2009. április 11., szombat

[Evangelium] 2009-04-11

2009. április 11. - Nagyszombat - Húsvét vigíliája

Amikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja és Szalóme
drága keneteket vásároltak, és elmentek, hogy megkenjék Jézus holttestét.
A hét első napján, kora reggel, amikor a nap felkelt, a sírhoz mentek. Ezt
mondták egymásnak: "Ki fogja nekünk elhengeríteni a követ a sír bejárata
elől?" De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig
igen nagy volt. Bementek a sírba, és egy fehér ruhába öltözött ifjút
láttak, amint ott ült jobb felől. Megrémültek, de az megszólította őket:
"Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek.
Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt van a hely, ahová temették. Siessetek,
és mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába. Ott
meglátjátok majd őt, amint megmondta nektek."
Mk 16,1-7

Elmélkedés:

Újra él
Az idei nagyhét azzal a szomorú eseménnyel kezdődött, hogy Nagyhétfőn,
április 6-án szörnyű földrengés pusztított a közép-olaszországi L'Aquila
városában és környékén. A tragédia következtében közel 300 ember vesztette
életét és tízezrek váltak hajléktalanná. A híradások beszámolnak arról,
hogy bár egyre kisebb az esélye, de mégis, napokkal a földmozgás után is
találnak élő embereket a romok alatt. És milyen hatalmas öröm a mentésben
segítők számára, amikor túlélőt találnak! Milyen nagy az öröme a
családtagoknak, amikor egy halottnak vélt szerettük élve kerül elő a romok
alól. Amilyen nagy fájdalmat jelent valakinek az elvesztése, olyan nagy
örömet vagy talán még nagyobbat jelent az ember számára az élet! Az
örömhír, hogy élő emberre bukkantak, gyorsan bejárja a környéket és néhány
órán belül bejárja a világot.

Ma, amikor a Jézus nagypénteki kereszthalálára való emlékezést követően,
az Ő feltámadását jöttünk össze ünnepelni húsvét éjszakáján, gondoljunk
azokra az áldozatokra, akik számára előbb következett be a földi élet
vége, mint ahogy ezt remélték, s akik már találkozhattak a Feltámadottal.
Ez a mostani természeti katasztrófa is erősíti bennünk azt a gondolatot,
hogy Jézus ma is szenved az áldozatokban, ugyanakkor tovább él a
túlélőkben.

Jézus meghalt a kereszten, majd testét egy sziklasírba temették. Amikor
már-már úgy tűnik, hogy a tragédia véget ért, az események váratlan
fordulatot hoznak. A templom függönyének kettéhasadásával nem gördül le a
függöny, hanem folytatódik a történet. Új szereplők tűnnek fel a színen.
Jézus elítélésében és keresztútján inkább a férfiaké a főszerep. A
keresztúton csak néhány tehetetlen, siránkozó asszonnyal találkozunk,
talán Veronika az egyetlen, aki segíteni tud, s Jézus édesanyja, Mária is
tehetetlenül áll a kereszt alatt. A férfiaké a főszerep. Júdásé, aki
elárulja Mesterét. A katonáké, akik elfogják Jézust. A főtanács tagjaié,
akik elítélik Jézust és keresztre feszítését kérik a római helytartótól.
Pilátusé, aki kimondja a halálos ítéletet. A római katonáké, akik
gúnyolják, megkorbácsolják és keresztre feszítik Jézust. Cirenei Simoné,
akit arra kényszerítenek, hogy segítsen a keresztjét hordozó embernek. És
más katonáké, akik a sír őrzésének feladatát kapják. A szerepeket főként
olyan férfiak alakítják, akikben egy cseppnyi részvét vagy szeretet sincs
Jézus iránt.

Húsvét hajnalra változnak a szereplők. A férfiak eltűnnek, s megjelennek a
jámbor asszonyok, akik a sírhoz mennek. Asszonyok, akik nem ellenségek és
nem is közömbösek. Asszonyok, akik szerették Jézust életében, és most a
halottnak vélt Jézus iránt szeretnék kifejezni tiszteletüket és
szeretetüket. Asszonyok, akik egy üres sírt találnak. Ez az üres sír lesz
számukra a feltámadás első jele. A feltámadt Jézussal most még nem
találkoznak, csak egy fehér ruhába öltözött ifjút, egy angyalt találnak
ott, aki azt állítja, hogy Jézus azért nincs itt, mert feltámadt! Az
evangéliumi beszámoló szerint az asszonyok azt a feladatot kapják, hogy
vigyék meg Péternek és a többi tanítványnak Jézus feltámadása örömhírét.
Azok az asszonyok tehát, akik elsőként értesülnek a feltámadásról,
elsőként fogják hirdetni azt.

Az asszonyok példája mutatja, hogy csak kevesen láthatták az üres sírt. A
nép, amely jelen van Jézus elítélésekor és végignézi keresztútját, most
nincs itt, nem lehet a feltámadás szemlélője. Jézus, csak keveseknek
jelenik meg a későbbiekben, olyanoknak, akik igaz tanítványai voltak.
Olyanok találkozhatnak a feltámadottal, akiknek ugyan megrendült a hite a
kereszthalál láttán, de reményük újra feltámadt. Olyanoknak jelenik meg,
akik szeretetükkel kiérdemelték azt, hogy a feltámadás hirdetői legyenek.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Engedjük, hogy e szent ünnepnapból áradó fény bevilágítson bennünket;
nyíljunk meg őszinte bizalommal a feltámadt Krisztusnak, hogy a húsvét
titkának megújító ereje mindannyiunkban, családjainkban, városainkban és
nemzeteinkben is megnyilvánulhasson! Legyen láthatóvá a világ minden
részén!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2009. április 10., péntek

[Evangelium] 2009-04-10

2009. április 10. - Nagypéntek

Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol
egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte Júdás is,
aki őt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás kapott
egy csapat katonát, valamint a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, és
kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal, fegyverekkel fölszerelkezve. Jézus
tudott mindent, ami rá várt. Eléjük ment tehát és megkérdezte tőlük: "Kit
kerestek?" Azok ezt válaszolták: "A názáreti Jézust." Jézus erre így
szólt: "Én vagyok." Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Mikor azt
mondta nekik: "Én vagyok", meghátráltak és a földre estek. Ezért újra
megkérdezte tőlük: "Kit kerestek?" Azok ezt válaszolták: "A názáreti
Jézust." Erre Jézus így szólt: "Megmondtam már, hogy én vagyok. Ha tehát
engem kerestek, engedjétek el ezeket!" Így beteljesedett, amit korábban
megmondott: "Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál."
Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta, és a főpap szolgájára sújtott
vele: levágta a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus
rászólt Péterre: "Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a
kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?"
Ekkor a csapat, az ezredes és a zsidó szolgák elfogták Jézust, és
megkötözték. Először Annáshoz vezették, mert ő apósa volt Kaifásnak, aki
abban az évben főpap volt. Ő adta a zsidóknak azt a tanácsot, hogy jobb,
ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány követte
Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért bemehetett Jézussal
a főpap udvarába, Péter meg kint várakozott a kapu előtt. A másik
tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, visszajött, szólt a kapuban
őrködő lánynak, és bevitte Pétert. A kaput őrző szolgáló közben
megjegyezte: "Talán te is ennek az embernek a tanítványai közül vagy?" Ő
azt felelte: "Nem vagyok!" Mivel hideg volt, a szolgák és a fegyveresek
tüzet raktak, hogy fölmelegedjenek. Péter is köztük álldogált, és
melegedett. A főpap eközben tanítványai és tanítása felől faggatta Jézust.
Jézus ezt válaszolta neki: "Én a világhoz nyíltan beszéltem. Mindig a
zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása
van. Titokban nem mondtam semmit. Miért kérdezel hát engem? Kérdezd
azokat, akik hallották, amit beszéltem. Íme, ők tudják, hogy miket
mondtam!" E szavakra az egyik ott álló szolga arcul ütötte Jézust, és így
szólt: "Így felelsz a főpapnak?" Jézus ezt mondta neki: "Ha rosszul
szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?"
Ekkor Annás megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz.
Simon Péter még mindig ott állt, és melegedett. Újra megkérdezték tőle:
"Talán te is az ő tanítványai közül vagy?" Ő így felelt: "Nem vagyok!" A
főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét,
megjegyezte: "Nem téged láttalak én a kertben ővele?" De Péter ismét
tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas.
Kaifástól tehát elvezették Jézust a helytartóságra. Kora reggel volt. A
zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és
elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és
megkérdezte: "Mivel vádoljátok ezt az embert?" Azok azt felelték: "Ha nem
volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe!" Pilátus ezt mondta:
"Vigyétek el, és ítélkezzetek fölötte ti a saját törvényetek szerint!" A
zsidók ezt válaszolták neki: "Nekünk senkit sem szabad megölnünk!" Így
beteljesedett, amit Jézus arról mondott, hogy milyen halállal fog
meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és
megkérdezte tőle: "Te vagy-e a zsidók királya?" Jézus így válaszolt:
"Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?" Pilátus ezt
felelte: "Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe.
Mit tettél?" Ekkor Jézus így szólt: "Az én országom nem ebből a világból
való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének,
hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való."
Pilátus megkérdezte: "Tehát király vagy?" Jézus így felelt: "Te mondod,
hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy
tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a
szavamra!" Erre Pilátus azt mondta: "Mi az igazság?" E szavak után Pilátus
újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: "Én semmi vétket sem találok
benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak.
Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?" De ők ismét
kiáltozni kezdtek: "Ne ezt, hanem Barabást!" Barabás rabló volt.
Ekkor Pilátus fogta Jézust, és megostoroztatta. A katonák tövisből
koszorút fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá. Azután
eléje járultak, és így gúnyolták: "Üdvöz légy, zsidók királya!" És közben
arcul verték. Pilátus ezután újra kiment, és így szólt hozzájuk: "Íme,
elétek vezetem őt, hogy megtudjátok: nem találok benne semmi vétket." És
kijött Jézus, töviskoronával, bíborruhában. Pilátus pedig így szólt: "Íme,
az ember!" A főpapok és a szolgák, mihelyt meglátták őt, kiáltozni
kezdtek: "Feszítsd meg! Feszítsd meg!" Pilátus azt mondta nekik:
"Vigyétek, feszítsétek őt ti keresztre, mert én semmi vétket sem találok
benne!" De a zsidók ezt felelték: "Nekünk törvényünk van, és a törvény
szerint meg kell halnia, mert Isten fiává tette magát!" Amikor Pilátus
meghallotta ezt, még jobban megijedt. Visszament a helytartóságra, és újra
megkérdezte Jézust: "Honnan való vagy?" De Jézus nem válaszolt neki
semmit. Erre Pilátus azt mondta neki: "Nem felelsz nekem? Talán nem tudod,
hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek, vagy arra, hogy
elbocsássalak?" Erre Jézus azt mondta: "Semmi hatalmad sem volna fölöttem,
ha onnan felülről nem kaptad volna. Ezért annak, aki engem a kezedbe
adott, nagyobb a bűne."
Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók
azonban ezt kiáltozták: "Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja.
Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak." E
szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói székbe
ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. A húsvéti
készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz: "Íme, a
királyotok!" De azok így kiáltoztak: "El vele, el vele! Feszítsd meg!"
Pilátus megkérdezte: "Keresztre feszíttessem a királyotokat?" A főpapok
azonban ezt felelték: "Nincs királyunk, csak császárunk!" Erre
kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.
Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem ért
az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott
keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust
meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. Ez
volt ráírva: "A názáreti Jézus, a zsidók királya." A feliratot sokan
olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel
volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok
kérték Pilátust: "Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: A
zsidók királya vagyok". Pilátus azonban ezt válaszolta: "Amit írtam,
megírtam."
A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit,
négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse
következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így
szóltak egymáshoz: "Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié
legyen!" Így beteljesedett az Írás: "Szétosztották maguk között ruháimat,
s a köntösömre sorsot vetettek." A katonák pontosan ezt tették.
Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás
felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a
tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: "Asszony, íme, a te fiad!"
Azután a tanítványhoz szólt: "Íme, a te anyád!" Attól az órától fogva
házába fogadta őt a tanítvány.
Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így
szólt: "Szomjazom." Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy
szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte
az ecetet, így szólt: "Beteljesedett!" És fejét lehajtva kilehelte lelkét.
A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem
maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre
feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat
ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a
lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek.
Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték
meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába.
Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és
az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is
higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: "Csontot
ne törjetek benne!" És ami az Írás más helyén áll: Föltekintenek arra,
akit keresztülszúrtak."
Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való
élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus
testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét. Eljött
Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy
száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és fűszerekkel
együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a
helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új
sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók
készületi napja miatt oda temették Jézust.
Jn 18,1-19,42

Elmélkedés:

A kereszt - Isten dicsősége
A halott hatalmas úr. Ünneplő ruhába öltöztetik, és úgy viszik, mint a
nagy urakat szokás, így költözik örökös lakhelyére, a temetőbe. Arccal az
ég felé fordul, mindenki tisztelettel emlékezik rá, miközben megriad azon
félelmetes erő előtt, amely nem tesz kivételt ember és ember között. A
halott valóban hatalmas úr, és maga a halál is, ami talán a legnagyobb úr
ezen a földön.

Ma, Nagypénteken Jézus kereszthalálára emlékezünk, amikor szintén
bebizonyosodik, hogy a halál hatalmas úr, de rögtön hozzá kell tennünk azt
is, hogy mégsem a legnagyobb úr, mert a feltámadásé lesz az utolsó szó. Ha
figyelmesen elolvassuk Szent János evangéliumából Jézus szenvedésének
történetét és persze az ehhez vezető eseményeket, akkor észrevehetjük,
hogy az evangélista úgy tárja elénk a kereszthalált, mint Jézus
megdicsőülését, amely egyúttal az Atya dicsőségének a megnyilvánulása is.
János örömhírében már korábban is találkozhattunk azzal a gondolattal,
hogy Jézus tevékenysége az ő isteni dicsőségének megjelenése, amely
egyúttal a mennyei Atya dicsőségét is szolgálja. Gondoljunk csak például
arra, hogy János a következőkkel zárja le a kánai menyegző elbeszélését,
amelyen első csodájaként Jézus a vizet borrá változtatta: "Jézus ezzel
kezdte meg csodajeleit a Galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét és
tanítványai hittek benne" (Jn 2,11). Isten dicsőségéről esik szó továbbá
Lázár feltámasztásakor. Amikor Jézusnak megviszik a hírt, hogy barátja,
Lázár beteg, akkor nem indul azonnal barátjához, hanem a következőt
mondja: "Ez a betegség nem válik halálára, hanem Isten dicsőségére, hogy
megdicsőüljön általa az Isten Fia" (Jn 11,4). Jézus kijelentését
értelmezhetjük úgy, hogy Lázár feltámasztása szolgálja Isten dicsőségét,
de úgy is, hogy ezen esemény miatt határozzák el a zsidó főtanács tagjai,
hogy Jézusnak meg kell halnia, és Jézus halála szolgálja az isteni
dicsőséget.

Egy fontos mozzanat mellett nem szabad szó nélkül elmennünk. Jézus
megölését nem egy halott ember életre keltése miatt határozták el, hanem
azért, mert Lázár feltámasztása láttán sokan hittek Jézusban (vö.: Jn
11,45-53). Tehát itt is, és a kánai menyegzőn is az isteni dicsőség
megnyilvánulása hitet vált ki az emberekből. János evangélista minden
bizonnyal nem véletlenül láttatja Jézus keresztjét Isten dicsőségeként,
mert talán éppen az a szándéka, hogy hitre ébressze olvasóit, mint ahogyan
Jézus szenvedésének és halálának látványa sokakban hitet keltett azok
közül, akik az esemény szemtanúi voltak.

János tanításához képest Szent Pál teológiájában egy kis hangsúlyeltolódás
figyelhető meg. Bár Pál is a dicsőség urának nevezi a megfeszített Jézust
(vö.: 1Kor 2,8), ő világosan láttatja a keresztre feszítés megalázó,
megszégyenítő jellegét, s inkább a feltámadásban látja a dicsőség
megnyilvánulását. Pál apostol gondolkodására jellemző, hogy Jézus
szenvedését, halálát és feltámadását a megváltás egyetlen eseményeként
szemléli.

Befejezésül két következtetést, két tanulságot vonjunk le az
elhangzottakból. Egyrészt: Jézus keresztjének és halálának szemlélése
annak megvallására késztet minket, hogy Ő a legfőbb Úr. A népek apostola
így fogalmazza meg ezt a filippieknek írt levelében: Jézus "megalázta
magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten
felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van miden
névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és
az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr az
Atyaisten dicsőségére" (Fil 2,8-11). A második tanulság pedig ebből a
hitvallásunkból következik. Pál ezt írja a római levélben: "Ha száddal
vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta
őt a halottak közül, üdvözülsz" (Róm 10,9). Itt értjük meg, hogy Jézus
halála nem volt hiábavaló, nem volt értelmetlen cselekedet, ahogyan ezt
sok nem hívő ember gondolja. Halála az üdvösséget hozta meg mindazoknak,
akik hisznek benne, köztük természetesen számunkra is, akik hiszünk benne.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Jézus valóban meghalt. Leszállott a legmélyebb emberi nyomorúságba, a
holtak birodalmába. Kivette a mi halálunkból a keserűséget. Már tudjuk,
Krisztussal való közösségünk túléli a halált. Ő a mi életünk és
föltámadásunk. Legyen ez látható a jelen életünkben: az örömben, amely
reményből és szeretetből születik.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2009. április 9., csütörtök

[Evangelium] 2009-04-09

2009. április 9. - Nagycsütörtök

Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor
ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik
a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben
történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának
szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya
mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza.
Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy
vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és
mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg
is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: "Uram, te akarod
megmosni az én lábamat?" Jézus így felelt: "Most még nem érted, mit
teszek, de később majd megérted". De Péter tiltakozott: "Az én lábamat
ugyan meg nem mosod soha." Jézus azt felelte: "Ha nem moslak meg, nem lesz
semmi közöd hozzám". Erre Péter így szólt: "Uram, akkor ne csak a lábamat,
hanem a fejemet és a kezemet is!" Jézus azonban kijelentette: "Aki
megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti
tiszták vagytok, de nem mindnyájan." Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja,
azért mondta: "Nem vagytok mindnyájan tiszták." Miután megmosta lábukat,
fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk:
"Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok
engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester
megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát
adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg."
Jn 13,1-15

Elmélkedés:

Megújuló szeretet
Az utolsó vacsorán történtek elbeszélését János evangélista egészen
ünnepélyes bevezetéssel kezdi. "Jézus tudta, hogy elérkezett az óra,
amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette
övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének" (Jn
13,1). Az ünnepélyes megfogalmazás tartalma rámutat Jézus szeretetére,
mint a most kezdődő történések legmélyebb okára és mozgatójára. A
tanítványok lábának megmosása, az Oltáriszentség ajándékozása, valamint
Jézus hamarosan kezdődő szenvedése és kereszthalála mind-mind szeretetéből
fakadó cselekedetek. Igen, elérkezett az óra, Jézus órája, a cselekvés
órája, az áldozat órája, az önajándékozás órája, az engedelmesség és a
szolgálat órája, elérkezett a szeretet ideje.

Az utolsó vacsora jelentőségét akkor érthetjük meg, ha felidézzük az ekkor
történt másik eseményt, az Eucharisztia alapítását, azaz az Oltáriszentség
ajándékozását, amelyben a mi Urunk saját Testét és Vérét adta nekünk.
János ugyan nem számol be erről írásában, de Máté, Márk és Lukács
evangéliumában, valamint Szent Pál apostol korintusiaknak szóló első
levelében megtaláljuk ennek elbeszélését (vö.: Mt 26,20-29, Mk 14,17-25,
Lk 22,14-23 és 1Kor 11,23-26). Az esemény a szentmise szertartásából jól
ismert mindannyiunk számára. Jézus, mielőtt szétosztotta volna
apostolainak a kenyeret ezt mondta: "Ez az én testem, mely értetek
adatik". Majd a borral telt kelyhet ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik:
"Ez a kehely az új szövetség az én véremben, mely értetek kiontatik".

Arról tehát itt szó, hogy az ószövetség helyébe az újszövetség lép, de nem
abban az értelemben, hogy az új eltörli a régit, hanem, hogy megújítja
azt. A mózesi szövetség, amelynek alapja a kőtáblákra vésett parancsok
voltak, csupán ideiglenes volt. Ezt váltja fel, ezt újítja meg a jézusi
szövetség, amelynek alapja a szeretet emberi szívekbe írt új törvénye, egy
új, örökké tartó szövetség. És ha már az ószövetség is Isten emberek felé
irányuló szeretetéből fakadt, akkor ez még inkább elmondható az újról. Az
utolsó vacsora Isten megújított, ugyanakkor állandóan megújuló szeretetét
hirdeti nekünk, melynek megtapasztalása hálával és örömmel tölti el
szívünket.

Persze hiábavaló dolog volna örvendeznünk Isten felénk áradó, állandóan
megújuló szeretetének, ha ez egyszersmind nem újítana meg minket a
szeretetben, azaz nem ösztönözne minket arra, hogy mi is állandóan
megújuljunk az Isten iránti szeretetben.

Érdekes felfigyelnünk arra, hogy az ószövetséghez képest változik az
újszövetség alapja mind Isten, mind az ember részéről. Az első
szövetségnél Isten parancsokat, törvényt ad az embereknek, akik részéről a
szövetség megtartását a "kötelesség" és az "engedelmesség" szavak
jellemzik a legjobban. S bár Isten mindvégig hűséges maradt ígéretéhez és
szövetségéhez, az ember újból és újból hűtlenné vált, megszegte a
szövetséget, elfordult Istentől. Az újszövetség alapja viszont már az az
isteni szeretet, amely két, egymással természetesen összetartozó
eseményben éri el tetőpontját: egyrészt az Eucharisztia alapításában,
amely szentségben Jézus önmagát, saját testét adja nekünk, másrészt a
kereszthalálban, amelyben Jézus önmagát adja az Atyának értünk, a mi
megváltásunkért. Az ember részéről, ami részünkről a szövetség megtartása
már nem félelemből fakad, hanem igaz szeretetből.

Minden alkalommal, amikor a szentmisében felidézzük az utolsó vacsora
eseményét és minden alkalommal, valahányszor Jézus keresztjére emeljük
tekintetünket, gondoljunk a szüntelenül megújuló és megnyilvánuló isteni
szeretetre, s ez segítsen minket is a szeretetben való állandó
megújulásban!
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és lényegedben jelen vagy a
kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem, vigasztalj és erősíts engem
mindig, különösen utolsó órámon. Engedd, hogy téged, akit most a kenyér
fátyola alatt imádok, ez élet után színrol színre láthassalak!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2009. április 8., szerda

[Evangelium] 2009-04-08

2009. április 8. - Nagyszerda

A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak
hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: "Mit adtok nekem, ha
kezetekbe juttatom Jézust?" Azok harminc ezüstöt ígértek neki. Ettől
kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa őt nekik. A
kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel
fordultak Jézushoz: "Hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?" Ő így
felelt: "Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki:
A Mester üzeni: Közel van az én időm; tanítványaimmal nálad költöm el a
húsvéti vacsorát." A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik,
és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét
tanítvánnyal asztalhoz telepedett. Miközben ettek, így szólt hozzájuk:
"Bizony mondom nektek, közületek egyvalaki elárul engem!" Erre nagyon
elszomorodtak, és sorra kérdezték őt: "Csak nem én vagyok az, Uram?" Ő így
válaszolt: "Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. Az
Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát
elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!" Erre
Júdás, az áruló is megkérdezte: "Csak nem én vagyok az, Mester?" Ő így
felelt: "Te magad mondtad!"
Mt 26,14-25

Elmélkedés:

Júdás árulása fordulópontot jelent az események sorában. Az előzményekben
arról van szó, hogy mindenki megtalálta a helyét, a szereplőkről kiderült,
hogy melyik oldalon állnak, ki az aki Jézus mellé áll, s ki fordul vele
szembe. Miközben a tanítványok Júdás kivételével mesterükkel vannak, a
háttérben elkezdődik a gonosz terv megvalósítása. Minden készen áll ahhoz,
hogy elkezdődhessen a dráma, Jézus elítélése és halála.
Arra is érdemes odafigyelnünk, hogy nem csak az emberi szereplők
irányítják az eseményeket. Minden Isten tervének megfelelően történik,
amelyet néha talán nehéz felismernünk vagy megértenünk. Az isteni szeretet
felismerése hitünket feltételezi.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Uram, én nem vagyok világosság saját magam számára. Szem lehetek, de
világosság nem. Mit ér azonban a nyitott és egészséges szem, ha hiányzik a
világosság? Hozzád kiáltok tehát: adj, Uram, lámpámnak világosságot! A te
fényeddel, Uram, eloszlatod sötétségemet. Magamtól csak sötétségem van, te
viszont világosság és fény vagy, aki szétszórod sötétségemet és
megvilágítasz. Nem tőlem jön a világosság, s csak akkor van bennem a fény,
ha te megadod.
Szent Ágoston
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2009. április 7., kedd

[Evangelium] 2009-04-07

2009. április 7. - Nagykedd

Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból
kijelentette: "Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem."
Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták, kiről
mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora
alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: "Kérdezd meg, kiről
beszél!" Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: "Uram, ki az?" Jézus így
felelt: "Az, akinek a bemártott falatot adom." Ezzel bemártotta a falatot
(a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után
mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: "Amit tenni
akarsz, tedd meg mielőbb!" Az asztalnál ülők közül senki sem értette,
miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy - mivel Júdásnál
volt a pénz - Jézus megbízta: "Vedd meg, amire szükségünk lesz az
ünnepen!" Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek.
Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: "Most dicsőült meg az Emberfia,
és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az
Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti.
Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de
amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek,
oda ti nem jöhettek." Erre Simon Péter megkérdezte: "Uram, hová mégy?"
Jézus így válaszolt: "Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de
később követni fogsz." Péter azonban erősködött: "Uram, miért ne
követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted." Jézus ezt felelte neki;
"Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas
megszólal, háromszor tagadsz meg engem."
Jn 13,21-33. 36-38

Elmélkedés:

Júdás közeledő árulásának előre tudása mélyen megrendíti Jézust. Bizonyára
ennek az is oka lehetett, hogy egyik tanítványáról, választott apostoláról
volt szó. Péter apostol tagadását is előre látta Jézus, ez azonban nem
rendíti őt meg ennyire. Talán mert tudta, hogy ebből van felemelkedés.
Péter könnyei és bűnbánata arra indították őt, hogy megvallja az Úr iránti
szeretetét. Júdásnál nem a szeretet, hanem a kétségbeesés volt nagyobb, s
nem találta meg a kiutat, nem talált rá a bűnbánatra, az irgalomra.
Isten lehetőséget ad nekünk, hogy hibáinkat beismerjük és jóvátegyük.
Megbocsátása a szeretet új útján indít el minket.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Gyógyíts meg, Uram, mert vak vagyok, nem látom akaratodat, nem veszek
tudomást ezer olyan dologról, amit pedig akarsz tőlem és mivel nem látlak,
nem szeretlek eléggé. Istenem, világítsd meg szememet, gyógyítsd meg
vakságomat, hadd lássam akaratodat és szépségedet!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2009. április 6., hétfő

[Evangelium] 2009-04-06

2009. április 6. - Nagyhétfő

Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus
feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére. Márta
felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között. Mária pedig
vett egy font illatos, drága nárduszolajat, megkente vele Jézus lábát,
majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai
közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt:
"Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem
osztottuk szét a szegények között?" Ezt azonban nem azért mondta, mintha
gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a
pénzt, és az adományokat ellopkodta. Jézus azt mondta neki: "Hagyd békén
őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek,
én azonban nem leszek mindig veletek." A zsidók közül sokan megtudták,
hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy
lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok
elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan
hittek Jézusban.
Jn 12,1-11

Elmélkedés:

A mai evangéliumban szereplő Mária és Júdás két, egymással ellentétes
jellem. Mária Jézus igaz tanítványának bizonyul, amikor szeretetének
jeleként megkeni Jézus lábát. Júdás viszont a hamis tanítvány, aki később
áruló lesz. Mindaz, aki az asszony cselekedetében nem képes felismerni a
szeretet tettét, hanem irigységből és rosszindulatból hibát keres benne,
nem tudja majd értékelni Jézus önfeláldozását, az emberekért vállalt
szenvedését, mint szeretetének jelét. Csak a hívő, jóindulatú ember
számára felismerhető az isteni szeretet. Ha Jézus a keresztjének üzenetét
meg nem értőkre vagy visszautasítókra gondolunk, akkor talán jogosnak
tűnik a kérdés: Talán még az isteni szeretet sem képes legyőzni az emberi
rosszindulatot? Isten talán nem is akarja legyőzni, inkább meghagyja
szabadságunkat.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Jézus szeretetre tanított minket. Mikor megosztjuk egymás közt az Ő
Kenyerét, a mi saját kenyerünket is, ketten-hárman, többen, Ő köztünk van.
De neki, a végtelennek, mindegyikünk: egyetlenje. Ma jobban átélem az Ő
jelenlétét!

________________________________

Aktuális:
Papi élményeim a Zala-völgyben (39.)
Virágvasárnap este püspök úr jelenlétében megtartottuk a lemezbemutató
előadást. Sokak bizony könnyekig meghatódva hallgatták végig a kedves
dalokat. Úgy érzem, hogy sokaknak sikerült felfedeznie e szíve mélyén lakó
Veronikát. Ez már a második CD lemezünk.
Itt található néhány kép:
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/lemezbemutato1.jpg
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/lemezbemutato2.jpg
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/lemezbemutato3.jpg
Április végére reményeim szerint elkészül plébániánk honlapja, tehát
májustól majd lehet még képeket nézegetni bőven.
Még kapható a lemez, s talán még húsvétig oda is ér mindenkihez.
István atya

Azoknak ajánlom, akik velem együtt szeretnék szemlélni Jézus arcát.
Takács Attila: E kendő rejti arcát
12 dal 45p 29mp terjedelemben.
Ára: 2.000.- Ft/db + csomagolási és postaköltség (1-2 db esetén kb. 300
Ft, 3-4 db esetén kb. 400.- Ft) Fizetés átutalással vagy a lemezzel
küldött csekken.
Megrendelhető a név, a postázási cím és a darabszám megjelölésével a
zalalovo@gmail.com címen.
Letöltés
Az első linkről a dalok szövegkönyve, a másik kettőről két dalból egy-egy
részlet ingyen letölthető:
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/veronika2009.doc
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/11reszlet.mp3
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/12reszlet.mp3
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

2009. április 5., vasárnap

[Evangelium] 2009-04-05

2009. április 5. - Virágvasárnap

Abban az időben, amikor Jézus és tanítványai Jeruzsálemhez közeledtek,
Betfagé és Betánia táján, az Olajfák hegyénél Jézus előreküldte két
tanítványát, és ezt mondta nekik: "Menjetek a szemközti faluba. Amint
beértek, találtok ott egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember még nem
ült. Oldjátok el és vezessétek ide. Ha valaki szólna, hogy mit tesztek,
mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége. Erre mindjárt elengedi." El is
mentek, és az útelágazásnál egy kapuhoz kötve megtalálták a szamárcsikót.
Eloldották. Azok közül, akik ott ácsorogtak, valaki megkérdezte: "Miért
oldjátok el a szamarat?" Azt válaszolták, amit az Úr mondott nekik, és
erre elengedték őket. A szamárcsikót Jézushoz vezették. Ráterítették a
köntöseiket, ő pedig felült rá. Sokan az útra teregették köntösüket, mások
meg a lombos faágakat, amelyeket a réten vágtak. Akik előtte jártak, és
akik kísérték, így kiáltoztak: "Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön!
Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa! Hozsanna a magasságban!"
Mk 11,1-10

Elmélkedés:

Még a hamis tanúknak is
Két esztendővel ezelőtt a virágvasárnapi elmélkedésben már felidéztem
Fekete István egyik novelláját, amelyben a falusi passióéneklés és az
előtte tartott próbák világába vezet minket. Gyermekkorában egy alkalommal
az író lett volna a hamis tanú, de mivel barkaszedés közben beesett a
jeges patakba és teljesen elment a hangja, más kapta meg a szerepet. A
történet szívhez szóló megállapítása az volt, hogy az öreg kántortanító
olyan könnyen vált meg a gyerektől és talált új szereplőt, "mintha az
egész világ hamis tanúkkal lett volna tele". Az írói visszaemlékezésnek
ezzel még nem volt vége, hanem azzal folytatódott, hogy bár szerepe nem
volt, de mint kórustagnak senki nem tilthatta meg a gyereknek, hogy a
passió alatt ő is fent legyen a templom karzatán az orgona mellett. Ő
pedig ott is állt Virágvasárnap, kezében a csodálatos királyi barkával,
még a vak is láthatta, hogy ez a templom legszebb barkaága. Látta is
mindenki, de főleg a Jézus szerepét éneklő Tóka Jóska bácsi, aki a
barkaszentelés szent pillanatában ki is vette a gyerek kezéből a gyönyörű
ágat, s büszkén tartotta magasra Jézus jeruzsálemi bevonulását ünnepelve.
A gyerek könnyezve nézte, hogy más büszkélkedik az ő barkájával, de aztán
hamarosan eljött a bosszú ideje. Könnyes szemei előtt feltűnt az orgonapad
félrebillent lába és Jézus-Tóka csizmás lába. Ha egy kicsit odébb tolná a
padot, az éles deszka éppen az öreg láb fölé kerülne. És odébb tolta. És a
kántor teljes súlyával ránehezedve Jézus-Tóka lábára pont abban a
pillanatban ült le, amikor ő elkezdte énekelni a Jézus szerepét. De nem ám
akármilyen hangon. Akkora fájdalom volt a hangjában, hogy még a könnyei is
kicsordultak és úgy tűnt mindenkinek a templomban, hogy a virágvasárnapi
tragédiát nála jobban senki át nem éli. A királyi barka kiesett kezéből,
de a gyerek nem vette fel a földről. Az író, Fekete István felnőttként
visszaemlékezve e gyerekkori esetre azzal zárja le elbeszélését, hogy
azóta már tudja, hogy hiba volt nem felvenni a barkát, mert "a barkák
tavaszi békéjét még a földről is fel kell venni mindenkinek, még a hamis
tanúknak is".

A válságban égő világ és a forrongó Magyarország láttán a barkák tavaszi
békéjére vágyakozva szeretnénk ma Jézus egykori jeruzsálemi bevonulására
és szenvedésére emlékezni. A szenvedése előtt álló Jézusra úgy tekintünk,
mint a béke királyára, amely kép minden bizonnyal Szent Lukács
evangéliumában rajzolódik ki előttünk a leginkább. Ő írja le, hogy Jézus
születésekor az angyalok ezt énekelték: "Dicsőség a magasságban Istennek
és békesség a földön a jóakaratú embereknek" (Lk 2,14). Szinte szóról
szóra ez ismétlődik meg Jézus jeruzsálemi bevonulásakor, amikor az
örvendező tanítványok ezt kiáltják: "Áldott az Úr nevében érkező király!
Békesség a mennyben és dicsőség a magasságban!" (Lk 19,38). Jézus tehát
úgy érkezik születésekor a földre, és úgy érkezik szenvedésének és
halálának helyszínére, Jeruzsálem városába, mint a béke királya, békét
hozó uralkodó. Jézus békét hoz mindenkinek. Időseknek és fiataloknak,
felnőtteknek és gyermekeknek, férfiaknak és nőknek. Békességet hoz
barátnak és ellenségnek, igaz tanítványoknak és hamis tanúknak egyaránt.

És ha az Istentől származó békét jelképező barkaág az út porában hever,
akkor most kell lehajolnunk érte, most kell felvennünk, mert később talán
már hiába jönnénk vissza érte. A szentmise végén mindannyian hazavisszük
majd az imént megszentelt barkákat. Ezekkel az ágakkal vigyük haza családi
otthonainkba Krisztus békéjét!
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus, add, hogy a te szereteted, amely oly nyilvánvalóan
és egyértelműen mutatkozott meg értünk vállalt szenvedésedben, áthassa
mindannyiunk életét és minden ember számára felismerhető legyen.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Blogarchívum