2022. július 2., szombat

[Napi e-vangelium] 2022. július 03. vasárnap

2022. július 3. – Évközi 14. vasárnap

Evangélium

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!
De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa. Bizony mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak."
A hetvenkét tanítvány nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk." Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben."
Lk 10,1-12. 17-20

Elmélkedés

A küldöttek feladata
A mai evangéliumi történet szerint nyilvános működésének ideje alatt Jézus missziós útra küldte tanítványait. Miután kellő ideig tanította őket, a Mester elérkezettnek látta az időt, hogy az ő nevében elinduljanak és hirdessék tanítását. Az indulás előtt gyakorlati tanácsokat ad nekik, amelyek bátorságra, eszköztelenségre, Istenbe vetett bizalomra és lelkesedésre ösztönöznek. A történet helyes értelmezéséhez segítséget nyújtanak azok az evangéliumi beszámolók, amelyek szerint feltámadása után Jézus missziós parancsot ad az apostoloknak, a tanítványoknak és az egész Egyháznak. A két misszióba küldés esetét jogosan kapcsoljuk össze, hiszen egyiknél sem az apostolok által végzett konkrét tevékenység leírása a fontos, hanem Jézus parancsa és annak teljesítése.
A leírásokban különböző és megegyező elemeket egyaránt találunk, amelyek a missziós feladat teljesítésének sokféleségére, ugyanakkor egységére utalnak. Máté evangéliumának sajátossága ebből a szempontból, hogy a misszió szorosan kapcsolódik a Jézus által alapított Egyházhoz, amely a rábízott tanítást, igazságot hirdeti, és kapcsolódik a szentségekhez, különösen is a keresztséghez, amely szentségeket az Úr szintén az ő Egyházára bízott. Márk elsősorban az igehirdetésben látja a misszió megvalósulását, s az a szándék vezeti, hogy az ige hallgatóját személyes hitvallásra késztesse. Művében ezért van fontos szerepe a Jézust Messiásnak nevező Péter apostolnak (vö. Mk 8,29) illetve a kereszt mellett Jézust Isten Fiának megvalló római katonatisztnek (vö. Mk 15,30). A missziós küldetést Lukács az isteni irgalmasságról és a feltámadásról szóló tanúságtételnek tekinti, János pedig Jézusnak az Atyától való küldetése és az apostolok Jézus általi küldése közötti párhuzamot emeli ki: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket" (Jn 20,21) – mondja Jézus, tehát az apostolok folytatják azt a munkát, amit Mesterük elkezdett.
A küldetésben emellett vannak alapvető közös elemek is. Mindenekelőtt a Jézus nevében való cselekedetet kell megemlítenünk. A misszió, legyen az igehirdetés, a szentségek kiszolgáltatása, tanúságtétel vagy szeretetszolgálat, minden esetben a küldőnek, Jézusnak a nevében történik. Az ő nevében hirdetjük az evangéliumot és az ő nevében gyakoroljuk az irgalmas szeretet cselekedeteit.
Lukács evangélista leírásában szerepel egy sajátos megjegyzés, amelyre érdemes odafigyelnünk. Jézus olyan helyekre küldi a hetvenkét tanítványt, „ahová menni szándékozott", tehát ahová személyesen akar eljutni a közeljövőben. Nem egyszerűen csak arról van itt szó, hogy a tanítványok szállást keressenek Jézus számára, hanem hogy előkészítsék az ő érkezését. Ez a valóságos, ugyanakkor jelképes cselekedet azt az üzenetet hordozza minden idők küldöttei számára, hogy a feladat nem lehet más, mint Krisztus jövetelére, fogadására felkészíteni az embereket. A mi Urunk napjainkban is szeretne eljutni, szeretne utat találni minden emberhez. Nekünk, az ő küldötteinek az a feladatunk, hogy segítsük az ő találkozását az emberekkel.
Induljunk, legyünk hitvalló és tanúságtevő keresztények!
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Miután kellő ideig tanítottad tanítványaidat, elérkezettnek láttad az időt, hogy útnak indítsd őket tanításod hirdetésére. Az indulás előtt gyakorlati tanácsokat adtál nekik, amelyek bátorságra, eszköztelenségre, Istenbe vetett bizalomra és lelkesedésre ösztönözték a misszióra indulókat. Te napjainkban is szeretnél eljutni, szeretnél utat találni minden emberhez. Felismerjük hivatásunkat: a te örömhíredet szeretnénk továbbadni és rólad akarunk tanúságot tenni. Adj nekünk apostoli lelkesedést és buzgóságot! És adj jóindulatot azok szívébe, akikhez küldesz minket!


Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!
Örülök, hogy az elmúlt időszakban a rózsafüzér segítségével sokaknak sikerült segítenem abban, hogy felfedezzék vagy újra felfedezzék az imádkozásnak ezt a csodálatos módját. Legalábbis a visszajelzésekből ez derül ki, illetve személyes találkozásaim is ezt igazolják. Idős nénivel találkozok újra a kórházban. Amint meglát, örömmel mutatja a rózsafüzért, amit 2 hónapja kapott tőlem. A családtagja mindjárt mondja, hogy azóta minden nap ezt használva imádkozik, pedig még Szent II. János Pál pápától is van rózsafüzére. Egy másik néni mondja, hogy évtizedek óta nem imádkozott rózsafüzért, de most újra megtanulta és nagy lelki kincset talált benne. Egy férfi ápoló említi, hogy soha életében nem imádkozta korábban, de most elkezdte, ugyan nem minden nap, de egyre gyakrabban, s ennek tulajdonítja, hogy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lett az élete. Egy doktornő mosolyogva meséli, hogy munka előtt egy tizedet imádkozik a betegekért. Örülök, hogy legalább ennyire van ideje. Egy fiatal anyuka édesanyja ágya mellett mondja, hogy iskolás gyermekeivel esténként együtt imádkozzák. Kérdezem, hogy nem tartják-e a gyerekek fárasztónak vagy unalmasnak. Dehogy - válaszolja, örömmel imádkozzák, mert hiszik, hogy ezzel lelkileg támogathatják beteg nagymamájukat. A mama pedig közben a könnyeit törölgeti.

Nap mint nap ilyen esetekkel találkozok, s ezek megerősítenek abban, hogy érdemes imádkozni, imádkozásra buzdítani, tanítani. Mert bármilyen élethelyzetben is vagyunk, szükségünk van arra, hogy imádkozzunk.

Szeretettel ajánlom ezt a rózsafüzért, amelynek egyediségét a csomagolás adja, amely gyógyszeresdobozhoz hasonlít. A doboz 1 db fából készült rózsafüzért tartalmaz, továbbá egy "betegtájékoztatót", amely részletesen ismerteti az imádkozás célját, az alkalmazás módját, a lehetséges mellékhatásokat, valamint azt is, hogy az egyes szemekre melyik imádságot és titkot kell mondani. A leírás alapján azok is könnyen megtanulhatják a rózsafüzér imádkozását, akik számára eddig ez nem volt ismert.

A rózsafüzér imádkozása javasolt egészséges embereknek, testi- vagy lelki betegségben szenvedőknek, gyermekeknek, fiataloknak, időseknek egyaránt. Minden rózsafüzér imádságot érdemes valamiért, valakiért felajánlani.

Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor

Ára: 880 Ft/db. 10+ db esetén: 830 Ft/db. Szállítási díj Magyarországon: 1600 Ft.

Megrendelhető az alábbi linkre kattintva.

https://www.evangelium365.hu/webshop/termek/8_ajandekok/186
 


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220703.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. július 1., péntek

[Napi e-vangelium] 2022. július 02. szombat

2022. július 2. – Szombat, Szűz Mária látogatása Erzsébetnél (Sarlós Boldogasszony)

Evangélium

Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!"
Mária megszólalt:
„Magasztalja lelkem az Urat,
és szívem ujjong megváltó Istenemben!
Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát,
lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék.
Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, szentséges az ő neve!
Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt.
Nagyszerű dolgot tett karja ereje,
széjjelszórta mind a gőgös szívűeket.
Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat,
és felmagasztalta az alázatosakat.
Az éhezőket elhalmozta minden jóval,
de a gazdagokat elküldte üres kézzel.
Felkarolta gyermekét, Izraelt,
megemlékezve irgalmasságáról,
amint atyáinknak megígérte:
Ábrahámnak és utódainak mindörökre!"
Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az otthonába.
Lk 1,39-56

Elmélkedés

Egyházunk a mai napon Szűz Mária Erzsébetnél tett látogatását ünnepli. Lukács evangélista az előzményekben két híradásról számolt be. Először Zakariás értesül arról, hogy neki és feleségének, Erzsébetnek gyermeke fog születni, majd pedig a Názáretben élő Máriának jelenik meg Isten küldötte, Gábor angyal és közli vele, hogy születendő gyermeke lesz a Megváltó. Ezt követően Mária elindul, hogy meglátogassa rokonát, Erzsébetet és segítségére legyen a szülés körüli időszakban. Erzsébet így köszönti őt: „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!"
Mária, a fiatal názáreti leány meglepődött és csodálkozott az angyali üdvözletkor Jézus születésének hírén, mégis hitte, hogy Istennél semmi sem lehetetlen. Hogyan születhetne neki gyermeke? Isten különleges kegyelmének köszönhetően! Hogyan lehetséges, hogy emberként Isten Anyja legyen? Isten kegyelmének köszönhetően! Csak hinni kell Istenben. És Mária hitt Isten üzenetének, még annak ellenére is, hogy nem értette a hozzá intézett szavakat és elképzelni sem tudta, hogy miként fognak azok megvalósulni. Jézus édesanyjának életében megcsodálhatjuk, hogy milyen csodákat eredményez a hit. Akár velünk is nagy dolgokat tud tenni Isten, ha Mária példája szerint egészen neki adjuk életünket.
Szeretném-e, hogy a hit boldoggá tegye életemet?
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel! Segíts minket életünk során, hogy eljussunk az örökkévalóságba!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220702.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. június 30., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2022. július 01. péntek

2022. július 1. – Péntek

Evangélium

Abban az időben: Amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámnál ülni. Így szólt hozzá: „Kövess engem!" Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus Máté házában vendégeskedett, eljött sok vámos és bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok és megkérdezték tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?" Jézus meghallotta ezt, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot! Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket."
Mt 9,9-13

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus a következőt mondja: „Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket." Kijelentését azoknak címzi, akik helytelenítik, hogy betér Máténak, a vámosnak a házába.
Istennel való kapcsolatunk egyik jellegzetes eleme, hogy beismerjük bűneinket. Nem szégyen bűnösként odaállni a szent Isten elé, hiszen e találkozás a lelki újjászületés forrása. Esendőségünk és gyengeségünk megvallásának nem az a célja, hogy még jobban elkeseredjünk vagy elveszítsük önbizalmunkat. Isten előtt azért valljuk meg bűneinket, mert él bennünk a remény, hogy ő nem akar meghagyni a bűnös állapotban, hanem fel akar minket emelni. Él bennünk a remény, hogy ő nem megbüntetni akar minket, hanem megbocsátani, mert végtelenül irgalmas. Él bennünk a remény, hogy ő képes jóvá alakítani minket. A lelki felemelkedés első lépése a bűnbánat. Az irgalmas Jézus ma hozzánk fordul, és minket, bűnösöket, bűnbánókat hív, miként egykor meghívta Mátét. Egy vámost, egy pénzbeszedőt hívott meg, akit mások bűnösnek tartottak foglalkozása miatt. Az Úr betér a mi házunkba, a mi otthonunkba is, ahogyan betért Máté házába. S miként Máté életét megváltoztatta e találkozás, ugyanúgy az én életemet is új irányba állítja. Mit teszek, ha megszólít, meghív az irgalmas Jézus?
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te arra bátorítottad tanítványaidat és buzdítasz minket is, hogy szüntelenül imádkozzunk. Szükségünk van bátorításodra, hiszen sokszor kételkedünk az ima erejében. Ha Isten nem azonnal teljesíti kéréseinket, vagy nem egészen úgy, ahogyan mi szerettük volna, könnyen elbizonytalanodunk. Pedig kitartóan kell imádkoznunk, mindig azzal a bizalommal, hogy Isten mindent megad nekünk, ami a lelkünk üdvösségét szolgálja. Segíts minket a hit próbatételei idején, hogy szívünkben megőrizzük a jóságos Isten arcát!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220701.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. június 29., szerda

[Napi e-vangelium] 2022. június 30. csütörtök

2022. június 30. – Csütörtök

Evangélium

Jézus egyszer hajóba szállt, átkelt a Genezáreti-tavon, és az ő városába, Kafarnaumba érkezett. Ott egy bénát hoztak eléje hordágyon. Hitük láttára Jézus így szólt a bénához: „Bízzál fiam! Bocsánatot nyernek bűneid!" Néhány írástudó erre azt gondolta magában: „Ez káromkodik." Jézus belelátott gondolataikba, és szemükre vetette: „Miért gondoltok rosszat szívetekben? Mi könnyebb, ha azt mondom: Bocsánatot nyernek bűneid!, vagy ha azt mondom: Kelj föl, és járj!? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnök megbocsátására!" A bénához fordulva folytatta: „Kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!" Az ember fölkelt és hazament. Ennek láttára félelem fogta el a tömeget, és dicsőíteni kezdték Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek.
Mt 9,1-8

Elmélkedés

Jézus tevékenységének helyszíne a Genezáreti-tó mellett található Kafarnaum városa. A helyet Máté evangélista Jézus városának nevezi, amit úgy kell értenünk, hogy e helyen feltehetően hosszabb ideig tartózkodott, illetve időnként visszatért ide. Kafarnaumban feltehetően Péter apostol háza volt az otthona.
Az evangéliumi jelenet egy béna ember meggyógyítását írja le. Három szempontot érdemes megemlítenünk az eset kapcsán. Az első a hit fontossága. Jézus azért tesz csodát a beteggel, mert látja azok hitét, akik eléje viszik őt. Bizonyos értelemben tehát a csoda a hit megjutalmazása. A másik szempont, hogy megjelennek Jézus ellenfelei is, akik ellenvéleményüket hangoztatják. A hittel érkezők és kérők mellett tehát jelen vannak azok is, akikben hitetlenség lakozik. A harmadik mozzanat az, hogy a testi gyógyuláshoz Jézus hozzá kapcsolja a lelki gyógyulást is, azaz a bűnök megbocsátását. Ezért mondja a betegnek: „Bízzál fiam! Bocsánatot nyernek bűneid!" A gyógyulás után kijelenti, hogy neki, azaz „az Emberfiának hatalma van a földön a bűnök megbocsátására!"
Kéréseimmel azzal a tudattal érdemes Jézushoz fordulnom, hogy ő képes testemet és lelkemet egyaránt meggyógyítani.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus! Te azt kéred tőlem, hogy ne legyek türelmetlen, ne veszítsem el reményemet, ne tagadjam meg hitemet, amikor Isten a szenvedésekkel vagy bármi más „rosszal" próbára tesz! Azt kéred, hogy szeressem őt a jón és a rosszon keresztül is, mert minden mögött Isten rejtezik! Keresztáldozatod azt mutatja, hogy az Atya iránti szeretet engedelmességet, tehetetlenséget, szenvedést jelent, de ugyanakkor mégis állandó Istenre figyelést és Isten akaratának elfogadását is. Uram! Segíts, hogy egész életemet a szeretetnek szenteljem!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220630.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. június 28., kedd

[Napi e-vangelium] 2022. június 29. szerda

2022. június 29. – Szerda, Szent Péter és Szent Pál apostolok

Evangélium

Abban az időben, amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?"
Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának." Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti kinek tartotok engem?" Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia."
Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is."
Mt 16,13-19

Elmélkedés

Isten szolgálatában
Szent Péter és Szent Pál apostolok mai ünnepén az ő meghívásukra figyeljünk, s abból igyekezzünk lelkileg töltekezni.
Miként több apostoltársa, úgy Péter is halász volt, aki a Genezáreti-tó partján lévő Kafarnaum városában élt. Eredetileg Simon volt a neve, de Jézus új nevet adott neki, amikor új feladattal, az Egyház, a krisztusi közösség vezetésével megbízta. A Péter névvel, amely „sziklát" jelent, azt akarta jelezni az Úr, hogy Egyházát szilárd, biztos alapra építi. Meghívása napján Péter és társai, köztük testvére, András, a halászhálókat javították a parton. Jézus odament hozzájuk és követésére hívta Pétert és halásztársait. Jézus nem követet küldött Péterhez, aki átadta a meghívást, nem is messziről kiáltott neki, hanem odament hozzá, közel ment hozzá és így szólította meg őt. Az Úr emberhalászatról is beszél neki, de ennek jelentését kezdetben nem érti. Mindenesetre ennek a találkozásnak olyannak kellett lennie, aminek hatására Péter képes volt felhagyni mesterségével és elindulni az ismeretlen felé. Jézus személyében meglátta azt, akit érdemes követni, s nem késlekedett, hanem azonnal indult.
A zsidó családban, de római állampolgárként született Saul Jeruzsálemben tanulta meg a farizeusi hagyományokat, s mint hithű, buzgó zsidó ember ellenséget látott az új hit terjesztőiben, Krisztus tanítványaiban, s azok üldözője lett. Életét a Damaszkusz felé vezető úton a feltámadt Krisztussal való találkozás titokzatos, látomásszerű élménye változtatta meg, s ennek hatására lett a keresztényüldözőből Krisztus tanítványa. Ettől kezdve azt tekintette hivatásának, hogy hirdesse Jézus evangéliumát, s ezt haláláig nagy meggyőződéssel teszi. Felismeri, hogy nem a mózesi törvények megtartása biztosítja az ember számára az üdvösséget, hanem a Krisztusban való hit és a krisztusi élet. Megérti, hogy az Úr kereszthalála nem botrány, hanem a megváltás forrása.
A mai ünnep evangéliumában Szent Péter hitvallásáról olvasunk. Tanító útja során Jézus arról kérdezi tanítványait, hogy kinek tartják őt az emberek, illetve ők. Péter a többiek nevében is válaszolva ekkor hitvallást tesz arról, hogy Jézust Isten Fiának tartják. A hitvallást követően Jézustól új nevet kap, Simonból Péter lesz, s egyúttal új feladatot, megbízatást kap: a krisztusi közösség vezetését. Máté evangélista fontosnak tartja kiemelni, hogy Jézus szerint Péter vallomása nem az apostol emberi gondolkodásának eredménye, hanem isteni sugallatra, kinyilatkoztatásra tudja azt, amit mond. Hitünk megvallása Isten felé és a hitünkről szóló tanúságtétel az emberek felé mindig az isteni kegyelemnek köszönhető. Így volt ez Péter esetében, és így van ez velünk is. Péter apostolt a későbbiekben még a bebörtönzés, a bántalmazások, az üldözés próbatételei sem rendítették meg hitében.
A két apostol példája azt mutatja, hogy Jézus számára nincs elveszett ember. Ő a kudarcot megélő és elhibázott életű emberben is meglátja azt, aki nagy dolgokra képes az ő kegyelmi segítségével. Mindkettőjüknek együtt kellett működniük az isteni kegyelemmel, hogy szentté válhassanak és életüket egészen Isten szolgálatába állítsák. Ahogyan Péter az Atya kinyilatkoztatására vallotta meg hitét Jézusról, s ahogyan Pált Isten erősítette meg az igehirdetés feladatában, ugyanúgy minket is Isten kegyelme segít hitünk megvallásában és hirdetésében.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Elvinni a szeretetet, a te szeretetedet az emberekhez, ez az apostoli lelkületet őrző Egyház feladata minden korban és napjainkban is. Add, hogy közösségben, valódi szeretetközösségben legyünk veled és egymással. Így válhatunk a szeretet tanúivá, a közösség szolgálóivá. A testvéri szeretet tesz bennünket valódi közösséggé, a szeretet Egyházává, amely ily módon jel lehet a világban élők felé, akik talán még személyesen nem ismerik, de szívük mélyén vágyakoznak az isteni szeretetre. Az irántad való szeretet adjon nekünk bátorságot és erőt az evangélium hirdetésére!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220629.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. június 27., hétfő

[Napi e-vangelium] 2022. június 28. kedd

2022. június 28. – Kedd

Evangélium

Jézus egy alkalommal hajóba szállt, és tanítványai követték őt. Egyszerre csak heves vihar tört ki a tavon, úgyhogy a hullámok elborították a hajót, Jézus pedig aludt. Tanítványai odamentek hozzá, és fölkeltették: „Uram, ments meg minket! Elveszünk!" Jézus így szólt hozzájuk: „Mit féltek, kicsinyhitűek?" Aztán fölkelt, és parancsolt a szélnek meg a tengernek. Erre nagy csendesség lett. Az emberek csodálkozva kérdezték: „Kicsoda ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?"
Mt 8,23-27

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet helyszíne a Galileai-tó (Galileai-tenger), amelynek közelében hangzott el egykor Jézus hegyi beszéde. Az Úrnak az a szándéka, hogy átkeljen tanítványaival a túlsó partra, de átkelésüket a hirtelen támadt vihar megnehezíti. A tanítványok halálfélelme érthető. Jézus ekkor lecsendesíti a viharos tengert, cselekedete egyúttal megnyugtatja tanítványait is.
A jelenet egyrészt egy valóságos esemény leírása, másrészt olyan példázat, amely a közösség jövőbeli sorsát mutatja be. A mi számunkra a második szempont hordoz lényeges tanulságokat. A krisztusi közösség a történelem folyamán nem mentes a különféle veszélyektől, támadásoktól. Ezt látván, illetve ezeket megtapasztalván a közösség egyes tagjaiban esetleg megrendülhet a hit. E nehéz helyzetekben ajkukról elhangzik a kérés: „Uram, ments meg minket!" Így kérték Mesterüket egykor a tanítványok és így fohászkodunk mi is az Úr segítségéért. Talán azt is gondoljuk, hogy Isten nem figyel gondjainkra, nem látja a minket érő fenyegetéseket és veszélyeket, mert „alszik", késlekedik. Lehet, de akkor is velünk van, egy bárkában utazik velünk. Bármikor hozzá siethetünk és kérhetjük: „Uram, ments meg minket!" Kérjük bátran és bizalommal tőle, hogy hárítsa el a veszélyeket és nyugtassa meg szívünket!
© Horváth István Sándor


Imádság

Istenünk! Fiad, Jézus Krisztus vállalta a kereszt súlyát. Odaadta értünk az életét. Taníts meg minket, Istenünk, hogy mindennapjainkban készségesen vállaljuk az áldozatot. Nem beletörődést, hanem tudatos vállalást kívánsz tőlünk. Add, hogy életünket Krisztus szerint alakíthassuk. Add, hogy életünket értelmesen tudjuk leélni. Add, hogy feladatainkat készséggel vállalhassuk.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220628.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2022. június 26., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2022. június 27. hétfő

2022. június 27. – Hétfő

Evangélium

Amikor Jézus látta, hogy nagy tömeg veszi körül, meghagyta tanítványainak, hogy hajózzanak át a Genezáreti-tó túlsó partjára.
Ekkor egy írástudó lépett hozzá, és így szólította meg: Mester, követlek téged, bárhová mégy." Jézus figyelmeztette: „A rókáknak odújuk van, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová lehajtania fejét."
Egy másik tanítványa pedig ezt kérte tőle: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat." Jézus azonban így válaszolt: „Kövess engem, és hagyd a holtakra, hogy eltemessék halottaikat!"
Mt 8,18-22

Elmélkedés

Az evangéliumban két ember találkozik Jézussal. Az első személy nagyon magabiztosnak és határozottnak tűnik, hiszen ezt mondja: „Követlek téged, bárhová mégy." Az Úr válasza mintha kissé lehűtené a lelkesedést, pontosabban figyelmeztet a tanítványi élet bizonytalanságára. Nagy feladatra vállalkozik ugyanis az, aki Krisztus követője lesz. A lelkesedésnél fontosabb az Úrhoz való ragaszkodás.
A második személy számunkra talán furcsa módon jelzi, hogy Jézus tanítványa szeretne lenni: „Engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat." Ha nem ismerjük a korabeli szokásokat könnyen félreértjük a kijelentést s még inkább Jézus válaszát. Tudnunk kell, hogy abban az időben a temetés még a halálozás napján megtörtént. Aligha képzelhető el, hogy a tanítvány úgy lenne éppen Jézus közelében, hogy közben édesapja odahaza holtan fekszik. Inkább arról van szó, hogy haladékot kér, majd egy bizonyos idő után, ha már nem él az apja, akkor szívesen követné Jézust. Neki adott válaszában Jézus érzékelteti, hogy a tanítványság feltétele a családtól való elszakadás. Más esetekben, az apostolok meghívásakor szintén előkerül, hogy Jézusért mindent el kell hagyni, még a családot is.
Az evangélista nyitva hagyja mindkét találkozás befejezését, s nem írja le a két személy döntését. Én milyen döntést hoznék?
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus! Te légy az utunk, aki elvezetsz minket az Atyához! Te vezess minket a szegények és nélkülözők felé, hogy szereteted képviselői legyünk köztük. Te adj nekünk erőt hitünk megéléséhez, megőrzéséhez, megvallásához és átadásához! Adj nekünk lelkesedést, amikor rólad teszünk tanúságot a világban! Alázattal, engedelmességgel és hűséggel akarunk téged követni, aki az örök életre vezető út vagy számunkra és minden ember számára.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220627.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Blogarchívum