2021. július 24., szombat

[Napi e-vangelium] 2021. július 25. vasárnap

2021. július 25. – Évközi 17. vasárnap

Evangélium

Abban az időben: Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy hegyre, és ott leült tanítványaival. Közel volt a Húsvét, a zsidók ünnepe.
Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön felé, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?" Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert tudta ő, hogy mit fog tenni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset" – felelte Fülöp.
Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi az ennyinek?"
Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!" Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett embereknek; ugyanígy (adott) a halból is, amennyit csak akartak. Amikor pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba." Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek.
Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön." Mikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.
Jn 6,1-15

Elmélkedés

Isten utáni vágy
Napjainkban, amikor az üzletek polcain százféle pékáru közül válogathatunk, kevésbé érezzük, hogy a kenyér Isten ajándéka. Amikor a régebbi időkben az emberek saját maguk vetették el a búzát a földbe és hétről-hétre megtapasztalták, hogy a termés mennyire ki van szolgáltatva az időjárás körülményeinek, jobban megbecsülték a kenyeret, s jobban tudták, hogy a termés Isten jóságától is függ. A kenyér persze napjainkban is ugyanúgy készül az aratástól a sütésig, mint évszázadokkal ezelőtt, csak nem látjuk közvetlenül azt a sok-sok emberi munkát, illetve azt az isteni áldást, amelynek köszönhetően asztalunkra kerül.
A csodálatos kenyérszaporítás alkalmával Jézus kenyeret adott az embereknek, az utolsó vacsorán pedig önmagát adta lelki kenyérként az Oltáriszentségben. Ajándék ez elsősorban a mennyei Atyának, hiszen az iránta való engedelmesség vezeti mindig Jézust. De ajándék ez az apostoloknak is, akik az utolsó vacsorán kapott parancs szerint Jézus távozása után a kenyértörésben találják meg közösségük alapját. Ugyanakkor ezt az ajándékot, saját testét az Oltáriszentségben Jézus mindannyiunknak is nyújtja, mégpedig úgy, mint az örök élet táplálékát. Olyan titok ez, amelyet nem kívülről kell szemlélnünk, hanem élni kell a lelki táplálkozás e nagy lehetőségével. A földi kenyér is és a lelki kenyér is Isten ajándéka számunkra, amely biztosítja földi és örök életünket. Lelki éhségünket, Isten utáni vágyunkat azzal csillapíthatjuk, ha a szentáldozásban magunkhoz vesszük az Úr szent testét.
A csodálatos kenyérszaporítás eseménye azt tükrözi, hogy miként találkozik az emberi természetes vágyakozás azzal, amit Isten természetfeletti módon ad az embernek. Isten éppen a természetes vágyainkat használja fel arra, hogy természetfelettiek utáni vágyat ébresszen bennünk. A történet azzal indul, hogy az emberek éhesek és nyilvánvalóan enni szeretnének. Ez egy természetes vágyakozás, az életösztön része, testünknek szüksége van a táplálékra. Az ember egy ilyen helyzetben természetes módon gondolkodik, amikor megoldást keres. Ezt jelzi Fülöp apostol javaslata, aki arra gondol, hogy kenyeret kellene venni a sok ember számára, hogy enni tudjanak.
Jézust viszont nem kötik az evilági keretek, képes túllépni a természetes világ határain, képes csodát, azaz természetfeletti dolgot tenni. A kenyérszaporítás ennek bizonyítéka. Olyan módon ad kenyeret az embereknek, ahogyan ők el sem tudták volna képzelni. Ez Isten megoldása az emberi problémára.
A csodálatos kenyérszaporítás helyszíne a Tibériás-tó. Feltámadása után ugyanezen a helyen történik a csodálatos halfogás (vö. Jn 21,1-14) eseménye is. Amikor az apostolok kiérnek a partra bárkájukkal, Jézus hallal és kenyérrel fogadja őket. A két csoda sokban hasonlít egymáshoz. Mindkettőben szerepel az isteni cselekedet, amely pótolja a hiányt, megadja az embereknek azt, amire szükségük van. Észrevehetjük az emberi közreműködést is mindkettőnél, hiszen a fiú által hozott öt kenyeret és két halat sokasítja meg Jézus, illetve az apostoloknak ki kell vetniük a hálót a vízbe. Az embernek tehát valamit tennie kell a csoda érdekében.
Mit kér tőlünk ma Jézus? Vessük ki mi is a hálót, az igehirdetés hálóját, hogy a feltámadás örömhíre eljusson mindenkihez! Vegyük kezünkbe a tőle kapott kenyeret és osszuk ki az embereknek, hogy az örök élet kenyerével táplálkozhassanak!
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Nagylelkűségedet csodáljuk az Oltáriszentségben, amelyben titokzatos módon jelen vagy és magadat adod nekünk. Szeretettel hívsz minket, hogy testeddel táplálkozzunk és veled éljünk. Köszönöm és hálás szívvel fogadom el hívásodat, hogy az Oltáriszentségben téged vegyelek magamhoz és bennem élj! Te a mi emberi közreműködésünkkel akarsz csodákat tenni napjainkban, hogy jelenléted és segítséged megtapasztalható legyen minden ember számára. Adj nekünk igazi bölcsességet, hogy felismerjük azt az utat, amelyet te mutatsz nekünk s amelyen te vezetsz minket az üdvösség felé!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20210725.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2021. július 23., péntek

[Napi e-vangelium] 2021. július 24. szombat

2021. július 24. – Szombat

Evangélium

Jézus egy alkalommal ezt a példabeszédet mondta a népnek: A mennyek országa hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett földjébe. Amíg azonban az emberek aludtak, eljött ellensége, konkolyt hintett a búza közé, aztán elment.
Amikor felnövekedett a vetés, és már kalászba szökkent, akkor előtűnt a konkoly is. Erre elmentek a szolgák a gazdához, és megkérdezték tőle: „Uram, nemde jó magot vetettél földedbe? Honnét van tehát a konkoly?" Mire a gazda így felelt: „Ellenséges ember cselekedte ezt."
A szolgák tovább kérdezték: „Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?" Azt válaszolta nekik: „Nem! Nehogy a konkolyt gyomlálva kitépjétek vele együtt a búzát is. Hagyjátok, hadd nőjön fel mindkettő az aratásig! Aratáskor majd megmondom az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, és kössétek kévébe, hogy tűzre kerüljön. A búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!"
Mt 13,24-30

Elmélkedés

A családi, társadalmi, egyházi közösségekben különböző emberek vannak. Egyesek jó tulajdonságaikkal, segítőkészségükkel építik a közösséget, mások rossz tulajdonságaikkal, bűneikkel inkább rombolják azt. Különböző származású emberek tagjai a közösségeknek, mindenkinek megvan a saját élettörténete, világlátása, tapasztalata, véleménye és jövőre vonatkozó vágya. Természetes igény, hogy az építő személyiségek kezdeményezéseit mindenki felkarolja, illetve az önmaguk rossz tulajdonságaival küzdőket segítsék a többiek azok kijavításában. Konfliktusok és kibékülések egyaránt jellemzőek minden közösség életére.
A búzáról és konkolyról szóló jézusi példabeszéd tanulságos lehet a közösségek számára. A jó és a rossz egyaránt jelen van a világban, környezetünkben, közösségeinkben. Hiába próbálnánk, nem tudjuk magunkat függetleníteni, elkülöníteni a rossztól. A szolgák is ezt akarják, erre keresnek megoldási lehetőséget. Az ő okosságuk abból látszik, hogy felismerik a jót és a rosszat, és a kettőt meg tudják egymástól különböztetni. A szolgák ugyan rögtön nekifognának a gyomlálásnak, de a gazda, Isten későbbre halasztja ezt. A jó és a rossz szétválasztása az aratás Urának, Istennek a feladata, ő pedig türelmet tanúsít.
Tanuljunk Isten türelméből!
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az Atyától jöttél a világba, őt dicsőítetted meg életeddel. Mindenkor az ő akaratát teljesítetted, neki engedelmeskedtél. Vállaltad, hogy emberré legyél, emberként éljél és vállaltad a halált is. Segíts minket, hogy észrevegyük közelségedet, jelenlétedet, szeretetedet! Segíts minket, hogy megtaláljunk téged, s vezess minket az Atyához! Maradj örökké köztünk, hogy szereteted állandóan bennünk legyen! Add meg nekünk az újjászületést, hogy egészen Istennek élhessünk!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20210724.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2021. július 22., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2021. július 23. péntek

2021. július 23. – Péntek

Evangélium

Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást, és nem értik meg, azokhoz eljön a gonosz, és elragadja mindazt, amit a szívükbe vetettek. Ez az a mag, amelyik az útszélre esett. A kövek közé hullott mag pedig az, aki meghallgatja ugyan a tanítást, és szívesen be is fogadja, de az nem ver benne gyökeret, csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar eltántorodik. A tövisek közé esett mag az, aki meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka vagyon elfojtja azt benne, és gyümölcs nélkül marad. Végül a jó földbe hullott mag az, aki meghallgatja, megszívleli a tanítást, és jó termést is hoz: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat."
Mt 13,18-23

Elmélkedés

Jézus a néphez intézett tanításaiban szívesen használt példázatokat. Ezeket a hasonlatokat azok is könnyen megértették, akik nem voltak tanultak, hiszen a mindennapi életben sokszor találkozhattak olyan esetekkel, amelyek a példázatok tartalmát alkották. Gondoljunk csak a pásztorról, a szőlőmunkásokról szóló példabeszédekre vagy a magvetőről szólóra. A mai evangéliumban ez utóbbival kapcsolatban kérdezik meg tanítványai Mesterüktől, hogy miért tanítja a népet példabeszédekben. Jézus válasza is egy kicsit példabeszéd-szerű, hiszen nem biztos, hogy mindenki megértette.
A feleletből kiderül, hogy ami az egyik ember számára könnyen érthető és megjegyezhető, mások számára, akik magukat bölcsnek és okosnak gondolják, nehezen felfogható. A példabeszédek ugyanis nem passzív hallgatást kívánnak, hanem gondolkodásra késztetik a hallgatóságot, amelyre azonban nem mindenki kész. Egyesek azt hiszik, hogy számukra senki sem tud újat mondani, ezért bezárják szívüket a tanítás előtt. Elzárkóztak az igazság elől, vagyis behunyták szemüket vagy befogták fülüket. A megértés tehát nem a tartalomtól függ, hanem a hallgató készségén múlik, azon, hogy megérzi-e, hogy a hasonlat tulajdonképpen róla szól, s megvan-e benne a készség, hogy a hallottak tanulsága szerint változtasson életén. Hogyan hallgatom és megvalósítom-e Jézus tanítását?
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus! A te nevedben gyűlünk össze vasárnaponként a templomban, hogy szavadat hallgassuk és részesedjünk áldozatodban. Mindkettő kincs és forrás számunkra. Együtt keressük az Isten országát és közösen építjük azt. Örömhíred alakítson minket élő közösséggé, amely hirdeti tanításodat. Örömhíred minden emberhez szól, ezért nem csupán annak befogadására törekszünk, hanem annak továbbadására is. Adj nekünk buzgóságot, hogy országod lelkes munkásai legyünk! Az üdvösséget Isten kegyelméből és irgalmából nyerjük el, de tudjuk, hogy nekünk is tennünk kell érte. Nevelj minket az engedelmességre és a szeretet gyakorlására!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20210723.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2021. július 21., szerda

[Napi e-vangelium] 2021. július 22. csütörtök

2021. július 22. – Csütörtök, Szent Mária Magdolna

Evangélium

A hét első napján, (Húsvétvasárnap) kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment Jézus sírjához. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste feküdt, két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a fejnél, a másik a lábnál. Így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?" „Mert elvitték az én Uramat – felelte –, és nem tudom, hová tették." Ezzel hátrafordult, és íme, Jézus állt előtte. Nézte, de nem ismerte föl, hogy ő az. Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?" Mária Magdolna azt hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal vihessem." Jézus erre megszólította: „Mária!" Mária felkiáltott: „Rabbóni!" vagyis „Mester"! „Ne tartóztass! – felelte Jézus. Még nem mentem föl az Atyához. Te most menj testvéreimhez, és vigyél hírt nekik! Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez." Mária Magdolna elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat." – És elmondta, amit az Úr üzent.
Jn 20,1-2.11-18

Elmélkedés

A mai evangélium Jézus sírjához vezet minket, ahová Mária Magdolna is ment húsvét reggelén. Mária Magdolna elmegy a sírhoz, hogy keresse azt, akit a halál elvett.
Vannak pillanatok az életben, amikor minden összeomlik. Úgy tűnik, minden véget ért, minden értelmét veszítette. Halál, természeti katasztrófák, végzetes balesetek, fájdalmas csalódás, árulás. Események, amelyeknél nem mi irányítjuk a dolgokat. Sok dolog van, ami miatt elveszítjük a talajt a lábunk alatt, és mély válságot élünk meg, de valami más is történhet. Váratlanul jöhet egy fordulat, például találkozunk egy baráttal, aki segít minket továbblépni, legyőzni szívünk fájdalmát, életünk új célját felismerni.
Ilyesmi történik Mária Magdolnával is. Találkozik a feltámadt Jézussal, akit először nem ismer fel, s aki a nevén szólítja őt. Nevének meghallása felnyitja szemét, felismeri Jézust és úgy fejezi ki hitét, hogy Mesternek szólítja a feltámadt Urat.
A jelenet azt mutatja, hogy feltámadását követően Jézus nem hatalmát, dicsőségét, rendkívüli képességeit akarja megmutatni, hogy ezzel igazolja a halálból való új életre támadását, hanem továbbra is egészen közel van az emberekhez. Beszélget Mária Magdolnával, majd az apostolokkal, Tamás apostol pedig meg is érintheti sebhelyeit. A feltámadt Krisztus azonos azzal a Krisztussal, aki a földön élt, tanított, bejárta az országot és csodákat tett. A feltámadt Krisztus a hit által felismerhető.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Senki nem tudhatja előre jöveteled időpontját, de biztosak vagyunk abban, hogy egyszer bekövetkezik. Taníts minket készenlétre, fokozott figyelemre, türelmes várakozásra! Annak érdekében, hogy ne érjen minket váratlanul a te érkezésed, lelkünket szeretnénk felkészíteni, hogy mindig készen legyen a veled való találkozásra! Élj bennünk, hogy jelenléted fénye világosság legyen a világ számára! A hit, a remény és a szeretet a mi lelkünk égő mécsei, amelynek lángját őriznünk kell. Segíts minket ébernek maradnunk, hogy soha ne aludjon ki bennünk jelenléted lángja!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20210722.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2021. július 20., kedd

[Napi e-vangelium] 2021. július 21. szerda

2021. július 21. – Szerda

Evangélium

Abban az időben Jézus elment hazulról és leült a Genezáreti-tó partján. Hatalmas tömeg gyűlt össze, ezért beült egy csónakba, a tömeg pedig ott állt a parton. Ekkor példabeszédekben sok mindenre oktatta őket: „Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útszélre esett. Jöttek az ég madarai, és ezeket mind megették. Némely szem kövek közé esett, ahol nem volt elég termőföld. Ezek hamar kikeltek, hisz nem volt mély a föld. Majd amikor a nap fölkelt és forrón tűzött, kiégtek, mert nem volt gyökerük. Voltak szemek, amelyek tövisek közé estek, és amikor nőni kezdtek, a tövisek elfojtották őket. De a többi szem jó földbe hullott, és termést hozott: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!"
Mt 13,1-9

Elmélkedés

A mai naptól kezdve ismét egy tanító részt olvasunk Máté evangéliumából, amelynek témája az Isten országa. Jézus példabeszédek formájában közli tanítását az Isten országáról, amelyek közül az első a magvető tevékenységéhez hasonlítja az országot.
A vetés során egyes magok az útszélre, kövek vagy tövisek közé hullottak. Kár volna arra gondolnunk, hogy a magvető rosszul, nemtörődöm módon végezte munkáját, hiszen bizonyára elenyésző lehetett a magok mennyisége, ha ennek nem tulajdonított jelentőséget a vetést végző személy, s valószínűleg a magok nagy többsége a jó földbe hullott.
Jézus nem mezőgazdasági tanácsokat szeretne adni, hanem el szeretné gondolkodtatni a hallgatóságot arról, hogy az ő szívükben milyen talajra hull Isten tanítása, hogyan fogadják azt. Engedem-e, hogy Isten csendes, titokzatos működésének és kegyelmének köszönhetően az én életem is százszoros termést hozzon? Lelkem nem terméketlen talaj! Képes vagyok befogadni és gyümölcsözővé tenni, megsokszorozni Isten üzenetét.
A magvetés, az igehirdetés, a krisztusi tanítás továbbadásának feladatát az Egyház végzi, mert maga az Úr bízta meg ezzel. Akik nyitott szívvel hallgatják és hittel elfogadják a krisztusi igazságot, valamint döntést hoznak, hogy a megismert tanítás szerint fognak élni, azok beszállnak a bárkába, csatlakoznak az Egyházhoz, a krisztusi közösséghez.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te tanításod jó magként, tiszta búzaként hull a szívünkbe. Nem haszontalan gyomnövény, amit ki kellene irtani. Miközben te az üdvösség tanításának jó magját veted el szívünkbe, a sátán a hazugság, a megtévesztés magjait igyekszik belénk ültetni. Adj nekünk bölcsességet, hogy meg tudjuk különböztetni a jót és a rosszat! Adj nekünk okosságot, hogy ne essünk a gonosz lélek csapdájába, aki a rosszat jónak tünteti fel, és nem engedi, hogy a dolgok mélyén észrevegyük a rossz szándékot, a helytelen célt. Az örömhír, az üdvözítő üzenet a feltámadás örömében születik meg. Tanításodat akkor értjük meg és valósítjuk meg, ha meghalunk a bűnnek és új életre támadunk Istenben.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20210721.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2021. július 19., hétfő

[Napi e-vangelium] 2021. július 20. kedd

2021. július 20. – Kedd

Evangélium

Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni akarnak veled." Jézus erre így válaszolt annak, aki szólt neki: „Ki az én anyám, és kik az én rokonaim?" Majd kitárta kezét tanítványai felé, és így szólt: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám."
Mt 12,46-50

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet helyszíne Kafarnaum városa, ami körülbelül 40 kilométerre fekszik Názárettől, ahonnan Jézus édesanyja és a rokonok jönnek. Ha ekkora távolságot gyalog megtesznek, annak nyomós oka van. Máté evangélista a rokonok szándékáról csak annyit jegyez meg, hogy beszélni akarnak Jézussal. Bizonyára kellemetlen volt számukra, hogy egyik családtagjuk szembekerült a vallási vezetőkkel, ezért úgy döntenek, hogy felkeresik és megpróbálják rávenni, hogy térjen haza velük. Talán meg akarták győzni arról, hogy ne folytassa tovább tanításait és ne tegyen több csodát a nagy nyilvánosság előtt, mert ez újabb összetűzésekhez vezethet.
„Ki az én anyám, és kik az én rokonaim?" (Mt 12,48) – teszi fel a kérdést Jézus. Természetesen nem arról van itt szó, hogy megtagadja édesanyjához és családjához fűződő szeretetkapcsolatot, hanem az a célja, hogy felértékelje a vele való tanítványi kapcsolatot. Érthetőbb a kijelentés, ha rögtön utána tesszük a folytatást is: „Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám."
A tanítványi élet lényege Jézus követése, aki a mennyei Atyához vezet minket. A vérszerinti rokonságnál is fontosabb, hogy az Úr követői legyünk, s engedjük, hogy az Atyához vigyen bennünket. Tanítványnak lenni azt is jelenti, hogy egy közösséghez, az Egyházhoz tartozunk.
© Horváth István Sándor


Imádság

Istenünk, te időt ajándékozol nekünk, és föltárod előttünk életünk értelmét. Segíts, hogy napjainkat számba tudjuk venni. Kérünk, segíts, hogy fölépíthessünk egy emberibb és boldogabb világot, amelyben nem a pillanatnyi érdekek, hanem az örök értékek határozzák meg az emberek cselekedeteit. Add, hogy tudjuk megosztani mindazt, ami jót és szépet birtoklunk. Add, hogy ne ragaszkodjunk a mulandó dolgokhoz, és szívünk tebenned váljék gazdaggá.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20210720.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2021. július 18., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2021. július 19. hétfő

2021. július 19. – Hétfő

Evangélium

Néhány írástudó és farizeus így szólt egyszer Jézushoz: „Mester, jelet szeretnénk tőled látni." Jézus így válaszolt: „Ez a gonosz és hűtlen nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Amint ugyanis Jónás próféta három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia három nap és három éjjel a föld szívében. A ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik ezt a nemzedéket, mert ők megtértek Jónás prédikálására. Ámde itt nagyobb van, mint Jónás. Dél királynője feltámad az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítéli ezt a nemzedéket, hiszen ő a föld végső határáról is eljött, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét. Itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon."
Mt 12,38-42

Elmélkedés

Máté evangélista Jézus több csodáját ismerteti művében: meggyógyította a leprás embert (vö. Mt 8,1-4), a százados szolgáját (vö. Mt 8,5-13), Péter apostol anyósát (vö. Mt 8,14-15) és más betegeket (vö. Mt 8,16). Ezután következett a tengeri vihar lecsendesítése (vö. Mt 8,23-27) és egy különleges ördögűzés Gadara környékén (vö. Mt 8,28-34). Az emberek, akik mindezeket a csodákat, jeleket látják, Jézusban felismerik Isten szolgáját. De az írástudók és a farizeusok nem értik meg ezeknek a csodáknak a jelentőségét. Ők valami mást akarnak, jelet kérnek Jézustól, miként ez a mai evangélium kezdetén elhangzik.
Olyan megerősítő, bizonyító jelet, amellyel egyértelműen tudja igazolni, hogy kinek a megbízásából tanít és cselekszik. Jézus ugyanis azt állítja magáról, hogy ő az Isten küldötte, az Atya nevében tanít, és az Atya által tud csodákat tenni, például gyógyítani. Ha ez valóban így van, akkor bizonyítania, igazolnia kell ezt.
Jézus nem teljesíti kérésüket, hanem Jónás próféta esetét idézi az ószövetségi időkből. Jónás egyrészt Jézus előképének tekinthető. Ahogyan három napon át a hal belsejében volt, s onnan élve került elő, ugyanúgy a halott Jézust három napig zárta magába a föld, mígnem feltámadt. Jónás példája ugyanakkor egy másik párhuzamot is rejt magában. Istentől azt a feladatot kapta, hogy megtérést és bűnbánatot hirdessen Ninive lakosai számára, akik hallgatva a figyelmeztetésre kiérdemelték Isten irgalmát. Jézus szintén azért jött el a mennyei Atyától, hogy megtérést hirdessen. Aki hallgat szavára és kész bűnbánatot tartani, számíthat Isten megbocsátására.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Gyorsan változó világunkban biztos pontot keresünk, amire életünket alapozhatjuk. Az újszerűnek tűnő elméletek folyamában maradandó igazságokat keresünk, amelyekhez igazodhatunk. Keressük helyünket, feladatunkat a világban, mert folytatni szeretnénk a teremtés művét és felebarátaink szolgálatára szeretnénk lenni. Ég és föld elmúlnak, mert ez a világ mulandó, de a te szavad, tanításod örök igazság marad, amely utat mutat számunkra az üdvösség felé. Segíts minket az üdvösség útján!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20210719.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Blogarchívum