2009. augusztus 22., szombat

[Evangelium] 2009-08-22

2009. augusztus 22. - Szombat

Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz: Mózes
tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és
tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne
kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt
elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára,
de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért
teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és
köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre
ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek
köszönjenek nekik a főtereken és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák
őket. Ti ne hívassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti
pedig mindnyájan testvérek vagytok. De Atyának se hívjatok senkit a
földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És Tanítónak se hívassátok
magatokat, hisz egy a ti Tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek,
az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és
aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.
Mt 23,1-12

Elmélkedés:

Minden bizonnyal csodálkozást váltott ki a tanítványok között Jézusnak az
a nekik szóló kijelentése, hogy aki nagyobb akar lenni közülük, az legyen
a többiek szolgája. Mert igaz ugyan, hogy bibliai értelemben az Istennek
tett szolgálat értékesnek számított és az ember szívesen végezte minden
nehézség árán is, ugyanakkor a Jézus korabeli emberek a másik embernek
tett szolgálatot mintegy rabszolgamunkának, a megalázottság jelének és
kényszernek tekintették, amelyet az ember legfeljebb kényszerűségből, de
nem önként végzett. Jézus ezen kérésének értelmét akkor látjuk meg, ha
mellé állítjuk azt a kijelentését, hogy minden emberben, még a
legkisebbekben is őneki szolgálunk. Így az embereknek tett szolgálat Isten
iránti szolgálattá alakul, amely üdvösségünk feltétele.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Krisztuséi vagyunk. Nem máshoz, hanem hozzá tartozunk. Egységünk alapja: a
keresztségben Krisztus bennünket magáénak fogadott, és önmagával
egyesített. Az egység, melyet Krisztusban egymással megosztunk, nagyobb a
múltbeli és jelenlegi különbségeinknél, melyek egyházainkat ma is
elválasztják.
Szerető Istenünk! Köszönjük Neked, hogy Krisztusban eggyé tettél
bennünket. Adj nekünk felismerést és bátorságot, hogy egyházadat egységben
és szeretetben építhessük. Add, hogy életünkkel és egyházaink
szolgálatával a Te szeretetedről tegyünk tanúbizonyságot.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2009. augusztus 21., péntek

[Evangelium] 2009-08-21

2009. augusztus 21. - Péntek

Abban az időben: Amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan
hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyűltek, és egyikük, egy
törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki:
"Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?" Jézus így válaszolt:
"Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és
egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat. A második hasonló
ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik
az egész törvény és a próféták."
Mt 22,34-40

Elmélkedés:

Az ószövetségi nép számára a Törvény előírásai nem egy külső hatalomtól
érkező, az emberre kényszerítő erőként nehezedő parancsok voltak, hanem
olyan szabályok, amelyek az Isten és az ember által kötött szövetséget
meghatározták. E szövetséget, amely könnyen felismerhetően valóban
szeretetközösség, Isten kezdeményezte és ő határozta meg kereteit. Ha a
törvény parancsaiban meglátjuk az ember életét védő és az emberi
kapcsolatok alapjává a szeretetet tevő isteni szeretetet, rögtön
kegyelemnek, ajándéknak, segítségnek tekintjük őket, hiszen megtartásuk
azt eredményezi, hogy a szeretetszövetség megmaradjon Isten és az ember
között. Ebben az értelemben válik számunkra kötelességgé, paranccsá a
szeretet.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Mindig soknak tartjuk, amit mi teszünk másokért; ellenben amit mások
tesznek érettünk, azt semmibe sem vesszük. Úgy látszik, két szívünk van:
egy lágy, gyöngéd, engedékeny, önmagunk számára, és egy kemény, szigorú,
zord, embertársaink számára.
Szalézi Szent Ferenc
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2009. augusztus 20., csütörtök

[Evangelium] 2009-08-20

2009. augusztus 20. - Csütörtök, Szent István király

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Mindaz, aki meghallgatja
szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a
házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél,
és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Aki
viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba
emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött
az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak, az összedőlt, és nagy
romhalmaz lett belőle. Ezzel Jézus befejezte beszédét. A nép
elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanított, mint akinek
hatalma van, nem úgy, mint az írástudók.
Mt 7,24-29

Elmélkedés:

Mennyei koronáért
A magyar nemzet első nagy uralkodóját, István királyt az ő fiával, Imre
herceggel és Gellért püspökkel együtt László király kezdeményezésére
1083-ban nyilvánították szentté, miután megszerezték ehhez a szükséges
engedélyeket VII. Gergely pápától. Minden valószínűség szerint a szentté
avatást megelőzően íródott az ő életéről az a mű, amelyet a történetírás
Szent István nagyobb legendájaként ismer, s amelynek szerzője feltehetően
egy királyi udvarhoz tartozó szerzetes volt. A nagy legenda hűen tükrözi,
hogy halála után néhány évtizeddel hogyan gondoltak a magyarok első
királyukra, aki a keresztény hit terjesztésével méltán kapta a "magyarok
apostola" nevet. Az írás szerint Szent István király valóban az apostolok
utóda volt, akinek az isteni Gondviselés azt a küldetést adta, hogy a
nyugati keresztényeket korábban sokszor támadó, kalandozó magyarokat a
keresztény hit igazságának útjára elvezesse. Ő maga ugyan nem hirdette az
igét, de gondoskodott róla, hogy hithirdető szerzetesek és papok jöjjenek
az országba, s királyi tekintélyével segítette munkájukat. A legendaíró
szerint a szent uralkodó kitűnt az irgalmasság gyakorlásával, a szegények
segítésével, békeszeretetével, műveltségével, bölcsességével és igazságos
döntéseivel. A nagy legendában teljesen elmosódnak azok a vonások, hogy
István egy földi ország királya volt, s előtérbe kerül, hogy a mennyei
haza felé vezette népét. A mű talán legjellegzetesebb megfogalmazása Szent
Istvánról az, hogy "a földi koronát mennyei koronára cserélte". E
kijelentés nem azt jelenti, hogy lemondott volna a földi ország
kormányzásáról vagy elhanyagolta volna azt, inkább azon szándéknak felelt
meg, hogy István életszentségét igazolja, hiszen az írás a szentté
avatásra készült.

A jámbor uralkodóról alkotott képet árnyaltabbá tette a Szent István
kisebb legendájaként nevezett mű, amely néhány évvel az előző után egy
másik szerzetes által íródott, s célja az lehetett, hogy a vallásos
erények elismerése mellett bemutassa a földi ország uralkodójának azon
kiváló emberi tulajdonságait, amelyek alkalmassá tették arra, hogy népét
kormányozza. A kis legenda szerint Szent István nem csak a hit
terjesztését tartotta szívügyének, hanem arról is gondoskodott, hogy a nép
a keresztény hit szerint élhessen. Ennek érdekében törvényeket hozott,
amelyek közül a legismertebb, hogy minden tíz falu építsen templomot,
ahová az emberek vasárnaponként eljárnak szentmisére. A törvényeket pedig
erős kézzel betartatta, s nem riadt vissza attól sem, hogy a pogányok
lázadásait letörje. Amíg a nagyobb legendában István isteni küldetésű
apostolként, jámbor és könyörületes emberként, valamint a magyar nép első
szentjeként mutatkozott meg mintegy túlvilági fényben tündökölve, addig a
kisebbik az országot bölcsen, megfontoltan, határozottan és igazságosan
vezető, művelt királyt állítja az olvasó elé.

A két legenda felhasználásával Könyves Kálmán király felkérésére egy
harmadik élettörténet is készült, amelynek szerzője Hartvik püspök. Ő
egyesítette a két legendát és kiegészítette további történetekkel, amelyek
közül a legjelentősebb annak leírása, hogy Szent István miként kért
országa számára koronát a római pápától. Ezekből a részekből tudjuk, hogy
István vallási erényeinek és hittérítő apostolkodásának híre hamar
eljutott a pápai udvarba, Rómába, amelynek köszönhetően a pápa örömmel
hozzájárult a magyar király további egyházszervező munkájához. A két
korábbi legendát a későbbi századokban nem olvasták, azokat csak a XVIII.
század végén találták meg szerzetesi kolostorok könyvtárában. A középkor
folyamán Hartvik-féle élettörténet vitte tovább Szent István király
tiszteletét.

E három legenda, valamint a későbbi időkben íródott többi életrajz,
amelyekre most nem térünk ki részletesen, más-más oldalról világítja meg
Szent István király alakját. S bár a különböző korokban különbözően látták
személyét, abban mindenképpen megegyezhetünk, hogy magyar népünk neki
köszönheti, hogy a keresztény igazság útján elindult. Az pedig már egyedül
rajtunk múlik, hogy megmaradunk-e ennek az igazságnak az útján. Példája
azért lehet követendő számunkra, mert tudta, hogy mi a kötelessége Isten
iránt és népe iránt. Segítsen bennünket a krisztusi úton való
előrehaladásunkban és a mennyei koronáért való fáradozásunkban Szent
István király égi közbenjárása!
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Áldott Szent István, Istennek szolgája,
Krisztus hitének igaz plántálója,
Bálványozásnak eltávoztatója
És elrontója!

Irgalmas Isten kegyes jóvoltodból
Adaték nekünk magas mennyországból,
Utat, hogy lelnék gonosz pogányságból,
Régi vakságból.

Jobbodra kérünk, amely ma is épen,
Légy közbenjárónk Szent Király az égben,
Hogy áldás légyen a magyar nemzeten,
Adja meg az Isten.

Jóságos Jobbod nyújtsd ki reánk, kérünk,
Szent koronáddal új ezeret érünk,
Hogyha keresztek, s imádságod vélünk,
Régi vezérünk.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2009. augusztus 19., szerda

[Evangelium] 2009-08-19

2009. augusztus 19. - Szerda

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek
országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe
munkásokat fogadjon. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal,
elküldte őket a szőlőjébe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta,
hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Ezt mondta nekik:
"Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek." Azok el is
mentek. Majd a hatodik és a kilencedik órában újra kiment és ugyanígy
cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat
talált. Megkérdezte tőlük: "Miért álldogáltok itt egész nap tétlenül?"
Azok ezt válaszolták: "Mert senki sem fogadott fel minket." Erre azt
mondta nekik: "Menjetek ti is a szőlőmbe!"
Amikor beesteledett, a szőlősgazda így szólt intézőjéhez: "Hívd össze a
munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!" Először
azok jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra körül kezdtek, és egy-egy
dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy nekik többet
fognak adni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették,
zúgolódni kezdtek a gazda ellen: "Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak,
és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik a nap terhét és hevét
viseltük!" Ő azonban ezt felelte az egyiküknek: "Barátom, nem vagyok
igazságtalan veled. Nemde egy dénárban egyeztél meg velem? Ami a tied,
fogd és menj! Én ennek az utolsónak is annyit szánok, mint neked. Talán
azzal, ami az enyém, nem tehetem azt, amit akarok? Vagy rossz szemmel
nézed, hogy én jó vagyok?" Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből
utolsók!
Mt 20,1-16a

Elmélkedés:

A szőlőmunkásokról szóló példabeszéd rámutat arra, hogy az isteni
igazságosság szoros kapcsolatban van az Ő jóságával, szeretetével és
irgalmával. Ha emberi szempontból igazságtalannak látjuk a történteket,
annak az lehet az oka, hogy egymástól függetlennek tartjuk e fogalmakat.
Bűnre hajló természetünk miatt talán a kicsinyesség jellemez minket és
bizony az irigység is könnyen eltölt minket, ha a másik ember valami jóban
részesül. Istenre viszont inkább a nagylelkűség a jellemző, hiszen
mindenkit jutalmazni szeretne. A legfőbb jó, amit az embereknek felkínál
az üdvösség, az örök élet. Ennél nem akar senkinek sem kevesebbet, sem
többet adni. Ez az egy dénár, az ember jutalmi a földi életében végzett
cselekedeteiért, Istennek tett szolgálatáért.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Akiket az Úr meghívott asztalához, igyekezzenek tisztán és szépen élni, és
fussanak a bűntől! Legyenek a föld sója és a világ világossága, amit
Krisztus Jézus nemcsak apostolainak és tanítványainak kötött lelkükre, de
követőinek is.
Kapisztrán Szent János
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2009. augusztus 18., kedd

[Evangelium] 2009-08-18

2009. augusztus 18. - Kedd

A gazdag ifjú távozása után Jézus így szólt tanítványaihoz: "Bizony,
mondom nektek: A gazdag nehezen jut be a mennyek országába. Újra mondom
nektek: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutnia
Isten országába." Ennek hallatára a tanítványok igen megdöbbentek, és azt
kérdezték: "Hát akkor ki üdvözülhet?" Jézus rájuk tekintett, és így szólt:
"Embereknek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges." Ekkor Péter
megkérdezte: "Nézd, mi mindenünket elhagytuk, és követtünk téged. Mi lesz
a jutalmunk?" Jézus így válaszolt: "Bizony, mondom nektek: ti, akik
követtetek engem: a világ megújulásakor, amikor az Emberfia dicsőséges
trónjára ül, együtt ültök majd vele tizenkét trónon, hogy ítélkezzetek
Izrael tizenkét törzse felett. Sőt mindaz, aki elhagyja értem otthonát,
testvéreit, nővéreit, atyját, anyját, gyermekeit vagy földjét, százannyit
kap, és elnyeri majd az örök életet. Sokan lesznek az elsőkből utolsók, és
az utolsókból elsők."
Mt 19,23-30

Elmélkedés:

Jézus csodás gyógyításainál érdemes felfigyelnünk arra, hogy e
cselekedetek egyrészt a meggyógyult betegek javára szolgálnak, ugyanakkor
azt hivatottak igazolni, hogy Jézus az Üdvözítő. A betegek a hitük által
nyernek gyógyulást: hisznek abban, hogy gyógyítójuk a Megváltó, az
Üdvözítő. Jézus azonban nem csak a testet akarja gyógyítani, hanem az
emberi lelkeket is, ezért a megtérő bűnösöknek mondott megbocsátó szava
mindennél világosabban igazolja, hogy eljött az üdvösség ideje. Annak
elismerése, hogy ő az Üdvözítő, s nincs üdvösség senki másban, azt
jelenti, hogy a vele kapcsolatunkon múlik, hogy üdvözülünk-e vagy sem. A
mai evangéliumban azt kéri tanítványaitól és tőlünk, hogy mindenről
mondjunk le az üdvösség érdekében amely a legfőbb jó, amit Isten adhat
nekünk.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Semmit sem akarok magamnak megtartani, hanem inkább magam s mindenem
szeretném önként és szíves-örömest neked adni.
Uram, Istenem, teremtőm és megváltóm, akkora vonzódással, tisztelettel,
dicsérettel és tisztességgel, akkora hálával, odaadással és szeretettel,
akkora hittel, reménnyel, tisztasággal szeretnélek ma magamhoz venni
téged, amekkorával méhébe fogadott és óhajtott szentséges anyád, a
dicsőséges Szűz Mária, amikor alázatosan és áhítattal felelt az angyalnak,
aki a megtestesülés örömhírét jelentette neki: íme, az Úrnak szolgáló
leánya, legyen nekem a te igéd szerint.
Kempis Tamás
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2009. augusztus 17., hétfő

[Evangelium] 2009-08-17

2009. augusztus 17. - Hétfő

Egy alkalommal Jézushoz járult egy gazdag ifjú, és megkérdezte: "Mester,
mi jót kell tennem, hogy eljussak az örök életre?"
Jézus így válaszolt neki: "Miért kérdezel engem a jóról? Csak egyedül
Isten a jó. Ha pedig el akarsz jutni az életre, tartsd meg a parancsokat!"
Az ifjú tovább kérdezte: "Melyeket?" Jézus felsorolta: "Ne ölj, ne
paráználkodjál, ne lopj, hamisan ne tanúskodjál, atyádat és anyádat
tiszteld, és szeresd felebarátodat úgy, mint önmagadat!"
Az ifjú erre kijelentette: "Ezt mind megtartottam. Mit kell még tennem?"
Jézus így felelt: "Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el mindenedet, és
árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Azután
jöjj, és kövess engem!" Ennek hallatára az ifjú szomorúan eltávozott, mert
nagy vagyona volt.
Mt 19,16-22

Elmélkedés:

A gazdag ifjúhoz hasonlóan nekünk sem más valakihez, hanem egyenesen
Jézushoz érdemes fordulnunk a szívünk mélyéről feltörő kérdéssel: Mester,
mi jót kell tennem, hogy eljussak az örök életre? Az ifjú jól tudta és
nekünk és érdemes megfontolnunk és megértenünk azt az igazságot, hogy a
jócselekedetek és életünk végső beteljesedése között szoros kapcsolat van.
Az életünk folyamán végzett jócselekedetek ugyani érdemül szolgálnak
számunkra, főként, ha testvéreinkben magának Jézusnak akarunk szolgálni, s
mindent önzetlenül teszünk, legfeljebb mennyei jutalma várva ezért, de nem
anyagi ellenszolgáltatást a földi életben. Érdemes tehát nekünk is
Jézushoz fordulnunk, aki Szentlelke által megvilágosítja értelmünket és
feltárja előttünk a jó és a rossz mélységeit, megadva számunkra a kegyelmi
segítséget, hogy mindig a jót válasszuk az üdvösség felé törekedve.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Kegyelmes Isten!
Kinek kezébe
Életemet adtam:
Viseld gondomat,
Vezéreld utamat,
Mert csak rád maradtam.
Balassi Bálint
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2009. augusztus 16., vasárnap

[Evangelium] 2009-08-16

2009. augusztus 16. - Évközi 20. vasárnap

Abban az időben így beszélt Jézus a zsidók sokaságához: "Én vagyok a
mennyből alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké élni
fog. Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért."
Vita támadt erre a zsidók között: "Hogyan adhatja ez testét eledelül
nekünk?"
Jézus így felelt nekik: "Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az
Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki
eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én
feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóban étel, és az én
vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az
bennem marad, és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya
által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez az égből
alászállott kenyér! Nem az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak! Aki ezt a
kenyeret eszi, örökké él!"
Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.
Jn 6,50-59

Elmélkedés:

Otthoni kenyér
Abban az időben, amikor elmélkedéseink főhőse, Eszter még általános
iskolába járt szülővárosában, az iskola és a családi házuk között félúton
nyílt egy pékműhely. A műhely egy pincehelyiségben volt, amelynek kis
ablakai az utcára nyíltak, s ennek köszönhetően a kislány az iskolából
hazafelé tartva meg-megállt az ablakoknál, s megfigyelte a pékek munkáját.
Talán nem is a látvány tetszett neki a leginkább, hanem a kellemes illat.
Eszter hamar beleszeretett a friss kenyér illatába, ahogy családja is a
finom kenyér ízébe. Ettől kezdve mindig csak onnan vásároltak kenyeret, s
annak beszerzése Eszter mindennapi feladata lett. Az általános iskola
befejezése után Eszter egy távoli város gimnáziumába került, ahonnan nem
járhatott haza minden hétvégén, csak a nagy ünnepekkor. Elsős gimnazista
korában már nagyon várta, hogy karácsonyra hazamehessen. Ez volt az első
hazautazás. A többórás út után fáradtan, nagyon-nagyon éhesen, mégis
mosolyogva indult haza az ismerős házak között. Már három hónapja nem volt
idehaza, de most sem érezte magát igazán otthon. Valami hiányzott neki az
otthonlét érzetéből. Egyszer csak megérezte a jól ismert kenyérillatot.
Mindjárt be is tért a kis boltba, s megmaradt néhány forintján vett
magának egy darab kenyérlángost. Az otthon íze azonnal átjárta
testét-lelkét.

Azért meséltem el történetét, mert bizonyára sokan gondoljuk azt, hogy az
otthonlét érzéséhez hozzátartozik az otthoni kenyér illata és íze. Eszter
valójában nem a testi éhségét akarta csillapítani, hanem végre otthon
akarta érezni magát, és ehhez elég volt egy darab friss kenyér.

Sokan rendszeresen részt vesznek a vasárnapi szentmisén, mégsem tekintik
otthonunknak a templomot. Úgy érzik, hogy valami hiányzik számukra ahhoz,
hogy igazán jól érezzék itt magukat, de nem tudják megfogalmazni, hogy mi
okozza ezt a hiányérzetet. Pedig könnyű volna kitalálni! Egy darab
megszentelt kenyér, egy parányi Krisztus testévé átváltoztatott kenyér, ez
teszi a templomot otthonunkká és a vasárnapi szentmisét igazi ünneppé. A
Jézussal való bensőséges találkozás a szentáldozásban hiányzik sok-sok
ember számára. A szentmisére ugyanis nem azért jövünk el, hogy megnézzük
mit tesz a pap és meghallgassuk prédikációját. Jézus ennél sokkal többet
szeretne. Nagy ajándékként önmagát akarja nekünk adni.

A mai vasárnap evangéliumában többek között ezt olvastuk: "Az én testem
valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és
issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne" - mondta Jézus (Jn
6,55-56). A mi Urunk tehát nem azt kéri, hogy külső szemlélői legyünk
annak a csodálatos pillanatnak, amikor a kenyér, az ostya átváltozik az ő
testévé, illetve a bor átváltozik az ő vérévé, hanem meghív minket az
áldozatban való aktív részvételre, a vele való találkozásra. A szentmise
első része, az ige liturgiája azt a célt szolgálja, hogy elvezessen miket
az oltárhoz, azaz a Kenyér asztalához és felkészítsen minket a
szentáldozásra.

A szentmisében az átváltoztatás eseményéhez közeledvén a pap felszólítja a
jelenlévőket: Emeljük fel szívünket! És a közösség ezt válaszolja:
Felemeltük az Úrhoz. Legalábbis ezeket a szavakat mondjuk a szánkkal. De
valóban felemeljük a szívünket? Valóban Isten közelébe szeretnénk kerülni?
Valóban óhajtjuk a Jézussal való találkozást a szentáldozásban? Ha nem
élünk a szentáldozás lehetőségével, aligha igaz, amit mondunk.

Befejezésül térjünk még vissza Eszterhez, akit útközben megette az utolsó
pénzén vett kevéske kenyeret. Otthon az egész család és az asztalon egy
egész friss kenyér várta már. A közösen elfogyasztott kenyérben megérezte
a családi szeretet ízét. A szentmisében is pontosan ez történik, hiszen
Krisztus teste és annak vétele családias közösséggé kovácsol minket. A
szentáldozás egyrészt azt jelenti számunkra, hogy kifejezzünk hitünket,
hogy Krisztus valóságosan jelen van a kenyérben, másrészt kifejezzük, hogy
az ő közösségéhez, az Egyházhoz tartozunk. A vasárnap megszentelése nem
merülhet ki a pihenésben, a kikapcsolódásban a szórakozásban! A keresztény
ember számára a vasárnap az Istennel való találkozás napja, amikor a
szentmisén a tanítás hallgatásával és a szentáldozással megújítjuk
életünket Krisztusban.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Üdvözlégy, Jézus Krisztusomnak, Uramnak és Megváltómnak legszentebb és
valóságos teste, aki Szűz Máriától, a legtisztább szűztől születtél, akit
érettünk ártatlanul megkínoztak, s a keresztfán égi Atyádnak feláldoztak.
Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és lényegedben jelen vagy a
kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem, vigasztalj és erősíts engem
mindig.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Blogarchívum