2021. november 27., szombat

[Napi e-vangelium] 2021. november 28. vasárnap

2021. november 28. – Advent 1. vasárnapja

Evangélium

Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok.
Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt."
Lk 21,25-28. 34-36

Elmélkedés

Az örökkévalóság felé vezető út
Sok ember számára jelent kellemes időtöltést az adventi vásárokban való sétálgatás. Egyesek még rövid külföldi utat is bevállalnak a mézeskalács és a forralt bor ínycsiklandozó illatáért és ízéért. A villogó fényfüzérek alatt szívesen elnézegetik vagy akár meg is vásárolják a kézműves portékákat, s gyermeki örömmel fogadják, ha hószállingózás varázsol télies hangulatot.
A templomba betérve, az első adventi vasárnap evangéliumát hallgatva nem ennyire idilli a hangulat. Rendkívüli természeti jelenségekről, emberi kétségbeesésről és rettegésről hallunk, ami nem csak elgondolkodtat, hanem bizony félelemmel is eltölt minket. Ha a televízióban vagy a moziban nézünk egy katasztrófafilmet, akkor ezt azzal a nyugalommal tesszük, hogy ez nem valóság: akárhány ház omlik össze a képernyőn, a mi városunk házai továbbra is állnak, akárhány hegy süllyed a filmvásznon a mélybe, mindez a valóságban nem történik meg. A látvány nem ébreszt bennünk félelmet, mert az első pillanattól az utolsóig tudjuk, hogy ez nem a jelen kor valósága.
Az evangéliumban az égi és földi jelenségeket hallgatva arra gondolunk, hogy ez szintén nem a jelen idők valósága, hanem mindez majd egyszer, az idők végén fog bekövetkezni, bár Jézus figyelmeztetése alapján nem tudhatjuk előre, hogy az „idők vége" mikor érkezik el.
Egyházunk természetesen nem megijeszteni akar bennünket ezzel a szentírási résszel, hanem figyelmeztetésként tárja elénk. Sőt, érdemes észrevennünk, meghallanunk a bátorító felszólítást: „emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok!" És ez a mondat már nem félelmet vagy rettegést ébreszt bennünk, hanem bátorságot és reményt! A bátorság azt jelenti, hogy figyelj, vedd észre a jeleket és vedd azokat komolyan! A bátorság azt jelenti, hogy hallgasd meg az isteni útmutatást, értsd meg és cselekedj annak megfelelően! A remény pedig azt jelenti, hogy hiszel abban, hogy a világban minden Isten terve szerint történik, ezért Istenre mered bízni önmagad. Emberi létünk oldaláról nézve törékeny világban élünk. Isten oldaláról nézve ez a világ mulandó. De Isten mindig képes teremteni és újjáteremteni, a mulandó világ helyett egy maradandóval megajándékozni az embert. Nem akar nekünk egy másik törékeny világot adni, amit butaságunkkal ugyanúgy tönkreteszünk, lerombolunk, mint élettérként kapott mostani világunkat. Az örökkévalóság távlatában érthetjük meg Isten tervét, szándékát. A mi reményünk ugyanis azon alapul, hogy a fejlődést és a haladást nem egyedül az emberi értelem és tudás idézi elő, hanem Isten örök tervének és időnkénti beavatkozásának köszönhető. A jövő felé forduló ember lehet optimista, de a keresztény embernek a reményből kell élnie, és ez több, mint bármilyen optimizmus.
Ezen a vasárnapon a múltban élő és jelenben velünk lévő Jézusra figyelünk, aki a jövőnek is az ura. A világ urai, a népek vezetői jönnek és mennek, uralkodásuk kezdő és befejező évszámát feljegyzik, a történelemkönyvek megőrzik a következő nemzedékek számára. Jézus Krisztus uralma azonban soha nem ér véget. Az ő uralma a megtestesüléssel, emberré válásával megkezdődött, de nem ért véget halálával, mert továbbra is jelen van a világban. Ő a történelem ura, a múlt, a jelen és a jövő ura, az örökkévalóság Istene.
Minden adventi út a karácsony és az örökkévalóság felé vezet. Induljunk bátorsággal és reménnyel a szívünkben!
© Horváth István Sándor


Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! Teremts a mi szívünkben csendet, amelyben meghallhatjuk a te megtérésre hívó szavad. Az advent bűnbánati idő számunkra és alkalmat ad, hogy a megtérés útjára lépjünk. Az adventtel nem csak új egyházi év kezdődik, hanem egy új élet kezdete lehet számunkra. Istenünk, tudjuk, hogy az igazi bűnbánat nem a büntetéstől való félelemből fakad, hanem az irántad érzett szeretetből. Szeretetünket azzal fejezzük most ki, hogy irgalmadban bízva és megbocsátásodat kérve bűnbánatot tartunk, elvégezzük szentgyónásunkat. Vezess minket, hogy karácsony éjjelén találkozzunk majd az emberré lett Szeretettel, Jézus Krisztussal, aki a te irgalmadat hozta el egykor és hozza el ma is a világba!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20211128.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2021. november 26., péntek

[Napi e-vangelium] 2021. november 27. szombat

2021. november 27. – Szombat

Evangélium

Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt."
Lk 21,34-36

Elmélkedés

A mai nappal véget ér az egyházi liturgikus év és a mai evangéliummal befejeződik Jézus végső időkről mondott beszéde. Krisztus király vasárnapjától mostanáig Jézusnak az utolsó időkben történő eljöveteléről elmélkedtünk.
Életünk végén Isten fogja megítélni emberi cselekedeteinket. Mire számíthatunk, amikor Isten elé kell majd állnunk? Irgalmasságra és igazságosságra. Bár emberi gondolkodásunkban sokszor nehéz összeegyeztetni ezt a kettőt, Istenben mégis mindkettő jelen van, s nem kerülnek ellentmondásba egymással. Isten kész irgalmasan megbocsátani minden embernek, aki bűnbánattal tekint rá, ugyanakkor az is igaz, hogy a bűnös élettel szakítani nem akarók büntetésre számíthatnak. Felelősek vagyunk cselekedeteinkért. A keresztény bölcsesség azt jelenti, hogy az isteni ítéletet szemünk előtt tartjuk egész életünkben és döntéseinket annak megfelelően hozzuk, hogy eljussunk Istenhez az örök életre.
Holnap elkezdődik az advent, amely amellett, hogy szintén emlékeztet Krisztus második érkezésére, egyúttal emlékeztet bennünket Krisztus első eljövetelére, Isten Fiának az idők teljességében történt megtestesülésére, Jézus születésére.
A holnap kezdődő új egyházi évben is olvassuk, éljük és hirdessük az evangéliumot, hogy elnyerjük Istentől az üdvösséget!
© Horváth István Sándor


Imádság

Mindenható Isten! Te minden embert üdvözíteni akarsz és ezt a szándékodat minden emberrel közlöd. Te ébreszted fel bennünk a vágyat, hogy téged keressünk, neked szolgáljunk és földi életünk után is veled legyünk majd az örökkévalóságban. Ugyanakkor felismerjük azt is, hogy a gonosz lélek le akar téríteni minket az üdvösség útjáról. Segíts minket, Istenünk, hogy a kísértéseket felismerjük és visszautasítsuk! Segíts, hogy üdvözítő akaratod megvalósuljon és eljussunk az üdvösségre!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20211127.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2021. november 25., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2021. november 26. péntek

2021. november 26. – Péntek

Evangélium

Abban az időben Jézus a következő hasonlatot mondta tanítványainak: „Nézzétek a fügefát és a többi fákat! Amikor látjátok, hogy már hajtanak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Ugyanígy ti is, amikor látjátok, hogy mindez bekövetkezik, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak."
Lk 21,29-33

Elmélkedés

A Szentírásban többször esik szó a végső időkről. Az egykori tanítványokat ugyanaz a kérdés foglalkoztatta, mint minden kor bármely emberét: mikor fog mindez bekövetkezni? De még ennél is fontosabb a kérdés: milyen előjelei, előzményei lesznek, hogy hamarosan eljönnek a végső idők? Lám, az ember mennyire óvatos! Szeretné előre tudni, hogy mikor várhatóak ezek az események és szeretne rájuk felkészülni. Jézus tanítása azt erősíti meg bennünk, hogy ne találgassunk az időpont tekintetében, hanem legyünk felkészülve arra, hogy bármikor bekövetkezhetnek a végső idők.
Ez a világ mulandó. Minden, aminek kezdete van, egyszer véget ér. Az emberi lét mulandó. Elkezdődik és egyszer véget ér a halállal. A mulandóságot, az elmúlást megtapasztalva az ember keresi azt, ami örök, meg nem szűnő, maradandó. Jézus ezt tanítja: „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak." Jézus tanítása örök, azaz minden korban újra és újra elhangzó igazság. Jézus tanítása örökérvényű, azaz minden kor embere számára megmutatja az igazság útját, az üdvösség útját. Jézus tanítása igaz, azaz hihetünk abban, hogy valóra fog válni. Jézus tanítása reménykeltő, azaz bízhatunk abban, hogy a próbatételek idején mellettünk áll Isten. Jézus tanítása az örök életet jelenti számunkra.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Istenünk! Életutunk során olykor meggyengül bennünk a hit. Kérünk, erősítsd hitünket! A hit ott kezdődik, ahol az emberi gondolkodás már nem képes továbblépni. Ott kezdődik, ahol már nem találunk emberi magyarázatokat. A hit ott kezdődik, ahol az emberileg megtehetőnél többre van szükség vagy több történik. A hit olyan helyre vezet, ahová csupán emberi erőnkkel nem jutnánk el soha. Istenünk, a hit a hozzád vezető út. Emberi véges kicsinységünk és a te végtelen nagyságod között nem létezik más út, csak a hit útja. Vezess minket a hit útján!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20211126.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2021. november 24., szerda

[Napi e-vangelium] 2021. november 25. csütörtök

2021. november 25. – Csütörtök

Evangélium

Jézus így jövendölt Jeruzsálem pusztulásáról és a saját második eljöveteléről: Amikor látjátok, hogy Jeruzsálemet hadsereg veszi körül, tudjátok meg, hogy elérkezett a pusztulása! Akkor, akik Júdeában vannak, fussanak a hegyekbe; akik a városban meneküljenek el; és akik vidéken vannak, vissza ne térjenek! A bosszúállás napjai ezek, hogy beteljesedjék mindaz, amit az Írás mond. Jaj, a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Nagy gyötrelem lesz a földön, és az ítélet haragja sújtja ezt a népet. Lesznek, akiket kardélre hánynak. Sokakat fogságba hurcolnak pogány népek közé. Jeruzsálemet pogányok tiporják, amíg idejük be nem telik. Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok.
Lk 21,20-28

Elmélkedés

A végső időkre vonatkozó tanítását folytatja Jézus a mai evangéliumban. Félelmetes jelekről és rendkívüli természeti jelenségekről beszél, amelyek a világot sújtják, valamint üldözésekről, és a gonosz emberi erők elszabadulásáról. Az embereket félelemmel fogja eltölteni ezen veszedelmeknek a látványa. Egy nagy erejű földrengés, egy tengeri szökőár vagy egy szélvihar hatalmas pusztítását látva könnyen el tudjuk képzelni mindezeknek a megvalósulását, s talán egyesek a mai időkben látják beteljesülni a Jézus által mondottakat. Egyesek valóban azt vélik, hogy manapság több a természeti csapás, mint a régi időkben. A statisztikák szerint valójában nem több, csupán arról van szó, hogy a hírközlési eszközöknek köszönhetően néhány percen belül értesülhetünk arról, ha a világ egy távoli pontján valamilyen természeti katasztrófa történik. A híradások közel hozzák hozzánk az eseményeket.
Jézus Krisztus az egész világ Ura. A keresztény ember, aki Jézusba veti reményét, nem ijed meg, mert tudja, hogy élete Isten kezében biztonságban van, s ha hűséges marad hitéhez, akkor nem veszítheti el az üdvösséget. Az utolsó idők bekövetkezése idejét nem tudhatjuk, s nem tűnik valószínűnek, hogy a közeljövőben megtörténik. Ez viszont nem ad okot a könnyelműségre senki számára, hiszen az életből távoznunk kell, s akkor számot kell adnunk Istennek. Az üdvösség elnyerésének szándéka vezessen bennünket életünkben!
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus! Te légy az utunk, aki elvezetsz minket az Atyához! Te vezess minket a szegények és nélkülözők felé, hogy szereteted képviselői legyünk köztük. Te adj nekünk erőt hitünk megéléséhez, megőrzéséhez, megvallásához és átadásához! Adj nekünk lelkesedést, amikor rólad teszünk tanúságot a világban! Alázattal, engedelmességgel és hűséggel akarunk téged követni, aki az örök életre vezető út vagy számunkra és minden ember számára.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20211125.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2021. november 23., kedd

[Napi e-vangelium] 2021. november 24. szerda

2021. november 24. – Szerda

Evangélium

Abban az időben Jézus így készítette elő tanítványait a rájuk váró megpróbáltatásokra: „Kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért, azért hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket előre, hogyan védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s közületek némelyeket meg is ölnek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket. De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket."
Lk 21,12-19

Elmélkedés

Krisztus tanítványai nem csak a végső időkben fognak ellenállást érezni és üldöztetést tapasztalni a világ részéről, hanem mindezek végigkísérik az Egyház életét évszázadokon keresztül. Szinte nem is volt a történelem folyamán olyan korszak, amikor egyesek ne az Egyház követőiben látták volna legnagyobb ellenségüket. Hiába gondolták, hogy fenyegetéssel, megfélemlítéssel eredményt fognak elérni. Mindezek és a vértanúságot is hősiesen vállalók inkább erősítették az Egyházat. A keresztény ember ugyanis tudja, hogy üdvösségének feltétele az, hogy hűségesen kitartson hitében, Jézus mellett. Legalábbis azok mindenképpen tudják, akik nem felszínesen gyakorolják vallásukat, hanem meggyőződésből.
Arról olvasunk a mai evangéliumban, hogy a tanítványokra váró próbatételekre és üldözésekre készíti fel övéit Jézus. Azt szeretné, ha nem érne senkit váratlanul ezek bekövetkezte, s mindenki saját lelke üdvösségének érdekében türelmesen viselné ezeket, megőrizvén hitét. A keresztényüldözések korából jól ismert, hogy a testi élet megmentéséért a fenyegetések hatására voltak, akik megtagadták hitüket. Mások viszont nem testi életüket, hanem lelkük örök életét tartották fontosnak, s ezért kitartottak a hitben. A cél tehát világos: örök életünk érdekében érdemes mindent elviselnünk. Ha állhatatosan kitartunk Jézus mellett, akkor ő teljesíti legfőbb reményünket, az üdvösséget.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te küldetésed az volt, hogy tanítsd az embereket és csodáiddal megmutasd Isten irgalmát. Tanításod és csodáid, a te emberek iránti szeretetednek a jelei. Ugyanakkor az Atya iránti szeretetedet is megmutatod bennük, hiszen mindig neki engedelmeskedsz, az ő akaratát teljesíted. Segíts, hogy növekedjen bennem az emberek iránti szeretet és Isten felé is megmutassam szeretetem. Segíts minket, hogy szavaidban felismerjük az üdvösség örömhírét! Urunk, mutass nekünk utat az Atyához és vezess minket hozzá!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20211124.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2021. november 22., hétfő

[Napi e-vangelium] 2021. november 23. kedd

2021. november 23. – Kedd

Evangélium

Abban az időben, amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a (jeruzsálemi) templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak." Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?" Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: „Én vagyok!" És: „Elérkezett az idő!" Ne kövessétek őket! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!" Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen."
Lk 21,5-11

Elmélkedés

Miközben Jézus a két fillért adakozó szegény özvegyet figyelte, a körülötte állók egészen más irányba tekintettek. Az ő számukra nem volt elég látványos a csekély összeget adó asszony, ők a templom pompás díszeiben gyönyörködtek. Jézus legfeljebb érintőleges figyelmet szentel rájuk, mert ő már előre látja azok pusztulását. Szavai felkeltik a nézelődők érdeklődését, de most sem az igazán lényegesre kérdeznek rá, hanem a bekövetkezés időpontja felől tudakozódnak. Jézus viszont semmit nem mond arról, hogy mikor fog eljönni az az idő.
Azt viszont határozottan kijelenti, hogy sokan fogják azt állítani, hogy elérkezett a végső idő és megpróbálják majd félrevezetni, megtéveszteni a hívőket. Szavai beigazolódtak, mert valóban időről időre megjelennek olyanok, akik azt híresztelik, hogy tudják a világvége időpontját. Ezen persze már ne nagyon csodálkozzunk, azon viszont annál inkább, hogy mindig vannak olyan hiszékenyek, akik nem veszik észre a csalást, a hazugságot, a megtévesztést. Mindig legyünk óvatosak, amikor valaki biztos igazságként hirdeti saját elképzeléseit, mert egyáltalán nem biztos, hogy igazat állít! Vizsgáljuk meg a tanításokat és ne higgyünk el azonnal mindent! Jézushoz és tanításához érdemes hűségesnek maradni, mert ez az üdvösség örömhíre.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Tanítványaid a te életmódodat akarták elsajátítani, ezért elhagyták otthonukat és családjukat, hogy állandóan veled legyenek. Ők nem váltak önálló tanítókká, hanem mindenkor téged képviseltek, a te küldetésedben részesültek, a te tanításodat adták tovább, megélve annak igazságát, hogy „nem nagyobb a tanítvány mesterénél." Segíts minket, hogy a te követődként az evangéliumot olvasva és élve, hozzád kössük életünket! Segíts, hogy szavaidban felismerjük az örök élet igéit, amelyeket senki másnál nem találhatunk meg.


Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!
Megjelent a jövő évi napi e-vangélium könyvben. Az alábbi linken megrendelhető:
https://www.evangelium365.hu/webshop/termek/5_szivem_elso_gondolata_sorozat/199
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
 


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20211123.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2021. november 21., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2021. november 22. hétfő

2021. november 22. – Hétfő

Evangélium

Jézus egy alkalommal megfigyelte hogyan dobják a gazdagok adományaikat a templom perselyébe. Közben észrevette, hogy egy szegény özvegyasszony két fillért dobott be. Erre megjegyezte: „Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegy többet dobott be, mint bárki más. A többiek ugyanis abból adakoztak, amiben bővelkednek, ez azonban mindent odaadott, ami szegénységéből telt: egész megélhetését."
Lk 21,1-4

Elmélkedés

A mai evangéliumban egy szegény özveggyel találkozunk, aki minden vagyonát odaadja a templom javára. Cselekedete hátterében észre kell vennünk nagylelkűségét és Istenbe vetett bizalmát. Férje halála után nem számíthat emberi segítségre. Feltehetően gyermeke sincs, hiszen akkor ő gondoskodna róla. Istenre bízza életét, mert nem számíthat másra. Őt veszi észre Jézus, s az ő adományát értékesebbnek minősíti, mint a gazdagok nagyobb összegű adományait. Az özvegyet Jézus példaképként állítja a tanítványok elé. Jézus ugyanis azt kéri követőitől, hogy mondjanak le mindenről és semmiféle vagyonhoz ne kössék életüket. Aki hisz az isteni gondviselésben, annak nem kell evilági javakkal biztosítania életét.
Mitől függ megélhetésünk és kire bízzuk életünket? Számos eset bizonyítja, hogy az anyagi javak gyűjtése és a vagyonban való gyarapodás nem nyújthat igazi boldogságot és lelki nyugalmat. A gazdagság bezárja az ember szívét és könnyen elfordítja Istentől. A szegénység tudatos vállalása és anyagi javaink másokkal való megosztása Isten felé irányít minket.
Hogyan lehetünk nagylelkűek? Aki mindent a maga érdemének tekint, s azt gondolja, hogy saját erejéből szerzett meg mindent, amit birtokol, nem képes a nagylelkűségre, hiszen semmit sem akar elveszíteni vagyonából. Aki viszont a földi javakra és a vagyonra úgy tekint, mint Istentől kapott ajándékra, az könnyebben le tud róla mondani mások vagy Isten javára.
Mit kaptam Istentől? Mit adok Istennek? Képes vagyok-e mindenről lemondani, hogy egyedül ő legyen az enyém? Hiszek-e abban, hogy gondomat viseli?
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te eljöveteleddel az üdvösségtörténet új korszaka kezdődött el, Isten elküldte Fiát, hogy véghezvigye a megváltás művét, amely a kereszten teljesedett be. Segíts minket azért munkálkodni, hogy ne az önzés világa, hanem valóban Isten országa valósuljon meg a földön. Segíts, hogy ne féljünk a megtéréstől, hanem engedjük, hogy megváltoztasd életünket! Tőled arra kapunk személyes meghívást, hogy veled legyünk, megismerjük Isten országát, megtérjünk és hirdessük az evangéliumot. Adj nekünk erőt küldetésünk teljesítéséhez, az emberhalászathoz!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20211122.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Blogarchívum