Abban az időben így szólt Jézus: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a
kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki
viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a
juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket.
Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a
hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen hangját
nem ismerik."
Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg, hogy miről
beszél. Jézus ezért így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én
vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok tolvajok és
rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam
keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál. A tolvaj
csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy
életük legyen, és bőségben legyen."
Jn 10,1-10
Elmélkedés:
Titok és csoda
A fiú csak nyolc éves volt. Későn vették észre nála a vakbélgyulladást. Az
utolsó pillanatban került a kórházba. Az orvosok nem sok jóval tudták
bíztatni aggódó édesanyját, aki kétségbeesetten könyörgött nekik, hogy
mentsék meg egyetlen fia életét. A fiú mindent megkapott, ami egy korán
megözvegyült asszony kevéske fizetéséből tellett. Édesanyja most
tehetetlennek érezte magát, de nem esett abba a hibába, hogy Istent okolja
nehéz sorsáért, gyermeke váratlan betegségéért. Ezekben a hetekben
munkahelye, a kórház és a templom között ingázott. Otthon alig volt, csak
a jó Isten tudhatta, hogy mikor aludt, pihent-e egyáltalán. A templomban
egy alkalommal a plébános, aki jól ismerte nagy gondját, fia súlyos baját,
kissé erőteljesen szólt rá: „Maga csak ne sírjon! Elég, ha imádkozik a
fiáért." Akkor rosszul estek neki e szavak, mert úgy gondolta, hogy az
atya nem érzi át baját. Karácsony előtt elmondta az atyának, hogy az
ünnepre, legalább néhány napra, haza akarja vinni fiát. Az atya
határozottan mondta neki, hogy ne vigye sehová, majd ő intézi a sorsát.
Így történt, hogy a plébános az akkor már lábadozó kisfiút karácsonykor
kihozta a kórházból és elvitte az éjféli misére. Ott voltak az orvosok és
a nővérek is, mindenki, aki éppen nem volt ügyeletben. Az atya ezekkel a
szavakkal adta át a fiút édesanyjának: „Ezzel a fiúval még terve van a jó
Istennek." S mivel az asszony könnyekre fakadt, hozzátette: „Maga csak ne
sírjon! Elég, ha imádkozik a fiáért." Ha csak ennyi lenne a történet,
valószínűleg karácsonykor mondtam volna el. Egyetlen oka van annak, hogy
ma, a Papi és szerzetesi hivatások világnapján idézem fel ezt az igaz
esetet: 18 év múlva a plébános harmadszor is megismételte jól ismert
szavait. Ez a fiú újmiséjén történt. Ekkor mondta az örömkönnyeket hullató
édesanyának: „Maga csak ne sírjon! Elég, ha imádkozik a fiáért. Ha
imádkozik pap fiáért."
Senki ne vonja le azt a következtetést e történet alapján, hogy minden
olyan fiúnak papnak kell lennie, aki átesett egy komolyabb betegségen, s
abból szinte csodaszerűen felgyógyult. Mert Isten különféle módokon hívja
meg azokat, akiket kiválaszt a papi szolgálatra. Előfordulhat, hogy valaki
egy súlyos betegségben már kiskorában megérzi Isten közelségét és később
szeretné visszaadni az embereknek azt a jóságot, amit ő Istentől kapott
szülei, az emberek, az orvosok vagy az érte imádkozók által. De ennek akár
az ellenkezője is előfordulhat, tudniillik az, hogy valaki gyermekkorában
egyáltalán nem kapott vallásos nevelést családjában, nem volt semmilyen
kapcsolata az Egyházzal, csak később ismerte meg Krisztus szeretetét, s
évek múltán Isten hívására a gyermekek és a fiatalok hitre nevelésére
szenteli életét. Nem tudhatjuk, hogy melyik oltár mellett álló
minisztránsból vagy a szentmisén édesanyja mellett ülő fiúból lesz évek
múlva pap, mert Istennek ez a terve vele. S ha ez az isteni terv most még
titok is számunkra, mégis imádkozzunk értük, hogy felismerjék hivatásukat,
azt a feladatot, amit Isten szán nekik.
És ha már a titok szót említettem a papi hivatással kapcsolatban, akkor
érdemes egy gondolatot szentelnünk annak, hogy a pap tevékenységét,
szolgálatát mennyi titok veszi körül. Nem titkolózásra gondolok, hanem
arra, hogy milyen titokzatos módon működik az isteni kegyelem a pap által.
Titok és csoda az, amikor Isten gyermekévé válik az a gyermek vagy
felnőtt, akinek fejére vizet önt a pap a keresztelés szertartása
alkalmával. Titok és csoda az, hogy megszabadul bűneitől a bűnbánó
személy, akit a pap által közvetített feloldozás révén megérint az isteni
irgalom a szentgyónásban. Felsorolhatnánk valamennyi szentséget, de
befejezésül csak egyet említsünk még meg, ami talán a legfontosabb. A
legnagyobb titok és csoda az, amikor a pap imádsága által a kenyér és a
bor az Úr testévé és vérévé változik a szentmisében. Imádkozzunk
rendszeresen azért, hogy Isten küldjön papokat, akik Krisztust, a Jó
Pásztort követve szolgálják az emberek üdvösségét és jelenvalóvá teszik
számukra Isten titkait és csodáit!
© Horváth István Sándor
Imádság:
Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus! Miként egykor kiválasztottad az apostolokat
és elküldted őket, hogy a te nevedben tanítsanak és csodákat tegyenek, úgy
napjainkban is hívj magadhoz fiatalokat, akik téged és szeretetedet
megismerve indulhatnak a világba. Küldj az evangélium hirdetésére,
valamint isteni titkaid és csodáid közvetítésére papokat, akik életüket
egészen neked szentelik! Add, Urunk, hogy elfogadják és hűséggel
teljesítsék hivatásukat mindazok, akiket a papságra vagy a szerzetesi
életre kiválasztasz. A te szereteted alakítsa át szívüket, hogy képesek
legyenek embertestvéreiknek továbbadni a te jóságodat, irgalmadat és
szeretetedet!
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140511.mp3
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése