2013. július 25., csütörtök

[Evangelium] Evangeliumt - 2013-07-25

2013. július 25. - Csütörtök, Szent Jakab apostol

Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben odalépett hozzá a Zebedeus fiúknak
(Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult
előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: "Mit kívánsz?" Ő
azt felelte: "Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban
melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon."
Jézus így válaszolt nekik: "Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek
vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell
innom?" "Készek vagyunk!" - felelték. Jézus erre így folytatta: "A
szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön
mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott,
akiket mennyei Atyám erre kiválasztott."
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a
testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt
hozzájuk: "Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető
emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így
legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki
első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy
neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét
váltságul mindenkiért."
Mt 20,20-28
Elmélkedés:
A tizenkét apostol névsorában két Jakabbal találkozunk. Ma a hagyomány
szerint idősebbnek nevezett Jakab ünnepe van, aki János apostol és
evangélista testvére volt. Péter és János mellett Jakab a harmadik, aki
ott lehet a színeváltozás hegyén, jelen lehet Jairus tizenkét éves
kislányának feltámasztásánál, és a Getszemáni-kertben közelebb lehet a
szenvedő Jézushoz, mint a többiek.
A mai ünnep evangéliuma őszintén beszél az apostolok és a Jézus
közelében lévők emberi gondolkodásáról és vágyaikról. Jakab és János
édesanyja azzal a kéréssel fordul az Úrhoz, hogy fiai ülhessenek majd
mellette, amikor dicsősége elérkezik. A kérés hátterében az húzódhat,
hogy Jézus uralmának közeli megvalósulását várják. Bizonyára nem csak
az édesanyának, hanem két fiának is a dicsőségben való részesedés volt
a vágya. A többi apostol méltatlankodása pedig azt jelzi, hogy ők is
hasonló gondolatokat forgathattak fejükben. Talán valamennyi apostol
szívében jelen lehetett a Jézus dicsőségében, uralmában való osztozás
vágya. Jézus egyrészt világossá teszi számukra, hogy dicsőségéből csak
az részesedhet, aki a szenvedéseiben is osztozik, másrészt csak az
lehet nagy a mennyek országában, aki a földi életben vállalja a mások
szolgálatával együtt járó kicsinységet.
Nem helytelen, ha arra vágyunk, hogy a mennybe, az örök dicsőségbe
jussunk. De tisztában kell lennünk azzal, hogy a szenvedés és a
szolgálat útján érhetjük el célunkat. A nagyravágyás lelkületével
szemben Jézus az alázatosságot és a szolgálatkészséget ajánlja övéinek,
s erre a legjobb példa a saját élete. Tanítványinak szolgája lesz,
amikor az utolsó vacsorán megmossa lábukat, s az Atya alázatos
szolgája, amikor a kereszten feláldozza életét a mi üdvösségünkért.
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és lényegedben jelen vagy
a kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem, vigasztalj és erősíts
engem mindig, különösen utolsó órámon. Engedd, hogy téged, akit most a
kenyér fátyola alatt imádok, ez élet után színről színre láthassalak!

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130725.mp3

________________________________
Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
2013. július 24-én szerdán éjszaka rendkívül súlyos üzemzavar történt.
9 éves történetünk során ez a leghosszabb ilyen jellegű hiba. Egy
szünetmentes tápegység leégése miatt gyakorlatilag minden leállt. Nem
ment az e-mail küldés, nem működtek a honlapok, az okostelefon
alkalmazások nem fértek hozzá az adatbázishoz, nem működött az
e-vangélium hallgatása, stb.
Ha ezt olvassátok, akkor már működik a rendszer. Köszönöm a türelmet!
És bocsánat a késedelemért, mert tudom, hogy megszoktátok a pontos
küldést.
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2013. július 24.
Bátorkodom jelezni, hogy közel-keleti befektetők nem állnak a hátunk
mögött. Azokból a néhány ezer forintokból üzemeltetjük az e-vangélium
küldést és próbálunk fejleszteni, amit jószándékú listatagok időnként
küldenek. Ezúton is hálás köszönetemet fejezem ki azoknak, akik
gondolnak a támogatásra. Természetesen támogatások nélkül is ingyenesen
biztosítjuk az e-vangéliumot a jövőben is mindenki számára.
1. On-line adományozás a http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas oldalon.
Kérjük, válassza az Adomány lehetőséget, majd adja meg a szükséges
adatokat. A támogatás céljánál válassza az E-vangélium lehetőséget
2. Átutalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Közlemény: e-vangélium
3. Utalás külföldről
Számlatulajdonos neve és címe: Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő,
Szabadság tér 6.
Bank neve és címe: K&H Bank Zalaegerszegi Fiók, H-8900 Zalaegerszeg,
Kossuth L. u. 8.
IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
Közlemény: e-vangélium
4. Postai úton
Adományát postai rózsaszín csekken is eljuttathatja a következő címre:
Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Közlemény: e-vangélium
5. Adományozáshoz sárga csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címre
küldött levélben. Kérem a név és a postacím megadását, ahová lehet
küldeni.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum