Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Mindaz, aki meghallgatja
szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a
házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél,
és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Aki
viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba
emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött
az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak, az összedőlt, és nagy
romhalmaz lett belőle. Ezzel Jézus befejezte beszédét. A nép
elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanított, mint akinek
hatalma van, nem úgy, mint az írástudók.
Mt 7,24-29
Elmélkedés:
Mennyei koronáért
A magyar nemzet első nagy uralkodóját, István királyt az ő fiával, Imre
herceggel és Gellért püspökkel együtt László király kezdeményezésére
1083-ban nyilvánították szentté, miután megszerezték ehhez a szükséges
engedélyeket VII. Gergely pápától. Minden valószínűség szerint a szentté
avatást megelőzően íródott az ő életéről az a mű, amelyet a történetírás
Szent István nagyobb legendájaként ismer, s amelynek szerzője feltehetően
egy királyi udvarhoz tartozó szerzetes volt. A nagy legenda hűen tükrözi,
hogy halála után néhány évtizeddel hogyan gondoltak a magyarok első
királyukra, aki a keresztény hit terjesztésével méltán kapta a "magyarok
apostola" nevet. Az írás szerint Szent István király valóban az apostolok
utóda volt, akinek az isteni Gondviselés azt a küldetést adta, hogy a
nyugati keresztényeket korábban sokszor támadó, kalandozó magyarokat a
keresztény hit igazságának útjára elvezesse. Ő maga ugyan nem hirdette az
igét, de gondoskodott róla, hogy hithirdető szerzetesek és papok jöjjenek
az országba, s királyi tekintélyével segítette munkájukat. A legendaíró
szerint a szent uralkodó kitűnt az irgalmasság gyakorlásával, a szegények
segítésével, békeszeretetével, műveltségével, bölcsességével és igazságos
döntéseivel. A nagy legendában teljesen elmosódnak azok a vonások, hogy
István egy földi ország királya volt, s előtérbe kerül, hogy a mennyei
haza felé vezette népét. A mű talán legjellegzetesebb megfogalmazása Szent
Istvánról az, hogy "a földi koronát mennyei koronára cserélte". E
kijelentés nem azt jelenti, hogy lemondott volna a földi ország
kormányzásáról vagy elhanyagolta volna azt, inkább azon szándéknak felelt
meg, hogy István életszentségét igazolja, hiszen az írás a szentté
avatásra készült.
A jámbor uralkodóról alkotott képet árnyaltabbá tette a Szent István
kisebb legendájaként nevezett mű, amely néhány évvel az előző után egy
másik szerzetes által íródott, s célja az lehetett, hogy a vallásos
erények elismerése mellett bemutassa a földi ország uralkodójának azon
kiváló emberi tulajdonságait, amelyek alkalmassá tették arra, hogy népét
kormányozza. A kis legenda szerint Szent István nem csak a hit
terjesztését tartotta szívügyének, hanem arról is gondoskodott, hogy a nép
a keresztény hit szerint élhessen. Ennek érdekében törvényeket hozott,
amelyek közül a legismertebb, hogy minden tíz falu építsen templomot,
ahová az emberek vasárnaponként eljárnak szentmisére. A törvényeket pedig
erős kézzel betartatta, s nem riadt vissza attól sem, hogy a pogányok
lázadásait letörje. Amíg a nagyobb legendában István isteni küldetésű
apostolként, jámbor és könyörületes emberként, valamint a magyar nép első
szentjeként mutatkozott meg mintegy túlvilági fényben tündökölve, addig a
kisebbik az országot bölcsen, megfontoltan, határozottan és igazságosan
vezető, művelt királyt állítja az olvasó elé.
A két legenda felhasználásával Könyves Kálmán király felkérésére egy
harmadik élettörténet is készült, amelynek szerzője Hartvik püspök. Ő
egyesítette a két legendát és kiegészítette további történetekkel, amelyek
közül a legjelentősebb annak leírása, hogy Szent István miként kért
országa számára koronát a római pápától. Ezekből a részekből tudjuk, hogy
István vallási erényeinek és hittérítő apostolkodásának híre hamar
eljutott a pápai udvarba, Rómába, amelynek köszönhetően a pápa örömmel
hozzájárult a magyar király további egyházszervező munkájához. A két
korábbi legendát a későbbi századokban nem olvasták, azokat csak a XVIII.
század végén találták meg szerzetesi kolostorok könyvtárában. A középkor
folyamán Hartvik-féle élettörténet vitte tovább Szent István király
tiszteletét.
E három legenda, valamint a későbbi időkben íródott többi életrajz,
amelyekre most nem térünk ki részletesen, más-más oldalról világítja meg
Szent István király alakját. S bár a különböző korokban különbözően látták
személyét, abban mindenképpen megegyezhetünk, hogy magyar népünk neki
köszönheti, hogy a keresztény igazság útján elindult. Az pedig már egyedül
rajtunk múlik, hogy megmaradunk-e ennek az igazságnak az útján. Példája
azért lehet követendő számunkra, mert tudta, hogy mi a kötelessége Isten
iránt és népe iránt. Segítsen bennünket a krisztusi úton való
előrehaladásunkban és a mennyei koronáért való fáradozásunkban Szent
István király égi közbenjárása!
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Áldott Szent István, Istennek szolgája,
Krisztus hitének igaz plántálója,
Bálványozásnak eltávoztatója
És elrontója!
Irgalmas Isten kegyes jóvoltodból
Adaték nekünk magas mennyországból,
Utat, hogy lelnék gonosz pogányságból,
Régi vakságból.
Jobbodra kérünk, amely ma is épen,
Légy közbenjárónk Szent Király az égben,
Hogy áldás légyen a magyar nemzeten,
Adja meg az Isten.
Jóságos Jobbod nyújtsd ki reánk, kérünk,
Szent koronáddal új ezeret érünk,
Hogyha keresztek, s imádságod vélünk,
Régi vezérünk.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése