2011. február 26., szombat

[Evangelium] 2011-02-26

2011. február 26. – Szombat

Abban az időben: Kisgyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk a
kezét. A tanítványok azonban elutasították őket. Amikor Jézus meglátta
ezt, megharagudott, és ezt mondta nekik: „Engedjétek hozzám jönni a
gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa.
Bizony, mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy
gyermek, nem megy be oda." Azután ölébe vette a gyermekeket, és kezét
rájuk téve, megáldotta őket.
Mk 10,13-16


Elmélkedés:
Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket – mondja Jézus az apostoloknak,
akik távol akarták tartani Mesterüktől a gyermekeket, aztán hozzáteszi,
hogy ilyeneké az Isten országa.
A történet tehát egyrészt azt tanítja, hogy Jézusnak a legkisebbek
számára is van mondanivalója és nekik is felkínálja barátságát,
másrészt az Isten országát keresők számára ad pontos útmutatást. A
mindent ajándékként elfogadó gyermeki lelkülettel ismerhetjük fel Isten
országát. A hatalomra vagy a rangra való törekvés viszont könnyen
elválaszthat tőle.
A történetet azonban félreérti, aki azt gondolja, hogy a lelki életben
megállhatunk valamiféle gyermekes szinten és nem kell tovább haladnunk
és fejlődnünk. A mai rész folytatása ugyanis a gazdag ifjúval
folytatott párbeszéd (ez lesz a hétfői evangélium), amelyből kiderül
majd, hogy az ifjú gyermekkorától minden törvényt megtartott, de
Jézusnak ez nem elég, hanem a tökéletességre való törekvést állítja elé
megvalósítandó célként. Ezen az úton kell nekünk is állandóan előbbre
haladni.
© Horváth István Sándor


Imádság:
Szeretlek Jézusom imádásra méltó Arca! Imádlak és szeretlek Téged
lelkem minden erejével. Alázattal kérlek, hogy Isten képét állítsd
helyre bennem. Tiszta szívet teremts bennem, Istenem! Ne vess el engem
színed elől! Minden Általad történjék bennem, Érted, ó Jézusom, a Te
dicsőségedre, Irántad való szeretetből.

________________________________
\
Aktuális:
Kedves Barátaim!
az e-vangélium lista tagjai rendkívül nagy mértékben kivették részüket
a tavalyi esztendőben a borsodi árvizek és a devecseri vörösiszap
áradat károsultjainak megsegítésében. A karitatív munka szervezése után
most visszatérek ahhoz, amihez talán jobban értek, az evangélium
hirdetéséhez. E területen ugyan katasztrófa nincs, de nagy kihívást
jelent, hogy eljuttassuk Jézus örömhírét az emberekhez.
Most a gyermekeket és a fiatalokat céloztam meg. Alapítottam egy
havilapot, egy újságot, amely 2011. áprilistól fog megjelenni és azt a
célt szolgálja, hogy a gyerekek és a fiatalok kézbe kaphassák az
evangéliumot és megszeressék a szentmisét. Az újság címe: Élő Kenyér.
Jézus az Élő Kenyér, akivel a szentmisében találkozunk. Létezett
korábban hasonló kiadvány (Adoremus Junior), de nagy katolikus kiadónk
anyagi okokra való hivatkozással megszüntette. Döntésüket megértem, de
úgy érzem, hogy a kiadó esetleges veszteségénél sokkal nagyobb az a
lelki veszteség, amit a kiadvány hiánya eredményez a gyermekeknél.
Úgy gondoltam, hogy segítőtársakat gyűjtök és belevágok, mert szükség
van arra, hogy a gyerekek és a fiatalok találkozzanak az örömhírrel. A
korábbi újsághoz képest számos újdonság lesz. Külön részek szólnak majd
a minisztránsoknak és most, a Család évében a családoknak is nagy
figyelmet szentelünk. Lesznek riportok például atyákkal és hitük
szerint élő családokkal, valamint fiatalokkal. Emellett a
hivatásgondozás is előtérbe kerül. Újdonság továbbá, hogy honlap is
készül az újsághoz, amelyen internetes játék indul sok-sok
nyereménnyel. A részvétel természetesen ingyenes. A játék indulásáról
időben tájékoztatást küldök Önnek és az e-vangélium lista tagjainak. (A
játék nyereményeihez szponzorok jelentkezhetnek. A támogatók nevét vagy
cég esetén logóját külön oldalon fogjuk megjeleníteni.)
Terveim szerint az újságot a határon túli magyar gyerekek ingyen fogják
megkapni 400-500 példányban havonta. Ehhez még támogatókat,
jótákonysági előfizetőket keresek. Az újságot megrendelni mostantól
lehet. Nagy örömömre szolgálna, ha gyermeke, unokája vagy családtagja
számára megrendelné az újságot.
Az Élő Kenyér havonta jelenik meg, 64 oldalas, minden oldalon színes
rajzokkal és képekkel díszített színes újság (A5 méretben).
Az újság stílusába betekintést nyújtó mintalap letölthető innen:
http://zalalovo.plebania.hu/letoltesek/dokumentumok
Ugyanerről az oldalról letölthető az Élő Kenyér Megrendelő nyomtatvány
is.
Szeretettel kérem, hogy adjuk a gyermekek és fiatalok kezébe az
újságot, hogy vasárnaponként találkozhassanak Krisztussal, az Élő
Kenyérrel! Segítsünk nekik
közösen, hogy örömmel olvassák az evangéliumot és szívesen jöjjenek a
szentmisére!
Szeretettel: István atya
Információk megrendelőknek:
Megrendelő nyomtatvány letölthető innen:
http://zalalovo.plebania.hu/letoltesek/dokumentumok
A megrendeléseket e-mailben (zalalovo@gmail.com) vagy postán (8999
Zalalövő, Szabadság tér 6.) lehet elküldeni. Március 5-én kerül
nyomdába az áprilisi szám. Aki eddig elküldi rendelését, már az első
számtól kapja az újságot. Fizetni negyedévente, félévente vagy évente
lehet.
Egy szám ára: 320 Ft + 200 Ft postaköltség Magyarországra.
1 példány előfizetése 1 évre: 3600 Ft (300 Ft/db) + 2400 Ft
postaköltség = 6000 Ft.
1 példány előfizetése 2011 április-december: 2700 Ft (300 Ft/db) + 1800
Ft postaköltség = 4500 Ft.
2 és több példány esetén a postaköltség csökken. Plébániák és nagyobb
közösségek 20 példány felett 1 évre 3600 Ft áron kapják és a
postaköltséget átvállaljuk. 20 példánytól 2011. április-decemberig a 9
szám 2700 Ft és a postaköltséget átvállaljuk.
Információk jótékonysági előfizetőknek:
Kérem, hogy lehetőleg egy évre, 2011-ben 9 hónapra fizessen elő, és ne
csupán egy hónapra.
(Jótékonysági előfizetés1 évre postaköltség együtt: 6000 Ft.)
Jótékonysági előfizetés 2011 április-december: 4500 Ft.
Kérem, hogy a megrendelésnél jelezze, hogy jótékonysági előfizetés.
Átutaláskor szintén jelezze, hogy jótékonysági előfizetés.
Aki nagyobb összeget ajánl fel, adományán értelemszerűen több
gyermeknek juttatjuk el az újságot.
Fizetési lehetőségek:
On-line bankkártyás fizetés:
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az adomány gomb választása után, kérem, adja meg adatait, majd jelölje
meg az Élő Kenyér előfizetés vagy az Élő Kenyér jótékonysági előfizetés
lehetőséget.
Átutalás:
Számlatulajdonos neve és címe: Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő,
Szabadság tér 6.
Bank neve és címe: K&H Bank Zalalövői Fiók, H-8999 Zalalövő, Kossuth L.
u. 2.
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
A megjegyzés rovatban, kérem tüntesse fel: Élő Kenyér előfizetés vagy
az Élő Kenyér jótékonysági előfizetés.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum