2017. szeptember 20., szerda

[Napi e-vangelium] 2017-09-20

2017. szeptember 20. - Szerda

Egy alkalommal Jézus így szólt a néphez: "Kihez hasonlítsam e nemzedék
fiait? Kihez is hasonlítanak? Olyanok, mint az utcán tanyázó gyermekek,
akik így kiáltoznak egymáshoz:
"Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok."
Eljött Keresztelő János: kenyeret nem eszik, bort nem iszik. Erre azt
mondjátok: "Ördöge van." Eljött az Emberfia, eszik és iszik. Erre meg
azt mondjátok: "Nézd a falánk és borissza embert, a vámosok és a
bűnösök barátját!" Az Isten bölcsességét azonban fiai igazolták."
Lk 7,31-35
Elmélkedés:
Az evangéliumok szerint Jézus több alkalommal is beszélt arról, hogy
tanításának hallgatása még nem elegendő, hanem annak, aki tanítványa
szeretne lenni, a meghallgatott tanítás szerint kell élnie. Erről szólt
például a homokra és a sziklára épített ház hasonlata és szintén ezt a
témát érinti a mai evangéliumi részlet. A gyermekek furulyázása csak
játék marad, mert senki nem veszi komolyan őket, nem figyelnek rájuk az
emberek. Az emberek elengedik a fülük mellett a furulyaszót, s nem
kezdenek el táncolni a zenére. Jézus kijelentései Keresztelő Szent
János küldetésére és annak fogadtatására vonatkoznak, illetve érthetjük
azokat az ő saját küldetésére is. Mindkét esetben láthatjuk, hogy
egyesek hisznek, bűnbánatot tartanak, míg mások elutasítják a tanítást.
Jézus hirdeti a mennyek országának örömhírét, közvetíti Isten üzenetét
az embereknek. Hirdette egykor és hirdeti ma is. De sajnos sokan
vannak, akik azt gondolják, hogy "ő is csak a maga nótáját fújja" és
elengedik a fülük mellett az igazság szavait.
Milyen jó lenne, ha nem csak a fülünknek tetszene Jézus tanítása, hanem
gyökeret verne szívünkben! Milyen jó lenne, ha megérintené mindannyiunk
lelkét! Milyen jó lenne, ha valóban az ő igaz tanítása irányítaná
életünket! Milyen jó lenne, ha keresztény bölcsességgel felismernénk
szavaiban az üdvözítő igazságot!
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Istenünk, adj készséges szívet, hogy befogadhassunk mindent, ami szép,
jó és igaz, s adj világos látást, hogy elutasíthassunk mindent, ami
hamis, ami rút, ami rossz. Teremts bennünk tiszta szívet, Istenünk,
hogy jó gazdái lehessünk ennek a világnak. Ne szennyezzenek be minket
gonosz indulatok, gyűlölet, harag, viszálykodás. Egyetértést adj
nekünk, hogy gyermekek és felnőttek egyre jobban megértsük: szükségünk
van arra, hogy világos ismereteink legyenek, de csak akkor leszünk
igazán emberek, ha tiszta a szívünk.


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170920.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum