásért. János szerint miután
Jézus megjövendöli, hogy valaki közülük elárulja őt, az apostolok
megkérdezik: „Ki az, Uram?". Máté egészen személyessé teszi az
érdeklődést: „Csak nem én vagyok az, Uram?" – kérdezik sorra. Amikor már
bátorságot vennénk magunkon, hogy mi feltegyük ezt a kérdést, akkor
szívünkre támad a félelem: lehet, hogy éppen nekem mondja azt Jézus, amit
egykor Júdásnak: „Te magad mondtad!" Nem szeretnék áruló lenni, de a
kérdést mégis fel kell tennem, hogy kiderüljön, mi lakik a szívemben.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Krisztusunk, aki eljöttél e világba, hogy meglátogasd azokat, akik várják
az üdvösséget, add, hogy a mi nemzedékünk fölismerje látogatásodnak
idejét, és része legyen megváltásod gyümölcseiben. Ne engedd, hogy
miattunk és az új évszázad emberei miatt sírni kelljen, mert
visszautasították az irgalmas Atya kezét.
Boldog II. János Pál pápa
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2012. április 3., kedd

[Evangelium] 2012-04-03

2012. április 3. - Nagykedd

Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból
kijelentette: „Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem."
Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták, kiről
mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora
alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről
beszél!" Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?" Jézus így
felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom." Ezzel bemártotta a falatot
(a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után
mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni
akarsz, tedd meg mielőbb!" Az asztalnál ülők közül senki sem értette,
miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál
volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az
ünnepen!" Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek.
Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia,
és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az
Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti.
Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de
amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek,
oda ti nem jöhettek." Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?"
Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de
később követni fogsz." Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne
követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted." Jézus ezt felelte neki;
„Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas
megszólal, háromszor tagadsz meg engem."
Jn 13,21-33. 36-38

Elmélkedés:

Júdás árulásának megjövendölése és később távozása az utolsó vacsoráról
azt követően történik, hogy Jézus megmossa tanítványai lábát. A szolgálat
és a vendégszeretet igaz cselekedete ez, amely a végsőkig ellentétben áll
az árulás gaztettével. Az ellentétet János evangélista még fokozza azzal,
hogy Jézus maga nyújtja oda a falatot Júdásnak, amely szintén a szeretet
jelének tekinthető. Júdás távozását a többi apostol nem érti, Jézus
viszont ismeri szándékát, hiszen „jól tudta ő, hogy mi lakik az emberben".
Az emberi cselekedetek mögött meghúzódó szándékot jól ismeri Jézus. Még az
éjsötétben végzett tetteink indítéka is világos számára. Vigyázzunk, mert
a rossz szándék bárkit, akár engem is könnyen árulóvá tehet!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Krisztusunk, aki elestél bűneink súlya alatt és fölkeltél
megigazulásunkra, kérünk, segíts minket és mindazokat, akiket földre sújt
a bűn, hogy föl tudjunk kelni és folytatni tudjuk utunkat.
Boldog II. János Pál pápa
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2012. április 2., hétfő

[Evangelium] 2012-04-02

2012. április 2. - Nagyhétfő

Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus
feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére. Márta
felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között. Mária pedig
vett egy font illatos, drága nárduszolajat, megkente vele Jézus lábát,
majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai
közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt:
„Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem
osztottuk szét a szegények között?" Ezt azonban nem azért mondta, mintha
gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a
pénzt, és az adományokat ellopkodta. Jézus azt mondta neki: „Hagyd békén
őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek,
én azonban nem leszek mindig veletek." A zsidók közül sokan megtudták,
hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy
lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok
elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan
hittek Jézusban.
Jn 12,1-11

Elmélkedés:

János evangélista a betániai vacsorával kezdi Jézus szenvedésének
történetét. Az étkezés közben Mária drága olajjal keni meg az Úr lábát,
amely cselekedetet Jézus még Júdás rosszallása ellenére is megenged. Mária
és Júdás két ellentétes jellemét mutatja be a történet. Mária tette az
igazi tanítványságból fakadó szeretet és barátság cselekedete. Ő nem
sajnál semmit az Úrtól, s ezért nem fontos számára, hogy mennyire drága a
nárduszolaj. Júdás viszont, az áruló tanítvány, hamis módon úgy tesz,
mintha a szegényeket akarná segíteni a kenet árából. De nem a szegényekkel
törődik, s neki nem Jézus a fontos, hanem önmaga és az, hogy lophasson a
pénzből. Én milyen tanítványa vagyok Jézusnak?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Krisztusunk, aki elfogadod a keresztet az emberek kezéből, hogy Isten
embereket üdvözítő szeretetének jelévé tedd, add meg nekünk és korunk
minden emberének, hogy higgyünk e határtalan szeretetben, s átadván a
kereszt jelét az új évezrednek, a megváltás hiteles tanúi lehessünk.
Boldog II. János Pál pápa
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2012. április 1., vasárnap

[Evangelium] 2012-04-01

2012. április 1. - Virágvasárnap

Abban az időben, amikor Jézus és tanítványai Jeruzsálemhez közeledtek,
Betfagé és Betánia táján, az Olajfák hegyénél Jézus előreküldte két
tanítványát, és ezt mondta nekik: „Menjetek a szemközti faluba. Amint
beértek, találtok ott egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember még nem
ült. Oldjátok el és vezessétek ide. Ha valaki szólna, hogy mit tesztek,
mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége. Erre mindjárt elengedi." El is
mentek, és az útelágazásnál egy kapuhoz kötve megtalálták a szamárcsikót.
Eloldották. Azok közül, akik ott ácsorogtak, valaki megkérdezte: „Miért
oldjátok el a szamarat?" Azt válaszolták, amit az Úr mondott nekik, és
erre elengedték őket. A szamárcsikót Jézushoz vezették. Ráterítették a
köntöseiket, ő pedig felült rá. Sokan az útra teregették köntösüket, mások
meg a lombos faágakat, amelyeket a réten vágtak. Akik előtte jártak, és
akik kísérték, így kiáltoztak: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön!
Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa! Hozsanna a magasságban!"
Mk 11,1-10

Elmélkedés:

Kereszt nélkül nem jutunk előbbre
Emlékeim szerint gyermekkoromban az engedelmesség volt számomra nehéz
kereszt. Nem voltam alapvetően engedetlen gyerek, de mindig volt saját
véleményem, elképzelésem, akaratom. A másoknak való engedelmesség nem volt
könnyű, kereszthordozást jelentett számomra. Néhány évvel később, kamasz
fiúként a megismert világ és az általam elképzelt jobb világ ellentmondása
jelentette a keresztet. Lázadó korszak volt ez nálam is, mint minden
kamasznál, a tékozló fiú korszaka, amely kudarccal végződött és annak
felismerésével, hogy Isten képes minden mélységből felemelni. A papi
hivatás elfogadása és a papi élet kezdete ismét egy új kereszt felvételét
jelentette, amit le nem tehetek életem végéig. Nem valamiféle negatív
hangulat miatt tekintek így életem szakaszaira, hanem tanúskodni szeretnék
arról, hogy soha nem éreztem magam egyedül e kereszthordozásban.

A nagyböjt idején bőségesen volt és van időnk arra, hogy Krisztus
kereszthordozásáról elmélkedjünk. A keresztút-járás péntekenként, a
virágvasárnapi és nagypénteki passió, a szenvedéstörténet többszöri
elolvasása az evangéliumban mind-mind abban segítenek minket, hogy
Krisztus sorsában felfedezzünk saját sorsunkat. Ne gondoljunk most előre!
Ne gondoljunk most még a feltámadásra! Ne gondoljunk arra, hogy Isten
képes mindennek új irány adni! Most csak a szenvedésre gondoljunk! Az
elfogadásra, a kereszt elfogadására, s mindannak elfogadására, amit Isten
ad nekünk, amivel Isten tesz minket próbára. A tékozló fiú élve
hazatalálhatott és nem kellett elszenvednie a halált, mint büntetést, hogy
visszataláljon atyjához, de meghal abban az értelemben, hogy
méltatlanságát elismerve kéri a szeretetet, az irgalmat, a megbocsátást
atyjától. Amikor ezekben a napokban elvégezzük szentgyónásunkat, akkor ezt
ne rutinból tegyük és az egyházi előírás kötelező teljesítésének gondolata
vezessen minket, hanem akarjunk meghalni, megsemmisülni, hogy Isten, a mi
irgalmas Atyánk építhessen bennünk új embert.

A keresztút, Jézus szenvedésének útja hitre nevel, hitre ébreszt
bennünket. Mégpedig egészen más módon, mint a csodák és másképpen, mint a
tanítás. Az evangéliumokban többször szerepel a megjegyzés, miszerint
„sokan hittek Jézusban, mert látták a csodákat, amelyeket véghezvitt" és
azzal is többször találkozunk, hogy Jézus szavában, tanításában az emberek
felismerték az isteni igazságot, amely hitet ébresztett bennük. A
keresztút másként nevel minket hitre. Itt Jézus nem tesz semmi
emberfelettit, semmi természetfelettit, itt egészen emberi arcát mutatja
felénk. Most nem történik semmi rendkívüli. Most csak az történik, ami egy
megkínzott, meggyötört, keresztre szegezett emberrel történhet: meghal. És
mégis ez a halál nem csupán a római századosban ébreszt hitet, hanem
bennünk is. Igen, megszülethet bennünk a hit, ha a megfeszített Isten
keresztje mellé nem csak odaképzeljük, hanem odaállítjuk a magunk
keresztjét, megfeszített emberségünk keresztjét. A keresztútját járó ember
tehát valóban a hit útját járja. Ezért mondom, hogy életem és mindannyiunk
élete keresztút, amelynek állomásai a hit újabb és újabb szintjét
jelentik. Kereszt nélkül nem jutunk előbbre a hit útján. Kereszt nélkül
nem jutunk előbbre, nem jutunk sehová.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek
lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal,
igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez
vezető utat. Életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki
örökre magához ölelt a Golgotán álló kereszten. Társaid szeretnék lenni
utadon, a mely a halálon keresztül az életre vezet! Segíts minket, hogy az
evangéliumhoz méltóan éljünk!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Blogarchívum