2016. május 11., szerda

[Evangelium] 2016-05-11

2016. május 11. – Szerda

Abban az időben Jézus az égre emelte szemét, és így imádkozott: Szent
Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy egyek
legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megőriztem nevedben azokat, akiket
nekem adtál. Megtartottam őket, és senki más nem veszett el közülük, csak
a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az írás. Most tehozzád megyek, ezeket
pedig elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Átadtam
nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók,
amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem tőled, hogy vedd el
őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a
világból valók, amint én sem vagyok a világból. Szenteld meg őket az
igazságban, mert a te tanításod igazság. Amint te elküldtél engem a
világba, úgy küldöm én is őket a világba. És értük szentelem magamat, hogy
ők is megszentelődjenek az igazságban.
Jn 17,11b-19

Elmélkedés:

Az utolsó vacsorán Jézus az Atyához imádkozott apostolaiért, ezt olvassuk
a mai evangéliumban. Az imában az apostolok úgy szerepelnek, mint a
közösség, az Egyház képviselői. Rájuk, mint az Egyház alapjaira bízza
Jézus művének folytatását, az Isten országáról szóló örömhír hirdetését,
az emberek üdvösségre vezetését. Az Egyház annak köszönhetően képes
ellátni ezt a szolgálatot évszázadokon és évezredeken keresztül az idők
végezetéig, hogy Jézus kinyilatkoztatta, megmutatta az Atyát, feltárta
előttünk az Atya üdvözítő szándékát és közvetítette számunkra az Atya
meghívását az üdvösségre, az örök életre. Jézustól tudjuk meg azt, hogy a
mennyei Atya szeretettel fordul a világ és az ember felé, terve van az
emberrel, amelyet üdvözítő isteni tervnek nevezünk, valamint azt is, hogy
az Atya az ő Fiában, Jézusban mutatja meg számunkra az utat, amelyen
eljuthatunk hozzá.
Szintén Jézustól tudjuk, hogy Isten gyermekeivé fogad minket, aminek
köszönhetően gyermeki bizalommal fordulhatunk hozzá minden kérésünkkel,
hiszen ő kész bennünket segíteni, és megad nekünk mindent, ami lelkünk
üdvösségét szolgálja. Jézus az üdvösség egyedüli közvetítője, aki elvezet
minket az Atyához. Bűnökkel terhelt életünk nem lehet akadály az
üdvösségre jutásban, mert az Atya irgalmas és megbocsátó.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Jézusom! Hálát adok neked, hogy feltételek nélkül elfogadsz engem, hozzád
tartozom, és nem mondasz le rólam. Hálát adok, hogy kegyelmed halálom
napjáig ingyenes, hogy teljes jóságodban nem hiányosságaimat kéred számon
tőlem. Hálát adok, hogy számodra nem veszhetek el soha, ha el is fordulok
tőled, te akkor is rám találsz. Nem akkor jössz, ha várom, hanem ha nem
számítok rá. Csöndesen átölelsz, befogadsz határtalan szeretetedbe.
Elhiszem, hogy a szemedben nem létezik a rossz, csak az örök lehetőség,
hogy bennem élve, általam kifejezd magad. Szólj rajtam keresztül,
nyilvánulj meg bennem, hogy többé már ne én legyek a fontos, hanem csak
te. Segíts, hogy közvetítsem jelenléted a világban.

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160511.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum