2021. november 6., szombat

[Napi e-vangelium] 2021. november 07. vasárnap

2021. november 7. – Évközi 32. vasárnap

Evangélium

Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: „Óvakodjatok az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, és közben színleg nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk."
Ezután leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan dobja a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De egy szegény özvegyasszony is odajött, és csak két fillért dobott be. Erre magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt, egész vagyonát."
Mk 12,38-44

Elmélkedés

Egy özvegy adománya
A mai evangélium az írástudók látszatvallásosságát állítja szembe az özvegy igaz vallásosságával. Jézus mindkettőt felismeri. Őt nem lehet megtéveszteni, mert az ember szívébe lát. A történet Jézus kritikájával kezdődik. Leleplezi az írástudók szándékát, akik jól ismerik ugyan a törvényeket és a vallási előírásokat, de csak a látszatra törekszenek. Nem meggyőződésből és főként nem Isten iránti szeretetből fakadnak vallásos cselekedeteik, hanem csupán az emberek tetszését akarják elnyerni. A vallásgyakorlat külsőségekre szorítkozik, a szív és lélek odaadása nélkül. Ők a pénz, a hatalom, a dicsőség szeretetének útját választották.
Ami belőlük hiányzik, tudniillik az Isten iránti szeretet és az élet felajánlása, az megmutatkozik az özvegyasszony cselekedetében. Főként János evangélistára jellemző az a módszer, hogy egy esemény leírásakor nem maga a történés a lényeges, hanem az ahhoz kapcsolódó magyarázat, jézusi tanítás. Mostani történetünknél Márk evangélista is ugyanezt a módszert alkalmazza. Jézus leül a templomnál és figyeli, hogy az emberek mennyit dobnak a perselybe, mit adományoznak Istennek, az istentisztelet céljára. Az emberek folyamatosan jönnek, vannak köztük tehetősebbek és szegényebbek, s ennek megfelelően ki többet, ki kevesebbet dob a perselybe. Mindebben semmi rendkívüli sincs, de abban sem, hogy egy odaérkező özvegyasszony mindössze két fillért dob be. Az eredeti görög szövegben „lepton" szerepel, ami a legkisebb értékű fizetőeszköz volt akkoriban. Ilyen értelemben szerepel a magyar fordításban a fillér, bár manapság már nincs használatban.
A szegény özvegyasszony adakozása szinte példabeszédnek tűnik számunkra, és azt várnánk, hogy Jézus hosszasan kifejti az asszony élethelyzetét, majd ehhez bővebb magyarázatot kapcsol. A jelenet rövidsége azonban elárulja, hogy nem egy szemléltető szándékkal kitalált esetről van szó, hanem egy valóságban megtörtént esetről. Jézus nem egyoldalú, nem csak az asszony cselekedetét látja, hanem azt is észreveszi, hogy a gazdagok nagyobb összegeket dobnak a templomi perselybe. Elismerését azonban nem a gazdagok cselekedete váltja ki, hanem a szegény özvegyé, mert az adomány nagysága helyett az adakozók szívének szándékát is jól ismeri.
Jézus értékelése szerint a gazdagok csupán a feleslegükből adtak valamit Istennek. Az özvegy viszont saját megélhetése elé helyezi Istent, anyagi javairól kész teljesen lemondani, hogy azokkal Istent szolgálja. Az emberek számára cselekedete észrevétlen maradna, és senki nem venné nagylelkűségnek két fillérjéről való lemondását. Jézus azonban rögtön átlátja az özvegy élethelyzetét, felismeri nagylelkűségét és azt, hogy cselekedetével egészen Isten jóságára és gondviselésére bízza önmagát.
Vagyonnak ugyan túlzás nevezni a csekély összeget, de az özvegynek valóban ez volt mindene. Tettével Istenre bízza önmagát, egész életét. Jézus nem csupán a tettét veszi észre, hanem felismeri a mögötte húzódó szándékot is, amely az igaz vallásosság jele az ő szemében. Mindent odaadni Istennek, az ő szeretetére és gondviselésére bízni az életet, ez a vallásosság lényege.
A nagylelkűséget aligha tanulhatjuk meg azoktól, akik önmaguk számára gyűjtenek és vagyonukban bíznak. Az özvegy cselekedete viszont példa mindannyiunk számára. Van-e bátorságom ahhoz, hogy az anyagi javak nyújtotta biztonság helyett Isten gondviselésére bízzam magamat?
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus! Te egykor észrevetted és nagyra értékelted a szegény özvegy adományát, miközben a mi tekintetünket inkább a gazdagok adakozása vonzotta. A te számodra az özvegy nagylelkűsége és bizalma volt a fontosabb, mintsem azok magatartása, akik semmit sem sejtettek az Isten előtti lelki gazdagságról. Szegénységünk, egyszerű életünk csak akkor értékes, ha az isteni gondviselésből fakad s az a célja, hogy téged szabadon, elkötelezetten követhessünk. Segíts minket, hogy ne váljunk a tulajdon rabjává, hanem nagylelkűen neked szenteljük életünket!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20211107.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2021. november 5., péntek

[Napi e-vangelium] 2021. november 06. szombat

2021. november 6. – Szombat

Evangélium

Jézus egyszer így beszélt tanítványaihoz: „Mondom nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki pedig hűtlen a kicsiben, az a nagyban is hűtlen. Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazi értéket? És ha a máséban nem voltatok hűek, ki adja oda nektek a tiéteket?
Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy: ragaszkodik az egyikhez, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak." Hallották mindezt a kapzsi farizeusok, és kigúnyolták őt. De Jézus kijelentette: „Ti igazaknak mutatjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri szíveteket. Ami ugyanis az emberek szemében nagy, Isten előtt semmiség."
Lk 16,9-15

Elmélkedés

Jézus arról beszél a mai evangéliumban, hogy senki sem szolgálhat két úrnak. Vallási értelemben ez azt jelenti, hogy aki Isten szolgálatában áll, annak nem szabad szívét senki másnak odaadnia. A gonosz lélek újra és újra a maga szolgálatába akarja állítani az embereket. A kísértésnek engedve sokan eladják lelküket egy kis anyagi haszonért, egy jobb állásért vagy valamilyen más előnyért.
Természetes emberi viselkedésnek tartjuk azt, hogy nem szeretünk hibáinkról beszélni, hanem inkább a jobbik arcunkat mutatjuk mindenki felé. Ez a viselkedés azonban gyakran átlépi az alakoskodás, a megjátszás és a színészkedés határát. Először mások előtt igyekszünk tökéletes és hibátlan embernek feltüntetni magunkat, aztán már mi magunk is elhisszük, hogy kiváló emberek vagyunk. Jézus tekintete azonban rögtön leveszi rólunk álarcainkat, s kiderül, hogy milyenek vagyunk valójában. Jól ismeri szívünket, ismeri gondolatainkat és szándékainkat. Őt nem lehet úgy megtéveszteni, mint az embereket. Őszinte és igaz élettel válhatunk Isten előtt naggyá.
Az Istennek való szolgálat teljes odaadást kíván tőlünk. Őt hiába próbálnánk megtéveszteni azzal, hogy csak félig szolgálunk neki. A lelkiekben való kettős játék lelki tudathasadáshoz vezet, s a végén mindent, még üdvösségünket is elveszíthetjük. Merjük Istenre bízni életünket! Szolgáljunk neki teljes szívvel!
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor teljesítetted tanítványaid kérését és imádkozni tanítottad őket. Most mi is azt kérjük tőled, hogy taníts minket imádkozni, taníts bennünket a helyes imára! Az életszentség és az üdvösség elnyerésének biztos eszköze a szüntelen imádkozás. Te nem üres szavakat kívánsz tőlünk, hanem figyelmes elmét, odaadó akaratot és megtisztult szívet. Tisztítsd meg gondolatainkat és érzéseinket az imádság által! Add, hogy újjászülessünk a szüntelen imádság által! Add, hogy hitünkben növekedjünk az imádság segítségével! Add, hogy megtaláljuk az imádságban a mennyei Atyához vezető utat!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20211106.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2021. november 4., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2021. november 05. péntek

2021. november 5. – Péntek, Szent Imre herceg

Evangélium

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok."
Lk 12,35-40

Elmélkedés

Az evangéliumi példázatban szereplő szolgákat Jézus boldognak nevezi. Egyrészt az Úrra való várakozás tölti el őket boldogsággal, amely várakozás számukra bizonyára több mint egyszerű kötelességteljesítés. Másodszor azért lehetnek boldogok az éber szolgák, mert feladatukat teljesítették, s most jutalomra számíthatnak az Úrtól. Harmadszor pedig azért boldogok, mert maga az Úr szolgál nekik.
Az Úr Jézussal való találkozás már előre boldogsággal tölt el minket, akik annak tudatában élünk, hogy ez bármikor bekövetkezhet. Tudjuk, hogy égi jutalomra csak akkor számíthatunk, ha tiszta lélekkel várjuk a találkozás napját.
A ma ünnepelt Szent Imrét fiatalon érte a halál. Az Úrral való találkozás korán érte őt, mégsem mondhatjuk, hogy váratlanul vagy felkészületlenül. Apjának, Szent István királynak voltak határozott elképzelései fia jövőjéről, ezért is írta meg számára Intelmeit, amelyek segítik majd őt az uralkodói teendőkben. Szent Imre hercegnek is lehettek tervei, hogyan fogja majd apja munkáját, szolgálatát folytatni. Az apai és fiúi terveket azonban felülírta Isten terve. Ennek köszönhetően úgy tekinthetünk Szent Imrére, mint a magyar ifjúság védőszentjére. Tanulják meg tőle a fiatalok, hogy életükben keressék azt a hivatást, amit Isten szán nekik és fogadják el mindenben Isten szándékait.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Taníts bennünket tiszta értelemmel és tiszta szívvel imádkozni! Taníts minket szilárd figyelemmel, lángoló szívvel, remegő buzgósággal, mély alázattal és kitartó türelemmel imádkozni! Taníts minket úgy imádkozni, hogy élő legyen a hitünk! Taníts minket, hogy ne csak a szükség, a szenvedés, a nehézség idején forduljunk hozzád, hanem szüntelenül imádkozzunk és imánk az irántad való szeretet kifejezése legyen! Taníts minket, Urunk, hogy mindig a te nevedben forduljunk mennyei Atyánkhoz! Tárd fel számunkra az imádság által az üdvösség titkát!


Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!

Friss információ: Eddig 28 személy ajánlott fel 1-1 Lelki elsősegély szekrényre adományt. Még 12 hiányzik. Köszönjük a támogatásokat!

Az eredeti felhívás:
2021. szeptember 29-én kórházunk névadója, Szent Rafael főangyal napján új programot indítottam. Gyárakban és üzemekben sok helyütt találhatóak Elsősegély szekrények, amelyek a legalapvetőbb gyógyászati eszközöket, kötszereket, fertőtlenítőt tartalmaznak kisebb balesetek, sérülések esetére. Az autókban szintén található Elsősegély doboz ugyanezzel a céllal. Ezek mintájára Lelki elsősegély szekrényeket tervezek kihelyezni a zalaegerszegi kórházban, amelyekben nem a testi, hanem a lelki gyógyulás eszközei kapnak helyet. A Lelki elsősegély szekrényekbe bibliák, imafüzetek, szentképek, rózsafüzérek és imakártyák kerülnek. Reményeim szerint ezek olvasása és használata hozzájárul majd az itt ápolt betegek lelki megerősödéséhez. Úgy tervezem, hogy intézményünk valamennyi osztályára kerül 1-1 ilyen Lelki elsősegély szekrény. A program indításaként Szent Rafael napján az első 4 db került átadásra és kihelyezésre. Ez a 4 fali szekrény, valamint azok tartalma magánszemélyek nagylelkű adománya. A kórház vezetősége nagy örömmel fogadta a kezdeményezést és annak elindulását.

1 db szekrény 17500, tartalma pedig 13500 Ft összegbe kerül. Összesen tehát 31000 Ft.

Kórházunkban 40 darabra volna szükség. Remélem, hogy találok 40 személyt, akik felajánlanak 1-1 ilyen Lelki elsősegély szekrényt.

Kérem, segítse Ön is nagylelkű adományával a programot!
31000 Ft adomány egy teljes szekrényre és tartalmára elegendő. Természetesen kisebb adománnyal is lehet csatlakozni a programhoz: csak szekrény: 17500 Ft, csak a tartalom: 13500 Ft.

Köszönöm mindenki támogatását!
István atya - Horváth István Sándor

Adományát a következő módon tudja eljuttatni: 1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával:
https://www.evangelium365.hu/webshop/termek/9_adomanyozas/198

2. Adományát a zalaegerszegi kórház kápolnája melletti adomány feliratú perselybe is bedobhatja.

3. Utalás
Számlatulajdonos neve: Szombathelyi Egyházmegye
Számlaszám: 11747006-22894126-00000000
Megjegyzés: Kórházlelkészség

FONTOS! Utalás esetén a Megjegyzés/Közlemény rovatba feltétlenül írja be a Kórházlelkészség szót!
A Zalalövői Plébánia számlájára már NEM lehet sem utalással, sem bankkártyával adományt küldeni.
 


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20211105.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2021. november 3., szerda

[Napi e-vangelium] 2021. november 04. csütörtök

2021. november 4. – Csütörtök

Evangélium

Abban az időben vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: „Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük."
Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat." Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre.
Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat, és azt mondja: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat." Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek."
Lk 15,1-10

Elmélkedés

Szent Lukács evangéliumának 15. fejezetében három példabeszédet találunk, amelyek tanításuk tekintetében szorosan kapcsolódnak egymáshoz, mindhárom Isten irgalmáról szól nagyon szemléletes módon. Az első az elveszett bárányról, a második az elveszett pénzről, a harmadik pedig az elveszett fiúról szól.
A bárányok esetében százból veszik el egy, a pénz esetében tízből szintén egy, illetve a két fiú közül veszik el az egyik. A pásztornak fontos az egyetlen elveszett bárány, ezért elindul, hogy megkeresse. Az asszonynak is fontos az egyetlen elveszett pénzdarab, ezért nem nyugszik, amíg meg nem találja. Az atyának fontos az elveszett fia, minden nap hazavárja őt. Istennek fontos az egyetlen elveszett ember, aki talán én vagyok. Az irgalomban gazdag Isten senkit sem akar elveszíteni.
Miként a pásztor keresi az elveszett bárányt, úgy keresi Isten a bűnös embereket. Az irgalmas Atya minden embernek felkínálja a megtérést és a bűnbocsánatot. Korunkban sok ember, aki tudatára ébred bűneinek, keresi a lehetőséget a szabadulásra, de nem találja. Nem találja, mert nem Istennél keresi. Sokan nem tudják, hogy ki adhatja meg nekik a bűntől való szabadulást. Sokan arra törekszenek, hogy elnyomják magukban a bűntudatot, de ilyen módon nem szabadulhatnak meg a bűn terhétől.
Az Egyház – miközben maga is rászorul Isten irgalmára – szüntelenül hirdeti, hogy Isten irgalmas és örömmel megbocsát mindenkinek.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te, miután kellő ideig tanítottad tanítványaidat, elérkezettnek láttad az időt, hogy útnak indítsd őket és hirdessék tanításodat. Az indulás előtt gyakorlati tanácsokat adtál nekik, amelyek bátorságra, eszköztelenségre, Istenbe vetett bizalomra és lelkesedésre ösztönözték a misszióra indulókat. Te napjainkban is szeretnél eljutni, szeretnél utat találni minden emberhez. Nekünk, a te követőidnek az a feladatunk, hogy segítsük a találkozásodat az emberekkel. Adj nekünk apostoli lelkesedést és buzgóságot!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20211104.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2021. november 2., kedd

[Napi e-vangelium] 2021. november 03. szerda

2021. november 3. – Szerda

Evangélium

Abban az időben, amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom. Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ engem, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: „Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni." Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene. Mert ha nem, követséget küld hozzá, amikor még messze van, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom."
Lk 14,25-33

Elmélkedés

Az úton lévő Jézust állítja elénk az evangélium. Nincs egyedül, sokan követik őt, mégpedig nem csak tanítványai, hanem „nagy népsokaság." Szavait ugyan sokan hallgatják, de tanítását mintha csak tanítványaihoz intézné, azokhoz, akik komolyan veszik követését. A tegnapi evangélium példázatában az elsőként meghívottak valamilyen személyes érdekre hivatkozva utasították el a meghívást. Jézus most arról beszél, hogy mindenki tegye félre személyes érdekeit, mert az ő követése lemondásokkal jár. Isten hívását hallva ugyanis az ember döntéshelyzetbe kerül, s ha nem látja döntésének jövőbeli következményeit, akkor rosszul választhat.
Éppen ezt az előrelátást hangsúlyozza Jézus két hasonlata. Az első a tornyot építő emberről szól, aki előre pontosan kiszámítja az építkezés költségeit, s így lát neki a munkának. A második egy seregével hadba induló királyról szól, aki előzetesen felméri a helyzetet, vajon van-e esélye a győzelemre azzal szemben, aki országát fenyegeti, megtámadta, mert ha nincs, akkor jobb volna, ha békésen oldanák meg a helyzetet.
Krisztus-követésünkre is igaz: ha valamit rosszul kezdünk el, attól ne várjunk jó eredményt. Időnként pedig érdemes megvizsgálni azt, hogy nem tértünk-e le a kitűzött cél felé vezető útról.
© Horváth István Sándor


Imádság

Mindenható Istenünk! Te nem csupán szeretetet érzel a teremtmények, s köztük legfőképpen irántunk, emberek iránt, hanem te magad vagy a szeretet. Amikor téged keresünk, mindig a szeretetet keressük. Amikor téged akarunk egyre jobban megismerni, akkor a szeretetet akarjuk megismerni. Amikor utánad vágyakozunk, végső soron a szeretetre, a tökéletes szeretetre vágyakozunk. Ébressz rá minket arra az igazságra, hogy amikor meghívsz minket a veled való életre, akkor a szeretetben való életre hívsz bennünket!


Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!

Friss információ: Eddig 28 személy ajánlott fel 1-1 Lelki elsősegély szekrényre adományt. Még 12 hiányzik. Köszönjük a támogatásokat!

Az eredeti felhívás:
2021. szeptember 29-én kórházunk névadója, Szent Rafael főangyal napján új programot indítottam. Gyárakban és üzemekben sok helyütt találhatóak Elsősegély szekrények, amelyek a legalapvetőbb gyógyászati eszközöket, kötszereket, fertőtlenítőt tartalmaznak kisebb balesetek, sérülések esetére. Az autókban szintén található Elsősegély doboz ugyanezzel a céllal. Ezek mintájára Lelki elsősegély szekrényeket tervezek kihelyezni a zalaegerszegi kórházban, amelyekben nem a testi, hanem a lelki gyógyulás eszközei kapnak helyet. A Lelki elsősegély szekrényekbe bibliák, imafüzetek, szentképek, rózsafüzérek és imakártyák kerülnek. Reményeim szerint ezek olvasása és használata hozzájárul majd az itt ápolt betegek lelki megerősödéséhez. Úgy tervezem, hogy intézményünk valamennyi osztályára kerül 1-1 ilyen Lelki elsősegély szekrény. A program indításaként Szent Rafael napján az első 4 db került átadásra és kihelyezésre. Ez a 4 fali szekrény, valamint azok tartalma magánszemélyek nagylelkű adománya. A kórház vezetősége nagy örömmel fogadta a kezdeményezést és annak elindulását.

1 db szekrény 17500, tartalma pedig 13500 Ft összegbe kerül. Összesen tehát 31000 Ft.

Kórházunkban 40 darabra volna szükség. Remélem, hogy találok 40 személyt, akik felajánlanak 1-1 ilyen Lelki elsősegély szekrényt.

Kérem, segítse Ön is nagylelkű adományával a programot!
31000 Ft adomány egy teljes szekrényre és tartalmára elegendő. Természetesen kisebb adománnyal is lehet csatlakozni a programhoz: csak szekrény: 17500 Ft, csak a tartalom: 13500 Ft.

Köszönöm mindenki támogatását!
István atya - Horváth István Sándor

Adományát a következő módon tudja eljuttatni: 1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával:
https://www.evangelium365.hu/webshop/termek/9_adomanyozas/198

2. Adományát a zalaegerszegi kórház kápolnája melletti adomány feliratú perselybe is bedobhatja.

3. Utalás
Számlatulajdonos neve: Szombathelyi Egyházmegye
Számlaszám: 11747006-22894126-00000000
Megjegyzés: Kórházlelkészség

FONTOS! Utalás esetén a Megjegyzés/Közlemény rovatba feltétlenül írja be a Kórházlelkészség szót!
A Zalalövői Plébánia számlájára már NEM lehet sem utalással, sem bankkártyával adományt küldeni.
 


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20211103.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2021. november 1., hétfő

[Napi e-vangelium] 2021. november 02. kedd

2021. november 2. – Kedd, Halottak napja

Evangélium

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak:
„Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életbe. Bizony, bizony mondom nektek: Eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Mert ahogyan az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak és üdvözülnek; akik rosszat tettek, feltámadnak és elkárhoznak."
Jn 5,24-29

Elmélkedés

A halála előtti pillanatokban Jézus így kiáltott fel: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?" (Mk 15,34). A felkiáltás arról tanúskodik, hogy a halálban Jézus azt érezte, magára hagyta őt az Isten. Az emberek már elfordultak tőle, emberi segítségre nem számíthatott, de most azt érzi, hogy Isten is elhagyta. Elképzelni sem tudjuk igazán, hogy milyen lehet ennek megélése, de egyszer biztosan tudni fogjuk. Mert a halál pillanata mindenki számára magányos pillanat lesz.
A halál előtti napokban, hetekben vagy hónapokban a súlyos beteg mellé odaállnak szerettei, családtagjai. Próbálják lelkileg erősíteni, imádkoznak érte és vele. Próbálnak együtt felkészülni a távozás pillanatára. A családtagok jelenlétükkel azt tanúsítják, hogy a földi élet utolsó időszakában nem hagyják magára azt, aki éppen távozni készül. De a halál pillanatában az ember egyedül marad. Hiába fogják a kezét, már nem érzi, nem tudják marasztalni. Halálunkban egyedül vagyunk, miként Jézus is egészen egyedül volt. Talán egy egészen rövid időre azt is gondoljuk, hogy még Isten is elhagyott bennünket, de az a gondolat remélhetőleg nem tart tovább egy pillanatnál, mert akkor már át is lépünk a túlvilágba, az örökkévalóságba, ahol találkozhatunk Istennel. Mert miután elhalkul körülöttünk a világ, elnémulnak az emberek, akkor meghalljuk Isten Fiának szavát, aki új életre kelt minket. Ez a feltámadás, amely által az örök életre juthatunk.
© Horváth István Sándor


Imádság

Teremtő, megváltó és az embert az üdvösségre meghívó Istenünk! Töröld el elhunyt szeretteink minden bűnét és vétkét. Tekints esdeklő könyörgésünkre szent Fiad, Jézus Krisztus keresztáldozata miatt. Add meg nekik és nekünk is a bűneink bocsánatát. Vezess bennünket az igazak útján, hogy kegyelmed segítségével elérjük az élet teljességét és viszontláthassuk azokat, akikről ma szeretettel, hálával és megbocsátással emlékezünk meg. Add szívünkbe a vágyat, hogy életünkben téged keressünk, halálunkban pedig megtaláljunk!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20211102.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2021. október 31., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2021. november 01. hétfő

2021. november 1. – Hétfő, Mindenszentek

Evangélium

Abban az időben: Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek.
Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket.
Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben!"
Mt 5,1-12a

Elmélkedés

Helytállás a hétköznapokban
Ma, november 1-jén mindenszentek ünnepe van. Az összes elhunytra és meghalt szeretteinkre majd holnap, november 2-án, halottak napján emlékezünk. Ma azokat ünnepeljük, akik már eltávoztak a földi életből, de hisszük róluk, hogy a mennyben Istennél vannak. Ma azok a szentek állnak előttünk példaképként, akik földi életükkel megérdemelték, hogy eljussanak az üdvösségre. Igen, példaképeinknek tekintjük őket, hiszen életük megmutatja számunkra is az életszentség útját, azt az utat, amely a mennyországba vezet.
Ha néha „földön járó angyaloknak" is nevezzük a szenteket, valójában nem angyalok voltak ők, hanem emberek, akik hozzánk hasonlóan megtapasztalták életükben saját gyengeségeiket és kicsinységüket, de Isten kegyelmével önmaguk fölé tudtak nőni. Megértették, hogy egészen kicsivé kell válniuk ahhoz, hogy Krisztus tudjon növekedni bennük és meg kell halniuk önmaguk számára ahhoz, hogy Krisztus éljen bennük. Ne képzeljük azt, hogy teljesen bűntelen volt az ő életük! Ismerték gyarlóságaikat, de küzdöttek ellene. Nem szentként születtek, de szentté alakították életüket. Megtérésük, lelki felemelkedésük példa számunkra, hogy ne féljünk életünket egészen odaadni Istennek. A szentek nem állnak messze tőlünk, Isten segítségével mindannyian képesek vagyunk arra, amit ők tettek! Csak annyi kell, hogy teljes szívünkből szeressük Istent, komolyan elkötelezzük magunkat a keresztény életre, következetesen valljuk meg hitünket, legyünk nagylelkűek testvéreink szolgálatában, tevékenyen vegyünk részt az Egyház életében és küldetésében, s ezen életprogram megvalósításához merítsünk erőt Isten igéjének hallgatásából és a szentségekből, különösen is az Eucharisztiából és a bűnbocsánatból. Mi is megtehetjük azt, amit a szentek megvalósítottak!
A szentek kivétel nélkül boldogok voltak. Úgy törekedtek az örök életre és boldogságra, hogy közben a jézusi boldogságban éltek. A mai ünnep evangéliumában a boldogság útjáról tanít Jézus. Furcsának tűnhetnek számunkra ezek a mondások, mert mi egészen másként szeretnénk boldogok lenni, más elképzeléseink vannak a boldog életről. A szentek viszont ezen az úton találták meg a boldogságot, mert nem a maguk elképzelését akarták megvalósítani és nem a maguk feje után mentek, hanem mindent elfogadtak Isten kezéből. Az élet sokszor próbára tette őket. Volt részük a szegénységben és a sírásban. Sokszor nélkülöztek és üldözést szenvedtek. A szelídség, a tisztaszívűség, az irgalmasság, a békesség irányította őket, amely másoknak talán a gyengeség jele, de számukra ez volt az erő forrása. Istenre bízták életüket, aki boldoggá tette őket. A lelki kincs, amely közös minden szentnél, nem más, mint a Jézus iránti egyszerű szeretet. Ez ösztönzi őket arra, hogy egyszer rendkívüli jótettet tegyenek, máskor pedig csendesen, alázatosan, engedelmesen az Úr kezébe tegyék életüket. A szentek nem a maguk által elképzelt boldogság után szaladtak, hanem elfogadták azt a boldogságot, amit Isten ad.
Az életszentség nem rendkívüli dolgok megtételét jelenti. Nem is az ember számára lehetetlen hősiességet. Az életszentség a hétköznapokban való helytállást jelenti. Ott élni, ahová Isten rendelt minket. Azt végezni, amit állapotunk megkíván attól függően, hogy családban, papként vagy szerzetesként élünk. Az életszentség a munkahelyen, az iskolában és a családban való helytállást jelenti. A szentek élete azt bizonyítja, hogy lehetséges Istennek tetsző módon élni, el lehet jutni a mennyországba.
© Horváth István Sándor


Imádság

Mindenható Istenünk! Gyújtsd fel szívünkben a szeretet tüzét, hogy szereteted által szentté legyünk! Add nekünk az irántad való szeretetet és az emberek felé forduló önfeláldozó szeretetet! Megdicsőült szentjeid csodálatos élete adjon erőt, hogy felismerjük hivatásunkat és magunk is jellé, szereteted, jóságod jelévé váljunk a világban! A szentek és boldogok életpéldája újítson meg minket a vallásosságban, hitünk gyakorlásában és az evangélium megélésében! Segíts minket, Istenünk, hogy úrrá tudjunk lenni emberi gyengeségeinken, legyőzzük bűneinket és szentek legyünk!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20211101.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Blogarchívum