2015. július 18., szombat

[Evangelium] 2015-07-18

2015. július 18. – Szombat

A félkezére béna ember szombatnapon történt meggyógyítása után a
farizeusok kivonultak a zsinagógából, és maguk között arról tanakodtak,
hogyan okozhatnák Jézus vesztét. Jézus tudta ezt, ezért eltávozott onnét.
Sokan azonban utána mentek, és ő valamennyiüket meggyógyította, de
megtiltotta nekik, hogy nyíltan beszéljenek róla. Így beteljesedett Izajás
próféta jövendölése:
„Ez az én szolgám, akit kiválasztottam,
szeretett fiam, akiben kedvem telik.
Kiárasztom rá lelkemet,
és ítéletet hirdet a nemzeteknek.
Nem vitatkozik, és nem kiabál;
szavát sem hallják a tereken.
A megroppant nádszálat nem töri el,
a pislákoló mécsbelet nem oltja ki,
míg csak győzelemre nem viszi az igazságot.
Az ő nevében bíznak a nemzetek."
Mt 12,14-21

Elmélkedés:

A mai evangéliumi részlet előzménye az, hogy Jézus meggyógyította egy
ember béna kezét (vö. Mt 12,9-14). Mivel a gyógyítás szombaton történt, a
farizeusok nehezményezték azt, mert munkának, a nyugalom megszegésének
minősítették Jézus cselekedetét. Miközben ők félrevonulnak és arról
beszélnek, hogy miként állítsák félre Jézust, az Úr továbbmegy, s a hozzá
érkező újabb betegeket is meggyógyítja. Azt látjuk tehát, hogy az egyik
oldalon a farizeusok szándékosan keresik az alkalmakat, hogy miként
tudnának Jézus szavaiba és tetteibe belekötni, a másik oldalon pedig Jézus
igyekszik elkerülni a vitalehetőségeket, ezért tiltja meg a gyógyult
személyeknek, hogy beszéljenek arról, hogy mi történt velük, ki szüntette
meg betegségüket.
A gyógyítást követően Izajás próféta egyik jövendölését olvassuk (vö. Iz
42,1-4), amely részlet Isten szenvedő szolgájáról szól. Nem Jézus mondja
el, nem ő alkalmazza önmagára ezt a szöveget, hanem Máté evangélista
illeszti be írásába. Az a szándéka ezzel, hogy bemutassa: az eljövendő
Messiásról, Isten küldöttéről, Isten szolgájáról szóló prófétai
jövendölések Jézus személyében teljesedtek be. Ezt igazolják az ő
cselekedetei, gyógyításai és csodái. Jézus személyében az irgalmas Isten
küldötte jár a földön és segít az embereken.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, taníts meg engem imádkozni! Vezesd szívemet, lelkemet, eszemet,
akaratomat hozzád, hogy megtanuljak veled beszélni. Melegítsd fel benső
világomat, amikor csak rád gondolok. Te bennem lakozol, így hát beszélj
hozzám, teremts csendet bennem, hogy rád figyeljek. Add, hogy mindig
jobban megismerjelek, és végül is egészen eggyé legyek veled.
A. Baum

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150718.mp3
 

References

Visible links
1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-07-18
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum