2015. július 19., vasárnap

[Evangelium] 2015-07-19

2015. július 19. – Évközi 16. vasárnap

Abban az időben: Az apostolok összegyűltek Jézushoz, és beszámoltak
mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti
is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy
kicsit!" Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem
maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre,
hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan
megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket.
Amikor kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok
voltak, mint pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok
mindenre.
Mk 6,30-34

Elmélkedés:

Keresztény küldetésünk
A múlt vasárnapi evangélium az apostolok missziós útra küldéséről szólt.
Témájában ezt a részt folytatja a mai, amely arról számol be, hogy a
küldöttek visszatérnek útjukról. E kettő között található egy kitérő,
amely szerint Heródes Antipász megöleti Keresztelő Jánost (vö. Mk
6,14-29). János halálának elbeszélése kitölti azt az időbeli űrt, ami az
apostolok elküldése és visszatérése között van. Az apostolok távolléte
idején Jézus nem tesz semmit, legalábbis semmilyen cselekedetét nem jegyzi
le Márk evangélista ebből az időből. Jogosan állíthatjuk, hogy
tanítványai, apostolai nélkül Jézus nem tanít, és nem tesz egyetlen csodát
sem. Megtehetné, de mégis inkább visszahúzódik egy kis időre, mert azt
akarja, hogy tanítványai minden tevékenységének részesei legyenek, hiszen
feltámadását és mennybemenetelét követően arról fognak majd tanúskodni,
amit személyesen átéltek Mesterük mellett.
Kissé sajnálkozunk azon, hogy az evangélista egy félmondattal túlteszi
magát az apostolok beszámolóján visszatérésüket követően. Tulajdonképpen
semmit nem tudunk meg abból, mennyi ideig voltak távol, merre jártak,
kikkel találkoztak, hogyan tanítottak, mit tettek, illetve, hogy mi volt
szolgálatuk eredménye. Jézus figyelmességének jeleként értékelhetjük azt a
mozzanatot, hogy miután észrevette, hogy apostolainak még evésre sincs
ideje, egy elhagyatott helyre viszi őket annak érdekében, hogy
kipihenhessék magukat. Az elbeszélő ezen megjegyzése ugyanakkor előkészíti
a következő nap eseményét, mikor a pusztában tartózkodó és táplálék nélkül
maradt nagy népsokaságot Jézus jóllakatja, azaz a csodálatos
kenyérszaporítást (vö. (Mk 6,35-44).
Mai elmélkedésünkben érdemes kitérnünk keresztény küldetésünkre, hiszen
miként egykor Jézus útnak indította apostolait, hogy az ő nevében
tanítsanak, ugyanúgy mi is azt a küldetést kapjuk tőle, hogy folytassuk
szolgálatát a világban. Bennünket is Krisztus küld, mi is az ő
követségében járunk. E küldetést mindannyian a keresztség felvételekor
kapjuk meg, s ehhez kapjuk a Szentlélek megerősítését a bérmálás
szentségében. Soha ne gondoljuk azt, hogy a hit hirdetése csak az egyházi
személyek, a püspökök és a papok feladata, hiszen ez valójában minden
keresztény ember kötelessége. Soha ne gondoljuk azt, hogy alkalmatlanok
vagyunk a tanúságtételre, mert valójában nem a mi személyünk a fontos,
hanem az, akinek küldöttei vagyunk, vagyis Krisztus. Lehet, hogy emberi
képességeinket kevésnek tartjuk egy ilyen felelősségteljes szolgálathoz,
de nem is arra kell építenünk, hanem a Szentlélek kegyelmére, amely
mindenkit megerősít a hitben és a tanúságtételben. A kifogások keresése és
a mentegetőzés helyett inkább gondoljunk azokra, akikhez küldetésünk szól:
a reményvesztett emberekre, az igazságot keresőkre, a szeretetre éhezőkre.
Gondoljunk azokra, akik keresik azokat az értékeket, amelyek boldogságukat
jelentik, s akik talán még nem is gondolják, hogy a boldogságot Isten
adja. Gondoljunk azokra, akik általunk és tanúságtevő életünk által
ismerik meg a minden embert üdvözíteni akaró Istent.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Az általad küldött apostolok nem a maguk útját
járták, hanem a te utadat. Nem saját elképzeléseik és vágyaik ösztönözték
őket, hanem azzal a meggyőződéssel mentek, hogy a te küldötteid. Példájuk
láttán és azt követvén mi is alázattal és engedelmességgel indulunk, mert
nem a saját elképzeléseink vagy akaratunk útján szeretnénk haladni, hanem
az Isten által számunkra kijelölt úton előbbre jutni. Te a szentmisében
magadhoz hívsz minket. Tanításod hallgatása és a szentáldozás adjon erőt
mindennapi feladataink végzéséhez a munkahelyen és otthon, családunk
körében!

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150719.mp3
 

References

Visible links
1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-07-19
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum