2019. július 27., szombat

[Napi e-vangelium] 2019. július 28. vasárnap

2019. július 28. – Évközi 17. vasárnap

Evangélium

Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát: Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait." Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk
minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe."
Azután így folytatta: „Tegyük fel, hogy valamelyikteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá, és ezt mondja: Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom. De az kiszól: Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked. Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van.
Mondom tehát nektek: Kérjetek, és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle."
Lk 11,1-13

Elmélkedés

Isten meghallgat
Egy katolikus iskolában, tanárok számára tartott lelkinap végén, egy fiatalember jött hozzám, akit neve alapján hirtelen nem is tudtam hová tenni. Röviden meséli, hogy már négy éve itt tanít angol nyelvet a gyerekeknek, nagyon jól érzi magát a katolikus intézményben, és most szeretne nekem köszönetet mondani, mert korábban rendkívül jó tanácsot adtam neki. Próbáltam visszaemlékezni, hogy mikor is találkozhattunk, de cserbenhagyott a memóriám. Azt már mondanom is felesleges, hogy a jótanácsra végképp nem emlékeztem. Csodálkozásomra és kérésemre segített, szóról szóra idézte, hogy mit mondtam neki: „Ha minden nap imádkozol azért, hogy szeretetteljesebb, megértőbb és türelmesebb legyél az emberekhez, akkor majd Isten megadja neked, hogy mindenkivel ilyen legyél." Aztán mindjárt azzal folytatta, hogy ennek a tanácsnak milyen nagy hasznát vette, azóta tényleg minden nap imádkozik ezekért a lelki tulajdonságokért, és most tapasztalja, hogy szeretetteljes, megértő és türelmes tanítványaival, munkatársaival és családtagjaival. Egy kis büszkeség ébredt szívemben, ami elfeledtette velem, hogy még mindig nem tudom, kinek és mikor is adtam ezt a tanácsot. Nem mintha valami nagy bölcsesség lett volna és nem mondtam volna papi életem során száz és száz embernek hasonlót, de jól esett, hogy utólag megköszönte. Tudtam én, hogy mindez nem az én érdemem, ezért evangéliumi okossággal válaszoltam neki, miszerint a jó mag jó földbe hullott, s ne csak nekem, hanem a Jóistennek is köszönje ezt meg. Helyeslően bólogatott, aztán mosolyogva hozzá tette, hogy nagyon hasznos volt számára ez a tanács, csak azt elfelejtettem neki mondani, hogy tíz évig tart, amíg mindenkihez szeretettel, megértéssel és türelemmel tud fordulni, tudniillik még gimnazista volt, amikor egy gyónás alkalmával e szavak elhangzottak.
Ez a kis történet, ez a példa bizonyára jól megvilágítja a mai evangélium mondanivalóját. Jézus története szerint egy ember addig kéri barátja segítségét, amíg az nem teljesíti kérését. Az ezt mondja: „Kérjetek, és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek." Keresztény, hívő emberként így forduljunk Istenhez kéréseinkkel, de sose gondoljuk azt, hogy ezek a kérések azonnal teljesülni fognak. Azt se várjuk, hogy Isten mindent pontosan úgy fog teljesíteni, ahogyan azt mi elképzeljük és elé terjesztjük imáinkban. Meg kell tanulnunk jót és helyesen kérni. Jóért, azaz olyan dolgokért imádkozni, ami lelkünk javára szolgál. Nem csak magunk, hanem mások számára is kérnünk kell Isten segítségét és kegyelmét. E szempontok ugyanis távol tartják az önzés lelkületét imáinktól. Továbbá helyesen kell kérnünk, azaz nem a magunk akaratához és elképzeléseihez kell ragaszkodnunk, hanem el kell fogadnunk Isten akaratát, bíznunk kell abban, hogy ő valóban csak azt adja nekünk, ami lelki fejlődésünket szolgálja. Ezt a szintet akkor érjük el, ha már nem csak mi mondjuk a magunkét Istennek, hanem meghallgatjuk őt is. Ha elcsitulnak fejünkben a gondolatok és szívünkben az érzések hullámai, akkor majd Isten betölti fejünket és szívünket az ő gondolataival és érzéseivel.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor teljesítetted tanítványaid kérését és imádkozni tanítottad őket. Most mi is azt kérjük tőled, hogy taníts minket imádkozni, taníts a helyes imára! Az életszentség és az üdvösség elnyerésének biztos eszköze a szüntelen imádkozás. Te nem üres szavakat kívánsz tőlünk, hanem figyelmes elmét, odaadó akaratot és megtisztult szívet. Tisztítsd meg gondolatainkat és érzéseinket az imádság által! Add, hogy újjászülessünk a szüntelen imádság által! Add, hogy hitünkben növekedjünk az imádság segítségével! Add, hogy megtaláljuk az imádságban a mennyei Atyához vezető utat!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190728.mp3

2019. július 26., péntek

[Napi e-vangelium] 2019. július 27. szombat

2019. július 27. – Szombat

Evangélium

Jézus egy alkalommal ezt a példabeszédet mondta a népnek: A mennyek országa hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett földjébe. Amíg azonban az emberek aludtak, eljött ellensége, konkolyt hintett a búza közé, aztán elment.
Amikor felnövekedett a vetés, és már kalászba szökkent, akkor előtűnt a konkoly is. Erre elmentek a szolgák a gazdához, és megkérdezték tőle: „Uram, nemde jó magot vetettél földedbe? Honnét van tehát a konkoly?" Mire a gazda így felelt: „Ellenséges ember cselekedte ezt."
A szolgák tovább kérdezték: „Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?" Azt válaszolta nekik: „Nem! Nehogy a konkolyt gyomlálva kitépjétek vele együtt a búzát is. Hagyjátok, hadd nőjön fel mindkettő az aratásig! Aratáskor majd megmondom az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, és kössétek kévébe, hogy tűzre kerüljön. A búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!"
Mt 13,24-30

Elmélkedés

A magvetőről szóló példabeszéd magyarázatában Jézus már említést tett a gonosznak arról a szándékáról, hogy kitépje az emberek szívéből az örök élet tanítását és megakadályozza üdvösségre jutásukat. Ezt a gondolatot mutatja be, fejti ki még részletesebben a mai evangéliumban a búzáról és a konkolyról szóló példázat. Érdemes odafigyelnünk arra a jelképre, hogy a szolgák fényes nappal, világosban végzik munkájukat. Ezzel szemben az ellenség éjszaka, a sötétben tevékenykedik, amikor „az emberek aludtak." A gazda észreveszi a gonosz tevékenységét. Észreveszi, hogy a földbe, ahová ő jó magot, tiszta búzamagot vetett, a gonosz elhintette a gyomnövény, a konkoly magjait. Szolgái szintén észreveszik a problémát és azonnal előállnak egy számukra jónak tűnő javaslattal: rögtön nekiállnak és kigyomlálják a gazt a vetésből. A gazda azonban az első pillanattól fogva ellenzi ezt a megoldást, ami számunkra kissé ésszerűtlennek tűnik és kérdéseket vet fel. Miért tűri Isten a világban a gonosz jelenlétét? Miért engedi, hogy a gonosz rosszra kísértse az embert? Miért nem oldja meg a lehető leghamarabb a problémát?
Ezek a kérdések mind oda vezetnek, hogy a mi emberi gondolkodásunk bizony nem ért meg mindent Isten szeretetének és üdvözítő szándékának titkából. Nem értjük meg azt sem, hogy miért ennyire türelmes Isten, hiszen mi a gyors megoldásokat részesítjük előnyben. Lényeges üzenet az is, hogy annak értékelése, hogy ki a jó és ki a rossz, nem a szolgák feladata, nem a mi feladatunk, hanem Istené.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te mindig meghallgatsz minket, bár emberi szavaink nélkül is tudod, hogy mire van szükségünk lelki fejlődésünkhöz. Hittel és bizalommal fordulunk hozzád, és kérünk, hogy adj meg nekünk mindent, ami üdvösségünkre szolgál! Köszönettel és hálával tartozunk neked azért, mert gondunkat viseled és segítesz minket, hogy eljussunk az üdvösségre.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190727.mp3

2019. július 25., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2019. július 26. péntek

2019. július 26. – Péntek

Evangélium

Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást, és nem értik meg, azokhoz eljön a gonosz, és elragadja mindazt, amit a szívükbe vetettek. Ez az a mag, amelyik az útszélre esett. A kövek közé hullott mag pedig az, aki meghallgatja ugyan a tanítást, és szívesen be is fogadja, de az nem ver benne gyökeret, csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar eltántorodik. A tövisek közé esett mag az, aki meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka vagyon elfojtja azt benne, és gyümölcs nélkül marad. Végül a jó földbe hullott mag az, aki meghallgatja, megszívleli a tanítást, és jó termést is hoz: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat."
Mt 13,18-23

Elmélkedés

Szerdán a magvetőről szóló példabeszédet olvastuk az evangéliumban, ma pedig ennek magyarázatát. Érdekes, hogy Jézus „hatalmas tömegnek" (Mt 13,2) mondta el tanítását, de annak értelmezését csak tanítványainak fejtette ki. Életünk során nem csak Isten üdvözítő tevékenységét és segítő kegyelmét tapasztalhatjuk meg, hanem a gonosz működését is. Ne gondoljuk soha azt, hogy minket elkerülnek a kísértések. Ne higgyük azt, hogy a gonosz lemondott rólunk és tétlenül tűri, hogy egyenes utunk legyen az üdvösségre. Nem, a gonosznak az a szándéka, hogy összezavarjon és letérítsen minket Isten útjáról. A gonosz el szeretné érni, hogy ne tudjuk megkülönböztetni a jót és a rosszat, így aztán könnyen olyat teszünk, ami nem felel meg Isten törvényeinek.
Azt is világosan kell látnunk, hogy lelki fejlődésünk útján számos próbatétellel kell szembenéznünk. Az Úr nem könnyed sétára hív minket, amely végén a mennyország nyitott kapuja vár, hanem keresztútra, kereszthordozásra. Küzdelemre és tanúságtételre hív minket, amely során bebizonyíthatjuk, hogy választásunkat komolyan gondoljuk. Arra hív minket, hogy ne a mindennapi megélhetésért küzdjünk csupán, hanem legyünk az ő fáradhatatlan munkatársai a magvetésben, az igehirdetésben és a tanúságtételben. Így fog majd nem csak a mi szívünkben, hanem mások életében is bőséges termést hozni az örök élet tanítása.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus! A hit szilárd alap, kiindulópont, amelyre egész életemet felépíthetem. Az első lépés a hit útján valóban az ismeretlenbe, a bizonytalanba való belépés. A bizonytalan lépések után megérkezek hozzád, Uram, aki csodát tehetsz velem, s ettől kezdve megszűnik bennem mindenféle bizonytalanság. Segíts engem, hogy ki tudjak lépni bűnös életem sötétségéből, kételkedéseim és aggodalmaim homályából és eljussak a te kegyelmed világosságára. Adj nekem bátorságot elindulni a hit útján, Isten titkainak útján!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190726.mp3

2019. július 24., szerda

[Napi e-vangelium] 2019. július 25. csütörtök

2019. július 25. – Csütörtök, Szent Jakab apostol

Evangélium

Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben odalépett hozzá a Zebedeus fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?" Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon."
Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?" „Készek vagyunk!" – felelték. Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott."
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért."
Mt 20,20-28

Elmélkedés

Szent Jakab apostolt ünnepli Egyházunk a mai napon, aki az apostolok közül elsőként halt vértanúhalált. Ünnepén azt a jelenetet idézi fel az evangélium, amikor ő és testvére János azt kérik Mesterüktől, hogy az ő országában majd Uruk mellett ülhessenek. Úgy gondolják, hogy Jézus hamarosan elfoglalja királynak járó helyét és az ő uralmában szeretnének vezető szerepet. Elképzelésük legfeljebb annyiban tekinthető jónak, hogy Jézushoz viszonyítva keresik szerepüket és az ő közelségében akarnak lenni. Mindez azonban ebben az esetben nagyon kevés, sem Jézusnak, sem a többi apostolnak nem tetszik a testvérpár kérése, s valószínűleg mi is nagyravágyónak, túlzónak érezzük azt.
Jézus tanítványának lenni ugyanis nem uralkodást és evilági dicsőséget, hanem alázatos szolgálatot jelent. Ne a saját elképzelésünk szerinti hivatás után loholjunk, hanem hallgassunk figyelmesen az Úrra, aki kijelöli helyünket s megmutatja hivatásunkat. Ne engedjünk a kísértésnek, hogy életünk irányítását, vezetését a saját kezünkbe vegyük, hanem engedjük azt át Jézusnak. Ne törekedjünk arra, hogy a középpontban legyünk és az első hely legyen a miénk, hanem oda induljunk, ahová Jézus küld minket. Itt kezdődik a tanítványi élet és az apostoli lelkület. Itt kezdődik a tanítvány kicsinysége és alázata. Itt kezdődik a keresztény ember engedelmessége és szolgálata.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus, hiszem, hogy velem vagy mindig, velem vagy életem nehéz helyzeteiben, velem vagy még a kísértések idején is. A gonosz az ellenkezőjét akarja elhitetni velem, s azt a gondolatot ébreszti bennem, hogy magamra hagytál, nem törődsz velem, nem gondoskodsz rólam. Bukásaim és eleséseim figyelmeztetnek, hogy újra és újra bizalommal forduljak hozzád és segítségedet kérjem. Segíts, hogy a legnehezebb kísértések idején is a te arcodra tekintsek, a te tekinteted keressem, a te kezed után nyúljak, s a te szívedre hajoljak.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190725.mp3

2019. július 23., kedd

[Napi e-vangelium] 2019. július 24. szerda

2019. július 24. – Szerda

Evangélium

Abban az időben Jézus elment hazulról és leült a Genezáreti-tó partján. Hatalmas tömeg gyűlt össze, ezért beült egy csónakba, a tömeg pedig ott állt a parton. Ekkor példabeszédekben sok mindenre oktatta őket: „Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útszélre esett. Jöttek az ég madarai, és ezeket mind megették. Némely szem kövek közé esett, ahol nem volt elég termőföld. Ezek hamar kikeltek, hisz nem volt mély a föld. Majd amikor a nap fölkelt és forrón tűzött, kiégtek, mert nem volt gyökerük. Voltak szemek, amelyek tövisek közé estek, és amikor nőni kezdtek, a tövisek elfojtották őket. De a többi szem jó földbe hullott, és termést hozott: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!"
Mt 13,1-9

Elmélkedés

Jézus egyik legszemléletesebb példabeszédét, a magvetőről szóló tanítást olvassuk a mai evangéliumban. Érdemes gondolatban nekünk is leülnünk a tó partjára, szemünket Jézusra szegezni és hallgatni szavait. Magunk elé képzeljük a magok elvetését a szántóföldbe. Az egykori hallgatóság számára jól ismert munka volt ez, számunkra kevésbé. Ne mezőgazdasági gépeket képzeljünk magunk elé, hanem egy embert, aki megy a szántóföldön, viszi a magokkal teli zsákot, belenyúl és egy maroknyit kezével széthint a földbe. Aztán továbblép, és újra szétszórja a magokat. Így már érthető, hogy miért nem hull minden mag a földbe, hanem az útszélre, a kövek és bogáncsok közé is kerül. Nem volna értelme összeszedni a rossz helyre hulló magokat, mert ez lassítaná a munkát.
Jézus magyarázata szerint Isten igéje is ilyen módon hull az emberi szívekbe, az enyémbe is. Ha egy ideig szívesen hallgatom a tanítást, de aztán hamar elfelejtem, akkor csak útszél vagyok, aki nem fog termést hozni. Ha figyelmesen hallgatom, de nincs meg bennem a szándék, hogy életemet a krisztusi tanítás szerint átalakítsam, akkor kőkemény szívű vagyok. Ha a mindennapi teendőim fontosabbak, mint a tanítás üzenetének megélése, akkor tövisekhez hasonló a szívem. És természetesen lehet jó talaj is a szívem, ha meghallgatom Jézust, tanítása és példája szerint élek.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézusom! Hiszem, hogy te vagy az élő víz forrása. Hiszem, hogy te vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezető út. Lelkem szomjazik az élő vízre, az élő hitre. Ébressz bennem szomjúságot a te igazságod iránt! Ébressz bennem vágyat az örök élet iránt! A te szavadban felismerem az örök élet, az üdvösség tanítását. Add nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190724.mp3

2019. július 22., hétfő

[Napi e-vangelium] 2019. július 23. kedd

2019. július 23. – Kedd

Evangélium

Egy alkalommal Jézus éppen a népsokaságot tanította. Eközben anyja és rokonai odaérkeztek, és kint várakoztak rá, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt is Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint várnak, és beszélni akarnak veled." Jézus erre így válaszolt annak, aki szólt neki: „Ki az én anyám, és kik az én rokonaim?" Majd kitárta kezét tanítványai felé, és így szólt: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám."
Mt 12,46-50

Elmélkedés

Az evangéliumi történet megértéséhez érdemes a jelenetet elképzelnünk, mégpedig pontosan azon szavak alapján, amiket Máté evangélista használ. Jézus „népsokaságot" tanít. Nem szűkebb tanítványai körét és nem néhány embert, hanem nagyobb létszámú tömeget. Tanításának helyszíne nem lehet egy ház, mert oda aligha fér be „népsokaság." Nem is egy zsinagógában tanít, ahol már többen elférnének, hiszen ezt biztosan megemlítette volna az evangélista. Talán a pusztában, talán egy hegyen, talán egy város terén, mindenesetre olyan helyen, ahol sokan elférnek. Ide érkezik meg Jézus anyja és a rokonság, akik beszélni akarnak vele. Máté azt írja, hogy „kint várakoznak." Na de hol „kint"? Mit jelent ebben a helyzetben a „kint"? Az előbb tisztáztuk, hogy nem egy épület Jézus tanításának a helye, tehát nem egy épületen kívül várakoznak. Ha pedig egy szabad téren, pusztaságban tanít az Úr, akkor értelmezhetetlen a „kint" kifejezés.
Lassan kezdjük sejteni, hogy itt nem egy helyhatározóról van szó, amely a rokonok tartózkodási helyét jelöli, hanem az ő Jézushoz való viszonyukat. A „kint" tehát azt jelenti, hogy az Úr hallgatóinak körén kívül maradnak. Kívülállók, akik nem tanítványként vagy követőként vannak Jézus közelében, hanem más szándék vezeti őket. Nem is akarnak egészen Jézus közelébe jutni, hanem elég nekik, ha távolabb megállnak, és itt ne csak a fizikai távolságtartásra gondoljunk.
Jézus figyelmeztetése nekünk szól: „Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az mind testvérem, nővérem és anyám." Akkor nem leszek kívülálló, hanem az Úr tanítványa, ha engedelmeskedem az Atya akaratának.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak Téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190723.mp3

2019. július 21., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2019. július 22. hétfő

2019. július 22. – Hétfő

Evangélium

Néhány írástudó és farizeus így szólt egyszer Jézushoz: „Mester, jelet szeretnénk tőled látni." Jézus így válaszolt: „Ez a gonosz és hűtlen nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Amint ugyanis Jónás próféta három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia három nap és három éjjel a föld szívében. A ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik ezt a nemzedéket, mert ők megtértek Jónás prédikálására. Ámde itt nagyobb van, mint Jónás. Dél királynője feltámad az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítéli ezt a nemzedéket, hiszen ő a föld végső határáról is eljött, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét. Itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon."
Mt 12,38-42

Elmélkedés

A mai evangéliumban olyan jelet kérnek Jézustól az írástudók és farizeusok, amellyel azt igazolja, hogy ő a Messiás. Gondolkodásuk nem áll tőlünk sem messze, hiszen sokszor mi is jeleket kérünk Istentől. Olykor olyan jelet, amely megnyugtat minket, hogy Isten figyel ránk és teljesíteni fogja kérésünket. Máskor olyan jelet, amely irányt mutat nekünk egy döntéshelyzetben és megkönnyíti választásunkat. Ismét máskor olyan jelet szeretnénk, ami megerősíti botladozó hitünket vagy megmutatja számunkra, hogy mi vár ránk a jövőben.
Jézus viszont nem akar nekünk más jelet mutatni, mint az ő kereszthalálának és feltámadásának a jelét. Miért esik hát nehezünkre felvenni életünk keresztjét, amikor az Úr keresztje a jel és az ő kereszthordozása a példa számunkra? Miért esik nehezünkre a neki való engedelmesség, amikor az ő végsőkig, a halál vállalásáig elmenő szeretete számunkra a jel? Miért esik nehezünkre hinni abban, hogy a szenvedések és az élet nehézségeinek vállalása érdemszerző lehet számunkra, amikor az Úr szenvedése minden ember megváltását érdemelte ki? Miért esik nehezünkre hinni a feltámadásban és az örök életben, amikor az Úr feltámadása a jel számunkra, hogy az élet győz a halál felett?
Ne újabb jelet kérjünk tehát Istentől, hanem erőt ahhoz, hogy mi magunk is jellé váljunk a világban, Isten szeretetének jelévé.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez, az Atyához vezető utat. Bátran indultál utolsó utadon, a keresztúton. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom, te követésedre hívsz engem és minden embert. Társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az örök életre vezet!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190722.mp3

Blogarchívum