2013. július 25., csütörtök

[Evangelium] 2013-07-25

2013. július 25. – Csütörtök, Szent Jakab apostol

Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben odalépett hozzá a Zebedeus fiúknak
(Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte,
hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?" Ő azt felelte:
„Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az
egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon."
Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek
vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell
innom?" „Készek vagyunk!" – felelték. Jézus erre így folytatta: „A
szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön
mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott,
akiket mennyei Atyám erre kiválasztott."
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a
testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt
hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető
emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így
legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első
akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki
szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét
váltságul mindenkiért."
Mt 20,20-28

Elmélkedés:

A tizenkét apostol névsorában két Jakabbal találkozunk. Ma a hagyomány
szerint idősebbnek nevezett Jakab ünnepe van, aki János apostol és
evangélista testvére volt. Péter és János mellett Jakab a harmadik, aki
ott lehet a színeváltozás hegyén, jelen lehet Jairus tizenkét éves
kislányának feltámasztásánál, és a Getszemáni-kertben közelebb lehet a
szenvedő Jézushoz, mint a többiek.
A mai ünnep evangéliuma őszintén beszél az apostolok és a Jézus közelében
lévők emberi gondolkodásáról és vágyaikról. Jakab és János édesanyja azzal
a kéréssel fordul az Úrhoz, hogy fiai ülhessenek majd mellette, amikor
dicsősége elérkezik. A kérés hátterében az húzódhat, hogy Jézus uralmának
közeli megvalósulását várják. Bizonyára nem csak az édesanyának, hanem két
fiának is a dicsőségben való részesedés volt a vágya. A többi apostol
méltatlankodása pedig azt jelzi, hogy ők is hasonló gondolatokat
forgathattak fejükben. Talán valamennyi apostol szívében jelen lehetett a
Jézus dicsőségében, uralmában való osztozás vágya. Jézus egyrészt
világossá teszi számukra, hogy dicsőségéből csak az részesedhet, aki a
szenvedéseiben is osztozik, másrészt csak az lehet nagy a mennyek
országában, aki a földi életben vállalja a mások szolgálatával együtt járó
kicsinységet.
Nem helytelen, ha arra vágyunk, hogy a mennybe, az örök dicsőségbe
jussunk. De tisztában kell lennünk azzal, hogy a szenvedés és a szolgálat
útján érhetjük el célunkat. A nagyravágyás lelkületével szemben Jézus az
alázatosságot és a szolgálatkészséget ajánlja övéinek, s erre a legjobb
példa a saját élete. Tanítványinak szolgája lesz, amikor az utolsó
vacsorán megmossa lábukat, s az Atya alázatos szolgája, amikor a kereszten
feláldozza életét a mi üdvösségünkért.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és lényegedben jelen vagy a
kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem, vigasztalj és erősíts engem
mindig, különösen utolsó órámon. Engedd, hogy téged, akit most a kenyér
fátyola alatt imádok, ez élet után színről színre láthassalak!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130725.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum