2015. március 28., szombat

[Evangelium] 2015-03-28

2015. március 28. – Szombat

Lázár feltámasztása után a Mártához és Máriához jött zsidók közül sokan
hittek Jézusban, mert látták, amit cselekedett. Némelyek azonban elmentek
a farizeusokhoz, és jelentették, hogy mit tett Jézus. Erre a főpapok és a
farizeusok összehívták a főtanácsot, és így tanakodtak: „Mit tegyünk? Ez
az ember sok csodát művel. Ha engedjük, hogy folytassa, mindnyájan hisznek
majd benne. Aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket és
népünket." Közülük az egyik, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt
mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit. Gondoljátok csak meg: jobb, ha egy
ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!" Ezt pedig
nem magától mondta, hanem mint annak az évnek főpapja prófétaként
megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt, nemcsak a népért, hanem
hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit. Attól a naptól kezdve
megegyeztek abban, hogy megölik őt. Ezért Jézus nem mutatkozott többé
nyilvánosan a zsidók előtt, hanem visszavonult a pusztaság melletti
vidékre, egy Efraim nevű helységbe, és ott tartózkodott tanítványaival
együtt. Közeledett a zsidók húsvétja. A vidékről már az ünnepek előtt
sokan felzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek. Ezek keresték
Jézust, és még a templomban is beszélgettek róla: „Mit gondoltok, eljön-e
az ünnepre?" A főpapok és a farizeusok ugyanis ekkor már kiadták a
rendeletet, hogy aki tud valamit Jézus tartózkodási helyéről, jelentse,
hogy elfoghassák őt.
Jn 11,45-57

Elmélkedés:

A keresés húzódik meg a mai evangéliumi elbeszélés hátterében. Jézus
keresése. Jószándékkal keresik őt a Jeruzsálembe érkező zarándokok, és
gyilkos szándékkal keresik őt a főtanács tagjai. Az ellentétes szándékok
mögött az igazsághoz való viszony rejtőzik. Az emberek felismerték
szavaiban az igazság tanítását, amelyet érdemes követniük és elfogadták
ezt az igazságot. Ezzel szemben a főtanács tagjai számára kínos volna
kimondani az igazságot Jézus személyéről. Nekik már az is gondot jelent,
hogy a nép közül sokan hisznek Jézusban és követik őt. A főtanács
elöljárói tekintélyük elvesztésétől félnek. Hiányzik belőlük az igazság
iránti tisztességes lelkület.
János evangélista azzal a szándékkal mutatja be a jelenetet, hogy
megvilágítsa olvasói előtt Jézus elítélésének okát. A farizeusok és az
írástudók korábban több alkalommal vitába szálltak Jézussal, mert bele
akartak kötni tanításába, de mindannyiszor kudarcot vallottak. Kísérletet
tettek arra, hogy Jézust a törvények megszegésével vádolják, de ezzel sem
jártak sikerrel. Lázár feltámasztása után attól félnek, hogy még több
követője lesz Jézusnak, s emiatt lázadás törhet ki, amit a rómaiak
biztosan keményen megtorolnának. Okot, ürügyet keresnek tehát arra, hogy
miként okozhatnák Jézus vesztét. Az ember készen áll arra, hogy elítélje
Istent. Az Atya pedig készen áll arra, hogy elfogadja a Fiú áldozatát.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, Jézus, hittel vallom, hogy te valóban Isten vagy, aki isteni
hatalmadat oly sokszor kinyilvánítottad az embereknek. Taníts meg engem
arra, hogy mindig őszinte bizalommal merjek hozzád fordulni, aki
üdvösségemet és minden ember üdvösségét akarod. Ments meg engem életem
viharaiban és vezess engem a biztos kikötőbe, a te országodba!

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-03-28
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150328.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum