Abban az időben így beszélt Jézus a zsidók sokaságához: "Én vagyok a
mennyből alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké élni
fog. Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért."
Vita támadt erre a zsidók között: "Hogyan adhatja ez testét eledelül
nekünk?"
Jézus így felelt nekik: "Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az
Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki
eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én
feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóban étel, és az én
vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az
bennem marad, és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya
által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez az égből
alászállott kenyér! Nem az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak! Aki ezt a
kenyeret eszi, örökké él!"
Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.
Jn 6,50-59
Elmélkedés:
Otthoni kenyér
Abban az időben, amikor elmélkedéseink főhőse, Eszter még általános
iskolába járt szülővárosában, az iskola és a családi házuk között félúton
nyílt egy pékműhely. A műhely egy pincehelyiségben volt, amelynek kis
ablakai az utcára nyíltak, s ennek köszönhetően a kislány az iskolából
hazafelé tartva meg-megállt az ablakoknál, s megfigyelte a pékek munkáját.
Talán nem is a látvány tetszett neki a leginkább, hanem a kellemes illat.
Eszter hamar beleszeretett a friss kenyér illatába, ahogy családja is a
finom kenyér ízébe. Ettől kezdve mindig csak onnan vásároltak kenyeret, s
annak beszerzése Eszter mindennapi feladata lett. Az általános iskola
befejezése után Eszter egy távoli város gimnáziumába került, ahonnan nem
járhatott haza minden hétvégén, csak a nagy ünnepekkor. Elsős gimnazista
korában már nagyon várta, hogy karácsonyra hazamehessen. Ez volt az első
hazautazás. A többórás út után fáradtan, nagyon-nagyon éhesen, mégis
mosolyogva indult haza az ismerős házak között. Már három hónapja nem volt
idehaza, de most sem érezte magát igazán otthon. Valami hiányzott neki az
otthonlét érzetéből. Egyszer csak megérezte a jól ismert kenyérillatot.
Mindjárt be is tért a kis boltba, s megmaradt néhány forintján vett
magának egy darab kenyérlángost. Az otthon íze azonnal átjárta
testét-lelkét.
Azért meséltem el történetét, mert bizonyára sokan gondoljuk azt, hogy az
otthonlét érzéséhez hozzátartozik az otthoni kenyér illata és íze. Eszter
valójában nem a testi éhségét akarta csillapítani, hanem végre otthon
akarta érezni magát, és ehhez elég volt egy darab friss kenyér.
Sokan rendszeresen részt vesznek a vasárnapi szentmisén, mégsem tekintik
otthonunknak a templomot. Úgy érzik, hogy valami hiányzik számukra ahhoz,
hogy igazán jól érezzék itt magukat, de nem tudják megfogalmazni, hogy mi
okozza ezt a hiányérzetet. Pedig könnyű volna kitalálni! Egy darab
megszentelt kenyér, egy parányi Krisztus testévé átváltoztatott kenyér, ez
teszi a templomot otthonunkká és a vasárnapi szentmisét igazi ünneppé. A
Jézussal való bensőséges találkozás a szentáldozásban hiányzik sok-sok
ember számára. A szentmisére ugyanis nem azért jövünk el, hogy megnézzük
mit tesz a pap és meghallgassuk prédikációját. Jézus ennél sokkal többet
szeretne. Nagy ajándékként önmagát akarja nekünk adni.
A mai vasárnap evangéliumában többek között ezt olvastuk: "Az én testem
valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és
issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne" - mondta Jézus (Jn
6,55-56). A mi Urunk tehát nem azt kéri, hogy külső szemlélői legyünk
annak a csodálatos pillanatnak, amikor a kenyér, az ostya átváltozik az ő
testévé, illetve a bor átváltozik az ő vérévé, hanem meghív minket az
áldozatban való aktív részvételre, a vele való találkozásra. A szentmise
első része, az ige liturgiája azt a célt szolgálja, hogy elvezessen miket
az oltárhoz, azaz a Kenyér asztalához és felkészítsen minket a
szentáldozásra.
A szentmisében az átváltoztatás eseményéhez közeledvén a pap felszólítja a
jelenlévőket: Emeljük fel szívünket! És a közösség ezt válaszolja:
Felemeltük az Úrhoz. Legalábbis ezeket a szavakat mondjuk a szánkkal. De
valóban felemeljük a szívünket? Valóban Isten közelébe szeretnénk kerülni?
Valóban óhajtjuk a Jézussal való találkozást a szentáldozásban? Ha nem
élünk a szentáldozás lehetőségével, aligha igaz, amit mondunk.
Befejezésül térjünk még vissza Eszterhez, akit útközben megette az utolsó
pénzén vett kevéske kenyeret. Otthon az egész család és az asztalon egy
egész friss kenyér várta már. A közösen elfogyasztott kenyérben megérezte
a családi szeretet ízét. A szentmisében is pontosan ez történik, hiszen
Krisztus teste és annak vétele családias közösséggé kovácsol minket. A
szentáldozás egyrészt azt jelenti számunkra, hogy kifejezzünk hitünket,
hogy Krisztus valóságosan jelen van a kenyérben, másrészt kifejezzük, hogy
az ő közösségéhez, az Egyházhoz tartozunk. A vasárnap megszentelése nem
merülhet ki a pihenésben, a kikapcsolódásban a szórakozásban! A keresztény
ember számára a vasárnap az Istennel való találkozás napja, amikor a
szentmisén a tanítás hallgatásával és a szentáldozással megújítjuk
életünket Krisztusban.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Üdvözlégy, Jézus Krisztusomnak, Uramnak és Megváltómnak legszentebb és
valóságos teste, aki Szűz Máriától, a legtisztább szűztől születtél, akit
érettünk ártatlanul megkínoztak, s a keresztfán égi Atyádnak feláldoztak.
Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és lényegedben jelen vagy a
kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem, vigasztalj és erősíts engem
mindig.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése