2014. december 27., szombat

[Evangelium] 2014-12-27

2011. december 27. – Szombat, Szent János apostol és evangélista

A hét első napján (Húsvétvasárnap), kora reggel, Mária Magdolna elfutott
Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül
adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!" Péter
és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a
ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb
ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment
be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a
kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem
külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is,
aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt.
Jn 20,2-8

Elmélkedés:

A negyedik evangélium második felében, tulajdonképpen az utolsó vacsorától
jelenik meg a „szeretett tanítvány" kifejezés, amely egy Jézushoz közel
álló személyre, apostolra utal. Az utolsó vacsorán Péter apostol őhozzá, a
„szeretett tanítványhoz" fordul, kérdezze meg az Urat, kire gondol, amikor
árulójáról beszél (vö. Jn 13,23-25). A „szeretett tanítvány" ott áll Jézus
keresztje alatt, az Úr őrá bízza édesanyját, Máriát (vö. Jn 19,26). Jézus
feltámadását követően az üres sírról szóló elbeszélésben is feltűnik e név
szerint meg nem nevezett személy. Mária Magdolna hírül adja az
apostoloknak, hogy üres a sír, mire Péter és a „szeretett tanítvány" a
sírhoz futnak. Amikor ez utóbbi tanítvány látja az üres sírt és a halotti
lepleket, hit ébred benne, miként erről a mai evangéliumban olvasunk.
Később, amikor a feltámadt Krisztus a Tibériás-tónál megjelenik a halászó
apostoloknak, a „szeretett tanítvány" ismeri fel elsőként és így szól: „Az
Úr az!" (Jn 21,7).
Nincs okunk kételkedni abban az általánosan elfogadott nézetben, hogy a
„szeretett tanítvány" nem más, mint az evangélium szerzője, János apostol,
akit ma ünnepel Egyházunk.
János apostol életének felidézett négy jelenetében a közös vonatkozás az,
hogy ő az események tanúja, szemtanúja. Jelen van az utolsó vacsorán, hogy
a későbbiekben tanúskodjon az ott történtekről. Jelen van a kereszt alatt,
- más apostol nincs ott - hogy tanúskodjon Jézus haláláról. Valamint ott
van az üres sírnál és megtapasztalja az Úr megjelenését, hogy tanúskodjon
a feltámadásról. Végül hiteles tanúként megírja evangéliumát, hogy az
olvasókban, bennünk hit ébredjen.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, add meg nekem a testvéri szeretetet, és színed előtt add ezt meg,
ott, ahol te látsz; add, hogy amikor szívem igazi ítéletét kérdezem, ezt a
választ halljam: a testvéri szeretetnek a jóság gyümölcsét rejtő gyökere
valóban bennem van; akkor bizakodhatom Benned, és te megadod nekem
mindazt, amit kérek, mivel megtartom parancsaidat.

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2014-12-27
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20141227.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum