2014. december 22., hétfő

[Evangelium] 2014-12-22

2014. december 22. – Hétfő

Erzsébet meglátogatása alkalmával Mária így magasztalta Istent:
„Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! Mert
tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak
hirdet engem minden nemzedék. Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas,
szentséges az ő neve! Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra,
akik félik őt. Nagyszerű dolgot tett karja ereje, széjjelszórta mind a
gőgös szívűeket. Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat, és felmagasztalta az
alázatosakat. Az éhezőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat
elküldte üres kézzel. Felkarolta gyermekét, Izraelt, megemlékezve
irgalmasságáról, amint atyáinknak megígérte: Ábrahámnak és utódainak
mindörökre!" Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután
visszatért otthonába.
Lk 1,46-56

Elmélkedés:

A múlt héten megkezdett eseménysort, Keresztelő János, majd Jézus
születésének hírüladását Szűz Mária Erzsébetnél tett látogatása követi.
Mária nem azért indul útnak, mert kételkedik az angyal szavában és meg
akar győződni annak igazáról. Éppen ellenkezőleg! Hisz az angyal szavának,
elhiszi, hogy Erzsébet idős kora ellenére is gyermeket vár, ezért elindul,
hogy rokonának segítségére lehessen a szülés előtti időben, a szülésre
való felkészülésben. Kettejük és a méhükben hordozott magzatok
találkozását tegnap olvastuk volna az evangéliumban, de az adventi
vasárnap miatt más szöveget vettünk.
Ma viszont visszatérünk találkozásuk történetéhez, pontosabban Mária
csodálatos hálaadó imájához. Miután meggyőződött arról, hogy Erzsébetnek
valóban hamarosan gyermeke fog születni, s ezzel beigazolódott az angyal
által említett jel, a legkisebb kétely sem merül már fel benne arra
vonatkozóan, hogy az is valóra fog válni, amit róla mondott az angyal,
tudniillik, hogy neki is gyermeke fog születni, ő lesz a Megváltó
édesanyja. Magasztaló imájában először azért ad hálát a mindenható
Istennek, hogy őt választotta ki arra, hogy méhében hordozza és megszülje
az emberré lett Istenfiút. E személyes vonatkozás után mintegy az egész
emberiség nevében hálát ad az irgalmas Istennek a megváltás művéért.
Az utolsó adventi napokat használjuk arra, hogy Máriához csatlakozva
imáinkban hálát adjunk a megváltásért és a Megváltóért!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, Jézus! Te vagy a fény, a világosság, a remény és a vigasztalás
számomra. Te vagy az Atya ajándéka. Te vagy a szeretet megnyilvánulása. Te
valóságos Isten és valóságos ember vagy. Szüless meg bennem! Élj bennem!
Halj meg bennem! És egykor támadj fel bennem az örök életre!

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2014-12-22
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20141222.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum