2020. május 16., szombat

[Napi e-vangelium] 2020. május 17. vasárnap


2020. május 17. – Húsvét 6. vasárnapja

Evangélium

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat. Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő más Vigasztalót ad majd nektek: az Igazság Lelkét, aki örökre veletek marad. A világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri. De ti ismeritek őt, mert veletek marad és bennetek lakik. Nem hagylak árván titeket: visszajövök hozzátok. Rövid idő, és már nem lát engem a világ. Ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok.
Azon a napon megtudjátok majd, hogy én Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek. Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti, én is szeretni fogom, és én megmutatom neki magamat.
Jn 14,15-21

Elmélkedés

Mit viszel a szívedben?
Két szerzetes egyszer elindult, hogy meglátogassák a másik kolostorban élő társaikat. Útközben jámbor dolgokról beszélgettek. Egyszer egy folyón kellett átgázolniuk. A parton megláttak egy nőt, aki szintén át akart kelni a folyón, de féltette a szép ruháját, nem akarta, hogy vizes legyen, ezért tétovázott kissé. Az egyik szerzetes felajánlotta neki, hogy átviszi a folyón és akkor nem lesz vizes a ruhája. A karjába vette és szépen átvitte a folyón, a túlsó parton pedig letette. Közben a társa is átgázolt a vízen és csendben folytatták útjukat. Két óra múlva megszólalt az utóbbi és kérdőre vonta társát: „Tudod, hogy mi szerzetesek vagyunk, nem szabad nőkkel érintkeznünk, te pedig a karodba vetted és vitted azt a szép ruhás hölgyet. Úgy érzem, hogy szerzeteshez méltatlanul viselkedtél." A másik így válaszolt: „Én letettem a hölgyet a folyóparton, amikor átértem vele. Te pedig már két órája magaddal hozod a fejedben. Most akkor melyikünk viselkedik méltatlanul?"
Azért mondom el ezt a kis történetet, mert jó volna nekünk Jézus gondolatait, Jézus tanítását magunkkal vinnünk a fejünkben. Ne a mulandó dolgok körül járjanak a gondolataink, hanem Isten örökérvényű tanítása legyen mindig a fejünkben és a szívünkben!
Az elmúlt vasárnap Jézusnak az utolsó vacsorán mondott búcsúbeszédéből azt a részt olvastuk, amelyben önmagát az Atyához vezető útnak nevezte. Remélhetőleg vágy ébredt bennünk, hogy Jézust követve és az ő vezetésével eljussunk majd a mennyországba. A mai vasárnap ennek a beszédnek a folytatását olvassuk az evangéliumban. Jézus fel akarja készíteni tanítványait arra, hogy ő el fog távozni ebből a világból, vissza fog térni az Atyához. Távozása előtt ígéretet tesz arra, hogy elküldi a Szentlelket, a harmadik isteni személyt, aki segítőként, megerősítőként, támogatóként fog majd a Krisztusban hívők mellett állni. A Szentlelket Jézus az Igazság Lelkének nevezi, és világossá teszi, hogy nem kaphatja meg mindenki. Ő a legszívesebben mindenkinek ajándékozná a Szentlelket, de vannak, akik nem fogadják el, nem akarnak útmutatásaira figyelni, az általa mondottakat nem ismerik el igazságként. Itt is azt tapasztaljuk tehát, hogy Isten egyetlen embernek sem veszi el a szabad akaratát. Kegyelmét, jóságát, szeretetét és irgalmát mindenkinek felajánlja, s csak az emberen múlik, hogy elfogadja-e azt.
Az Igazság Lelke abban segít minket, hogy megnyíljunk Isten felé és felfedezzük az ő önzetlen szeretetét. Ő a szeretetnek és az örömnek a forrása. A Szentlélek segít minket abban, hogy mindennapjaink során meg tudjuk különböztetni lényeges teendőinket a felesleges és időrabló tevékenységektől. Isten lelke segítségével fejlődik ki bennünk az az érzék, hogy észrevegyük Isten állandó közelségét és jelenlétét. Észrevegyük azt, hogy ő akkor mutatkozik igazán erősnek, amikor mi tehetetlenek vagyunk.
Jézus ezt mondja: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem." Senki ne beszéljen tehát arról, hogy szereti Istent, ha nem tartja meg Jézus parancsait! Istent szeretni azt jelenti, hogy ragaszkodunk Jézus életformájához. Jézus életvitele és gondolkodása erősen különbözik a világ nézeteitől. Ugyanez igaz minden keresztényre, aki valóban Jézust követi és nem enged a világ sodrásának. Mindig az a lényeg, hogy mi van a szívünkben, mit viszünk magunkkal. Jézus az igazságot és a szeretetet adja szívünkbe a Szentlélek által, ezt kell mindig magunkkal vinnünk.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te megígérted, hogy a Szentlélek örökre velünk marad. Nem kételkedünk abban, hogy a Szentlélek napjainkban is velünk, bennünk van. Hisszük, hogy a Szentlélek közösséget teremt és ő biztosítja a közösség egységét. Közösséget teremt Istennel, az általad alapított Egyházzal és közösséget teremt az Egyház tagjai között. Hisszük, hogy a Szentlélek Isten ereje bennünk, Isten hatalma bennünk, Isten ajándéka számunkra. Az általad küldött Lélek nem a földi dolgok szeretetére tanít minket, hanem az örökkévalókra irányítja figyelmünket. Azzal a vággyal várjuk a pünkösdi Szentlelket, hogy élő közösséget teremtsen, megszentelje életünket és az örök életre segítsen minket!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200517.mp3


Aktuális:


Ahogy évtizedek óta mindig, május 23-án ismét benépesült volna a plébániakert a tavaszi Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra érkező fiatalokkal. 
Mivel a koronavírus-járvány miatt tömegrendezvény nem tartható, ezért a szervezők arra hívnak minden érdeklődőt, hogy csatlakozzanak, vegyenek részt az első online Nagymarosi Ifjúsági Találkozón.

A találkozó programjába bárki bekapcsolódhat, az élő közvetítések elérhetőségét, valamint az interaktív részvétel egyéb lehetőségeit a szervezők a találkozó honlapján teszik közzé:

http://nagymaros.katolikus.hu/online-kozvetites/

A találkozó mottójául a kétségek és reménységek közt utat kereső emmauszi tanítványok szomjas kérését választották a szervezők: „Maradj velünk, Urunk!" (Lk 24,29)


A találkozó programja - 2020. május 23., szombat:
    • 9.00 Napindító
    • 9.30 Egyházmegyék bejelentkezése: körkapcsolás

    • 10.00 Főelőadás – Fábry Kornél atya, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főtitkára
    • 10.45 Szentségimádás – Gáspár István atya és a nagymarosi Laudate Zenekar

    • 11.15 Fakultációk:
        ◦ Keresők – Kerényi Lajos atya
        ◦ Kérdezz-felelek – Farkas László atya és Balázs András atya
        ◦ Karantéma: Mihez kezdjünk mostani helyzetünkkel? – Varga Kapisztrán ferences atya

    • 12.00 Magyarok a nagyvilágban: körkapcsolás

    • 12.30 Szentmise – Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek



Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2020. május 15., péntek

[Napi e-vangelium] 2020. május 16. szombat

2020. május 16. – Szombat

Evangélium

Búcsúbeszédében Jézus így szólt övéihez: „Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg: engem előbb gyűlölt. Ha a világból volnátok, szeretne titeket a világ, mint övéit. De ti nem vagytok a világból, mert kiválasztottalak titeket a világból; ezért gyűlöl benneteket a világ. Emlékezzetek vissza tanításomra: nem nagyobb a szolga uránál! Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tiéteket is megtartják. Mindezt miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem."
Jn 15,18-21

Elmélkedés

Eddig a szeretetről beszélt Jézus. Az Atya és közte lévő szeretetről. Aztán az ő irántunk való szeretetéről, majd pedig arra bátorított minket, hogy az ő szeretetével szeressük felebarátainkat. A mai evangélium éles fordulatot hoz. A szeretet után a gyűlölet a téma. Ezt mondja az Úr: „Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg: engem előbb gyűlölt."
Ha Jézus tanítványai vagyunk és komolyan gondoljuk, hogy életünket összekapcsoljuk az övével, akkor ugyanaz a sors jut nekünk is a világ részéről, mint neki. Az evangélisták nem titkolják el olvasóik elől azt a tényt, hogy nem mindenki hallgatja őt szívesen, nem mindenki fogadja el az ő személyét, mint Megváltót. János evangéliumának mindjárt a bevezetése is megemlíti a világosság és a sötétség titkát, s az utóbbin keresztül mutatja be Isten Fiának elutasítását. Egyesek inkább a sötétséget, a bűnt, a hitetlenséget választják, elfordulnak Jézustól, nem hallgatják őt. A szembenállás akkor éri el tetőpontját, amikor halálra ítélik és keresztre feszítik.
Az Úr sorsának vállalása azt jelenti, hogy elfogadjuk az elutasítást, nem esünk kétségbe, ha meg nem értéssel találkozunk és tűrjük a bántalmazásokat is. Ha olykor kigúnyolnak minket vallásosságunk, Krisztushoz tartozásunk miatt, az nem is feltétlenül nekünk szól, hanem rajtunk keresztül Jézusnak. Viseljük el szelíden, hogy az ő elutasítása miatt rajtunk csattan az ostor. Kész vagyok-e vállalni Jézus sorsát?
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Hisszük, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben. Hisszük, hogy valóságosan és maradandóan jelen vagy az átváltoztatott kenyérben és borban. Hisszük, hogy testedet és véredet adod nekünk, amikor szentáldozáshoz járulunk. Hisszük, hogy bennünk való jelenléted átalakít minket, hogy hozzád hasonlóvá váljunk. Hisszük, hogy a szentáldozás egyesülés veled. Hisszük, hogy a szentáldozás összeköt minket egymással is. Egységet teremtő szentség ez. Azáltal, hogy te bemutatod áldozatodat és önmagadat az örök élet kenyereként adod nekünk, egy új közösséget, az Egyház élő közösségét hozod létre belőlünk.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200516.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2020. május 14., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2020. május 15. péntek

2020. május 15. – Péntek

Evangélium

Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!"
Jn 15,12-17

Elmélkedés

Isten a szeretet, ő minden szeretet forrása. Az ő szeretete elsősorban Jézus személyén árad ki felénk, emberek felé. A folyamat, a szeretet áradása ezzel még nem ér véget. Az Istentől kapott szeretetet tovább kell sugároznunk embertársaink felé. Erre kapunk felszólítást a mai evangéliumban, amikor Jézus ezt mondja: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!" Talán meglep minket a szóhasználat, hogy parancsba adja ezt az Úr, mert kissé idegenkedünk a parancsok teljesítésétől. Sok mindent megteszünk szívességből vagy szívesen, de parancsszóra nem szívesen engedelmeskedünk. Hogyan kell ezt értenünk? Jézus parancsa nem kényszer, aminek ne tudnánk ellenállni. Bizonyára azért használja a parancs szót a szeretet gyakorlásával kapcsolatban, hogy nyomatékosítsa kérését. A szeretet nem csupán egy lehetőség számunkra, hanem olyan kötelesség, amivel Jézushoz tartozásunkat bizonyítjuk.
A szeretet nem belőlünk fakad, hanem Istenből. A szeretet nem jellemünkből vagy neveltetésünkből fakadó jó tulajdonság, hanem Istentől kapott ajándék, kegyelemből kapott éltető erő. Az igazi szeretet önmagáról megfeledkezve fordul a másik személy felé, önmagát adja oda, áldozza a másik személyért. Tanuljuk meg Jézustól a mindent feláldozni kész szeretetet!
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A szeretet oly titokzatos számunkra, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi az a cselekedet, mozzanat vagy szó, ami felkelti a szeretet érzését szívünkben valaki iránt. És azt sem láthatjuk előre, hogy mi lesz az a cselekedetünk vagy szavunk, amely alapján felebarátunk megértheti, hogy szeretjük őt, mert ez a tett a mi szeretetünknek a jele. Ahhoz kérjük segítségedet, hogy szeretetünk soha ne merüljön ki szavakban, hanem cselekedetekben nyilvánuljon meg. Segíts minket abban, hogy tanításodat, a szeretet csodálatos üzenetét egyre jobban megértsük és meg is valósítsuk!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200515.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2020. május 13., szerda

[Napi e-vangelium] 2020. május 14. csütörtök

2020. május 14. – Csütörtök

Evangélium

Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen."
Jn 15,9-11

Elmélkedés

Továbbra is az utolsó vacsora termében vagyunk és Jézus búcsúbeszédét hallgatjuk. A beszédnek ez a rövid részlete gondolatilag a tegnapi evangéliumhoz, a szőlőtőről és a szőlővesszőkről szóló hasonlathoz kapcsolódik. Arra kapunk választ benne, hogy mi élteti az Úrral való kapcsolatunkat. Életünk tápláló forrása Jézus Krisztus, akihez szorosan kapcsolódunk. Vele való kapcsolatunkat a szeretet élteti. De honnan van Jézus szeretete? A válasz így hangzik: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben!"
Az Atya szereti a Fiút és a Fiú szereti az Atyát. A harmadik isteni személy szintén szereti az Atyát és Fiút és viszont. A Szentháromság lényege és egységet alkotó ereje a szeretet. De ez a szeretet nem zárkózik magába, hanem kinyílik az emberek felé. Az Atya szeretetét abban fedezzük fel, hogy megteremtette az embert és számára élettérként a világot, a Fiú szeretete a megváltás művében árad ki felénk, a Szentléleké pedig életünk megszentelésében.
Jézus szereteténél nincs nagyobb, hiszen még az életét is feláldozta értünk. Mi sem szerethetünk mást jobban, mint aki a legjobban szeret bennünket. Ő az első az életünkben, őt követjük, neki engedelmeskedünk. Őt látjuk, az ő szenvedő arcát látjuk meg rászoruló embertársainkban, és amikor segítünk nekik, az is Krisztus iránti szeretetünk jele.
© Horváth István Sándor


Imádság

Istenünk, adj készséges szívet, hogy befogadhassunk mindent, ami szép, jó és igaz, s adj világos látást, hogy elutasíthassunk mindent, ami hamis, ami rút, ami rossz. Teremts bennünk tiszta szívet, Istenünk, hogy jó gazdái lehessünk ennek a világnak. Ne szennyezzenek be minket gonosz indulatok, gyűlölet, harag, viszálykodás. Egyetértést adj nekünk! Add, hogy fiatalok és idősek egyre jobban megértsük: csak akkor leszünk igazán emberek, ha tiszta a szívünk.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200514.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2020. május 12., kedd

[Napi e-vangelium] 2020. május 13. szerda

2020. május 13. – Szerda

Evangélium

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.
Jn 15,1-8

Elmélkedés

Az előző részekben arról olvastunk az evangéliumban, hogy Jézus az utolsó vacsorán szolgálatra tanította övéit, majd pedig megígérte számukra a Szentlelket és a békesség ajándékát, valamint azt, hogy távozása után is velük marad.
A mai résszel beszédének új szakasza kezdődik el. A szőlőtő és a szőlővessző viszonyával, egymáshoz kapcsolódásával írja le azt, hogy mit jelent vele kapcsolatban lenni. Jézus a szőlőtő és mi vagyunk a szőlővesszők. Itt egy élő kapcsolatról van szó és nem tárgyak élettelen kapcsolódásáról. A virágcseréphez hozzátartozik az alátét, a fazékhoz a fedő, a szerszámokhoz a tárolásukra szolgáló doboz. De ezek mind élettelen kapcsolatok. Jézus viszont élő kapcsolatról beszél, a szőlőtő és a vesszők kapcsolatáról, a víz, az energia, a tápanyagok, az élethez szükséges dolgok áramlásáról. Olyan kapcsolatról, amely növekedéssel jár, a növekedés a célja. Olyan kapcsolatról, amelynek eredménye lesz, gyümölcsöt érlel. A szőlővessző a szőlőtőből nyeri az életet. Mi pedig Istenből nyerünk erőt, kegyelmet az élethez, a lelki növekedéshez. Olyan erőt és kegyelmet, amely gyümölcsöt érlel, és ez nem más, mint a mi szeretetünk.
Jézus hasonlata megvilágítja azt is, hogy Isten nélkül megszűnik az életünk, elszáradunk, tűzre vetnek minket és megsemmisülünk. Nem függetleníthetjük magunkat Istentől. Magát az életet és mindazt, ami életünkhöz és növekedésünkhöz szükséges, azt tőle kapjuk.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Erőt vesz rajtam a csüggedés, amikor csalódást okoznak az emberek, terveim kudarcba fulladnak vagy váratlan események forgatják fel életemet. Ilyenkor a legszívesebben elmenekülnék a világból, az emberek elől. Bezárkóznék a magam kis világába, hogy egyedül legyek. De te nem hagysz magamra, hanem mellém állsz, tanítasz és megismerteted önmagadat előttem. Vezess engem vissza az emberi közösségbe, tanítványaid, követőid közé! Vezess engem az Atya közelébe, hogy a vele való kapcsolatomat helyreállítsam!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200513.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2020. május 11., hétfő

[Napi e-vangelium] 2020. május 12. kedd

2020. május 12. – Kedd

Evangélium

Az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen! Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek. Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme. Rajtam ugyan nincs hatalma; hogy azonban megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát: úgy cselekszem, amint az Atya meghagyta nekem."
Jn 14,27-31a

Elmélkedés

Búcsúbeszédének abban a részében, amit a mai napon olvasunk az evangéliumban, Jézus a békességről beszél, mint olyan ajándékról, amely távozása után is eltölti tanítványait. Előre látja, hogy tanítványai számára milyen fájdalmas lesz az ő távozása. Sokan talán azt gondolják, hogy a békesség az egy nyugalmi állapot, amikor nem zavar, nem háborgat bennünket semmi, akkor van békesség a szívünkben, amikor félrevonulunk a világtól, az emberektől. Ez is a békességnek egy szintje, de Jézus ennél sokkal többet kínál. Az általa adott békesség az Istennel való kapcsolat.
Amikor rátalálunk Istenre, akkor megszűnik szívünk nyugtalansága. Amikor meghalljuk az ő hozzánk szóló szavát, akkor megszűnik szívünk nyugtalan keresése, mert rátaláltunk az igazság szavára. Amikor Isten szeretete megérint minket, akkor elmúlik az egyedüllét és a magányosság nyugtalansága. Amikor Isten közli velünk szándékát és küldetést ad nekünk, akkor megszűnik az a nyugtalanság, amelyet a céltalan élet veszélye kelt bennünk. Amikor Isten felragyogtatja számunkra a mennyet, mint végső célt, akkor eltűnik elménkből az a nyugtalanító gondolat, hogy életünk teljesen megsemmisül a halállal.
Íme, emberi nyugtalanságunk helyébe ezt a békességet, ezt a lelki megnyugvást adja nekünk Isten.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te mindig meghallgatsz minket, bár emberi szavaink nélkül is tudod, hogy mire van szükségünk lelki fejlődésünkhöz. Hittel és bizalommal fordulunk hozzád, és kérünk, hogy adj meg nekünk mindent, ami üdvösségünkre szolgál! Köszönettel és hálával tartozunk neked azért, mert gondunkat viseled és segítesz minket, hogy eljussunk az üdvösségre. Szeretnénk, ha tanításod jó talajra hullna a szívünkben! Add, hogy mindig nyitott szívvel hallgassunk téged és tanításodat életre váltsuk!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200512.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2020. május 10., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2020. május 11. hétfő

2020. május 11. – Hétfő

Evangélium

Jézus az utolsó vacsorán így beszélt tanítványaihoz: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti. Én is szeretni fogom őt, és kinyilatkoztatom magam neki." Júdás – nem a karióti – itt közbeszólt: „Uram, hogyan van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat, és nem a világnak?" Jézus így folytatta: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret engem, az nem tartja meg tanításomat. Az a tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazt, amit mondtam nektek."
Jn 14,21-26

Elmélkedés

Jézus búcsúbeszéde folytatódik a mai evangéliumban. A szeretet lényegét fogalmazza meg, amikor azt mondja, hogy az ő parancsainak ismeretében és teljesítésében mutatkozik meg a szeretet. Azt kéri tőlünk, hogy teljesítsük parancsait, amelyek a mennyei Atya útmutatásai számunkra. Isten irántunk való szeretete nem csak egy érzés, hanem olyan valóság, amelyet Jézus személyén keresztül tapasztalunk meg. Jézus azzal bizonyította szeretetét a mennyei Atya iránt és irántunk, hogy vállalta a szenvedést és a halált. Mindent odaadott az Atyának a kereszten, még az életét is, hogy minket megváltson. Az igazi szeretet a mi számunkra is azt jelenti, hogy mindent oda kell adnunk fenntartások és feltételek nélkül.
Isten szeretetének megtapasztalása arra ösztönöz minket, hogy szeressük őt és felebarátainkat. Ha csupán szavainkkal hangoztatjuk szeretetünket és az nem nyilvánul meg tettekben, akkor még nagyon alacsony szintjén vagyunk a szeretetnek.
Jézus tanítása nem elmélet csupán, hanem arra ösztönöz bennünket, hogy gyakorlattá váltsuk a hallottakat. Szeretet nélkül Jézus evangéliuma csak kiüresedett, tartalom nélküli szó. Szeretet hiányában a mi életünk is csak a napok kényszerű múlása. Szeretet nélkül önmagunkba zárkózó, önző emberek lennénk. A szeretet gyakorlása viszont új távlatokat nyit számunkra: közelebb kerülünk Istenhez és közelebb kerülünk embertársainkhoz.
© Horváth István Sándor


Imádság

Feltámadt Urunk, Jézus Krisztus! A te feltámasztásod a halálból a mennyei Atya cselekedete. Ő ajándékozott neked új életet. Még a halál, önként és engedelmességből vállalt kereszthalálod sem szakíthatott el téged Atyádtól. A kereszten átélted a tőle való elszakítottságot, feltámadásod pillanatában pedig átélted, hogy újra együtt vagy az Atyával. Hisszük, hogy az Atyának hatalma van ahhoz, hogy minket is feltámasszon majd a halálból, mert azt szeretné, hogy örökké vele éljünk. Tégy minket a feltámadás tanújává és hirdetőjévé!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200511.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Blogarchívum