2022. március 19., szombat

[Napi e-vangelium] 2022. március 20. vasárnap

2022. március 20. – Nagyböjt 3. vasárnapja

Evangélium

Abban az időben: Odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan."
Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod."
Lk 13,1-9

Elmélkedés

A megtérés útján
A mai evangéliumi részlet bevezetése bepillantást enged Jézus korának politikai viszonyaiba, mindabba a félelembe és borzalomba, amit a rómaiak megszállása, fennhatósága jelentett a zsidók számára. Az idegen hatalom uralkodását a zsidók nehezen viselték, s emiatt rendszeresek voltak a fegyveres lázadások, amelyeket a rómaiak a nép megfélemlítése érdekében kegyetlenül levertek. Egy ilyen lázadás leverésére, a lázadók megölésére utal Jézus, amely Jeruzsálemben a templomban, az áldozatbemutatás helyén történhetett. A rómaiak vérengzése feltehetően nem csak a tényleges lázadókat érintette, hanem a jeruzsálemi zarándoklaton részt vevő ártatlan emberek is áldozatul eshettek. Lukács evangélista nem az eseményre figyel, hanem az ennek kapcsán Jézus részéről elhangzó figyelmeztetésre. Az áldozatok nem azért jártak így, mert másoknál bűnösebbek voltak, s nem Isten büntette meg őket ilyen módon a rómaiak keze által titkos bűneikért. Ugyanez a helyzet azokkal az emberekkel, akikre rádőlt egy torony s ezzel halálukat lelték. A tragédia nem Isten büntetése ez esetben sem.
Jézus korában elterjedt volt az a felfogás, hogy az embert érő szenvedések, beleértve a betegségeket is, valamint a különféle tragédiák oka minden esetben az emberek személyes bűne. Azért éri őket a baj, mert bűnösök. Lehet, hogy vétkük nem nyilvánvaló mások számára, de ha baj érte őket, ebből arra lehet következtetni, hogy nem kedvesek Isten előtt. E nézet szerint minél nagyobb baj ér valakit, annál nagyobb volt a bűne. Jézus helyteleníti ezt a nézetet. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a tragédiák kapcsán érdemes volna elgondolkodnia mindenkinek és bűnbánatot tartania. Mert eljön az idő, az isteni számonkérés ideje. Mégpedig akkor, amikor azt Isten akarja. Ezt szemlélteti a fügefáról mondott hasonlat.
Számomra is eljött a lelki megújulás, a megtérés ideje. Nem élhetek vissza a nagylelkű Isten türelmével. Mit tehetünk lelki megújulásunk érdekében? Engedjük, hogy Isten megérintse lelkünket, amikor Krisztus szenvedéséről és haláláról elmélkedünk. Ennek szép lehetősége a keresztúti imádság. Vegyünk részt nagyböjt péntekjein a keresztúti imádságon és odahaza is elmélkedjünk a keresztút állomásairól, vagy olvassunk részleteket Krisztus szenvedéstörténetéből a Szentírásunkból. A nagypénteki templomi szertartáson való részvétel szintén annak lehetősége, hogy közelebb kerüljünk Jézus megváltó szenvedésének titkához.
A lelki megújulás útján engedjük továbbá, hogy az isteni irgalmasság és megbocsátó szeretet megérintse szívünket, amikor elvégezzük szentgyónásunkat. Ne legyen a gyónás csupán megszokásból végzett cselekedet, amely után azt mondjuk, hogy „most aztán egy évig megint nem kell gyónni", hanem fakadjon bűneink őszinte megbánásából és abból a vágyból, hogy tékozló és bűnbánó fiúként szeretnénk visszatérni az Atyához, ahogyan erről majd a jövő vasárnap evangéliumában hallani fogunk.
Induljunk tehát a megtérés útján, a hit útján, a keresztúton, az atyai házba visszavezető úton! Ha ezt megtesszük, a nagyböjt igazi lelki megújulást fog jelenteni számunkra, amelynek megkoronázása a feltámadt Krisztussal való találkozás lesz húsvét ünnepén.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Súlyos lelki teherként nehezedik ránk a tudat, hogy bűneinkért vállalnunk kell a következményeket, s azokért akár büntetésre is számíthatunk. Bűntudatra ébredve jogosan tartunk az isteni ítélettől. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mennyei Atyánk irgalmas, kész a megbocsátásra. Urunk, a te tekintetedből nem elítélés, hanem megbocsátás sugárzik. Azzal a bizalommal sietek feléd, hogy nálad nem csak igazságos ítéletre számíthatok, hanem rátalálok irgalmas szeretetedre is. Hiszem, hogy bármily nagyok is bűneim, nagyobb a te irgalmad és kegyelmed. Tekints rám, Uram, irgalmas tekinteteddel!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220320.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. március 18., péntek

[Napi e-vangelium] 2022. március 19. szombat

2022. március 19. – Szombat, Szent József, a boldogságos Szűz Mária jegyese

Evangélium

Dávid utódai közül Jákobtól született József, aki jegyese volt Máriának, Jézus Krisztus szülőanyjának. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni. Ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!" Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki.
Mt 1,16.18-21.24a

Elmélkedés

Szent Józsefet ünnepeljük a mai napon. Személyéről viszonylag keveset árulnak el az evangéliumok. A Jézus gyermekségéről szóló részekből kiderül, hogy igaz ember volt és hallgatott az angyalok által hozott isteni üzenetekre. Aggodalmai és félelmei ellenére Isten utasítására magához veszi Máriát, és vele együtt Jézust is befogadja életébe. Nekünk is ilyen természetes egyszerűséggel kellene mindig magunkba fogadni Jézust. Nem kell tartanunk a vele való találkozástól, mert nem elítélni jön, hanem abban segít, hogy az igazzá válás biztos útján járjunk.
József engedelmeskedik az isteni üzenetnek, életét szolgálattá, áldozattá tette és a megtestesülés titkát szolgálta. Önmagát, egész életét, munkáját a Szent Családnak szentelte. A család szeretetére szóló hivatását a Messiás gyermek szolgálatába állította, akit atyai gondoskodással szeretett.
Az éjszakai álomból tehát nem csupán hitvese hivatását tudja meg, hanem a saját feladatát is. Nekünk is észre kell vennünk, meg kell hallanunk Isten szavát, amelyet hivatásunkkal kapcsolatban intéz hozzánk, s életünket ennek fényében kell alakítanunk. Boldogok vagyunk, ha egész életünkkel Jézus Krisztust, az Isten Fiát szolgáljuk! Odafigyelek-e Isten útmutatásaira? Képes vagyok-e emberi akaratom háttérbe szorítására és Isten szándékainak elfogadására?
© Horváth István Sándor


Imádság

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk. Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a Te kisugárzásod legyen. Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a Te jelenlétedet érezze meg általunk. Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül Téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan Te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220319.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. március 17., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2022. március 18. péntek

2022. március 18. – Péntek

Evangélium

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék. Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!" Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!" Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?" Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést."
Jézus így folytatta: „Nem olvastátok soha az írásokban: „A kő, melyet az építők elvetettek, mégis szegletkővé lett, az Úr tette azzá, és szemünkben csodálatos ez!" Ezért mondom nektek: Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét." A főpapok és a farizeusok hallották a példabeszédet, és megértették, hogy Jézus róluk beszél. El akarták fogni, de féltek a néptől, mert mindenki prófétának tartotta.
Mt 21,33-43.45-46

Elmélkedés

Szent Máté evangélista írásában két példabeszéd található szőlőmunkásokról, más-más mondanivalóval. Az egyik szerint a szőlőskert gazdája a nap különböző időszakaiban fogad fel munkásokat, akiket a szőlőbe küld dolgozni. Este, a munka befejeztével mindenki megkapja munkabérét (vö. Mt 20, 1-16). A történet Isten nagylelkűségét mutatja be, amelynek köszönhetjük, hogy az örök életre juthatunk.
A másik példabeszéd a gonosz szőlőmunkásokról szól, ezt olvassuk a mai napon. A munkások sorra bántalmazzák és megölik azokat a szolgákat, akiket a gazda küld hozzájuk, végül a gazda fiával is ugyanígy bánnak, őt is megölik. A példabeszédet Jézus jeruzsálemi bevonulása után, a kereskedők templomból való kiűzését követően mondta, tehát néhány nappal elfogása és elítélése előtt. Ez az időbeli elhelyezés a kulcs a hasonlat megértéséhez, amely az üdvösségtörténetet mutatja be. Isten a gazda, aki az emberekre bízza a világot. Azok, akiknek kötelessége volna az Istennel való együttműködés, a szolgákat, a prófétákat megölték, de nem számoltak a következményekkel. Az idők teljességében a mennyei Atya saját Fiát, Jézust küldte el a világba, de őt is megölték. Cselekedetük következményeként a gonosz munkások elveszítik Isten országát, s helyettük egy új nép, Isten újszövetségi népe kapja meg, azok, akik engedelmeskednek Istennek és készek őt szolgálni.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Olykor nem érzem közelséged, nem hallom hangod, nem látlak téged, nem ismerem fel szándékaidat és nincs erőm engedelmeskedni. Naponta küzdök hibáimmal és gyengeségeimmel, bűneim a mélybe taszítanak. A lelki mélység és sötétség rettenetes állapotából emelj fel engem! Erősítsd hitemet, hogy bátran megvalljalak téged, és irántad érzett szeretetem mindig hozzád vezessen és kössön!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220318.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. március 16., szerda

[Napi e-vangelium] 2022. március 17. csütörtök

2022. március 17. – Csütörtök

Evangélium

Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta el a farizeusoknak: „Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a gazdag kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, amely a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl. Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak. Ám az erősködött: Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának. Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek."
Lk 16,19-31

Elmélkedés

Jézus nagyon szemléletes példázatot mond a szegényről és a gazdagról. Könnyen magunk elé képzelhetjük a jelenetet, amint a gazdag bővelkedik mindenféle evilági jóban, a szegény pedig teljes nélkülözésben él. Kettejük között láthatatlan módon éles határ húzódik, s ez a határ nem átjárható. A szegény Lázár számára nem látszik lehetőség arra, hogy kiemelkedjen sanyarú sorsából, a gazdag pedig nyilvánvalóan nem akarna szegénnyé válni, mert akkor nem élvezhetné tovább előnyeit. A túlvilágon is éles határ húzódik kettejük között, amely szintén nem átjárható egyik oldalról sem. De itt már a szegénynek van jobb sora, élvezheti Isten jelenlétét, míg az, aki a földön dúsgazdag volt, most egészen szegény, nincstelen, mert nem övé az Istennel való közösség. Az evilági bővelkedés könnyen akadálya lehet az üdvösségnek.
A gazdag amiatt kapott büntetést, mert vagyonából – bár lehetősége lett volna rá – nem segítette a rászoruló embert. Isten azért adja nekünk a földön az anyagi javakat, hogy azokat helyesen használjuk fel, s ennek része az is, hogy segítjük a nálunk szegényebbeket.
A nagyböjti időben különösen is oda kell figyelnünk a rászorulók megsegítésére, mert ez minden esetben az irgalmasság megnyilvánulása. Ha a gazdagnak és öt testvérének a példáját követjük, nem lesz helyünk az Isten országában, s emiatt csak magunkat hibáztathatjuk.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus! Vezess engem a gyógyulás útján és a hit útján. Benned ismerem fel gyógyítómat és a te vagy a hit ajándékozója. Időt adsz nekem a bűnbánatra és a megtérésre. Időt adsz nekem a lelki megújulásra és hitem elmélyítésére. Időt adsz nekem, hogy veled találkozzak. Megbocsátó kegyelmed mindennél többet ér számomra!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220317.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. március 15., kedd

