2013. március 30., szombat

[Evangelium] 2013-03-30

2013. március 30. – Nagyszombat, Húsvét vigíliája

A hét első napján kora hajnalban az asszonyok kimentek Jézus sírjához, s
magukkal vitték az előkészített illatszereket is. A kő el volt hengerítve
a sírtól. Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták.
Még fel sem ocsúdtak meglepetésükből, amikor két férfi jelent meg
mellettük, ragyogó ruhában. Ijedtükben a földre szegezték tekintetüket. De
azok így szóltak hozzájuk: „Miért keresitek az élőt a halottak között?
Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még
Galileában járt: Az Emberfiának a bűnösök kezébe kell kerülnie,
fölfeszítik, de harmadnapra feltámad." Erre eszükbe jutottak ezek a
szavak.
A sírtól visszatérve mindezt hírül adták a tizenegynek és a többieknek.
Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária s néhány más, velük lévő
asszony hozta a hírt az apostoloknak, de azok üres fecsegésnek tartották,
és nem hittek nekik. Péter azonban menten a sírhoz futott. Benézett a
sírba, de csak a lepleket látta ott. Igen elcsodálkozott a történteken, és
hazament.
Lk 24,1-12

Elmélkedés:

Húsvéti jelek
Nikolausz Kopernikusz, a híres lengyel csillagász a következő feliratot
vésette sírkövére: „Nem kérek Páléhoz hasonló kegyelmet, sem azt, ami
Péternek adatott. Csak a keresztfán a jobb latornak adott irgalomért
fohászkodom". Ehhez hasonló alázattal imádkozunk a mai estén mindannyian
Istenhez: Irgalmazzon nekünk és a feltámadás által adja meg nekünk az örök
életet! Hirdesse ez az éjszaka az irgalom győzelmét a bűn felett, az élet
győzelmét a halál felett!
A világosság elmúltával és a sötétség beálltával kezdődik a húsvéti
vigília szertartása, amely a tűzszenteléssel, valamint a húsvéti gyertya
meggyújtásával és annak templomba hozatalával kezdődik. Ezután következik
a húsvéti örömének, amely összefoglalja a megváltás történetét. Az
igeliturgia során felidézzük azokat az ószövetségi eseményeket, amelyekkel
az üdvtörténet során Isten előkészítette a Megváltó érkezését. A
keresztség szentségének kiszolgáltatása, illetve ahol nincsenek
keresztelendők a keresztségi fogadalom megújítása után a szokásos módon
folytatódik a szentmisében az eucharisztia liturgiája, amelyet a
feltámadási körmenet követ. (Ez utóbbit vasárnap hajnalban vagy délelőtt
is szokták tartani.)
A szertartás elemei a feltámadásba vetett hitet kívánják felébreszteni és
erősíteni. Hogyan született meg egykor a húsvéti hit Jézus apostolaiban,
tanítványaiban és az asszonyokban? Hogyan születik meg a feltámadás
húsvéti hite bennünk, bennem? A mai evangélium az első húsvéti élményt
írja le. Vasárnap hajnalban asszonyok mennek Jézus sírjához, hogy a
pénteken elmaradt balzsamozást elvégezzék. Az ehhez szükséges
illatszereket viszik magukkal. A sziklasírt, amelyben elhelyezték Jézus
testét, most üresen találják, az Úr teste nincs a sírbarlangban. Isten
küldötteitől, angyaloktól tudják meg a test eltűnésének okát: Krisztus
feltámadt, ahogyan erről még életében beszélt. Az asszonyok
visszaemlékeznek Jézus szavaira, de az evangélista nem mondja azt, hogy
ebben a pillanatban már eljutottak az Úr feltámadásába vetett hitre.
Mindenesetre elindulnak az apostolokhoz, és elmondják nekik, amit a sírnál
találtak, és amit az Isten küldöttei mondtak nekik. Még ekkor sem állítják
azt, hogy ők már hisznek abban, hogy az Úr feltámadt. Az apostolok nem
hisznek nekik, asszonyi fecsegésnek tartják mindezt, Péter mégis a sírhoz
siet, de ott ő sem tud meg többet a történtekről, legfeljebb annyit, hogy
az asszonyok igazat beszéltek.
Ez a húsvéti beszámoló azt tanúsítja, hogy külső jelek alapján még nem
születik meg a hit sem az asszonyokban, sem az apostolokban. Vannak jelek.
Ott van az üres sír, ami megmagyarázhatatlan. A sírban láthatók az
otthagyott leplek. Ott vannak a fehér ruhába öltözött isteni küldöttek,
elhangzik részükről egy üzenet a feltámadásról, de ezt még nem érti meg
senki. Mindezen külső jelek még nem elegendőek a hit megszületéséhez.
Csupán értetlenséget, csodálkozást, félelmet keltenek és kérdéseket
támasztanak. A hit csak valamivel később, a feltámadt Krisztussal való
találkozáskor születik meg. Így van ez az asszonyok és az apostolok
esetében. E találkozásokról szólnak a húsvéti időszak evangéliumi
történetei.
Most elégedjünk meg azzal, hogy elgondolkozunk azon, hogy valami mégiscsak
történhetett, ami változást eredményezett az apostolokban. Valami
történhetett, ami eloszlatta félelmüket és Krisztus feltámadásának
hirdetőivé tette őket, s ezért az igazságért még az életüket is készek
voltak feláldozni. Értelmemmel és szívemmel egyaránt keresem a
magyarázatot a történtekre. Látom a jeleket, olvasom az üzenetet, az
örömhírt, és várom a találkozást a Feltámadottal, hogy bennem is
megszülessen a hit.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Feltámadásod erősíti hitünket, hogy van örök élet
és létezik a mennyország. Feltámadásod erősíti bennünk a reményt, hogy
eljuthatunk a mennyországba és a feltámadásra. A mennyei Atya nem csak új,
feltámadt testet ad nekünk, hanem megajándékoz a boldogsággal. Az örök
boldogság pedig azt jelenti, hogy Isten közelében élünk és örökké vele
lehetünk. Feltámadásod számunkra és minden ember számára megnyitja az
üdvösség kapuját. Élj bennünk! Támadj fel bennünk és új életre támadjunk
benned!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130330.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2013. március 29., péntek

[Evangelium] 2013-03-29

2013. március 29. – Nagypéntek

Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol
egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte Júdás is,
aki őt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás kapott
egy csapat katonát, valamint a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, és
kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal, fegyverekkel fölszerelkezve. Jézus
tudott mindent, ami rá várt. Eléjük ment tehát és megkérdezte tőlük: „Kit
kerestek?" Azok ezt válaszolták: „A názáreti Jézust." Jézus erre így
szólt: „Én vagyok." Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Mikor azt
mondta nekik: „Én vagyok", meghátráltak és a földre estek. Ezért újra
megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?" Azok ezt válaszolták: „A názáreti
Jézust." Erre Jézus így szólt: „Megmondtam már, hogy én vagyok. Ha tehát
engem kerestek, engedjétek el ezeket!" Így beteljesedett, amit korábban
megmondott: „Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál."
Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta, és a főpap szolgájára sújtott
vele: levágta a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus
rászólt Péterre: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a
kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?"
Ekkor a csapat, az ezredes és a zsidó szolgák elfogták Jézust, és
megkötözték. Először Annáshoz vezették, mert ő apósa volt Kaifásnak, aki
abban az évben főpap volt. Ő adta a zsidóknak azt a tanácsot, hogy jobb,
ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány követte
Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért bemehetett Jézussal
a főpap udvarába, Péter meg kint várakozott a kapu előtt. A másik
tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, visszajött, szólt a kapuban
őrködő lánynak, és bevitte Pétert. A kaput őrző szolgáló közben
megjegyezte: „Talán te is ennek az embernek a tanítványai közül vagy?" Ő
azt felelte: „Nem vagyok!" Mivel hideg volt, a szolgák és a fegyveresek
tüzet raktak, hogy fölmelegedjenek. Péter is köztük álldogált, és
melegedett. A főpap eközben tanítványai és tanítása felől faggatta Jézust.
Jézus ezt válaszolta neki: „Én a világhoz nyíltan beszéltem. Mindig a
zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása
van. Titokban nem mondtam semmit. Miért kérdezel hát engem? Kérdezd
azokat, akik hallották, amit beszéltem. Íme, ők tudják, hogy miket
mondtam!" E szavakra az egyik ott álló szolga arcul ütötte Jézust, és így
szólt: „Így felelsz a főpapnak?" Jézus ezt mondta neki: „Ha rosszul
szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?"
Ekkor Annás megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz.
Simon Péter még mindig ott állt, és melegedett. Újra megkérdezték tőle:
„Talán te is az ő tanítványai közül vagy?" Ő így felelt: „Nem vagyok!" A
főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét,
megjegyezte: „Nem téged láttalak én a kertben ővele?" De Péter ismét
tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas.
Kaifástól tehát elvezették Jézust a helytartóságra. Kora reggel volt. A
zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és
elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és
megkérdezte: „Mivel vádoljátok ezt az embert?" Azok azt felelték: „Ha nem
volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe!" Pilátus ezt mondta:
„Vigyétek el, és ítélkezzetek fölötte ti a saját törvényetek szerint!" A
zsidók ezt válaszolták neki: „Nekünk senkit sem szabad megölnünk!" Így
beteljesedett, amit Jézus arról mondott, hogy milyen halállal fog
meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és
megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?" Jézus így válaszolt:
„Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?" Pilátus ezt
felelte: „Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe.
Mit tettél?" Ekkor Jézus így szólt: „Az én országom nem ebből a világból
való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének,
hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való."
Pilátus megkérdezte: „Tehát király vagy?" Jézus így felelt: „Te mondod,
hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy
tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a
szavamra!" Erre Pilátus azt mondta: „Mi az igazság?" E szavak után Pilátus
újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: „Én semmi vétket sem találok
benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak.
Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?" De ők ismét
kiáltozni kezdtek: „Ne ezt, hanem Barabást!" Barabás rabló volt.
Ekkor Pilátus fogta Jézust, és megostoroztatta. Akatonák tövisből koszorút
fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá. Azután eléje
járultak, és így gúnyolták: „Üdvöz légy, zsidók királya!" És közben arcul
verték. Pilátus ezután újra kiment, és így szólt hozzájuk: „Íme, elétek
vezetem őt, hogy megtudjátok: nem találok benne semmi vétket." És kijött
Jézus, töviskoronával, bíborruhában. Pilátus pedig így szólt: „Íme, az
ember!" A főpapok és a szolgák, mihelyt meglátták őt, kiáltozni kezdtek:
„Feszítsd meg! Feszítsd meg!" Pilátus azt mondta nekik: „Vigyétek,
feszítsétek őt ti keresztre, mert én semmi vétket sem találok benne!" De a
zsidók ezt felelték: „Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell
halnia, mert Isten fiává tette magát!" Amikor Pilátus meghallotta ezt, még
jobban megijedt. Visszament a helytartóságra, és újra megkérdezte Jézust:
„Honnan való vagy?" De Jézus nem válaszolt neki semmit. Erre Pilátus azt
mondta neki: „Nem felelsz nekem? Talán nem tudod, hogy hatalmam van arra,
hogy megfeszítselek, vagy arra, hogy elbocsássalak?" Erre Jézus azt
mondta: „Semmi hatalmad sem volna fölöttem, ha onnan felülről nem kaptad
volna. Ezért annak, aki engem a kezedbe adott, nagyobb a bűne."
Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók
azonban ezt kiáltozták: „Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja.
Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak." E
szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói székbe
ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. A húsvéti
készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz: „Íme, a
királyotok!" De azok így kiáltoztak: „El vele, el vele! Feszítsd meg!"
Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?" A főpapok
azonban ezt felelték: „Nincs királyunk, csak császárunk!" Erre
kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.
Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem ért
az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott
keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust
meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. Ez
volt ráírva: „A názáreti Jézus, a zsidók királya." A feliratot sokan
olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel
volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok
kérték Pilátust: „Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: A
zsidók királya vagyok". Pilátus azonban ezt válaszolta: „Amit írtam,
megírtam."
A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit,
négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse
következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így
szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié
legyen!" Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között ruháimat,
s a köntösömre sorsot vetettek." A katonák pontosan ezt tették.
Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás
felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a
tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!"
Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!" Attól az órától fogva
házába fogadta őt a tanítvány.
Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így
szólt: „Szomjazom." Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy
szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte
az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!" És fejét lehajtva kilehelte lelkét.
A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem
maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre
feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat
ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a
lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek.
Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték
meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába.
Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és
az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is
higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontot
ne törjetek benne!" És ami az Írás más helyén áll: Föltekintenek arra,
akit keresztülszúrtak."
Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való
élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus
testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét. Eljött
Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy
száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és fűszerekkel
együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a
helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új
sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók
készületi napja miatt oda temették Jézust.
Jn 18,1–19,42

Elmélkedés:

A szeretet végtelen
Nagyböjti lelkigyakorlatot tartottam és a gyóntatásban segédkeztem a minap
egy közeli plébánián. A szentmise után beszélgettem egy kicsit a hívekkel.
Mivel alig egy éve érkezett hozzájuk fiatal plébánosuk, kérdeztem tőlük,
hogy vannak megelégedve az új atyával. Egy kisgyermekes anyuka lelkesen
válaszolt: „Örülünk neki. Csak úgy sugárzik belőle a szeretet!" Közben
rápillantottam az atyára, aki valamivel arrébb, a templom hatalmas
keresztje alatt állt gyerekekkel körülvéve. Elgondolkoztam egy pillanatra
a jeleneten: a keresztből, Krisztus keresztjéből sugárzik a szeretet. Ha a
kereszt titkát hirdeti szavával, ha cselekedeteiben jelen van a krisztusi
szeretet, ha életében helye van a keresztnek, akkor a hívek jogosan érzik,
hogy sugárzik papjukból a szeretet. Nagypénteken imádkozzunk papjainkért,
hogy hűségesek maradjanak a kereszthez!
Ma, nagypénteken azzal a bizonyossággal emlékezünk Jézus kereszthalálára,
hogy a világra boruló sötétség nem fog győzni a világosság felett. Azzal a
bizonyossággal idézzük fel az Úr megváltó áldozatát, hogy a végsőkig
elmenő emberi gonoszság nem erősebb a végsőkig elmenő isteni szeretetnél.
Azzal a bizonyossággal állunk lélekben a kereszt alá, hogy a halál nem
győzedelmeskedhet az élet felett. Azzal a bizonyossággal és hittel
szemléljük a kereszt titkát, hogy ami emberi szemmel oktalanságnak és
érthetetlennek tűnik, az valójában Isten terve szerint a megváltást
jelenti számunkra és Isten bölcsességéről tanúskodik.
A nagypénteki szertartás során (nem szentmise, mert ezen a napon szerte a
világon nincs szentmise) Szent János evangéliumából olvassuk Jézus
szenvedéstörténetét. Az evangélista úgy mutatja be Jézus kereszthalálát,
mint az ő megdicsőülését, s amely cselekedet egyúttal a mennyei Atyát is
megdicsőíti. A negyedik evangéliumban Jézus tevékenysége során több
alkalommal is találkozunk ezzel a megdicsőüléssel, illetve
megdicsőítéssel. A kánai menyegzőről szóló elbeszélés, amelyen első
csodájaként Jézus a vizet borrá változtatta, így fejeződik be: „Jézus
ezzel kezdte meg csodajeleit a Galileai Kánában. Kinyilatkoztatta
dicsőségét és tanítványai hittek benne" (Jn 2,11). Lázár feltámasztását
megelőzően is találkozunk a megdicsőítés gondolatával. Amikor meghozzák a
hírt Jézus számára, hogy barátja Lázár beteg, ő nem indul azonnal, hogy
meggyógyítsa őt, hanem így szól: „Ez a betegség nem válik halálára, hanem
Isten dicsőségére, hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia" (Jn 11,4).
Miért fontos erről a megdicsőülésről beszélnünk? A kánai csoda esetében az
evangélista fontosnak tartja megjegyezni, hogy a csodát látva tanítványai
hittek Jézusban, mint ahogy ezt az imént említettük. Lázár
feltámasztásánál is előkerül a hit. Az esetet követően határozzák el a
zsidó főpapok Jézus megölését, mégpedig nem a halottfeltámasztás miatt,
hanem azért, mert azt látva sokan hittek Jézusban (vö. Jn 11,45-53).
Mindkét esetnél azzal találkozunk tehát, hogy Jézus isteni dicsőségének
megtapasztalása hitet vált ki az emberekből.
Itt van a kulcsa annak, hogy miért hangsúlyozza János evangélista Krisztus
megdicsőülését a szenvedés és a kereszthalál leírásakor. Egyértelműen az a
szándéka, hogy hitet ébresszen az olvasóban, hitet ébresszen bennünk.
A nagypénteki szertartás megható része a szent kereszt előtti hódolat.
Milyen gondolatok, érzések vannak fejemben és szívemben, amikor letérdelve
feltekintek a keresztre? Csak egy megalázott, megszégyenített, meggyötört
embert látok? Vagy látom az Atyát megdicsőítő Istenfiút? Jézus valóságos
ember, aki emberként tapasztalta meg a szenvedéseket és élte át a halált,
pontosan úgy, ahogy minden ember. Ugyanakkor valóságos Isten is, aki
legyőzi a halált.
A nem hívők értetlenül állnak Jézus keresztje előtt. Nem értik
szenvedését, áldozatát feleslegesnek tartják, tehetetlen Istent
emlegetnek, aki nem tudott ellenállni a gyilkos emberi erőszaknak. A hívő
ember nem tartja hiábavalónak az Úr szenvedését, hanem önfeláldozásában és
az Atyának való engedelmességében meglátja a megváltás egyetlen módját.
A nagypénteki esemény két titokra világít rá: az emberi bűn nagyságára és
az isteni szeretet végtelenségére. Bűnöm nagyságára és az azt eltörlő
szeretet, megbocsátás végtelenségére.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Mindenható Istenünk! Hisszük, hogy a világban mindennek értelme van, még
akkor is, ha akaratodat, rendelésedet, szándékaidat emberi értelmünk nem
képes azonnal megérteni. Krisztus Urunk kereszthalálának is volt értelme,
hiszen a megváltást, az üdvösséget szerezte meg minden ember számára.
Meghajlunk a kereszt előtt, meghajlunk a kereszt titka, a megváltás titka
előtt. Meghajlunk az engedelmesség titka előtt, amelyet Fiad, Jézus
Krisztus tanúsított. Meghajlunk a végsőkig elmenő, önfeláldozó szeretet
titka előtt. Segíts minket, hogy felfedezzük a kereszt helyét életünkben!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130329.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2013. március 28., csütörtök

[Evangelium] 2013-03-28

2013. március 28. – Nagycsütörtök

Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor
ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik
a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben
történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának
szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya
mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza.
Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy
vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és
mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg
is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod
megmosni az én lábamat?" Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit
teszek, de később majd megérted". De Péter tiltakozott: „Az én lábamat
ugyan meg nem mosod soha." Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz
semmi közöd hozzám". Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat,
hanem a fejemet és a kezemet is!" Jézus azonban kijelentette: „Aki
megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti
tiszták vagytok, de nem mindnyájan." Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja,
azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták." Miután megmosta lábukat,
fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk:
„Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok
engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester
megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát
adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg."
Jn 13,1-15

Elmélkedés:

A nagycsütörtök esti szentmisében Jézus utolsó vacsorájára emlékezünk. Az
eseményt Szent János másként beszéli el, mint a másik három evangélista. Ő
csupán a lábmosás szertartását írja le, amelyet Jézus búcsúbeszéde,
illetve főpapi imája követ.
A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus a vacsora során megmosta az
apostolok lábát. Az egykori keleti szokás szerint a vendéglátás része
volt, hogy a (rab)szolgák lemosták az út porát a megérkező vendégek
lábáról. A házigazda kitüntető tiszteletének jele volt ez vendége iránt. A
szolgák parancsra, kényszerből végezték ezt a feladatot, de Jézusnak nem
parancsolja ezt senki. Az ő részéről szokatlan, váratlan ez a cselekedet,
maguk az apostolok is elcsodálkoznak tettén. Ezzel magyarázható Péter
apostol tiltakozása is. Jézus önként teszi ezt, szeretetét akarja
megmutatni azzal, hogy a szolgák munkáját végzi. A szolgálatkészség és az
alázat lelkületét akarja felébreszteni apostolaiban, miként ez szavaiból
világosan kiderül. Ő nem uralkodni, hanem szolgálni, üdvösségünket
szolgálni jött a világba. Tanítványainak is ezt kell tenniük.
Jézus mindent maga tesz egyedül, nincs segítségére senki. Leveszi
felsőruháját, kendőt köt maga elé, ő önt vizet a tálba, ő megy minden
apostolához, hogy megmossa lábukat, és ő törli meg. Nem segít neki senki,
miként keresztáldozatának véghezvitelében se lehet segítségére egyetlen
ember sem. A lábmosás az ő szolgálata, a kereszthalál az ő áldozata. Kész
vagyok-e folytatni az ő szolgálatát és áldozatát? Kész vagyok-e Jézust
szolgálni minden emberben? Kész vagyok-e életemet mások szolgálatára
szentelni, feláldozni?
János írásában ugyan nem esik szó az Eucharisztia, az Oltáriszentség
alapításáról, de Máté, Márk és Lukács evangéliumában lényegi része ez az
utolsó vacsorának. Érdemes ma felidéznünk. Jézus az utolsó vacsorán a
kenyeret saját testeként, a bort saját véreként adta apostolainak, hogy
egyenek és igyanak abból, majd pedig megparancsolta nekik, hogy az ő
emlékezetére tegyék majd ők is ugyanezt. Az apostoloknak mondott szavakat
teljesítve az Egyház újra és újra megeleveníti az utolsó vacsorát. Minden
szentmisében ezt az étkezést jelenítjük meg, és jelenvalóvá tesszük az Úr
szeretetből vállalt áldozatát.
A szentmise a nagycsütörtöki kenyértörés eseményének felidézése mellett
Jézus nagypénteki kereszthalálának, az ő megváltó áldozatának is
megjelenítése. Ennek megfelelően a szentmisében hálát adunk Jézus
szeretetéért, aki az élő kenyérben önmagát adja nekünk, és hálát adunk
azért, hogy megváltásunkért meghalt a kereszten.
A szentmise a legszentebb imádságunk. A hívő ember legszentebb imája. A
Jézusban hívő ember imája, aki hittel vallja, hogy az Úr valóságosan jelen
van az átváltoztatott kenyérben és borban. A hívő imája, aki hittel veszi
magához a szentáldozásban az Úr Jézus Testét. A hívő imája, aki Krisztus
áldozata mellé az oltárra helyezi saját áldozatát.
Hogyan lesz a búzából készült kenyérből Krisztus Teste? Hogyan lesz a
szőlőből készült borból Krisztus Vére? Hogyan ismétlődik meg Krisztus
áldozata a szentmisében? Hogyan van jelen Krisztus az Eucharisztiában, az
Oltáriszentségben? Korunk embere kérdez, talán kételkedik, máskor
bizonyosságot keres. Adja Isten, hogy kérdései, kételkedései, keresései
után eljusson a hitre! Jézus Krisztus keresztáldozata és az Oltáriszentség
a hit forrása.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk Jézus Krisztus! Te az utolsó vacsorán úgy rendelted, hogy életed
folytatódjon tanítványaid, követőid életében, a mi életünkben. Szent
tested az Atyának szóló áldozat és nekünk adott ajándék, amely által
áldozatod naponta megújul és életed bennünk folytatódik. Az általad adott
csodálatos kenyér keresztény életünk forrása. Élj bennünk! Táplálj minket!
Segíts, hogy áldozatodhoz kapcsolódva mi is felajánljuk életünket a
mennyei Atyának!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130328.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2013. március 27., szerda

[Evangelium] 2013-03-27

2013. március 27. – Nagyszerda

A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak
hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha
kezetekbe juttatom Jézust?" Azok harminc ezüstöt ígértek neki. Ettől
kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa őt nekik. A
kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel
fordultak Jézushoz: „Hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?" Ő így
felelt: „Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki:
A Mester üzeni: Közel van az én időm; tanítványaimmal nálad költöm el a
húsvéti vacsorát." A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik,
és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét
tanítvánnyal asztalhoz telepedett. Miközben ettek, így szólt hozzájuk:
„Bizony mondom nektek, közületek egyvalaki elárul engem!" Erre nagyon
elszomorodtak, és sorra kérdezték őt: „Csak nem én vagyok az, Uram?" Ő így
válaszolt: „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. Az
Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát
elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!" Erre
Júdás, az áruló is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, Mester?" Ő így
felelt: „Te magad mondtad!"
Mt 26,14-25

Elmélkedés:

Miközben Jézus már arra gondol, hogy a szenvedése előtti utolsó vacsorán
szeretetének nagy jelét mutatja majd tanítványainak, egyikük, Júdás már az
alkalmat keresi, hogy elárulja Mesterét. Ez a szándék és persze a
kapzsiság vezeti őt a főpapokhoz. Az alku hamar megszületik. A vérdíj
harminc ezüstpénz. Mária a háromszáz dénárba kerülő drága olajat sem
sajnálta az Úrtól, Júdás megelégszik ezzel a harminc ezüst dénárral az
árulásért.
Az árulás ténye nem csak Jézus számára volt megrázó, hanem számunkra is.
Miért árulta el Júdás Jézust? – tesszük fel a kérdést. A szentírástudósok
szerint több oka is lehetett ennek. Az egyik magyarázat az lehet, hogy
Júdásnak más elképzelése volt a Messiás által létrehozott országról mint,
amit Jézus akart, s csalódottság motiválta. Más vélemények szerint
egyszerűen csak a kapzsiság, a pénzsóvárság vezette Júdást. Az árulás okát
pontosan nem tudjuk, a gonoszság titka marad.
Mindenesetre a jelenettel világosan kiderül, hogy ki kivel van. A történet
szereplőit, szándékaikat és feladatukat ismerjük. Az előkészületek
megtörténtek, hamarosan kezdődik a drámai történet. A történet, amely
sokak számára csupán egy ember tragédiájának tűnik, de amely valójában
Isten terve szerint zajlik. Elkezdődik a történet, amely a mi
megváltásunkról és üdvösségünkről szól, s amelynek főszereplője Jézus, az
Isten Fia.
Elkezdődik Jézus szenvedésének története, amelynek nem szemlélője vagy
kíváncsi nézője vagyok, hanem én is szerepet kapok. Helyem van az utolsó
vacsora termében. Ott vagyok a keresztúton a kísérők között és oda kell
állnom a kereszt alá. Ha együtt vagyok Jézussal a szenvedés óráiban,
megértem majd, hogy miről tanúskodik, mit üzen, mit hirdet az ő üres
sírja.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Jóságos Istenem, hálás szível köszönöm neked mindazt, amivel mindennap
elhalmozol Jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik
ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan Jóság! Milyen sokat tettél
azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy
sokan nem szeretnek Téged? Szent kegyelmeddel elhatározom, hogy amennyire
csak képes vagyok, szeretlek Téged mindenekfelett!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130327.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2013. március 26., kedd

[Evangelium] 2013-03-26

2013. március 26. – Nagykedd

Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból
kijelentette: „Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem."
Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták, kiről
mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora
alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről
beszél!" Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?" Jézus így
felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom." Ezzel bemártotta a falatot
(a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után
mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni
akarsz, tedd meg mielőbb!" Az asztalnál ülők közül senki sem értette,
miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál
volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az
ünnepen!" Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek.
Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia,
és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az
Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti.
Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de
amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek,
oda ti nem jöhettek." Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?"
Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de
később követni fogsz." Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne
követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted." Jézus ezt felelte neki;
„Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas
megszólal, háromszor tagadsz meg engem."
Jn 13,21-33. 36-38

Elmélkedés:

Szent János evangéliumában háromszor találkozunk azzal a kifejezéssel,
hogy Jézus „a lelke mélyéig megrendült." Első alkalommal akkor fordul elő,
amikor barátját, Lázárt feltámasztja a halálból. A halálhírről értesülve
kis késlekedéssel indul el Jézus Betániába, ahol Lázár élt nővéreivel,
Máriával és Mártával. Amikor végre Jézus megérkezik, Mária leborulva
mondja neki fájdalmát: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a
testvérem" (Jn 11,32). Elkeseredését és szomorúságát látva Jézus „a lelke
mélyéig megrendült" (Jn 11,33), majd a sírhoz vezetik és visszaszólítja az
életbe a négy napja sírban fekvő Lázárt.
Az említett kifejezéssel másodszor a jeruzsálemi bevonulást követően
találkozunk, Jézus utolsó nyilvános beszéde során. Az Úr érzi, hogy
hamarosan elérkezik szenvedésének órája, ezért így szól: „Megrendült a
lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen
éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!" (Jn
12,27-28).
Harmadszor pedig akkor rendül meg Jézus a lelke mélyéig, amikor az utolsó
vacsora termét Júdás azzal a szándékkal hagyja el, hogy elárulja őt (vö.
Jn 13,21). Itt talán nem csupán az áruló szándéka miatt rendül meg Jézus,
hanem amiatt is, hogy tudja, elérkezett szenvedésének ideje.
Vajon megrendül a lelkem, amikor Jézus szenvedésére gondolok? Megrendül-e
lelkem, amikor kereszthalálát szemlélem? Megrendül-e a lelkem, amikor arra
gondolok, hogy Jézus mindezt a megváltásomért vállalta? Megrendül-e a
lelkem, amikor bűneim elszakítanak az élet Urától?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, Istenem, őrizz meg engem attól, hogy valaha is terhesnek érezzem a
munkát, vagy kedvetlen legyek hivatásomban. Adj kitartást, örömet, mellyel
végzem a munkámat, valamint hasznosan, jól gazdálkodjam az idővel, ne
fecséreljem el haszontalan beszélgetéssel, vagy időtöltéssel. Adj nekem
oly erős szeretetet, hogy az, amit mára rendeltél nekem, ne teher legyen,
hanem öröm.

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130326.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2013. március 25., hétfő

[Evangelium] 2013-03-25

2013. március 25. – Nagyhétfő

Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus
feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére. Márta
felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között. Mária pedig
vett egy font illatos, drága nárduszolajat, megkente vele Jézus lábát,
majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai
közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt:
„Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem
osztottuk szét a szegények között?" Ezt azonban nem azért mondta, mintha
gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a
pénzt, és az adományokat ellopkodta. Jézus azt mondta neki: „Hagyd békén
őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek,
én azonban nem leszek mindig veletek." A zsidók közül sokan megtudták,
hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy
lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok
elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan
hittek Jézusban.
Jn 12,1-11

Elmélkedés:

Jézus szenvedéstörténetét János evangélista a betániai vacsorával vezeti
be. A Jeruzsálemhez közeli Betániában élt Lázár, akit Jézus korábban
feltámasztott a halálból, illetve az ő két testvére, Mária és Márta. Az
étkezés közben Mária szokatlan cselekedetet tesz, drága olajjal keni meg
Jézus lábát, majd pedig a hajával törli meg. Cselekedete Júdás
rosszallását váltja ki, de ennek hangoztatása miatt sem tiltja meg neki
Jézus. Mária tette felülmúlja a vendégszeretet szokásos formáját, a
szeretet jele ez.
A történet Mária és Júdás személyén keresztül mutatja be az igaz és hamis
tanítvány jellemét. Mária cselekedete szeretetből, barátságból fakad, ami
az igazi tanítvány jellemzője. Nem sajnál semmit az Úrtól, nem számolgat,
hogy mennyire drága a nárduszolaj, amit Jézus lábára önt. Júdás, az áruló,
a hamis tanítvány mindezt pazarlásnak gondolja, és úgy tesz, mintha a
szegényeket akarná támogatni az olaj árából. Az evangélista megjegyzése
szerint valójában nem a szegényekkel törődik, s neki nem Jézus a fontos,
hanem önmaga és az, hogy lophatott volna a pénzből.
Jézus úgy értékeli Mária cselekedetét, hogy az előkészület az ő
temetésére. Néhány nappal később nem lesz arra idő, hogy Jézus holttestét
a sírba helyezés előtt a szokásoknak megfelelően bebalzsamozzák. Mária
mintegy előre megteszi ezt. Húsvét hajnalban az asszonyok azért indulnak
Jézus sírjához, hogy a pénteken elmaradt megkenést, balzsamozást
elvégezzék, de ekkor már felesleges a szándékuk, hiszen nem találják az Úr
testét a sírban, hanem magával a Feltámadottal fognak találkozni.
Mária és Júdás személye elgondolkoztat. Aki Jézus közelében van, nem
biztos, hogy igaz barát, igaz tanítvány. Cselekedeteim megmutatják, hogy
mi lakik a szívemben.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Jézusom, vezess engem a te utadon. Ne engedjem el soha a te kezedet. A Te
kegyelmed éltessen engem. A Te szereteted lakjék bennem. A Te tisztaságod
költözzék belém. Ne a test legyen a szemem előtt, hanem a lélek. Ne a
jelen, hanem az örök élet. Ne csak másoknak, de magamnak is szívből
megbocsássak. Mindig és mindenért, Neked hálát adni tudjak, és ha
választanom kell kettőnk között Jézusom, mindig csak Te és sohasem én
legyek az első!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130325.mp3
 

________________________________

Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasó Barátaim!
Egy évvel ezelőtt ilyentájt egy konferencián az egyik előadó egy felmérés
eredményét ismertette. Mit vesz a kezébe ébredés után először egy fiatal
(15-35 éves korosztály)? Könnyű kitalálni: a telefonját. És milyen
arányban: 100 %. Akinek van telefonja, azt veszi először a kezébe minden
nap. Mégpedig nem csak azért, hogy kikapcsolja az ébresztőt, hanem azért,
hogy megnézze, hány üzenetet, sms-t, lájkot, stb. kapott az éjjel, mert
ebből méri le, hogy szeretik-e.
Érdekes eredmény, érdekes tény, ugyanakkor elgondolkoztató. Én legalábbis
egy éve gondolkozok ezen. Ez idő alatt országszerte több helyen elmeséltem
a felmérés eredményét egyházi körökben vallásos szülőknek, hitoktatóknak,
papoknak, sőt püspököknek is. Az első reakciók a csodálkozástól a
szörnyülködésig terjedtek: Hová jutott a világ! Hová süllyedt a világ?
Gyerekkorunkban azzal kezdtük a napot, hogy "Szívem első gondolata hozzád
száll fel, Istenem", most meg a telefonja után nyúl az emberiség. Mit
lehet ez ellen tenni?
Egy év alatt én arra jutottam, hogy "ellene" ne tegyünk semmit! Teljesen
felesleges volna. Inkább tekintsük hasznosnak azt az információt, hogy
manaság mindenki a telefonja után nyúl ébredéskor, és használjuk ki ezt a
dolgot a magunk küldetése számára. Magyarul: Tegyük oda erre a kis
készülékre minden nap a reggeli imát, az evangéliumot, a napi lelki
üzenetet! Hát nem jobb megoldás ez, minthogy harcolunk ellene? Tegyük oda
a telefonokra mindennapi első üzenetként Isten szavát! Rendben, nyugodtan
vegye mindenki kezébe a telefont reggel! De mi történik az előtte lévő 3-4
percben? Ezt az időt haszljuk ki! Csináljunk egy olyat, hogy még hozzá se
kelljen nyúlnia a telefonhoz, de már a jó Isten üzenetét hallgassa!
A megvalósítás nem annyira bonyolult. A napokban elkezdtük egy csapattal
egy okostelefon alkalmazás fejlesztését, ami ingyenesen lesz elérhető iOS
és android készülékeken (később talán más típusokon is). A reggeli
ébresztés csilingelő és egyéb hangok helyett a reggeli ima lesz. Az előre
beállított ébresztés időpontjában a reggeli imát lehet meghallgatni és a
napi evangéliumot, elmélkedést, Isten szavát. Az alkalmazást persze
feltuningoljuk a mostanában szokásos megosztásokkal és mentési
lehetőségekkel is, illetve az igényeknek megfelelően fejlesztjük tovább a
jövőben. Ez egy modern, korunknak megfelelő evangelizáció. És ha valaki
most azt gondolja, hogy talán érdemes volna valóban elgondolkozni az
okostelefonok ilyen evangelizációs használatán, mert "ez a jövő", annak
csak annyit tudok mondani, hogy ez a jelen.
Hiába küzdenénk a telefonhasználati szokások ellen. Célozzuk meg inkább
Isten szavának elküldéséhez azt a pár percet, amikor még meg sem fogjuk a
telefont! Aztán utána olvasgassa nyugodtan mindenki az éjszaka kapott
üzeneteket.
A munkát elkezdtük, stílusosan pünkösdre tervezzük az indulást, ami az
evangélium hirdetésének nagy ünnepe. Miként ez e-mailes e-vangélium,
ugyanúgy ez is ingyenesen hozzáférhető lesz. A megvalósítás és üzemeltetés
költségeihez köszönettel fogadjuk az adományokat. Eddig csak nagyobb, és
nagyobb bevétellel rendelkező cégek engedhették meg maguknak, hogy saját
okostelefon alkalmazásuk legyen, de bízunk abban, hogy sok kicsi
támogatással biztosítani tudjuk az anyagi hátteret, ezért minden kis
adomány nagy segítség. Isten jutalmazza meg sokszorosan
nagylelkűségeteket! Az adományok eljuttatásának lehetőségei alább
olvashatók.
Köszönjük mindenki támogatását! Isten segítse munkánkat!
Szeretettel: István atya (Horváth István Sándor)
Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával:
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: E-vangélium
Utalás: Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: E-vangélium
Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472
0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
Sárga postai csekk kérhető a zalalovo@gmail.com címen e-mailben. Írja meg
nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden jelezze, hogy ez
e-vangélium támogatásához kér csekket.
Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Megjegyzés: E-vangélium
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2013. március 24., vasárnap

[Evangelium] 2013-03-24

2013. március 24. – Virágvasárnap

Abban az időben: Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé. Amikor Betfage és
Betánia közelében ahhoz a hegyhez ért, amelyet Olajfák hegyének hívnak,
előreküldte két tanítványát. Ezt mondta nekik: „Menjetek a szemközti
faluba. Amint beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember
nem ült még soha. Oldjátok el, és vezessétek ide! Ha valaki kérdezné
tőletek, hogy miért oldjátok el, mondjátok azt, hogy az Úrnak van rá
szüksége."
A küldöttek elmentek, és úgy találtak mindent, ahogy ő megmondta. Amikor
eloldották a szamarat, a szamár gazdái megkérdezték tőlük: „Miért oldjátok
el a szamarat?" Azt felelték: „Szüksége van rá az Úrnak", és elvezették
Jézushoz.
Ott köntöseiket rávetették a szamárcsikóra, és felültették rá Jézust.
Amint haladt, ruháikat az útra terítették előtte. Amikor közeledett az
Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész örvendező tömege hangosan
áldani kezdte Istent a sok csodáért, amelyet láttak: „Áldott a király, aki
jön az Úr nevében! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban!" A
tömegből néhány farizeus azt mondta neki: „Mester, intsd le
tanítványaidat!" Jézus azt felelte: „Mondom nektek: ha ezek elhallgatnak,
a kövek fognak megszólalni!"
Lk 19,28-40

Elmélkedés:

Önként vállalta
A gyerekekkel a keresztúti szertartásra, imádságra készültünk az egyik
nagyböjti pénteken. Az életkoruknak megfelelő szövegeket előkészítettem
kis lapokra és kértem őket, hogy mindenki válasszon magának egyet. Máskor
néha előfordult kisebb vita köztük, hogy ki olvassa a hosszabb vagy
rövidebb szövegeket, ez alkalommal nem történt ilyesmi. Mindenki a saját
lelkivilágának megfelelő állomást választotta. Örültem ennek az önkéntes
és szabad választásnak a gyerekek részéről, mert magához a
kereszthordozáshoz is az önkéntes és szabad vállalás illik, miként erre
Krisztus Urunk példát adott keresztútján. Önként, szabadon, mindenféle
kényszertől mentesen vállalta a kereszthordozást. Értünk, megváltásunkért,
üdvösségünkért.
A virágvasárnapi szentmisében az evangélium helyén a passió, Jézus
szenvedéstörténete hangzik el énekelt vagy felolvasott formában. Idén a
Szent Lukács evangélista szerinti változatot vesszük (vö. Lk 22,11-23,56).
Az alábbi elmélkedés Jézus jeruzsálemi bevonulásának eseményéhez kötődik,
amelyre a mai napon emlékezünk. Az evangéliumi részletet (vö. Lk 19,28-40)
a szentmisét megelőző körmenet során olvassuk.
Az ünnepre Jeruzsálembe érkező Jézust ujjongva fogadja a nép, a
messiás-királynak kijáró tisztelettel köszöntik őt. A köszöntés hátterében
az a remény húzódik meg a nép részéről, hogy Jézus hamarosan kinyilvánítja
majd mindenki előtt, hogy ő a Messiás. Elképzelésükben azonban inkább az
él, hogy földi, királyi hatalmat szerez magának. Ruháikat a föld porába
terítik sokan a szamárháton érkező Jézus előtt és királyként dicsőítik. A
vallási vezetők rossz szemmel nézik mindezt, s arra kérik Jézus, hogy
hallgattassa el tanítványait és az őt éljenzőket, de ő nem teljesíti
kérésüket.
Jeruzsálemi bevonulásával elkezdődik Jézus életének utolsó szakasza. Az
események váratlanul felgyorsulnak. Nagycsütörtökön az apostolokkal együtt
lélekben leülünk az utolsó vacsora termében, majd elkísérjük az Urat az
Olajfák hegyére, ahol Júdás vezetésével a katonák elfogják. A főtanács
kihallgatja, majd Pilátusból kikényszerítik a halálos ítélet kimondását.
Elkísérjük Jézust a Golgotára és döbbenten szemléljük, hogy az emberi
gonoszság megöli a szent Istent. Harmadnapra váratlan fordulat történik, a
keresztre feszített Krisztus élőként mutatkozik övéinek, feltámadt a
halálból.
Nincs hatékonyabb eszköze a szívbéli megtérésnek és a hitre jutásnak, mint
a Krisztus szenvedéséről és haláláról való elmélkedés. Nézhetjük akár az
Egyház nagy szentjeit és tanúságtevőit, akár a környezetünkben élő valóban
vallásos embereket, mind-mind Krisztus szenvedésének megértése, a Megváltó
halálának szemlélése és a feltámadás titka vezette el őket a hitre.
Nagypénteken szeretnénk odaállni Krisztus keresztje alá és a római
századossal együtt kimondani: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt" (Mk
15,39). Húsvétvasárnap pedig szeretnénk az apostolokkal együtt szaladni
Jézus üres sírjához és szeretnénk találkozni a Feltámadottal, hogy
megszülessen bennünk a hit.
Emberként végtelenül gyengének érezzük magunkat a halállal szemben.
Érthetetlen, legyőzhetetlen erőnek tűnik számunkra, amellyel szemben
tehetetlenek vagyunk. Jézus is megtapasztalhatta ezt. Emberként viselte el
a halált. Nem akadályozta meg isteni erejével az emberi gonoszságot. Nem
menekült el a szenvedés elől és nem akarta elkerülni a halált sem. Mi
indította őt erre? Az irántunk való szeretet. A szenvedést és a
megaláztatást vállaló szeretet. Az emberek üdvösségért munkálkodó
szeretet. E szeretet megtapasztalása nélkül nincs hit. Jézus szeretetének
megérzése nélkül nem juthatok el a hitre.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, Jézus Krisztus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek
lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal,
igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez,
az Atyához vezető utat. Bátran indultál utolsó utadon, a keresztúton. A te
életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához
ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom, te követésedre hívsz
engem és minden embert. Társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon
keresztül az örök életre vezet! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130324.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Blogarchívum