2015. július 12., vasárnap

[Evangelium] 2015-07-12

2015. július 12. – Évközi 15. vasárnap

Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte
őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta
nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret,
sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot
ne vegyenek magukra.
Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott
addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak
be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is
rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük." Azok elmentek s
hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal
megkenve sok beteget meggyógyítottak.
Mk 6,7-13

Elmélkedés:

Az Úr küldöttei
Az apostolok missziós útra küldését, amiről a mai evangéliumban olvasunk,
Jézus sikertelen názáreti fellépése előzte meg (lásd: múlt vasárnapi
evangélium). Mesterük kudarca Názáretben önmagában is figyelmeztetés az
apostolok számára, hogy ne számítsanak mindenhol örömujjongásra, kedvező
fogadtatásra. Ezt tudatosítják bennük Jézus szavai is: „Ha valamely
helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el
onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük"
(Mk 6,11). A tizenkét apostol küldésének ténye jelzi, hogy Jézust nem
hátráltatja küldetése teljesítésében a Názáretben megélt kudarc. Nem
húzódik vissza, nem hagyja abba a tanítást, hanem továbbra is járja a
környék falvait, sőt most tanítványait is elküldi, hogy még szélesebb
körben terjedhessen tanítása. Pontosabban az Úr nem csupán tanítását bízza
apostolaira, hanem ahhoz is hatalmat ad nekik, hogy betegeket gyógyítsanak
és kiűzzék az emberekből a gonosz lelkeket. A küldöttek tehát Jézus
művének folytatására kapnak megbízatást, amelyet Mesterük nevében
teljesítenek.
A küldötteknek szóló tanácsok valójában Jézus parancsoló hangneme miatt
inkább utasítások, amelyek megtartása kötelező. A küldő meghatározza saját
elvárásait a küldöttekkel szemben, akik ezeket a követelményeket kötelesek
betartani. Az utasítások az eszköztelenségre vonatkoznak, azaz ruházatukon
és egy vándorboton kívül ne vigyenek magukkal semmit. Jézus azért kéri
küldötteitől ezt a szegénységet és eszköztelenséget, mert ő maga is ilyen
egyszerűen járt tanító útjai során. Azt kéri, hogy csak az ő tanítását,
erejét és hatalmát vigyék magukkal a megbízottak.
Három szempontból is jelentős ez a kérés. Egyrészt a küldöttek egyszerű
életmódja cselekedeteik és tanításuk hitelességét támasztja alá.
Tevékenységüket nem anyagi haszonért, nem előnyök érdekében végzik, hanem
önzetlenül, képességeiket az Úr akaratának teljesítésére engedik át.
Minden misszió Jézus ügyének szolgálatát jelenti. Az a tény, hogy a
küldöttek ilyen feltételekkel is vállalják megbízatásukat, másrészt azt
mutatja, hogy mennyire megbíznak Mesterükben. Ez a tökéletes bizalom
elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki Krisztus küldetésében járjon. Nincs
náluk sem pénz, sem élelem, nem tudják, hol fognak este aludni, mit fog
számukra hozni a következő nap, nem tudhatják előre, hogy a következő
helyen elfogadásra vagy elutasításra számíthatnak. Egyedül a
gondviselésben bízhatnak. Isten majd gondoskodik arról, hogy szolgálatukat
végezhessék, tovább folytathassák. Az Egyház életében ez a bizalom és a
gondviselésre hagyatkozás minden korban jellemezte azokat, akik az Úr
hívását meghallották és vállalkoztak a missziós feladatra. A harmadik elem
az, hogy a küldötteket alázatra tanítja az eszköztelenség, azaz minden
eredményt, szolgálatuk minden gyümölcsét az őket küldőnek tulajdonítsák és
ne saját maguknak.
Megkeresztelt emberként mindannyian küldöttek vagyunk, akiknek az a
hivatásunk, hogy Krisztus művét folytatva szolgáljuk Isten országa ügyét
és annak terjedését a világban.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te egyszerűséget kértél azoktól, akiket útnak
indítottál, hogy nevedben tanítsanak és csodákat tegyenek. Tőled kapott
küldetésük teljesítéséhez semmilyen eszközre nem volt szükségük. Elegendő
volt számukra a bátorság, a tiszta szív, a bizalom, a lelkesedés, az
alázat és annak tudata, hogy te megbízol bennük. Apostolaid a te
küldetésedet folytatva hirdették az örömhírt Isten országa eljöveteléről,
és a tőled kapott hatalommal meggyógyították a betegeket. Az örök élet
tanítása azáltal jut el napjaink emberéhez, hogy az Egyház s benne minden
hívő folytatja az apostoli szolgálatot. Örömmel vállaljuk és lelkesen
teljesítjük azt a küldetést, amit ránk bízol.

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150712.mp3
 

References

Visible links
1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-07-12
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum