2017. március 14., kedd

[Napi e-vangelium] 2017-03-14

2017. március 14. – Kedd

Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz:
„Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és
tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne
kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt
elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára,
de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért
teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és
köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre
ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek
köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák
őket. Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti
pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a
földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok
magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek,
az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és
aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják."
Mt 23,1-12

Elmélkedés:

Jézus úgy beszél a farizeusokról és az írástudókról, mint akik helytelen
magatartásukkal akadályozzák az embereket a vallási törvények helyes
megtartásában. Buzdítanak ugyan másokat, hogy pontosan tartsák meg a
mózesi törvényeket, ők maguk azonban e parancsokat sokszor kijátszották és
semmibe vették azok mélyebb szándékát. Az volna a feladatuk, hogy példát
mutassanak, de felszínes vallásosságuk az Úr megítélése szerint egyáltalán
nem követendő.
Ennek kapcsán megkérdezhetjük magunktól, vajon mennyire akadályozzuk vagy
segítjük mások üdvösségét? Nem egyedül törekszem a mennyország felé, s nem
egyedül leszek ott, mert akkor az már nem is az üdvösség volna. Isten nem
akarja senkinek a vesztét, hanem minden embert üdvözíteni akar, ezért
minden kereszténynek azt a feladatot adja, hogy segítsük egymást az örök
üdvösség felé vezető úton. Az üdvösség kulcsa Krisztus kezében van. Vele
járjunk az úton! Az ő szavaiból és cselekedeteiből egyaránt Isten
szeretete sugárzik és az Atyának való engedelmességből fakadnak. Ugyanezt
a lelkületet kéri tőlünk, követőitől is. Ne csupán szavainkkal tegyünk
tanúságot az irgalmas Isten jelenlétéről a világban, hanem cselekedeteink
is legyenek követésre méltóak és példamutatóak!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Jóságos Istenem, hálás szível köszönöm neked mindazt, amivel mindennap
elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik
ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél
azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy
sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel elhatározom, hogy amennyire
csak képes vagyok, szeretlek téged mindenekfelett!

________________________________

Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
Friss információ:
Eddig 483 személy 1470 db csomagot ajánlott fel a Tanszercsomag 2017.
jótékonysági akció keretében. Mostanáig 1554 csomagra érkezett igény, és
már el is küldtünk az iskoláknak és a plébániákra 1464 csomagot. Hálás
köszönet minden adakozónak!

Az eredeti üzenet:
2016-ban újszerű jótékonysági akciót indítottunk: leendő első osztályos
gyermekeket ajándékoztuk meg egyedi tanszercsomaggal, így ösztönözvén
szüleiket arra, hogy beírassák őket az iskolai hitoktatásra. 2000
gyermeknek összesen 2000 tanszercsomagot adományoztunk ingyenesen. Ezúton
is hálás köszönetemet fejezem ki az e-vangélium olvasóknak és valamennyi
adományozónak, akik támogatták az akció megvalósulását. A kezdeményezésnek
a vártnál is jobb visszhangja volt a szülők és iskolák részéről, ezért
idén is szeretnénk megvalósítani.

Célunk most is ugyanaz: ha egy gyermek már 1. osztályos korában hittanra
jár, akkor jó esély van arra, hogy legalább 8 éven keresztül a hitre
neveljük őt, bevezessük a vallási életbe és az egyházi közösségbe,
felkészítsük őt az elsőáldozásra és a bérmálásra, valamint rajta keresztül
elérjük családját is.
Egy tanszercsomag tartalma: 1 db A5 füzetbox és benne a következő
tanszerek: 2 db vonalas és 2 db négyzetrácsos füzet, 1 db órarend, 8 db
füzetcímke, 1 db vonalzó, 1 db toll és egy 1 db játék. Valamennyi tanszer
egyedi tervezésű és gyártású, színes, vallásos témájú képekkel díszített,
illetve evangéliumi idézettel és imákkal feliratozott.

Akciónkat úgy időzítjük, hogy a csomagok még az iskolai beíratás előtt
célba érjenek, ezért az adományokat húsvétig (2017. április 16.) várjuk.
Egy személy akár több csomagot is felajánlhat. A tanszercsomagokat nem a
felajánlóknak, hanem a kedvezményezetteknek küldjük plébániákon és egyházi
iskolákon keresztül. Szeretettel kérem, segítse Ön is adományával
jótékonysági akciónkat, hogy minél több leendő iskolás gyermeket tudjunk
elindítani a hittantanulás útján.

Ön is támogathatja a Tanszercsomag 2017. jótékonysági akciót. 1800 Ft
adományból 1 gyermek kaphat 1 csomagot, ez az összeg a szállítást is
magában foglalja. Egy személy akár több csomagot is felajánlhat. A
tanszercsomagokat nem a felajánlóknak, hanem a kedvezményezetteknek
küldjük.

Plébániák vagy iskolák nevében a plébánosok, a hitoktatók vagy az
intézményvezetők igényelhetnek tanszercsomagot a 2017/2018. tanévben első
osztályt kezdő tanulók számára, a rendelkezésre álló (felajánlott)
mennyiség mértékéig.

További részletek a felajánlásokról és arról, hogy kik kapják a
csomagokat, a következő oldalon találhatóak:
http://www.evangelium365.hu/list/projektek/1001
Köszönettel és szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2017. március 14.
Köszönjük, hogy Ön is támogatja akciónkat! E célra szánt adományát a
következő módokon küldheti el:

1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Tanszercsomag 2017
2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Tanszercsomag 2017
Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472
0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB

3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen e-mailben.
Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden
jelezze, hogy a Tanszercsomag 2017. akció támogatásához kér csekket.
4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Megjegyzés: Tanszercsomag 2017

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170314.mp3
 
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum