2025. május 10., szombat

[Napi e-vangelium] 2025. május 11. vasárnap

2025. május 11. – Húsvét 4. vasárnapja

Evangélium

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, és senki nem ragadja ki őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, nagyobb mindenkinél: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. Én és az Atya egy vagyunk."
Jn 10,27-30

Elmélkedés

Pásztori szolgálat
Ma papi és szerzetesi hivatások világnapja van. A pap olyan személy, aki meghallotta Krisztus hívását és követi a Jó Pásztort. Emellett megbízást kap Istentől arra, hogy ő is pásztorként vezesse Isten népét, s e feladatának akkor tud megfelelni, ha a rábízottak megismerik hangját, pontosabban szavában, igehirdetésében felismerik az Úr szavát és életében felismerik Jézus odaadását és szeretetét. Egyedül Jézus önátadása, amellyel Istennek és az Egyháznak adja önmagát, lehet a mintája annak, ahogy a pap Istennek szenteli egész életét és részt vállal az Egyház küldetésében. Ez az Isten felé megmutatkozó önátadás és önfelajánlás alapozza meg a pásztori szolgálatot, amely minden pap hivatásának része. A pap pásztori szolgálata másodsorban megköveteli, hogy személyes kapcsolatot tartson egyházi elöljáróival és kifejezze készségét, hogy szolgálatát mindig az Egyház nevében és annak irányítását elfogadva végzi, azaz a pap önfelajánlása az egyházi közösség felé is megnyilvánul. Az önfelajánlás harmadik területe az, hogy a pap egészen a rá bízott híveknek adja magát, azaz Krisztus szeretetét sugározza feléjük.
Minden pap arra kap küldetést, hogy az evangélium hirdetésével az embereket a hitre vezesse, illetve megerősítse őket a hitben. E küldetés a feltámadt Krisztus parancsára vezethető vissza, aki mennybemenetele előtt ezt mondta apostolainak: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül" (Mk 16,15-16). Jézus Krisztus örömhírét azzal a szándékkal hirdeti a pap, hogy az emberek eljussanak a hitre. A hit elfogadásának jele a keresztség, amely Istenhez kapcsolja az embert. Az Egyház minden keresztelendő személytől megkívánja a hit megvallását, amelyet felnőttek esetében ő személyesen fejez ki, gyermekek keresztelése esetén pedig az ő nevükben szüleik fejeznek ki. Az Egyház a keresztelés ünnepélyes cselekedete után sem hagyja magára az újonnan megkeresztelteket, hanem a papok szolgálata által a későbbiekben is segíti őket, hogy a hit kibontakozzon, folyamatosan erősödjön bennük, illetve a szülők számára is megadja a szükséges segítséget ahhoz, hogy gyermeküket a hitre neveljék.
A pap szavával és életpéldájával egyaránt Jézus Krisztust és az ő evangéliumát hirdeti. A hit igazsága ugyanis Krisztusból indul ki és a hitre jutott embert Krisztushoz vezeti. A hit által az ember újjászületik Krisztusban, és küldetést kap arra, hogy a szeretet új parancsa szerint éljen. Az embereknek szükségük van Krisztus szavára, hogy megismerjék a szeretet megélésének útját, és ezt a szót, igazságot a papok hirdetik nekik. Figyeljünk engedelmes lélekkel és nyitott szívvel Krisztus üzenetére, amely a papok szolgálata által jut el az emberekhez!
A mai evangéliumban Jézus önmagát nevezi pásztornak. Ezt mondja: „Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik." Jézus olyan pásztor, aki őrzi juhait, vigyáz rájuk, jól ismeri az őket fenyegető veszélyeket. Ezért mondja: „senki nem ragadja ki őket kezemből." Felelősséget érez azokért, akiket az Atya rábízott, ezért semmilyen körülmények között nem hagyja el helyét. Az Úr hűséges pásztori feladatához, közösségét, az Egyházat, szelíd szeretettel védelmezi. Ha a krisztusi közösséghez tartozunk, soha nem érezzük magunkat védtelennek vagy kiszolgáltatottnak, mert örök pásztorunk gondunkat viseli, többek között oly módon, hogy szíve szerinti pásztorokat ad minden korban a nyáj élére, akik az ő nevében végzik pásztori szolgálatukat.
© Horváth István Sándor


Imádság

Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus! Segítsd a papokat, hogy mindenkor a mennyei Atya szeretetét sugározzák a gyermekek és a fiatalok felé! Segítsd a papokat, hogy hirdessék az életet, és arra bátorítsák a családi életre készülőket és a családokat, hogy mindig számíthatnak Isten segítségére! Segítsd őket, hogy Isten jóságát és erősítő kegyelmét közvetítsék a betegeknek és a haldoklóknak! Élj minden pap szívében, hogy az irgalomban gazdag Istent képviseljék, amikor gyóntatják a bűnbánókat és a megtérőket! Segítsd őket, hogy hivatásukat szolgálatnak tekintsék és mindig szeretettel végezzék!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250511.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. május 9., péntek

[Napi e-vangelium] 2025. május 10. szombat

2025. május 10. – Szombat

Evangélium

Abban az időben, amikor Jézus Kafarnaumban az élet kenyeréről beszélt, tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?" Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szól hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak közöttetek, akik nem hisznek." Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni. Aztán így folytatta: „Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki." Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele. Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?" Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje."
Jn 6,60-69

Elmélkedés

Jézus beszédének fogadtatását írja le a mai evangélium. A beszédben azt az igényt támasztotta hallgatóival szemben, hogy ismerjék el a mennyei Atyától való származását, fogadják el, hogy egyedül ő az örök élet közvetítője és higgyenek abban, hogy az általa adott élő kenyérben valóságosan jelen van. Egyesek számára mindez túl sok újdonságot tartalmazott, és itt most nem azokról a vallási vezetőkről van szó, akik sok esetben vitába szálltak Jézussal, hanem az ő tanítványairól. A tanítványoknak e kételkedő, bizonytalankodó, értetlenkedő csoportjától elkülönül a tizenkét apostol, akik már ekkor kitartanak Mesterük mellett, pedig bizonyára ők sem értették meg teljesen a beszédet. Ők továbbra is Jézus mellett maradnak, bár látják, hogy egyesek ettől kezdve már nem követik őt.
Jézust nem rendíti meg a kételkedők távozása, de megerősítést, hitvallást kér legközvetlenebb tanítványaitól, apostolaitól. Péter a maga és társai nevében jelenti ki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak." E hitvallás egyrészt azt jelenti, hogy Jézus az örök életre vezető igazság birtokosa, másrészt annak elismerése, hogy valóban ő az örök élet tápláléka.
A Krisztusban való hit a mi legnagyobb kincsünk. Ha vezetésével eljutunk az örök életre, az a legnagyobb boldogság.
© Horváth István Sándor


Imádság

Jézusunk köszönjük, hogy megmutattad, mit vársz tőlünk. Te valóban sokat kívánsz tőlünk. Kemények a szavaid, de csak hálát adhatunk nagy bizalmadért, mert parancsaid értünk és nem ellenünk szólnak. Előtted kedvesebb a megbocsátás az oltárra helyezett áldozatnál, az igaz szó az eskünél. Segíts csírájában elfojtani a rosszat, segíts nem elnézőnek lennünk magunkkal szemben! Kemény a szavad, de hiszem, hogy jobb nekem saját akaratomról egészen lemondani, hogy semmi ne akadályozzon az örök élet felé!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250510.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. május 8., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2025. május 09. péntek

2025. május 9. – Péntek

Evangélium

Amikor Kafarnaumban Jézus az élet kenyerének mondta önmagát, vita támadt a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?" – kérdezték. Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Az én testem ugyanis valóban étel és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez a mennyből alászállott kenyér. Nem az, amelyet atyáitok ettek, és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él." Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.
Jn 6,52-59

Elmélkedés

Jézus megerősíti, hogy az ő teste valóban étel, amelyet mindazok magukhoz vehetnek, akik el akarnak jutni az örök életre. Mi az alapja az Oltáriszentség és az örök élet szoros kapcsolatának?
Az örök életre az ember úgy jut el, hogy meghal és Isten feltámasztja őt az új életre. Igaz ez minden emberre és igaz Jézusra is. Az ő halálára nagypénteken emlékezünk, feltámadását pedig húsvétvasárnap ünnepeljük. E két esemény összetartozik, pontosabban egy harmadikat, egy ezeket megelőzőt is hozzá kell kötnünk, mégpedig az Úr utolsó vacsoráján történteket. Az utolsó vacsora Jézus áldozata, amely egyben a keresztáldozat és a feltámadás elővételezése. A kenyérben és a borban Krisztus önmagát adja nekünk. A kereszten szintén önmagát adja, s ez igaz feltámadására is, hiszen ez által nyerünk új életet, üdvösséget.
Az Oltáriszentségben, az Eucharisztiában a múlt, a jelen és a jövő találkozik, mert a szentmisében emlékezünk egy múltbeli eseményre, Krisztus áldozatára, megünnepeljük, hogy jelenvalóvá válik köztünk a jelenben és elővételezzük az örök életet, amely a jövőben vár ránk. A szentmisének akkor vagyok igazán részese, ha magam is áldozattá válok és egyesülök Krisztussal, akit a szentáldozásban veszek magamhoz.
© Horváth István Sándor


Imádság

Úr Jézus! Te vagy életem sziklája, a biztos talaj, melyen nem inog meg lábam. Könnyebb a homokra építeni. Sokszor csábít az egyszerűbb megoldás, a világ kincset, hírt, gyönyört ígér. De aki az eke szarvára tette a kezét, nem nézhet hátra, és Péterrel együtt mondja: „Uram, kihez mennénk, az örök élet forrásai belőled fakadnak!" Sziklaházként a te templomod leszek. Jöhet az eső, és fújhat a szél, nem vesztem el a hitem, nem lesz úrrá rajtam a bizalmatlanság vagy a depresszió, életem értelme dicsőséged hirdetése!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250509.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. május 7., szerda

[Napi e-vangelium] 2025. május 08. csütörtök

2025. május 8. – Csütörtök

Evangélium

A kenyérszaporítás utáni napon Jézus így szólt a sokasághoz: „Senki sem jöhet hozzám, ha nem vonzza az Atya, aki küldött engem. Én feltámasztom őt az utolsó napon. A prófétáknál ezt olvassuk: „Mindnyájan Isten tanítványai lesznek." Mindaz, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki. Csak aki Istentől való, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, és mégis meghaltak. Itt a mennyből alászállott kenyér, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adni fogok, az én testem a világ életéért."
Jn 6,44-51

Elmélkedés

A kenyérszaporításkor Jézus földi kenyeret adott az embereknek, amely a test tápláléka. Ezt követően pedig a mennyei kenyérről beszél, amely lelki táplálék az emberek számára. A hallgatóság elcsodálkozott, amikor Jézus kijelentette, hogy ő az örök élet kenyere és teste valóban táplálék, hiszen ekkor még nem tudhattak az Eucharisztia csodájáról. Az Úrnak a mai evangéliumban mondott szavai nagycsütörtökön valósultak meg első alkalommal. Azóta az általa mondottakat és tetteket megismételve minden szentmisével valóságosan megjelenik Krisztus az átváltoztatott kenyérben és a borban.
Az Oltáriszentséggel kapcsolatban kettős feladatunk van. Egyrészt hinnünk kell, hogy az Eucharisztia valóban Krisztus teste, másrészt táplálkoznunk kell ezzel a kenyérrel, amely az örök élet tápláléka számunkra. Ebből a kenyérből él és táplálkozik az Egyház s minden hívő, aki az Egyházhoz tartozik.
A szentmisében az átváltoztatást követően hitünk szent titkának nevezzük az Oltáriszentséget. Titokzatos már maga a történés, amikor a miséző szavára a kenyér az Úr testévé, a bor az ő vérévé változik át, de titokzatos a mi Urunk jelenléte is az átváltozott kenyérben és borban. Mindezt csak hittel tudjuk elfogadni, az emberi ész és értelem ugyanis korlátokba ütközik. Az átváltoztatásban az Egyház hite fogalmazódik meg, amely magába foglalja az én személyes meggyőződésemet is arról, hogy Krisztus valóságosan jelen van az Oltáriszentségben.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te boldognak nevezted azokat, akik hallgatják az Isten szavát, hallgatnak téged. Nem csupán a szavak meghallgatásáról és a tanításnak való engedelmességről beszéltél, hanem arról, hogy ragaszkodjunk hozzád, aki számunkra a leghitelesebben közvetíted a mennyei Atya szavát és akaratát. Követődként akkor válunk Isten tanítványaivá, ha osztozunk életedben, sorsodban, engedelmességedben, szenvedéseidben és feltámadásodban. Vezess minket, Urunk, az üdvösségre!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250508.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. május 6., kedd

[Napi e-vangelium] 2025. május 07. szerda

2025. május 7. – Szerda

Evangélium

Kafarnaumban így tanította Jézus a sokaságot: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha. Megmondtam nektek: Bár láttok engem, mégsem hisztek. Minden, amit az Atya nekem ad, hozzám jön. Aki tehát hozzám jön, nem utasítom el. Nem azért jöttem le a mennyből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Aki pedig küldött, annak az az akarata, hogy semmit el ne veszítsek abból, amit nekem adott, hanem feltámasszam az utolsó napon. Atyám akarata az, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, és én feltámasztom az utolsó napon."
Jn 6,35-40

Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporítást követően Jézus hosszasan beszél a népnek az általa adott kenyérről. A hallgatóság az Isten által adott kenyérre, a mannára gondolt, ami a pusztai vándorlás során táplálékot jelentett az éhező népnek. A zsidók számára ez az egykori csoda meghatározó esemény volt, ezért gondolataikban keresték a kapcsolatot azzal a kenyérrel, amit Jézustól kaptak az előző napon.
Mi másként értjük Jézus szavait, hiszen a kenyérről mondott beszédének minden kijelentését már az Oltáriszentségre vonatkoztatjuk. A mai szakaszban az Úr a következőket mondja: „aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha." Természetesen nem a földi táplálékra gondol, hanem a lelkiekre, és mi is az élő kenyérre gondolunk, az Eucharisztiára, Krisztus testére. Jézushoz menni azt jelenti, hogy hittel elfogadom őt, hittel befogadom őt, egyesülök vele. E lelki kapcsolat, lelki egyesülés a szentáldozásban jön létre. Az Oltáriszentségben Krisztus testének vétele mindig arra a szeretetre emlékeztet minket, amit az Úr vállalt értünk, s ami erősebb a halálnál. Krisztus szüntelenül találkozni akar velünk, hozzánk jön, s azt kéri, hogy mi hozzá menjünk. Önmagát, testét és vérét adja nekünk az átváltoztatott kenyérben és borban, amikor pedig magamhoz veszem őt, akkor önmagamat adom át neki teljesen.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te megelőző és mindent felülmúló szeretetednél nincs nagyobb. Azért jöttél el emberi világunkba, azért lettél emberré és éltél a földön, azért tanítottad az embereket, azért vállaltad a szenvedést és a halált, azért támadtál fel a halálból és küldted el pünkösdkor a Szentlelket, hogy megismerjük a mennyei Atya végtelen szeretetét. Éljen bennünk a te szereteted és ezt tartsuk életünkben a legnagyobb ajándéknak. Az élet szeretet nélkül, a szeretet megvallása nélkül értelmetlen. A szeretetben megtalálom életem értelmét. Segíts, hogy naponta cselekedetekkel mutassam ki szeretetemet feléd és embertársaim iránt!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250507.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. május 5., hétfő

[Napi e-vangelium] 2025. május 06. kedd

2025. május 6. – Kedd

Evangélium

Abban az időben, amikor Jézus az örök élet kenyeréről beszélt, így szóltak hozzá a tömegből: „Hadd lássuk, milyen csodát művelsz, hogy higgyünk neked! Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az írás mondja: Égből való kenyeret adott enni nekik." Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek; nem Mózes adott kenyeret az égből, hanem Atyám adja az igazi mennyei kenyeret. Az az Isten kenyere, amely leszállt a mennyből, és életet ad a világnak." „Uram – kiáltották –, add nekünk mindig ezt a kenyeret!" Jézus így válaszolt: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem."
Jn 6,30-35

Elmélkedés

Jézus az élet kenyerének nevezi magát a mai evangéliumban. Az Oltáriszentség Krisztus halálának és feltámadásának titkát egyaránt magában foglalja. Így is mondhatjuk: a feltámadt Krisztus az élet kenyere, az élő Krisztus az örök élet kenyere. Keresztény életünk és lelki fejlődésünk során el kell vagy el kellene jutnunk odáig, hogy mindezt személyes hitvallásként is elmondhassuk, ami talán így hangzana: Krisztus a mi életünk kenyere, ő az én örök életem. Akarok-e belőle élni? Szeretném-e, hogy bennem éljen? A mi Urunk a legnagyobb ajándékot adta az utolsó vacsorán az apostoloknak: saját testét a kenyérben. Nekünk is a legnagyobb ajándékot adja a szentmisében: önmagát.
Krisztus önátadása az Atyának arra ösztönöz, hogy életemet Istennek ajánljam fel. Szent Pál apostol ezt írta: „élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él bennem" (Gal 2,20). Él-e bennem Krisztus? Az ő keresztáldozatának akkor van üdvözítő hatása rám, ha testét és vérét magamhoz véve szentáldozáshoz járulok.
Amikor Jézus első alkalommal beszélt az embereknek arról, hogy az ő teste étel és az ő vére ital, hallgatói csodálkoztak ezen, nem értették szavait, ezért többször is megismételte azokat. Mi talán már világosabban látjuk, hogy a szentmisében átváltoztatott kenyér valóban Krisztus testévé változik át. A Krisztussal való bensőséges egyesülés a szentáldozásban valósul meg.
© Horváth István Sándor


Imádság

Drága Jézus! Sokszor olyan nehéz az élet. Teszem a dolgom, és nincs elismerés. Vonj magadhoz engem fáradtságomból. Köszönöm, hogy ezerszeres jutalmat ígérsz minden erőfeszítésemért. Neked akarok dolgozni, tisztességes akarok maradni, ha mások tisztességtelenek is, szolgálni akarok, ha mások uralkodnak is. Szelíd és alázatos szívű Jézus, hiszem, hogy csak benned találom meg lelkem nyugalmát, te adsz új erőt a mindennapokhoz. Köszönöm megnyugtató szavaid!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250506.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. május 4., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2025. május 05. hétfő

2025. május 5. – Hétfő

Evangélium

A csodálatos kenyérszaporítás utáni napon a Genezáreti-tó túlsó partján maradt népnek eszébe jutott, hogy csak egy bárka volt ott. Tudták, hogy Jézus nem szállt a bárkába tanítványaival; tanítványai ugyanis egyedül hajóztak el. Közben Tibériásból több bárka jött a hely közelébe, ahol az Úrtól megáldott kenyeret ették. Amikor tehát a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait, bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?" „Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –, nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, – őt ugyanis az Atya igazolta." Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?" „Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött."
Jn 6,22-29

Elmélkedés

János evangélista arra törekszik, hogy a lehető legpontosabban írja le az eseményeket, gyakran megjelölve a helyet és az időt is. A csodálatos kenyérszaporítás a Genezáreti-tó keleti partján történt. Innen indultak az apostolok bárkával éjszaka Kafarnaum felé, ekkor történt Jézus vízen járása. A kenyércsoda utáni napon immár Kafarnaum közelében zajlanak az események. Az emberek feltehetően nem hajókkal jöttek, hanem a tavat északi irányban megkerülve gyalogosan tették meg a mintegy 12-14 km-es távolságot. Jézust keresik. Amikor megtalálják őt, Jézus beszédet intéz hozzájuk, amelyben az élő kenyérről, az örök élet kenyeréről ad tanítást. Ezt a beszédet olvassuk részleteiben a héten.
Lényeges, hogy Jézus azoknak beszél, akik jelen voltak a kenyérszaporításnál és ettek az általa adott kenyérből. A hallgatóságnak tehát már van tapasztalata arról, hogy Jézus tud kenyeret adni. Erre a tapasztalatra, élményre épít a beszéd. Egyrészt beszél a földi kenyérről, másrészt utal a mennyei kenyérre, amelyet szintén Jézus ad majd az Oltáriszentségben. A testi táplálékról fokozatosan a lelki táplálékra helyezi a hangsúlyt, mint olyan eledelre, amelyért érdemes az embernek fáradoznia az örök élet elnyerése érdekében.
Keresem-e Jézust? Vágyom-e az általa adott mennyei kenyérre?
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Istenünk! Neked köszönhetjük születésünket, emberi létünket, egész életünket. Te szeretettel fordulsz felénk és gondoskodsz rólunk életünk során. Örömmel adunk most neked hálát mindazért, amit tőled kapunk. Megismerjük isteni nagyságodat és fenségedet, ezért örömmel imádunk téged. Benned felismerjük jóságos Atyánkat, aki a javunkat akarod, ezért szívesen fordulunk hozzád kéréseinkkel. Sokszor megtapasztaljuk irgalmasságodat és megbocsátó jóságodat, ezért bizalommal fohászkodunk hozzád bűneink bocsánatáért. Urunk, hallgasd meg imáinkat!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250505.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Blogarchívum