2014. augusztus 23., szombat

[Evangelium] 2014-08-23

2014. augusztus 23. – Szombat

Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz: Mózes
tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és
tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne
kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt
elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára,
de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért
teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és
köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre
ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek
köszönjenek nekik a főtereken és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák
őket. Ti ne hívassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti
pedig mindnyájan testvérek vagytok. De Atyának se hívjatok senkit a
földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És Tanítónak se hívassátok
magatokat, hisz egy a ti Tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek,
az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és
aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.
Mt 23,1-12

Elmélkedés:

Miután Jézus világossá tette, hogy az Isten iránti és az embertársak felé
irányuló szeretet a legfőbb parancs, a mai evangéliumban azzal folytatja
tanítását, hogy e kettős irányú szeretet soha nem maradhat meg elméletnek,
hanem a gyakorlatban kell megvalósítani. A farizeusok ugyan jól ismerik az
összes törvényt, de tetteikben inkább a felszínességre és a látványra
törekszenek. Jézus arra kéri hallgatóit, hogy ne kövessék ezt a farizeusi
lelkületet. Jézus problémája elsősorban az, hogy a farizeusok inkább az
emberek tetszését keresik bizonyos külső cselekedetek megtartásával, és
nem Isten kedvében akarnak járni, és nem a szívükbe írt belső törvény
szerint élnek. Könnyen észrevesszük másokban a farizeusi lelkületet és
felháborodunk az ilyen magatartáson. De észrevesszük-e a bennünk élő
farizeust?
Jézus azt mondja, hogy senkit ne nevezzünk Atyának, azaz Atyaistennek,
hiszen egyetlen embert sem illet meg ez a cím. E jézusi kijelentés alapján
sokan méltatlankodnak amiatt, hogy a lelkipásztorokat, a papokat vagy a
szerzeteseket atyának nevezik. Ez esetben egészen mást jelent az atya szó,
hiszen arra utal, hogy a papok olyan szeretettel törődnek a rájuk bízott
hívekkel, mint saját gyermekeikkel a földi édesapák, akiket szintén
atyáknak nevezünk. Azért szólíthatjuk atyának papjainkat, mert ők a
mennyei Atya képviselői számunkra. Vegyük észre és értékeljük, amikor
papjaink az Atya szeretetét sugározzák felénk!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Szent Szűz, Megváltónk Édesanyja, biztos vezetőnk Isten és a felebarát
felé, Te, aki szíved mélyén megőrizted Jézus szavait, anyai
közbenjárásoddal oltalmazd a családokat és az egyházi közösségeket, hogy
segítsék a gyermekeket és a fiatalokat, amikor az Úr hívására nagylelkű
választ kell adniuk. Ámen.
Szent II. János Pál pápa

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140823.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2014. augusztus 22., péntek

[Evangelium] 2014-08-22

2014. augusztus 22. – Péntek

Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan
hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek, és egyikük, egy
törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki:
„Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?" Jézus így válaszolt:
„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és
egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló
ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik
az egész törvény és a próféták."
Mt 22,34-40

Elmélkedés:

Az ószövetségi nép számára a mózesi törvény előírásai nem egy külső
hatalomtól érkező, az emberre kényszerítő erőként nehezedő parancsok
voltak, hanem olyan szabályok, amelyek az Isten és az ember által kötött
szövetséget meghatározták. E szövetséget, amely valóban szeretetközösség,
Isten kezdeményezte és ő határozta meg kereteit. Ha a törvény parancsaiban
meglátjuk az ember életét védő és az emberi kapcsolatok alapjává a
szeretetet tevő isteni szeretetet, rögtön kegyelemnek, ajándéknak,
segítségnek tekintjük őket, hiszen megtartásuk azt eredményezi, hogy a
szeretetszövetség megmaradjon Isten és az ember között. Ebben az
értelemben válik számunkra kötelességgé, paranccsá a szeretet.
Jézus tudását, törvényismeretét akarják próbára tenni az írástudók a
legfőbb parancsról kérdezvén őt. Ő természetesen nem az emberi
kiegészítéseket tartja a legfontosabbnak, hanem az eredeti isteni törvény
két alappillérét, az Isten és az embertárs felé megnyilvánuló szeretetet
említi legfőbb parancsnak. Jézus tehát nem egyet mond, hanem kettőt, s
ezzel az emberszeretet kötelességét közvetlenül az istenszeretet mellé
állítja. Igen, bizonyos értelemben kötelességünknek kell tekintenünk, hogy
viszonozzuk Isten felénk áradó ingyenes szeretetét és szeressük
embertársainkat.
Törekszem-e arra, hogy minden nap valamilyen tett formájában kifejezzem
szeretetemet?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Ó, Istenem, te mérhetetlen szelídség és irgalom, ki ne szolgálna téged
teljes szívéből, aki csak egy kicsit is megismerte atyai szeretetedet? Ki
ne viselné szívesen igádat, amely nem teher, hanem édes; ki ne hordozná
terhedet, amely nem kínos, hanem erőssé tesz? Magad mondottad: Vegyétek
magatokra az én igámat, amely könnyű és édes, s így nyugalmat találtok
lelketeknek. Igen, Uram, ez a gyümölcse nagy parancsodnak, hogy téged
teljes szívünkből szeressünk; ez a szeretet s a neked való szolgálat
nemcsak jóvá tesz bennünket, hanem túlontúl boldoggá is!
Bellarmin Szent Róbert

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140822.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2014. augusztus 21., csütörtök

[Evangelium] 2014-08-21

2014. augusztus 21. – Csütörtök

Abban az időben Jézus ismét példabeszédekben szólt a főpapokhoz és a nép
véneihez: A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt
rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak,
jöjjenek a menyegzőre. Ők azonban nem akartak jönni. Erre más szolgákat
küldött: „Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem.
Ökreim és hizlalt állataim leöltem. Minden készen áll, jöjjetek a
menyegzőre!" De azok mindezzel mit sem törődve szétszéledtek: az egyik a
földjére ment, a másik az üzlete után nézett. A többiek pedig a szolgáknak
estek: összeverték, sőt meg is ölték őket. A király nagy haragra lobbant.
Elküldte seregeit, és felkoncoltatta a gyilkosokat, városukat pedig
felégette. Azután így szólt a szolgákhoz: „A menyegző kész, de a
meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki az útkereszteződésekre,
és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre!" A szolgák kimentek az
utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat
egyaránt. A lakodalmas ház megtelt vendégekkel.
Amikor a király bejött, hogy megszemlélje a vendégeket, meglátott köztük
egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Megszólította:
„Barátom, hogy jöhettél be ide, ha nincs menyegzős ruhád?" De az csak
hallgatott. Erre a király megparancsolta a szolgáknak: „Kezét-lábát
kötözzétek meg, és dobjátok ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és
fogcsikorgatás!" Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak!
Mt 22,1-14

Elmélkedés:

Jézus mai példázata azt tanítja, hogy Isten mindenkit meghív a mennyei
boldogságra, de ezt nem kényszeríti rá senkire. Egyesek nem fogadják el a
meghívást, mások ugyan elfogadnák, de nem bizonyulnak méltónak rá. A
kifogások meglehetősen ostobán hangzanak. A visszautasítás okaként olyan
tevékenységek szerepelnek, amelyeket bármilyen más időpontban el lehetne
végezni. A felhozott indokok ugyanakkor az udvariatlanságról is
tanúskodnak. Az érintetteknek úgy kellett volna tekinteniük a király
meghívására, hogy megtiszteltetés érte őket. A lakomára való hívás azt
jelenti, hogy a meghívó bizonyos kapcsolatban van a meghívottakkal és
szeretetét fejezi ki azzal, hogy egy asztalhoz kíván ülni velük. A
meghívottak részéről szintén a szeretet kifejezése az elfogadás, illetve
az ellenszenv kifejezése a visszautasítás. A király szolgáinak
bántalmazása már kifejezetten a gyűlölet jele.
Hogy van ez Istennel való kapcsolatunkban? Nem az ember érdemén múlik a
meghívás, hanem Isten jóságán. Az ember iránt való szeretettől vezetve
mindannyiunknak meg szeretné adni az örök boldogságot. Szabad akaratunk
miatt akár vissza is utasíthatjuk ezt a szeretetteljes hívást, vagy ha
menyegzős ruhánkat beszennyező bűneinkhez jobban ragaszkodunk, mint a
megismert isteni szeretethez, akkor könnyen elveszíthetjük az üdvösséget.
A szentgyónás lehetőséget ad, hogy új, tiszta ruhába öltöztessem lelkemet.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Áldott legyél, Jézus, aki óvsz minket a megszégyenüléstől! Magasztalunk
téged, mert meghívtál minket, szegényeidet, minket, méltatlanokat a te
lakomádra! Jöjj el, Urunk, hozzánk, és maradj velünk! Áldd meg
asztalközösségünket, te, aki arra tanítasz minket, hogyan szerezzünk
kincset a mennyben. Áldunk téged a bőséges és megtömött örökségért!
Boldogok vagyunk, mert te magad vagy osztályrészünk!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140821.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2014. augusztus 20., szerda

[Evangelium] 2014-08-20

2014. augusztus 20. – Szerda, Szent István király

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Mindaz, aki meghallgatja
szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a
házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél,
és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Aki
viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba
emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött
az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak, az összedőlt, és nagy
romhalmaz lett belőle. Ezzel Jézus befejezte beszédét. A nép
elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanított, mint akinek
hatalma van, nem úgy, mint az írástudók.
Mt 7,24-29

Elmélkedés:

Sziklára építeni
Ősszel autóval közlekedve el szoktam nézni azokat az embereket, akik az út
menti diófák alatt diót keresgélnek. A senki földjén vagy legalábbis úgy
gondolják ez a föld senki másé, csak az övék. A hagyomány szerint ez az ő
diófájuk, ez a dió őket illeti. Egyesek csak kis vödörrel jönnek, mások
hosszú póznákkal, botokkal felszerelkezve, hogy leverjék a még fán lévő
termést. Keresgélnek a gazban, mert az már nem jut eszükbe, hogy könnyebb
volna a munkájuk, ha lekaszálnák a füvet. Vagy úgy gondolkoznak, hogy
azért sem kaszálják ők le a füvet, hogy aztán más találja meg könnyebben a
diót. Néha egymással is összevesznek, kinek a dédapja, ükapja járt ide
korábban diót gyűjteni. Mert bizony annyira finom lehet a gépkocsik
kipufogógázában érett dió, hogy megér egy 100 éves perpatvart két család
között. A sorban már több fa kiszáradt, évek óta egyetlen odajáró
diószedőnek sem jut eszébe kivágni. És az ilyen helyeken soha nem látni
senkit, aki diófát ültetne. Mert mindent csak várnak az élettől, várnak az
Istentől, várnak az államtól. Pedig a diófák nem élnek örökké. Nem kellene
néha ültetni néhányat?
Szent István király személyében olyan államférfit látunk, aki nem csak
magára, hanem nemzetére, és nem csak a jelenre, hanem a jövő évszázadaira
is gondolt. A kereszténységgel olyan útra állította a magyar népet, amely
biztosította számunkra a fennmaradást. Tudta, hogy ültetni kell, jövőt
kell tervezni, építeni. Tudta, hogy sziklaszilárd alapokra van szükség,
hiszen a változó időkben számos veszély fenyegeti az egyéneket, a
közösségeket és a nemzeteket. Szent István király példája arra ösztönöz
bennünket, hogy az ünnep evangéliumában hallottak szerint keressük a
szilárd alapokat, amelyre házat, otthont és hazát lehet építeni. Olyat,
amely kiállja az idők viharait. A ház, amely földi boldogulásunkat
jelenti, a hit és a munka. A keresztény hit és a becsülettel végzett
munka. Az Isten jóságáért járó hit és az emberek szeretetét viszonzó
munka. Ezek alapja pedig a tanúságtétel és a példamutatás. Hit csak
tanúságtételből ered. Mégpedig hívő emberek hiteles tanúságtételéből. Ha
hiszünk abban, hogy a krisztusi hit valóban érték, amely megadja életünk
értelmét és megmutatja célját, s ha szeretnénk, hogy a következő
nemzedékek is értéknek és életet segítő vezérelvnek tekintsék, akkor
tovább kell adnunk a hitet. A hittételek, hitigazságok tanítása még nem
elég. Az Isten létezését bizonyítani szándékozó filozófia, elmélet még nem
elég. Az isteni jelenlét felfedezése a történelem eseményeiben még nem
elég. Az isteni közbeavatkozás megcsodálása egyes szent emberek életében
még nem elég. Hitünk szóbeli megvallása egyéni vagy közösségi szinten még
nem elég. A hitről való tanúságtétel ugyanis azt jelenti, hogy hitem
szerint élek. Hétköznap és vasárnap egyaránt, mert a hit és a vallásosság
nem ünneplős ruha, amelyet vasárnaponként magamra veszek, hanem mindennapi
feladat, mindennapi kereszthordozás. A tanúságtétel mellett a másik
szilárd alap a példamutatás, ami másokat is becsületes munkavégzésre
ösztönöz. Nem elég lelkesen beszélni valakinek a munka szeretetéről. Nem
elég megtanítani a mesterfogásokat, átadni neki a szaktudást. Ha várjuk,
hogy az ingyendió az ölünkbe pottyanjon, még nem tettünk semmit. Talán
csak a gyerekeid vagy az unokáid fognak enni a terméséből, de menj és
ültess egy diófát! Ha megtetted, elmondhatod: Szent István király magyar
népéhez tartozom.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Istenünk! Az évszázadok során megtapasztalhattuk, hogy a világ,
amely sokszor nem a népek hazájának, hanem a nemzetek küzdőterének tűnik,
nem siet segítségünkre a bajban. Csak a magunk erejében, tudásában,
hősiességében és Istenhez szóló imáinkban bízhatunk. Hozzád imádkozunk,
hogy országunk vezetői Szent István király lelkületével szolgálják
hazánkat. Segíts, hogy magyar nemzetünk minden tagja a földi haza építése
közben az égi haza felé is törekedjen!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140820.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2014. augusztus 19., kedd

[Evangelium] 2014-08-19

2014. augusztus 19. – Kedd

A gazdag ifjú távozása után Jézus így szólt tanítványaihoz: „Bizony,
mondom nektek: A gazdag nehezen jut be a mennyek országába. Újra mondom
nektek: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutnia
Isten országába." Ennek hallatára a tanítványok igen megdöbbentek, és azt
kérdezték: „Hát akkor ki üdvözülhet?" Jézus rájuk tekintett, és így szólt:
„Embereknek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges." Ekkor Péter
megkérdezte: „Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz
a jutalmunk?" Jézus így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: ti, akik
követtetek engem: a világ megújulásakor, amikor az Emberfia dicsőséges
trónjára ül, együtt ültök majd vele tizenkét trónon, hogy ítélkezzetek
Izrael tizenkét törzse felett. Sőt mindaz, aki elhagyja értem otthonát,
testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét, százannyit
kap, és elnyeri majd az örök életet. Sokan lesznek az elsőkből utolsók, és
az utolsókból elsők."
Mt 19,23-30

Elmélkedés:

Miután a gazdag ifjú, aki Jézus követéséért nem volt képes vagyonáról
lemondani, szomorúan távozott (lásd tegnapi evangélium), az Úr
figyelmezteti tanítványait a gazdagság veszélyére. A vagyon és a pénz (és
sok esetben nem a nagy vagyon, hanem egy kisebb is) válaszút elé állítja
az embert. A történetben szereplő fiú, mivel fiatal volt, nem saját
munkájával szerezhette nagy vagyonát, hanem bizonyára szüleitől kapta vagy
örökölte azt. A családi vagyon vagy annak egy részének átadásával a szülei
gondoskodtak arról, hogy a földi életben ne legyenek gondjai. Ez a jóléti
helyzet később bilincsbe köti a fiút, aki észre sem veszi, hogy
szabadságától fosztja meg a pénzben való bővelkedés, s ettől az erős
béklyótól nem tud szabadulni még Jézus kedvéért sem. A vagyon, amit
előnynek tartott, most valójában hátrányára válik, hiszen megakadályozza
egy tökéletesebb élet megvalósításában.
Napjainkban is vannak olyan fiatalok, akiket szüleik hasonló helyzetbe
hoznak. Sok szülő állandóan azt hajtogatja, hogy „a gyerekeimért dolgozok,
és azt akarom, hogy mindenük meglegyen, ami nekem nem volt." De miért nem
gondolnak arra, hogy a vagyonban való bővelkedés elszakíthatja Istentől
gyermeküket? Ha a szülők le is mondanak az örök életről, a gyermekeikkel
ezt nincs joguk megtenni. Engedni kellene, hogy a fiatalok ne a pénztől
függve, hanem szabadon választhassanak!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Mutasd meg, Uram, a Szegénységet, amelyet annyira szerettél! Irgalmas
Jézus, légy irgalommal irántam, teljesen eltölt a vágy Úrnőm, a Szegénység
után, aki nélkül nem lelek nyugalmat. Te lobbantottad fel, Uram, szívemben
az érte epedő szerelmet, add meg hát a jogot is, hogy enyém lehessen! Arra
vágyom, hogy ebben a kincsben legyek gazdag! Állhatatosan kérlek, had
lehessen mindig az enyém! Uram, Jézus, Te egészen szegény voltál, s így én
sem kívánok e földön semmit sem a sajátomnak mondani, és csak abból akarok
élni, amit felebarátaim adnak nekem!
Assisi Szent Ferenc

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140819.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2014. augusztus 18., hétfő

[Evangelium] 2014-08-18

2014. augusztus 18. – Hétfő

Egy alkalommal Jézushoz járult egy gazdag ifjú, és megkérdezte: „Mester,
mi jót kell tennem, hogy eljussak az örök életre?" Jézus így válaszolt
neki: „Miért kérdezel engem a jóról? Csak egyedül Isten a jó. Ha pedig el
akarsz jutni az életre, tartsd meg a parancsokat!" Az ifjú tovább
kérdezte: „Melyeket?" Jézus felsorolta: „Ne ölj, ne paráználkodjál, ne
lopj, hamisan ne tanúskodjál, atyádat és anyádat tiszteld, és szeresd
felebarátodat úgy, mint önmagadat!" Az ifjú erre kijelentette: „Ezt mind
megtartottam. Mit kell még tennem?" Jézus így felelt: „Ha tökéletes akarsz
lenni, menj, add el mindenedet, és árát oszd szét a szegények között, így
kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, és kövess engem!" Ennek hallatára az
ifjú szomorúan eltávozott, mert nagy vagyona volt.
Mt 19,16-22

Elmélkedés:

A gazdag ifjúhoz hasonlóan nekünk sem más valakihez, hanem Jézushoz
érdemes fordulnunk a szívünk mélyéről feltörő kérdéssel: „Mester, mi jót
kell tennem, hogy eljussak az örök életre?" (Mt 19,16). Az ifjú jól tudta
és nekünk is érdemes megfontolnunk és megértenünk azt az igazságot, hogy a
jócselekedetek és életünk végső beteljesedése között szoros kapcsolat van.
Az életünk folyamán végzett jócselekedetek érdemül szolgálnak számunkra,
főként, ha testvéreinkben magának Jézusnak akarunk szolgálni, s mindent
önzetlenül teszünk. Érdemes nekünk is Jézushoz fordulnunk, aki Szentlelke
által megvilágosítja értelmünket és feltárja előttünk a jó és a rossz
mélységeit, megadva a kegyelmi segítséget, hogy mindig a jót válasszuk az
üdvösség felé törekedve.
Hiába a gazdag ifjú jó szándéka és hiába a törvények ismerete, mindez nem
elegendő számára, hogy valóban a helyes utat válassza. Pedig meg volt rá a
lehetősége. Indulhatott volna, de a szíve nem volt kész az útra, vagyona
visszatartotta, s nem volt kész megszabadulni attól, lemondani arról, ami
őt megakadályozta az Úr követésében.
Hiába adott számunkra a hit ismerete, hiába él bennünk helyes szándék a jó
megtételére, mindez nem elegendő. Jézus azt szeretné, ha teljes szívünkkel
hozzá ragaszkodnánk. Feltétlenül le kell mondanunk mindarról, ami fogva
tartja szívünket. Krisztus követésére csak szabad szívvel lehet indulni.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Nagy Isten, Urunk és Mesterünk, örökké szent és megszentelő isteni
akaratod teljesedjen bennem, gazdagságban, szegénységben, örömben,
bánatban, megpróbáltatásban, életben és halálban. Jóságos Isten, legyen,
amint Te akarod, létemet és akaratomat a te isteni elhatározásaidhoz, a
megpróbáltatásokhoz vagy büntetésekhez igazítom. Atyám, legyen meg a te
akaratod, és ne az enyém!
Flüei Szent Miklós

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140818.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2014. augusztus 17., vasárnap

[Evangelium] 2014-08-17

2014. augusztus 17. – Évközi 20. vasárnap

Abban az időben: Jézus továbbhaladt, és Tirusz és Szidon vidékére vonult
vissza. És íme, jött egy arra lakó kánaáni asszony, és kiáltozva kérte:
„Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! A lányomat kegyetlenül gyötri a gonosz
szellem!" Ő azonban szóra sem méltatta. Végül odamentek hozzá tanítványai,
és arra kérték: „Küldd el őt, ne kiáltozzon utánunk!" Jézus kijelentette:
„Az én küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól." Ám az
asszony odajött, és leborult előtte e szavakkal: „Uram, segíts rajtam!" Ő
így válaszolt: „Nem való elvenni a gyerekek kenyerét és odadobni a
kutyáknak!" Mire az asszony: „Igen, Uram, de a kutyák is esznek abból, ami
lehull gazdájuk asztaláról!" Erre Jézus így szólt hozzá: „Asszony! Nagy a
te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd!" És a lánya meggyógyult még abban
az órában.
Mt 15,21-28

Elmélkedés:

Kérés és hálaadás
A mai evangéliumban Jézus és a kánaáni asszony beszélgetését olvassuk. Az
asszony azt kéri Jézustól, hogy gyógyítsa meg lányát, akit fogva tart egy
gonosz szellem. Kissé meglepődünk azon, hogy Jézus, aki más esetekben
szívesen fogadta az ilyen jellegű kéréseket, most szóra sem méltatja őt,
úgy viselkedik, mintha meg sem hallotta volna. Az asszony mégsem akar
távozni, az elutasítást jelző hallgatás ellenére is bízik, ezért ha nem is
tud Jézus közelében maradni, továbbra is hangos kiáltásokkal ismétli meg
kérését. Emiatt a tanítványok arra kérik Mesterüket, hogy küldje el. Erre
Jézus már nem hallgatásával, hanem szavaival kifejezetten megtagadja a
kérést, mondván, hogy küldetése csak a választott néphez szól és nem a
pogányokhoz. E határozott visszautasítás sem készteti távozásra az
asszonyt, aki Jézus lába elé borulva ismétli meg sokadszorra kérését. Az
Úr még ekkor sem enged neki, hanem kijelentésével valósággal megsérti az
asszonyt, hiszen a kutyákhoz hasonlítja. Ő viszont nem sértődik meg, hanem
a Jézus által említett „kutyás-mondást" a saját javára fordítja, s így
erősíti meg kérését. Jézus ekkor enged, megdicséri hitét, meggyógyítja
lányát. Mit tanulhatunk e történetből?
Elsőként a kitartó kérést kell megemlítenünk. Amikor Istentől kérünk
valamit, akkor nem szabad feladnunk. Egy idős asszony meséli el, hogy
unokája évek óta súlyos beteg. Felsorolja, milyen módszereket, kezeléseket
alkalmaztak nála, hány helyre vitték már orvosokhoz és professzorokhoz,
miféle készítményeket hozattak neki külföldről. Bátorítom, hogy imádkozzon
unokájáért. Erre így válaszol: „Azt már megtettem, nem segített!" - aztán
távozik. Szavaiból arra következtetek, hogy a sokféle gyógymód között
próbálkozott az imádsággal is, de mivel nem hatott néhány nap vagy hét
alatt, abbahagyhatta. Vigyázzunk! Az imádkozás nem erre való! Így nem
szabad imádkoznunk! Aki azt mondja, hogy nekiáll imádkozni egy szándékra
és Isten három hét alatt teljesítse kérését, az teljesen félreérti az
imát. Mert Isten talán éppen azt akarja megtudni, hogy mennyire vagyunk
kitartóak.
A másik lényeges üzenet, hogy Isten nem elutasító. Lehet, hogy csak
próbára akar tenni minket. Próbára teszi kitartásunkat, hitünket. Ha az
első visszautasításnak tűnő eset után elfordulunk tőle, nem kérjük tovább
őt, akkor az a bizalmatlanságunk jele. Azzal a bizalommal érdemes
imádkoznunk, hogy Isten meghallgat minket. És azzal a bizalommal, hogy jól
tudja, mire van szükségünk lelkünk üdvössége érdekében.
A harmadik mondanivaló pedig az, hogy Isten jósága minden ember felé
kitárul, senki, egyetlen ember, egyetlen nép sincs kizárva abból. Jézus
korában elterjedt volt a zsidók között az a felfogás, hogy Isten csak
őket, a választott nép tagjait segíti, üdvözíti. Amikor Jézus meghallgatja
ennek a nem zsidó, hanem pogány asszonynak a kérését, bizonyítja, hogy
Isten senkitől nem tagadja meg szeretetét. Szeretetének, jóságának,
gondviselésének megtapasztalása és végső soron az üdvösség elnyerése nem
egyes népek vagy egyes személyek kiváltsága, hanem minden ember számára
elérhető.
Befejezésül még egy tanulság: Amennyire buzgók és lelkesek vagyunk a kérő
imában, olyannyira legyünk buzgók a hálaadásban is!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Mindenható Istenünk! Te mindenkit meghívsz a veled való közösségre és
senkit sem zársz ki szeretetedből. Minden embernek felkínálod az
üdvösséget és megmutatod, milyen úton érhetjük azt el. Egyedül mi, emberek
zárhatjuk ki magunkat azzal, ha elutasítunk téged, megtagadjuk a neked
való engedelmességet és semmibe vesszük törvényeidet. Hálásak vagyunk
azért, hogy minden embernek, nekünk is és minden embertársunknak megadod a
segítséget ahhoz, hogy üdvözüljünk.

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140817.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Blogarchívum