2015. augusztus 30., vasárnap

[Evangelium] 2015-08-30

2015. augusztus 30. – Évközi 22. vasárnap

Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok, és néhány írástudó
Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis
mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók
ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így
tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek,
míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így
például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik
tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?" Ezt
a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás,
amint írva van: „Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van
tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi
parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi
hagyományokhoz ragaszkodtok."
Majd ismét magához szólította a népet, és így szólt: „Hallgassatok rám
mindnyájan, és értsétek meg: Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe,
ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert
tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz
gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság,
rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság.
Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.
Mk 7,1-8. 14-15. 21-23

Elmélkedés:

Lelki tisztaság
Napjaink embere számára nem könnyen értelmezhetőek azok a tisztasági
szokások, amelyekről a mai evangéliumban olvasunk. Étkezés előtt kezet
kell mosni, a piaci vásárlásról hazatérve szintén meg kell mosakodni, az
étkezésre használt edényeket le kell öblíteni tiszta vízzel. Mi talán úgy
gondoljuk, hogy ennek csak egészségügyi okai vannak, a betegségek és
fertőzések terjedésének megakadályozása miatt érdemes evés előtt kezet
mosni, illetve tisztán tartani az edényeket. Mindezeknek a szokásoknak az
egészségügyi okon túl a zsidóságnál és más ókori népeknél vallási
vonatkozása is volt. Az a feltételezés áll a háttérben, hogy vannak tiszta
és tisztátalan személyek, állatok és tárgyak. Isten vagy a felsőbb lény
elé csak tisztán állhat az ember, mert különben magára vonná az istenség
haragját, büntetését. Ha tehát valaki arra készül, hogy Isten iránti
tiszteletét kifejezze, akkor nem lehet tisztátalan, azaz előzőleg nem
érintkezhet tisztátalan emberekkel vagy dolgokkal. Tisztátalan embernek
gondolták a betegeket, például a leprásokat vagy a bűnös foglalkozásúakat.
Az istentiszteleti szertartás idejére az embernek emelkedett
lelkiállapotba és megtisztult állapotba kell kerülnie.
Érdemes azonban megkülönböztetnünk a külső, testi tisztaságot és a belső,
lelki tisztaságot. Jézus is ezt teszi. Nem tartja teljesen feleslegesnek
az elsőt, de egyértelműen fontosabb a lelki tisztaság, amelyet nem
pótolhat, nem helyettesíthet a testi megtisztulás. Jézusnak az volt a
gondja a farizeusi hagyománnyal, hogy tulajdonképpen megelégedtek a testi
megtisztulással és kevésbé ügyeltek a szív, a lélek tisztaságára. Azt is
túlzásnak tartotta, hogy a tisztasági célú mosakodásokat, amelyeket
eredetileg a papok végeztek a templomi szertartások folyamán, a farizeusi
gyakorlat kiterjesztette a világi étkezésekre, lakomákra is s ezeknek is
ugyanolyan vallási jelentőséget tulajdonított. Ítéletében Jézus Izajás
prófétát idézi: „Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van
tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi
parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi
hagyományokhoz ragaszkodtok" (Mk 7,6-7).
E kemény kijelentés elsősorban az egykori írástudóknak és farizeusoknak
szólt. Ugyanakkor figyelmeztetés számunkra is. Hiába tiszteljük ajkunkkal
Istent szépen imádkozva és hangosan énekelve, ha szívünk távol van tőle.
Hiába öltözünk legszebb ruhánkba, amikor a szentmisére megyünk, ha azzal
csak a bűnös lelkünket akarjuk eltakarni. Az összeszedett, fegyelmezett
imádkozás lehet annak a jele, hogy valóban Istenre figyelünk és őszintén
szeretjük őt, de nem feltétlenül az. Az ünneplő ruhát magunkra ölthetjük
Isten iránti tiszteletből, de az is előfordulhat, hogy csak az embereknek
akarjuk megmutatni. A külsőségekkel legfeljebb az embereket tudjuk
megtéveszteni, de Istent nem. Ő jól ismeri szívünk szándékait és érzéseit.
A vallásosság látszata még nem jelenti azt, hogy valóban tiszta szívvel
keressük Istent. Törekedjünk arra, hogy a lelkünk legyen mindig tiszta! A
lélek tisztaságának ragyogását nem homályosítja el Isten előtt semmi.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Mindenható Istenünk! A szabadság sosem jelentheti az ember számára a tőled
való megszabadulást vagy függetlenséget, hiszen a te törvényeid
biztosítják számunkra az igazi lelki szabadságot. Ha engedelmeskedünk
törvényeidnek és nem tekintjük azokat oktalan módon szabadságunk
korlátainak, akkor valóban jobbakká válhatunk és boldogabbá tehetjük
embertársaink életét. Segíts minket, hogy felismerjük törvényeidben
üdvözítő, segítő szándékodat, amellyel önmagad és az üdvösség felé vezetsz
minket. Mutass nekünk utat parancsaid által az üdvösség felé!

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150830.mp3
 

References

Visible links
1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-08-30
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum