2022. április 23., szombat

[Napi e-vangelium] 2022. április 24. vasárnap

2022. április 24. – Húsvét 2. vasárnapja, az Isteni Irgalmasság vasárnapja

Evangélium

Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!" Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket." E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot."
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat." De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!"
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!" Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!" Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!" Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!" Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.
Jn 20,19-31

Elmélkedés

A felismerés élménye
Túlzás volna azt állítani, hogy az apostolok és a tanítványok az első pillanattól fogva hittek Jézus feltámadásában, rögtön megértették az események jelentőségét és azonnal felfogták, hogy mi lesz az ő küldetésük. Az evangéliumi leírások nem tartalmaznak ilyen túlzásokat. Az evangélisták őszintén leírják, hogy az apostolok csak lassan jutottak el a hitre. Mesterük kereszthalálát követően az apostolok nem azért zárkóztak be, hogy így tegyék próbára az Urat, képes-e megjelenni nekik, hanem félelmükben zárkóztak el az emberek elől. Féltek ugyanis attól, hogy akik Jézust megölték, velük is hasonlóan fognak bánni. És egyáltalán nem várták Jézust, mert még elképzelni sem tudták, hogy valaha viszontlátják. Ekkor jelenik meg nekik a feltámadt Krisztus, aki számára nem akadály a bezárt ajtó. Csodálkozásukat, meglepettségüket, kételkedésüket látva az Úr megmutatja nekik a „kezét és az oldalát", azaz azokat a sebhelyeket, amelyeket a keresztre feszítéskor szerzett, s amely sebek egyértelműen tanúsítják, hogy valóban ő az. A jelenlévők csak ezek alapján, a sebhelyek láttán kezdenek el örvendezni, hinni abban, hogy van feltámadás, mert valóban a Feltámadott áll közöttük.
Nem érdemes csodálkoznunk azon, hogy az első jelenéskor távollévő Tamás apostol hitetlenkedve, kételkedve hallgatja később apostoltársai beszámolóját. Ő ugyanúgy kételkedik, mint a többiek azelőtt, hogy megjelent volna nekik az Úr. Tamás csupán annyit szeretne látni, mint a többiek, nem többet, de nem is kevesebbet. Ezt a vágyát, ezt a kívánságát teljesíti Jézus, amikor a következő megjelenésekor ezt mondja neki: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!"
A találkozás pillanata, a felismerés élménye Tamás apostol lelkében óriási változást eredményez, ahogyan mindazoknál, akiknek megmutatta magát a feltámadt Úr. És ez a változás nem hosszas szemlélődés vagy gondolkodás eredménye, hanem egyik pillanatról a másikra történik. A lelkében végbemenő változást fejezi ki hitvallása: „Én Uram, én Istenem!" A többi apostolnál is megfigyelhetjük, hogy Jézus kereszthalálát követően szívükön eluralkodik a kétségbeesés, lelkükön a bizonytalanság, eltölti őket a félelem, ezért is zárkóznak be, de mindez megszűnik, amikor megjelenik a Feltámadott. Szívüket újra eltölti a lelkesedés, a bátorság, most már kezdik megérteni az eseményeket, kezdik megérteni küldetésüket, és elindulnak, hogy akár életük kockáztatásával, a vértanúság vállalásával is hirdessék: Krisztus valóban feltámadt a halálból!
A feltámadt Jézus újra és újra megjelenik napjainkban is, hogy akik keresik, megtalálják. Hitet akar ébreszteni minden emberben. Hitünk növekedésének legbiztosabb forrása, ha rendszeresen találkozunk vele.
A jelenet lezárásaként Szent János összefoglalja evangéliuma megírásának célját: mi, akik olvassuk vagy hallgatjuk az örömhírt, higgyünk abban, hogy Jézus az Isten Fia, és a hit által életünk legyen Jézusban. Hitünknek ezt a kincsét tovább kell adnunk. Az evangelizációnak minden korban az a célja, hogy az emberek Jézushoz kössék életüket, s benne éljenek. Legyünk a feltámadás tanúi és hirdetői! Legyen meg bennünk a találkozás vágya és fogadjuk el a Szentlelket, engedve, hogy vezessen minket! Próbáljuk megfogalmazni saját hitvallásunkat! Aztán induljunk és hirdessük hittel és meggyőződéssel Jézus feltámadását!
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te megengedted Tamásnak, a kételkedő apostolnak, hogy a kereszten szerzett sebeidet megérintse. Engedd, hogy sebeidet megérintve bizonyosságot szerezzünk arról, hogy valóban élsz, feltámadtál a halálból. Azzal a szándékkal érintjük meg oldalsebedet, hogy meggyógyíthasd hitetlenségünket, eloszlasd kételyeinket és megerősítsd feltámadásodba vetett hitünket. Add, hogy ez az érintés hitet ébresszen bennünk! Egyedül te vagy képes lelki sebeink gyógyítására és bűneink megbocsátására. Köszönöm, hogy végtelenül irgalmas vagy hozzám. Segíts, hogy én is irgalmas és megbocsátó legyek embertársaim iránt. Úgy szemlélem sebeidet, mint az irgalom forrását és a szeretet jelét!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220424.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. április 22., péntek

[Napi e-vangelium] 2022. április 23. szombat

2022. április 23. – Szombat

Evangélium

Miután húsvétvasárnap reggel Jézus feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből (annak idején) hét ördögöt űzött ki. Magdolna elment, és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó tanítványoknak. Amikor a tanítványok meghallották, hogy Jézus él, és hogy Magdolna látta őt, nem hitték el neki. Ezután Jézus más alakban megjelent két tanítványnak útközben, amikor vidékre mentek. Ezek visszatértek, és közölték a hírt a többiekkel, de ők nekik sem hittek. Végül megjelent Jézus a tizenegy (apostolnak), amikor éppen asztalnál ültek. Szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt feltámadása után. Azután így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!"
Mk 16,9-15

Elmélkedés

A feltámadás első hirdetői hiába mondták el az apostoloknak találkozásukat az Úrral, ők ezt nem hitték el. Mária Magdolna és az emmauszi két tanítvány is a hitetlenségbe ütközött. A tanítványok nem hittek nekik. E hitetlenség miatt kapnak szemrehányást Jézustól, amikor végre nekik is személyesen jelenik meg.
A jelenet üzenete a következő: az emberi tanúságtétel ugyan segíthet másokat a hit útján, de a személyes találkozás ennél jelentősebb. Később Tamás apostol sem hisz társainak, és saját szemével szeretné látni a Feltámadottat. Emberileg érthető lehet ez a hitetlenség, de Jézus számára mégis elfogadhatatlan. Ismét egy világos példa arra, hogy a hit nem minden ember számára magától értetődő. A valódi hit azt kívánja tőlünk, hogy biztos ismeretek és tudás nélkül is bízzunk a másik félben és az ő szavában. A bizalom feltételezi jóindulatunkat, amely igazmondónak tartja a másikat. De nem felejthetjük el azt sem, hogy még a hívő embert is időnként megkísérti a hitetlenség. Ezért kell szüntelenül kérnünk Jézust: Növeld bennünk a hitet!
Elfogadom-e, elhiszem-e mások tanúságtételét Jézusról? Törekszem-e a rendszeres találkozásra Jézussal az imádságban és a szentáldozásban? Tanúságot teszek-e találkozásaim élményéről és hitemről, hogy mások is eljussanak a hitre? Indulok-e hirdetni Krisztus evangéliumát?
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te mindig meghallgatsz minket, bár emberi szavaink nélkül is tudod, hogy mire van szükségünk lelki fejlődésünkhöz. Hittel és bizalommal fordulunk hozzád, és kérünk, hogy adj meg nekünk mindent, a mi üdvösségünkre szolgál! Köszönettel és hálával tartozunk neked azért, mert gondunkat viseled és segítesz minket, hogy eljussunk az üdvösség re. Szeretnénk, ha tanításod jó talajra hullna a szívünkben! Add, hogy mindig nyitott szívvel hallgassunk téged és tanításodat életre váltsuk!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220423.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. április 21., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2022. április 22. péntek

2022. április 22. – Péntek

Evangélium

Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján: Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz (vagyis Iker), továbbá a galileai Kánából való Nátánáel, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Elmegyek halászni." „Mi is veled megyünk" – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak semmit. Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?" „Nincs" – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok." Kivetették a hálót, s alig bírták kihúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!" Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok." Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló. Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!" A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?" – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik. Ugyanígy a halból is. Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent tanítványainak.
Jn 21,1-14

Elmélkedés

Néhány nappal a feltámadás után játszódik az a jelenet, amikor a halászó apostoloknak megjelenik Jézus Tibériás tavánál. Mesterük halálát követően azt gondolják, hogy életüket ugyanúgy kell tovább folytatniuk, mint azt a Jézussal való első találkozás és meghívásuk előtt tették, ezért visszatérnek a halászathoz. Erről az eseményről olvashatunk a mai evangéliumban. Az apostolok korábban már láthatták a feltámadt Jézust, most mégsem ismerik fel azonnal, hanem csak a csodálatos halfogást követően. A csoda ebben az esetben olyan jel számukra, amely segít a feltámadt Jézus megismerésében.
A találkozás során az apostolok egy, a jövőben az igehirdetés szempontjából nagyon fontos dolgot tanulnak meg. Egész éjszaka - amikor Jézus nincs velük - halásznak, de munkájuk eredménytelen és egyetlen halat sem tudnak fogni. Amikor reggel Jézus megérkezik és megmondja mit tegyenek, azonnal eredményessé válik fáradozásuk.
Ehhez hasonlóan az igehirdetés, amely Jézus szavai szerint emberhalászat, teljesen eredménytelen volna az Úr nélkül. Az apostolok és utódaik feladata az emberhalászat, amelynek eredményessége nem az emberi cselekedetektől függ, hanem magától Jézustól. Másik evangéliumi hasonlattal szólva, az igehirdetés olyan magvetés, amelyet az emberek Isten küldötteiként végeznek, de a növekedést Isten adja.
© Horváth István Sándor


Imádság

Feltámadt Urunk, Jézus Krisztus! A te feltámasztásod a halálból a mennyei Atya cselekedete. Ő ajándékozott neked új életet. Még a halál, önként és engedelmességből vállalt kereszthalálod sem szakíthatott el téged Atyádtól. A kereszten átélted a tőle való elszakítottságot, feltámadásod pillanatában pedig átélted, hogy újra együtt vagy az Atyával. Hisszük, hogy az Atyának hatalma van ahhoz, hogy minket is feltámasszon majd a halálból, mert azt szeretné, hogy örökké vele éljünk. Tégy minket a feltámadás tanújává és hirdetőjévé!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220422.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. április 20., szerda

[Napi e-vangelium] 2022. április 21. csütörtök

2022. április 21. – Csütörtök

Evangélium

Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és köszöntötte őket: „Békesség nektek!" Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van." Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?" Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak." Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek."
Lk 24,35-48

Elmélkedés

A mai evangéliumi jelenetben jól megfigyelhetők a feltámadt Krisztussal való találkozások sajátosságai, elemei. Az apostolokat kezdeti félelmük és bizonytalanságuk megakadályozza abban, hogy rögtön felismerjék a Feltámadottat. János evangélista félelemről beszél. Jézus halálát követően attól félnek, hogy azok, akik Jézus halálát okozták, nem elégednek meg az eredménnyel, hanem tanítványai ellen fordulnak. Félnek, hogy felkutatják őket és hasonló sorsra jutnak, mint Mesterük, ezért bezárkóznak és nem mennek az emberek közé. Félelmüket fokozza a megjelenés módja, Jézus úgy jelenik meg közöttük, hogy az ajtó zárva van, ahogyan ezt több leírás is említi.
Annak érdekében, hogy félelmüket eloszlassa, Jézus igazolja magát. Megnézhetik a sebhelyeket a kezén és a lábán, amelyeket a keresztre feszítéskor szerzett, s amelyek egyértelműen tanúsítják, hogy valóban ő az. Különleges jelként a szemük láttára eszik, amit mi kissé furcsának tartunk annak ismeretében, hogy a feltámadt, megdicsőült test egészen más tulajdonságokkal rendelkezik, mint a földi, emberi test, tehát nincs szüksége táplálékra. Jézus ezzel akarja bizonyítani, hogy nem egy szellem jelent meg nekik.
A jelenet záró elemeként az apostolok küldetést kapnak: „Ti tanúi vagytok ezeknek." A tanúságtétel Jézus egész életére vonatkozik, beleértve tanítását, cselekedeteit, szenvedését, halálát és feltámadását. Az Úr engem is arra hív, hogy az ő tanúja legyek.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, feltámadt Üdvözítőnk! Az örök élet vágya és a feltámadás reménye erősen él bennünk. A mai napon az életet, a feltámadást ünnepeljük. A veled való találkozásokról szóló híradások és a húsvéti jelek megerősítik hitünket és bátorságot adnak ahhoz, hogy mi is feltámadásod hirdetői legyünk. Húsvét titka, a feltámadás titka megosztható. Olyan örömhír ez, amelyet nem zárunk szívünk mélyébe, hanem tovább kell adnunk másoknak, mindazoknak, akik az örök életre vágyakoznak. Adj bátorságot és buzgóságot, hogy feltámadásod hirdetői legyünk!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220421.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. április 19., kedd

[Napi e-vangelium] 2022. április 20. szerda

2022. április 20. – Szerda

Evangélium

Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?" Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?" Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?"
Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták."
Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?" Azután Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az írásokban őróla szól. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap." Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük. Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az írásokat?" Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!" Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben.
Lk 24,13-35

Elmélkedés

A húsvéti időben lélekben évről évre végigjárjuk az emmauszi utat. A két tanítvánnyal együtt elindulunk Jeruzsálemből Emmausz felé. Csalódottság, keserűség, tehetetlenség, értetlenség van szívünkben. Nagy reményeket fűztünk Jézushoz, de minden remény szertefoszlott. A kudarcot nem az emberi képességeink gyengesége vagy a körülmények hirtelen megváltozása okozta, hanem a halál. Erőnket tudtuk volna növelni, megtaláltuk volna az új irányt, de a halálon nem tudunk változtatni. Az eseményeket már nem mi befolyásoljuk, hanem az embernél nagyobb erő irányít mindent.
Lélekben újra és újra átéljük az emmauszi utat. A lelki sötétség, a magány, a csüggedés, a reménytelenség útját. Azt hisszük, hogy Isten nincs velünk, elhagyott minket, s csak az ajtóban, a nagy megérkezés pillanatában döbbenünk rá, hogy mindvégig velünk volt. És akkor majd visszaemlékezünk életünk útjaira és tévútjaira, a fontosnak vélt állomásokra és a kitérőkre, a felesleges keresésekre és a szükséges útbaigazító tanácsokra. Megvilágosodott értelemmel látjuk, hogy mikor ismertük fel őt és mikor nem. Látjuk, hogy mikor utasítottuk ki életünkből és mikor mondtuk neki: „Maradj velünk, Urunk!" Lélekben újra átéljük az emmauszi utat, a hit útját, az Istenhez vezető utat. És akkor majd Isten szól hozzám: „Maradj velem, mert lenyugodott már a nap!"
© Horváth István Sándor


Imádság

Feltámadt Urunk, te azt a küldetést adtad apostolaidnak és tanítványaidnak, hogy legyenek feltámadásod tanúi, hirdetői, és ők engedelmeskednek kérésednek. Ennek köszönhetően kezdett el egykor terjedni a feltámadás örömhíre, és lettek egyre többen hívőkké, csatlakoztak az Egyházhoz, a benned és feltámadásodban hívők közösségéhez. E közösséghez tartozunk mi is, akik megtapasztalhatjuk jelenlétedet, s akik szintén azt a küldetést kapjuk, hogy legyünk a feltámadás hirdetői a világban. Segíts minket, hogy feltámadásodba vetett hitünket mindig megvalljuk és az üdvösség örömhírét apostoli buzgósággal terjesszük!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220420.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. április 18., hétfő

[Napi e-vangelium] 2022. április 19. kedd

2022. április 19. – Kedd

Evangélium

Húsvétvasárnap reggel Mária Magdolna könnyezve állt Jézus sírjánál. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste feküdt, két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a fejnél, a másik a lábnál. Így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?" „Mert elvitték az én Uramat – felelte –, és nem tudom, hová tették." Ezzel hátrafordult, és íme, Jézus állt előtte. Nézte, de nem ismerte föl, hogy ő az. Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?" Mária Magdolna azt hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal vihessem." Jézus erre megszólította: „Mária!" Mária felkiáltott: „Rabbóni!" – vagyis Mester. „Ne tartóztass! – felelte Jézus. – Még nem mentem föl az Atyához. Te most menj testvéreimhez, és vigyél hírt nekik! Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez." Mária Magdolna elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat." – És elmondta, amit az Úr üzent.
Jn 20,11-18

Elmélkedés

A feltámadt Jézus és Mária Magdolna találkozását olvassuk a mai evangéliumban. Bár a liturgikus használatra készült szöveg azzal kezdődik, hogy az esemény „húsvétvasárnap reggel" történt, az eredeti szövegben János evangélista az időre vonatkozóan nem ír semmit. Az sem derül ki, hogy Mária Magdolna milyen szándékkal ment a sírhoz, mert az evangélistát ebben az esetben sem a körülmények érdeklik, hanem az esemény mélyebb üzenete. Mária Magdolna nem első pillanatra ismeri fel a feltámadt Krisztust és nem azonnal jut el a feltámadásban való hitre. Fokról fokra, lépésről lépésre halad, pontosabban Jézus vezeti őt a hit útján. Először nem ismeri fel a vele beszélni kezdő Jézust, csak amikor nevén szólítja őt. A felismerést követően szóbeli hitvallást tesz arról, hogy valóban azt a Jézust látja maga előtt élőként, akit korábban is ismert és Mesternek tartott. A következő lépés pedig az, hogy engedelmeskedik az Úr kérésének, miszerint legyen a feltámadás tanúja és hirdetője.
E lépések alapján nyugodtan mondhatjuk, hogy Mária Magdolna a születő Egyházat jelképezi. A krisztusi közösség tagjai a szomorúságból és a bizonytalanságból lassan jutnak el a hitre. Fokozatosan jutnak el a feltámadásba vetett hitük megvallására és annak megértésére, hogy az Úr feltámadásáról kell tanúságot tenniük a világban.
© Horváth István Sándor


Imádság

Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy Krisztus testének tagjaivá váljunk. Minden egyes tagnak öröktől fogva meghatároztad a maga feladatát, számolva minden ember adottságával. Ebben a rendben örök előrelátásoddal részemre is kijelöltél egy helyet, ahol szolgálnom kell. Uram, készen állok erre a szolgálatra! Kívánj tőlem akár csendes, hangtalan munkát, akár hősi elszántságot, nagy áldozatokat: követlek, Uram!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220419.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. április 17., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2022. április 18. hétfő

2022. április 18. – Húsvéthétfő

Evangélium

Az asszonyok gyorsan elsiettek a sírtól. Remegve, de nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. És íme, egyszerre Jézus jött velük szemben, és megszólította őket: „Üdv nektek!" Ők pedig odasiettek hozzá, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Siessetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, mert ott viszontláthatnak engem."
Még úton voltak, amikor néhány őr bement a városba, és jelentette a főpapoknak a történteket. Ezek a vénekkel együtt tanácsot tartottak. Úgy határoztak, hogy sok pénzt adnak a katonáknak, és meghagyják nekik: „Mondjátok azt, hogy éjnek idején, amíg mi aludtunk, odajöttek a tanítványai, és ellopták a holttestet. Ha tudomást szerez róla a helytartó, mi majd megnyugtatjuk, és kimentünk benneteket." Azok elfogadták a pénzt, és úgy tettek, ahogy meghagyták nekik. Ez a szóbeszéd mind a mai napig el van terjedve a zsidók között.
Mt 28,8-15

Elmélkedés

A mai evangéliumban azokról az asszonyokról olvasunk, akik azzal a szándékkal mennek hajnalban Jézus sírjához, hogy a temetés napján elmaradt balzsamozást elvégezzék. A sírt üresen találják, illetve angyalt látnak, aki Jézus feltámadásáról ad hírt és azt kéri tőlük, hogy az apostoloknak vigyék meg ezt a hírt. Örömmel és félelemmel a szívükben indulnak el. A Feltámadottal útközben találkoznak, aki azonnal bátorítja őket, eloszlatja félelmüket. E találkozást követően, amikor megérkeznek az apostolokhoz, már nem csupán azt mondják el, amit megtudtak az angyaltól, hanem személyes találkozásukról, élményükről is beszámolnak.
Az ő esetükhöz hasonlóan mi is bizonytalanok vagyunk mindaddig, amíg nem találkozunk a feltámadt Krisztussal. Ez a találkozás a hit forrása. Ez szünteti meg félelmeinket. E találkozás kelti és növeli bennünk az örömöt. Ez indít el minket is, hogy hirdessük, továbbadjuk a feltámadás örömhírét.
Az evangéliumi szakasz második része ismerteti, hogy már a feltámadása napján egyesek kísérletet tesznek arra, hogy megakadályozzák az igazság örömhírének terjedését. Hamis dolgot találnak ki, s a katonák jó pénzért hajlandók belemenni a hazugságba. S miközben ők a hazugság útjára lépnek, a feltámadt Jézus elindul, hogy sorra találkozzon azokkal, akiket szeretett, s akikben meg szeretné erősíteni a hitet.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Feltámadásod erősíti hitünket, hogy van örök élet és létezik a mennyország, ahová Isten végtelen irgalmának köszönhetően eljuthatunk. Feltámadásod erősíti bennünk a reményt, hogy feltámadunk a halálból és a mennybe juthatunk. Az irgalmas mennyei Atya nem csak új, feltámadt testet ad nekünk, hanem megajándékoz az örök és teljes boldogsággal, amely azt jelenti, hogy Isten közelében élünk és örökké vele lehetünk. Feltámadásod számunkra és minden ember számára megnyitja az üdvösség kapuját. Élj bennünk! Támadj fel bennünk és új életre támadunk benned! Segíts, hogy az öröm és a hit, a feltámadás öröme és hite átjárja szívünket!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220418.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Blogarchívum