[Napi e-vangelium] 2022. március 16. szerda

2022. március 16. – Szerda

Evangélium

Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát és bizalmasan közölte velük: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd kiszolgáltatják a pogányoknak, megcsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítik, de harmadnapra feltámad."
Ekkor odalépett hozzá a Zebedeus-fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?" Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon." Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?" „Készek vagyunk!" – felelték. Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott."
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért."
Mt 20,17-28

Elmélkedés

A kísértés még Jézus apostolait sem kerülte el, miként erről a mai evangéliumi részben olvasunk. A kísértés lényege, hogy ne Isten legyen a középpontban, hanem az ember. Jakab és János apostolok anyja kér kiváltságos helyet fiai számára. A gondolat valószínűleg nem csak az anya fejében fordult meg, hanem a két fiúéban is. Miközben Jézus a reá váró szenvedésekre próbálja felkészíteni tanítványait, ők hatalomra vágyakoznak. Ez kísértés.
Válaszában Jézus a szolgálatról beszél: „Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok." Talán engem is megkísért a gondolat, hogy részem legyen a dicsőségben. De csak abban. A szenvedéseket szívesen elkerülném, a kereszthordozásról lemondanék, a szűk ösvény helyett a kényelmes, széles utat választanám. Ez kísértés, amit észre kell vennem, s ami ellen küzdenem kell.
Jézus minden tekintetben szolga volt, aki azt cselekedte, amit az Atya kívánt tőle. Engedelmessége akkor érte el teljességét, amikor a kereszten odaadta életét az emberek üdvösségéért, mert ezt az áldozatot és szolgálatot kérte tőle Atyja. Így lett megváltásunk és üdvösségünk szolgája.
Mennyire felelnek meg Isten akaratának az én emberi vágyaim és elképzeléseim? Mindenféle kísértést a szolgálat gyakorlásával tudok legyőzni. Legyen példaképem a szolgáló Jézus!
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Életünk során vannak olyan pillanatok, amikor lelkesedünk érted, de olyanok is, amikor elgyengülünk, elkeseredünk, nehéznek tartjuk a kereszthordozást, talán azt is érezzük, hogy elhagyott minket az Isten. Segíts minket ezekben az órákban és napokban! Segíts, hogy újra felvegyük életünk keresztjét és induljunk veled! Ne csak arra gondoljunk, hogy életünk végén a halál vár minket, hanem nézzünk tovább, higgyünk a feltámadásban, higgyünk az örök életben! Életünk leggyengébb pillanata az, amikor meghalunk. De könnyebb erre a pillanatra felkészülnie annak, aki hisz a feltámadásban, hisz abban, hogy halála után Isten kegyelméből új életre támadhat. Add, hogy életünk nehéz szakaszaiban mindig arra gondoljunk, hogy a mennyei Atya az örök boldogságra hív minket.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220316.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. március 14., hétfő

[Napi e-vangelium] 2022. március 15. kedd

2022. március 15. – Kedd

Evangélium

Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz: „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket. Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják."
Mt 23,1-12

Elmélkedés

Nagyböjti utunkon Jézus az alázatosságot tanácsolja nekünk. Az alázatos ember elkerüli az önhittséget, nem próbálja önmagát és értékeit felnagyítani, hanem mindig a szerénységre törekszik. Az alázatosság tehát először is azt jelenti, hogy más emberekkel való viszonyomban nem akarok mások fölé kerekedni.
Az alázatosságnak egy komolyabb szintje az, amikor az ember elismeri Isten előtti kicsinységét, beismeri, hogy mindent Istentől kap és neki köszönhet. Az Isten előtti alázat bűnösségünk beismerését jelenti. De még ennél is mélyebb értelmű Krisztus alázata, aki emberré válása által szerezte meg az üdvösséget, s így vált megváltásunk alázatos szolgájává. Urunk alázatosságát utánozva Isten felé fordulunk és ő is felénk fordítja arcát.
Jézus szavaiból és cselekedeteiből egyaránt Isten szeretete sugárzott és az Atyának való engedelmességből fakadtak. Ugyanezt a lelkületet kéri követőitől is. Hamis vallásosságunkkal Istent sosem tudnánk megtéveszteni, hiszen ő ismeri lelkünk érzéseit, szándékait. Ne csak szavainkkal tegyünk tanúságot az irgalmas Isten jelenlétéről, hanem cselekedeteink is legyenek követésre méltóak! Ő pontosan ismeri szívünk szándékait, s jól tudja, hogy mi áll tetteink mögött. Ne az emberek, hanem elsősorban Isten tetszését keressük jócselekedeteinkkel!
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Istenünk! Látjuk és elismerjük, hogy a világban, az Egyházban és bennünk egyaránt jelen van a jó és a rossz. Isten és a sátán küzd a lelkünkért, örök sorsunkért. Segíts, hogy minden helyzetben felismerjük és elutasítsuk a gonosz kísértéseit! Növeld bennünk az életszentség vágyát, hogy készek legyünk engedelmeskedni neked, teljesíteni akaratodat! Gyarlóságunk, esendőségünk és bűnre hajló emberi természetünk ellenére is hozzád tartozunk, és tanításod szerint akarunk élni. Segítsen minket a te kegyelmed és irgalmad az üdvösségre!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220315.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. március 13., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2022. március 14. hétfő

2022. március 14. – Hétfő

Evangélium

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is."
Lk 6,36-38

Elmélkedés

Jézus így tanít a mai evangélium szerint: „Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is." Ezt az életszabályt az embertársainkkal való kapcsolatra szoktuk vonatkoztatni. Ennek értelmében, ha nem ítélkezünk felebarátaink felett, azaz nem azzal töltjük a drága időnket, hogy hibát keresünk másokban és megítéljük őket gyengeségeik miatt, akkor ők sem a mi vétkeink boncolgatásával fognak foglalkozni. A jézusi mondás pozitív megfogalmazásban így hangzik: jószándékkal, jóindulattal közeledj a másik emberhez, és akkor ő is jóindulattal fogja ezt viszonozni.
A Szentírás sajátos nyelvhasználatát figyelembe véve érdemesebb kiszélesítenünk ezt az értelmezési kört. Ennek értelmében azért ne ítélkezzünk mások felett, hogy ne vonjuk magunkra Isten ítéletét. Mert ahogyan mi bánunk embertársainkkal, ugyanolyan bánásmódra számíthatunk Istentől. Itt nem arról van szó, hogy le kellene mondanunk a testvéri figyelmeztetésről, amely a bűnös élet útjáról szeretné letéríteni a felebarátot, hanem mások teljesen felesleges megítéléséről, amely sok esetben csak felületes és részrehajló. Ismerjük el inkább, hogy az emberi cselekedetek megítélője egyedül Isten lehet, aki egyaránt igazságos és irgalmas.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, irgalmasság Istene, könyörülj rajtunk, bűnösökön. Taníts meg bennünket a könyörületre és a megbocsátásra. Ne engedd, hogy hasonlóak legyünk a könyörtelen szolgához, aki nem követte ura irgalmasságát. Emlékeztess minket arra, hogy gyengeségeink miatt milyen sokszor esünk el életünk rögös útján. Szítsd fel szívünkben a megbocsátást és a segítő szándékot botladozó testvéreink iránt. Add meg nekünk az irgalom lelkét, hogy akaratod szerint kovásza legyünk eljövendő országodnak.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220314.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Blogarchívum