2007. november 4., vasárnap

[Evangelium] 2007-11-04

2007. november 4. - Évközi 31. vasárnap

Abban az időben: Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű
gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni
Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát
előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert arra kellett
elhaladnia.
Amikor Jézus odaért, felnézett, és megszólította: "Zakeus, gyere le
gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom." Erre ő sietve lejött, és
örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték:
Bűnös embernél száll meg. Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt:
"Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben
megkárosítottam, négyannyit adok helyette."
Jézus ezt felelte neki: "Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is
Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami
elveszett."
Lk 19,1-10

Elmélkedés:

Egy Isten-kereső lelki útja
Zakeusról, a jerikói vámosról hallottunk a mai evangéliumban, aki látni
szerette volna Jézust és ezért nevetségessé téve önmagát felmászott egy fa
tetejére, hogy vágya teljesüljön. Ezt követően Jézus az ő házába tér be
vendégségbe. A történet lényegét jobban megérthetjük, ha látjuk a
körülményeket. Már közeledik Jézus földi életének vége. Három éves
nyilvános működését és tanítását a nép körében befejezve most Jeruzsálembe
megy a közelgő ünnepekre. A Jeruzsálem felé vezető út utolsó szakaszához
érkezik, Jerikóba ér, amely már közel van a fővároshoz. Két jelentős és
látványos esemény kötődik ezen az úton a városhoz: egy vak koldusnak a
meggyógyítása (Lk 18,35-43) és a Zakeussal való találkozás (Lk 19,1-10).
Bartimeus, a vak koldus ott van az útszélen, hallja, hogy közeledik a
tömeggel Jézus, de esélye sincs arra, hogy megláthassa őt. Az emberek nem
foglalkoznak vele. Bartimeus azt akarja, hogy Jézus meglássa vagy legalább
meghallja őt. Hangos kiáltozására az Úr mégis felfigyel, magához hívatja,
csodát tesz vele és visszaadja szemevilágát.

Zakeussal egészen hasonló dolog történik. Annak az embernek, aki eddig
csak a pénznek élt és minden Jerikóba érkező emberben olyan személyt
látott, akit becsaphat és akitől magas összeget kérhet, most új vágy ébred
a szívében. Most nem pénzt akar szerezni, mint életének minden más
pillanatában, hanem Jézust akarja látni. Alacsony testmagassága miatt
nincs esélye arra, hogy a hatalmas tömegben meglássa Jézust. De nem mond
le vágyáról, hanem mit sem törődve az emberek gúnyolódásával és
nevetésével, felmászik a fügefára abban a reményben, hogy onnan észreveszi
majd az Urat. Ennél azonban sokkal több történik. Olyan dolog, amit még ő
sem remélt. Nem csak ő pillanthatta meg Jézust, hanem Jézus is észrevette
őt, s azonnal meglátta benne a lelki vakságából és önzéséből gyógyulni
akaró embert. Betért tehát a mások által bűnösnek tartott ember házába,
hogy oda is elvigye az üdvösséget.

A történet hátterében érdemes felfigyelnünk arra a lelki útra, amelyet
Zakeus végigjár. Az eseményt megelőzően egy mindenki által megvetett ember
volt. Az emberek lenézték, mert kiszolgálta az elnyomó rómaiakat. Jogosan
haragudtak rá amiatt, mert mindenkit becsapott és magas vámot kért, hogy
nagyobb legyen a haszna. Termete miatt is a nevetség tárgya volt. A
közösség kitaszította és megvetette.

Ez a kitaszított ember egyszercsak Isten-keresővé, Jézust látni akaróvá
válik. És ebben a vágyakozásában, keresésében nem tudja megakadályozni
senki. Hirtelen leleményessé válik, hogy megtalálja a megoldást. A
megalázó és gúnyos megjegyzéseket is eltűri, csakhogy meglássa Jézust.
Nincsenek nagyravágyó tervei, nem gondolja, hogy Jézus éppen ővele fog
beszélgetni, hanem megelégszik azzal, ha egy pillanatra láthatja a híres
vándortanítót.

Harmadik lépésként pedig adakozóvá válik. Ígéretet tesz, hogy vagyona
felét szétosztja a szegényeknek és bőséges kártérítést ad az általa
becsapottaknak. Megtérésének komoly jele ez. Megtapasztalta, hogy milyen
nagy az Isten irgalma iránta, s most ő is megmutatja, hogy tud irgalmas
lenni az emberek felé.

Tegyük láthatóvá magunkat, hogy az irgalmas Jézus tekintete szívünkbe
megtérést, életünkbe pedig üdvösséget hozzon!
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Ó, Istenem, mikor találom meg végre nyugalmamat? Nagyon vágyódik lelkem
tehozzád! De erős leszek, s türelmesen várom azt az órát, melyen isteni
Megváltóm az örök üdvösségre hív. Addig csak az lesz a gondom, hogy neki
tetszően éljek, s szent akaratát teljesítsem.

_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@communio.hu
http://www.communio.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum