2015. július 15., szerda

[Evangelium] 2015-07-15

2015. július 15. – Szerda

Abban az időben Jézus így fejezte be tanítását: Magasztallak téged, Atyám,
ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és
kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az
én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az
Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja
nyilatkoztatni.
Mt 11,25-27

Elmélkedés:

Isten megismerésének vágya minden ember szíve mélyén ott él. Az istenhívő
ember számára ez egészen természetes. Meg szeretné ismerni Istent, látni
akarja azt, akinek létezésében hisz, s akinek hite szerint saját létezését
is köszönheti. Ugyanakkor a hitetlen emberekben is sokszor él ez a vágy,
csak ők inkább elfojtják magukban az ezzel kapcsolatos kérdéseket. Emberi
végességünk határt szab annak, hogy a végtelen Istent megismerjük a maga
teljességében, de amikor levetjük majd véges emberi testünket és magunkra
ölthetjük feltámadásunk révén a halhatatlan új testet, akkor látni fogjuk
Istent az ő teljes dicsőségében.
Bár földi életünk során meglehetősen végesek megismerésünk lehetőségei,
mégsem vagyunk egészen tudatlanok, hiszen a megtestesült Fiúisten, Jézus
Krisztus kinyilatkoztatja nekünk az Atyát. Tőle tudjuk, hogy Isten Atya,
aki szeretettel, irgalommal és gondoskodással fordul az emberek felé. Ha
életünk Jézus Krisztus megismerésére és követésére irányul, illetve arra,
hogy őt szeressük, akkor a legjobb úton járunk, hogy a mennyei Atyát
megismerjük. Jézus a közvetítő Isten és az emberek között, s benne
megláthatjuk az Atyát, találkozhatunk vele. Jézus bátorítására és általa
szólíthatjuk Istent Atyánknak.
Uram, mutasd meg nekem az Atyát és vezess engem az Atyához!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Istenünk, mi keresztények, a szabadság hívei vagyunk; annak a szabadságnak
elkötelezettjei, amelyet te adtál nekünk. És mennyire különös: egyszerre
vagyunk hatalom alatt állók és hatalmasok. Neked tartozunk és
testvéreinknek. Krisztus elhozta a mi szabadságunkat, és ez immár az új
emberi hitvallás. Uram, tedd újra lehetővé, hogy lelkünk szabadságáért
mindent kockára tegyünk!
E. A. Grabner-Haider

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150715.mp3
 

References

Visible links
1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-07-15
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum