2016. május 12., csütörtök

[Evangelium] 2016-05-12

2016. május 12. – Csütörtök

Abban a időben Jézus az égre emelte szemét és így imádkozott: Szent Atyám,
nemcsak tanítványaimért könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni
fognak bennem. Egyek legyenek mindnyájan! Amint te, Atyám, bennem vagy és
én tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy
te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyet nekem adtál,
hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk: én őbennük, te énbennem, hogy
így ők is teljesen egyek legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél
engem, és szereted őket, amint engem szerettél. Atyám! Azt akarom, hogy
akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok s lássák
dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mivel már a világ teremtése előtt
szerettél engem. Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s
ők is megismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük nevedet, és
ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük
legyen, és én is őbennük legyek.
Jn 17,20-26

Elmélkedés:

A mai evangéliumban tovább olvassuk Jézusnak az utolsó vacsorán mondott
imáját, amelyet az Atyához címzett. Az előzményekben apostolaiért,
tanítványaiért imádkozott, most pedig azokért, akik az ő szavukra,
tanúságtételükre hinni fognak benne, követőivé válnak. A mi Urunk tehát
előrelátó módon gondol mindazokra, akik az ő közösségéhez, az Egyházhoz
kapcsolódnak. A későbbi korok hívői sincsenek tehát rosszabb helyzetben a
hit útján járva, mint az egykori tanítványok, akik Jézus kortársai és az
események szemtanúi voltak. Az Úr minket is belefoglalt imájába.
Az imának ez a részlete két dologról tanúskodik. Egyrészt arról, hogy
Jézus közösséget akar. Azt akarta, hogy az Egyház közössége folytassa az ő
szolgálatát, amely az igazság hirdetését és a szeretetszolgálatot egyaránt
jelenti. Másrészt azt az üzenetet hordozza, hogy az Úr meg van arról
győződve, hogy amíg ez a világ létezik, addig lesznek követői a földön.
Más vallások térhódítását látva sok keresztény ember nyugtalankodik,
aggódik napjainkban: vajon nem tűnik el a kereszténység? Jézus szavai
alapján biztosan állíthatjuk: ha életünk igazi tanúságtétel, ha kitartunk
a békességben és ha szeretettel szolgáljuk embertársainkat, akkor
vallásunk megmarad, és jel lesz az idők végéig. Isten velünk van!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Drága Vigasztalónk! Téged küldött el a mi Urunk, Jézus Krisztus, hogy
miután ő elmegy tőlünk, te légy velünk életünk minden pillanatában, te
erősíts minket és vezess az igazságra, te irányítsd lépteinket, hogy le ne
térjünk arról a keskeny útról, amelyet ő jelölt ki nekünk. Szentlélek
Úristen! Szent adományaidból kérünk, bőségesen juttass nekünk, hogy azokat
felhasználva minél buzgóbban munkálkodhassunk Isten országának építésén.
Te légy velünk, amikor imádkozunk, te légy köztünk, amikor az Úrnak
énekelünk, és akkor is, amikor az ő szent nevét dicsőítjük! Kérünk, segíts
minket terjeszteni az evangéliumot! Segítsd szélesre tárnunk szívünk
kapuját, hogy amikor az örömhír boldogságáról beszélünk másoknak, ők is
megérezhessék az Isten végtelen szeretetét! Szentlélek Istenünk! Jöjj el
szívünkbe, áradj szét lelkünkben!

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160512.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum