2007. november 10., szombat

[Evangelium] 2007-11-10

2007. november 10. - Szombat

Jézus egyszer így beszélt tanítványaihoz:
"Mondom nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy
amikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. Aki a kicsiben
hű, az a nagyban is hű. Aki pedig hűtlen a kicsiben, az a nagyban is
hűtlen. Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok
az igazi értéket? És ha a máséban nem voltatok hűek, ki adja oda nektek a
tiéteket?
Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a
másikat szereti, vagy: ragaszkodik az egyikhez, és a másikat megveti. Nem
szolgálhattok Istennek és a mammonnak." Hallották mindezt a kapzsi
farizeusok, és kigúnyolták őt. De Jézus kijelentette: "Ti igazaknak
mutatjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri szíveteket. Ami
ugyanis az emberek szemében nagy, Isten előtt semmiség."
Lk 16,9-15

Elmélkedés:

Természetes emberi viselkedésnek tartjuk azt, hogy nem szeretünk
hibáinkról beszélni, hanem inkább a jobbik arcunkat mutatjuk mindenki
felé. Ez a viselkedés azonban gyakran átlépi az alakoskodás, a megjátszás
és a színészkedés határát. Először mások előtt igyekszünk tökéletes és
hibátlan embernek feltüntetni magunkat, aztán már mi magunk is elhisszük,
hogy milyen kiváló emberek vagyunk. Jézus megjátszás nélküli tekintete
azonban rögtön leveszi rólunk álarcainkat, s kiderül, hogy milyenek
vagyunk valójában. Jézus jól ismeri szívünket, ismeri gondolatainkat és
szándékainkat. Őt nem lehet ugyanúgy megtéveszteni, mint az embereket.
Őszinte és igaz élettel válhatunk Isten előtt naggyá.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Ó Úrnőnk, Isten rád bízta a kegyelem minden kincsét. Kegyelemmel teljesnek
mondunk, mert a Szentlélek elhalmozott vele, amikor reád szállott. A nép
gazdagjai, akik a te ajándékaidból gazdagodtak meg, kérnek és segítségül
hívnak téged.
Hallgasd meg, ó Szentséges Szűz, imádságainkat, és emlékezzél meg rólunk.
Részesíts gazdagságodból, a kegyelmek bőségéből, melyeknek teljességét
birtokolod. A Főangyal köszöntött és kegyelemmel teljesnek nevezett téged;
az összes nemzetek boldognak mondanak, a mennyei karok mind áldanak.
Mi is, akik a földön élünk, mondjuk neked: Üdvözlégy, kegyelemmel teljes,
az Úr van teveled; imádkozzál értünk, ó Istennek anyja, úrnőnk és
királynőnk!
Szent Atanáz


________________________________

Aktuális:
Kedves listatagok!
Szabolcs imát kér édesanyjáért, aki az elmúlt héten tovozott szerettei
köréből.
Gábor nevü barátunk (33 éves) tüdőtransplantációra vár, mert életét csak
az mentheti meg. A várakozásban a türelme, reménye, életkedve fogytán. A
hite erősödését kérjük a Jóistentől.
Adél és férje szeretnének egy új lakást, de egyelőre nincs sok reményük
rá. Adjon nekik Isten kitartást és erőt saját otthonuk megteremtéséhez!
Georgina imát kér áttétes rákos nagymamájáért.
István imát kér Juditért és Krisztiért, hogy meggyógyuljanak, s amíg tart
e nehéz időszak, békésen, elfogadón viseljék keresztjüket.
Regina imát kér édesanyja megtéréséért.
Tibor gyógyulásáért, akinél gyógyíthatatlan betegséget állapítottak meg,
valamint lelki nyugalomért neki és családjának, imát kér Zsuzsa.
Bertold imát kér, hogy vizsgáit sikeresen teljesítse.
Péter imát kér önmagáért és feleségéért, hogy meglazult kapcsolatuk
megerősödjön és újra tudják egymást szeretni.
A kérelmezők nevében köszönöm mindenki imáit!
István atya
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@communio.hu
http://www.communio.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum