2025. június 7., szombat

[Napi e-vangelium] 2025. június 08. vasárnap

2025. június 8. – Pünkösdvasárnap

Evangélium

Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!" Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket." E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot."
Jn 20,19-23

Elmélkedés

Urunk és éltetőnk
Ma, a feltámadás húsvéti ünnepét követő ötvenedik napon, pünkösd vasárnapján a Szentlélek eljövetelét ünnepeljük. A szentmise olvasmányában az Apostolok Cselekedeteiből hallottuk az esemény leírását. A harmadik isteni személy különleges jelek kíséretében szállt le az apostolokra: heves szélzúgás támadt, lángnyelvek ereszkedtek le a magasból és megkapták a nyelveken való beszéd adományát.
A virágvasárnapi és nagypénteki passió legmeghatóbb része az, amikor Jézus meghal. Így szoktuk mondani: kilehelte lelkét (vö. Mt 27,50, Mk 15,37, Lk 23,46, Jn 19,30). Néhány perccel korábban ezt mondta a kereszten: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet" (Lk 23,46). Abban a pillanatban tehát, amikor Jézus meghal és kileheli lelkét, valójában átadja lelkét az Atyának. A köznapi beszédben az elhunyt személyre szoktuk mondani, hogy kilehelte lelkét. S itt nem egy költőien szép megfogalmazásról van szó, hanem egy olyan kifejezésről, amely nagyon pontosan fogalmazza meg, hogy mi is a halál: az ember kileheli lelkét és átadja azt, visszaadja azt Istennek, akitől kapta. Jézus is, amikor meghal a kereszten, visszaadja lelkét Istennek. A feltámadáskor ennek a fordítottja történik: az Atya újra életet ad Jézusnak, lelket lehel belé. Természetesen új testet, megdicsőült testet is ajándékoz Jézusnak, de ugyanakkor új lelket is. A mai evangéliumban arról olvastunk, hogy a feltámadt Jézus, amikor megjelenik apostolainak, rájuk lehel és ezt mondja: Vegyétek a Szentlelket! (vö. Jn 20,22). Egyesek furcsának tartják, hogy Jézus „az apostolokra lehel", de az előbb mondottak alapján már megértjük, hogy miért fontos, s mit jelent ez a „lehelés." Az a Jézus, aki meghalt, aki kilehelte lelkét, most „lehelni" tud, mert él, mert lélek van benne, mert élet van benne. A Szentlélek elküldése ebben az értelemben a feltámadás egyik közvetett bizonyítéka. A halott, lélek nélküli Jézus erre nem volna képes. Csak az élő, a feltámadt Krisztus képes elküldeni a Lelket. Ahol nincs lélek, ott halál van. Ahol lélek van, ott élet van!
Pünkösd napján a Jézust éltető Szentlélek jön el, hogy éltesse az apostolokat, a tanítványokat, az Egyházat és minket is. A hitvallásban ezt a Lelket nevezzünk „Urunknak és éltetőnknek." A Szentlélek nem csupán éltet, hanem az élet hirdetésére ösztönöz mindenkit. Az első pünkösdkor Szent Péter apostol olyat tesz, amihez korábban még nem volt bátorsága: a nép elé áll és szól hozzájuk. A Szentlélek erővel tölti el őt és az életet hirdeti. Ezt mondta: „Isten feloldozta a halál bilincseit, és feltámasztotta Jézust" (ApCsel 2,24). Jézus az élet evangéliumának hirdetését bízta az általa kiválasztott személyekre, akik most megkapják az erőt és a bátorságot ahhoz, hogy teljesítsék ezt a küldetést. Említsünk meg erre egy másik példát is. Szent János így kezdi első levelét: „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk és amit kezünk tapintott, az Élet igéjét hirdetjük nektek" (1Jn 1,1). Az apostoli igehirdetés az élő, a feltámadt Krisztus hirdetésével kezdődött. Éppen ezért az Egyház mindig is az életet, a feltámadást hirdeti.
A Szentlélek az új élet forrása. Jelen van minden születésnél és újjászületésnél. Jelen van minden ember születésénél és a keresztségben való újjászületésénél. Jelen van lelki újjászületésünknél, amikor a szentgyónásban bocsánatot nyerünk. Jelen van az Egyház születésénél, ezt ünnepeljük a mai pünkösdi ünnepen, és jelen van az Egyház állandó újjászületésénél. A Szentlélek az új evangelizáció forrása. Ösztönözzön bennünket hitünk titkainak megértésére és indítson bennünket Krisztus evangéliumának hirdetésére! Legyen a Szentlélek mindannyiunk számára a hitben való újjászületés forrása!
© Horváth István Sándor


Imádság

Szentlélek Isten! A te működésed, megszentelő tevékenységed egyaránt megtapasztalható a világban, az Egyházban és bennünk, keresztény emberekben. Legyél minden megkeresztelt ember számára az újjászületés forrása, az új élet forrása! Teremtsd meg az egységet és a közösséget Istennel és az Egyházzal! Add meg nekünk a lelki újjászületést, hogy elmúljanak félelmeink, megértsük Krisztus tanítását és az Egyház minden időkre szóló küldetéséhez csatlakozva mi is Krisztus tanúi legyünk a világban! Add, hogy Isten szavának hallgatása által újjászülessek a hitben! Segíts, hogy a szentáldozás és az imádság legyen erőforrásom! Tölts el erőddel, hogy a szeretet gyakorlásában hűséges legyek!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250608.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. június 6., péntek

[Napi e-vangelium] 2025. június 07. szombat

2025. június 7. – Szombat

Evangélium

Amikor feltámadása után Jézus még együtt volt övéivel, Péter látta egyszer, hogy utána jön az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Az, aki a vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged elárul?" Ennek láttára Péter Jézushoz fordult: „Uram, hát ővele mi lesz?" Jézus így felelt: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele? Te csak kövess engem!" Így a tanítványok között elterjedt az a vélemény, hogy ez a tanítvány nem hal meg. Jézus azonban nem azt mondta: „Nem hal meg", hanem: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele?" Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz minderről, és ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. Jézus még sok mást is cselekedett. Ha egyenként mind megírnák, azt hiszem, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.
Jn 21,20-25

Elmélkedés

Miként a Péter apostolnak adott megbízás előrevetítette az Egyház jövőjét és jövőbeli feladatát (tegnapi evangélium), ugyanúgy a mai részlet is a jövővel foglalkozik. Első pillantásra a közeljövőről, Péter apostol és a „szeretett tanítványként" megnevezett János apostol, az evangélium szerzője sorsáról van csupán szó, a szöveg azonban ennél több üzenetet hordoz. Péter nem csak különleges megbízást kapott az Úrtól, hanem halálával is követte Mesterét. Miként Jézus kereszthalálára úgy tekintünk, mint Istent megdicsőítő cselekedetre, ugyanúgy mindazok halála, akiket hitükért megölnek, Istennek szerez dicsőséget. A vértanúságot elszenvedő személyt Isten jutalmazza meg azért, hogy hűségesen kitartott hitében, és semmiféle veszély, még a halálos fenyegetés sem tántorította el. Péter is méltó volt a vértanúságra, egészen odaadta életét Krisztusért, amely annak bizonyítéka, hogy szóbeli szeretetvallomása mögött komoly elköteleződés állt.
János evangélista írásának utolsó sorai megvilágítják a szerző szándékát: bemutatni Krisztusnak, az Isten Fiának titkát, amely kimeríthetetlen titok az ember számára. Amit viszont megismerünk Krisztus titkából, életéből és főként megváltó halálából és feltámadásából, az elegendő ahhoz, hogy kövessük őt és neki ajánljuk életünket.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus, te feltámadásodat követően számos alkalommal megjelentél tanítványaidnak, s élőként mutattad meg magad nekik. Mielőtt a földről a mennybe távoztál megbízást adtál nekik tanításod, örömhíred továbbadására. E küldetés nekem, mint a te követődnek is szól. Segíts engem kegyelmeddel és a Szentlélekkel, hogy e küldetésemet teljesítve törekedjek szüntelenül a menny felé!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250607.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. június 5., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2025. június 06. péntek

2025. június 6. – Péntek

Evangélium

Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?" Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek." Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!"
Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?" Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!" Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!"
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?" Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?", és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!" Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat! Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahová akartál. De ha megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod." Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután még hozzátette: „Kövess engem!"
Jn 21,15-19

Elmélkedés

Jézus jogosan nevezte önmagát jó pásztornak (vö. Jn 10,11), hiszen a rábízottak vezetését és a róluk való gondoskodást tekintette feladatának. Mennybemenetele előtt Péter apostolt bízta meg azzal, hogy e pásztori feladatát folytassa. A vezetés vállalása és hűséges teljesítése megkívánja Péter részéről, hogy szeresse Jézust és ezt ki is fejezze szavaival. A keresztény igehirdetők Péter háromszori szeretetvallomását előszeretettel hozzák összefüggésbe az apostol háromszoros tagadásával, amelyet Jézus előre megmondott az utolsó vacsorán. Ez a mozzanat rávilágít arra, hogy a szeretet a fájdalomból, az emberi vívódásból születik meg.
Pétert nem csupán pásztornak, hanem vértanúnak is hívja Jézus, miként az evangéliumi rész vége egyértelműen jelzi ezt. A Jézus iránti szeretetét most szóban megvalló Péter apostol valamivel később vértanúhalálával fogja majd bizonyítani e szeretetet. Az apostol halála – miként Jézusé is – dicsőséget szerez az Atyának.
Mit tanulhatunk mindebből? Ne féljünk megvallani Krisztus iránti szeretetünket! Ne féljünk teljes szívvel szeretni őt! Ne féljünk követésétől! Ne féljünk attól, hogy milyen küldetést fog ránk bízni! Szavunkkal, tetteinkkel és egész életünkkel tegyünk tanúságot a világban a szeretetről. Így lesz egész életünk Isten dicsőítése és tanúságtétel az isteni irgalomról. Isten szeretete jelen van a világban. Bennünk és általunk.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a mi emberi közreműködésünkkel akarsz csodákat tenni napjainkban, hogy jelenléted és segítséged megtapasztalható legyen minden ember számára. Adj nekünk igazi bölcsességet, hogy felismerjük azt az utat, amelyet te mutatsz nekünk, s amelyen te vezetsz minket az üdvösség felé!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250606.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. június 4., szerda

[Napi e-vangelium] 2025. június 05. csütörtök

2025. június 5. – Csütörtök

Evangélium

Abban az időben Jézus az égre emelte szemét és így imádkozott: Szent Atyám, nemcsak tanítványaimért könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Egyek legyenek mindnyájan! Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk: én őbennük, te énbennem, hogy így ők is teljesen egyek legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél. Atyám! Azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok s lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mivel már a világ teremtése előtt szerettél engem. Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is megismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen, és én is őbennük legyek.
Jn 17,20-26

Elmélkedés

Főpapi imájának befejező részében Jézus mindazokért imádkozik, akik az apostolok szavára eljutnak a benne való hitre. E szavak előrevetítik, hogy az apostoli igehirdetés és szolgálat, valamint az Egyház szolgálata az évszázadok és évezredek folyamán eredménnyel fog járni. Eredménnyel annak ellenére is, hogy folyamatosan szembe kell néznie az elutasítással, a gyűlölettel.
Az apostolok érdemének kell tekintenünk, hogy elfogadták Jézus hívását, megismerték az Úr személyét és tanítását, s benne felismerték a Megváltót. Érdem azért, mert személyes döntés volt ez részükről. Érdem, mert sok kortársuk ellentétes döntést hozott, az elutasítást választotta. Érdem, hogy kitartottak Jézus mellett, mert ez szeretetüknek a jele.
A hívőknek, akikért Jézus itt imádkozik, az az érdeme, hogy bár nem hallották személyesen Jézust, nem láthatták ők, mégis az apostolok szavának köszönhetően eljutnak a hitre. Ők is személyes döntést hoznak, ők is szeretetüket akarják kifejezni. A Krisztusban hívők hitbeli és szeretetbeli egysége jelként szolgál a világban, hogy Jézus valóban az Atya küldötte, jelként, amelyet látva ők is eljuthatnak a hitre. Egység csak ott van, ahol mindenki elfogadja az Atya irgalmát, a Fiúra mint Megváltóra tekint és engedi, hogy a Szentlélek vezesse. Én is az egység jele vagyok?
© Horváth István Sándor


Imádság

Mindenható Istenünk! Emberi értelmünk végessége nem képes felfogni téged, a végtelen Istent. A te titkaiddal, hitünk titkaival találkozunk, amikor feltárod, kinyilatkoztatod számunkra önmagadat. Nem a véletlenben, a sorsban, hanem a te gondviselésedben hiszünk. Hiszünk a feltárt titkokban és elfogadjuk, hogy földi életünk során nem ismerhetünk meg mindent, hanem majd az örök életben tárul fel számunkra mindaz, amire evilágban homály borul. Hisszük, hogy itt a földön veled és a mennyben benned élhetünk.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250605.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. június 3., kedd

[Napi e-vangelium] 2025. június 04. szerda

2025. június 4. – Szerda

Evangélium

Abban az időben Jézus az égre emelte szemét, és így imádkozott: Szent Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megőriztem nevedben azokat, akiket nekem adtál. Megtartottam őket, és senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az írás. Most tehozzád megyek, ezeket pedig elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem tőled, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból. Szenteld meg őket az igazságban, mert a te tanításod igazság. Amint te elküldtél engem a világba, úgy küldöm én is őket a világba. És értük szentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban.
Jn 17,11b-19

Elmélkedés

Az utolsó vacsorán Jézus az Atyához imádkozott apostolaiért, ezt olvassuk a mai evangéliumban. Az imában az apostolok úgy szerepelnek, mint a közösség, az Egyház képviselői. Rájuk, mint az Egyház alapjaira bízza Jézus művének folytatását, az Isten országáról szóló örömhír hirdetését, az emberek üdvösségre vezetését. Az Egyház annak köszönhetően képes ellátni ezt a szolgálatot évszázadokon és évezredeken keresztül az idők végezetéig, hogy Jézus kinyilatkoztatta, megmutatta az Atyát, feltárta előttünk az Atya üdvözítő szándékát és közvetítette számunkra az Atya meghívását az üdvösségre, az örök életre. Jézustól tudjuk meg azt, hogy a mennyei Atya szeretettel fordul a világ és az ember felé, terve van az emberrel, amelyet üdvözítő isteni tervnek nevezünk, valamint azt is, hogy az Atya az ő Fiában, Jézusban mutatja meg számunkra az utat, amelyen eljuthatunk hozzá.
Szintén Jézustól tudjuk, hogy Isten gyermekeivé fogad minket, aminek köszönhetően gyermeki bizalommal fordulhatunk hozzá minden kérésünkkel, hiszen ő kész bennünket segíteni, és megad nekünk mindent, ami lelkünk üdvösségét szolgálja. Jézus az üdvösség egyedüli közvetítője, aki elvezet minket az Atyához. Bűnökkel terhelt életünk nem lehet akadály az üdvösségre jutásban, mert az Atya irgalmas és megbocsátó.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az alázatos, bizakodó, gyermeki lelkületet állítod elénk példaként, s ezzel megmutatod számunkra az utat, a lehetőséget, amely az üdvösségre vezet. Nem másokhoz akarjuk magunkat hasonlítani, hanem arra törekszünk, hogy Isten szemében növekedjünk, az ő akarata szerint éljünk. Az Atya által számunkra kijelölt úton szeretnénk járni, miként te is neki engedelmeskedtél keresztutadon. Isten dicsőségét szeretnénk szolgálni szavainkkal, tetteinkkel és egész életünkkel. Taníts bennünket a gyermeki bizalomra! Taníts minket keresztünk hordozására! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250604.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. június 2., hétfő

[Napi e-vangelium] 2025. június 03. kedd

2025. június 3. – Kedd

Evangélium

Jézus az utolsó vacsorán tekintetét az égre emelte, és így imádkozott: „Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged! Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egy igaz Istent, és Jézus Krisztust, akit te küldtél. Én megdicsőítettelek téged a földön. A feladatot, amelyet rám bíztál, teljesítettem. Atyám, most te dicsőíts meg engem azzal a dicsőséggel, amelyben részem volt nálad a világ teremtése előtt! Kinyilatkoztattalak téged az embereknek, akiket e világból nekem adtál. Tieid voltak, és nekem adtad őket. Tanításodat megtartották. Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. Hiszen én a tőled vett igéket mondtam el nekik, ők pedig elfogadták: megismerték az igazságot, hogy tőled jöttem, és hittel elfogadták, hogy te küldtél engem. Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem értük, akiket nekem adtál. Tieid ők– hiszen a tied mindaz, ami az enyém, és minden az enyém, ami a tiéd –, és én megdicsőültem bennük. Én nem maradok tovább itt e világban, ők azonban a világban maradnak. Én most hozzád megyek."
Jn 17,1-11a

Elmélkedés

„Az örök élet az, hogy megismerjük az egy, igaz Istent" – olvastuk az evangéliumban. Ezt az örök életet egyedül Jézus adhatja meg nekünk, és ő ismerteti meg velünk Istent. Úgy tűnik azonban, hogy az örök élet elnyerése nem magától értetődő minden ember számára, hiszen a megismert igazságot el is lehet utasítani. Mit tegyünk, hogy elnyerjük az örök életet? – kérdezhetjük, miként egykor a gazdag ifjú is ezzel fordult Jézushoz.
A mai evangélium a következő választ adja: egyrészt hittel el kell fogadni a megismert igazságot, másrészt meg kell tartani Krisztus tanítását. Az örök élet elnyerésének tehát van egy elméleti (értelmi) és egy gyakorlati (az életben megvalósítandó) eleme. Ha valóban az örök életre akarunk jutni, akkor az igazság keresését, elfogadását és megtartását ne csupán hasznos tanácsnak tekintsük, hanem erkölcsi kötelességünknek, s ehhez jön még, hogy mindezt úgy tegyük, hogy közben megőrizzük a közösséget Krisztus Egyházával.
Miután teljesítettük ezt a kötelességünket, nem állhatunk meg, hanem azért kell fáradoznunk, hogy mások is megismerjék Jézus igazságát, és szabadon, minden kényszertől mentesen, hittel elfogadhassák azt. Ez az igazság vezet bennünket el az örök életre. Oktalanság volna, ha csupán a földi élet néhány évtizedében akarnék boldog lenni, amikor az örök boldogság részese lehetek.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus! Te minket is a mennybe vársz. Megmutatod nekünk az utat, az üdvösség útját, a mennybe vezető utat, és azt szeretnéd, ha mindannyian eljutnánk oda. Tanítványaidként erre a sorsra számíthatunk. Segíts, hogy ne feledkezzünk el arról a parancsról, amit egykor az apostoloknak adtál, s amely nekünk is szól: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot!" Segíts, hogy hűséges tanítványaid legyünk, hozzád vezessük az embereket! Segíts felismernünk, hogy ez a mi küldetésünk!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250603.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. június 1., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2025. június 02. hétfő

2025. június 2. – Hétfő

Evangélium

Amikor az utolsó vacsorán Jézus elmondta búcsúbeszédét, tanítványai megjegyezték: „Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most elismerjük, hogy mindent tudsz, és nincs szükség rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért hisszük, hogy Istentől jöttél." Jézus így felelt: „Most hisztek? Eljön az óra – már el is jött –, amikor szétszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Mindezt azért mondtam nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyőztem a világot."
Jn 16,29-33

Elmélkedés

„Eljön az óra, amikor szétszéledtek, és engem magamra hagytok" – mondja Jézus az utolsó vacsorán apostolainak. Jézus tudja, hogy mennyire gyenge még az apostolok hite, s előre látja, hogy el fognak menekülni szenvedését és halálát látva. Ezért próbálja azzal erősíteni övéit, hogy amikor látják kereszthalálát, ez valójában győzelem, győzelem a bűn felett. Ugyanakkor az iránta való bizalmat is próbálja növelni tanítványaiban, hogy ne essenek kétségbe távozását követően, amikor szenvedések, üldözések és nehézségek érik őket.
Vajon hogyan érintene, ha nekem mondaná ugyanezt? Megsértődnék és tiltakoznék talán? S egyébként is: miért mondja ezt? Nem a bizalmatlanság szól Jézusból, hanem tudja, hogy mennyire esendőek vagyunk. Tudja, hogy amilyen könnyen tudunk lelkesedni valakiért, ugyanolyan könnyen szembe is fordulunk vele. A megpróbáltatások idején derül csak ki igazán, hogy ki mennyire állhatatos.
Be kell látnunk, hogy gyengék és esendőek vagyunk. Ha mi elhagyjuk Jézust, ő akkor sincs egyedül, mert az Atya mindig vele van. Mi viszont egyedül maradunk, ha elhagyjuk őt. Mit kezdenénk segítsége és kegyelme nélkül? Hová vezetne életünk? Hová mennénk Jézus nélkül? Könnyen legyőzne minket rosszra hajló emberi természetünk vagy a világ számtalan csábítása. Kérjük imádságainkban az állhatatosság és a hűség kegyelmét, hogy soha el ne hagyjuk Urunkat, aki biztos utunk az Atyához.
© Horváth István Sándor


Imádság

Hála neked, szentséges Atyánk, mert megadod nekünk, hogy látható szentélyt építsünk, mely Isten és ember kegyelmi kapcsolatának csodálatos jelképe és színhelye: ide várod jóságos szívvel az élet zarándokútját járó népedet. Híveidből is itt építesz magadnak élő templomot, és itt gyarapítod világszerte elterjedt Egyházadat, hogy Krisztus titokzatos testévé váljék, és mennyei Jeruzsálemmé legyen végül, mint valóra vált béke-látomás. Ezért szentjeid boldog seregével együtt a dicsőség templomában magasztalunk téged.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250602.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Blogarchívum