2017. február 11., szombat

[Napi e-vangelium] 2017-02-11

2017. február 11. – Szombat

Egy alkalommal ismét nagy tömeg vette körül Jézust. Mivel nem volt mit
enniük, odahívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet.
Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Ha pedig étlen
bocsátom haza őket, kimerülnek az úton, hiszen többen közülük messziről
jöttek." Tanítványai így feleltek: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi
kenyeret, hogy mind jóllakjanak?" Jézus ekkor megkérdezte tőlük: „Hány
kenyeretek van?" Azt felelték: „Hét." Akkor meghagyta a népnek, hogy
telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte
és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép
között. Volt néhány kisebb haluk is. Azokat is megáldotta és meghagyta,
hogy osszák szét. Ettek, és jól is laktak. Aztán felszedték a maradékot:
hét kosár telt meg vele. Mintegy négyezren voltak. Azután elbocsátotta
őket. Maga pedig tanítványaival hajóba szállt, és Dalmanuta környékére
ment.
Mk 8,1-10

Elmélkedés:

Márk evangéliumában két kenyérszaporítási esetről olvashatunk. Az elsőt
(vö. Mk 6,35-43) nem olvassuk a hétköznapok rendjében, de a másodikat
igen, a mai napon. Ez utóbbi csoda pogányok lakta vidéken, feltehetően a
Genezáreti-tó keleti partján történt. Az első kenyérszaporítás alkalmával
a tanítványok szólnak Jézusnak a kialakult helyzetről, és kérik őt, hogy
bocsássa haza a népet, hogy mindenki szállást és élelmet keressen magának
(vö. Mk 6,36-37). Jelen esetnél viszont az Úr veszi észre a nép
szükségletét, ő vázolja fel tanítványainak a problémát, tehát ő a
kezdeményező. Ezt követően várja, hogy tanítványai valamiféle javaslatot
tegyenek a helyzet megoldására, de ők inkább csak tehetetlenségükről
beszélnek. Itt nem egészen világos számunkra, hogy ha korábban már egyszer
megtapasztalták Jézus kenyérszaporítási képességét, akkor most miért nem
gondolnak rögtön arra, hogy mesterük újra tehet egy ilyen csodát? Egyes
szentírástudósok azzal magyarázzák ezt, hogy talán csak egy
kenyérszaporítás történt, de a szóbeli hagyományban és igehirdetésben
annak kétféle változata maradt fenn, és Márk evangélista külön esetként
rögzítette azokat. Ez a feltételezés azonban a helyszín, a jelenlévők
létszáma és a körülmények miatt nem biztos.
Mindenesetre figyeljünk oda a jelenet egyik mozzanatára, miszerint a
tanítványok közreműködését kéri a kenyerek szétosztásához, amely a
mindenható Isten ajándéka. Uram, add meg nekünk a mindennapi testi és
lelki kenyeret!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Tisztán látjuk, hogy korunkban milyen nagy szükség
van evangéliumod jó magjára, amely termést hozhat az emberi szívekben.
Támogass és lelkesíts bennünket, hogy ne féljünk tanúságot tenni a te
tanításodról és a te személyedről, hiszen benned mindenki felismerheti az
Igazságot. Segítsd munkánkat és szolgálatunkat, hiszen minden növekedés
egyedül neked köszönhető!

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170211.mp3
 
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum